Magyaridióta

A fanyalgó és elégedetlenkedő magyar honpolgárok régóta sérelmezik, hogy a hazai választási jogban nem létezik az "Egyikre sem" opció, amelyet azok a választópolgárok ikszelhetnének be, akik a felkínált politikai alakulatok illetve politikusok egyikére sem kívánnak szavazni.

Természetesen a lehetőség - ha közvetve is, de - létezik: egészen egyszerűen érvénytelenül kell szavazni, azaz mondjuk a "két egymást metsző vonal" részére fenntartott karikából kettőt (vagy az összeset) ki kell satírozni. Lehetne persze üresen is hagyni, de egy pillanatnyi kétségünk se legyen a felől, hogy az ügyes és elkötelezett szavazatszámlálók valamelyike egy óvatlan pillanatban behúzná a neki tetsző (őt fizető) alakulat vagy annak politikusa nevét.

Az elmúlt hónapokban (sőt, talán években) rengeteget gondolkoztam azon és sokszor álltam értetlenül az előtt, hogy az ellenzék miért nem képes teljesen nyilvánvaló politikai magas labdákat lecsapni, különösen az ország ellopása témakörében. Még akkor is kezdett gyanússág válni a dolog, ha a tolvajlásokat, a mutyikat nyilván nem feltétlenül az MSZP-nek és szatellit szervezeteinek kellene, kellet volna képviselni, hiszen tény, hogy a Nokia reklámarcai eléggé hiteltelenek (lennének) bármilyen korrupcióellenes jelmezben.

Nem is tőlük vártam volna ezeket a politikai akciókat, sokkal inkább az LMP-től vagy a Jobbiktól, de egy-két közgépes performanszon kívül nem kaptunk mást, azok is elég gyengén lettek artikulálva, hogy úgy mondjam.

Aztán nagy nehezen leesett a tantusz.

Tudniillik, hogy szó sincs itt bénázásról, épp ellenkezőleg: tudatos cselekvést, elhallgatást illetve tudatosan visszafogott kommunikációt látunk. És ennek két oka lehet: vagy már most kilóra meg vannak véve a politikus urak és pártjaik vagy csak nyilvánvalóvá vált számukra, hogy nem milliócskákat kell dobozokban tologatni az íróasztalokon, hanem teljes ágazatokat vagy hadd ne mondjam: teljes országot kell lenyúlni - már csak azért is, mert az elmúlt négy évben bebizonyosodott, hogy minden különösebb társadalmi következmény nélkül le lehet.

Tehát nem történik más, mint hogy jól felfogott egzisztenciális érdekből kussolnak a tisztelt hölgyek és urak.

Ezt támasztja alá azt a lassan más egybitesnek sem nevezhető kommunikáció, amelyet nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzékiek is folytatnak. Ki törődik már azzal, hogy az értelmiséghez szóljon, amikor az ál-valóságshowkon tartott népnek elégséges egyszavas üzeneteket küldeni?

Lehetne még napokig boncolgatni a témát, de a lényeg ugyanaz marad: a felelős döntés az áprilisi választáson az, ha a honfiak és honleányok érvénytelenül szavaznak. Változni persze még attól sem fog semmi, ha esetleg összejön két-háromszázezer érvénytelen szavazat. De az már legalább azt jelezné a jelenlegi garnitúrának, hogy vigyázzanak, vagy ha képesek: változtassanak, mert nincsen sok idejük...

Miközben már a 310-es szintet is elérte a forint az euróval szemben, az mno.hu továbbra is kitart az igazán fontos történések mellett. Igaz is, önök nem unják még a gyurcsányozást?

(Felirat egy XI. kerületi ház kapuján.)

Azért valljuk be, van annak némi pikantériája, amikor a kőmagyar(kodó) Magyar Nemzet a C-vitaminról szóló cikke levezetéseként a természetes C-vitamin bombák felsorolásakor az első három helyen a Levédiában is őshonos kivit, narancsot és grépfrútot hozza - de legalább ez utóbbit magyarintva.

(Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 21-i számának Életmód rovatában.)

Én meg csak simán üvöltök. A fájdalomtól.

A "Bocsánat, hogy ilyen közel megyek Ön előtt." önmagában is nyerő nálam, de a tanuló vezető "T" betűjével egyenesen prájszlesz!

Van annak valami diszkrét bája, ahogyan az erősen kontraszelektált magyar politikusgárda elképzeli azt az embertömeget (lakosság, emberek, nemzet, stb.) amelyért - elvben - ténykednie kellene. 

Annak nemkülönben, ahogyan saját magára, vagy mondjuk kiemelten a földi képmására tekint.

Súlyosbító tényező, ha az illető hölgyek/urak illetve kampánystábjuk megrekedt valahol a nyolcvanas évek közepén, és a késő-kádár kor kihívásainak megfelelő válaszokat adnak bizonyos kérdésekre (mindenre) vagy ilyen kampányokat illetve kommunikációt alkalmaznak.

A politikusi arcképpel ellátott kártyanaptár régóta überelhetetlen eleme a magyarisztáni politikai gagyinak. Mégsem bírnak leállni vele egyesek, legyenek bár kormánypártiak vagy ellenzékiek.

A múlt év végén két említésre méltó példányt sikerült kihalászni a postaládákból. Az egyiken Varga Mihály kíván karácsonyi ünnepeket, mégpedig békéset, valamint sikeres új évet. Gondolom, rájuk férne. A hátoldalon egy erősen naiv grafikai alkotás látható, pedig lehetne mondjuk egy grafikon az inflációról, bár igaz, hogy itt nem zetgazdasági miniszterként, hanem képviselőjelöltként szerepel.

A súlyosabb eset a XIII. kerület állócsillagáé, Holopné Schramek Kornéliáé, aki esetében már a neve is nyilvánvalóan súlyosbító tényező (felkészül: Hiszékeny Dezső). Tovább ront a helyzeten a naptár hátoldalára biggyesztett recept, ami bár valószínűleg "az egész világ egy Stahl Judit" filozófia jegyében fogant, kétségkívül csúcsra járatja a hipergagyit. (Most arról nem beszélek, hogy alkoholtartalmú receptnél hol a 18-as karika, ugyebár. Ifjúságvédelem, he-he.)

A lényeg a lényeg: kedves képviselő nénik és bácsik (feministák kedvéért: kedves bácsik és nénik), legyetek szívesek nem szarra szórni a pénzt. És tudomásul venni, hogy látni sem bírunk benneteket.

Egy októberi hír margójára...

(Kíváncsi vagyok, valaki észreveszi-e a rendszám komikumát...?)

Amikor 1998 tavaszán kiléptem a szavazóhelyiségből, megfogadtam, hogy onnantól 20 évig nem szavazok a szocialistákra.

Igen, jól sejti a kedves olvasó, 2002-ben és 2006-ban is az SZDSZ-ra adtam a voksomat - listán -, amire ugyan nem vagyok büszke, de nem is fogom letagadni.

2010-ben - még úgy is, hogy tudtam, a Fidesz nagyon nagy arányú győzelmet fog aratni - nehéz szívvel bár, de végül úgy döntöttem, hogy érvénytelenül szavazok. (képinnen)

Az elmúlt három év gyakorlatilag semmilyen meglepetéssel nem szolgált számomra a Fidesz hatalomgyakorlása tekintetében, és annak ellenére, hogy a magyar lakosság nagy részének ez a rendszer megfelel vagy nem akar ellene tenni, teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesznek mennie kell. Pontosabban: kellene. És a problémák itt kezdődnek.

Életem első munkahelyén volt egy olyan szabály, hogy nem lehetett simán leszarozni valamit (akármit), hanem rögtön javaslatot is kellett tenni, hogyan kellene másképp csinálni az adott dolgot. Ugyanígy, önmagában nem elég azt mondani, hogy le kell váltani a Fideszt, hanem kellene (legalábbis jó volna) egy olyan politikai alakulat, amelyre az ember nyugodt szívvel leadhatja a voksát. Na, ehhez képest siralmas az, ahol tartunk.

Van ugye egy MSZP-nk, egy Púder Bercivel az élen, akiről leginkább az jut eszembe, hogy semmi sem jut az eszembe róla. És van mellette egy borzalmas párt, borzalmasan unalmas és szürke emberekkel. Jobb esetben. Rosszabb esetben olyan arcokkal, akik egy-egy üveg kutyás konyak mellett szívesen emlékeznek azokra az időkre, amikor még nemcsak a Nemzet Lajosa nyúlta a lét, hanem jutott nekik is. Ők kizárólag azt várják, hogy visszajöjjenek azok az idők, és legyen minden úgy, ahogy régen volt.

Van mindehhez egy öregecskedő szavazótábor, nosztalgiára hajlamos honpolgárokkal, akiket az igazságok és féligazságok helyett ugyanúgy hazugságokkal lehet lekenyerezni, mint úgy általában a magyar választópolgárokat. Ezért aztán a drágalátos MSZP nem azt mondja például, hogy a rezsicsökkentés egy ordas nagy hazugság, hanem hogy hatalomra kerülésük esetén rezsicsökkentésebb vagy esetleg legrezsicsökkentésebb lesz, mert ami most van, az nem az igazi.

És mindehhez persze van egy koszos-mocskos múlt, csúnya, bár a jelenlegiekhez képest még akár piszlicsárénak is mondható lenyúlásokkal, mindennemű nemzeti érzelem kizárásával, egy csöpp internacionalizmussal, szóval mindazzal, amivel a jelen politikai hangulatban garantált a bukás.

Van aztán egy Bajnaink, valami politikaialakulatszerűséggel, amelyben a résztvevők összes politikai tudása és tehetsége sem képes megközelíteni mondjuk Szijjártó Péterét, ami azért - valljuk be - nem túl hízelgő rájuk nézve. Itt jegyzem meg, bár az egész ellenzékinek mondott töketlenséghalmazra igaz, hogy amennyiben ilyen mennyiségű és minőségű politikai ziccerrel sem képesek mit kezdeni, akkor tényleg nem marad más hátra, mint hogy közmunkások legyenek Mészáros Lőrinc ültetvényein.

Van még egy Gyurcsányunk ugyebár, aki uszkve nyolcadik éve halott, bár e felismerést kétségtelenül megnehezíti, hogy lélegzik, eszik - mínusz negyednapos éhségsztrájkok Pierre Cardin (asszem nem az volt, de mindegy, lényegtelen) ingben -, beszélni is képes, és ami még szomorúbb: hívei is vannak. Ezoterikusok mondják, hogy azok a lelkek, akik teste hirtelen halt meg, sokszor nem képesek felfogni, hogy ők már nem léteznek a korábbi fizikai formában, ezért itt ragadnak a Földön és bolyongó lelkekké válnak, nos Gyurcsány egy ilyen politikai bolyongó lélek, és ezen az sem segít, hogy talán ő egyedül emlékeztet egy politikusra ezek közül a díszelsődlegeshímivarszervek közül, igaz, ő is csak néhanap. (Az ellenzéki politikushölgyekről nem ejtek szót negatív kontextusban, elvégre nem vagyok kormánypárti politikus.)

A nyájas olvasó most valószínűleg várja, hogy szót ejtsek az LMP-ről, de nem nagyon fogok. Jó hecc voltak 2010-ben, sikeresebben is szerepeltek, mint anno Kupa Mihály pártja (már a nevére sem emlékszem, de nem fogok utánanézni), ám kábé ennyi. Nekem nem kellettek régebben sem, és nem fognak hiányozni a jövőben sem, ha zöld párt akarok látni, majd nézegetek utódnemzésen fáradozó levelibékákat.

A Jobbik számomra nem létezik.

Nos, mindezek után úgy látom, hogy a jövő évi választások igazi tétje, hogy a magukat baloldalinak tartó politikai alakulatok milyen mértékben fognak megsemmisülni. Amihez én a magam részéről egy erőteljes drukkolással és maximum egy érvénytelen szavazattal fogok hozzájárulni, bár egyre inkább hajlok arra, hogy el sem megyek.

Tudom, mit gondolnak. De akkor is azt mondom, haladjunk lépésenként! A Fidesszel meg majd elbánunk később.

Egy viccben:

Kissé éltes utcalány egy arra járó pasinak:

- Vanda vagyok.

Mire a pasas:

- Ja, meg öveg is.