Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Meneteljetek, gyerekek!

2013.01.08. 17:59 magyaridióta

Mottó: Minden kutyának megvan a maga kamionja! (SzA)

Sajnálnám, ha a Békemenet szervezői végül is letennének körvonalazódó terveikről és nem masíroznának újfent valamiért. Bár nem tudok olyan masír-okot mondani, ami ne adna lehetőséget egy harsány röhögésre, úgy vélem, a dobogós lehetőségekről mindenképpen érdemes megemlékezni.

3. helyezett: Békemenet az Alaptörvényért.

Az Alaptörvényt egyetlenegy dolog fenyegeti, ez pedig maga a Fidesz és annak pragmatizmusa. Már az önmagában eszeveszett szánalmas - de előre borítékolható volt -, hogy a gránitba vésett Kotmányt ide-oda módosítgatják. És bár a regisztráció elmeszelésével a fagyi visszanyalt, ami miatt Kövér doktor nyilvánvalóan meg is sértődött, azt még Répássy Róberttól tudjuk, hogy "Az AB határozatai mindenkire kötelezőek, ezért a kormánynak is tiszteletben kellene tartani ezeket. Nagyon szerencsétlen, valamint rombolja az alkotmányos jogállamot és az Alkotmánybíróság tekintélyét, ha a végrehajtó hatalom, az igazságügyi miniszter vagy a miniszterelnök vitába száll az Alkotmánybírósággal.”.

2. helyezett: Békemenet a regisztráció eltörlése ellen.

E tárgykörben leginkább a lehetséges szlogenek és rigmusok érdekelnek. "Regisztrálni akarunk! Regisztrálni akarunk!"? Vagy: "Aki magyar, regisztrál!"? Esetleg - a "Nem leszünk gyarmat!" mintájára - "Nem fogunk nem regisztrálni!"?

Mindenesetre - figyelembe véve az előző pontban leírtakat is - nem biztos, hogy könnyű vállalkozás az Alkotmánybíróság döntése ellen utcára hívni az embereket, még akkor sem, ha prompt ellenségképnek nem feltétlenül a legrosszabb a testület.

1. helyezett: Békemenet a diákság ellen.

Ezt feltétel nélkül tudnám imádni! Úgy érzem, valahogy ez lehetne a fideszpolitika csúcsa: tüntetés a saját gyermekeik ellen. Ez a mentalitás súgta be a vadidegenek, a szomszédok mellett a családtagokat is az elmúlt században, és végső soron ennek az elmebeteg mentalitásnak a transzparens vállalása lehetne talán az a tükör, melyben sok politikailag vak (elvakított) felismerhetné ennek a rendszernek az abszurditását.


Egyszóval: Hajrá Békemenet! Hajrá (magyar)idiotizmus!

3 komment

Címkék: seggfejmagyar polifika kénegondolkozni nemzetveszető nagyonmélyenlévőmagyar

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr895006612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIPREDIL 2013.01.08. 19:22:35

Hehe. Javaslom a transzparensre: "Nem leszünk fiatalok!"

kirsten 2013.01.09. 06:32:33

Hát lehet hogy ezeknek a pofájára minden ráfér. Nemcsak nevetségesek hanem szánalmasak is.

laci0011 2013.01.09. 09:29:14

Ezek a funkcionális analfabétának bizonyult sértődős barkácsjogászok,tényleg azt hitték hogy 2 hét alatt rendet csinálnak.Ennyi fogalmuk van a valóságról?!Kb 10 000 milliárd kárt okoztak már idáig és még van lejjebb.
süti beállítások módosítása