Szegény szerencsétlen (barom) bankok már tényleg nem tudják hogyan támadni a hiteltörlesztések rabigájában senyvedő magyar jobbágyokat (ez asszem szépecskére sikerült).
Ödön most Pinokkió helyett Einsteinnel támad, a Raiffeisen hasitasija nem kér kódot, a K&H már élete (életünk) végéig denszelni fog, a Citibank azonban a kedves ügyfél lelkére és érzelmeire próbál hatni, a következőképpen:
Én megértem, hogy a bankosokat már a családjukban sem szereti senki, nem beszélve a marketingesekről, de azért mégiscsak fura elképzelései vannak egyeseknek a szeretetről. Meg a kereskedelmi nyelvezetről.
Gondolom, nem sok "hiteles" polgár van, akit ne érintett volna szarul a válaság, és ne próbálná meg hitelkötelezettségeit, azok összegét minél inkább lenyomni, ahol lehet - ha lehet - felszámolni. Ez in concreto azt is jelenti, hogy nem szeretne újabbakat, még akkor sem, ha két éve még boldogan fogadta el az utolsó hitelcégecske plasztikkártyáját is, mert végre megvehette a gyerekek szobájába is az Orion LCD tévét.
Fordult azonban a világ, nem keveseknek okoz problémát a napi megélhetés, az élelmiszer, a rezsi, az iskoláztatás finanszírozása, és természetesen a lakás-, autó-, és egyéb hiteleké.
Egy ilyen környezetben borzasztó arcátlannak tartom ezt a reklámszöveget, mert a szeretteink azért szeretteink, hogy ne akarjunk nekik rosszat, mi több: jót akarjuk nekik. Ebbe pedig nem fér bele az a kikúrás, hogy hitelkártyát ajándékozunk nekik. Ha pedig nekünk kell finanszíroznunk az ő költéseiket, akkor ráadásul magunkkal cseszünk ki, a legszeretettebb szerettünkkel.
A Citibank marketingese monnyonle...
