Magyaridióta

képinnen

Mivel a Véleményvezér törölte a hozzászólásomat - régi szerelem ez kettőnk között - a választásokon való részvétel regisztrációhoz kötéséről szóló posztja alól, itt ismétlem meg az írással kapcsolatos gondolataimat:

A poszt nyitótétele, egyben rezüméje a következő volt:

"Az előzetes regisztráció intézményével legalább azokat a szavazókat ki lehetne szűrni, akik megnyerésére a pártok teljesen felelőtlen ígéreteket tesznek, nem egyszer komolyan eladósítva emiatt az országot."

Az a baj ezzel a Véleményvezér-írással - sajnos immáron nem először -, hogy egy téves alapfeltevésből próbál helyes következtetéseket levonni, ami nyilvánvalóan paradoxon.

Miközben az író azon polémiázik, hogy a politikai választásokon való részvétel észt, intelligenciát és felelősségtudatot követel, nem veszi figyelembe, hogy 2010-ben a választókorú lakosság csaknem fele viselkedett a hazáért felelősen - akár tudott róla, akár nem - azzal, hogy vagy nem ment el szavazni vagy érvénytelenül szavazott (e sorok írója az utóbbi tábort gyarapította).

Egyáltalán nem látom, hogy a politikai (néha szinte már vallási) fanatikusok mennyivel szavaznának felelősségteljesebben, mint az analfabéták, akik csupán a híradásokból értesülnek a politikai pártok aktivitásáról.

Nem beszélve a technikai lebonyolítás problémáiról, például a nyilatkozat határnapjáról: tehet-e jognyilatkozatot egy tizennyolcadik életévét be nem töltött állampolgár, aki a választásokig betölti a 18. életévét? Vagy mi van akkor, ha a nyilatkozattételi határidő és a választások között derül ki egy olyan tény vagy adat (pl. egy kormánypárti őszödi beszéd), amely nagyban tudná befolyásolni a választások kimenetelét?

Ha már mindenáron változtatni szeretnénk, akkor a regisztráció helyett sokkal fontosabb lenne az "Egyik sem" opció feltüntetése a szavazólapon, akár azzal egyidejűleg, hogy kötelezővé teszik a szavazást(!!!).

Számomra mi sem bizonyítja jobban a korlátozni akarók alkalmatlanságát a felelősségteljes döntésre, választásra, mintsem az a tény, hogy miközben fennen bizonygatják a regisztráció, netán valamilyen más, objektívnak hazudott mérce alkalmazását, egyikük sem írja le, hogy értelmes ember egyébként nem szavaz egyik jelenleg létező politikai formációra sem...

Lehet, hogy Dörner György színigazgatóvá történő  megválasztása kinevezése után elég lenne csak annyit mondani személyéről, hogy újabb ékes példáját láthatjuk az alkohol romboló hatása következtében előálló agylágyulásnak, a kinevezés történetét illetően pedig az őrület ama tombolásának, amelyet a fülkeforradalom szellemének kiszabadulása után szinte már mindennaposnak is tekinthetünk.

Van azonban az esetnek két apró tanulsága, amelyek túlmutatnak ezen az egész örkényi bohózaton, és amelyekre azért politikai szempontból érdemes lehet figyelnünk.

Az egyik, hogy Tarlós István annyira sem független, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a pénzügyi szabadságharc által felszabadítottnak mondott Magyarország. Teljesen nyilvánvaló, hogy Tarlós a vécére sem mehet ki Orbán Viktor engedélye nélkül, nem véletlen, hogy eddigi főpolgármesteri tevékenysége kimerült az utcanévadásokban és átnevezésekben, és teljesen biztos, hogy a későbbiek során sem láthatunk tőle érdemi munkát.

Amiben tényleg csak az a meglepő, hogy ő maga is elhitte, hogy majd szabadon és kedvére alkothat - kár, hogy nem hívott fel és nem kérdezett meg a pozíció elvállalása előtt, én megmondtam volna neki, hogy összekötött bokával, kényszerzubbonyban kell majd ugrálnia. Persze az is lehet, hogy mindezeket nagyon is jól tudta, és ezzel együtt vállalta el a föladatot, no meg persze a vele járó sarzsit.

A másik aspektus ennél is érdekesebb és tanulságosabb: az tudniillik, hogy a hatalom hogyan tesz tönkre inkább valamit, ami az adott pillanatban még csak nem is veszélyezteti őt, mintsem hogy megadja akár a legkisebb esélyét is egy lázadásnak, ellenállásnak.

A hatalom mindig is utálta a nem tőle függő - ha úgy tetszik: szabad - művészetet és annak műhelyeit, amelyek mindig is a zsarnokság elleni lázadás melegágyai voltak.

Hiába állítja azt mindenki, hogy Márta István népfrontos színigazgató (volt), ha az általa vezetett progresszív színház jó eséllyel lehet(ett volna) akár egy művészi lázadás gócpontja, a mindent uralni akaró NER ellen. Ki tudja? Hátha... És ki az a hülye zsarnokpalánta, aki ne tudná, hogy az ilyennek az esélyét sem szabad megadni?

E tekintetben még az is megéri, hogy egy őrült - egy öregedő antiszemita drámaíróval karöltve - tönkretegye a színházat, elüldözze a közönséget és így nagyobb költségvetési támogatásból tartson fenn egy lepratelepet - ez persze mind csak gonosz előfeltevés -, mert a pénz nem számít, az ellenhangok elhallgattatása viszont mindennél fontosabb.

Ha John McClane ezt látná...

Most akkor Európa nem a világ része?  Vagy mégis, milyen viszonyban van a világ összes országa és egész Európa?

Netán tényleg arról van szó, hogy most már minden pozícióba 80-as IQ-jú elmehibbantak kerültek?

És miért gondolja azt majd' minden vezető, hogy a marketing csupán annyi, hogy kiadunk egy bármilyen nívójú brosúrát, a lényeg az, hogy vagy rokonnak adjuk az állást vagy egy szilikoncicának, aki egész Európát is leszopná a világ összes országában egy kis keresetkiegészítésért?

Javasolok felállítani egy új szervezetet, a Központi Stilisztikai Hivatalt. És könyörgöm: ne a köztársasági elnök alá tartozzon!

1) Szarban lehet a Microsoft, ha a Google elleni harcban már a Citibank segítségére van szüksége...

A dologban lassan szinte már semmi újdonság sincs, ismételten arról van szó csupán, hogy egy szolgáltató nem fejleszt Chrome alá. Konkrétan: a Citinek a néhány hónappal ezelőtt végrehajtott honlap-átalakításával sikerült elérnie, hogy az e-számlakivonat Chrome alatt nem elérhető (IE-vel és Firefoxszal viszont igen). Innen is gratulálok hozzá!

2) A másik multi, a K&H sem bajlódik ezzel a feladattal, esetükben egészen egyszerűen egy, a hozzáféréshez szükséges chipkártyát vezérlő plugin képtelen felmászni Chrome alá (IE-vel simán megy, régebben Firefox alatt sem ment, most már ott is működik).

Velük azonban adódott egy másik problémám is.

Néhány hónapja többek között azért is alakították át az elektronikus banki rendszerüket, hogy ne kelljen számlakivonatokat küldözgetniük. Erre ma az előző képen látható hibaüzenet fogadott, amint megpróbáltam lekérni a könyvelés számára a kivonatokat.

Persze, van olyan, hogy egy funkció átmenetileg nem működik egy elektronikus (online) rendszerben, de azért egy ilyen kaliberű cégnek illene kicsit többet mondani ennél. Jó, hogy nem tettek be egy animált gifet, "Under construction" felirattal!

Akárhogyan is, nekem nem a devizahitelek, hanem az ilyen pitiáner slendriánságok miatt kezd elegem lenni a pénzintézetekből. Mentségükre legyen mondva, hogy: is.

Ha valaki képes nekem értelmes és elfogadható választ adni arra a kérdésre, hogy államszervezési szempontból miért fontos tudni, hogy melyik év melyik hónapjától élek élettársi kapcsolatban – amit egyébként még én sem tudok –, akkor* kitöltöm a népszámlálási kérdőívet.

*Egyébként eszem ágában sincsen.

Volt ez a Kertész Ákos-féle vihar egy pohár keceli tablettás borban, ami boldog-boldogtalannak alkalmat adott arra, hogy öblögessen egy keveset hazáról, hazaárulásról, nemzeti öntudatról, zsidókról, idegenszívűekről - kinek-kinek tetszése szerint. A dolog mára odáig fajult, hogy a fővárosi közgyűlés megvonta Kertész Ákostól a budapesti díszpolgárságot - biztos nagyon tud fájni egy ilyen döntés, majd ha lesz időm, megkérdezem Sztálin elvtársat, őt hogyan érintette a dolog.

Korábban én is szándékoztam írni pár okosságot az (mű)balhéról, ám Kertész helyreigazítása egészen új megvilágításba helyezte az egész ügyet, miközben a végletekig le is egyszerűsítette azt.

Először is, vannak dolgok, amelyeket nem lehet helyreigazítani, amelyekért csak bocsánatot kérni lehet, már ha valaki akar. Ez - "A magyar genetikusan alattvaló." -  kijelentés is ilyen volt.

Másodszor: teljesen nyilvánvaló, hogy Kertész az írás megjelenését követő balhé miatt, egészen pontosan a Kossuth-díja elvételének belengetése után és okán közölte a helyreigazítást, ami viszont egyetlen dolgot jelent: saját magáról is írt, amikor azt állította, hogy a magyar egy alattvaló nép.

Polfórumozós, blogolós, blogkommentelős tevékenységem kedvenc momentumai azok az esetek, amikor egy-egy kritikai megjegyzésemre olyan jellegű válaszok (támadások) érkeznek, amelyek puszta létükkel bizonyítják állításaim helyességét.

Kertésznek - talán tudtán és akaratán kívül - sikerült bebizonyítania a helyreigazítással, hogy bizony ő sem különb az általa kritizáltaknál, ő sem más, mint az alattvaló magyar nép egyik alattvaló tagja.

Ákos bátyám, most őszintén: tényleg annyira fontos az a Kossuth-díj (amit a díszpolgársághoz hasonlóan egyébként ugyanúgy el fognak venni!), hogy emiatt, ráadásul ilyen faramuci módon le kellett menni kutyába?

Hát nem lenne, nem lett volna jobb a lelkiismeretének, ha - bár minden adományozott földi hívságtól meg is fosztják - kitart a véleménye mellett, még akkor is, ha egy ponton hülyeséget írt.

Ugyanis egyetlenegy szó használata nem stimmelt a helyreigazított mondatban, és ez - mármint a nem megfelelő fogalmazás - az, ami egy író részéről talán megbocsáthatatlan.

A magyar ugyanis nem genetikailag, hanem zsigerileg alattvaló.

Először is, valának a tankönyvkiadók, melyek termékeinek ára - jogszabályba öntve - évről évre néhány százalékkal emelkedett.

Aztán valának az önkormányzatok, amelyek megvásárolták ezeket a tankönyveket, pontosabban leszállíttatták azokat, de különböző okokból nem fizették ki a tankönyvkiadóknak, akik egy idő után bepipultak.

Bepipultak, és közülük egyre többen és több helyütt jelezték: nem nagyon szeretik, hogy nem fizetnek nekik az elvégzett szolgáltatásért. (képinnen)

Ezen a hepciáskodáson viszont a kormány gurult be, és alkotott is egy jogszabálytervezetet, amelyben fixálja a tankönyvek árát. Mindezt nyilván a háztartások terhei növekedésének megakadályozásával - pontosabban: "nem nőnek számottevően a háztartások költségei" - indokolva. Ja, persze van egy apró probléma: "ugyanakkor a tankönyvkiadóknál a nyereség csökkenésére lehet számítani".

De hát ez sem igazán nagy baj, hiszen:

A vállalkozások pénzügyi terhei nem nőnek, eltekintve a tankönyvkiadásban érintett kiadóktól, amelyek viszont a működtetési költségeik racionalizálásával, a terjesztésre fordított költségeik optimalizálásával és a belső kiadói minőségbiztosítási folyamataik átgondolásával még így is nyereségessé tehetik a működésüket és a gazdálkodásukat

Igen, jól értik: az az állam (kormányzat), amelynek még egyetlenegy értelmes és épkézláb gazdasági döntést sem sikerült hoznia, elmagyarázza a vállalkozásoknak, hogyan lehetnek nyereségesek.

Cinikus? Mondanánk, hogy igen, de nem lehet cinikus, hiszen a cinizmus ellen harcolni kell.

Akkor viszont csak az lehet, hogy a tankönyvkiadók nem (sem) értik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, máskülönben nem szóltak volna be a Nemzeti Ügyek Kormányának.

Mindenesetre a jogszabály-módosítás módja egészen briliáns (kiemelés tőlem):

1. §

A közoktatási tankönyvek legmagasabb fogyasztói áráról szóló 13/2010. (XI. 25.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: R.) 1-5. mellékletében a „2011/2012. tanév” szövegrész helyébe a „2012/2013. tanév” szöveg lép.

Nem kell pöcsölni: forradalom van!

A XX. század végi magyar anekdotakörből szinte mindenki számára ismerős az a történet, amikor valamelyik állami (vagy önkormányzati) ügyfélszolgálaton a következő felirat fogadta a delikvenseket: az internetes rendszer bevezetése miatt az ügyintézés lassult.

Miközben a világon százmillió lógnak a Facebookon és legalább ugyanennyien vásárolnak olyan kütyüket, amelyekkel a nap minden percében online lehetnek, és miközben Magyarországon is egyre több hivatalos ügyben lehet elektronikus ügyintézéssel eljárni, nagyon úgy tűnik, hogy nálunk az elektronikus eljárások, az internet alapú technológia a legtöbb esetben pusztán kirakat és leginkább arra szolgálnak, hogy haverok IT-cégein keresztül lehessen ellopni a pénzt vagy levenni a kedves vásárlót.

1. Sokáig nem adtam be a derekamat, hogy bármit is mobilfizetéssel vásároljak. Ennek legfőbb oka az volt, hogy nem fogadtam el azt a feltételt, miszerint külön szerződést kell kötnöm a mobilszolgáltatómmal arra, hogy a segítségével (rajta keresztül) másnál költsem a pénzemet, amikor tizeniksz éve vagyok előfizetőjük és már egy kalap pénzt náluk hagytam, fizetési késedelembe talán sohasem estem velük szemben, egyszóval jó és megbízható ügyfelük vagyok. (Bár ez semmilyen területen, sehol a büdös életben nem számít Magyarországon, mert miközben nem győzzük megmenteni az önhibájukon kívül és önhibájukból bajba jutottak százezreit, azonközben ha te vérrel és verejtékkel is, de rendesen fizeted a kötelezettségeidet, akkor cserében csak azt kapod, hogy úgy kezelnek, mint egy láthatatlan barmot, na jó, legfeljebb a sziluetted látszik, hogy köcsögösködni tudjanak veled.)

Aztán persze győzött a józan ész (magyarán: lustaság), és egyszer, ha már úgyis a mobilszolgáltatómnál jártam, beállíttattam, hogy hadd szórhassam a zsetont telefonon keresztül is.

Az első tranzakcióm egy autópálya-matrica vásárlás, a második egy parkolás volt.

Bár ez nyilván mind a tízmillió magyar zseni számára köztudott, én igenis mindkét esetben meglepődtem, hogy a megszabott díjazáson felül további díjat kell fizetnem (a mobilszolgáltatónak), amiért az lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést.

Még mielőtt bárki lebarmolna, hogy két külön dologról van szó (matrica illetve parkolás és szolgáltatói díj), el kell mondjam, hogy elsődlegesen az autópálya illetve a parkolási társaságra vagyok mérges, a következők miatt:

1) Ha elektronikus ügyintézést választasz, akkor megtakarítasz egy csomó pénzt az értékesítő cég(ek)nek, leginkább a következők miatt:

- nincs (csökken) a pénzkezeléssel összefüggő költségük: pénzszállítás, biztonság, adminisztráció, stb.;

- nincs (csökken) az anyagköltségük: papír, nyomtató, festék, adminisztráció szintén.

2) A szolgáltatásnak szabott ára van. Ha az elektronikus ügyintézés révén csökkennek a költségek, akkor ez a költségcsökkenés nyilvánvalóan fedezetet kell hogy nyújtson a mobilszolgáltató díjára. Különösen igaz ez például a belvárosi parkolásra, a maga 400 Ft-os óradíjával - összehasonlításul: Berlin belvárosában 1 euró a parkolás díja óránként!

Egyebekben az ég egy adta világon semmi előnye nem származik a fogyasztónak abból, hogy az elektronikus ügyintézést használja. És mi vagyunk a birkák, mert még örülünk is annak, hogy egy eleve drága szolgáltatásért plusz díjat fizethetünk. Ezen gombolkozzatok el, Béláim!

2. Szerintem ez a (leg)keményebb

Levelet kaptunk a TB-től (ténylegesen Budapest Főváros Kormányhivatala Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságától), hogy az egyik alkalmazottunk (ő a kísérőlevél szerint csak "tárgyban nevezett") ügyében töltsünk ki egy foglalkoztatói igazolást. És szépen mellékelték is a levélhez a fénymásolt űrlapot.

Igen, a XXI. században nem azt írták, hogy te paraszt, ezen és ezen a webcímen letöltheted a dokumentumot, nem: Mancika odaállt a fénymásoló mellé és lefénymásolta a kábé ezer éve alkalmazott űrlapot, amellyel, ezen az aprócska alapproblémán kívül csak a következő bajaim vannak:

1) Bár a kísérőlevélben megkérnek, hogy hivatkozzunk az ügyszámra, sem annak, sem a foglalkoztatót feltüntetésére nincsen előírt rubrika. Ez utóbbi azért - ismereteim szerint - elég lényeges információ. (persze, majd írok hozzá kísérőlevelet, amelyről mint műfajról tudjuk, hogy általában külön életet él a fődokumentumtól...)

2) Teljességgel érthető, hogy egy foglalkoztatás tekintetében nem ördögtől való az ezerkilencszázas keltezés - főként a munkaviszony kezdetét tekintve -, de azért a mai világban célszerűbb lett volna nem előnyomni az évezredet és -századot. Szerintem.

Mindeközben - édes pofák - a 3. pontban csak a 2010. évre közölhető adat (bár ennek lehet általam nem ismert oka). Vagy marad az újabb satírozás...

3) Jó lenne megtanulni az államigazgatásban, hogy az előre pontozott helyek hosszúságának illene korrelálnia az oda beírandó adatéval. A mellékelt űrlapon pl. a születési hely kitölthetetlen, kivéve ha valaki Rum, Bak, Écs, stb. községekben született (a jászfelsőszentgyörgyiek megszívták).

4) Az űrlap 3. pontjában hivatkozott jogszabály - 89/1990 (V.1.) MT rendelet - egészen pontosan 1998. január 1-jétől hatálytalan, azaz 13 és fél éve.

5) Ha már ezer éve használunk egy dokumentumot, akkor legalább az elütéseket illene kijavíttatni egy Mancikával (A 3. pontban két egymást követő vessző, a hivatkozott MT rendelet hivatkozott paragrafusában a két "/", a "Kelt"-ből hiányzik a "t").

Arról már nem is beszélek, hogy a múltkoriban - nem lévén munkaügyes ügyintézőm - egy kilépő kolléga miatt próbáltam összevadászni a kiléptető nyomtatványokat az interneten - kevés sikerrel. A magyarorszag.hu is csak leírást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen adatokat kell tartalmaznia az elbocsátó dokumentumoknak, de iratmintával ők sem szolgálnak (egyedül a jövedelemkimutatásra szolgáló adatlap tölthető ki az Abev-vel).

Ez a nép ceruzával a kezében fog kihalni évszázadok múlva...

Sírnak-zokognak a devizahitelesek, telebőgik az internetet és a mindennapokat, magukon kívül hibáztatva mindent és mindenkit, persze legfőképpen a bankokat. Miután legalább nyolcvanháromezer ide vonatkozó véleményt elolvastam a témakörben, egy nem túl erős  kommentben magam is beszálltam a vitába, ami persze azt eredményezte, hogy ott ragadtam, és sikerült felbőszítenem nem kevés embert.

A véleményemet - apróbb finomításokkal - továbbra is fenntartom, de e helyütt egy kicsit részletesebben is körüljárom a témát.

Egy hajóban, ami csónak

Mielőtt bárki kibicséggel vádolna, elmondom, hogy mind a lakáshitelem (2004), mind az autóhitelem (2008) svájci frank alapú, valahonnan fölülről közelítve a 160 HUF/CHF árfolyamot, tehát szopóágon vagyok én is.

Természetesen értek minden olyan beszédet, amely arról szól, miért kellett frankalapú hitelt felvenni annak idején. Azt is értem, hogy ha "albérlet áron" lehet lakáshitelt felvenni, akkor "inkább a sajátomat fizetem", hiszen az esetemben is ez volt az egyik legfontosabb érv.

Azt is gondolom, hogy a bankok minden olyan eljárása, amely az árfolyam-emelkedést jóval meghaladó mértékű törlesztőrészlet-növekedést okozott az ügyfeleknek, megvizsgálható, és amennyiben igazolható a tisztességtelen piaci magatartás gyanúja, a szerződések ezen részeit meg lehet semmisíteni és lehet arra kötelezni a bankokat, hogy ezeket az összegeket fizessék meg az ügyfeleknek.

Abban már korántsem vagyok biztos, hogy a bankoknak és/vagy az államnak helyt kellene állnia a devizahitelek egy bizonyos részéért; és ne feledjük, hogy egy bármilyen, ezt felvállaló lépés a gazdasági feltételeken túl politikai akaratot is feltételez.

Azt viszont nem gondolom, hanem határozottan tudom, hogy mindannyian bizonyos üzleti érdekeltségek - egyszerűen szólva: a nemzetközi tőke - áldozatai vagyunk. És most elsősorban nem a reális gazdasági alapot nélkülöző, spekulatív frankárfolyam-növekedésre, sokkal inkább a 2008-as gazdasági válság okára, a gátlástalan profit- és növekedéshajhászásra gondolok. De ez nem a mi dolgunk, pontosabban ez ellen nem tehetünk.

Sokkal fontosabb, hogy megvizsgáljuk, mi mit csináltunk rosszul, hol hibáztunk és még inkább: mit célszerű tennünk ebben a helyzetben. A dolog egyébként nem feltétlenül túl bonyolult, bár a pillanatnyi helyzet kezelése kétségtelenül egy kissé nehezebb.

"Míg a világ világ lesz, mindig rosszabb világ lesz"

Tudom, hogy ez az én golyóm (vesszőparipám), de cca. nyolcvan évvel ezelőtt az ország lakosságának még kb. a 80-85%-a a földet túrta és milliós nagyságrendű volt azok - nevezzük őket egyszerűen föld nélküli zselléreknek - száma, akiknek a két kezükön kívül valóban szinte semmijük sem volt.

Az én 18 éves nagyanyámnak azért kellett hozzámennie az akkor 37 éves "öreglegény" nagyapámhoz, mert a saját bátyjának kellett a szülői ház, és gyakorlatilag kipaterolta onnan a testvérét (a lelki és szellemi defektusaimnak nem ez az oka, egyébként...).

Inkább szerencsénkre, mint szerencsétlenségünkre, a szocializmus alatt azzal az illúzióval is gazdagabbak lehettünk - innentől kezdve a "mi"-t azokra a kevés vagyonnal rendelkező, de dolgozni akaró és többnyire tudó, nem negatív értelemben vett kispolgárokra használom, akik nap mint nap megfeszülünk azért, hogy felszínen tudjunk maradni és vagyoni értelemben megkapaszkodjunk legalább a középosztály alján -, hogy egy tisztességesen dolgozó pár felnőtt korának közepére tulajdonosa lehet egy összkomfortos lakásnak (netalán háznak), egy nem túl elegáns autónak és mondjuk egy hétvégi nyaralónak, elég "csak" annyit tennie, hogy tudása és tehetsége szerint rendesen dolgozik.

A rendszerváltásnál pedig azt is gondoltuk, hogy elég a politikai és gazdasági változás, és elég egy egymilliós áldozat - körülbelül ennyien vesztették el az állásukat - , és rövid időn belül életszínvonalban is elérhetjük az áhított Nyugatot, annak minden műszaki-technikai vívmányával.

Egyetlen dolgot felejtettünk csak el, pedig néhány évvel azelőtt még a szocialista propaganda is valami hasonlót zúgott, igaz, hogy csak az imperialistákra vonatkoztatva: az emberi társadalmakat sohasem a sokak jólétére alapozták, hanem éppen ellenkezőleg, sokaknak kellett azért erejüket megfeszítve dolgozni, hogy keveseknek nagyon jó legyen.

Ez a tétel az elmúlt két évtizedben sem változott, sőt: a nyugati társadalmak szociális vívmányai és a gazdasági lehetőségek között feszülő ellentét tarthatatlanságát napjainkban is a bőrünkön érezhetjük.

No meg az sem mindegy, hogy a jólét milyen gazdasági teljesítményhez kötődik. Mert ahogyan a szocialista vívmányok, úgy a kapitalisták is többnyire hitelből teremtődtek meg...

Hogy az ember ne kapjon gutaütést!

E helyütt már nem egyszer ekéztem az ELMŰ-t, mert amit adminisztráció címszó alatt művelnek, az a legjobb esetben is egy rossz vicc, de a mai akciójukkal végleg kihúzták nálam a gyufát.

Azzal kezdődött, hogy felhív egy ismeretlen szám - 70/430-4409 -, ahol egy gépi férfihang közli, hogy hátralékom van az áramszámla befizetéssel. Ez remek, mondom magamban, mióta világ a világ, csoportos beszedéssel fizetek, és bár sok-sok éve volt egy kalandom, amikor egy rossz diktálás miatt le kellett korlátozni a lehívható összeget, évek óta semmilyen probléma nem jelentkezett.

Tulajdonképpen hagynám is az egészet, de elkezd motoszkálni bennem a gondolat, hogy a múlt hónapban vagy három hétig állítgatták az elektronikus rendszerüket - nem is volt elérhető az online ügyfélszolgálatuk, de semmi baj, elvégre még csak 2011-et írunk -, valószínűleg amiatt van a probléma. Még ez sem hatna meg feltétlenül, mivel a szerződésemet nem módosítottam, de eszembe jut, hogy ezek akkor is képesek kikapcsolni a szolgáltatást, ha ők hibáznak, nézzük csak meg, mi a stájsz.

Lépnék be az online ügyfélszolgálat oldalára, persze Chrome-mal, ám - a K&H-hoz és a Szerencsejáték Zrt.-hez hasonlóan - nyilvánvalóan képtelenség megoldani egy ilyen súlyú informatikai feladatot, úgyhogy kapom a következő üzenetet. (Külön fontosnak tartom megjegyezni a "Nem megfeleő Browser" figyelmeztetésben rejlő schmittizmust és anglicizmust!)

Na jó, akkor legyen Firefox, belépek, és látom, hogy van egy lejárt esedékességű számlám július végéről. Ellenőrzöm a bankon, tényleg nem emelték le.

Na, akkor hívjuk fel őket és járjunk utána a dolognak. Tárcsázom a honlapon legkönnyebben elérhető számot - 238-1000 -, ahol nagy nehezen felveszik és a kezelő hölgy finoman figyelmeztet, hogy számlázási ügyekben a 40/38-38-38-at kell hívni. Majd felajánlja, hogy átkapcsol, de azért elmondja, hogy ha esetleg megszakadna a vonal, akkor a 40-es számot hívjam. A vonal annak rendje és módja szerint meg is szakad, "kis rutinos" - dicsérem meg gondolatban a hölgyet, még ötször próbálkozom, minden egyes alkalommal megszakad, úgy döntök, hagyom a fenébe.

De csak nem hagy nyugodni a dolog, újra tárcsázok, csodák csodájára zenével fogadnak, majd szintén egy gépi férfihang elmondja a hónap dumáját: "Ezúton is tájékoztatjuk arról, hogy számlázási rendszerünk megújítása okán számlázási kérdésekben telefonos ügyfélszolgálatunk nem tud napra kész érdemi információval szolgálni."

Nyomom is tovább a megfelelő gombócokat, de az ügyintézéshez feltétel lenne, hogy tudjam a szolgáltatási hely nyolcjegyű kódját, előttem az internetes ügyfélszolgálat a tízjegyű szerződéses folyószámla-számommal, sem James Bond, sem Pókember, sem Amerika kapitány nincs a világon, aki most kiderítené a szolgáltatási hely azonosítómat, próbálok más menüpontokkal operálni, de mindenhova tudni kellene, olyan meg véletlenül sincs, hogy egy ügyintézővel csak úgy elcsevegjek - ezt a menekülési útvonalat még a Citibank is megadja, pedig ők nagy amerikai gecik, nem ma kezdték a kibaszást az ügyfelekkel (sértődés ne essék: ezer másik szolgáltatót is mondhattam volna, most éppen ők jutottak eszembe).

Úgyhogy leteszem a telefont, és elfilózok azon, vajon hány tíz- vagy százmillióba került ez a remek átállás, vajon kinek a fia (bátyja, unokaöccse) nyerte el a tendert, mennyit kellett visszaadni a megbízási díjból és ami a legfontosabb: vajon mindezek ellenére egészen véletlenül mégis nem lehetett volna-e egy normális, működő rendszert kidolgozni?

Azt persze tudom, hogy a késedelmi kamatot automatikusan számolják majd fel a "nem fizetés" után, és továbbra sem kizárt, hogy nem úszom meg a szolgáltatás kikapcsolását.

És akkor a végére két apróság, hátha olvassa egy nyári gyakornok a posztot az ELMŰ-nél: érvényes szerződésem van veletek, amelyben csoportos beszedési fizetési módban állapodtunk meg, tehát óvatosan majd a gecizéssel.

A másik: a magyaridiota@citromail.hu e-mail címen elérhető vagyok, ha ez számít.

Még nem késő korrigálni!

Az ELMŰ telefonos automatájának szövegéből:

"Ezúton is tájékoztatjuk arról, hogy számlázási rendszerünk megújítása okán számlázási kérdésekben telefonos ügyfélszolgálatunk nem tud napra kész érdemi információval szolgálni."