Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Vörös köd

2010.10.11. 12:53 idelle

Úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy Orbánéknak a lehető legjobbkor jött a vörösiszap-katasztrófa, hiszen abból több soron is profitál(hat) a Fidesz-Magyar Népköztársaság Kht.

Először is, ugye, meg lehet mutatni a Párt és a Pintér Rendországa Bt. - a Kht. egyik alvállalkozója  - erejét. Uraljuk a helyzetet, határozottak vagyunk és erősek, IRL állunk a gáton, oppardon, a zagytározó düledező falán, testközelből védjük szavazóinkat, a Lomizó Igaz Cigánymagyarokat és Nemlomizó Társaikat. (képinnen)

Másrészt a tragédiát mint fegyvert felhasználhatják - és erre utaló jelek, nyilatkozatok is vannak már bőséggel - a Kommunisták Elleni Szent Háborúban. Egy fideszes politikus számára talán nincs is kéjesebb érzés, mint azon a mozdulaton ábrándozni, amellyel mint utoljára elkobzandó  vagyontárgyat, a herendi porcelán Lenin-szobrot emelik majd le a bűnös-milliárdos vállalatvezető íróasztaláról, és elrettentésül, de nem kis cinizmussal felteszik 1 Ft-ért a Vaterára, a vételárat felajánlva a kolontári iskola újjáépítésére.

Nem beszélve - harmadrészt - arról a történelmi lehetőségről, amely a Fidesz kezébe helyezheti a hazai timföldgyártást, még akkor is, ha az a már megszellőztetett államosításban is ölt testet. És itt visszacsatolás: mivel Gyurcsánynak ebben az üzletben is van érdekeltsége, a kivitelezés nem lehet kérdéses.

Persze kevesen vannak, akik a Kormány határozottságát rossz szemmel nézik. A köznépből kevesen gondolkoznak el azon, vajon mennyire felel meg egy/a demokratikus jogállam kereteinek és követelményeinek az, hogy felelős politikusok mintegy a helyszínről utasítják a nyomozást szinte még el sem kezdő ügyészséget (jah, tudom, a Nemzetbiztonság Bt. nyomoz az ügyben, de talán vádat az ügyészség fog emelni és nem Szijjártó Péter...).

És ami még ennél is rosszabb: eszébe jut-e valakinek egyáltalán, hogy minden elhunyt  személy és minden anyagi kár ellenére esetleg meg kellene várni a pártatlan vizsgálatok végét a véleményalkotással? (Válaszként egy klasszikust idézek: nem, nem, soha!)

De kevesen gondolnak bele abba is, vajon mitől lenne jobb gazdája - tudom-tudom, ennél csak jobb lehet - az állam ezeknek a termelő vállalatoknak (majd később ld. a közmű-vállalatokat is, á la Pécsi Vízmű), mint a köcsög kapitalista. Hiába láttuk ugyanis a szocialista nagyvállalatok működésének sikerét, a közvélekedés most (is) azt tartja, hogy az állam rendet tud tartani a gazdaságban is.

Hát persze. Leszámítva azt az apró tényt, hogy ha az állam a birtokosa valamely gyárnak, ágazatnak, akkor abszolút kizárhatja abban a szegmensben a versenyt. A hatékonyságról meg annyit, hogy az állami cégek a legjobb alanyai a közös pénz pártpénztárakba és magánzsebekbe történő szivattyúzásának.

De hát most már nem csak Forradalom, de Katasztrófa is van, és az ilyen extrém helyzetek persze extrém megoldásokat követelnek vagy engednek meg.

Ezért is jó ez a tragédia a Fidesznek, mert úgy lehet átlépni bizonyos határokat, hogy a hivatkozási alap az ország népe nagy részének is eladható. Akinek meg nem, az Ellenség. Így, nagy kezdőbetűvel. 

De van még egy nyertese a vörösiszap-katasztrófának, az pedig a Széles Látókörű és Mindig Bölcs Magyar Nép hangos, véleménymondó része. A Tudás és az Erkölcs Bajnokai.

A múlt pénteki mérleg szerint a katasztrófában eddig meghalt hét ember ember, és több mint százötven sérültet láttak el az egézségügyi intézmények. Egy mai híradás szerint az elmúlt hétvége három napján 463 balesetben nyolcan meghaltak, százharmincan pedig megsérültek.

Igazán nem kedvencem a véralgebra, de Magyarország autóvezetői - akik között mostanra már alig van kommunista - egy év alatt az ötvenszeresét produkálják a kolontári katasztrófa halálos áldozatainak és sérültjeinek. Mégsincs tele az internet az autógyártás és útépítés ellenzőivel (demagógia), de azokkal sem, akik teli szájjal követelnék a felelősök felakasztását - mint teszik azt (ceterum censeo) vizsgálati eredmények nélkül a komcsi timföldesekkel. Talán nem tévedek, ha ennek egyik okaként azt jelölöm meg, hogy éppen azok viselkednek ilyen magukból kivetkőzött, vadállati módon a közutakon is, akik most statáriális bíróság elé rángatnának mindenkit, aki valaha megvett legalább egy alumíniumkanalat.

Persze fizikai képtelenség, de jó lenne, ha mindazok is mélyen magukba néznének, akik - mint általában mindig, mindenhol - most is az "én megmondtam", "én már előre tudtam" okoskodásaikkal jönnek. Ugyanis a normalitás világában van egy olyan úri szabály, hogy "ha akkor nem szóltál, most kussoljál!".

A környezeti károkat sem akarom elbagatellizálni, és csak bízni tudok abban, hogy Természet Anyánk ezt a problémakört is sokkal okosabban fogja elrendezni, mint Illés Zoltán és a Katasztrófavédelem együttvéve. Az sem lep meg, hogy szinte rögtön itt termettek a zöldbékések és egyből lehurrogták a Magyar Tudományos Akadémiát, elvégre ez utóbbi - a zöldekkel szemben - még nem feltétlenül megbízásból dolgozik.

Ám az Okos Magyar a környezetvédelemmel kapcsolatban is gátlástalanul fejti ki a véleményét és dühöng. Az nem számít, hogy ha van szemetelős nép, akkor mi vagyunk azok, hogy a kutyaszar eltakarítása a mai napig nem állandósult divatként - sőt, ha az ember szól, akkor természetes a visszakaffanás és a "mi közöd hozzá" válasz -, és úgy egyébként, nagy általánosságban is állítom: nem vagyunk mi olyan faszagyerekek, hogy lelkifurdalás nélkül foglaljunk állást olyan kérdésekben, amelyekben - ha sokkal kisebb mértékben is -, de mi is sárosak vagyunk!

Ha kölcsönveszem Török Gábor posztjának címét, akkor, bár negatív előjellel, de én is állíthatom, hogy bajban ismerszik meg a magyar is.

Ez nálam viszont azt jelenti, hogy biztos vagyok benne: a vörösiszap-tragédiával kapcsolatban is elvesztettük annak esélyét, hogy a valóságot közelítő eredménnyel záruljanak le a vizsgálatok. És jelenti azt is, hogy nem csak sok-sok emberből bukott ki ismét az ősparaszt, hanem teljesen nyilvánvaló, hogy fényévekre vagyunk a kulturált hangvételtől, a mérlegelés után kialakított, visszafogott véleménynyilvánítástól.

Helyette egy dolog van: a vörös köd.

310 komment · 9 trackback

Címkék: seggfejmagyar polifika zember kénegondolkozni nemzetveszető arcátlan elkúrósferi

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr112362120

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Két csak látszólag nem összetartozó hír 2010.10.12. 10:21:39

Államosítás -- egy jogállamellenes álom beteljesülése, avagy kommunista-e az, aki csak úgy ad hoc közösségi tulajdonba kíván venni mindent, amit csak lehet? 1) "Hugo Chávez venezuelai elnök elrendelte legkevesebb hat

Trackback: Napi kérdés: Vörösiszap, Kolontár. Adomány? 2010.10.11. 17:36:21

Kispénzű kommentezők harapják át egymás torkát azon vitázva, ki az, aki valóban hívta már valamelyik adományvonalat, és ki az, akinek csak a szája jár. Ugyanezen kispénzű kommentezők harapják át egymás torkát azon vitázva, hogy a három mobilszolgáltató...

Trackback: Illésahibás! 2010.10.11. 17:24:58

Zoli, nincs más dolgod, mint lemondani. Ez nem is kérdéses. Mert ki lehet nevezni hobbiermészetvédő extitkárnőt zsíros állásba. Lehet jutalmazni a szolgálatait, még ha általános iskolai tanárnéniként inkopmetens is ezen a téren. Láttuk, meg lehet tenni...

Trackback: Vörösiszap - az új Hungarikum 2010.10.11. 17:24:27

Olvastam, hogy Illés Zoltán az MTI-nek azt nyilatkozta, ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt, mert ugyan vörösiszap ömlésre már volt példa, de nem lakott területre. Elképesztő felvételek, megrendítő hírek, értő és kevésbé értő hozzászóláso...

Trackback: A vörös végül győzött a krómiszap fölött? 2010.10.11. 17:23:54

Kísértetváros élő problémákkal   Simontornya, egy hely, ami külföldi természetvédők szerint Európa legszennyezettebb területei között eddig magáénak dobogós helyet mondhatott.   Tiszta horror, nyilván ezen nincs mit magyarázni. Az ember...

Trackback: Csernobil is állami kézben volt, mégis felrobbant 2010.10.11. 15:45:28

Elvtársak, a kizsákmányoló karvalytőkének nincsen lelke. Jól láthatjátok ezt ti magatok is, ha megnézitek, milyen kárt okozott dolgozó népünknek az elmúlt napokban a vad kapitalizmus. Na de, elvtársak rendjén van e az, hogy kevély burzsoák játszadozása...

Trackback: Az iszap hullámain 2010.10.11. 15:34:03

Az tudás tartalma, érvényessége nem, de a tárgyainak a kiválasztása, bemutatása bizonyosan egy adott érdekperspektíva függvénye. Amivel mi nap, mint nap találkozunk az nem a tudás, hanem a kiválasztott, a bemutatott tudás. Ami érdekperspektíváb...

Trackback: Az iszap négy parancsolata 2010.10.11. 14:11:45

Sikerülni fog fából vaskarikát készíteni, ez már biztos. Akárcsak az újabb kormányzati bürokratikus vízfej: a katasztrófabiztos!Szent kormányunk megoldást kínál a jövőbeni katasztrófák kezelésére, (elkerülésére?) egy kormánybiztosi székkel.A katasztróf...

Trackback: Meddig ér az iszap? 2010.10.11. 13:53:48

 Egy kicsit azért csodálkozom, hogy még nem sikerült teljesen átpolitizálni ezt az egész vörösiszap-kérdést. Mondom, vörös. Jó, Mesterházy amúgy Torgyános stílusban már megemlítette, csak úgy mellékesen a kormány már majdnem méltatása mellett, hog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.10.11. 16:47:04

@szita szita péntek: Ponthogy nem értékesítési tilalom kell, hanem csak pénzügyi felügyelet, amíg nem rendezték a számlát az emberek, és a környezeti károk helyreállítása vonatkozásában.

Nagyon helyesen.

Hurri Kán 2010.10.11. 16:47:16

@moncayo: adjak rá költői választ?
De most komolyan: azért arra nem emlékszem hogy autógyár okozott valaha is ilyen környezeti katasztrófát. Ha igen, várom (forrásmegjelöléssel) a hivatkozásokat.

Martian (törölt) 2010.10.11. 16:47:56

@szita szita péntek: Tudtommal a magyar jog szerint akkor helyezhetnek vkit előzetesbe, ha fennáll a bűnismétlés veszélye, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye,

Bizony, a bizonyítékok eltűntetésének van veszélye!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 16:48:27

@M.Trezeguet: "a sok liberális konzum idióta most védi a MALt. biztos ezt adták ukázba nektek"

persze, meg is tudnám mutatni a köriratot. hogy ennek ellenére mégsem védtem egyetlen szóval sem őket, az nyilván a véletlen műve.

normális, ésszerű és nem utolsósorban jogszerű eljárásért nyivákoltam, bár Forradalom idején, pláne Magyarországon ez nyilván ostobaság volt a részemről.

Martian (törölt) 2010.10.11. 16:49:26

@idelle: elítéltem a Fidesz hátsó aljas szándékait

Ez éppen úgy prejudikáció, mint Orbán vélelme a felelősségről... :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.10.11. 16:50:42

@idelle: Használd ki amíg címlapon vagy, mert magától nem hiszem, hogy idetéved bárki is.

Álhatatosság és közben ostorozás egy körmondaton belül. Így tovább.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 16:51:17

@Cuppanj a végére!: "Elég az első mondatot elolvasni,illetve sok is!
Te így születtél vagy menet közben sorvadt el az agyad?"

fura lehetett neked a MaNem, a Hírlap, a HírTV és az ECHO (na meg a köztévék, a Heti Válasz, a Demokrata, a kurucinfo) után ilyet olvasni.

Dr. No 2010.10.11. 16:51:48

@midnight coder: "Jó. Akkor próbáld meg kivenni."

Hagyjuk a demagógiát. Az a pénz nem az új mosógépre vagy a lakásfelújításra van, meg a féléves gázszámla-elmaradásra, jó? Mert az önkéntes pénztárba is fizetnek ám az emberek, vagy inkább a munkáltatóik, és onnan 10 év után általában fölveszik a pénzt, és jellemzően ilyesmire költik. Abban igazad van, amiként a Fidesznek is, hogy az mnyp-ben lévő pénz átirányított nyugdíjjárulék. Azaz nem azonos a bankszámlával. Pontosan ezért nem lehet ötletszerűen fölvenni és elkölteni.
Viszont ha nem lenne tulajdon, mint azt állítod, akkor nem lehetne örökölni sem, meg ide-oda hurcolni a különböző pénztárak között. Egyebekről már nem is beszélve.
Az mnyp egyenleggel pontosan az a baj, hogy túlságosan nyilvánvalóan és egyértelműen tükrözi az ország pillanatnyi gazdasági helyzetét. Évente kapsz egy éves árfolyamkimutatást, pedig nem is tőzsdézel, hát nem nagyszerű? Az összes magyar politikus gutaütéses halála.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 16:51:57

@Martian: "Ez éppen úgy prejudikáció, mint Orbán vélelme a felelősségről... :)"

:-) az ő prejudikációja volt előbb. :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 16:52:27

@Trompf: "Használd ki amíg címlapon vagy, mert magától nem hiszem, hogy idetéved bárki is."

meglepődnél...

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.11. 16:55:13

"Vagyon befektetése" :))))
Te be vagy rúgva?
A nemzet vagyonát lopták el ezek a férgek,csoda,hogy megtarthatták eddig.Illetve nem csoda.Ezeknek teljes vagyonelkobzás mellett lógni kéne!

Dr. No 2010.10.11. 16:56:51

@Martian: Jó is az a tulajdon, amivel kapcsolatos kiadásokról, befektetésekről mások döntenek a tulajdonos helyett. Tudod, mint amikor az elhalt apa után örökölt lakásban haszonélvezőként a második feleség, mint özvegy lakik, és nem fizeti se a gázt, se a közös költséget, lennél-e a tulajdonos gyerek helyében? Különben sem tudjuk, mi lesz a konkrét tartalma a rendelkezéseknek, majd kiderül a végrehajtási rendeletekből...

Táskás Tóni 2010.10.11. 16:58:05

@idelle: A többi idióta pedig ugyanúgy viselkedik ,mint a cigányok akik meglincselték a tanárt valahol Tiszavasváriban. Lincshangulat van a MAL ellen és az ilyen állatoknak is köszönhető, mint te és a hozzád hasonló újkommunisták! Semmivel sem vagytok különbek a lincselő cigányoktól.
A parlamentben pe4dig a fidesz nyalja a kormány seggét ,hogy milyen faszán csináltak mindent ,miközben az emberek Kolontáron azt panaszolták, hogy senki nem mond nekik semmit , nem tudják ,hogy hova menjenek ,mit csináljanak ./szombati híradóban volt

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 16:58:17

@Cuppanj a végére!: "Ezeknek teljes vagyonelkobzás mellett lógni kéne!"

van valami halvány segédfogalmad arról, hogy az oligarchának nem minősülő Nemzeti Nagyvállalkozók - Széles, Csányi, Demján...Orbán Győző - hogyan szerezték a vagyonukat?

avagy ha Orbán Viktor is lógni fog a kedves papával együtt, akkor ki fogja megmondani, hogy felkeléstől lefekvésig mit csináljanak a magyar polgárok?

mement 2010.10.11. 16:58:23

@Cuppanj a végére!: Szerintem neked az a bajod hogy nem te loptad el, vagy nem a te erdekorod.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.11. 16:58:52

@idelle: Nem fura,hanem baromi ízléstelen.
De akinek ez tetszik: hajrá! :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.10.11. 17:00:14

@idelle: Meg is lepődtem igazad van. Sokalltam az átlag 3 hozzászólást az eddigi cikkjeiddel.
Biztos a Hoffmann Rózsa gúnyrajz verseny nem volt elég ütős. Bele kellett volna csapni a lecsóba és egyből Orbánon poénkodnod. Bár ez se volt siekeres 1 hozzászólással, így nincs ötletem.

Hidd el. A címlap az a tuti neked.

midnight coder 2010.10.11. 17:00:23

@Dr. No: Pont ezt magyarázom. A manyug átirányított TB befizetés. És amit átirányítottak pont annyival kell többet költenie állam bácsinak a felosztó-kirovó rendszer támogatására. Azaz, lényegében állam bácsi tesz be egy szép nagy összeget a manyug tulajdonosok számlájára azzal, hogy majd abból fizeti a manyug a nyugdíját. Aztán ha mégsem, akkor majd fizeti állam bácsi. Amit pedig kapsz az nem a mindenkori magyar állam gazdasági helyzetét tükrözi hanem a te befektetésed állapotát. Ha Pl. most a MAL Nyrt lenne és a pénztárad ilyen részvényekbe teszi a pénzed, jól megszívod. Ahogy akkor is, ha a tulajdonos unokaöccsének a Nyrt-jébe teszi, amit ő aztán csödbe visz, és meglép a pénzzel.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.11. 17:01:52

@mement: Nekem nincs "erdekorom",legfeljebb a Magyar Nemzet.
gyk: Nem a napilap! :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:02:08

@Táskás Tóni: "az ilyen állatoknak is köszönhető, mint te és a hozzád hasonló újkommunisták!"

huhh. eddig azt hittem, Gyurcsányahibás. erre kiderül, hogy én kapartam repedést egy alumínium-Dávid-csillaggal a zagytározó falába.

nem értelek...

Táskás Tóni 2010.10.11. 17:03:00

@idelle: Bocsánat nem neked címeztem, hanem M.tezeguet vagy ki a francnak

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:03:31

@Trompf: mindig érdekelt, honnan "lesznek" az olvasóim. eggyel közelebb jutottam a válaszhoz, köszönet érte! :-)

$pi$ 2010.10.11. 17:04:54

@szita szita péntek: "NEM AKAROK EBBEN AZ ORSZÁGBAN ÉLNI! A POLITIKUSAINK MEGALOMÁN ŐRÜLTEK! Kib*szott jót tesz ám a hazánkba történő befektetési kedvnek, ha ez a csürhe egy váratlan helyzetben csak úgy uk-mukk-fukk átveheti egy cég fölött a rendelkezést a saját politikai céljai érdekében számolatlan szórhatja szerteszéjjel a cég vagyonát! Aztak*rva!"

Nem akartam hozzászólni, mert rohadt alacsony a színvonal, de azért ez kiverte a biztosítékot. Ha nem vetted volna észre ukk-mukk-fukk meghalt nyolc ember, ukk-mukk-fukk elmosta a a házakat az ár és ukk-mukk-fukk olyan környezetszennyezést nyomtak, hogy a japán tévé is ezzel foglalkozik.

A vállalat vezetéséről bebizonyosodott, hogy nem képes biztonságosan üzemeltetni a létesítményt, de még az ép eszük is kérdésessé vált, amikor azt nyilatkozták, hogy a helyreállítás nem gond, mindent kifizetnek.

A csürhe, amiről beszélsz a magyar kormány, a külföldi befektető, akikre céloztál a magyar gengszter politikusok egy csoportja. És tudod mit? Ha nem jön több ilyen az országba, akkor jó, ne jöjjön!

Neked meg szakorvosi segítségre van szükséged, ne halogasd tovább!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.11. 17:04:55

@idelle: Másrészt tök mindegy,hogy Orbán,Vona ill. Gyurcsány vagy bármi a neve a tolvajnak: ha bizonyítottan bűnös,akkor bűnhődjön. Pártállástól függetlenül.
Ellenvélemény?

szita szita péntek 2010.10.11. 17:05:21

@Trompf: Nem, nem! Itt most arról van szó, hogy állam bácsi önhatalmúlag szépen kifizetteti a felmerült költségeket olyan sorrendben, ahogyan azok felmerülnek! Ha úgy gondolják, hogy a védekezéshez feltétlen venni kell 300 db audit, akkor azt, ha pedig építeni kell hozzá egy Másfél kilométer magas Orbán szobrot, hát azt! Nem a saját p*csükkel verik a csalánt! A normál gyakorlat szerint:
- 1: Az állam megvédi a lakosait.
- 2: Összegzik a védekezés költségeit az okozott kár jóvátételének költségeivel.
- 3: Szépen perlik érte a céget.
- 4: A bíróság, mint (elvileg legalábbis) független hatalmi ág dönt a kártérítés mértékéről. Ez lehet kevesebb, mint az igényelt, mert mondjuk szerintük nem kellett volna az Orbán szobor.
- 5: Az ítélet meghatározza a kifizetés módját, ütemét. -> az egész tervezhető, nem megy csődbe a cég, továbbra is jó munkaadó, adófizető lesz.

Ehhez képest amit most szeretnének:
- 1: Miniszteri biztos odamegy, és költ arra, amire akar. Annyit amennyit akar. Nem kell érdekelje a cég financiális stabilitása.

Elképzelhetetlen lenne, hogy marhaságokra költenek pusztán politikai céllal? Nem hinném. Én mondjuk csak elég felületes ismeretekkel rendelkezem a konrét esetről, de atr olvastam, hogy a MAL elkezdett építtetni egy védőgátat + az állam bácsi is egyet. Persze máshol és máshogy. Mindezt azért, hogy megelőzzék az elkövetkező gátszakadás pusztítását. Khm. A gát már átszakadt. A cucc a tározóban maradt, mert a fölötte lévő vizes cuccos öntött ki. Ami ott maradt olyasmi mint a túró. Szerintem ha elvennénk a falakat, akkor most meglapulna kissé, oszt annyi. (Persze lehet nem, mer' ehhez hülye vagyok.)

yahoo12 2010.10.11. 17:05:57

És még röhögtek azokon, aki azt mondták hogy az ország új neve: ORBÁNIA lesz.

Hogy biztos paranoiás vagy azért mondod, azt tessék.

1.
médiatanács full fidesz 9 évre = TV és rádió azt mondja amit ez a szerv engedélyez nekik, vagyis a fideszről semmi rosszat.

2. Magáncég államosítása ( amit a sokszor emlegetett utálatos komcsik csináltak 45-ben)

Mi jön még?

szita szita péntek 2010.10.11. 17:05:59

@Trompf: Nem, nem! Itt most arról van szó, hogy állam bácsi önhatalmúlag szépen kifizetteti a felmerült költségeket olyan sorrendben, ahogyan azok felmerülnek! Ha úgy gondolják, hogy a védekezéshez feltétlen venni kell 300 db audit, akkor azt, ha pedig építeni kell hozzá egy Másfél kilométer magas Orbán szobrot, hát azt! Nem a saját p*csükkel verik a csalánt! A normál gyakorlat szerint:
- 1: Az állam megvédi a lakosait.
- 2: Összegzik a védekezés költségeit az okozott kár jóvátételének költségeivel.
- 3: Szépen perlik érte a céget.
- 4: A bíróság, mint (elvileg legalábbis) független hatalmi ág dönt a kártérítés mértékéről. Ez lehet kevesebb, mint az igényelt, mert mondjuk szerintük nem kellett volna az Orbán szobor.
- 5: Az ítélet meghatározza a kifizetés módját, ütemét. -> az egész tervezhető, nem megy csődbe a cég, továbbra is jó munkaadó, adófizető lesz.

Ehhez képest amit most szeretnének:
- 1: Miniszteri biztos odamegy, és költ arra, amire akar. Annyit amennyit akar. Nem kell érdekelje a cég financiális stabilitása.

Elképzelhetetlen lenne, hogy marhaságokra költenek pusztán politikai céllal? Nem hinném. Én mondjuk csak elég felületes ismeretekkel rendelkezem a konrét esetről, de atr olvastam, hogy a MAL elkezdett építtetni egy védőgátat + az állam bácsi is egyet. Persze máshol és máshogy. Mindezt azért, hogy megelőzzék az elkövetkező gátszakadás pusztítását. Khm. A gát már átszakadt. A cucc a tározóban maradt, mert a fölötte lévő vizes cuccos öntött ki. Ami ott maradt olyasmi mint a túró. Szerintem ha elvennénk a falakat, akkor most meglapulna kissé, oszt annyi. (Persze lehet nem, mer' ehhez hülye vagyok.)

Táskás Tóni 2010.10.11. 17:06:44

@idelle: Bocsánat, teljesen egyetértek veled mindenben csak annak a barom M.tezeguesnek akartam válaszolni,de rossz, helyen kattintottam. Amugy a válaszod felém kurva jó volt, még most is azon röhögök.Jól megzavartalak, mi?

szita szita péntek 2010.10.11. 17:06:52

Bocs a dupláért, blogmotor ugye...

midnight coder 2010.10.11. 17:07:59

@idelle: Na ne viccelj elvtárs. Te bizony védesz is, és támadsz is.
Fel sem tételezed, hogy OVI kezében esetleg olyan infó is lehet ami neked nem, és hogy ennek fényében döntött úgy ahogy.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:08:07

@Cuppanj a végére!: "ha bizonyítottan bűnös,akkor bűnhődjön. Pártállástól függetlenül.
Ellenvélemény?"

nincs, csak egy megjegyzés.

most, amikor jellemzően (104,63%-ban) kommerek vannak meggyanúsítva, érthető a hév és a bátorság.

majd térjünk vissza a kérdésre 8-10-12 év múlva.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:09:13

@midnight coder: ó, drága polgártárs, én ennél sokkal rosszabbakat is bírok feltételezni dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrról. :-)

mement 2010.10.11. 17:10:48

@Cuppanj a végére!: Egy nemzetet emberek alkotnak, mikor azt mondod a nemzet erdekeit tartod szemelott, azt mondod hogy minden egyes ember erdeket fontosnak tartod, de mivel mar ket ember eleg ahoz hogy erdekutkozes legyen, amit irsz az nem letezik, csak egy hangzatos uresen kongo populista kifejezes.

Az a bajod hogy olyan emberek kerultek 20 eve a husos fazek kozelebe,akik nem a te ures lozungjaidat kantaljak, hanem a sajatjaikat.

Ez igy soha nem fog sehova vezetni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.10.11. 17:10:51

@szita szita péntek: Két eset van. Vagy a katasztrófát okozó cégre bízzuk a kártalanítás, kármentés folyamatát. Kecskére káposztát módon, vagy az államra.

Az utóbbinak legalább van hozadáka választásokon, teszem azt szobor építés esetén, előbbinél pedig remény sincs hogy bárki kárpótolva legyen.

Szóval egyet kell értsek Gyurcsánnyal, és remélem hogy az állam él a lehetőségeivel, és nem visszaél.
A többi út jelen esetben nem járható, ahogy azt rendszerváltás óta tapasztalhatjuk a magánszférában, tisztelet a kivételnek, akikkel még nem találkoztam.

midnight coder 2010.10.11. 17:13:06

@szita szita péntek:
1. Ez már késő.
2. Mikorra ez megtörténik, addigra már a tulajdonosok 20x átviszik a cég tőkéjét Dél-Amerikába.
3. És meddig is tart a per ? És az alatt mi történik ?
4. Az elvileg független bíróságban Tocsik óta nem igazán hiszek.
5. A dolog végeredménye megint az, hogy senki nem felel semmiért, és a hülye állam bácsi viszi el az egészért a balhét. Azaz mi, adófizetők.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.10.11. 17:14:10

@idelle: Na látod. Még egy jó érv arra, hogy miért jók ezek a törvények, azon kívül, hogy a tolvajokat, ne adj isten katasztrófa okozókat leültetik.

Nevezetesen hogy 8-10-12 év múlva visszanyalhat a fagyi. Csak azt nem értem ez miért lenne nekem rossz. Nekem most is jó ez az állapot, és akkor is jó lesz.
Sokkal jobb, mint nézni Hagyó Nokiás dobozokkal bélelt képét, vagy kaszinóváros megálmodóit.

A bűn most is és 8-10-12 év múlva is bűn marad.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:14:50

@Táskás Tóni: "Jól megzavartalak, mi?"

hááát, hirtelen zavar támadt az erőben, annyi szent! :-D

$pi$ 2010.10.11. 17:15:19

Ja, akik meg azt sérelmezik, hogy miért nem várták meg a pártatlan vizsgálat eredményét: a rendőrség is szokott előzetesbe vágni embereket *mielőtt* a bíróság meghozza a döntését. Akkor szokás, amikor fennáll a bűnismétlés vagy a bizonyítékok eltüntetésének veszélye. Az APEH is szokott foglalni és bezárni vállalkozásokat akkor, ha felmerül annak a lehetősége, hogy a vállalkozás nem tudja megfizetni a várható büntetést.

Ezek most is így vannak, azért kell zárolni a vagyont, hogy ne lehessen kimenteni (ahogy ezt oly sokan írták már), azért kell biztost kinevezni, mert a cég *már* bejelentette, hogy szeretnék minél előbb ott folytatni, ahol befejezték.

Nem államosítás, nem a vagyon elvétele, nem előre hozott ítélet: egyszerűen megelőző intézkedések. Nehéz elhinni, hogy ezt valaki nem érti.

szita szita péntek 2010.10.11. 17:15:36

@$pi$: A kommented érvelése kb. az avatarod szellemi szintjével párhuzamos. Gondolkozz! A baj már megtörtént. Az emberéletben esett kár nyilván pótolhatatlan, a többi viszont korántsem. Nem azt mondom, hogy ne keressenek felelőst, nem azt mondom, hogy ha találnak, akkor ne büntessék meg. Nem azt mondom, hogy az okozott károkat nem a MAL-nak kell megtérítenie. Azt mondom, hogy ez egy olyan felelőtlen törvény, ami visszavetheti a befektetői kedvet. Nem csak a külföldit, de a hazait is. Ráadásul nem csak a konkrét törvény a baj, de az a tendencia is amelyet sejtet: A magyar kormány, a pillanatnyi politikai érdekeinek megfelelően akár olyan törvényeket is hoz nagyhirtelen, ami a magántulajdonod fölötti rendelkezést is érinti -> költhet a javaidból. Én úgy érzem, hogy ez a törvény egy olyan fokú gazdasági felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot, amihez képest az eurót felszalajtó nyilatkozatok kismiskák. Kártékonyságában már-már az elhibázott privatizáció jut eszembe (mondjuk azt még nem éri el, elismerem).

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.10.11. 17:16:29

@idelle: "avagy ha Orbán Viktor is lógni fog a kedves papával együtt, akkor ki fogja megmondani, hogy felkeléstől lefekvésig mit csináljanak a magyar polgárok?"
Neked a politikusok mondják meg, hogy mit csinálj felkeléstől lefekvésig? De szánalmas vagy, ecsém! :P

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:18:24

@Trompf: "Nevezetesen hogy 8-10-12 év múlva visszanyalhat a fagyi."

na, ezt kétlem én olyan erősen, hogy az egér is belesápad. :-|

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.11. 17:19:30

@Kóser Malac: "Neked a politikusok mondják meg, hogy mit csinálj felkeléstől lefekvésig?"

nekem nem, ezért úszom szembe az árral a legtöbb esetben.

de vannak itt pár millióan, akik várják az Eszmei Iránymutatást.

szita szita péntek 2010.10.11. 17:21:43

@midnight coder:
1 - A katasztrófák már csak ilyenek. De mondjuk kimenekít.
2 - Ez nem egy bank. Ennek a cégnek az infrastruktúrája, a térbeli elhelyezkedése adja az értékét. Azt nem tolják át a határon, ne félj!
3 - Addig az állam pénze áll benne. A kamatot is be kell hajtani majd.
4 - Héhé! Ez az államnak kedvez!
5 - A te ötösödnek nincs köze az enyémhez, erre nem tudok reflektálni.

Jofiu 2010.10.11. 17:21:59

@szita szita péntek: Nekem nem igy jott le a tervezet, hanem ugy, hogy vegigmegy az ot pont, de az 1-es es 5-os pont kozott a ceg nem csinal azt a vagyonaval amit akar (plusz kotelezo resztvennie az okozott karok felszamolasaban). Mert ugye a ket pont kozott nem ket nap telik el, es az alatt ha mar latjak hogy lebeg felettuk a bard esetleg eltrukkoznek ide-oda.
Aztan ha a vegen kijon a szamla es maskent nem tudja torleszteni akkor a vagyona az allam tulajdonaba kerul. Teljesen jogos.
Arra azert kivancsi lennek hogyan tudjak a tulajok maganvagyonat bevonni ebbe az egeszbe.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.11. 17:22:42

@mement: Neked elmentek otthonról?
Üres lózung egy nemzet érdekeire hivatkozni,főként ha az a saját néped?
Te tényleg nem tudsz különbséget tenni kártékony féreg és a hazáját anyagilag és erkölcsileg építő ember között?Mindenki egyenlő,éljenek az emberi jogok!?És az emberi kötelességek hol maradnak?
Valami vidám kis ózdi putrit javasolnék a magadfajtának.
:)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.10.11. 17:23:09

@szita szita péntek: Egyenlőre nem értem ez mitől politikai érdek.
Szerintem semmennyire se az. Minden hiba, fölösleges költekezés, azonnal tálalva lesz, politikai támadásnak kitéve a kormánypártot.
Esetedbe teszem azt te máris Orbán szobrot vízionálsz a MAL számlájára, pedig még csak most születik a törvény.

Ez szerintem egy szükséges és jó intézkedés. Szinte semmi hozadék, csak felelősség.
Viszont a kár rendezés garantált.
Jobb megoldást nehezen tudok elképzelni. Rosszabbat igen. Teszem azt pl ha végigjárjuk a bírósági utat a kárrendezés esetén, egy milliárdok fölött rendelkező cég esetén.

wip 2010.10.11. 17:24:57

viktatúra- reprivatizáció - államosítás- diktatúra - hosszú kések éjszakája - a NÉPÉRT teszünk mindent!- Magyarország vége, jönnek a románok/már a spájzban vannak minden pesti építkezésen/, jonnek a kínaiak-romanisztán...ennyi..."látjátok feleim szümtükkel".

szita szita péntek 2010.10.11. 17:25:52

@Jofiu: "ekem nem igy jott le a tervezet, hanem ugy, hogy vegigmegy az ot pont, de az 1-es es 5-os pont kozott a ceg nem csinal azt a vagyonaval amit akar (plusz kotelezo resztvennie az okozott karok felszamolasaban)." - Hát ez az. A cégnek nincs lehetősége a saját tőkéjével a gazdálkodását szabadon folytatni, illetve mérlegelés lehetősége nélkül finanszíroznia kell mindent, ami a miniszteri biztos szerint a kárenyhítés része. Még csak ahhoz sincs joga, hogy ő döntse el, melyik cégtől rendeli a teherautókat a föld hordására -> politikai panama melegágya.

mement 2010.10.11. 17:26:05

@Cuppanj a végére!: Sajnalom de nem hiszek a szep es nagy szavakban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.11. 17:27:04

@idelle: A VÖRÖS KÖD-től még az is VÖRÖS lesz, ami eredetileg SZÜRKE (és külföldi!) volt:
tigrincs.blog.hu/2010/10/11/hatrebb_az_egerekkel
- mert PR a Föld, PR-ba mindent! :((((((((((

$pi$ 2010.10.11. 17:28:01

@szita szita péntek: Te tényleg nem érted ugye? Megpróbálom elmagyarázni (úgysem fog sikerülni):

1) Magyarországon adót kell -e fizetni? Igen. Nagyobb lenne a befektetői kedv, ha nem kellene. Naná!

2) Vannak -e környezetvédelmi törvények? Vannak. Befektetői kedv?

3) Megverheti -e a munkáltató a munkavállalót. Nem! Szívesebben jönnének ide a munkáltatók, ha megverhetnék azokat, akik nem dolgoznak rendesen? Aha!

4) Legális -e a drog, a prostitúció vagy a pedofília hazánkban. Nem! Pedig sokkal több turista lenne, nem?

Azt írod, hogy a kormány olyan rendelkezéseket hoz, amelyek alapján a magánvagyon felett rendelkezhet. De vajon:

1) Kell -e adót fizetni? A magánvagyonomból?!
2) Kell -e TB -t fizetni? Nocsak, csak nem atz is a magánvagyonomból?
3) Ha átmegyek a piroson kell -e büntetést fizetni? Azt is?!
4) Ha kárt csinálok ki kell -e fizetnem? Nahát milyen érdekes, azt is a magánvagyonomból kell?

Az a te nagy bajod, hogy összekevered a vagyon zárolását az államosítással. Az államosítást a másik banda csinálta, az más. Itt most zár alá vették a vagyont, de nem vették el, majd a bírósági döntés alapján vesznek el annyit, amennyit a bíróság megítél. Eddig is így ment, hidd el.

Az új törvény a katasztrófabiztos kinevezéséhez kell, nem a vagyon zár alá vételéhez. Azt eddig is megtette az APEH minden kis kocsmatulajdonossal akivel akarta.

szita szita péntek 2010.10.11. 17:29:30

@Trompf: Politikai érdek megmutatni, hogy erős, odacsapni tudó kormány vagyunk! Ha más nem, hét a jobbik előretörése a bizonyíték rá, hogy a szavazók ilyet akarnak. Ez az első alkalom, hogy odabasszunk az asztalra! Tegyük meg! - No, valahogy így értem én a politikai érdeket.

midnight coder 2010.10.11. 17:31:23

@szita szita péntek:
1. Az megtörtént amennyire lehetett.
2. És azt mi akadályozza meg, hogy közben a megrendeléseket átpasszolják a konkurenciának jó pénzért, eladják a gépeket fillérekért, és végül az ingatlanon egy őrbódén kívül más ne maradjon ?
3. Addigra már tényleg csak a vörösiszap tározó marad meg.
4. Erről finoman szólva nem vagyok 100%-ban meggyőződve. Sem a bírák megvesztegethetetlenségéről, sem a politikai semlegességükről.

Az általad leírt dolgok szépen működnének mondjuk Svájcban. De ez itt nem az a hely.

szita szita péntek 2010.10.11. 17:32:08

@$pi$:
"1) Magyarországon adót kell -e fizetni?" - Ezért kapok is valamit.
"2) Vannak -e környezetvédelmi törvények? Vannak." - Előre látható, kalkulálható, kiszámítható.
"3) Megverheti -e a munkáltató a munkavállalót. Nem!" - Sarkítasz. Mondjuk én is szoktam, de erre ugye nem vársz választ?
"4) Legális -e a drog, a prostitúció vagy a pedofília hazánkban." - Dettó.

gyem 2010.10.11. 17:33:41

Marta volna ki a seggedet a vörösiszap, akkor nem írnál ilyen hülyeségeket.

A mexikói olajkatasztrófában 11-en haltak meg. A te mércéd szerint tehát az is csak egy jelentéktelen ügy volt, ugye?

igényes 2010.10.11. 17:34:03

@szita szita péntek:

Én úgy halottam, hogy az autópálya építése a kolontári, ajkai környéken nem nagyon megy. Dolomit van a közelben sok és eladatlan. Most hogy Kolontár közepében éjfélre lesz egy dolomitos gát, persze nem véletlen.

1. A dolomitbányákba új munkaerők érkeztek. (Munkahelyteremtés)
2. A dolomit azért lett a falu közepére hordva, hogy szem elött legyen. Nehogy aztán elhordják a falusiak. (örzés védelme megoldott, hiszen a falu közepéről nehéz lopni. (Szakértelem)
3. Dolomit beszerezve ...áron versenyeztetés nélkül, megbízható bányákból. (jó és megbízható kapcsolati rendszer)
4. Előbb utóbb, de nem előbb, mint tavasz a 8-as út további beruházásához szükség lesz dolomitra.(előrelátás)
5. Tender kerül kiírásra, ki tudja elszállítani a Kolontár közepén lévő "dolomit függönyt". Feltétel lesz a dolomit ismerete és előzetesen...tonna bányászatának bizonyítása. ("törvényesség")
6. Kormány fizeti az elszállítást egy adott helyszínre. (gondoskodás)
7. Beérkezik egy vállalkozó, aki ezt az immár veszélyes hulladékot (poros, stb) elhelyezi, de ezért kér még külön díjazást 50% felár+ÁFA (versenyeztetés és körültekintés eredménye)
8. Vállalkozó eladja egy cégnek, aki éppen egy beruházást hajt végre. (ügyes vállalkozói jelenlét)

Jofiu 2010.10.11. 17:35:15

@szita szita péntek:
Okes, de elfeledkezel a ceges panama melegagyarol. Meg arrol hogy szarik a ceg az egeszre a sajat onos erdekeben. Alapvetoen kihasznalva a tarsadalmat a magantulajdonhoz valo jog moge bujva. Nos, nekem ez az egesz a kulonleges helyzetekben valo felfuggesztesrol szol. Aminek ha hiteles vastagbor kivonata vastagbor.blog.hu/2010/10/11/hende_otlete akkor az 5-os bekezdes szerint van fuggetlen jogorvoslati lehetosege is, nem beszelve a normal peres eljarasrol.
Szoval szerintem teljesen okes ez, az altalanos jogot kulonleges esetekre szokas felfuggeszteni. Latsd katasztrofa sujtotta teruletekre hosszu ido ota letezo torvenyek.
Tovabba az intezkedesek jogossagat meg lehet igy is tamadni kesobb normal birosagon is.
Annyi, hogy szukseghelyzetben az erintett ceg a tovabbiakban nem lesz lepeselonyben, kapasbol bevonhatjak a kulonleges helyzet kezelesere, egyuttmukodesi hajlandosag nagysagatol fuggetlenul.

$pi$ 2010.10.11. 17:40:02

@szita szita péntek: Naná, hogy sarkítok, hogy lásd milyen tarthatatlan az álláspontod. Iróniának hívják, meg lehet szokni. ;)

Tehát: egy csomó példa van arra, hogy olyan törvényeket hoznak, ami csökkenti a befektetési kedvet. Nyilvánvaló, hogy nincs *minden* alárendelve a befektetési kedvnek, vannak annál fontosabb dolgok is.

Ráadásul ha már itt tartunk az is drasztikusan csökkenti a befektetése kedvet ha hetende végigzubog az utcákon egy két méteres lúgos árhullám, megöli az embereket és összedönti a házakat, utána meg tüdőrákot kap a fél megye a szállongó portól, ugye? (Irónia, tudod! :-)

bierkamp 2010.10.11. 17:44:12

NE FELEJTSÉTEK, ODA JUT AZ EGÉSZ FIDESZ BANDA a SOK GAZ BOSSZÚÁLLÓ ÉS HATALMI INTÉZKEDÉSEIVEL, HOGY CSAK FEGYVERREL LEHET LEGYŐZNI!
Lesz igazi forradalom!!!!!!!!!!!!ÉS NEM A FÜLKÉBEN!

Dr. No 2010.10.11. 17:44:44

@midnight coder: Ezt egyrészt a befektetési előírások zárják ki (egy helyen nem lehet 10 %-nál több egyszerre; mármint nem a pénztár vagyonának 10 %-a, hanem a tulajdonolt 10 %-ánál nem lehet nagyobb a pénztáré, és ez, a méreteket tekintve, Magyarországon még a MOL esetében is nehezen tartható arány), másrészt jóval faramucibb a helyzet annál, mint ahogy látod. Más ugyanis a probléma.

Mert ugyanis tegyük fel, hogy Te vagy egy nyugipénztár feje, és van a feneked alatt 60 milliárd forint (ezen a piacon ez kis összegnek számít). Hova tegyed?
1. Ilyen összeget magyar piacon csak olajos rongyban (MOL) vagy zöldpapírban (OTP) tudsz részvényesíteni.
2. A tagjaidnak az a jó, ha az egészet kínai vagy brazil részvénybe nyomod, dollárban vagy euróban számolva, így a legtöbb az esélyed a nyereségre és a legkisebb esélyed a veszteségre.
3. Ekkor magához int Veres Jani vagy Járai Zsiga vagy Matolcsy Gyugyó, esetleg, ne adj Isten, maga a Főmérnök, és megkérdezi: hogy is képzeled azt, hogy a mai nehéz helyzetben Kínába meg Brazíliába talicskázod ezt a rengeteg pénzt, amin a Magyar Hazának Üdve múlhat?! Fektess magyar állampapírba (kb. a hígfossal egyenlő, pláne az utóbbi két évben), és viseljék el a köcsög, önző tagjaid a keletkező 30 %-os veszteséget!
És a legjobb, amikor az egyik hatóság (PSZÁF) a 2. verzióra kényszerít hatóságilag, mondjuk, bírsággal fenyegetve, míg ezzel egyidejűleg a másik hatóság (Pénzügyminisztérium maradványai, "kormányzati körök") a 3. verzióra presszionál, szintén hatóságilag, mondjuk, célzott APEH-vizsgálattal fenyegetve.
És most akkor, egyszerű gondolkozású barátom, melyik megoldás a helyes? Ez ugyanis az igazi, valós probléma.

Táskás Tóni 2010.10.11. 17:47:22

@igényes: Te jobban megmagyaráztad a Kolompár közepébe épített nagy magyar fal beépítésének az okát ,mint Illés . Ő csak annyit mondott ,.... azért építjük,mert a hazát meg kell védeni és a haza most itt van itt kell építeni és védeni.Kurva jó volt , volt benne forradalmi hevület és nagy dolomitnyi hazafiság Illés elvtárs ,szaktárs..

bierkamp 2010.10.11. 17:47:37

A MAGYAR NÉP NEM HÜLYE...A visszaállamosítással, majd az adófizetők pénzéből fogjék a DOLOMOT RT..(ORBÁN APJA)---Dolomit bányájából a követ venni---persze kerülő úton és még lopni is fognak a pénzből....ez a FITYISZ terve--ANNYIRA ÁTLÁTHATÓ!!!!! S HA ezt a nép nem veszi észre (heti 500 milliót termel ez az Ajkai gyár)!!!!-abból lesz mit osztani a Fijjuknak. Ezért akarják államosítani és még ma megszavaztatni. Rohadt egy banda , rablóbanda a Fidesz!

$pi$ 2010.10.11. 17:49:40

@bierkamp: ne erőlködj, mer' beszarsz! ;)

igényes 2010.10.11. 17:58:04

@bierkamp: Nem túl jók az információid! Tudom, te inkább vagy kiegyezés párti. Gondolom nem haragszol, ha leírom ide:

MORAL Zrt. lesz a neve! Kíváncsi vagyok tudod-e mit jelent? Gondolkozz kérlek!

gyem 2010.10.11. 17:59:59

@bierkamp:
"NE FELEJTSÉTEK, ODA JUT AZ EGÉSZ FIDESZ BANDA a SOK GAZ BOSSZÚÁLLÓ ÉS HATALMI INTÉZKEDÉSEIVEL, HOGY CSAK FEGYVERREL LEHET LEGYŐZNI!
Lesz igazi forradalom!!!!!!!!!!!!ÉS NEM A FÜLKÉBEN!"

Jönnek a cekkerrobbantó nyuggerek, mi? :)))

gyem 2010.10.11. 18:02:10

@bierkamp:
"heti 500 milliót termel ez az Ajkai gyár"

Heti 500 millió mit? Légbuborékot? Több éve veszteséges az egész kóceráj, kong a kassza az ürességtől...

Táskás Tóni 2010.10.11. 18:03:16

@bierkamp: Áprilisig én is azt hittem ,hogy a magyar nép nem hülye, de október 3-án minden illuzióm elszállt

igényes 2010.10.11. 18:07:43

@Táskás Tóni: "hazát meg kell védeni és a haza most itt van" Illés mondta ezt ugye? Nahát megint kissebb lett szép Hazánk. Nem vagyok jobbos, de balos sem. Az Illés francában tanult? A franciák ennyire nem voltak országcsökkentőek. Eljött a nap, hogy a franciáknak köszönetet mondhatunk.

mrs. white 2010.10.11. 18:16:42

Talán az is megérne egy misét hogy a működő kapitalizmusban lásd németország francia stb. Az állami cégek köszönik szépen elég jól elvannak. Ebből én azt szűröm le ahogy a szocializmust nem bírtuk csinálni, úgy a kapitalizmus sem megy és nem a cégforma tulajdonosi köre a probléma.

Martian (törölt) 2010.10.11. 18:17:31

@Dr. No: Tudod, mint amikor az elhalt apa után örökölt lakásban haszonélvezőként a második feleség, mint özvegy lakik, és nem fizeti se a gázt, se a közös költséget, lennél-e a tulajdonos gyerek helyében?

Itt inkább arról van szó, hogy a gyerek anno épített egy emésztőgödröt, ami kiáradt és elöntötte a szomszédokat, hatalmas kárt okozva nekik. Erre a bíróság fedezeti zálogjogot alkalmaz a kártérítésre...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.11. 18:21:47

Állítsuk meg a fideszes diktatúrát!
Államosítani a köveket a gátakhoz szállító Orbán bányákat!
Szakkörösöket minden hivatal élére!
Vigyázz a magántulajdonodra, ha tetszik nekik elvehetik!
Orbán dönt a bíróságok és ügyészségek helyett!
Miből lett a 20 év gyes alatt Orbánné hatalmas vagyona?
Pintér Sándor közrendőrből milliárdos pár év alatt, hogy kell tisztán csinálni?

Felcsút és Alcsút tud valamit, ők már elzavarták Orbánt.
A jó példa ragadós, mondaná a törpeforradalmár!!

igényes 2010.10.11. 18:22:47

Állítólag, amint létrejön a MORAL Zrt. Magyar Orbán Aluminium Zrt. a Fidesz neve is megváltozik. Állítólag zártkörű lesz teljes mértékben. A Fiatal Demokraták tagjai közé nem vesznek fel fiatalabbat, mint Viktor Orbán. Aki fiatalabb az menjen tanuni, érjen el eredményeket, amint devizahitelét kifizette esetleg akkor lehet FIdesz-es, de nem fiatalabb és tehetségesebb mint Viktor Orbán.

Az a nagy baj, hogy a fentieket leírtam, és sajnos nem tudok felnézni rá! Persze, ha egy meggyöző ember lenne számomra, akkor tudnám tisztelni is, de nem úgy cselekszik. Pintér szereintem 50%-al jobb, Varga szintén. Pokorni szintén. Kinek szeretne bizonyítan ez a fiatalember?

igényes 2010.10.11. 18:24:10

@mrs. white: Neked is igazad van! Itt most azért más a helyzet, de igazad van!

Martian (törölt) 2010.10.11. 18:30:10

@szita szita péntek: Azt mondom, hogy ez egy olyan felelőtlen törvény, ami visszavetheti a befektetői kedvet.

Sajnos eléggé meggyökerezett az a gondolkodás, hogy a saját klozettunkban se merjünk szellenteni, amíg a Moszkva, Brüsszel, Washington vagy éppen a külföldi befektetők az áldásukat nem adják rá.

Holott a külföldi befektetők is nagyon jól tudják, mi a dörgés... pl. Szingapúrban, Kínában mit kapnak, ha valamit nagyon elszabnak... mégis az ilyesféle országokban is fektetnek be... sőt!

Paralelepipedon 2010.10.11. 18:32:45

"Persze kevesen vannak, akik a Kormány határozottságát rossz szemmel nézik."
Nyugodj meg, vannak! Itt vagy mindjárt te, meg a többi szocilibsi.

Paralelepipedon 2010.10.11. 18:37:27

"De kevesen gondolnak bele abba is, vajon mitől lenne jobb gazdája - tudom-tudom, ennél csak jobb lehet - az állam ezeknek a termelő vállalatoknak (majd később ld. a közmű-vállalatokat is, á la Pécsi Vízmű), mint a köcsög kapitalista."
Ha nem érted, akkor kimaradt a szocializációdból a "Tücsök és a hangya" tanmese. Ezek a tetvek a valós érték nevetséges töredékéért "vették meg" az államtól ezeket a cégeket, ezért fogalmuk sincs arról, mit jelent GAZDÁLKODNI. Gátlástalan vandálok, akik nem hosszútávon gondolkoznak, hanem gyorsan akarnak mindent, bármi áron. Életek árán is.

mrs. white 2010.10.11. 18:43:15

No egy kis meglepi. Az rtl klub híradójában épp azt fejtegetik, hogy nem államosítanak csak a katasztrófa helyzet elmúltáig kártalanításig stb vezeti az állam a céget. Ez arra jó, hogy a megfelelő és minőségű pénz eszköz stb legyen. Ellenpéldaként felhozták spanyol esetet ahol mai napig nincs felelős egy hasonló ügyben. Kvázi az aki hibázik fizet. Szerintem ez elég piac barát megoldás és a károsultaknak is megfelelő lehet.

Ennek tükrében tényleg elég érdekes az zorbáni apokaliptikus vízíó egyesek részéről.

Paralelepipedon 2010.10.11. 18:45:17

"Mégsincs tele az internet az autógyártás és útépítés ellenzőivel (demagógia), de azokkal sem, akik teli szájjal követelnék a felelősök felakasztását - mint teszik azt (ceterum censeo) vizsgálati eredmények nélkül a komcsi timföldesekkel."
Elmagyarázom: ez azért van, mert normális emberek különbséget tudnak tenni a baj előidézője, és az eszközök között. A közlekedési balesetekben elsősorban az autóvezetők felelősségét vizsgálják, mert normális emberek számára nyilvánvaló, hogy a balesetben legközvetlenebbül ő játszhatott szerepet. Olyanról még nem hallottam, hogy valaki békésen vezetett volna, és egyszer csak ráömlik egy vagon aszfalt. De ha így lenne, akkor jogos lenne az útépítőt hibáztatni.
Nagyon sajnálatos, hogy vannak akiknek ilyen dolgokat felnőtt korban kell elmagyarázni.

Paralelepipedon 2010.10.11. 18:50:13

"fényévekre vagyunk a kulturált hangvételtől, a mérlegelés után kialakított, visszafogott véleménynyilvánítástól"
Igen, ez a cikk bennem is ezt támasztja alá, a mérlegelés teljes hiányát. Megindult egy vizsgálat - mi a probléma? Minden elítélt előbb még gyanúsított, aztán vádlott. Ha nem lenne az, akkor nem lehetne elítélni. Ettől még ártatlan, amíg el nem ítélik. De ha már azt se engednénk meg, hogy meggyanúsítsák a bűnözőket, akkor minden bűncselekmény következmény nélkül maradna.

Martian (törölt) 2010.10.11. 18:53:11

@mrs. white: elég érdekes az zorbáni apokaliptikus vízíó egyesek részéről.

Ha valaki elég sokáig képzel szarvacskákat zorbán fejére, a végén már a patát is látni fogja... :))

igényes 2010.10.11. 18:54:07

@Paralelepipedon: A parkoló társaságok viszont soha nincsenek bántva. Éppen most beszéltünk róluk, FIDESZ, MSZP, Volt SZDSZ mind jó barátok voltak, vannak ma is. Elosztva a terület, de területen belül is jól megvannak. Mi az ok?

Lacibetyár 2010.10.11. 18:54:39

én csak úgy halkan megkérdezném, hogy ha már oly régen köztudott volt a leendő veszély, hogy már egyesek látni vélték a repedést a gáton, akkor ezek az "előremegmondtamhogybajlesz" emberek kihez juttatták el a részletes adatokkal alátámasztott bizonyítékukat? ha minden úgy igaz, ahogy mondani vélik egyesek, egyszerűen nem igaz, hogy csak a hatalmon lévő hatóságoknak volt róla tudomásuk. ha a felkészült illés is tudhatott róla, és éppen ezér tartotta zűrös helynek az ottani felügyelő hatóságot, és ezért ültette oda búbos bankáját, egyszerűen nem igaz, hogy nem lett volan lehetősége rendkívüli, teljes körű ellenőrzést csinálnia a mal-nál, akár a tározó állapot felmérését is elrendelve.
ha ez a tározó már évekkel korábban is nagyon veszélyes volt, akkor csakis 2002 után válhatott azzá, hiszen 1998 és 2002 között szigorú szemekkel vigyázták a működését. ha ez is igaz, az elmúlt 8 év alatt hirtelen mindenki elfelejtette a kormányzás ideje alatt tapasztaltakat?
az a baj, hogy a mostani kormány úgy tesz, mintha egy elsőbálozó szende szűz lány lenne, aki most lát életében először faszt, közben 4 évig rendesen szopatott ő kalákában másokat is.
ennek a kormánynak komoly előélete is van, pláne illésnek, ezért kicsit furcsa, hogy most kerekre tágult szemekkel bámul a világra.
szóval azért várjuk meg a szakértői vizsgálatokat, majd a tárgyalást és az ítéletet. szerintem ez a helyes sorrend.
hirtelen csak ennyi jutott az eszembe.

Paralelepipedon 2010.10.11. 19:06:14

@igényes: szia, örülök hogy látlak, emlékszem rád arról a blogról, ahonnan még utólag is gondosan kinyirbáljátok a nektek nem tetsző véleményeket. Így lehetséges az, hogy azon a blogon
orulunkvincent.blog.hu/2010/10/09/a_vorosiszap_hype
is van nekem címzett válaszod (meg másnak is), miközben az én írásaim nincsenek ott.
A parkoló társaságok nem tudom hogy jönnek ide, de egyezik róluk a véleményünk. Elégedett vagy a válasszal?

zsoltix 2010.10.11. 19:30:32

Kozlekedesi balesetekkel es azok aldozatainak szamaval parhuzamot vonni? Az az egesz orszagra vonatkozik, nem egy adott kistersegben tortent egy bizonyos szerencsetlensegre. Itt egy bizonyos okbol lett egy helyen annyi halalos aldozat es serult egy nap alatt /anyagi, termeszeti kart nem is szamitva/, mint az egesz orszagban sok kulonfele helyszinen es okbol kozlekedesi baleset.

igényes 2010.10.11. 19:54:09

@Paralelepipedon: Hidd el egy fővárosi polgár vagyok, pártokon kívül.

Paralelepipedon 2010.10.11. 20:03:28

@igényes: elhiszem. De az a blog akkor is nagyon gáz. Aki az index.hu címoldaláról csak olvasgatni klikkel egy ilyen blogra, azt feltételezi, hogy hiteles, reprezentatív olvasói véleményeket lát. Az pedig már egyenesen röhej, hogy aztán egy ilyen manipulált blogon megjelenik egy tudósító "szakértő", hogy "eloszlassa a félreértéseket" a vörösiszapömléssel kapcsolatban.

igényes 2010.10.11. 20:04:16

@zsoltix: megakadályozható a közlekedési baleset is. Dolomitból 500 méterenként bukott politikus. (Vicc csupán)

igényes 2010.10.11. 20:08:07

@Paralelepipedon: Szerintem a Te véleményed egy emberi vélemény, elmondod, írod, Van, aki tisztel ezért, van aki nem. Felém, Te soha nem voltál sértő! Szerintem van véleményed, amit képes vagy közölni. Ki hallja meg? Ez itt a kérdés! Válaszolhatsz is, nem záratlak be. (vicc)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.11. 20:22:23

A méNéhány példa a fideszes „jó” offshore-re:
1. Gál András Levente. Közhivatal: államtitkár, Közigazgatási Minisztérium. Offshore cégei :Az amerikai, liechtensteini, Seychelles-szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk.
- Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor magánbefektetéseit kezelő Bonitás 2002 Zrt. eladta az 5 millió forintos alaptőkéjű, a bankár hosszú távú agrárbefektetéseire alapított Bonafarm Zrt.-t a szingapúri bejegyzésű CSIM Pte. Ltd.-nek - írta a hvg.hu. Az internetes honlap cikke szerint az adásvételi ügyletet adóoptimalizálási szándék ihlethette, lévén hogy a CSIM tulajdonosa maga a Bonitás.
- Liszkay Gábor, Magyar Nemzet főszerkesztője, Orbán Viktor követője: A Magyar Nemzet jelenlegi tulajdonosa, Liszkay Gábor például több mint 3 évig képviselt egy Amerikában bejegyzett off-shore céget, amely egyik ingatlanhasznosító vállalkozásának is társtulajdonosa volt.
- Töröcskei István, a Hír Tv volt tulajdonosa, Orbán Viktor gazdasági tanácsadója: A Hír Tv-t birtokló Töröcskei István egyik pénzügyi cégén egy libériai bejegyzésű off-shore társasággal osztozik. Ennek a társaságnak a megbízottja egyébként nem más, mint Dr. Boross Imre, a Fidesz-kormány korábbi minisztere.
- . Lantos Csaba, a Heti Válasz volt tulajdonosa, Orbán Viktor gazdasági tanácsadója:A Heti Válasz Kft.-t birtokló társaság egyetlen tulajdonosa, Lantos Csaba csak az elmúlt 2 évben legalább 4 esetben volt tulajdonosa off-shore cégeknek, vagy adta el cégeit ilyen társaságoknak.
diára is rátette csápjait a gonosz törpe!

Dr. No 2010.10.11. 21:03:37

Régi mese, szép mese...

A MAORT perrel a kormány ürügyet próbált találni az Egyesült Államok legnagyobb olajipari cégének a Standard Oil magyarországi leányvállalatának a MAORT-nak az államosításához, melyhez jogalapja nem volt, mert a részvények 96%-a amerikai kézben volt és a koncessziós szerződést betartották, a kitermelt kőolaj 15%-a az állam tulajdonába került. 1948. augusztus 13-án az ÁVÓ őrizetbe vette a már nyugdíjazott Papp Simont, majd több vezetővel együtt letartóztatták. A később nyilvánosságra hozott vád alapja „szabotázs” volt. Vádlói szerint Papp Simon szándékosan rossz helyeken végeztetett mélyfúrásokat, a dokumentációkat meghamisította, a termelést visszafogta, amivel szándékosan kárt okozott a népgazdaságnak. Az amerikai vezetőket, akik letartóztatás után beismerő vallomást tettek, a határra kísérték és kiutasították az országból. A budapesti népbíróság külön tanácsa „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűncselekmény” miatt Papp Simont halálra, társait 4 és 15 év közötti fegyházra ítélte. 1949-ben Papp Simon büntetését kegyelemből életfogytiglani fegyház büntetésre változtatták és kizárták az MTA tagjai közül, családját kitelepítették. Papp Simont a börtönben is dolgoztatták az olajipari terveken, sőt a recski kényszermunka tábor vízellátásának megvalósítását is vele terveztették meg.

Paralelepipedon 2010.10.11. 21:24:42

@Dr. No: ha láttad "A tanú"-t, akkor nézd meg a "Megint tanú"-t is. Aztán gondolkozz el azon, hogyan élnek emberek százezrei ma Magyarországon azért, mert a hozzád hasonló agymosottak még mindig az ÁVO-val dobálóznak, miközben ma privatizáció címén veszik ki a zsebükből az utolsó fillért. Igen, az emberek zsebéből, nem az államéból, mert ahogy szeretett vezéretek, Gyurcsány is mondta: az államnak nincs pénze, az emberek pénzével gazdálkodik.

Dr. No 2010.10.11. 23:13:22

@Paralelepipedon: Nekem nem vezérem a táncos, a kommented meg egy nagy katyvasz, azt sem értem, mire akarsz kilyukadni.

Csacsicska 2010.10.12. 05:47:43

@$pi$: Mindent zárolni kell, letartóztatni az összes f@szszopót!!! Kötelet látatlanba, előre mindenkinek, legfeljebb majd kártérítést fizetnek az adófizetők...

A Rendőrség is beidézi a magyart tanúnak, majd a helyszínen meggyanúsítja és azonnal őrizetbe veszi. Ha a beidézett "tanú" magára vall, akkor azért - ha tagadja a bűnösségét, akkor meg azért.

Az a fontos, hogy fossál - akkor kussolni fogsz. Vaj mindenképpen van a fejeden: vagy azért, mert átmentél a piroson, vagy azért, mert elloptad a radírt az irodából, vagy azért mert rosszat gondoltál Orbán Viktorról.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.12. 10:22:46

Idelle, látom, beleszartál most rendesen a lecsóba. Nagyon oda kell figyelni, nem szabad más véleményednek lenni, ezt nem mondta annak idején az apukád? :))

Egyébként meg szeretem ezt a komcsizást. A smittpaja nem baj, a pozsgai se, a csányisanya is jóemberünk... Szarni bele.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.12. 13:56:06

Egyébként meg kurva egyszerű. Csak kicsit hosszú lesz, bocs.

A vörösiszap áldozatai (halottainak hozzátartozói, sérültjei és földönfutóvá lett polgárai) teljes joggal akarnak most jelenleg vért inni. Őszinte részvétünk nekik, pártállás nélkül! De ne tegyék!

Ugyanis ezen tevékenységük ellenében az állam rendőrséget, bíróságot, ügyészséget ad, mely egyrészt igazságot oszt ("elveszi a milliárdosok vagyonát", ha kell), másrészt MEGAKADÁLYOZZA, hogy JOGOS felháborodásukban megtegyék, amit szeretnének. Azaz: aki itt vért akar inni, az vagy kolontári (devecseri stb.), és ez esetben le kell csillapítani minden lehetséges eszközzel (pénzzel is, horribile dictu!), vagy ha nem odavalósi, kibaszott gyorsan fogja be a pofáját - mielőtt esetleg beleszarik valaki... Pénzt adjon, ha akar segíteni, mert leginkább az kell nekik.

Kettes pont: az a zorbánviktor a rettentő kúl proletárbőrszerkójában szedje össze magát, és hamarost fogja meg a csicskásait, majd kibaszott gyorsan húzzon el a környékről is. Semmi keresnivalója ott, ugyanis.

És erről írt idelle. A rendőrség, ügyészség, bíróság majd intézi a többit. Esetleg lehet nekik segíteni: az a zorbánviktor csináljon fasza kis új törvényeket.

De az mondjuk nem fasza, hogy ezentúl bárkinek elvehetjük a gyárát/rollerjét/üveggolyóját, mert aszonta a honvédelmi(!) törvény. Okot nem kell mondanunk, mert azt nem mondja a honvédelmi törvény. Mást se: érvet se, számot se, tényet sose. Ellenben bankárkormány, illetőleg vesszentrianon. Ezt akartátok, "sosem látott felhatalmazást" adtatok erre.

Hajrá Magyarország, Hajrá Droidok!

ép-ész 2010.10.17. 01:12:59

Ez az új államosítás csodás.Kiváncsi leszek, hogy a Viktor tokaji szőlőit fogják-e államosítani, ha szar lőrével fogja mérgezni a tőle bort vásárlókat, vagy a kőbányáit, ha nem megfelelően osztályozott murvát szállít az utépítésekhez, és a nem megfelelő tömöríthetőség miatt esetleg beszakad az út és balesetet okoz. És a legnagyobb probléma itt Mo-on, hogy mindenki marha okos egészen addig, amíg a más szakmájáról van szó. Itt mindenki a más munkájába pofázik bele, ahelyett, hogy a sajátját végezné el becsületesen.Sajnos a legtöbb vélemény, hozzászólás a vörösiszap ügyben is a tudatlanság okozta biztonságérzetből fakadt./A kormány részéről meg főleg./Két nap alatt az ország leghülyébbjei is vörösiszap szakértőként nyomták a sódert. Ez az iszapügy is bebizonyította, hogy ma Mo-on nem az a legnagyobb probléma, hogy van másfél, kettő, egyesek szerint három millió szegény, hanem, hogy a mintegy 8 millió 70 ezer választópolgár között van minimum 5,5-6 millió a mai kor követelményeitől több évtizeddel elmaradott mérhetetlenül primitív bunkó. Ami itt körülöttem elhangzott ismerősi, haveri, baráti körben az egyszerűen tragédia. És sajnos a fent említett 5,5-6 millió között az értelmiség is kőkeményen képviselteti magát. Azt mondják, egy ország állapota olyan, amilyen az értelmisége. Passz!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.23. 22:43:29

Orbánéknak a lehető legjobbkor jött a vörösiszap-katasztrófa"

ez gusztustalan mondat