Latiatuc feleym zumtuchel, megérkeztünk az autokrata rezsim következő állomásához, a szoborkérdéshez. Bár a tények kedvéért feltétlenül meg kell említenünk, hogy a kettőskereszt-állításhoz hasonlóan ezt a témát is zsírmagyar barátaink, a jobbikosok kezdeményezték, nem sokáig maradt csöndben a Fidesz főideológusa, Kövér Laca bácsi sem, aki most éppen Kéthly Annát próbálta kisajátítani a pártja számára - kíváncsi vagyok, van-e olyan eszmei, politikai irányvonal, amelyet a Fidesz nem tekint sajátjának!? (képinnen)
Imádom a szobrokat! Nálam jobban talán csak a galambok imádják őket, és nem kevésbé fontos megjegyeznünk azt sem, hogy előbb-utóbb minden köztéri szobor arra a sorsra jut, amelyet az ég madarai egészen egyszerűen bélműködésükkel fejeznek ki. Persze csak akkor, ha szorgos kezek nem távolítják el az alkotásokat idő előtt, azok színesfém-tartalmára bazírozva.
Ha azt írtam politikai életünk nagyjairól, hogy még nem sikerült levetniük a trágyacirmos gumicsizmát a lelkükről (képzavar!), akkor azt is szükséges megemlíteni, hogy bizony, a történelemórákon sem figyeltek intenzíven, bár mind a jogi mind a közgazdasági egyetemen felvételi tárgy volt a história. Mert ha lett volna fülük a hallásra, akkor tudhatnák - amint azt már volt szerencsém lejegyezni -, hogy a történelem bosszúja az emberi önhittségért, a feledés.
Engem például mindig jóleső érzéssel tölt el, ha azt látom a Vértenúk terén, hogy Nagy Imre "hidas" szobrán gyerekek szaladgálnak vagy éppen külföldiek fényképeszkednek a szoboralakkal. Legutóbb Veszprémben járva mosolyodtam el azon, hogy az egykori Lenin-szobor helyén most egy ronda, de legalább hatalmas, szentkoronás köztéri alkotás hivatott fennen hirdetni Magyarország dicsőségét - gyakorlatilag ugyanúgy testidegenként az őt körülölelő térben és kizárva magát az ott élők életéből, mint az elődje. "Ott van, oszt' jól van" - idézhetném újfent Sehonnai bácsit a sarki füttyösből, utalva arra, hogy az avatóünnepség végén játszott (énekelt) Himnusz utolsó taktusát elfújja a szél, a virágok elszáradnak, az alkotás maga pedig a legtöbbször beleolvad a környezetébe, és megszokottá válik - előbb-utóbb, mintha ott sem lenne.
Hogy Károlyi szobrát érdemtelenül el fogják takarítani a forradalmi erők, az csaknem biztos - igaz, érdemtelenül előkelő helyen is van az alkotás. De hogy helyébe Kéthly Anna szobra kerülne, azt jelen sorok írója erősen kétli. Ugyanis ha élne, a szociáldemokrata politikus valószínűleg okádna, ha látná e kurzust és ténykedését.
