Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Az ártatlanság köre

2011.10.12. 00:01 magyaridióta

Mivel nem követem a Való Világ ötödik szériáját (sem), a Velvetről értesültem róla, hogy egy ismerős - már akinek, persze - arc  is belépett a Baszóház ajtaján.

Kertész Veronikáról van szó, aki kapcsán - jópofának nem igazán mondható módon - a Velvet médiamunkásai is elpoenizálgattak, felemlegetve többek között Verának a Keleti Györgyivel és azon belül a nevezett keleb székletéről készített interjúját.

Amivel kapcsolatban azért el kell mondani, hogy egy ilyen kaliberű személyről nekem is a széklet jutna elsőként eszembe, még ha nem is a sajátja, hanem csak úgy általában, szóval az adott, egyébként nem túl magas színvonalú feladatot szerintem szinte tökéletesen abszolválta.

Vera egyébként azért emlékezetes számomra, mert üdítő módon - egy-két hasonló kaliberű hölggyel egyetemben - mint arc valóban kilógott a Velvet versenyének cicababa mezőnyéből, és a róla a magyar közösségi oldalon akkor fellelhető információk alapján egy teljesen normális, hétköznapi lány képét mutatta. Szóval tetszett, na.

Amikor kiesett a versenyből, még írtam is neki, udvariasan és nem tolakodó módon gratuláltam a részvételéhez, amire a következő válasz érkezett tőle:

...Merőben nem nekem való ez a modell világ, csak gondoltam szerencsét próbálok.

Sajnos nagyon rosszul sült el, mert most minden mocskot összehord a Velvet...

Inkorrekt verseny és a lányok királylányoknak gondolják magukat...Tele vannak olyan tulajdonságokkal amiket a legtöbb ember elítél...

Erre persze mondhatnánk, hogy aki ilyen versenyre jelentkezik, az ne csodálkozzék a stíluson - van az ilyen szituációra egy magyar szólás, az örömlányokról és a nemi aktusról -, mindenesetre nem sokra rá Vera törölte is a regisztrációját az iwiwről, mert túl sok férfitársam kereste meg ismerkedési szándékkal - az enyém nem az volt, hehe -, szóval "búcsút intettünk" és ad acta tettem a dolgot.

Ezért is lepett meg a bevezetőben hivatkozott hír, meg legfőképp azért, mert a valóságshownak nevezett műanyag baszó- és sms-gyűjtő műsoroknak van már akkora történelme Magyarországon, hogy lehessen tudni: ez nem kitörési pont, hanem a mélyrepülés legutolsó fázisának kezdő állomása.

Szerény véleményem szerint ugyanis azt lenne célszerű beleverni a magyar fiatalok fejébe, hogy a Való Világ - és a hasonló performanszokban való részvétel - után számukra már nincs semmi. Talán kicsit jobb a helyzet, mint a pornózás esetében, ahol példaként talán elég csak annyit említeni, hogy vajon ki az, akinek Vad Katiról, még ha hospice szolgálatot végző szociális munkás lesz is belőle, nem az ondóval telefröcskölt arca jut először az eszébe.

Hasonlatosképpen, aki lemegy kutyába és nevét, arcát, testét adja egy valóságshowhoz, az nem számíthat másra élete hátralévő részében, mint a szajhaként/leprás kujonként való kezelésre.

Hogy mi lett Vera sorsa a VV-ben, azt nem tudom. Hasonlóképpen azt sem tudom, hogy vesztettünk-e egy jó embert vagy csak túl sokat képzeltem egy magáról az én véleményem és értékrendem szerint jót mutató személyről.

Az arca még mindig tetszik. Amit egy kétes hírnévért tett vagy tesz, azonban már nem.

Ha időben kiesik, talán van még visszaút a való világba...

4 komment

Címkék: bulvár áravan nemkéne tabloidelle

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr273279999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pannóca 2011.10.22. 18:53:17

"Szerény véleményem szerint ugyanis azt lenne célszerű beleverni a magyar fiatalok fejébe, hogy a Való Világ - és a hasonló performanszokban való részvétel - után számukra már nincs semmi. Talán kicsit jobb a helyzet, mint a pornózás esetében..." - no, annyi a fejlemény, hogy a Velvet szerint pornózott is az említett hölgyemény.

XPS 2011.11.04. 15:37:18

ad 1., Verát én is blokkolnám.
ad 2., tényleg felkapott pár kilót magára. Stressz? Boldogság?

ad 3., elkeserítő, hogy hány jobb sorsra érdemes(?) ember mit meg nem tesz azért a 15perc hírnévért.

Egyébként mit csinált a csajszi konkrétan, amiért kiábrándultál belőle?

kacsa! 2011.11.05. 14:37:05

Amelyik állat világban már az anyukák (egy része) is kurvának öltözteti a lányát, ne csodálkozzunk semmin. Meg műcsecs 18. szülcsinapra, oo yeee...
Egyébként tényleg jó nő, értelmesnek tűnik (vakok közt a félszemű a király), bár egy kicsit modoros, szerintem. De szép szemei vannak - ezt a velveten közzétett hmmm.... képeken fedeztem fel :D Ennyit az ő "több vagyok a hülye modelleknél" véleményéről.

XPS 2011.12.12. 15:36:03

@XPS: lassan kiderül, hogy filmes szárnypróbálgatásai korábban is voltak.
velvet.hu/blogok/muffin/2011/12/12/ime_vv_vera_pornocastingja/
süti beállítások módosítása