Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Konklúzió

2013.04.25. 23:30 magyaridióta

Arra gondoltam, hogy írok egy posztot, amelyben elmagyarázom a hülye naiv balliberális reménykedőknek, hogy miért lesz a következő választásokon a Fidesznek legalább kétharmada, de inkább több.

Ebben a posztban elküldeni terveztem az MSZP-t, a DK-t, az Együtt 2014-et és minden ácsingózó, magát baloldalinak, meg kormányváltónak mondó politikai alakulatot a halál redves faszára.

Ebben a posztban gondoltam kifejteni, hogy a Fideszt csak (kvázi) jobbról lehetne leváltani, egy olyan politikai szerveződésnek, amely nevén nevezi a Fidesz hatalomszerzésének okát: a pénzt, a pénzt és a pénzt.

Kurt Vonneguttal szólva: és így tovább.

Aztán végül úgy döntöttem, hogy tájékoztatom minden olvasómat: hálát adok mindazért, ami az elmúlt három és egyébként huszonhárom évben Magyarországon politika címszó alatt történt. Mindezek következményeként ugyanis már most eldöntöttem, hogy a következő választások napjára valami szabadidős családi programot szervezek, távol a szavazóhelyiségektől.

Magyar barátaim, ezt jól beszoptuk. Ha jól sejtem, egy életre.

4 komment

Címkék: nagyonmagyar kénegondolkozni

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr125247410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.04.26. 08:10:52

Ortodox matek szerint méretes narancsbukta lesz,hehe.

nandras01 2013.04.27. 14:23:39

@toportyánzsóti:
nem lesz itt semmiféle bukta, ha elég sokan lesznek, akik a "következő választások napjára valami szabadidős családi programot" szerveznek.
és még csak észre sem veszik, hogy miattuk regnálhat ez a rablóbanda tovább.

toportyánzsóti 2013.04.27. 16:17:52

@nandras01: Ne reménykedj,az emberek nem hülyék,hiába nézik le őket ezek a simicskacsicskák.

nandras01 2013.04.27. 17:15:11

@toportyánzsóti: úgy gondolom, nem ártana még egyszer, figyelmesen(!) elolvasni a kommentemet :)
süti beállítások módosítása