Elvben lehetne támogatni egy olyan (nyugdíj)szisztémát, amely a minél nagyobb számú gyerek vállalását preferálja, és bünteti azokat, akiknek nincs gyereke. Feltéve, ha nem mondana ellent teljesen egy ilyen rendszernek az emberiség várható technológiai fejlődése. Vagy mondjuk önmagában nem lenne ellentmondásos az egész elgondolás.

Sohasem értettem azokat a sirámokat, amelyeket a modern társadalmak és különösen Magyarország népességének folyamatos fogyása miatt immáron évtizedek óta van szerencsé(tlensége)m hallgatni. A jajveszékelésnek ez a retorikája a XX. század eleji, demográfiai algebra alapján álló gondolkodásnak felel meg, amelynek lényege, hogy egy nép akkor tud sikeres lenni, azaz legyőzni egy másikat, ha jelentékeny számbeli fölényt tud kiharcolni azzal szemben. 2014-ben ennek a gondolkozásmódnak persze semmi köze a gazdasági és társadalmi folyamatokhoz, a közgondolkodás változásához és nem utolsósorban a természethez magához.

A gyermekvállalási kedv (késztetés) elsősorban természeti-genetikai kód, amelyre mégsem építhető egy standardizált folyamat, mert egyénenként, párkapcsolatonként változik. Való igaz, hogy valamennyire befolyásolható anyagi ösztönzőkkel, de a sok véletlen mellett elsősorban attól függ, hogy egy adott nő-férfi páros milyen véleménnyel,várakozással van az utódok felnevelését, életkilátásait, boldogulását illetően. Ezért kétségbe vonható, hogy bármilyen adókedvezmény vagy például többletnyugdíj-ígéret önmagában pozitív hatással lehet a gyermekvállalási kedvre, ha egyébként a hosszú távú kilátások nem kedvezőek illetve nem tekinthetők biztonságosnak.

Azok az emberek (jellemzően politikusok), akik a népesség jelentékeny mértékű növeléséből eredő közgazdasági előnyöket állítják érvelésük középpontjába, méltán mondhatók közgazdasági analfabétának. Feltételezésük ugyanis abból indul ki, hogy a felnövekvő generációk előtt álló tanulási illetve munkalehetőségek korlátlanok, azaz a népesedési többlet nagy bizonyossággal találni fog magának munkát, amelynek árából (béréből) növekvő adóbevételek, és az elöregedő népesség számára szükséges nyugdíjtöbblet biztosíthatók.

Ezzel szemben már most is azt látjuk hazánkban (is), hogy a versenyszféra alig teremt új munkahelyeket, és különösen az alacsony képzettségű munkaerő küszködik munkavállalási problémákkal. Ennek elsődleges oka persze az, hogy az ismert népesedési többletet (nominálértékben) produkáló, jellemzően ázsiai országok még sokáig olyan versenyelőnnyel rendelkeznek, amelyet az európai országok nem fognak tudni ledolgozni. Van azonban egy ennél is nagyobb probléma, amit legtalálóbban az előrelátás hiányaként írhatunk le.

Egy példával érzékeltetve: a Budapest kaliberű városok napjainkban tapasztalható közlekedési nehézségeinek elsődleges oka, hogy a modern városszerkezet kialakításakor nem volt senki, aki Verne Gyula-i fantáziával élve elképzelte volna, hogy lesz egyszer egy kor, amikor a többség modern, helyigényes gépjárművekkel fog közlekedni. Hasonlót tapasztalhatunk napjainkban is, amikor a környezetvédelemre hivatkozva zárnak le újabb és újabb közterületeket a gépjárművek elől, miközben gyanítható, hogy ötven év múlva már környezetkímélő és valószínűleg kisebb méretű, de nagyobb számú jármű lesz az emberek birtokában.

Ugyanígy el kellene gondolkozni a botcsinálta demográfusoknak azon, hogy az automatizáció, a robotizáció térhódítása (autóipar, khm-khm...) miatt jóval kisebb számú munkaerőre lesz szükség az elkövetkező évtizedekben, és leginkább a nagy szakmai tudást, innovációt igénylő szakmákban tudnak majd elhelyezkedni a munkavállalók.

Egyetlen érvet tudok elképzelni a jelenlegi földi populáció további drasztikus növelése mellett - bár ezt nyilvánvalóan még senkitől sem hallottam/olvastam -, mégpedig az idegen bolygók meghódításához szükséges többlet népesség megteremtését. El tudják képzelni, hogy ma valaki ezen gondolkozik (rajtam kívül)?

Egyébként - nem túl meglepő módon - a Népesedési Kerekasztal által tett javaslat magában hordoz egy alapvető ellentmondást. Mégpedig azt, hogy ha a támogatott népességnövekedést produkáló családok gyermekei a munkavállalásuk révén képesek biztosítani a szüleik korosztályának nyugdíját, akkor a társadalmi szolidaritás elvei szerint nyilvánvalóan azokat a gyermektelen vagy kevés gyermekkel bírókat célszerű preferálni, akiket a dolgozó gyermekeik nem tudnak támogatni. No, ennyit az átgondolt koncepcióról...

Szerény véleményem szerint a mindenkori politikának a jelen és a várható jövőbeli folyamatok alapján kellene koncepciókat kidolgozni, javaslatokat tenni és azokat végrehajtani. Ja, és nem ártana őszintén beszélni az állampolgárokkal. És ami még fontosabb: jó lenne, ha a politika nem próbálna beavatkozni a természet törvényeibe és az állampolgárok intim szférájába.

Tessék szívesek azt csinálni, ami a dolguk: fontos kérdésekre adekvát válaszokat adni. Mi addig szeretkeznénk...