Úgy alakult, hogy éppen karácsony előtt sikerült költöznünk, nagy deal volt, sajátból mentünk albérletbe, kedvező feltételekkel, csak nehogy megbánjuk.
Így lettünk budai lakosok, de hát már Márai is megmondta, hogy "Budán lakni világnézet dolga", és valóban: az erkélyünkről a fél világot belátni, már amennyiben Budapest és északi agglomerációja a világ. Nem az, de nem baj. (képinnen)
A szilvesztert heveny rámolással töltöttük, miközben odakint, sötétedéstől dúlt az ünneplés, délután fél öttől hajnali egyig egyfolytában mentek a tűzijátékok, Fóttól a Bazilikáig, és biztosan még azon is túl, csak az már nem látszik, ezért sem ér plusz ötmilliót a panoráma.
Az est folyamán láttunk több száz amatőr tűzijátékot, csak az éjfélt megelőző és azt követő öt percben fél százat számoltunk össze (hopp, most kiderült, hogy nem vertem a vigyázzállást a Himnuszra és nem hallgattam meg azt a vívóembert, bár lehet, hogy most árultam el végleg magam: tényleg, mikor beszélt az a majom?).
A legtöbbet még csak szépnek sem mondanám, fantázia nélküli színes pukkanások, gagyiságunk szivárvány fényei, kizárólag a háziállatok megfélemlítésére jók - valljuk be őszintén.
És bár tudvalévő, hogy az emberek a legnagyobb szükség esetén sem feltétlenül okosan költik el a pénzüket, bennem végig az motoszkált, hogy ha tényleg olyan nagy a baj - elvégre váltság van -, akkor mi a fészkes fenének költött el Budapest (felének) lakossága több milliót erre a szarra!?
Ja, tényleg: én meg szeszre költöm...
