Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Egy tapodtat sem

2010.11.25. 09:15 idelle

Kedd este már belengették. Aludtam rá egyet. Szerdán bejelentették. Aludtam rá egyet. Ma csütörtök van, és egy a lényeg: egy tapodtat sem! Egy fillért sem!

Már írtam, de én vagyok az (én is azok közé tartozom), akinek a szabadságán és az agyán kívül szinte semmije sincsen. Ez nem panasz, eddigi életem során mindig megvolt mindenem, amire szükségem volt: volt mit ennem, volt mit innom, volt hol aludnom, és volt kihez szólnom. Ennél többet ember nem kívánhat.  (képinnen)

De talán éppen ezért is ragaszkodom annyira ahhoz a kevés anyagi vagyonhoz, amim van, mert az az enyém. Megdolgoztam érte. Világ életemben még gondolatban is békén hagytam - tehát nem irigyeltem - más tehetségét, tehetősségét, de mindig elvártam, hogy az enyémet is hagyják békén. Nem hagyták: több éve már annak, hogy tizennégy hónapon belül betörtek a lakásomba, valamint ellopták az autómat. Lelkileg megviseltek, de túlléptem az eseményeken: miután a rendőrség lezárta a nyomozásokat, én mit tehettem volna?

A magánnyugdíjpénztári megtakarításomat sem adom. Ha a magadénak akarod, el kell venned. Tudom, hogy el fogod, de megvárom. Magamtól nem adom.

Nem érdekel a 70%-nyi téged kedvelő magyaridióta. Nem érdekel, hogy híveid közül sokan (ha egy lenne, is sok lenne) habzó szájjal védenek téged és libsiznek, bolsevikoznak minket. És keresik a jónak hitt érveket, hogy miért adjam oda DVSC-stadionra, meg Simicskának az összekuporgatottat, amiért cserébe csak egy biankó ígértet kapok, harminc évvel későbbre. Ilyen időtávra én is meg mernék ígérni bármit. Ha annyi eszem volna, mint neked, nektek.

Szóval nem érdekel a papagájkommandód. A magyar állampolgárságnak egyébként sem feltétele a józan ítélőképesség, a racionális gondolkodás és az elemi matematika ismerete. Mire ők rájönnek, már késő lesz. Én rájöttem időben.

Nem érdekel, hogy nem akarsz nyugdíjat adni, holott fogom fizetni a céges nyugdíjjárulékot. Igen, csodálkozz: nem tagadom meg a közösbe fizetést, akkor sem, ha te nem akarsz érte adni semmit. (Most abba ne menjünk bele, hogy a "fizetsz, de nem kapsz érte semmit" felfogást egy elsőéves jogász ízekre szedné és belenyomná az orrotokat. Majd belenyomja más, hidd el.) Az általam még fel nem mondott egyezség úgy szól, hogy egynegyed nekem, háromnegyed neked. Ehhez tartom magam.

Viszont amíg lehet, maradok. Maradok a kirekesztettség fenyegetésével. Mióta te átmentél a szembejövő sávba, azóta úgysem kapok mást: idegenszívű és panelproli vagyok, nem vagyok magyar, kerékkötő vagyok és gát. (Ne várd meg a gátszakadást!) Ezeket mind leszarom, mert akinek nincs érve, az vagdalkozik. Akinek nincs önbizalma, az kirekeszt, aki gyáva, az parancsol és nem ütköztet véleményeket.

Én már rég tudom, hogy kívülálló vagyok. Éppen ezért is, más szemmel nézek a világra, mint oly sokan. A múlt az, ami lezárult. A jelen az, ahol cselekedni kell. A jövő az, ami lehetőségeket tartogat. Te a múltba révedsz, a jelenben szenvedsz és félsz a jövőtől, ezért is vagy ilyen arrogáns.

Veled ellentétben, nekem nincs mit vesztenem. Nincs gyerekem, akinek a jövőjéért aggódva kénytelen lennék megalkudni.  A házamat nem tudod elvenni, mert nincsen, ami névleg van, az is a banké. A kocsim a banké. A szabadságom a fejemben van, nem lehet a tiéd.

És veled ellentétben, ráérek várni. Én még mindig egy liberális demokrata, egyszerű polgár leszek, amikor te már rég nem leszel kormányfő. Sem államfő. Sem semmi, talán csak egy-két szobor, elszórva az országban, olykor-olykor leöntve vörös festékkel. Talán majd jön egy alakulat, amelyik azt ígéri, hogy mivel betartottam a szerződésünket, ő is betartja azt, amit te felmondtál. Ha nem, hát nem. Mert különben is: mi a mi 60-70 évünk a világegyetemhez? Semmi. Ezt kellene elsajátítanod, nem a tagolt beszédet.

És hogy mi lesz, ha végleg ellopod a vagyonomat? Még nem tudom. Lehet, hogy én is felmondom az egyezséget. Te veszíthetsz többet.

19 komment

Címkék: markec polifika kénegondolkozni nemzetveszető arcátlan manimanimani

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr162471914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.11.25. 13:36:24

Úgy vagyok vele, hogy akármennyi is lesz a nyugdíjam (ha megérem egyáltalán a korhatárt), úgyis csak csirkefarhátra lesz elég (mint ahogy most is a többségnek).

Épp ezért nem adom, meglátom, mi lesz.

2010.11.25. 15:11:57

a magánnyugdíj pénztárban a pénz eddig sem volt a tied, mert amit oda befizettél, annyival kevesebbet kellett a közösbe fizetni, tehát nincs miről beszélni.

Az egy nonszensz volt, hogy kötelezően be kellett lépni (nem volt választható), és a befizetések nem hogy nyereséget nem hoztak, hanem veszítettek az értékből miközben az állami pénztárban a nyugdíjszámításnál az inflációval felszorozták a befizetést.

Ha simán vesz egy kincstári takarék jegyet a postán, már azzal jól jártunk volna, de nem eltőzsdézték, akár a kaszinóban is feltehették volna a pirosra.

Neked mennyi nyereséget produkált a pénztárad?
Mert a nekem a magán semmit, sőt veszítettet az értékéből. És milyen érdekes: az önkéntes pénztárak meg hoznak szépen, miért van ez?

nagyza 2010.11.25. 17:06:41

A postoló helyett:
@Frengi: De az mert megdolgoztam érte, és ott van a nevem a számlán. Azért ütött szíven ez az írás, mert akár én is lehetnék, kivéve hogy nincs hitel az autómon.
Nekem volt hozamom is rajta, mert a válság előtt (2008 elején) tettem növekedésiből klasszikus portfólióba, majd 2009 elején vissza a növekedésibe. Nem vagyok pénzügyi szakember, csak pénzügyekről nem az mno.hu-n tájékozódom, hanem a portfolio.hu-n.
Eltőzsdézték?
Ha nem lett volna tőzsde, amikor néhány hete Járai tőkebevonást vitt végbe a biztosítóján?
Amúgy simán elhiszem, hogy a nyár eleji Kósa-Szíjjártó akció tudatos és szándékos volt, hogy a milliárdos Szíjjártó és hasonló barátai hülyére keressék magukat magyar papírok shortolásával.
A tőzsdézésről még annyit, hogy a nyugdíjbiztosítók a tőzsdei befektetéseik kb 90%-át magyar papírokban forgatták, tehát magyar vállalkozásoknak adnak lehetőséget, hogy tőkét vonjanak be. Az a 2700 milliárd forint igencsak hiányozni fog egy olyan időszakban, amikor az ijedős, nagyrészt tényleg spekulatív külföldi befektetők is éppen megszabadulni akarnak majd az itteni befektetéseiktől. Nem nekem fog hiányozni, hanem pl Csányi "Ő nem oligarcha" Sándornak.

Kedves Frengi!
Észrevehetnéd, hogy a papagájkommandónak ezen a poszton nem érdemes csicseregnie. Trollkodni az mno.hu-n is lehet. Ott nem kellenek érvek.

Peredhil 2010.11.25. 17:38:35

@Frengi: Egyszerűen nem értelek... Kié volt a magánnyugdíj-pénztári befizetésem, ha nem az enyém? Kié? Eszednél vagy, te szegény??
És mi a francnak irkálsz mindenhova marhaságokat? (Mert láttalak már máshol is, hasonló középgyenge, alultájékozott, félművelt, kétely nélküli "egyetlen igazságokat" hirdetni...) Amiből pedig mostanában kapunk éppen eleget... Nem kell belőle még egy ezeregyedik, minden eredetiséget, minden szellemet, minden valódi műveltséget nélkülöző unalmas böfögés.

Tégy, amit akarsz, add oda a megtakarításodat, mosolyos arccal tűrd, hogy elvegyék (hisz' még azt sem tudtad, hogy a tiéd... jaj, Istenem, szánalmas...) de semmiképp se akarj másokat meggyőzni arról, amit te oly nagy igazságnak vélsz, vagy ha mégis ragaszkodsz a meggyőzéshez, akkor előbb egy bő tíz évig képezd magad, fejleszd a tárgyi tudásodat, a mindenki mástól megkülönböztető, eredeti stílusodat, pallérozd a riposztozó készségedet, és akkor gyere vissza... mert ez így elég gáz

2010.11.25. 18:03:25

@Peredhil: nem akarok senkit meggyőzni, ez egy vélemény, nem kell vele egyet érteni, de az egyet nem értés nem azonos a másik sértegetésével.

Én ezt az egészet nem tartom rossznak, mert sokan már tavaly visszaléptek.

Lehet a magánnyugdíjpénztárban maradni, ha akarsz, nem kötelező át lépni, nem is értem, hogy mit tépitek itt a szátokat.

Én valószínű maradok a magánpénztárban, de még megvárom mit ígérnek.

2010.11.25. 18:04:27

Most értettem meg igazán miért ez a blog címe, örülök, hogy a postolónak van önkritikája.

Peredhil 2010.11.25. 18:42:50

@Frengi: Nem sértegettelek (max. a stílusodat, mert az unalmasnak és kommersznek tartom...)
Nem feleltél a kérdésemre. "Kié a magánnyugdíj-pénztári befizetésem, ha nem az enyém?"

De most már itt egy másik kérdés is: Nem kötelező átlépni???
h(ttp://index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/24/a_fidesz_tenyleg_elveszi_a_nyugdijakat/
Ilyesmikre céloztam, amikor a tárgyi tudást hiányoltam...)
Felelnél nagy bölcsességgel?

Peredhil 2010.11.25. 18:43:53

@Frengi: Ezek szerint a címet sem értetted meg, mert nem csak önkritika van benne
(hi-hi-hi)

2010.11.25. 19:02:34

@Peredhil: A magán nyugdíj pénztári befizetés nem a tied, mert bár a te neved áll rajta, ezt abból a pénzból fizetted, amit nem fizettél be az állami nyugdíjkasszába, sőt nem is fizetted, mert ha alkalmazott voltál levonták tőled. Tehát nem önként fizetted be, ha nem fizeted, adók módjára hajtható be, mint a többi járulék.

Ezzel együtt átlépni nem kötelező, én valószínű megkockáztatom hogy nem lépek át.

De nem terhellek tovább az unalmas stílusommal.

Peredhil 2010.11.25. 19:39:04

@Frengi:
1.) Igen... ezt jelenti, hogy valami az "enyém". Hogy nem a "közösbe" fizetem, hanem a saját számlámra. ETTŐL az enyém. Ezt jelenti a szó.

2.) Az én generációm kétfelé fizet, mert eltartom a jelenlegi nyugdíjasokat (állami) és gyűjtök magamnak (magamnak!!!) meg a gyerekeimnek (örökölhető... lett volna)

3.) Nem volt soha kötelező, sokan vannak, akik csak az államiba fizetnek. (Komolyan, nem is értem, hogy ezt honnan vetted, hogy kötelező volt a magán...)

4.) Nem maradhatsz magánnyugdíj-pénztári tag. (Linkeltem erről az előbb egy cikket az ezer erről szóló cikk közül.)Mert átlépni viszont kötelező lesz

Na... kezd valami világosodni, vagy csakazértse?

Peredhil 2010.11.25. 19:41:58

Ehh... bocsáss meg, Idellle... kár volt ezért... Inkább nyitok egy üveg vörösbort...:-))) Több haszna lesz.

nagyza 2010.11.25. 20:02:07

@Frengi:
"Az államfői indítvány szerint a magánnyugdíjpénztár tagjainak jogai tulajdonnak tekintendők. A tulajdon alkotmányosan korlátozható, de csak akkor, ha a korlátozás arányban áll az azt szükségessé tevő közérdekkel."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100104-nyugdijtorveny-magannyugdij-alkotmanybirosaghoz-fordult-solyom-laszlo.html

A többi hozzászólóknak (és igazából nekik szól a hozzászólásom). Frengi csak egy troll.

Peredhil 2010.11.25. 20:38:52

@nagyza: Á, nem... Nem is igazi troll...
(Bár a stílusa szerintem hagy kívánnivalót maga után, de azért nagy-komoly bölcsességek letéteményese.)
Mert most ímé, megtudhattam, hogy a "magánnyugdíj-befizetés azért nem az enyém, mert nem a közösbe fizettem be..." :-DDD
Erre magamtól nem jöttem volna rá, bevallom. :-DDD

nagyza 2010.11.25. 20:55:33

@Peredhil: Valójában igazad van.
Kissé elszakadtam a szó valódi jelentésétől.

A "papagálykommandó"-s, amit Idelle használt, jobb kifejezés rá.
;)

Peredhil 2010.11.25. 21:14:35

@nagyza: Igen. Átvittük mi is azonnal. :-DD

Peredhil 2010.11.25. 22:49:43

De a nő kommentjeire ezután vadászni fogok...
Mert még olyan sok mindent nem értek az életben. Szükségem van ilyen bölcs és lényegre törő magyarázatokra, amelyek megvilágítják az eddig rejtett összefüggéseket.
(Igaz, a második kérdésemre nem is válaszolt, de reménykedem...) :-DDD

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.27. 16:54:51

Ez szépen végigondoltad, nekem meg csak fröcsögésre futotta. (Azóta persze lemeakulpáztam magam egy másik bejegyzéssel: eső után köpönyeg.) Szal lájk, azalényeg.

bajszom 2010.12.02. 15:43:53

most túl azon, hogy erről a konkrét témáról mit gondolok, úgy vélem, hogy borzasztó öntelt, patetikus az írásaid hangneme. így pedig hiteltelenné válsz, ugyanis könnyedén önellentmondásba keveredsz. Demagóg és rendkívül hiú módon érvelsz. Borzasztóan eldramatizálod a dolgokat, kínosan igyekszel hőst eszkábálni magadból. Minek? (a kérdés nyilván költői, a válasz ugyanis egyszerű, de valahogy zárnom kellett a mondandómat)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.12.02. 17:00:52

@bajszom: átfutottam MIND a 24 épületes hozzászólásodat.

komolytalan ember vagy.
süti beállítások módosítása