Kedd este már belengették. Aludtam rá egyet. Szerdán bejelentették. Aludtam rá egyet. Ma csütörtök van, és egy a lényeg: egy tapodtat sem! Egy fillért sem!
Már írtam, de én vagyok az (én is azok közé tartozom), akinek a szabadságán és az agyán kívül szinte semmije sincsen. Ez nem panasz, eddigi életem során mindig megvolt mindenem, amire szükségem volt: volt mit ennem, volt mit innom, volt hol aludnom, és volt kihez szólnom. Ennél többet ember nem kívánhat. (képinnen)
De talán éppen ezért is ragaszkodom annyira ahhoz a kevés anyagi vagyonhoz, amim van, mert az az enyém. Megdolgoztam érte. Világ életemben még gondolatban is békén hagytam - tehát nem irigyeltem - más tehetségét, tehetősségét, de mindig elvártam, hogy az enyémet is hagyják békén. Nem hagyták: több éve már annak, hogy tizennégy hónapon belül betörtek a lakásomba, valamint ellopták az autómat. Lelkileg megviseltek, de túlléptem az eseményeken: miután a rendőrség lezárta a nyomozásokat, én mit tehettem volna?
A magánnyugdíjpénztári megtakarításomat sem adom. Ha a magadénak akarod, el kell venned. Tudom, hogy el fogod, de megvárom. Magamtól nem adom.
Nem érdekel a 70%-nyi téged kedvelő magyaridióta. Nem érdekel, hogy híveid közül sokan (ha egy lenne, is sok lenne) habzó szájjal védenek téged és libsiznek, bolsevikoznak minket. És keresik a jónak hitt érveket, hogy miért adjam oda DVSC-stadionra, meg Simicskának az összekuporgatottat, amiért cserébe csak egy biankó ígértet kapok, harminc évvel későbbre. Ilyen időtávra én is meg mernék ígérni bármit. Ha annyi eszem volna, mint neked, nektek.
Szóval nem érdekel a papagájkommandód. A magyar állampolgárságnak egyébként sem feltétele a józan ítélőképesség, a racionális gondolkodás és az elemi matematika ismerete. Mire ők rájönnek, már késő lesz. Én rájöttem időben.
Nem érdekel, hogy nem akarsz nyugdíjat adni, holott fogom fizetni a céges nyugdíjjárulékot. Igen, csodálkozz: nem tagadom meg a közösbe fizetést, akkor sem, ha te nem akarsz érte adni semmit. (Most abba ne menjünk bele, hogy a "fizetsz, de nem kapsz érte semmit" felfogást egy elsőéves jogász ízekre szedné és belenyomná az orrotokat. Majd belenyomja más, hidd el.) Az általam még fel nem mondott egyezség úgy szól, hogy egynegyed nekem, háromnegyed neked. Ehhez tartom magam.
Viszont amíg lehet, maradok. Maradok a kirekesztettség fenyegetésével. Mióta te átmentél a szembejövő sávba, azóta úgysem kapok mást: idegenszívű és panelproli vagyok, nem vagyok magyar, kerékkötő vagyok és gát. (Ne várd meg a gátszakadást!) Ezeket mind leszarom, mert akinek nincs érve, az vagdalkozik. Akinek nincs önbizalma, az kirekeszt, aki gyáva, az parancsol és nem ütköztet véleményeket.
Én már rég tudom, hogy kívülálló vagyok. Éppen ezért is, más szemmel nézek a világra, mint oly sokan. A múlt az, ami lezárult. A jelen az, ahol cselekedni kell. A jövő az, ami lehetőségeket tartogat. Te a múltba révedsz, a jelenben szenvedsz és félsz a jövőtől, ezért is vagy ilyen arrogáns.
Veled ellentétben, nekem nincs mit vesztenem. Nincs gyerekem, akinek a jövőjéért aggódva kénytelen lennék megalkudni. A házamat nem tudod elvenni, mert nincsen, ami névleg van, az is a banké. A kocsim a banké. A szabadságom a fejemben van, nem lehet a tiéd.
És veled ellentétben, ráérek várni. Én még mindig egy liberális demokrata, egyszerű polgár leszek, amikor te már rég nem leszel kormányfő. Sem államfő. Sem semmi, talán csak egy-két szobor, elszórva az országban, olykor-olykor leöntve vörös festékkel. Talán majd jön egy alakulat, amelyik azt ígéri, hogy mivel betartottam a szerződésünket, ő is betartja azt, amit te felmondtál. Ha nem, hát nem. Mert különben is: mi a mi 60-70 évünk a világegyetemhez? Semmi. Ezt kellene elsajátítanod, nem a tagolt beszédet.
És hogy mi lesz, ha végleg ellopod a vagyonomat? Még nem tudom. Lehet, hogy én is felmondom az egyezséget. Te veszíthetsz többet.
