Az elmúlt években a hozzám közel állókat rendszeresen kiakasztottam azzal az áltudományos fejtegetésemmel, hogy milyen hülyeség a Föld elsivatagosodásáról beszélni, miközben rengeteg jég olvad el a sarkokon, hiszen annak a rengeteg víznek meg kell jelennie valahol (ld. pl. az idei nyár időjárását). Ugyanígy lehetetlen, hogy a magyar állam rendkívüli költekezései - ideértve az adókedvezményeket is - előbb-utóbb ne okozzanak költségvetési problémákat. (képinnen)

Sokféle elképzelés látott napvilágot az internetadó céljáról, miközben az elejétől fogva lehetett tudni, hogy egyetlen indok van a bevezetése mögött: pénz kell a kormány (további) költekezéseihez. Jól belegondolva, elég nagy lehet a baj, ha 20 milliárd forint bevétel miatt már az internethasználatot kell megadóztatni (most tekintsünk el attól, hogy az eredeti tervezet szerinti mérték egyes kalkulációk szerint összességében a 200 milliárdot is elérhette volna). Ez viszont azt is jelenti, hogy a költségvetés jó állapotáról szóló kormányzati kommunikáció nem más, mint mese.

Egy blogban értelemszerűen óvatosabban kell fogalmazni, mint a való élet privát beszélgetéseiben, ezért nem fogom azt írni, hogy az Orbán-kormány a kezdetektől hamisítja a költségvetés számait. De az én gazdasági érzékem szerint többről van szó, mint legális trükközésről vagy a számok kreatív értelmezéséről.

Hogy mikor derül ki a simli, az előre nem tudható. Ami viszont látható, az legalább két alapvető probléma a kormány adó- és költségvetési politikájában. Az egyik, hogy a nagy és/vagy fontos érdekérvényesítéssel bíró csoportok kegyeit keresve a kormánynak semmi sem számít, azaz szarik a közgazdasági-matematikai alapvetésekre. Így lett egységes 16%-os szja, ezért emelték folyamatosan a nyugdíjakat, ezért feszítenek az egészségügyi dolgozók, a tanárok és úgy általában a közszférában dolgozók béremelésére vonatkozó ígéretek.  Ám nyilvánvaló, hogy nem lehet mindig, mindenkinek megfelelni, még a költségvetési osztogatásban sem. (És akkor még a fölösleges kiadásokról, a "hobbik"-ról nem is beszéltünk, lásd például stadionépítések.)

A másik probléma nem csak magyar jellegzetesség. Arról van szó, hogy hiába szed be egy állam egyre több adót, ha az állami jövedelmek elosztása, újraosztása rossz, vagy legalábbis nem hatékony. Az egyik leghírhedtebb példa a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elvétele: a 3000 milliárd forint gyakorlatilag nem látszik az országon, annak költségvetésén. Pontosabban: semmivel sem lett jobb az ország pénzügyi helyzete, mert azt, hogy leaglább annyival sem rosszabb, hadd ne tekintsem eredménynek.

De akkor mi várható a közeljövőben? Tekintettel arra, hogy a kormány nem hajlandó a tévedései belátására - pl. az internetadót az eredeti tervekhez képest csak csökkentették, de nem vonták vissza -, elsősorban arra lehet számítani, hogy egyre nagyobb lesz a költségvetési nyomás a még teljesítetlen ígéretek illetve a társadalom egyes csoportjainak elvárásai miatt, ezért újabbnál újabb pénzforrások, azaz adók, elvonások után kell nézni. Ennek kimenetele eléggé kiszámítható, főként akkor, ha a gazdasági növekedés már végképp nem tudja eltakarni az ellentmondásokat, ne adj' isten, ha egy újabb pénzügyi-gazdasági (mini)válság végképp levetkőzteti a királyt. Azaz majd szépen finoman el kell kezdeni visszanyirbálni az unortodoxia eredményeit, ami egyre nagyobb elégedetlenséghez fog vezetni.

Lenne egyébként egy megoldás, ami az eddigi kormányzati módszertanhoz idomulva leginkább csak kommunikáció kérdése. Ez a finom hátrálás lenne, vagy még neresebben: a hangsúly-áthelyezés. Tehát lehetne azt mondani, hogy most nem emeljük egy évig a nyugdíjakat, mert úgysincs infláció, helyette adunk béremelést a rendvédelmi dolgozóknak. Vagy: pihentetjük az egészségügyi dolgozók bérfejlesztését, mert a költségvetés biztonsága érdekében erre van szükség, ugyanakkor emeljük egy kicsit a tanárokét, mert ők még lemaradásban vannak. És így tovább, azzal az alapvető szöveggel, hogy értsék meg elvtársak, nem jut egyszerre mindenkinek.

Nem győzöm hangsúlyozni: az, hogy nem talált a kormány(fő) szaros 20 milliárdot a jövő évi költségvetésben, mindenképpen intő jel. Ha ehhez hozzávesszük az állam több mint százmilliárd forintnyi lejárt tartozását, akkor megjósolható, hogy egyre kevésbé lehet fenntartani a színházat (vagy ha úgy tetszik: a cirkuszt).

Egykori, rendkívül határozott és karakán főnököm szokta azt mondani, hogy néha "korrigálni" kell. Mert jobb egyszer-egyszer felvállaltan irányt váltani vagy visszakozni, mint belerohanni a végzetbe. Netadó ide vagy oda...