És nem csak gyermektelen, hanem még csak nem is házas: élettársi kapcsolatban él. Tíz éve vállalkozóként próbál boldogulni. Mindemellett ráadásul még balliberális politikai orientációjú is, néhány kommunista ideológiai elképzeléssel.
Ez a poszt nem csak a gyerekek után járó szavazati joggal foglalkozik, de annak hajtogatása volt megírásának közvetlen kiváltó oka.
Természetszerűleg sokan kérdezik tőlem is, hogy mikor lesz nálunk gyerek vagy lehet-e egyáltalán és nem ilyen okból nincs-e még. Azt például kevesen kérdezik meg, akarunk-e egyáltalán, pedig az az igazság, hogy nem.
A miért nyilván nem tartozik senkire, de ha már beleharaptam, a poszt végén erre is kitérek majd.
(képinnen)
Having a child
A gyerekvállalás melletti többnyire emocionális alapú érveket ismerem: a gyerek a szemünk fénye, életünk értelme, jövőnk záloga, továbbélésünk kulcsa.
Ezek az érvek régóta nem hatnak rám. Nem akarok nyomot hagyni magam után, mert úgy gondolom, földi létünknek nem ez a célja, értelme és lényege. Az életem értelme, a jövőm záloga nem a gyerek, hanem az, hogy akarok-e, és ha igen, tudok-e emberként, hasznos tevékenységet végezve élni.
Nyilván lesznek olyanok, akik erre föl majd felteszik azt a roppant álságos kérdést, hogy mi lenne az emberiséggel, ha mindenki így gondolkodna?
Nos, az emberiséget a Földön eddig élt fajok legkártékonyabbjának tartom, de felejtsük most ezt el. Bolygónkon jelenleg hétmilliárd ember él. A faj kihalása nem a nem szaporodás miatt élő probléma. Azt meg, hogy mi lesz a magyarsággal a szaporulat drasztikus növekedése nélkül, megfordítom: mi lesz a magyarsággal önmagában a szaporulat drasztikus növekedésével?
Tudom, sokan megköveznek majd ezért, de a szaporodás vágya egy genetikai kód, hiába tesszük mellé az emberi tudatot és érzelmeket. A genetikai kódok jellemzője pedig az, hogy bár - ideig-óráig vagy sokáig vagy véglegesen - elnyomhatók a tudat által, de általában uralják az életünket.
Kicsit finomabban és a másik oldalról: a gyerekvállalással összefüggésben a következő - kölcsönbe vett - gondolatsor fejezi legjobban, mit gondolok a dologról:
"A családalapítást nem tartom kötelező közjónak. Az neveljen csak gyereket, akinek ez fontos. Mert a gyerek nem társadalmi tervgazdaság végterméke, hanem lelke van.".
Lesz-e szőlő, lesz-e lágy kenyér
Az aggodalmaskodók aggodalmaskodásának leegyszerűsített összefoglalása: ha nem lesz elég gyerek, ki fogja megtermelni a nyugdíjunkat? Mert ha nem lesz, aki megtermeli, akkor éhen fogunk dögleni.
Egyrészt a magam részéről nem aggódom.
Másrészt olcsó poén lenne előjönni a magánnyugdíjpénztári pénzek laza mozdulattal történő ellopásával, de ugyanígy olcsó poén lenne visszautalni simonmondja megfogalmazására is: ja, hogy azért és csak azért kell gyereket nemzeni, hogy legyen, aki megtermeli a nyugdíjunkat, aha...!?
Érdekes módon, az ilyen tematikájú beszélgetésekben vagdalkozásokban senki sem veti fel azt, hogy az átlagembernek jelenleg vért kell pisálnia, ha fel akar nevelni akár csak egy gyereket is, mert olyanok a munkalehetőségek. A fizetések. A megélhetés.
A nemzet vagy általában bármelyik emberi közösség megmaradásának önmagában nem a reprodukció a záloga, hanem olyan gazdasági-társadalmi környezet megteremtése, amelyben a házaspárok (vagy: apu-anyu, vagy: anyu-anyu, vagy: apu-apu) nyugodtan reprodukálhatnak, nevelhetnek gyereket, mert látják, hogy az utódok életfeltételei is megteremthetők.
Mert - félreértés ne essék - önmagában az ifjabb nemzedékek iránti fogadókészsége általában azoknak is megvan, akik maguk nem akarnak szaporodni. Én például szó nélkül fogadom a gyerekvállalás kedvezményeit, azt, hogy az általam is fizetett adókból kedveznek a gyerekeseknek, és ha pikírt akarok lenni, még azt is, hogy bár egy étteremben mondjuk nem lehet dohányozni, de lehet a gyerekeknek visítva rohangálni, sőt még azt is, hogy majd a most édibédi gyerekek fogják kitúrni a korosztályomat a munkahelyekről.
Szavazati jog
Egyszerűen elintézhetném azzal, hogy a gyerekek után járó szavazati jog kérdésének felvetése kizárólag a Fidesz szavazatmaximálási törekvéseit szolgálja, abból kiindulva - hasonlóan a határon túli magyarok szavazati jogához -, hogy a gyerekesek inkább Fidesz-szimpatizánsok.
Mert ez a lényeg, akárki akármit hazudozik össze és próbálja (ál)tudományos alapon megközelíteni a kérdést.
De ha mégsem állnék meg itt, akkor is van egy-két olyan válasz, amely nevetségessé teszi a gyerekek szavazati jogáért kardoskodók érveit.
Az egyik felvetés, hogy a gyerekek érdeke jelenleg nem rendelkezik képviselettel a politikában. Igen? Akkor mit csinálnak a kedves pártok? És ha most nincs képviseletük, de a gyerekek után járna szavazati jog, akkor hirtelen elkezdenének a "gyerekekben" gondolkodni? Vagy úgy lenne, hogy Kovács Béláné - tudván, hogy a gyereke után járó szavazati jog is a kezében van - a saját nevében A pártra szavaz, de a gyereke nevében meg B pártra? Furcsa. Hihetetlen. Hülyeség.
A másik okostojás felvetés az egy ember-egy szavazat elvre való hivatkozás, mely szerint a gyerekek azok, akik - mivel nincs szavazati joguk - kimaradnak a demokrácia nemesnek nem mondható játékából. Na most, ha anyuci szavaz Pistike helyett, akkor kinek az elképzelése szerint szavaz? Megbeszéli otthon a gyerekkel a pártok politikai programját? Vagy csak simán a saját elképzelései szerint szavaz, ami a valószínűbb? És ha ez utóbbi, akkor nem azáltal sérül-e az egy droid-egy szopás elv, hogy anyucinak egyből két (sok) szavazata lesz?
Nem utolsósorban pedig - ősi magyar szokás szerint - sikerült megint két különböző társadalmi csoport közötti álkonfliktust bevonni az "érvelésbe", amikor is azt mondják egyesek, hogy például:
teljesen jogos az az igény hogy egy 5fős (2 felnőtt, három gyermek) család nagyobb sújjal szólhasson az ország alakulásába, mint egy ugyancsak 2 felnőtt főből álló gyermektelen / nyugdíjas házaspár.
Hadd kérdezzem már meg: hol ütközik az én gyermektelen érdekrendszerem a gyermekesekével? Megmondom: sehol. Álprobléma. Álérv. Álpropaganda.
Gyermektelen köcsögök
Megszoktuk már. Megszoktam már, bár elfogadni sohasem fogom tudni. És ez már nem a gyermekes-gyermektelen kérdés. Ez az a rákfene, ami legalább ezer éve rágja ezt a népet. Az, hogy amikor értelmesen kellene gondolkodni, akkor a leegyszerűsítő világképünkkel keresünk egy egyszerűen kommunikálható ellenséget, vagy kevésbé hisztisen: elkezdjük megmondani másoknak, hogy a Nemzet érdekében hogyan kell helyesen viselkedni.
Megígértem, hogy felfedem az okokat, miért nem akarok (akarunk) gyereket.
Az egyik a financiális bizonytalanság: megértünk már olyan időt, amikor tíz deka párizsira sem volt pénzünk. Én elviselem az éhezést, de nem bírnám elviselni, ha a gyerekemnek kellene.
A másik az érzelmi-tudati bizonytalanság. Ha csak azt tudom átadni a gyerekeimnek, amit a nagyszüleimtől, szüleimtől örököltem, nevezetesen, hogy légy tisztességes és ha valamiről úgy gondolod hogy fehér, akkor se mondd, hogy fekete, ha a megélhetésed függ tőle, akkor mi várna a gyerekemre, főleg ebben az országban?
És harmadszorra: ha azt gondolom, hogy van egy fölöttünk álló rendezési elv, akkor nem úgy van-e, hogy akkor is lesz gyerekem, ha most úgy gondolom, hogy nem akarom? Vagy akkor sem lesz, ha akarom? Akkor meg miért állítsam a gondolkodásom középpontjába a gyerekkérdést?
Livin' on the edge
Ide születtem. Ezt örököltem. Ez az idiotizmus ömlik rám. Ránk. Ebben az országban mindig is szellemi perioikosz leszek.
Mondtam már, hogy legutóbb, amikor munkanélküli voltam, egy baráti házaspárnál bébiszitterkedtem?