- Ismertem egy embert El Pasóban. Egyszer meztelenre vetkőzött és beleugrott egy kaktuszbozótba. Én is azt kérdeztem tőle, hogy "miért"?

- És mit válaszolt?

- Azt, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.

(Párbeszéd A hét mesterlövész c. filmből)

Kétségtelen tény, hogy sohasem volt esélyem a Teréz anya-díjra, igaz, soha nem is hajtottam rá. Más szóval: ha egyszer megformázzák az együttérzés szobrát, biztos, hogy nem engem kérnek fel hozzá modellnek.

A nyomor, a szenvedés, a betegség, a halál mindig is az élet részei voltak, és (sajnos) senkinek sem kell messzire mennie ahhoz, hogy találkozzon ezekkel. Ha viszont a segítségre szorulók a közelben vannak, akkor azoknak sem kell messzire menniük, akik segíteni szeretnének.

Ezért is döbbentett meg hír, amely arról szólt, hogy már eddig is több mint húszmillió forint gyűlt össze az egyiptomi buszbaleset áldozatainak. Eli Wallach-hal és Steve McQueennel együtt kérdezem: miért?

Miért olyan különleges ez a baleset és mennyivel különb, mint más balesetek? Hazánkban hétvégente 120-130 közúti baleset történik, a leggyakrabban halálos áldozattal. Ők mennyivel vannak jobb helyzetben, mennyivel kevésbé szorulnak rá a segítségre, mint azok, akik Egyiptomban lelték halálukat?

Vagy csak nem az ősrégi tétel bizonyosodik be már megint, miszerint a média dönti el, mi számít igazi tragédiának? Napokig nem lehetett úgy bekapcsolni a rádiót, a tévét vagy rámenni az internetre, hogy ne a hurghadai balesetről vagy annak áldozatairól legyen szó. A média hiénái és dögkeselyűi szokásukhoz híven boldogan feredőztek a vérben és számoltak be az áldozatok életének legutolsó morzsáiról is.

Hát tényleg itt tartanánk? A tévé azt mondja, hogy ez a szörnyűséges fájdalom minden eddiginél szörnyűségesebb fájdalom és már emeljük is a telefonkagylót, hogy segítsünk?

Vajon amikor a szomszéd lépcsőházban hal meg Mariska néni, akkor miért nem megyünk át és ajánljuk fel a segítségünket az elhunyt családjának? Mert messze van? Messzebb van, mint Egyiptom? Vagy azért, mert "úgyis van nekik elég"? Mert "most vettek egy Suzuki SX4-et, és ki sem látnak a pénzből", ergo "nekik nem kell"? Honnan tudjuk, hogy az egyiptomiaknak kell vagy jobban kell?

Megkérdezném, hogy vajon ennyire ostobák vagyunk-e, de tudom a választ: igen, ennyire ostobák vagyunk. Gondolkodás nélkül nyúlunk a telefonkagylóért, mert az nem kerül igazi erőfeszítésbe. És azt gondoljuk, hogy egy telefonnal letudtuk a napi, heti vagy éppen éves jó cselekedetet.

Ám hogy én is mondjak egy rosszt hírt a végére: földi életünk nem a Doom, ahol egy kód beütésével miénk lehet az örök élet. Hiába hazudja azt bármelyik népmese vagy bármelyik egyház, hogy a jó cselekedetért cserébe jót várhatunk: a jó tett olyan, mint jó tanulónak az ötös osztályzat. Alapértelmezett. Azért sem dicséret, sem köszönet, sem hála nem jár.

És a legkevésbé sem jár érte örök élet. Hát így adakozzatok.