Valljuk be, van abban valami pikáns, amikor Tóta W. - halvány értelmet keresve egy szellemi értelemben erős kihívásokkal küzdő nép soraiban, ráadásul egy eléggé értelmetlen dolog kapcsán - a talán legkisebb rosszat jelentő, valamelyest logikus gondolkodásért és döntésért lobbizik.
A történelem és a szegény, ámde esemesekre pénzt mégsem sajnáló magyar nép persze azóta megoldotta a problémát: Alekosz nyerte a versenynek talán csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető öklendezést.
Akárki akármit is állít, a végeredmény elég régóta megjósolható (tudható) volt, és ennek részeként az is nyilvánvaló lehetett, hogy a finálét megelőző bulvársajtó-próbálkozás a Jerzy néven futó szegény, szerencsétlen, árva pornós gyerek esélyeinek feltornászására csupán azt a célt szolgálta, hogy a kijelölt győztes esélyeit némileg megkérdőjelezve fokozza a szavazási kedvet.
A véleményemet már ezen a blogon is kifejtettem a valóságshownak nevezett televíziós pöcegödörről, és nem is gondoltam, hogy ennél többet bármikor hozzá kívánnék tenni a dologhoz. A Való Világ negyedik sorozatának indulása alá is támasztotta ezt a hozzáállásomat, ám a műsor végül mégis bevonzotta a magyar népet, olyannyira, hogy a XXI. századi magyar fikaliberális újságírás központi alakja is fontosnak tartotta megszólalni az ügyben. Pedig a dolog nem ér ennyit.
Először is, mindannyian tudjuk, hogy a résztvevők egyáltalán nem érdekes vagy még kevésbé tartalmas személyiségek, sokkal inkább egy "konzumidióta" sztendernek megfelelő hétköznapi emberek.
Akik persze lehetnek szépek és kívánatosak, de akiktől az összetett gondolkodás elég távol áll, következésképpen az, amit a nézők taktikázásnak gondolnak, az nem más, mint egy éti csiga eszmefuttatása arról, hogy jobbra induljon el vagy balra.
Annál is inkább, mert egy ilyen tévéműsorban a szabad akaratról legalábbis csak erős korlátozással beszélhetünk: van persze egy szabadságfok, hiszen - ahogyan ez pl. az országos politikában is igaz - nem lehet minden cselekményt, reakciót leszabályozni, de a fő irányvonal előre meghatározott. Amikor Worluk azt írja, hogy "A továbbiakban azzal a feltevéssel élek, hogy a csatorna a szavazatok számát nem manipulálja; ez a feltevés egyébként nem áll túl biztos lábakon, de nem is kizárt.", akkor minimum azt kell mondanunk, hogy "hahaha".
Több valóságshow tapasztalatából kiindulva is láthatjuk, hogy bizonyos meghatározó cselekmények - pl. szellemkúrás - nyilvánvalóan irányított módon történnek, és nem lehet kétséges, hogy a csatorna igenis belenyúl a szavazásba, ha az időközben a számára előre eltervezettnél kedvezőtlenebbül alakul.
Persze azt továbbra sem értem, hogy akkor, amikor mázsaszám tölthető le ingyen a pornó az internetről, miért érdekli a magyart az ufószex - éjjellátó kamerával felvett erotikus jelenetek (férfi olvasóimnak nagy szeretettel ajánlom a témakörben ezt a videót, ha már...) - vagy a már említett szellemszex, főként, ha heteket, hónapokat kell várni egy-egy ilyen jelenetre.
Ugyanígy érthetetlen, hogy miért lehet érdekes az a nagyon alacsony nívójú kommunikáció, amit ezek a nem túl érdekes emberek beszélgetés gyanánt művelnek. Az ún. "taktikázás"-ról meg már megemlékeztem.
A konklúzió persze végtelenül egyszerű: itt tartunk. És ez nem a szokásos (bal)liberális értelmiségi nyavalygás - vegyék ezt egyszerű ténymegállapításnak.
Megszoktuk, hogy egy manipulált világban élünk. Megszoktuk, hogy az az érdekes, sőt mi több: az a minta, amit a televízió mutat. Miközben nap mint nap érdekesebbnél érdekesebb, valós személyekkel vagyunk körülvéve, konzerv-érdekességet fogyasztunk.
Lehet, hogy szerencsés vagyok, de csodálatos nők és érdekes férfiak vesznek körül, akikkel öröm együtt lenni (a férfi verziónál kéretik nem rosszra gondolni). Egyszerűen nem érdekel az alacsony nívójú művilág.
A való világ itt van körülöttünk, és minden percért kár, amit művilágok műproblémáira, műmájerségeire fordítunk.
Tessenek végre élni!