A tehetségkutatónak nevezett, de valójában az esemesezésre hajlandó televíziónézők megkopasztására szervezett műsorokról már kifejtettem a véleményemet. (képinnen)
Ilyen tévéműsort azóta sem néztem (láttam), egészen a múlt szombatig, amikor is egy családi hétvége keretében "kénytelen" voltam nyomon követni a Csillag születik aktuális adását.
Előre is elnézést kérek a CSISZ- (okádnom kell már a rövidítéstől is) rajongóktól, ha nem nevükön nevezem az aktuális díszmajmokat, de nem óhajtottam azzal terhelni az agyamat, hogy hullócsillagocskák igazi vagy művésznevének megjegyzésével bajlódjak.
A produkciók persze többé-kevésbé rendben vannak, mondjuk egyik sem kiemelkedő, legkevésbé az éneklő kisfiúé, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ma már minden második állampolgár az éneklés révén akar érvényesülni, elég, ha csak a Pick-dolgozókra, mészárosokra és hentesekre gondolok is. Nem tagadom, nyilván nehéz újat (könnyebb ujjat) mutatni, de szegény harmonikás gyerekről is az a Máriusz vagy Márió (bár lehet, hogy Máriusz csak egy van, a "véresfejű") jutott eszembe, még akkor is, ha dicsérendő az az igyekezet, amellyel a klasszikus zenét próbálták népszerűsíteni - de miért megint Vivaldi, kérdezhetném.
A tánci-táncik sem voltak feltétlenül rosszak, bár a Gomes (ez megragadt valahogy) gyerek kimondottan idegesítő volt a számomra, igaz, hogy én nem értek a művészethez.
Hanem az a vak leányka! Csak azért nem teszem fel a kérdést, hogy ő mi a nádvágó rettenetes hímtagját kereste ott, mert tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ő az aljas és cinikus kereskedelmi televíziózás legújabb áldozata, aki révén még több zsetont akar kaszálni az RTL Klub.
A produkciójára nem vesztegetek sok szót, maradjunk annyiban, hogy ennek a lánynak semmi, de tényleg semmi keresnivalója a showbizniszben: tehetségtelen, színvonaltalan nulla, amit előad, egy-egy budapesti aluljáróban különb produkciókat láthat-hallhat az ember, ha még ugyan Tarlós nem lövette le az összes megélhetési utcazenészt.
Még mielőtt bárki nekem esne a szenvtelenség és az együttérzés hiánya vádjával, csendben elsusogom, hogy az apám vak, szóval én nem esélyegyenlőségi reklámokból (igen, akkor is megdugnám Görög Zitát, ha süket lenne) és ami még fontosabb, nem a televízióból ismerem a "nyomorék" emberek problémáit, hanem testközelből.
Sohasem szerettem, ha valamit nem értékén mértek, azt is figyelembe véve, hogy a teljesítményt annak körülményeivel együtt kell értékelni. Ugyanakkor a vakságnak semmi köze az énekhanghoz, tehát számomra nem lesz jobban szerethető egy rossz (vagy megengedőbben: semmilyen) énekes attól, hogy nem lát. És ugyanígy: Andrea Bocelli esetében viszont a legkevésbé sem számít, hogy nem lát.
Az eset megítélése kapcsán a zsűriről nem érdemes beszélni. Mivel nem ők döntenek a továbbjutásról, hanem a pénz, a szakmai (vagy szakmaiatlan) véleményük a legkevésbé sem számít. Ennek megfelelő is a mutatott teljesítményük, bírálatról szó sincs, ellenben majd' mindegyik produkciótól elélveznek egyenként és mint zsűri, egyben is.
A csatorna viszont szégyellhetné magát, ha ugyan bármelyik médiaszemélyiség képes lenne még őszinte emberi érzésekre és/vagy azok kimutatására. Ez a vak kislányos húzásuk jócskán alulmúlja Alekosz pisiszexes hímtaglengetését is: mert míg ez utóbbi csak simán gagyi, abból is az obszcén típusú, addig egy "nyomorék" embernek látszatreményt nyújtani, szerepeltetése által elhitetni a nagyérdeművel, hogy a csatorna nemcsak foglalkozik, de törődik is a fogyatékos emberekkel, és mindezzel nem kevés pénzt kihúzni az együttérző - ám ostoba - nézők zsebéből, nos ez már aljasság.
Kezdem azt gondolni, hogy Stohl járt a legjobban...
