Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Hallgatók, hallgassatok!

2012.12.11. 14:16 magyaridióta

Kedves Gyerekek!

És most elmondom nektek, hogy sokak várakozásával ellentétben, miért is nem lesz hosszú távú negatív politikai hatása a Fideszre a tegnap kezdődött hallgatói tiltakozásoknak.

A hallgatói érdekképviseletek politikai elkötelezettsége

A mostani tiltakozók nagy része még a pisipogácsákat gyúrta az óvodában, amikor a hallgatók éppen Bokros Lajos bácsi 2.000 Ft-os tandíja ellen tüntettek. A mozgolódásnak meg is lett az egzisztenciális eredménye, ugyanis Szabó Lászlót, az akkor Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének (HÖKOSZ) hívott szervezet akkori elnökét az első Orbán-kormány szépen megjutalmazta egy helyettes államtitkári poszttal az Ifjúsági és Sportminisztériumban (1999-2002).

Tulajdonképpen azóta, az országos hallgatói érdekképviseletek vezetői mindig is lekötelezettjei voltak a politikának (ezen belül is nyilvánvalóan a Fidesznek). Ennek persze lehet(ne) az az oka, hogy az egyetemi ifjúság politikai orientációja Magyarországon inkább jobboldali, ám sokkal inkább az, hogy az orbáni felfogás szerint a társadalom egy ilyen "veszélyes" szeletét nem árt közvetlenül irányítania a politikának, kihasználva a cseperedő ifjak egzisztenciális vágyait valamint ambícióit.

Aki alaposan figyelte és figyeli a mostani történések menetét, az láthatta, hogy a HÖOK egyrészt késve, másrészt eléggé kelletlenül reagált. Nem is csoda, hiszen (leendő) kenyéradó gazdáinkat támadni az álmoskönyvek szerint sem jelent jót. Persze az alulról jövő nyomás miatt végül cselekedniük kellett, és szerencséjükre, a tegnapi városnéző séta eléggé vérszegényre sikeredett.

Én abban is biztos vagyok, hogy a végül kitalált akció, miszerint magát Orbán Viktor őfelségét hívták meg a Műegyetemre, válaszolni a hallgatók kérdéseire, felvetéseire, már nem is a HÖOK, hanem egy bizonyos Habony Árpád szellemi terméke volt.

Kormányzati kommunikáció

Hoffmann Rózsa napközbeni kinyilatkoztatása - mely szerint szó sincs tandíjról, ellenben van diákhitel - után délutánra és estére hágott csúcsára igazán a Nemzeti Kommunikáció. Miközben szegény hallgatók még maguk sem tudták, hogy ledöntsék-e a Sztálin-szobrot vagy inkább némi alkoholt döntsenek magukba, a kormányzati média már lehozta, hogy az oktatási kormányzat ugyan természetesen és szívesen tárgyalna a hallgatókkal, ám (sajna-bajna, ugyanakkor nota bene!) a sarokszámok adottak. A megszólaltatott Maruzsa Zoltán (felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár) a riportban szinte kikérte magának azt a felvetést, hogy a drasztikus keretszám-csökkentésről nem egyeztettek a hallgatói önkormányzatokkal, mivel - így az Ügyeletes Zseni - azt nem tartalmazza a kormány ügyrendje, hogy minden érintett szervezettel meg kell egyezni.

A kommunikációs csúcsminőséget természetesen most is a Gondosan Kiválasztott Forradalmak Tévéje hozta, amikor is a szegedi demonstrációról szóló híradás végére nem felejtettek el beilleszteni egy a szegedi hallgatói önkormányzat vezetőjét lejárató szöveget.

Ma reggel pedig a Késleltetett Kommunikáció Csúcsterméke, a Magyar Nemzet is beszállt, vezércikkének leadjében hozva az államtitkárság reakcióját: "a változtatások nem a diákság ellen, hanem érte vannak".

Azért a második oldalon, az összefoglaló beszámolóba sikerült becsempészniük egy keretes és veretes hazugságot is - "Manipulált a TV2" -, amit aztán a kertévé szépen cáfolt. Persze az is bolond, aki nem tudja, hogy a MaNem egy egyszerű propaganda-kiadvány, amely nemhogy nem riad vissza a valóság alternatív értelmezésétől (értsd: hazudozás), hanem tudatosan alkalmazza is azt.

Nos, ha valaki esetleg azt gondolta volna, hogy mindez véletlen vagy nem szervezett volt, azt ma délelőtt maga a Legfőbb Méltóság reakciója győzhette meg, aki - hasonlóan a választási regisztráció "műbalhé"-nak minősítése mint degradálás után - arról írt levelet a HÖOK elnökének, hogy semmi meglepő nem lehet a kormány intézkedéseiben, hiszen azokról már tavaly (!) tájékoztatták a HÖOK vezetőit. Szerintem ez elég nyilvánvaló figyelmeztetés, úgyhogy ezek után már nem sokra lehet számítani a HÖOK-tól...

Mondd, mit remélsz?

Orbán és kormánya (pökhendi) magabiztossága mögött azonban nem csupán a felkentség illúziója, hanem épp ellenkezőleg: bizonyosság áll. A kormányzati kommunikáció korántsem ad hoc jellegű. Sem az IMF-ről szóló hazugságok és az azok cáfolatát tartalmazó plakáterdő, sem a Gyurcsány-Bajnai testvériség bűneit ábrázoló közlekedésieszköz-dekorációk nem a véletlen művei, hanem a célközönség befogadási hajlandóságait ismerő marketingkommunikációé.

Meg lennék lepve, ha a tandíj ügyében (továbbra is) nem a bagatellizálás és a "mi megmondtuk"-kommunikáció dominálna, amit aztán Selmeczi Gabriellától Vidékiig és Blogger Gézáig mindenki visszaböföghet majd kedve és a munkaszerződésében foglaltak szerint.

Mert hát azt sem árt nem elfelejteni - és ez mindennek az alfája és omegája -, hogy a kormány mögött egy stabil, elkötelezett és munkára, harcra kész 1,5-1,8 milliós választói tömeg áll, amellyel szemben egy legalább 2,5-3 milliós ellentömeget kellene tudni felmutatni, hogy valaki is megtörje a Fidesz uralmát. És ehhez néhány tízezer elégedetlen hallgató vajmi kevés (nem beszélve majd a hallgatói törekvések leszalámizásáról, csak figyeljenek...)!

Mi jelenthetne megoldást?

Bár nem vagyok híve a lebutított kommunikációnak, de azt kell mondjam, csak egy hasonló stílusú ellenkommunikáció segíthetne Orbánék megfékezésében. Egyszerű és nyílt üzenetek kellenének, amelyek rávilágítanának a jelenlegi kormány hazugságaira, arroganciájára és nem utolsósorban rablásaira. Mindezt országos léptékben és mértékben, mert Budapest (egy része) önmagában kevés bármilyen változtatáshoz.

És jut eszembe: kellene egy kormányképes ellenzéki erő is, amelynek jelenleg olyan kicsi az esélye, mint annak, hogy engem felvegyenek bármilyen állami finanszírozású alapképzésre...

* * *

UPDATE

"Szanyi Tibor (MSZP) egyetemisták között járt hétfőn, majd a következőt írta 'Ez a HÖOK-os főfigura effektíve kivégzi a lendületet a tökölésével'. Egy nyilatkozatra vagyunk attól, hogy a Fidesz embere."

(Figura - GRIMM írása a Magyar Nemzet 2012. december 12-i számának Krónika rovatában)

4 komment

Címkék: seggfejmagyar polifika nemzetveszető ner butításügy

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr524959456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsaruvér 2012.12.11. 17:54:46

Nagyon érdekes a cikk és érdemes elgondolkodni a benne leírtakon. Valamint néhány gondolatát átvenni.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.12.11. 18:06:26

Nem a dicsekvés hanem az igazság miatt mondom nekem is ilyen gondolatok jutottak az eszembe mint amit az utolsó kettő bekezdésben lehet olvasni. Jó lenne ha végre beindulna valami és nem várni mert elmegy a kedve az embernek, de nagyon.

mindig igazamva 2012.12.11. 19:45:53

Szerintem sem lesz semmi a tiltakozásból:
1, 10.000-nél több hallgató van pl Szegeden, ebből "már 200 jelentkezett", hogy részt vegyen a tiltakozásokban :)
2, Birka nép vagyunk, mindent letolnak a torkunkon
3, Leginkább a középiskolásokat érinti, érdekérvényesítő képesség NULLA, a szülőket szinte lehetetlen megszervezni
4 Már én is szarok az egészbe, a gyerekemet kiküldöm külföldre, aztán bekaphatják, itthon egy fillért ne fizessen adóban stb stb. Éljen boldogan külföldön, itt kell hagyni ezeket a saját szarukban.

vantaan 2012.12.12. 10:06:44

Aki magyar az az egyetemistákkal van!!! A többi meg nem számít! A fülkeforradalom átbas.ott nemzedéke ébredj a kábulatból!!!
süti beállítások módosítása