Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Játéktűz

2010.07.01. 15:47 idelle

Szokás szerint sokkal nagyobb zsivajt okozott az az idióta, Facebook-on indított kezdeményezés, amely az augusztus 20-i tűzijátékra fordítandó összeget az árvízkárosultaknak adta volna, mint amekkorát az egész agymenés egyáltalán megért. Imádom, amikor teljesen lényegtelen dolgokról társadalmi, sajtó vagy politikai vita, polémia kezdődik, mert elvonja a figyelmet az igazán fontos dolgokról, fölösleges indulatokat gerjeszt és rengeteg, egyébként másra hasznosítható energiát fogyaszt.

Mivel a dolognak nagyobb a füstje, mint a lángja - hogy stílszerűen utaljak a pirotechnikára -, rövid leszek:

1) A kezdeményezés elindítója szégyellje magát! Gondolom, elmerengett azon, hogy mi lehetne az az áldozat, ami neki magának nem kerül pénzbe, ellenben jó nagy csinnadrattát lehet vele okozni. Ennyire futotta.

2) Szorgos és bölcs népünk szellemi színvonalát és világnézetét mutatja, hogy ennyien csatlakoztak a mozgalomhoz. Ha mindazt az időt és energiát, amit kattintgatásra, lájkolásra és az ezzel kapcsolatos kommunikációra fordítottak, más, hasznosabb dologba ölik, akkor már eggyel közelebb lennénk ahhoz, hogy faszagányos gátakat építsünk folyóvizeink mellé, a mostaniak helyett.

3) A tűzijáték százmilliós nagyságrendje azt jelenti, hogy abból 20-30 millió visszaosztásra kerül párt- és magánzsebekbe. Ki az az idealista barom, aki azt gondolja, hogy majd szolidaritásból lemond Pártunk és Kormányunk erről a pénzről, nyolc év ellenzékben töltött pénzügyi gulág után?

4) Amennyiben valamelyest is hasznos segítséget akarnak nyújtani a polgártársak a bajba jutottaknak, akkor lesznek szívesek lemondani a napi csipszről és kóláról illetve ájszteáról, Strory és Best magazinról, szóval minden olyasmiről, ami tök fölösleges egy ember életében, és a pénzből hasznos holmit vásárolni vagy adományként elutalni valamelyik segélyszervezetnek (akkor is, ha egy előző posztomban ezt sem igazán pártoltam).

5) A tűzijátékot egyébként már régen meg kellett volna szüntetni, helyette esetleg DVD-n ki lehetne adni az elmúlt negyven év legszebb pillanatait (fő helyen a 2006-os kalamajkával), és a Magyar Köztársaság minden újszülött polgárának alanyi jogon juttatni, hogy ilyen volt, amikor még a semmire költöttünk el egy rakás pénzt. Mondom ezt a Riadt Háziállatok Egyesületének fogadatlan prókátoraként.

Jut eszembe: ha már forradalom van, az agyakban sem ártana rendet tenni.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr162123335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fővöcsök 2010.07.01. 20:18:02

Csatlakozom a Riadt Háziállatok Egyesületéhez.

Avatar 2010.07.01. 20:26:32

Ha mindazt az időt és energiát, a ost megírására fordítottál, más, hasznosabb dologba ölöd, akkor már eggyel közelebb lennénk ahhoz, hogy faszagányos gátakat építsünk folyóvizeink mellé, a mostaniak helyett. :)

C._de_Berzsián 2010.07.01. 20:29:48

No igen.
Én "vidékiként" hatalmas áldozatot hozva csatlakoztam a "ne legyen Pesten tűzijáték"- hoz.
Az összes rossz érzésemmel együtt.
Mert a hétszenvedésit neki, hogy csak ilyen esszenciális demagógiára "fussa" a segítőkész nemzetnek! Esetleg ajánlja föl mindenki a szomszédja kertjében termett veteményeket...
Eh!
Egyáltalán, az a szégyen, hogy ilyen alamizsnákkal akarják jófejjé tenni-hinni magukat egyesek.
De ha már demagógia, miért nem a kaszinók bevételét, a kocsmák hasznát?

hulyeség.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.07.01. 20:38:09

a négyes pont talált, süllyedt. Éppen csipszet zabálok, ájszteával :]

C._de_Berzsián 2010.07.01. 20:44:16

Nekem Sósmogyi Stefl sör. Azt nem köll felajánlani

renhoek 2010.07.01. 20:45:03

Ez hülyeség... Semmibe se került megnyomni egy gombot. Egy másodperc és annyi. Tudatosult az emberekbe, hogy a tűzijáték fasság és meg kéne szüntetni. A Facebook pedig erre jó, esetleg hangot adhat az elégedetlenségnek. Esetleg még össze is kovácsolhatja az embereket, egyazon véleményük miatt.

Mint látjuk el is ért valamit, mert szerény tűzijátékot akarnak csinálni.

Szóval lehet elvből elítélni, de felesleges poszt volt... Megírása helyett Te is inkább a zsákokat pakoltad volna a gáton.

kokavec 2010.07.01. 20:53:05

Nagy pofával osztani az észt, az még kevesebbet ér, mint egy kis spórolást megszavazni az állam pénzéből.

FeketeLeaves 2010.07.01. 20:54:36

A blogíró nem olvas más blogot?

AnarchoAteista 2010.07.01. 20:58:55

Úgy látom az indexen minden poszírónak keserű a szar, és savanyú a szőlő. Mióta munkanélküli vagyok tökéletesen elsajátítottam innen a kettős mérce intézményrendszerét. Jellemzően minden ilyen írásban sajnálni kell valakit, hogy aztán ugyanazzal a sajnálkozó lendülettel fikázni lehessen valaki mást. Itt az ideje nekem is posztolni...

2010.07.01. 21:07:40

Nagyjából egyetértek azzal amit írtál.

Egy kattintással elintézhető, hogy "na én most baromira megtámogattam az árvízkárosultakat".

Jellemzően ki tette ezt? Aki egyébként sem megy a tüzijátékra, mert éppen vidéki, nem szereti, stb.

Azt persze a lájkoló fejében meg sem fordul, hogy ez egy állandó, kiszámítható látványosság, amire azért sok külföldi is jön. Nem kifejezetten erre, de erre az időszakra időzítve.

A sok külföldi meg pénzt költ. Szállásra, kajára, szórakozásra. Igaz, hogy ez a pénz más zsebét dagasztja de jobb esetben az államkasszát is.

Egy tisztavatásért, vagy egy ropogósra sült kenyérért nem fog idejönni. Még a Red Bull is egy jó rendezvény az adott napon, bár semmiképp nem jó ötlet a belvárosban. Azért lássuk be ez a terület nem azt szolgálja, hogy 400km/h-val a Duna szintje felett repkedjenek repülők.

De ezek összessége egy komoly bevételi forrás, amivel csak tippelek, de megtérül az állami beruházás, sőt hasznot is hoz (nem csak a lebonyolítóknak).

Ezek eltörlése, megszüntetése "holmi árvizi" probléma miatt eszement gondolat.

Persze, aki az árvizet átélte, elment mindene másként tekint rá. De poroljuk már le a tollat a hátunkról... Az elmaradt tüzijátékra szánt pénz nem kerülne a jelzett helyre, maximum egy egyéb támogatást tüntetnek fel úgy, mint "na ez volt az a pénz" és az elvtársak mosolyogva pózolnak a kamerának.

parrre 2010.07.01. 21:08:20

Sunáznám. Egyébként nagy illúzió az egész. Legalább úgy érezték, hogy tettek valamit az árvízkárosultakért, ha már nem adtak egy fillért sem.

c72 2010.07.01. 21:08:35

Nem tudom, én többek között annak reményében írtam alá, hogy hátha ez elindít valamit. Pl. egy szolidárisabb világot, ahol ráadásul nem szórják két marokkal a pénzt. (Amúgy meg nem csak ennyit tettem az árvízkárosultakért, de ez itt nem a reklám helye :)
Facebookon egyébként már olyan is van, hogy "Mondjunk le Schmitt Pálról az árvízkárosultak javára"... :)

adakozznepofazz 2010.07.01. 21:11:32

http://www.facebook.com/?sk=2361831622#!/group.php?gid=120426344668679

parrre 2010.07.01. 21:12:45

irjad inkább le miről van szó mert nem bírom megnézni

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.01. 21:15:11

@kokavec: "Nagy pofával osztani az észt, az még kevesebbet ér, mint egy kis spórolást megszavazni az állam pénzéből."

nincs olyan, hogy az állam pénze, te kis butus... ;-)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.07.01. 21:15:40

Ritka hülye, aki szerint az adakozás meg a tüzijáték lemondatása kizárja egymást. De szabad ország, mindenki azzal teszi magát nevetségessé, amivel akarja.

Bigotto 2010.07.01. 21:18:15

"Szorgos és bölcs népünk szellemi színvonalát és világnézetét mutatja"
Ha az a nép neked ilyen, mé nem húzol el a ...szba innen? pl. Columbiába, az neked való hely

Kukettó (törölt) 2010.07.01. 21:38:30

Jogos az írás, bár én nem foglalkoztam ezzel a majomkodással.

@Bigotto:
Kuss!

prukker 2010.07.01. 21:49:44

Hát lehet utálni a lájkolók népét, de amit elindítottak, azt nem az árvízhelyzet megoldása miatt tették, hanem a figyelem felhívása miatt. Elérte a célját, de az állam valamiért nemnagyon tesz semmit.
Mert ugye azért ne kérjük számon az állami feladatokat egy webes közösségen, hiszen az meglehetősen buta színben tüntetne fel minket.

És még szúnyogot sem irtanak.

katjatjuta2 (törölt) 2010.07.01. 21:51:15

Juszt László és haverjai voltak a kezdeményezők. Hallottam nyilatkozni vmelyik csatornán.
Szerintem az egészet azért indították, hogy beleköpjenek a Fidesz levesébe, nevezetesen ők már tudják, hogy Fideszéknél melyik "cimbi" szervezné a tűzijátékot, gondolták kicsit megnehezítik a dolgukat.

Ügyes, jó demagóg, hajrá srácok, így kell ezt!!!

az árvízkárosultak meg menjenek a .....

hodara 2010.07.01. 21:55:36

@prukker: Az önkormányzatnál tessék panaszkodni a szúnyogok miatt,ugyanis az ő hatáskörük az irtása!
Az MSZP sem adott rá pénzt.Amúgy folyamatosan kapják az árvízi helyreállításokra a pénzt annak egy részét szúnyogirtásra is költhetnék.

Gyárfás 2010.07.01. 21:57:41

Én ezt lájkolom, csatlakozzatok te is 200.000 embernél már csak egy kis Pált kell néznünk

http://www.facebook.com/#!/pages/Mondjunk-le-Schmitt-Palrol-az-arvizkarosultak-javara/139966259351827

Gyárfás 2010.07.01. 21:59:33

http://www.facebook.com/#!/pages/Mondjunk-le-Schmitt-Palrol-az-arvizkarosultak-javara/139966259351827

Gyárfás 2010.07.01. 22:00:29

nemtom miért nem tudok linket készíteni. mind1.

flippant 2010.07.01. 22:01:11

Roma integrációra CSAK 130 milliárdocska ment el teljesen fölöslegesen. Miért nem arra lájkol a sok fészbukkos elempés? Nem elég tökösek?

okos fikkáj 2010.07.01. 22:05:29

hát a szerzőnek csak gratulálni tudok...
kommentnek les grossman után szabadon: "... ennyi ésszel miért nem lépsz egyet hátra és b.a.s.z.o.d szájba magad???" te jidis

vénkujon 2010.07.01. 22:06:31

én már gyerekkoromban megutáltam a tüzijátékot. baromság menetelni, meg dörgölödni a sok idióta között. a faszom bele.

kerlac 2010.07.01. 22:17:31

Nem mindenki képes rá, hogy több dologra is figyeljen kb. párhuzamosan, és ezt a blog szerzője kínosan bizonyította. Azért vannak, akik képesek ilyesmire, például ugyanazon a napon dolgozni és táplálkozni, esetleg szórakozni is.
A vélemény szabad, így talán genetikailag torzultnak nem feltétlenül nevezhető, ha valaki olyan kezdeményezéshez csatlakozik, ami a blogírónak sajnálatosan szellemi áramkimaradást okoz - egyszerűbben: kivágja a biztosítékot.
Mint érintett, kikérem magamnak, hogy ítélőképességemet, realitásérzékemet megkérdőjelezze valaki, aki kvázi összeollózza a véleményét a napokban megjelent, a témát érintő írásokból.
Csak sajnálni lehet azt, aki a maga ásta árokból kiabálja, hogy jönnek a pomogácsok.
Több tudás, több empátia, kevesebb aljabulvár.
És akkor talán nem múlod alul az Blikket és társait.

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2010.07.02. 08:41:52

"1) A kezdeményezés elindítója szégyellje magát! Gondolom, elmerengett azon, hogy mi lehetne az az áldozat, ami neki magának nem kerül pénzbe, ellenben jó nagy csinnadrattát lehet vele okozni. Ennyire futotta."

Nem én indítottam a kezdeményezést, csak csatlakoztam hozzá. És közben összegründoltam eddig cca 25 millió forintot, állami szervektől, vállalkozóktól, külföldiektől.

"2) Szorgos és bölcs népünk szellemi színvonalát és világnézetét mutatja, hogy ennyien csatlakoztak a mozgalomhoz. Ha mindazt az időt és energiát, amit kattintgatásra, lájkolásra és az ezzel kapcsolatos kommunikációra fordítottak, más, hasznosabb dologba ölik, akkor már eggyel közelebb lennénk ahhoz, hogy faszagányos gátakat építsünk folyóvizeink mellé, a mostaniak helyett."

Most írhatnám tömören azt, hogy te demagóg barom.
(Tudod mit? Írom is.)

"3) A tűzijáték százmilliós nagyságrendje azt jelenti, hogy abból 20-30 millió visszaosztásra kerül párt- és magánzsebekbe. Ki az az idealista barom, aki azt gondolja, hogy majd szolidaritásból lemond Pártunk és Kormányunk erről a pénzről, nyolc év ellenzékben töltött pénzügyi gulág után?"

Tőzsdei shorttal - talán emlékszel Kósa/Szíjjártó okos nyilatkozataira -, nemrég töltötték fel a kasszát, úgy 20 évre. Milyen pénzügyi gulágról beszélsz?

"5) A tűzijátékot egyébként már régen meg kellett volna szüntetni, helyette esetleg DVD-n ki lehetne adni az elmúlt negyven év legszebb pillanatait (fő helyen a 2006-os kalamajkával), és a Magyar Köztársaság minden újszülött polgárának alanyi jogon juttatni, hogy ilyen volt, amikor még a semmire költöttünk el egy rakás pénzt. Mondom ezt a Riadt Háziállatok Egyesületének fogadatlan prókátoraként."

Ide ismét a demagóg barom kívánkozik.

"Jut eszembe: ha már forradalom van, az agyakban sem ártana rendet tenni."

Ez mennyire igaz...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 08:49:05

@kerlac: általában örömmel olvasom a tiédhez hasonló, sértett hangvételű kommenteket, mert igazolni látom bennük az általam leírtakat.

mellesleg lehet, hogy én csak egyetlen dologra vagyok képes figyelni - mint általában a férfiak -, azt az egyet viszont úgy hívják: lényeg.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 08:50:18

@otto von bolschewick: "közben összegründoltam eddig cca 25 millió forintot"

mivel hosszú kommented kizárólag az idézett mondat miatt született, örülök, hogy fórumot adhattam Emberi Nagyságod kifejtésének.

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2010.07.02. 09:00:49

@idelle: gyenge riposzt volt, barátom.
Mint ahogy eleve gyenge volt ez a mondatod:
"Gondolom, elmerengett azon, hogy mi lehetne az az áldozat, ami neki magának nem kerül pénzbe..."
Azért néhány dologra megpróbálom felhívni a figyelmed.
Ha fikázol, tényekre támaszkodva tedd, ne arra, mit feltételezel/gondolsz valakiről.
Önellentmondás. Mutatom, mi is az:
"Ha mindazt az időt és energiát, amit kattintgatásra, lájkolásra és az ezzel kapcsolatos kommunikációra fordítottak, más, hasznosabb dologba ölik..."
Például idióta postok írásába?
"...jó nagy csinnadrattát lehet vele okozni."
Itt pedig kiszól a lyuk a gödörből. Már ha te is képes vagy felfedezni némi ekvivalenciát.
"Ennyire futotta."
Ez megint milyen igaz.

Lehoz_Tamás 2010.07.02. 09:35:59

Az a meglepő, hogy nincs még tele a net "küld tovább ezt a levelet és 100ft-ot kapnak az árvízkárosultak" jellegű spamekkel.
Pedig az is remek nyugtató lenne a magyarságnak, hogy lám-lám, ő ahol tud segít, főleg ha nem kell gondolkodni hozzá.

ui: közben kitaláltam, én hogyan segítek rajtuk :
- továbbra is bejelentve dolgozom és nem titkolom el a jövedelmem, ezzel adóbevételt teremtek
- ingatlanomra továbbra is fizetem a biztosítást, így ha baj van, nem kell miattam elhalasztani a jövő évi nemzeti sántát

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 10:19:46

@otto von bolschewick: "Például idióta postok írásába?"

egy korábbi posztban leírtam a véleményemet az adományozásról, úgyhogy az én posztírogatásom árvíz-ügyben nem releváns.

de a te sértettségedben is igazolni látom, stb-stb...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 10:21:24

@otto von bolschewick: ja, még valami, csak baráti jó tanácsként: engem nem lehet megsérteni. ;-)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2010.07.02. 12:47:57

Nem olvastam végig a kommenteket, szóval lehet hogy mások már leírták a gondolatomat:

"Ha mindazt az időt és energiát, amit kattintgatásra, lájkolásra és az ezzel kapcsolatos kommunikációra fordítottak, más, hasznosabb dologba ölik"
Igen, és ha az ember szórakozás helyett például dolgozna, sőt, beszélgetés helyett is dolgozna, sőt, posztírás helyett is, mennyivel több pénze lenne. Oszt' hány embert látunk napi 16 órában dolgozni, ha nem muszáj?
Posztíró kedves: amíg ezt a cikket lekörmölted, meg előtte végiggondoltad, pakolhattál volna némi homokzsákot is.

Voltaképpen mit fáj az neked, ha az ember, ha már van választása, arról mond le ami nem hiányzik neki? Az árvízkárosultak nem az áldozat mértékét, hanem a pénzösszeget szeretik. Leszarják, hogy én a csipszről mondtam le, vagy a meleg cipőről télre.

"abból 20-30 millió visszaosztásra kerül párt- és magánzsebekbe. Ki az az idealista barom, aki azt gondolja, hogy majd szolidaritásból lemond Pártunk és Kormányunk erről a pénzről, nyolc év ellenzékben töltött pénzügyi gulág után?"

Nekem az is jó, ha csak a maradékot küldik el az árvízkárosultaknak.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2010.07.02. 12:53:47

@agyramegy: Szerinted a bevétel meghaladja a kiadásokat?

Amúgy hallottam egy olyan kezdeményezésről, vagy igaz vagy nem, hogy egy tűzijátékos cég felajánlotta hogy saját költségen megrendezik, pont emiatt, hogy turisták meg bevétel. Ha most eltekintünk attól hogy esetleg kamu, meg hogy kap pénzt csak titokban, vagy valahogy meghálálják neki hogy jóllakatja az idealista népet és közben azért végső soron ugyanúgy állami pénzből megy a cucc csak stikában, szóval ha ettől eltekintünk akkor akár működhet is a dolog.

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2010.07.02. 13:28:31

@idelle: Nem is állt szándékomban. Mi értelme lenne?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 14:21:13

@noname.blogger: "amíg ezt a cikket lekörmölted, meg előtte végiggondoltad, pakolhattál volna némi homokzsákot is."

akár. ha lett volna kedvem. de nem volt.
cserébe nem villogtam valami álszolidaritásos lájkkal.

"Voltaképpen mit fáj az neked, ha az ember, ha már van választása, arról mond le ami nem hiányzik neki?"

voltaképpen az (volt) a fő bajom, hogy a sok idióta a konkrét egyéni áldozatvállalás helyett egy virtuális "jósággal" próbálta lerendezni a lelkiismeretét.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 14:23:21

@otto von bolschewick: asszem semmi. csak koptattam a klaviatúrát... ;-)

kerlac 2010.07.02. 14:45:29

@idelle: Veled ellentétben, engem meg lehet sérteni.
Akit nem lehet, annak az emberi mivoltából valami igen lényeges hiányzik. Szerintem.
Egyébként súlyos csúsztatás azt állítani, hogy a "virtuális jóság" helyettesíti az érintettek áldozatvállalását.
Ez megint olyan dolog, amit kijelentesz, miközben semmit nem tudsz azokról az emberekről, rólunk.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.02. 15:11:29

@kerlac: nézd, én azokról sem tudok semmit, akik Renault Thaliát, meg Daewoo-t vesznek, mégis elég sok mindent elmond róluk pusztán ez a dolog.

ugyanígy elég sokat elárulnak magukról azok, akik ilyen idióta kezdeményezés mellé állnak.

ami meg a kommented elejét illeti: van ebben az országban elég tökéletes ember, így nem bánom, hogy én nem vagyok az! ;-)
süti beállítások módosítása