Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Fel vörösök, proletárok

2009.04.21. 13:02 idelle

"Ennek a népnek a 80-85 százaléka két emberöltővel ezelőtt még a földet túrta." (idelle)

Divat lett - és a jövőben várhatóan népszokás is - szidni a létezett szocializmust és annak elitjét, a "komcsikat".

Persze az a 40 év sem volt habostorta - miért, tán az azt megelőző 1000-1050 az volt??? -, és ugyan mind politikailag mind társadalmilag mind gazdaságilag több szakaszra osztható, az "antikommunisták" egy egészként utálják az időszakot. Leegyszerűsítő utálat. Nyilván így egyszerűbb.

A jámbor kívülálló méltán gondolhatná, hogy az utálat alapja a vagyon- és álomvesztés. Az, hogy a Magyarnak elvették a földjét, a szerencsésebbeknek a gyárait, hogy elhajtották szülőföldjéről, a városba és az iparba kényszerítve, hogy elvették tőle az érvényesülés lehetőségét, hogy uniformizálták, hogy nem lehetett eltérnie az átlagostól. És hogy éppen emiatt vártuk Messiáésként a kapitalizmust, ahol mindenki (ha-ha-ha) a tehetsége és a szorgalma alapján boldogulhat, halmozhat fel javakat, juthat előbbre.

Mára már látszik, hogy a kapitalizmus nem ilyen, és hogy a magyar nép sem ilyen kapitalizmust akar. Inkább azt mondanám, hogy nagy része már semmilyet sem akar. Valahogyan sikerült megszerettetni a szocializmust velünk. De a kommuinstákat (és kapitalista leszármazottaikat) nem.

Így hát a Magyar szocializmust akar, kommunisták nélkül. Márpedig ez nem megy. De ezt sokáig nem fogjuk még elhinni, még jó ideig annak neve mellé húzzuk majd az ikszet, aki azt ígéri, hogy harmadik útként, Magyar Útként ez járható.

51 komment

Címkék: seggfejmagyar polifika semmisejó

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr861070121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csm001 2009.04.21. 14:15:06

okéoké, de akkor mi is a helyes társadalmi-politikai berendezkedés? Alkotmányos monarchia? Jó, mi is végigraboltuk a fél világot, mint a britek, csak ők jobbkor, és tőlük (még :D) nem rabolták vissza...
Vagy csak az elit ellenőrzése maradt ki a rendszerváltásból?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.21. 14:35:26

@Csm001: a helyes vagy optimális egyben sajnos utópisztikus is. ahhoz, hogy ne így legyen, szemléletváltásra lenne szükség, amire semmi esélyt nem látok (egy másik mai postban megírtam).

ebben a nejegyzésben arra próbáltam meg felhívni a figyelmet, hogy a magyar társadalom egy elég - láthatóan - nagy része még mindig, húsz év után sem érti a lényeget. miszerint a demokrácia és a kapitalizmus sem a többség, hanem a kisebbség jólétéről szól. és ahogy ezer éven keresztül, úgy most is kizsákmányolja a kisebbség a többséget

ha az elit (részbeni) ellenőrzése meg is történik, félő, hogy csak úgy, hogy az elit egyik része fogja számon kérni a másik részét...

W Joe 2009.04.21. 14:56:00

Igen, érdekes, hogy sokszor a magukat jobboldalinak tartók akarnak szocializmust Magyarországon.

DrPepper 2009.04.21. 14:58:57

Mint egy beszédében Orbán Viktor igen frappánsan megjegyezte: "Jelenleg azok építik a kapitalizmust, akik 40 éven át riogattak vele, és pont olyanra is építik, amivel riogattak."

A kapitalizmusnak is több modellje létezik:
Van, ahol alacsonyak az adók, magasak a bérek, és az állam szociális részvétele alacsony.
Máshol a magasabb adókhoz magasabb állami részvétel párosul.
Magyaországon a bérszintek (a túlköltekezés ellenére is) igen alacsonyak, az adók viszont horribilisan magasak, vagyis az átlagpolgár joggal várhatna el több szolgáltatást cserébe. Ja, és nem jár távol az igazságtól, amikor a rendszert elkorrumpáló ex-kommunistákban látja a bajok egyik fő forrását.

ügyfélszolgálatos 2009.04.21. 15:06:27

@DrPepper: Ja mindenről a komcsik tehetnek, és a biciklisták, mi?
A demokrácia erodálását Viktorék végzik gőz erővel.

DrPepper 2009.04.21. 15:07:06

Mint egy beszédében Orbán Viktor igen frappánsan megjegyezte: "Jelenleg azok építik a kapitalizmust, akik 40 éven át riogattak vele, és pont olyanra is építik, amivel riogattak."

A kapitalizmusnak is több modellje létezik:
Van, ahol alacsonyak az adók, magasak a bérek, és az állam szociális részvétele alacsony.
Máshol a magasabb adókhoz magasabb állami részvétel párosul.
Magyaországon a bérszintek (a túlköltekezés ellenére is) igen alacsonyak, az adók viszont horribilisan magasak, vagyis az átlagpolgár joggal várhatna el több szolgáltatást cserébe. Ja, és nem jár távol az igazságtól, amikor a rendszert elkorrumpáló ex-kommunistákban látja a bajok egyik fő forrását.

DrPepper 2009.04.21. 15:10:17

@ügyfélszolgálatos: Nem, de amit eddig letettek az asztalra, abban sok gazdasági logika nem volt (már így közösségi szinten...) A demokrácia erodálásáról szóló bombasztodat esetleg kifejthetnéd...

Csumpitáz Alfréd 2009.04.21. 15:11:03

@DrPepper: Azt is tegyük hozzá, hogy ma magyarországon nincs nagyobb szociálisan demagóg gyülekezet, mint a FIDESZ. Pont ők valósítják meg jelszavaikban a szerző által leírt magyarság álmát, szocializmus népnemzeti köntösben.

Mit is ígért Viktor nem is olyan rég? 14. havi nyugdíj, teljes foglalkoztatottság (ez még az átkosban is csak papíron ment), ingyenes egészségügy, ingyenes oktatás, adócsökkentés...stb. Tiszta szocialaizmus.

ügyfélszolgálatos 2009.04.21. 15:14:59

@DrPepper: 3 hetenkénti parlamnet, kijelentés, hogy ellenzék nélkül is élet, kivonulás ha a megválasztott miniszterelnök beszél, folyamatos kacérkodás a szélsőjobbal, kordonbontogatás... stb.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.21. 15:16:03

@DrPepper: a kapitalizmus hazai változatának ésszerűsítése csak úgy lenne lehetséges, ha lebontanánk nem kevés tabut: a pártfinanszírozás anomáliáit, a túlmértezett állam- és közigazgatást, csökkentenénk a korrupciót (megszüntetése lehetetlen), stb. minderre erre vajmi kevés esélyt látok.

Orbán Viktorhoz meg csak annyit, hogy a nagypolitikában 20 éve folyamatosan, a legutóbbi önkori választások óta egyelőre vidéken nagyban, majd a következő választásoktól országosan is nagyban ugyanazt a kapitalizmust építik az ő katonái is, ami ellen beszél.

kekeckecc 2009.04.21. 15:16:31

Jelzem, hogy Svedorszagban kvazi szocializmus van, annak majd minden elemevel: erös allami monopoliumok, magas adok, erös szocialis halo stb. Megsincsenek kommunistak. Ugyhogy van ilyen ut, kedves blogiro. Egyebkent ratapitottal: egy oriasi kulönbseg van a svedek es a magyarok között, es az az, hogy Svedorszagban alig van kulföldi kezben tulajdon, a földek, az ingatlanok es a vallalkozasok is sved kezben vannak. Igyhat mindenki maga epiti -- es maga aratja le a szocializmus baberjait.

különvélemény 2009.04.21. 15:18:10

Te vagy a magyar nép, hogy tudod mit akar?
Vagy csak durrogtatod a demagóg dumát?

Valamint nézz utána a szocializmus és kommunizmus szavak jelentésének, ha már blogot írsz!

"Így hát a Magyar szocializmust akar, kommunisták nélkül. Márpedig ez nem megy."

Ennek a mondatnak se füle se farka se értelme, de biztos jól hangzik bizonyos körökben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.21. 15:22:52

@kekeckecc: a két ország nem összehasonlítható, sem történelmileg, sem gazdaságilag.

ez a post nem előzmnyek nélkül való. egy korábbiban azt írtam, hogy most mindenki a "komcsikat" okolja. sokak szerint tehát ha ők eltűnnének, akkor akár szocializmus is lehetne, akár egypártrendszerrel. új "komcsikkal"... ;-)))

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:39:39

Ibsen 1882-ben írta a Nép ellenségé-t... olvassátok el vagy nézzétek meg színházban... döbbenetes, hogy jó 125 év alatt a lényeg nem változott: a "demokrácia" nem más, mint a haszonlesők uralma a többséget képező, manipulálható aljanép szavazatain keresztül.

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:40:18

Ibsen 1882-ben írta a Nép ellenségé-t... olvassátok el vagy nézzétek meg színházban... döbbenetes, hogy jó 125 év alatt a lényeg nem változott: a "demokrácia" nem más, mint a haszonlesők uralma a többséget képező, manipulálható aljanép szavazatain keresztül.

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:41:06

Ibsen 1882-ben írta a Nép ellenségé-t... olvassátok el vagy nézzétek meg színházban... döbbenetes, hogy jó 125 év alatt a lényeg nem változott: a "demokrácia" nem más, mint a haszonlesők uralma a többséget képező, manipulálható aljanép szavazatain keresztül.

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:42:35

Ibsen 1882-ben írta a Nép ellenségé-t... olvassátok el vagy nézzétek meg színházban... döbbenetes, hogy jó 125 év alatt a lényeg nem változott: a "demokrácia" nem más, mint a haszonlesők uralma a többséget képező, manipulálható aljanép szavazatain keresztül.

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:45:37

Ibsen 1882-ben írta a Nép ellenségé-t... olvassátok el vagy nézzétek meg színházban... döbbenetes, hogy jó 125 év alatt a lényeg nem változott: a "demokrácia" nem más, mint a haszonlesők uralma a többséget képező, manipulálható aljanép szavazatain keresztül.

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:46:27

Ibsen 1882-ben írta a Nép ellenségé-t... olvassátok el vagy nézzétek meg színházban... döbbenetes, hogy jó 125 év alatt a lényeg nem változott: a "demokrácia" nem más, mint a haszonlesők uralma a többséget képező, manipulálható aljanép szavazatain keresztül.

Martian (törölt) 2009.04.21. 15:47:36

(Bocs, de állandóan Server Errort dobott vissza...)

seaner 2009.04.21. 15:58:34

@kekeckecc: Svédországban is kapitalizmus van, csak annak egy emberbarátibb, "szociáldemokratizált" változata. A szocializmus egyébként elvileg egy átmeneti korszak volna a kapitalista és az osztályok nélküli társadalom közt.

DrPepper 2009.04.21. 15:59:47

@idelle: Magyaroszág Amerikával vagy Nagy-Britanniával és sok más európai országgal sem hasonlítható össze, de valamilyen (európai)irányba el kellene indulni. A jelenlegi út valahová Dél-Amerikába vezet, ahol a lakosság 1-2%-a kezében van a gazdaság 90%-a, a többi meg nyomorog. Egyébként működőképes gyakorlatért elég Szlovéniáig menni.

Habzsolháp 2009.04.21. 16:01:05

Az Magyarok 80% balfasz, irigy, rosszindulatú, kárörvendő.Azért szavaznak sokan MSZP-re mert majd az jól elvesz a 'szemét gazdagoktól' és ad belőle, és legyen sok olyan munkahely ahol 'jól el vagyok!'.'Legyen minden egyformán, de ha lehet ne én dolgozzam meg érte!'

FotelTroll 2009.04.21. 16:04:47

ez vegre jo poszt. detelleg a sok sutyerda balkanseglyukabol elorantott kocsog miert hiszi, hogy egybol minden jo lesz?!
a szomszedban (akiket lehet utalni, mert budosroman, mocskostot, satobbi) jo kemenyen megdolgoztak, hogy BARMIT elerjenek. meg a (rohadt) jugoszlavok is, 13eve meg haboruztak, ma meg mar euroval fizetnek es hosszu autopalyajuk van.

a legszomorubb hogy a politika ezt mar regen atlatta (ahogy minden kicsit nyitottabb ember is, mint pl. a posztiro), es ALAJATSZANAK ennek az ostoba "magyar" mentalitasnak. egyszer az MSZP igerget Megyo altal kanaant, egyszer meg A Viktor hazudja a maradek 54% birkanak, amit hallani akar.

DE MI LENNE, HA INKABB DOLGOZNATOK, kocsog birka balkan-segglyukabol elorantott parasztok. akkor talan nem rajtunk rohogne mar a fel vilag? ja, hogy mi inkabb 1 eurorol (vizitdij) csinalunk 4milliardert nepszavazast.

hat mi ez, ha nem szanalmas kirohognivalo szarhalom?

ja, es aki kiment BARHOVA elni, az is rohog mar rajtunk. meg magan is, hogy mit keresett itt ilyen sokaig.
meg lehet nezni, Detroitban ugyanez a tendencia.
akinek van esze, elmenekul a varosbol

ami marad: a szar, szutyok, ostoba, szenny emberek, meg a melyszegenyek, meg a mellveregeto ostoba nacionalista faszok.

na, mi is efele tendalunk. hat GRATULALOK, bazmeg!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.21. 16:10:32

@DrPepper: egyetértek, ez nyilván úgy "en blog" :-) is kiderül.
kis hazánkat jelenleg egy idióta, élhetetlen országnak tartom, ahol semmi sem működik normálisan. sajnos a jobbítás-javítás kivitelezését illetően szkeptikus vagyok.

ez a hatalmi elit lejáratódott, olyan automatizmusok épültek a rendszerbe, amelyektől, ha akarnának sem tudnak szabadulni. és ebben partner a nép is, amely sajnos beugrott a politikai (hecc)kampánynak, és egymást öli a politikusai helyett.

QM 2009.04.21. 16:15:11

"A demokrácia erodálását Viktorék végzik gőz erővel."
Ö ... ö.. Milyen demokráciáról van szó? Egy olyan alkotmányra épülőről, mely szerint 4 évente a vájuhoz vonulhat a birka nép, és ezután 4 évig semmilyen beleszólása nincs a saját sorsába?
Miért is van ez így? Ja! Hogy a gengszterváltáskor megalkudtak egymással a régi- és a leendő gengszterek ebben.
Amíg nem lesz új társadalmi(nemzeti kinek hogy tetszik) új kerekasztal, amely megalkotja az új alkotmányt, addig ne is álmodjon itt senki demokráciáról. Konrád György szerint is az a demokrácia, hogy 4évig azt csinálnak, választott tolvajaink, amit kedvük tart. Kiváncsi vagyok rá, ha esetleg olyanok kerülnének hatalomra, akik pl.: cigánybűnőzésről merészelnek beszélni( tudjuk, hogy ilyen nincs, békés országépítő emberek ök), akkor is ez lenne-e a véleménye.

FotelTroll 2009.04.21. 16:19:26

amugymeg nem azert a husz fillerert, de amit a Jobbik predikal:

1. visszallamositunk (gyarat, foldet, korhazat)
2. 'majd mi megmutatjuk annak az ostoba EU-nak, hogy nekunk EGYEDUL is megy'
3. barki ellenunk van, az hazaarulo, ergo megolni, lecsukni, stb.

elegge hajaz az 'atkos'ra, ahol ugye allamositottak (az egyszeru parasztnak vegulis mindegy, hogy tole veszik el a foldet, vagy a befektetotol, NALA ugysem lesz semmi), beintettunk a nyugatnak, mert az orosz hatszelet orkannak ereztuk, illetve az Andrassy ut 60-ban folyt az 'atkepzes'.

es igen, a jobbikosok is alajatszanak erre a nemzetsajatossagra, retorikaban viszont egy jo 20 evvel korabbrol meritenek, ami sajnos az ostoba birka embereken jol mukodik.

veszelyes jatek ez. tul sok az ostoba irigy szar itt nalunk. csak EMBERbol van hiany. de ahogy minden foldreszen, europaban is ki kell, hogy alakuljon a 'sullyeszto'. sajnalom, hogy mi erre gyurunk. pedig eleg jol csinaljuk, idestova mar tobb, mint 50 eve...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.21. 16:21:08

@QM: ne feledd, hogy a demokráciát magunknak építjük, és az olyan lesz, amilyennek mi alkotjuk. ha az államolgárok élnének demokratikus jogaikkal, még ezek között a viszonylag beszűkített jogi keretek között is, már jobb lenne a helyzet. és nem bitos, hogy nagyban kell folytatni a dolgot, elég lenne pl. a lakókörnyezettel kezdeni.

ám kétségkívül egyszerűbb a kocsmában a "Gyurcsányt" (tökmindegy kit) szidni.

QM 2009.04.21. 16:25:28

@FotelTroll
Csak egy apró kérdés?
Miért nem itthon kezdtél el dolgozni? Itthon te is "kocsog birka balkan-segglyukabol elorantott paraszt" voltál? Vagy esetleg itthon, a negyedét sem kerested volna, a kinti lének?
Egyébként ne aggódj! Ez a trend. Vállalat vezetők vezetik ki az országot a válságból= ami nem gazdaságos eépítjük, vag eladjuk(mindegy csk szabaduljunk tőle, a dolgozok felét meg kirúgjuk, és máris nyereségesek vagyunk. Apró gond, hogy nem lehet a lakosság felét kirúgni az országból.
Így hát megelékszeek azzal, hogy mint te is elmenekülnek külföldre, hogy onnan parasztozzák a kalandvágyból itthon maradottakat.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.21. 16:27:22

@FotelTroll: a Jobbik a mostnai politikai-gazdasági helyzetet és hangulatot lovagolja meg. egyáltalán nem gondolom, hogy a hőbörgésen kívül lenne "politikai" koncepciójuk.

az általad is leírtak remek hívószavak, szórólapjukon a bilincsbe vert Gyurcsány különösen kedves az idiotizmus-centrikus gondolkodásmódomnak :-), de asszem céljuk nem más, mint annak idején a MIÉP-nek: stabil, meghatározó parlamenti párt lenni.

hát a MIÉP-nek sem sikerült ez túl sokáig... :-O

Che Pel (törölt) 2009.04.21. 16:30:23

Lehet sírni-ríni, de most ez van. Tehetünk róla, hogy így alakult (fel kellett volna akasztani az első köcsögöt, aki "honatya"ként korrumpálódott), de inkább azon kellene polemizálni, hogy másszunk ki belőle.
Nekem nincs jobb ötletem, mint tisztességesen élek ("Becsületre törekedj, ne dicsőségre!"), és erre fogom nevelni a gyerekeimet is. Igyekszem betartani a szabályokat (a KRESZ-t is köcsögök!!!!), és igyekszem az olyan mocsok rohadékokkal nem egy levegőt szívni, akik (velem egy szinten lévők) nem ezt téve velem is kib...asznak.
Mindenki először a saját háza táját tegye rendbe!

DE azért remélem, hogy egyszer én fogom a puska azon végét, ahol a ravasz található...

QM 2009.04.21. 16:31:25

@idelle
Engem senki sem kérdezett meg. Beleszülettem. Ebbe a ... Mi be is?

FotelTroll 2009.04.21. 16:36:42

idelle: a problemat en ott latom, hogy NINCS civil kezdemenyezes. minden "civil" faszkolodas mogott valamilyen politikai ero all, legyen az a nepszavazos-picsa vagy a hosokterentuntetekmerfaszagyerekvagyok jobberek.

ami kene, az egy oldalfuggetlen nyitott kozosseg, ami politikailag kepzett szakembereket, akar fiatalokat, akar oregeket tud felmutatni, kb. 100 embert, akikkel egy realis meretu parlamentet fel lehetne allitani, es tiszta lappal indulni. ez nalunk nincs meg, hacsak az LMP nem lesz ilyen. sajnos viszont az emberek szemleletvaltozasahoz ket generaciora van szukseg, ezert is ketlem, hogy egy "uj" part eselyt kaphatna a birkaktol.

ezert maradunk mutyiland, sajnos. a politikusok a hatalomert es a penzert harcolnak, az emberek a napi kenyerukert vagy az elcsalt adomillioikert. az orszaggal nem torodik senki. aki meg torodne azt pedig sajat ostobasaganal fogva elvakitja az a gyulolet, ami hajtja. ettol pedig hiteltelenne es karossa valik. a nagy partokban ulo pozitiv embereket pedig visszafogja a "part" stregiaja.

nalunk kormanyzas sincs, hiszen nincs normalis ellenzek, nincs normalis parlamenti munka. es baszki ezt megtehetik! a kommunikacio teljesen eltunteti a tenyeket, az emberekbol mar regen ki van irtva a gondolkodas osztone.

nekunk egy uj Kossuth kene, vagy Matyas, vagy barki, aki EROSEBB ennel. Tiszta ember tiszta lappal. A Viktor ilyen lehetett volna, de sajnos az idegei nem birtak el a hatalmat, es beleorult a dologba. Aztan itt volt Ferenc, aki keptelen volt kiemelkedni az MSZP posvanyabol, es miutan a birkak elkaszaltak az egeszsegugyet vizitdijastul mindenestul, atcsaptak a feje folott a hullamok. Pedig o meg az oszodi beszedben is jol odapiritott mindenkinek, de hiaba. Most mar baszhatjuk megint.

es amig az emberek, a CIVIL szfera eszbe nem kap, addig itt nem is lesz valtozas. ami valtozott, hogy valsag van, es a szelsoseg elolre tor. ez viszont nagy baj, foleg egy ilyen ostoba orszagban. de a civilek ezt is leszarjak. es ezt a legkor teszi. menj ki kulfoldre, es megerted, mirol beszelek. az itthoni legkor, az emberi kozeg negativ hatast gyakorol rad, mint egyenre, igy az egesz kornyezetedre. egy fasult, nyomott vilagot alakitottunk ki, amibol ha egyszer kidugod a fejed, megerted miert vandoroltak/nak el annyian itthonrol.

Che Pel (törölt) 2009.04.21. 16:47:34

@FotelTroll:
Bocsi, hogy beleszólok! Teljesen igazad van, csak némi pontosítás:
Gyakorló civilként mondhatom, hogy sok civil (szervezet, egyesület, stb.) akarja, hogy a politikusok ne szóljanak bele a dolgaikba. Saját tapasztalatból mondom. Azt is állítom, hogy sokat meg is tesznek ezért, DE a (köcsög, mocsok, rohadék) politikusok AZONNAL ELNYOMNAK MINDEN KEZDEMÉNYEZÉST még csírájában, ami az ő uralmukat csak egy picit is megingathatná. Addig igyekeznek ezt rögtön megtenni, amíg hatalmukban áll, mert attól félnek, hogy kicsúszhat a kezükből az irányítás. Ezért MINDENT KONTROLL ALATT AKARNAK TARTANI! ÉS még meg is tudják tenni...
Bárkit meg vesznek kilóra, és ha mégsem, akkor előásnak valamit, amivel sakkban tudnak tartani. Nem ismerős? MAFFIA!

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.04.21. 16:49:22

@FotelTroll: Jó írás, gratula. Egy kivételével. A "dolgoznátok"-kal van a bajom. Senki sem dolgozik szívesen egy rabló kormánynak.
Helyesen úgy hangozna, hogy dolgozz magadnak és a közösségért. Ha így tennénk akkor lenne jó a kedvünk.
Bár az általad említett népség úgysem venné észre a különbséget :)

FotelTroll 2009.04.21. 16:56:27

QM: en is ideszulettem, itt is elek. De kellett par ev es par kulfoldi ut, hogy meglassam, mi is ez a hely... es elszornyedek amikor korulnezek. es nem vagyok benne biztos, hogy az a keves kis ido amit ezen a bolygon ebben a testben toltok azt itt kellene eltoltenem. parszaz, parezer kilometerre innen egy ugyanilyen homo sapiens, mint en sokkal jobban, boldogabban tud elni, mint itt. lehet, hogy o pont egy olyan birka, mint itt sokan, de MEGIS jobb neki, bar o ezt nem tudja. ahogy az itthoni birkak sem tudjak, hogy nekik ANNYIVAL szarabb. pedig de. es megvan a lehetosegunk, hogy elmenjunk innen. csak az otthon, a haza, a csalad tart minket itt. es EZ a baj. lehetne ez a hely is csodalatos, minden termeszeti adottsaga megvan hozza. es ezt basszak el a 'magyar' homo sapiensek, legyenek azok politikusok, 'civilek', birkak, vagy a szomszed kisboltban az arrogans elado.
es EN azt gondolom, hogy tobbet er az eletem annal, minthogy egy ilyen posvanyos pocsolyaban toltsem el. a spanyol tengerparton egy kisvarosban peldaul biztos hosszabb eletre szamithatok, biztosabb a nyugdijam, jobb levegot szivhatok, es hadd ne soroljam tovabb.
pedig en ITT akarok elni! teremtsek meg a lehetoseget, hogy igy tudjak! es mi itt konnyen pofazunk, egy zairei kis faluban szuletett gyereknek SEMMI eselye nincs nemhogy a spanyol tengerpartra koltozni, de megerni az oteves kort is csak 20%... de hat basszameg, ha fontos szamomra az a kis ido, amit a foldon tolthetek, akkor miert ne elhetnek egy olyan atlagorszagban, amiben JO elni...

FotelTroll 2009.04.21. 17:01:03

che pel: megintcsak nemzetsajatossag :) amugy tenyleg igy van, a zushlag-ugy pl jo pelda erre, amikor a felig-meddig-civilek probalnak vmi jo dolgot csinalni (mert sztem a FIB nem mukodott szarul) jon egy ilyen politikus, osztan belerondit a kasszaba. utana lehet parazni, hogy lesz-e bukta vagy nem lesz, a penzt ok ugysem lattak, az a zushlagnal maradt :)

Che Pel (törölt) 2009.04.21. 17:03:02

@FotelTroll:
Tudod, mit mondhatnak erre a "birkás" kirohanásra a politikus-maffiózóink?
"Ha nem akarta volna, hogy megnyírjuk őket, Isten nem csinált volna birkát belőlük." - idézet Calveratól a "Hét mesterlövész"-ből :(

Che Pel (törölt) 2009.04.21. 17:09:07

@FotelTroll:
Sajnos a zuschlag csak a jéghegy csúcsa! Helyi szinten (a helyi kiskirályok által) sokkal durvább elnyomás van! Olyan mérvű korrupciót, mutyizást és terrort Te még nem láttál, mint ami ilyen szinteken zajlik! És ha kirohansz ellenük, azonnal elvágtad a magad (és a civil szervezeted) boldogulását...

nem nemsiker_s 2009.04.21. 17:10:17

Asszem Bibó istván mondta, a liberalizmus az ördög álarca.
Nem való nekünk a liberalizmus, (legalábbis annak politikai értelmében) mert az emberek többségében nincs meg a józan belátás annak megítélésére, hogy személy szerint neki mi lesz jobb hosszútávon. Szubjektív alapokon dönt, és választásokon többnyire ez alapján ítéli meg a politikai szereplőket.
Talán, és főleg keleteurópára gondolok, nekünk jobb lenne egy olyan berendezkedés, ahol a köztársasági elnöknek jóval több hatalma lenne, Sokkal hosszabb kormányzati ciklusok lennének, .
Sajnos jelen állapot szerint az ún. kereskedelmi tévék újságok, olyan módon befolyásolják a közvéleményt, ami az őket irányító befektetői csoportoknak kedvez. Az eddigi történelmi tapasztalatokból kiindulva, ez a kis embereknek jó a legkevésbé. Így aztán a lúzer olyan politikai csoportokra adja le a voksát, akiknek egyáltalán nem szívügye a magyarság sorsa.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.04.21. 17:15:46

@FotelTroll: Nem tudom hány éves vagy, de adok egy tanácsot. Mikor én disszidáltam anno, akkor a Lager-ben egy pakisztáni vegyészmérnök a következőt mondta: "Mindegy hol élsz, ha van elég pénzed." Ez akkor megváltoztatta az életemet.
Aztán pénzre hajtottam. A anyagi javak hajszolása az örök boldogtalanság kulcsa. Persze fiatalon ezt nem hittem el, mert milyen boldogság lehet nagyobb, mint ha van az embernek egy Mercedese :) Aztán kiderült, hogy a Mercedes, hiába néz olyan szépen, egy halom vas ! Egy olyan halom, ami miatt utálnak az emberek.
Nos, ha ennyire odavagy, akkor a fejedben kell rendet tegyél. Első, hogy elfelejted a politikát. Teljesen. Amint meghallod valahol, hogy híreket mondanak, elkapcsolsz. Ha egy haverod elkezdi fújni, akkor hirtelen elköszönsz tőle. Először egy hétig, aztán már nem is fog hiányozni.
A fennmaradó idődben foglalkozz a jövőddel, vagy csinálj értelmes dolgokat. pl csajozzál. :) Az értelmesebb.

FotelTroll 2009.04.21. 17:43:58

@Ludas Matyi Online: hat igen, de ahova te disszidaltal, ott megvolt a lehetosege arra, hogy megteremtsd magadnak az anyagi biztonsagot es normalis eletkrulmenyeket. nem anyagi javakrol csak anyagi biztonsagrol beszelek, mert ezen a franya bolygon anelkul ehen lehet halni. egesz orszagok halnak ehen, mert nincs penzuk. En nem hallgatom a hireket, es olvasni is igazabol csak onmagam szorakoztatasaert olvasom oket, az emberi ostobasag borzasztoan felvidit. en ilyen akasztofahumort szeretek, hogy van egy szep kek-zold bolygo, egy intelligens faj - az evolucio csucsa - es kepesek vagyunk szetbaszni az egeszet. ja, es oljuk egymast egy zabszemert vagy egy kepzeletbeli istenseg miatt. ezen vagy sirsz, vagy nevetsz. en inkabb nevetek.
de rajottem, hogy nevetni konnyebb, ha nem kell aggodni azon, mit eszel a honap vegen...

DrPepper 2009.04.21. 23:04:55

@ügyfélszolgálatos: "3 hetenkénti parlamnet, kijelentés, hogy ellenzék nélkül is élet, kivonulás ha a megválasztott miniszterelnök beszél, folyamatos kacérkodás a szélsőjobbal, kordonbontogatás... stb."

Hát ez a lista nem túl meggyőző. A kordonbontogatás különösen komikus érv, mivel magukra a kordonokra is a kormány antidemokratizmusa miatt volt szükség. A megválasztott miniszterelnök pedig egészen másra kapott mandátumot, mint amit művelt.
Ami a szélsőjobbot illeti, hadd jegyezzem meg, hogy a szélsőbal, a volt MSZMP, jelenleg is kormányon van, és jogy ma Magyarországon még mindig a volt pártkapcsolatokon kereszttül vezet az út a hatalomhoz. 20 évvel a rendszerváltás után talán ideje lenne ezt a réteget eltávolítani a közpénzektől, ahogyan ez a legtöbb kelet-európai országban már megtörtént.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 10:08:47

@Che Pel: ez jó kiindulási alap, de önmagában kevés. a következő lépés lehet(ne) az, hogy egyrészt szólsz a rohadékoknak, ha valami nem tetszik - önvédelmi képzettség előny, haszna általában semmi :-( - vagy elkezdesz (saját pénzen) tenni a közveten környezetedért. apróságokat. ez persze nagyon nehezen hoz eredményt, és sosem térül meg.

ugyanakkor valamiféle összefogás szükségeltetne a "normálisan" gondolkodó, élő és cselekvő emberek között, ennek formáját egyébként én sem tudom...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 10:10:02

@QM: senkit nem kérdezett meg senki. ide születtünk, és bár nem vllom, hogy "itt élned, halnod kell", a többség ha akarna sem tudna elmenni. nem is kellene, csak változni kéne...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 10:18:38

@FotelTroll és Che Pel következő post: ma Magyarországon nincs hiteles személy, aki egy ilyen változás élére állhatna. Itt mindenki ismer mindenkit és mindenki ismeri a másik mutyiját.
Ferkó nem csak tehetségtelensége miatt volt halálra ítélve, hanem azért is, mert vagyonszerzése miatt olyan mértékben zsarolható, hogy nem lehet kemény kezű (ld. Szilvásy karrierje).
Én alapvetően ezért vagyok szkeptikus. Nincsenek emberek, akik szóba jöhetnének, azoknak nincsen hátországuk, anyagi bázisuk.

Márpedig sajnos tenni csak pénzzel lehet. Meghatározó pozícióba jutni csak opénzzel lehet. A meghatározó pozíció elérése közben annyi el- és lekötelezettséget szerzel (amit vissza kell/illik fizetni), hogy a terveid egy részét fel kell adnod.

És teljesen nyilvánvaló, hogy a hatalom a végsőkig védi magát, az érdekeit, akár karhatalmi brutalitással, akár a civilek, a civil számonkérés ellehetetlenítésével, a hatalomnak ez a természete.
És a civilekkel ráadásul még könnyű dolga is van, mert azok "hobbi"-aktivitásával szemben ezek profik, akik a següket védik.

Az elmúlt években a munkám révén viszonylag gyakran utazgattam Európába(n), lelkem vidul, ha mehetek. Egyszerűen más a légkör, de itthon sokaknak hiába mesélem, nem értik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 10:28:42

@Ludas Matyi Online: nem tudom, te hogy látod, de szerintem minden kormány rablókormány. nálunk...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 10:30:57

@nemsiker_s: ezt a berendezkedést a jelek alapján majd megkapod Orbán Viktor köztársasági elnök úrtól. én szóltam...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 10:33:34

@DrPepper: "ma Magyarországon még mindig a volt pártkapcsolatokon kereszttül vezet az út a hatalomhoz. 20 évvel a rendszerváltás után talán ideje lenne ezt a réteget eltávolítani a közpénzektől, ahogyan ez a legtöbb kelet-európai országban már megtörtént."

hát az elvátrsi viszony valóban hosszú ideje van jelen Magyarországon, immáron töb mint hatvan éve.

előtte ezer évig az uram-bátyám dívott, igazad van, ősibb hagyomány az, hozzuk vissza (vissza jön az magától a következő választásokon...sajnos...)

FotelTroll 2009.04.23. 00:39:49

@idelle: nA PONT ugyanezt ugatom. es ez a legszarabb az egeszben, hogy nemhogy feny lenne az alagut vegen, de inkabb a pocsolya a lejto aljan...

nem latok embert aki kivezetne minket innen

a sok kurvanagymelletdongeto hazafi is csak itt tepi a szajat, de TENNI egyik sem tud/tudna/akar. akirol meg azt hiszitek, hogy tenni akar, az is csak ugyanazt a kutyakomediat jatssza.

engedtessek meg nekem hogy kurvaanyazodas nelkul disszidalhassak innet a picsaba


... ahogy sokan masok megtettek, es a nagy reszuk boldogabb...

itt elned, halnod kell: ELNI nem lehet, csak megszurkulni es meghalni.
balsors akit regen tep: mi tepjuk a sajat sorsunkat szet...
süti beállítások módosítása