A diktátorok szobrát időnként ledöntik, ez természetes, mondhatni: axióma - nem bizonyítjuk. Olykor-olykor a diktátornak tűnő autokratikus vezetők szobrát is ledöntik, vagy finomabb formában: megrongálják - ezen sem kellene túlontúl csodálkozni. A XXI. századi "nyugati politizálás" performanszokra is épít, spontán tüntetésekre, feliratozásra, villámcsődületekre, stb.: ha ezek formája nem is végtelen, de elég sokszínű lehet. Ha az eddig leírtakat összerakjuk, akkor Orbán Viktor szobrának felállításában, majd ledöntésében illetve feldarabolásában, később a darabok széjjelhordásában semmi kivetnivalót sem találhatunk. (képinnen)
Persze az, hogy a hívek és a lakájmédia ebből jólneveltségi, sőt erkölcsi kérdést kreált, abban sincs semmi meglepő, elvégre 1.: bántották a szeretett vezért; 2.: lassan több mint két évtizede próbálja bebizonyítani az ún. keresztény-konzervatív jobboldal, hogy erkölcsiségben a (maffia/ál/stb.)baloldal felett áll - ennek a törekvésnek a sikerét ki-ki ítélje meg vérmérséklete és világnézete szerint.
Nos, erről a szokásosnál is alacsonyabb színvonalú - érzik a hőséget? nem véletlenül, jelenleg már jóval a bányászbéka segge alatt, a magma közvetlen közelében járunk! - öklendezésről (onanizálásról) nem is írok többet.
Annál fontosabb kérdés a performanszáló politikai alakulatok viszonya saját akciójukhoz. Merthogy egyik-másik mikrorészegységük oldaláról rögtön elindult egyfajta mentegetőzés, hogy aszongya: "én a döntögetésnél már nem is voltam ott" vagy "tudtam róla, de arról, hogy darabokra szedik, már nem tudtam" vagy "a lefejezés már tényleg ízléstelen volt, aztat én nem akartam", és így tovább.
Ennél a pontnál viszont ki is szélesítem az effajta viselkedés elemzését, mégpedig egy olyan politikai alakulattal, amely különösen aktív az ilyen "direkte-összekentem-a-csempét-szarral-de-esküszöm-nem-akartam" pávatáncban.
Aki a Jobbikra tippelt, most ihat egy sört a saját kontójára, eltalálta. Szalonnácikáim ilyenek, hogy zsidóznak egy kiadósat, majd kezüket tördelve sajnálkoznak, hogy hát ők európai módon állnak az izraelita kisebbtöbbséghez, és nem is értik, hogyan csusszanhatott ki a szájukon az, amit természetesen mindenki félreértelmez, csak a kedves híveik nem, a sarki kocsmákban illetve a társadalomtudományi tanszékeken. Néha még egy-egy cigányozás esetén is próbálják az öltöny, meg a kiskosztüm mögé eldugni a bajonettet, meg a Zyklon-B kapszulát, ami igazán bájosan tahó kísérlet minden egyes alkalommal.
A lényeg, hogy én magam megveszekedett és egyre öregebb liberális vagyok, aki szereti, ha nevén nevezik a dolgokat. Ha egy párt a náciságra építi a politikáját, ezen belül is kiemelten és különösen a zsidók listázására valamint a cigányok gettósítására (gondolom, ezeket a finom módszereket csak első körben alkalmaznák), akkor tessenek szívesek ezt a fő csapásirányt mindig és minden körülmények között vállalni és fennen hirdetni.
Ugyanígy, ha valaki Orbán Viktort egy piti kis diktátornak tartja, akkor nyugodtan döntse le a szobrát, labdázzon a ledöntött szobor fejével, felőlem fel is akaszthatja a nevezett politikus képmását egy jó erős kötéllel egy viszonylag erős gerendára, és a többi, ugyanis lelke rajta - ezen tevékenységek egyikét sem kellene elítélni, pláne büntetni. Az persze a társadalom és az állam felelőssége, hogy az ostoba eszmék ellen elsősorban felvilágosítással, a buta politikai akciókkal szemben meg közönnyel védekezzen, a saját érdekében.
Ám a jogszabályoknak megfelelő véleménynyilvánítás során, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, tessenek következetesek és tökösek lenni. Ha másért nem is, csak hogy tudjuk: kivel hányadán állunk.
