(kép a Kormányportál címoldalán, 2013. június 11-én)

Nem, nem találkozunk a gáton. És nem azért, mert hazaküldtek, hanem azért, mert ki sem mentem. Nem is terveztem. Eszembe sem jutott.

1) Ha ez lenne az első árvíz Magyarország történelmében, vagy szűkebben: a Dunán, lenne okunk csodálkozni. De nem ez az első (sem a második, sem a harmadik). Tehát úgy tenni, mintha az lenne, legalábbis furcsa vagy talán inkább rémisztő. Egyetlenegy aspektusát értem a dolognak, mégpedig a "soha nem látott árvíz" kitételt - ugyanis azt elhiszem, hogy Pintér és Bakondi elvtársak közül egyik sem látott soha árvizet, mármint közelről.

2) A katasztrófavédelem és benne az árvízvédelem egy szakma. Mint minden szakmának, ennek is vannak szabályai, amelyek alapján a szakemberek megoldják a szakma gyakorlása során előálló problémákat és felmerülő feladatokat. Ezért is jobb és célszerűbb, ha katasztrófavédelmi szakemberek, tűzoltók, katonák, netán rendőrök végzik az árvízvédelmi munkálatokat és nem civil önkéntesek.

Nem beszélve arról, hogy a hivatalos kommunikáció szerint a március 15-i hóviharban az illetékes szervek helyt álltak, az eljárásukban, az intézkedéseikben fikarcnyi hibát sem lehetett találni. Most pedig még idejük is volt felkészülni, tehát pláne nem a civilek feladata homokzsákokat pakolgatni.

És nem maradhat ki a szokásos demagógia sem, miszerint azért fizetjük az adót, hogy az ilyen jellegű feladatokat az állam átvállalja tőlünk.

3) A 2) pontban leírtak miatt sincs keresnivalója a gáton (töltésen) például a miniszterelnöknek sem. Aki valaha is a közelébe került vezetésmódszertani ismereteknek, az tudja, hogy a rossz főnök egyik ismérve, hogy nem delegálja a feladatokat, hanem mindent maga akar megoldani. Persze, politikai szempontból érhető Orbán (túl)szereplése és (túl)szerepeltetése, de annak, aki tárgyilagosan nézi a miniszterelnök munkáját és nem pátosszal tekint rá, annak ugyancsak visszás - a nevetségességén túl, nyilván -, hogy az elmúlt napokban Orbán Viktor volt a miniszterelnök, a katasztrófavédelem és a honvédség főparancsnoka, a helyi kormányhivatalok és az illetékes építésügyi hatóságok vezetője és még ki tudja, ki mindenki, nem feledkezvén el a kormányszóvivői státuszról sem, persze.

(De legalább megtudtuk, hogy mi az az energiacsoda, amitől Széles Gábor Magyarország felemelkedését várja: Orbán Viktor áll a gáton [töltésen], és kettéválasztja a vizet. Hidrogénre és oxigénre.)

4) Nem mellesleg egyébként GyurcsányBajnai és a többi megélhetési vadbarom is elmegy a tarka f*szba a politikai PR akciójával együtt! Marha életszerű, ahogy ezek a milliárdos (multimilliomos) "árva gyerekek" lapátolnak a kamerák kereszttüzében.

Nem beszélve arról, hogy a teljes ún. politikai elit elmúlt húsz évi tolvajmunkájának egyik gyümölcse az, hogy a magyar árvízvédelmi rendszerek - hogy is mondjam finoman - ugyancsak hagynak kívánnivalót maguk után. Egyszerűen fogalmazva: tetszettek volna nem ellopni több tízmilliárd forintot és akkor pikk-pakk működnének az árvízvédelem technikai feltételei. Is. Sok egyéb más mellett.

5) A legfelháborítóbb az egészben a pénzgyűjtés. Még kilógott az alsó rakpart a Dunából, amikor már volt Nemzeti Összefogás számlaszáma - az OTP-nél, hol máshol, persze -, meg Nemzeti Összefogás hívószáma.

Most úgy őszintén, gyerekek! Normálisak vagytok, hogy ezeknek pénzt küldtök? Százmilliós nagyságrendben? Tudom, hogy azóta már ezer helyen megjelent, de nekem is a vörösiszap katasztrófa kapcsán összegyűjtött lóvé sorsa ugrott be azonnal. Nem fizettek elég adót, hogy még van mit odadobnotok ezeknek a rablóknak!?

Összefoglalva: sokadszorra igazolódik, hogy a magyar nép fordítva ül a lovon. Nemcsak a fara felé fordulva, hanem fejjel a föld felé. Boldogan játssza a segítőt, a megmentőt, az összefogót, és nem ismeri fel, hogy mindeközben kegyetlenül át van baszva verve.