Régi, de elcsépelhetetlen vicc:
Kopogtatnak a skizofrén ajtaján. Kiszól és megkérdezi:
- Ki az?
- Én - jön a válasz.
- Én? - kérdezi a skizofrén.
Vasárnap reggel csörögött a telefonom, egy közép-dunántúli faluban lakó barátom hívott fel, hogy megyünk-e szavazni. Róla érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen szavazásra ment el, mégpedig arra, amelyik az EU-csatlakozásunkról szólt. Országgyűlésire esze ágában sem lenne, lesújtó véleménye van a politikusokról, és nem tudok, vitatkozni vele, tökéletesen igaza van.
Mondtam neki, én megyek, el is mondtam, miért szavazok a Jobbikra, jót röhögtünk, elköszöntünk.
Egy-két óra telt csak el, újra hívott, elmesélt egy történetet, ami tökéletesen példázza, hol tartunk jelenleg ebben az idióták ölelte kis országban.
A házukkal szemben elkorhadt egy nagy fa, egyik lezuhanó ága már a villanyvezetéket is elszakította, legújabban pedig méhek költöztek az egyik odvába. Mindez közterületen van, közvetlenül a temető mellett, tehát nem csak a barátom családját zavar(hat)ja.
Többször szólt már az önkormányzatnak, persze sosem volt ember vagy erőforrás vagy kedv vagy akarat (aljasan jegyzem meg, Kárpátia koncertet szervezni mindig volt készség és erő...), ő meg ugyebár nem nyúlhat hozzá, oda azért mégis szakember kell.
Miután hívott, lekocsizott a faluba, és ha már szavazott, rögtön hóna alá is csapott két képviselőt, az úgy már negyven százalék, mert vannak öten. Elfuvarozta őket a fa alá, feltekert ablak mellől mutatta meg a horrort, az egyik képviselő meg is ijedt, és ijedtében a következőt bírta mondani:
- Húúú, tényleg nagy a baj, szólni kellene az önkormányzatnak.
Te, bar(át)om, te vagy az önkormányzat, ha még nem mondták volna...
