Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Döntsétek el!

2013.10.07. 14:04 magyaridióta

56sztalinszobor2.jpgA diktátorok szobrát időnként ledöntik, ez természetes, mondhatni: axióma - nem bizonyítjuk. Olykor-olykor a diktátornak tűnő autokratikus vezetők szobrát is ledöntik, vagy finomabb formában: megrongálják - ezen sem kellene túlontúl csodálkozni. A XXI. századi "nyugati politizálás" performanszokra is épít, spontán tüntetésekre, feliratozásra, villámcsődületekre, stb.: ha ezek formája nem is végtelen, de elég sokszínű lehet. Ha az eddig leírtakat összerakjuk, akkor Orbán Viktor szobrának felállításában, majd ledöntésében illetve feldarabolásában, később a darabok széjjelhordásában semmi kivetnivalót sem találhatunk. (képinnen)

Persze az, hogy a hívek és a lakájmédia ebből jólneveltségi, sőt erkölcsi kérdést kreált, abban sincs semmi meglepő, elvégre 1.: bántották a szeretett vezért; 2.: lassan több mint két évtizede próbálja bebizonyítani az ún. keresztény-konzervatív jobboldal, hogy erkölcsiségben a (maffia/ál/stb.)baloldal felett áll - ennek a törekvésnek a sikerét ki-ki ítélje meg vérmérséklete és világnézete szerint.

Nos, erről a szokásosnál is alacsonyabb színvonalú - érzik a hőséget? nem véletlenül, jelenleg már jóval a bányászbéka segge alatt, a magma közvetlen közelében járunk! - öklendezésről (onanizálásról) nem is írok többet.

Annál fontosabb kérdés a performanszáló politikai alakulatok viszonya saját akciójukhoz. Merthogy egyik-másik mikrorészegységük oldaláról rögtön elindult egyfajta mentegetőzés, hogy aszongya: "én a döntögetésnél már nem is voltam ott" vagy "tudtam róla, de arról, hogy darabokra szedik, már nem tudtam" vagy "a lefejezés már tényleg ízléstelen volt, aztat én nem akartam", és így tovább.

Ennél a pontnál viszont ki is szélesítem az effajta viselkedés elemzését, mégpedig egy olyan politikai alakulattal, amely különösen aktív az ilyen "direkte-összekentem-a-csempét-szarral-de-esküszöm-nem-akartam" pávatáncban.

Aki a Jobbikra tippelt, most ihat egy sört a saját kontójára, eltalálta. Szalonnácikáim ilyenek, hogy zsidóznak egy kiadósat, majd kezüket tördelve sajnálkoznak, hogy hát ők európai módon állnak az izraelita kisebbtöbbséghez, és nem is értik, hogyan csusszanhatott ki a szájukon az, amit természetesen mindenki félreértelmez, csak a kedves híveik nem, a sarki kocsmákban illetve a társadalomtudományi tanszékeken. Néha még egy-egy cigányozás esetén is próbálják az öltöny, meg a kiskosztüm mögé eldugni a bajonettet, meg a Zyklon-B kapszulát, ami igazán bájosan tahó kísérlet minden egyes alkalommal.

A lényeg, hogy én magam megveszekedett és egyre öregebb liberális vagyok, aki szereti, ha nevén nevezik a dolgokat. Ha egy párt a náciságra építi a politikáját, ezen belül is kiemelten és különösen a zsidók listázására valamint a cigányok gettósítására (gondolom, ezeket a finom módszereket csak első körben alkalmaznák), akkor tessenek szívesek ezt a fő csapásirányt mindig és minden körülmények között vállalni és fennen hirdetni.

Ugyanígy, ha valaki Orbán Viktort egy piti kis diktátornak tartja, akkor nyugodtan döntse le a szobrát, labdázzon a ledöntött szobor fejével, felőlem fel is akaszthatja a nevezett politikus képmását egy jó erős kötéllel egy viszonylag erős gerendára, és a többi, ugyanis lelke rajta - ezen tevékenységek egyikét sem kellene elítélni, pláne büntetni. Az persze a társadalom és az állam felelőssége, hogy az ostoba eszmék ellen elsősorban felvilágosítással, a buta politikai akciókkal szemben meg közönnyel védekezzen, a saját érdekében.

Ám a jogszabályoknak megfelelő véleménynyilvánítás során, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, tessenek következetesek és tökösek lenni. Ha másért nem is, csak hogy tudjuk: kivel hányadán állunk.

2 komment

Címkék: seggfejmagyar polifika kénegondolkozni gyávulás

Sikertornyok

2013.09.07. 21:33 magyaridióta

sikertornyok.jpg

3 komment

Címkék: ikertornyok képtelen vicceskedés

Magyaridióta retró – A KISZ-esküvő és a lakodalom

2013.09.04. 20:21 magyaridióta

kisz_eskuvo.jpg Népművelők kézikönyve III. – Családi események társadalmi megünneplése (Fővárosi Művelődési Ház, 1970.)

3 komment

Címkék: retró képtelen

Budapesti anzix – Semmit rólunk, nélkülünk!

2013.09.03. 20:34 magyaridióta

semmit_rolunk_s.jpg

(Budapest, Falk Miksa utca)

Szólj hozzá!

Címkék: ellenállás nagyonmagyar feliratozás

Egy-két-há', avagy erre is férne még

2013.09.03. 19:04 magyaridióta

egy_ket_ha.jpg

(Tudom, mocskos a szélvédőm és kis felbontású a fotóapparátom.)

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmélyenlévőmagyar matrinca hyz015

Budapesti anzix – Átmenetileg

2013.08.30. 20:57 magyaridióta

atmenetileg.jpg

Budapest, Bécsi út – 2013. augusztus 29.

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmagyar képtelen feliratozás

Megint az a fránya "H" betű!

2013.08.15. 14:05 magyaridióta

hir736.jpg

Bár a felvételen elég nehezen kivehető, azért látszik, hogy a kollégának is gondot okozott a tengelyesen szimmetrikus "H" betű, ami miatt sikerült fordítva felragasztania a matricát. Mondjuk, Olaszország is az Unió tagja...

1 komment

Címkék: nagyonmagyar képtelen slendrián

A három és feledik dimenzió

2013.08.06. 18:43 magyaridióta

dohanybolt_04_ss.jpgOlvasgatom a különböző kóklerekkel szerencsevadászokkal álmodozókkal politikai entitásokkal (ez de jól sikerült!) készült interjúkat, Bajnai Gordontól kezdve, Bokros Lajoson át, Mesterházy Attiláig, és egyre csak kerekedik a szemem, ahogy ezek az (értelmes) embernek látszó lények a jövő évi választási győzelmükről értekeznek.

Jó, persze, nem mondhatják azt az értük rajongó millióknak maroknyi hívüknek, hogy "eleve bukásra vagyunk ítélve, de egy tisztes polgári foglalkozás lényegesen fárasztóbb és gyengébben fizet, mint a Parlamentben ücsörgés", tehát kénytelenek úgy tenni, mintha hinnének is abban, amit mondanak, de azért valljuk be: értelmes ember rövid távon nem kalkulál Orbánék leváltásával. Nézzük az okokat!

1. Matematika

Orbánnak orkán erejű szélben és hófúvásban is van minimum 1,5-1,8 millió biztos szavazója. Ennek a körnek nemcsak a hardcore hívők a tagjai, hanem mindazok, akik egzisztenciálisan függnek a jelenlegi kormánytól, akár azért mert csókosok, akár azért, mert állami tisztviselők, Közgép alkalmazottak, földbérlők, trafikosok, stb., azaz Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei.

Ehhez nyilvánvalóan hozzájön még néhány százezer olyan szavazó, aki "alap" egzisztenciális okokból (rezsicsökkentés, nyugdíjemelés) szavaz a Fideszre. Ezek egy része - különösen a nyugdíjasok - egyébként "élvezeti" szavazó is, azaz számukra a szavazás életesemény, amelyen feltétlenül részt kell venniük. Tehát van a Fidesznek 2-2,2 millió szavazója. Ez nagyságrendileg a fele azoknak, akik szavazni mennek.

(A poszt írásának elkezdésekor ráadásul még nem csalták fogalmazták bele pontosan az eljárásrendbe a határon túliak szavazásának paramétereit, tehát plusz négyszázezer listás szavazattal számolhatunk Fidesz oldalon.)

Ahhoz, hogy valóban le lehessen váltani a Fideszt, nagyon meg kellene verni. Nemcsak éppen, hanem nagyon. Ehhez legalább 3-3,5 millió emberre lenne szükség, de úgy, hogy ugyanarra a politikai alakulatra szavazzanak. 3-3,5 millió ember nem fog az ellenzékre szavazni, pláne nem ugyanarra a pártra, pártszövetségre. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Jobbikot sem, amely nem fog lemondani a jelöltjeiről más ellenzéki párt javára. Tehát mindenhol, ahol legalább három egyéni jelölt indul, szinte garantált a Fidesz győzelme.

A matematika a barátunk. Mindannyiunknak. Ugyanis sohasem hazudik.

2. A külső segítő körülmények

A jelenlegi kormányt kritizálók abból a feltevésből indulnak ki, hogy a kormány rossz úton jár, intézkedéseinek többsége káros, és ezt az idő illetve a közgazdasági és társadalmi tények, törvényszerűségek igazolni fogják. A jelenlegi kormány azonban a szerencse fia, egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy végzetes politikai hibát készülnének elkövetni.

Ráadásul nincs krízishelyzet a világgazdaságban - szerintem még, de ez itt mindegy -, szépen fogynak az állampapírok, kipateroltuk az IMF-et, tehát általános a "minden rendben van" érzete, amire a kormányzati kommunikációban rá lehet, és emiatt nyilván rá is erősítenek.

3. Tudatos politikai magatartás

Az eddigieken túlmenően Pártunk és Kormányunk nem bíz semmit a véletlenre, nyomja az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelését, a nyugdíjemelést, a rezsicsökkentést, hajtja az állami beruházásokat, azaz a választásokra olyan lesz a közhangulat, hogy nem lesz semmi ok a kormányváltásra.

A tudatos politikai magatartás része a kommunikációs offenzíva, egyik oldalon a győzelmi jelentések, az eredmények harsogása, másik oldalon a tények elferdítése, a hangulatkeltés, a mindent GyurcsányBajnaira kenés.

Mindezekkel szemben néhány tucat vagy a bloggergeciket is beleszámolva néhány száz nemzetáruló, zsidógeci ballib hőbörgő fanyalog, sír és jajveszékel, ők meg ki a faszomat érdeklik. Ugyebár.

4. Ellenzék nélkül

Szegény "ellenzék" még mindig nem fogta fel, hogy tornádó söpört végig a magyar politikán, új szelek fújnak, a régi beidegződések, cselekvési tervek mára semmit sem érnek. Csórikámék azt gondolták, hogy némi spéttel folytatódik majd a váltógazdálkodás, emiatt sem kell semmi mást tenniük, mint semmit csinálni, a kormány majd hibázgat, és végül az ölükbe hullik a győzelem, aztán minden megy a korábbi kerékvágásban. Hát lófaszt!

És a legszomorúbb az, hogy még mindig nem fogják fel a dolog lényegét, még mindig azt hiszik, hogy kiábrándultak milliói fohászkodnak a visszatértükért. Vitatkoznak például, hogy ki vezesse az ellenzéki koalíciót, és én őszintén remélem, hogy a nagyobb balfasz, Mesterházy fogja, politikailag gyakorlatilag megsemmisítve az MSZP-nek nevezett csődtömeget.

Ha még nem tűnt volna fel, akkor muszáj elkeserítenem az urakat, hogy a "baloldal"-nak hosszú időre befellegzett Magyarországon, mert a Fidesz pontosan annyira jobboldali, pontosan annyira keresztény, pontosan annyira szociáldemokrata, pontosan annyira nemzeti radikális, amennyire a szavazatmaximáláshoz szükséges annak lennie. A Fidesz profi. A politikai palettán jelenleg ott nyűglődő többi alakulat mind amatőr. Ennyi a különbség, elvtársak, és ez nem is kevés.

* * *

Nincs ötödik pont. Sokak szerint ide kívánkozna a magyar néplélek mint tényező, annak minden ostobaságával, műveletlenségével, tudatlanságával és erényével, persze, de ezzel nem kívánok foglalkozni. A nép gondolkodása, általános "jellemzői" ugyanis olyan adottságok, amelyek évszázadok alatt is csekély mértékben változnak, hiába, hogy nem lúdtollal, hanem számítógépen írom ezeket a sorokat. Ezt figyelembe véve kell illetve kellene politizálni, amit Orbán tud és szinte tökéletesen alkalmaz is, a többieknek meg fingjuk sincs róla.

Ha mindezek után valaki még azt gondolná, hogy nem Orbán fog uralkodni az elkövetkező minimum négy évben, és nem minimum kétharmaddal, akkor nincs miről beszélnünk, mert a mesék világában nem mozgok otthonosan.

6 komment

Címkék: alapvetés nagyonmagyar polifika kénegondolkozni nagyonmélyenlévőmagyar

Unsere lieben Gäste!

2013.08.05. 16:57 magyaridióta

Csak azért, hogy a külföldi turisták, nyaralók is értsék, miről van szó, azaz tudjanak venni kigarettát, és szmócolhassanak:

trafic_1.jpg

Nemzeti dohánybolt (trafik) hirdetőtáblája Alsóörsön.

4 komment

Címkék: nagyonmagyar képtelen feliratozás kénegondolkozni mekkelek

Budapesti anzix – Viszlát, és kösz a halakat!

2013.08.05. 16:44 magyaridióta

bucsu_1.jpg

Búcsúüzenet egy bezárt könyvesbolt kirakatában, a Batthyány téren.

Szólj hozzá!

Címkék: szép nagyonmagyar feliratozás

Találós kérdés: mi hiányzik a szórólapról?

2013.08.01. 15:44 magyaridióta

mi_hianyzik_s.jpg

Megfejtés és kommentár a hajtás után.

3 komment

Címkék: nagyonmagyar slendrián markecing kénegondolkozni mekkelek

A Nemzeti Dohányboltok Nagy Napja

2013.07.01. 11:34 magyaridióta

2013. július 1. – Magyarország, Budapest, Rottenbiller utca

dohanybolt_02.jpg

1 komment

Címkék: nagyonmagyar képtelen feliratozás vicceskedés nemzetveszető jóóó

Lassan vége

2013.06.12. 12:36 magyaridióta

arviz_0123.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen vicceskedés földanyánk

Túláradás

2013.06.11. 18:04 magyaridióta

20130611_KAR4964_promo.jpg

(kép a Kormányportál címoldalán, 2013. június 11-én)

Nem, nem találkozunk a gáton. És nem azért, mert hazaküldtek, hanem azért, mert ki sem mentem. Nem is terveztem. Eszembe sem jutott.

1) Ha ez lenne az első árvíz Magyarország történelmében, vagy szűkebben: a Dunán, lenne okunk csodálkozni. De nem ez az első (sem a második, sem a harmadik). Tehát úgy tenni, mintha az lenne, legalábbis furcsa vagy talán inkább rémisztő. Egyetlenegy aspektusát értem a dolognak, mégpedig a "soha nem látott árvíz" kitételt - ugyanis azt elhiszem, hogy Pintér és Bakondi elvtársak közül egyik sem látott soha árvizet, mármint közelről.

2) A katasztrófavédelem és benne az árvízvédelem egy szakma. Mint minden szakmának, ennek is vannak szabályai, amelyek alapján a szakemberek megoldják a szakma gyakorlása során előálló problémákat és felmerülő feladatokat. Ezért is jobb és célszerűbb, ha katasztrófavédelmi szakemberek, tűzoltók, katonák, netán rendőrök végzik az árvízvédelmi munkálatokat és nem civil önkéntesek.

Nem beszélve arról, hogy a hivatalos kommunikáció szerint a március 15-i hóviharban az illetékes szervek helyt álltak, az eljárásukban, az intézkedéseikben fikarcnyi hibát sem lehetett találni. Most pedig még idejük is volt felkészülni, tehát pláne nem a civilek feladata homokzsákokat pakolgatni.

És nem maradhat ki a szokásos demagógia sem, miszerint azért fizetjük az adót, hogy az ilyen jellegű feladatokat az állam átvállalja tőlünk.

3) A 2) pontban leírtak miatt sincs keresnivalója a gáton (töltésen) például a miniszterelnöknek sem. Aki valaha is a közelébe került vezetésmódszertani ismereteknek, az tudja, hogy a rossz főnök egyik ismérve, hogy nem delegálja a feladatokat, hanem mindent maga akar megoldani. Persze, politikai szempontból érhető Orbán (túl)szereplése és (túl)szerepeltetése, de annak, aki tárgyilagosan nézi a miniszterelnök munkáját és nem pátosszal tekint rá, annak ugyancsak visszás - a nevetségességén túl, nyilván -, hogy az elmúlt napokban Orbán Viktor volt a miniszterelnök, a katasztrófavédelem és a honvédség főparancsnoka, a helyi kormányhivatalok és az illetékes építésügyi hatóságok vezetője és még ki tudja, ki mindenki, nem feledkezvén el a kormányszóvivői státuszról sem, persze.

(De legalább megtudtuk, hogy mi az az energiacsoda, amitől Széles Gábor Magyarország felemelkedését várja: Orbán Viktor áll a gáton [töltésen], és kettéválasztja a vizet. Hidrogénre és oxigénre.)

4) Nem mellesleg egyébként GyurcsányBajnai és a többi megélhetési vadbarom is elmegy a tarka f*szba a politikai PR akciójával együtt! Marha életszerű, ahogy ezek a milliárdos (multimilliomos) "árva gyerekek" lapátolnak a kamerák kereszttüzében.

Nem beszélve arról, hogy a teljes ún. politikai elit elmúlt húsz évi tolvajmunkájának egyik gyümölcse az, hogy a magyar árvízvédelmi rendszerek - hogy is mondjam finoman - ugyancsak hagynak kívánnivalót maguk után. Egyszerűen fogalmazva: tetszettek volna nem ellopni több tízmilliárd forintot és akkor pikk-pakk működnének az árvízvédelem technikai feltételei. Is. Sok egyéb más mellett.

5) A legfelháborítóbb az egészben a pénzgyűjtés. Még kilógott az alsó rakpart a Dunából, amikor már volt Nemzeti Összefogás számlaszáma - az OTP-nél, hol máshol, persze -, meg Nemzeti Összefogás hívószáma.

Most úgy őszintén, gyerekek! Normálisak vagytok, hogy ezeknek pénzt küldtök? Százmilliós nagyságrendben? Tudom, hogy azóta már ezer helyen megjelent, de nekem is a vörösiszap katasztrófa kapcsán összegyűjtött lóvé sorsa ugrott be azonnal. Nem fizettek elég adót, hogy még van mit odadobnotok ezeknek a rablóknak!?

Összefoglalva: sokadszorra igazolódik, hogy a magyar nép fordítva ül a lovon. Nemcsak a fara felé fordulva, hanem fejjel a föld felé. Boldogan játssza a segítőt, a megmentőt, az összefogót, és nem ismeri fel, hogy mindeközben kegyetlenül át van baszva verve.

2 komment · 1 trackback

Címkék: nagyonmagyar seggfejmagyar kénegondolkozni

Budapesti anzix – Kerékpáros kulacs

2013.06.11. 15:25 magyaridióta

kerekparos_kulacs.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: jópofa képtelen azafrányaalkohol magyonmagyar

Budapesti anzix – Angol nyelvlecke

2013.06.11. 14:37 magyaridióta

raped_bitch.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nyelvlecke nagyonmagyar képtelen feliratozás

A reklám keltse fel a figyelmet, legyen rövid és lényegre törő +18

2013.06.11. 14:30 magyaridióta

dmost_reklam.jpg

szingli_anyak_raklam.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen szexipar markecing

Ja, ha már az aranyszarvast is levadásszuk...!

2013.06.11. 14:21 magyaridióta

aranyszarvasvadasz.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmagyar képtelen feliratozás

Indul a reggel, avagy munkába menet

2013.06.11. 14:14 magyaridióta

indul_a_reggel.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: életkép képtelen

A gazdasági helyzetről

2013.06.07. 18:15 magyaridióta

bezart_bolt.jpg

(képinnen)

1 komment

Címkék: képtelen vicceskedés ekonómia

Nyomatékosan a tudtodra adtam

2013.06.05. 16:27 magyaridióta

nepneveles_s.jpg

(Falragasz az V. kerületi Curia utcában.)

1 komment

Címkék: nagyonmagyar képtelen feliratozás

Kalandozások Vindóziában 1.

2013.06.05. 16:13 magyaridióta

teabajt.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen mútti vicceskedés

Talán lenyitott emelőfalnál, a szerelőaknából

2013.06.05. 13:31 magyaridióta

gazsroraygam_ygan_s2.jpg

1 komment

Címkék: képtelen slendrián kénegondolkozni nagyonmélyenlévőmagyar liv450

Lévén háborús helyzet van

2013.06.05. 10:21 magyaridióta

warlament_s.jpg

(HVG, 2013. június 1.)

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen médiákok slendrián

A dohányzás hatása, avagy ráülni egy mém hullámaira

2013.05.28. 19:00 magyaridióta

dohanyzas_hatasa.jpg

1 komment

Címkék: képtelen polifika markecing vicceskedés

süti beállítások módosítása