Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

A legegységesebb nemzet Európában

2014.04.07. 12:50 magyaridióta

magyaro_3_7336.jpg

7 komment

Címkék: vote nemzetveszető

Szimpátia

2014.04.04. 00:15 magyaridióta

zsuzsa2.jpg1990-ben egy fiatal lány volt a Fidesz képviselőjelöltje a lakókörzetemben. A párt, amelynek képviseletében indult, rohadtul nem volt szimpatikus, de a lány tetszett. Úgy is tetszett, hogy akkortájt csak fekete-fehér, fénymásolt propagandaanyagokra telt a pártjának, azzal volt kidekorálva jó néhány villanyoszlop az utcánkban.

Eltelt huszonnégy év, a lányból asszony lett, és mindketten elhagytuk a szülővárosunkat.

2014-ben ez az asszony a (magukat) Kormányváltó erő(nek mondó politikai formáció) képviselőjelöltje a lakóhelyemen. A politikai alakulat rohadtul nem szimpatikus, de az asszony még mindig tetszik. Úgy is tetszik, hogy a propagandaanyagokon túlretusált, miközben az életben, a közszereplései során sokkal jobb és életszerűbb fotók készültek, készülnek róla.

1990 még (éppen) nem szavazhattam, de ha szavaztam volna, sem rá adtam volna a voksomat. Most sem szavazhatok rá, mert (köcsög) átjelentkező vagyok, de annak ellenére rá szavaznék, hogy a politikai alakulat, amelynek színeiben indul, ismét és újfent hányingert keltő a számomra.

Szóval ez most sem jön össze. Majd talán egy következő életben.

Szólj hozzá!

Címkék: személyes polifika

Menczer Erzsébet Facebook-oldala jobban teljesít

2014.04.03. 23:52 magyaridióta

menczer_fb_01_s.jpg

menczer_fb_02_s.jpg

menczer_fb_03_s.jpg

menczer_fb_04_s.jpg

...és így tovább...

Szólj hozzá!

Címkék: polifika talpátvagyseggét szájbertér faszebuk

Fényes tekintetű padisah

2014.04.03. 17:22 magyaridióta

fos_aprilis_6_ig.jpg

2 komment

Címkék: képtelen feliratozás polifika

Már Budán is

2014.04.03. 17:09 magyaridióta

mar_budan_is.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen feliratozás polifika

Lakógyűlés a '80-as évekből

2014.04.02. 11:40 magyaridióta

Nem tudom, másnak feltűnt-e már, de a Fidesz legtöbb "női arca" úgy néz ki, mintha 1985-ből kerültek volna ide egy lakógyűlésről vagy mondjuk az Állami Biztosító kárrendezési osztályáról. Nem baj, csak mondom.

Menczer_600.jpg

Marekne_600.jpg

Marekné Pintér Aranka

Hoffmann_600.jpg

Hoffmann Rózsa

Pelczne_600.jpg

Pelczné Gáll Ildikó

Ronaszekine_600.jpg

Rónaszékiné Keresztes Mónika

Selmeczi_600.jpg

Selmeczi Gabriella

2 komment

Pályára

2014.04.02. 10:01 magyaridióta

palyara.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen polifika vicceskedés

Csak udvariasan!

2014.04.02. 09:54 magyaridióta

nem_koszi_jesz.jpg

nem_koszi_orban.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány képtelen feliratozás nemnegatív

Reklama – Jonatán megpróbál magyarul gépelni

2014.04.01. 10:54 magyaridióta

fergegeges_s2.jpg

1 komment

Címkék: képtelen slendrián markecing kénegondolkodni

Kampány turbó

2014.03.31. 20:36 magyaridióta

kampany_turbo_info.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány képtelen médiákok nemzetveszető

Sakk és golf

2014.03.31. 20:25 magyaridióta

Ennek a posztnak a címe nem Matolcsy Györgyre és a róla írt könyvre utal, az írás sokkal lényegesebb dolgokról szól.

Életem hajnalán viszonylag intenzíven sakkoztam, kisdobosként egyszer második lettem egy városi bajnokságon. Többre két ok miatt nem vittem: az egyik, hogy nem gyakoroltam eleget, a másik, hogy az első okból is kifolyólag, nem láttam előre két-három lépésnél. 

Putyin - lévén az oroszok, különösen az orosz vezetők NATO-fóbiások - azt szerette volna (szeretné), ha a NATO és az orosz érdekszféra határa Ukrajna nyugati határán lenne. Ukrajna uniós integrációjának egyenes következménye a NATO-tagság, az viszont azt jelentené, hogy ez a határ az ukrán-orosz határvonalon lenne. Az ukrajnai beavatkozásnak az lehet a valószínű következménye, hogy Ukrajna kettészakad. Ha Ukrajna kettészakad, akkor ezt a határvonalat ugyan sikerül nyugatabbra tolni, de a további következmények sok tekintetben kiszámíthatatlanok.

Nem tudom, Putyin sakkozott-e valaha, de kétlem, hogy két-három lépésnél előbbre látna. Ennek persze az is oka, hogy egy olyan rendszerben, amelyben több millió kiszámíthatatlan elem (ember) van, jóval nehezebb megjósolni a várható kimeteleket.

Bár az egyik aspektusból eszméletlen módon unom, másrészt viszont egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem a Fidesz legújabb elszámoltatási szappanoperáját. Tudom, hogy a Simon-ügy a választásokról szól - ennek egyik közvetett bizonyítéka, hogy a beígért elszámoltatások valahogy nem úgy sikerültek az elmúlt négy évben, ahogyan azt a Fidesz megígérte (beígérte).

Putyin ukrajnai beavatkozását és a Fidesz vehemenciáját természetesen a sakk köti össze. Az a különbség csupán, hogy a Fidesz régóta egyetlen lépést lát előre. Oké, persze egyelőre látszólag nincsen sok foganatja az "ezt mondta a Fidesz négy éve/tavaly/a múlt hónapban/tegnap/délelőtt" és az "ezt mondja a Fidesz most" szembeállításoknak, de nem szabad elfelejteni, hogy április 6-án este a Fidesz számára is elkezdődik az "elmúltnyolcév", ami annak ellenére teheti hangsúlyoss(abb)á a Fidesz stiklijeit, hogy sok információs csatorna még kontrolláltabb lesz (lehet), mint most. Figyelmeztető jel lehet például Rogán ingatlanügye.

A golf pedig az egyik legkedveltebb filosz-viccem révén kerül ide. A történetnek az a mondanivalója, hogy mit sem ér a siker, ha az ember nem tudja kivel megosztani, nem tud vele dicsekedni. Magyarán, nyilván nem azért gyűjtögetik a Fidesz-potentátok a filléreket, hogy ne élvezzék a felhalmozott vagyon előnyeit.

Márpedig minél magabiztosabb valaki, annál kevésbé éber. És minél jobban telik az idő, annál inkább viszket a vagyonos polgár (feleségének) keze, egy kiadós pénzköltésre.

És lehet, hogy a Louis Vuitton-táskát, meg a lakóparki ingatlanokat még ki lehet magyarázni, de ha az ilyen ügyek elérik a kritikus tömeget, akkor baj lehet belőlük. A politikai ellenfeleknek az ilyen esetekre szóló hatásos forgatókönyv mindenesetre már most a rendelkezésükre áll.

Szólj hozzá!

Címkék: theft kénegondolkodni csakafidesz

Orbán Viktor Felcsút határában felajánlja Szűz Máriának a szokásos húsz százalékot

2014.03.31. 16:36 magyaridióta

felajanlja_03_ov2.jpg

2 komment

Címkék: képtelen vicceskedés nemzetveszető

A rózsa színe

2014.03.31. 14:32 magyaridióta

orban_kanape_logo.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány képtelen vicceskedés nemzetveszető

Ne vigyorogj Erzsi...

2014.03.31. 13:00 magyaridióta

jobban_teljesit_5_mutyi.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány népművészet folklór képtelen

Velős, tömör

2014.03.31. 12:58 magyaridióta

jobban_teljesit_4_lofaszt.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány népművészet folklór képtelen feliratozás

Vörös Angyalföld

2014.03.31. 12:55 magyaridióta

jobban_teljesit_2.jpg

jobban_teljesit_3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány népművészet folklór képtelen

Előnytelen kép

2014.03.31. 12:13 magyaridióta

orban_beszel_felest.jpg

2 komment

Címkék: képtelen vicceskedés

Rezsicsökkentést! – 2.

2014.03.31. 10:48 magyaridióta

rezsicsokkentest_benzin_2.jpg

(képinnen)

2 komment

Címkék: kampány képtelen vicceskedés

Rezsicsökkentést! – 1.

2014.03.31. 10:33 magyaridióta

rezsicsokkentest_parkolo_s.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: politika képtelen

Az egyszemélyes párt

2014.03.31. 10:19 magyaridióta

Ma reggelre aztán kiderült, a Fidesz comingoutolt. Igaz ugyan, hogy a szórend talán nem a legmegfelelőbb, de a lényeget így is jól kifijezi: a Fidesz maga Orbán Viktor (csak Orbán Viktor a Fidesz). Azaz: Magyarország miniszterelnöke csak a Fidesz.

egyszemelyes_part.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kampány képtelen nemzetveszető

Merjünk nagyok lenni!

2014.03.31. 10:15 magyaridióta

merjunk_nagyok_lenni_s.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmagyar képtelen nemnegatív vicceskedés

A lerobbant busz szomorú

2014.03.31. 10:09 magyaridióta

lerobbant_busz_szomoru.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen feliratozás nemnegatív

A nézők felkészítésére, a nézők megnyugtatására

2014.03.26. 19:18 magyaridióta

Táblák a Vígszínházban:

vigszinhaz.jpg

1 komment

Címkék: feliratozás nemnegatív

Levelesláda, lájf!

2014.03.26. 19:14 magyaridióta

leveleslada_s.jpg

2 komment

Címkék: képtelen feliratozás nemnegatív

A stratégiai partner választás előtti plakátja

2014.03.26. 17:34 magyaridióta

teszko_nari.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen mútti talpátvagyseggét

süti beállítások módosítása