Nem női sofőrről fog szólni a poszt, de óhatatlanul eszembe jutott a női sofőrökre vonatkozó tételem, miszerint a nők általánosságban azért nem jók az autóvezetésben, mert a közlekedésben gyorsan kell határozott döntéseket hozni. Ha most valaki azt mondaná, hogy ez a magyar átlagsofőrnek sem megy, nemre, korra, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül, nem vitatkoznék...
A Nyugati téri felüljárón álldogáltam ma reggel, amikor a Markóból egy szirénázó mentőautó kanyarodott ki a Bajcsyra. Mivel mind a négy sávban hosszú sor állt, a mentő átvágott rajtuk és a szembejövő sávban kívánta folytatni az útját. A címben jelzett rendszámú, kékesszürke Fiat - melynek vezetője egy ötven körüli férfi volt - majdnem megakadályozta ebben. Ugyanis annyira meglepődött, hogy az istennek sem akart félreállni, pedig egy teljes sáv állt rendelkezésére bal kéz felől. Valamennyire lehúzódott egyébként, úgyhogy végül is elfért a mentő, de olyan tehetetlenség, csaknem kétségbeesés sugárzott a fiatos viselkedésésből, ami megkérdőjelezte, hogy egyáltalán van-e valami keresnivalója autóban az úton.
Naponta többször is előfordul, hogy nem értem, mit nem ért vagy mit csinál vezetés helyett/közben a másik autóban ülő kolléga, és ezt nem a rutinos, a minden nap autóba ülő sofőr kvázi felsőbbrendűsége mondatja velem, hanem az ésszerűség, a logika pártján álló egyszerű humanoid lét.
Tudomásul kell venni, hogy az autóvezetés a közúton, a forgalomban többé nem lehet - tkp. régóta nem az - könnyed szórakozás, időtöltés. Ez nagyon kemény munka, amely minden időpillanatban figyelmet és gyors reakciót követel a résztvevőktől. Nem leszek álszent, volt, hogy nem figyeltem és baj lett belőle. Ám - ha nem is nap mint nap történik meg -, de viszonylag gyakori, hogy az odafigyelésem miatt nem lesz baj egy-egy szituációból.
A poszt azonban nem rólam szól. Hanem arról kollégák, hogy minden pillanatban figyeljünk. Jó utat!
