Magyaridióta

Ősrégi, de a mai napig a kedvenc logika feladványom, hogy hogyan lehet három egyenes vonallal összekötni egy négyzet (négyszög) négy sarkát úgy, hogy közben nem emeljük fel a ceruzát.

A feladvány azért is különösen kedves a szívemnek, mert nemcsak a geometria világában, hanem a hétköznapi életben is alkalmazható a megoldás: el kell vonatkoztatni a sík négy pont által határolt részétől, azaz "ki kell lépni"a négyszögből.

Mi emberek hajlamosak vagyunk egy problémakör tekintetében leragadni a probléma által kijelölt inerciarendszerben, képtelenek vagyunk távolról, más aspektusból szemlélni az egész dolgot - ilyenkor olyanok vagyunk, mint a bukóablakon betévedt bogár, amely, szabadulni akarván börtönéből, ezerszer is nekikoppan az ablaküvegnek, mert csak a kinti fényt látja, az odavezető utat nem.

Az elmúlt napokban alkalmam volt kicsit részletesebben belenézni, -hallgatni a kormánypárti médiába, és bár némely elemét tekintve döbbenetes, egészen érdekes tendencia mutatkozik a kormányhű kommunikációban. Egy mondatban összefoglalva: a kormány ellentámadásba lendült.

A kommunikációs stratégia továbbra is a szabadságharc gondolatára épül, ám hangsúlyosabb lett a "megtámadtak bennünket" elem. Hazánk ellen átfogó nemzetközi támadás van folyamatban (ez igaz), melynek oka egyes üzleti körök érdeksérelme (alapvetően igaz), a támadást pedig itthonról szervezi a nemzetellenes és idegenszívű szociálliberális bűnbanda (bárcsak század akkora politikai befolyásuk lenne, amivel egy ilyen támadást el lehet intézni...).

Nyilvánvalóan nem mérvadó, részben mert lehet szervezett is, de érdemes odafigyelni az "utca hangjára", a párt- vagy kurzushű véleményekre. Tegnap délután a Lánchíd Rádióban egészen vad dolgokat is lehetett hallani, volt ott fuldokolva szidalmazott, állítólag a fogyóban lévő ellopott pénze miatt aggódó és ezért a kormányt támadó szociálliberális bagázs, volt százezres kormányt támogató tüntetést követelő hallgató, sőt mintegy ceterum censeóként volt megszervezett, csalárd 9/11-et emlegető hőzöngő is. Becsületére legyen mondva a műsorvezetőnek, hogy ez utóbbi esetben azért finoman figyelmeztette a nénit, hogy azért ott emberek haltak meg, szóval az ilyen jellegű kijelentésekkel csak óvatosan.

(Félreértés ne essék: természetesen a balliberális média elmúlt 10-15 évéből is százszámra lehet hasonló elmebetegeket hozni, de ez itt most irreleváns.)

A fő kérdés nyilvánvalóan a szellemi hogyan tovább. Már említettem, hogy ha van és marad 1,2-1,5 millió szavazópolgár, aki számára emészthető és elfogadható ez a retorika, akkor a Fidesznek tkp. nincs más dolga, mint hogy maradjon ezen a vonalon. Annál is inkább, mert innentől kezdve bármi rossz történik az országban, az nem a kormány műve, hanem a hazánkat elpusztítani szándékozó ellenségé: ha emelkedik a benzinár, arról az ellenségeink tehetnek, ha nőnek az árfolyamok, akkor az spekuláció, ha meg kell hátrálnunk, az nem az irányvonal kudarca, hanem összeesküvés, és így tovább.

Egyelőre nem mutatkozik semmi jele annak - sőt, inkább a kommunikációs offenzíva erősödése tapasztalható -, hogy változna ez az irányvonal, és bevallom, én magam nem is számítok erre.

Pedig van egy aspektusa az egésznek, amely tekintetében célszerű lenne elhagyni a kellemes langymeleget árasztó akol-inerciarendszert.

Ez pedig a következő: ha Magyarország ellen összefoghat a világ (márpedig, mint látjuk: igen, összefoghat), és térdre kényszerítheti Orbán Viktor személyes szabadságharcát (magát Orbán Viktort is térdre fogják kényszeríteni), akkor az e feletti bánkódás helyett talán célszerű lenne elgondolkozni azon, hogy a zseniális hadvezér, a "vezénylő tábornok" vajon jó stratégiát választott-e. És ha nem választott jó stratégiát, ha rosszul mérte fel az erőviszonyokat, akkor egészen véletlenül nem hibázott-e. És ha egészen véletlenül hibázott, akkor mekkora kárt okozott ezzel az ország népének. És ha rosszul politizált, és  még kárt is okozott az országnak és annak népének, akkor nem kellene-e levonni a megfelelő következtetéseket.

Nem, véletlenül sem kívánom Orbán Viktor politikai halálát, leváltását, megszégyenülését - ez utóbbit egyébként is megspórolta nekem, mert elintézte magának.

Amit én szeretnék, az az a fajta racionális politizálás, a szimpatizánsok részéről pedig az az ésszerű gondolkodás, amely felfogja és elfogadja, hogy ezen a pályán nemcsak hogy többen fociznak, de még csak nem is mi vagyunk a legerősebbek és legügyesebbek, valamint hogy a játék szabály- és keretrendszere eléggé szabott, ráadásul azt sem mi határozzuk meg.

Ha ez egyszer beégne a magyar agyakba, felőlem Orbán Viktor haláláig miniszterelnök maradhatna.

Vessük el az elmebajt mint (egyedüli) indokot. (képinnen)

Vessük el az agresszív kismalacról szóló tucatnyi remek viccet.

Vessük el, hogy mindez indok nélkül való.

Vessük el a reményt is, hogy nem az. (Vagy ki tudja, melyik a jobb.)

A Fekete Lovag már elcsépelt. Mondok inkább egy saját hasonlatot. Volt egyszer egy barátom, neki volt egyszer egy dzsipje. Egy erdei buli alkalmával fogtam magam és az éjszaka kellős közepén nekiindultam a rengetegnek a dzsippel. Már éppen fordultam volna vissza, amikor egy pocsolyás, sáros részhez érkeztem, gondolkodás nélkül belehajtottam. És annak rendje és módja szerint benne is ragadtam. Hadd ne ecseteljem a dolgot: a vége az lett, hogy egy fél tucatnyi barátnak csesztem el a bulizásra szánt éjszakáját a kirángatási kísérletekkel, és valamikor reggel egy arra járó traktor húzta ki a verdát.

Hogy mire játszik Orbán Viktor, az a többség számára rejtély. Látszólag semmi logika nincs benne. Egy nem létező sebezhető gazdaságú ország miniszterelnöke elkezd pulykakast játszani. Mindenkivel. Legfőképpen azokkal, akik - ha akarnák - megehetnék reggelire, anélkül, hogy egy jóízűt böffentenének utána.

Azt elég nehéz elképzelni, hogy az elmúlt másfél év alatt ne lett volna olyan ember Orbán közelében, aki legalább a legalapvetőbb közgazdasági összefüggéseket elmagyarázta neki. Mindezek ellenére továbbra is megyünk előre, már ott vagyunk a betonfalnál, de mi még mindig nyomjuk a bicajt, nemcsak sérthetetlenek, de érinthetetlenek  is vagyunk, az a fal meg majd csak megadja magát egyszer.

Kell, hogy valami racionális, de legalábbis érthető ok legyen mind e mögött.

Tavaly nyár végén elpoénkodtam azon, hogy az ok egy ígéret, egy prófécia. De tegyük ezt most félre, illetve egy kicsit rázzuk gatyába a dolgot és igazítsuk a valósághoz. Fogalmazzunk úgy, hogy az egész viselkedés hátterében egyfajta hit, ha jobban tetszik, szilárd meggyőződés áll. Mégpedig az abban való hit, hogy állhatatossággal, kitartással "térdre kényszeríthető" az a világrend, amely ellen harcolunk. Időről időre voltak a történelemben olyan alakok, akik nekimentek a jóval nagyobb túlerőnek, és ha el is estek, valamelyest eltérítették a történelem robogó vonatát. Lehet, hogy a határok feszegetése, az "úgysem-úgyis" szemlélet - úgysem hagyják, hogy csődbe menjünk, úgyis segítenek rajtunk, úgyis csak erősködnek, de végül engedni fognak - bizonyos kérdésekben eredményre fog vezetni. Lehet, hogy a végcél nem egy őrült szabadságharc általi katartikus tisztítótűz (vagy orgazmus), hanem egy jóval kisebb, racionálisabb eredmény elérése, szándékosan eltúlzott eszközökkel. Ki tudja?

Ugyanis, ha Orbán tud valamit a politikából, az az, hogy abban a politikai inerciarendszerben, amelyben ő (mi) mozgunk, viszonylag tág tér van a visszakozásra. Főként a jelenlegi gazdasági-politikai helyzetben, amikor a legtöbben legtöbbször óvatosak.

Orbán már nem egyszer bizonyította, hogy pimasz stílusával is lehet eredményt elérni, és az arroganciának tűnő határozottság is vezethet eredményre a politikában, az anyámasszony-udvariaskodás helyett.

Csak egyetlen dologban lehetünk biztosak: nemsokára megtudjuk, hogy tudja-e, mit csinál.

Most az egyszer nagyon szeretném azt hinni, hogy igen!

Úgy alakult, hogy éppen karácsony előtt sikerült költöznünk, nagy deal volt, sajátból mentünk albérletbe, kedvező feltételekkel, csak nehogy megbánjuk.

Így lettünk budai lakosok, de hát már Márai is megmondta, hogy "Budán lakni világnézet dolga", és valóban: az erkélyünkről a fél világot belátni, már amennyiben Budapest és északi agglomerációja a világ. Nem az, de nem baj. (képinnen)

A szilvesztert heveny rámolással töltöttük, miközben odakint, sötétedéstől dúlt az ünneplés, délután fél öttől hajnali egyig egyfolytában mentek a tűzijátékok, Fóttól a Bazilikáig, és biztosan még azon is túl, csak az már nem látszik, ezért sem ér plusz ötmilliót a panoráma.

Az est folyamán láttunk több száz amatőr tűzijátékot, csak az éjfélt megelőző és azt követő öt percben fél százat számoltunk össze (hopp, most kiderült, hogy nem vertem a vigyázzállást a Himnuszra és nem hallgattam meg azt a vívóembert, bár lehet, hogy most árultam el végleg magam: tényleg, mikor beszélt az a majom?).

A legtöbbet még csak szépnek sem mondanám, fantázia nélküli színes pukkanások, gagyiságunk szivárvány fényei, kizárólag a háziállatok megfélemlítésére jók - valljuk be őszintén.

És bár tudvalévő, hogy az emberek a legnagyobb szükség esetén sem feltétlenül okosan költik el a pénzüket, bennem végig az motoszkált, hogy ha tényleg olyan nagy a baj - elvégre váltság van -, akkor mi a fészkes fenének költött el Budapest (felének) lakossága több milliót erre a szarra!?

Ja, tényleg: én meg szeszre költöm...

Az korántsem baj, ha egy kormányzat a teljesítményét túlfényezi, benne van a pakliban, mondhatnánk, a rendszer része. Nem probléma a sikerpropaganda alkalmazása sem, mert ki az a marha politikus, aki azzal az üzenettel szólalna meg nagy nyilvánosság előtt, hogy valamit elkúrt vagy társaival elkúrtak (hogy stílszerű legyek).

Az szintén nem baj, ha a kormánypárti - vagy úgy általában egy bizonyos politikai erőhöz köthető és kötődő - sajtó az ellenoldali fél vagy felek politikai aktivitását alulbecsüli vagy nem tulajdonít neki olyan fontosságot, mint azok a másikak.

A baj akkor kezdődik, ha elindul a bagatellizálás. A mismásolás. Az elhallgatás. A hírhamisítás.

Ennek a nagyobbik, elvi oka, de kizárólag a közszolgálati média kapcsán az, hogy ha már az adófizetők pénzén tartják fenn ezeket az alakulatokat, akkor legalább próbálják meg a valósághoz közeli tájékoztatást.

A kisebbik, de politikai értelemben súlyosabb hiba a saját tábor és önmaguk becsapása.

Ha csak a legújabb kormányzati kommunikációsszerű izét említem is, amikor Selmeczi Gabriella, majdan Szijjártó Péter is azt állította, hogy az MNB által az uniós szabályoknak megfelelően közzétett államadósság-jelentés rossz, mert almát hasonlít össze a körtével, akkor a nem elvakult választópolgár hiába veri két ököllel a fejét vagy röhög maga elé meredten, a helyzet az, hogy a célközönségnél ez hihető, éppen ezért jó és elfogadható érv.

Ha Orbán Viktor és albetétjei úgy kalkulálnak, hogy mindig lesz (alaphangon) 1,2-1,5 millió ember, aki akkor is beszopja az ilyen dumát, ha közben a körmeit tépik a Lendvai utcai kazamatákban, akkor a taktika kiváló. Ennyi emberrel ugyanis, figyelembe véve a megváltozott és megváltozó választási szabályokat, hosszú ideig, viszonylag simán szerezhet többséget a Fidesz.

Márpedig egy ekkora tömeg meglétére utaló jelek szép számmal vannak. Persze az ellenoldali hülyeségvadászok mindig az extrém eseteket említik, de enélkül is tudható, hogy egyrészt a magyar néplélek alkalmas az állandó külső, nemzetpusztítási célú támadásról szóló mesék befogadására, másrészt ha összeszámoljuk, hogy áttételesen is hány család függ a jelenlegi kurzustól, akkor nem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak az az elképzelés, hogy ennyi embert bármikor lehet mozgósítani a rezsim mellett.

A játék azonban, ahogy írtam már, politikailag ugyancsak veszélyes.

A törésvonalak ugyanis egyre nagyobbak, markánsabbak, láthatóbbak. Az teljesen mindegy - és méltatlan is az erről szóló vita -, hogy a tegnapihoz hasonló, egy-egy ilyen tüntetésen 10-20-30 vagy százezren vannak-e. Sokkal lényegesebb, hogy a társadalmi spektrum elég széles és egyre szélesebb, valamint hogy a közös alap, az egzisztenciális félelmek mellett még van jó néhány, különböző érv és érvrendszer, amely a rendszer ellenében megmutatja magát.

Ha pedig a kormányzati és Fidesz pártpropaganda nem készül fel a megfelelő kommunikációra, akkor végül is a saját bázisukat (és saját magukat) csapják be, de sokkal súlyosabban, mint 1994-ben a választási nagygyűlés helyszínül szolgáló stadionba a győzelem V jelét mutatva bevonuló akkori MDF-es vezetők.

Félő ugyanis, hogy az elégedetlenség nem mindig fog fokozatosan nőni, hanem egyszer csak berobban. És az így jelentkező elégedetlenség a most elaltatott szimpatizánsokat és pártbélieket is sokként fogja érni.

Másodközlés. Eredetiben megjelent a nol.hu-n.

 „A legjobb, ha mindent kimondok,

Igy oktatnak ügyeletes

És tanulságos napi gondok.”

József Attila

Honfitársaim!

Hazánk, népünk történetének újabb zsákutcás két évtizedét élte a mai napig. A borzalmas magyar huszadik század nemzet és országzsugorító, sok millió életet értelmetlenül elvesztő, sokunknak, elődeinknek nyomorúságot és szenvedést hozó évei után újra volt lehetőségünk a felemelkedésre. Nem sikerült, elrontottuk. Mi ebben a húsz-huszonöt évben felnőttként élő állampolgárok felelősek vagyunk ezért. De különös és nagyobb a felelősségük azoknak, akik politikai, közéleti vezetőként, szereplőként vagy az átlagot jóval meghaladó szellemi és anyagi javak tulajdonosaiként, birtokosaiként éltek ezekben az években.

Különleges felelősség hárul a gazdasági és kulturális életben vállalkozó magyar emberekre. Ők voltak, lehetnek az ország felemelkedésének motorjai, miként az 1867-es kiegyezés utáni időkben is azok voltak. Az ő sok-sok éves megfeszített munkájukra, felelős gondolkodásukra és kockázatvállalásukra van szükség. Sokan bizonyítottak az elmúlt években, sokan elbuktak. De nagy a kísértés, hogy egy részük törekvése, piaci harcai és önzésük lesz a magyar nép felemelkedésének gátja.

Elsődleges a felelősségük a szellem embereinek. Tudósoknak, tanároknak, orvosoknak, a kulturális értékek létrehozóinak, azaz az értelmiségnek. Az árulásunk, a többi embertársunk szellemi magára hagyása, a felelős megszólalásaink elmaradása az értelmiségi létünket hazudtolhatja meg.

Jószerivel azt sem tudjuk, mi miért történik velünk, mit, miért és hogyan rontottunk el.

Nem vettük észre, hogy egy újkori gyarmatosítás áldozatai és nem kevesen kiszolgálói, sokszor, de kevesen haszonélvezői voltunk, leszünk. Felismertük, inkább csak éreztük, hogy a zsákutcás huszadik századunk és a ránk erőltetett, de sokunk által sokáig helyesnek hitt, részben bűnös, de kulturális és anyagi gyarapodást is hozó, ún. szocializmusa, társadalmi gazdasági rendszere után, helyett újra a domináns és az emberiségnek óriási fejlődést és egyúttal óriási szegénységet is eredményező világrendhez kell csatlakoznunk. A világban domináló modern kapitalista társadalmi, gazdasági rendszert választottuk. Helyes volt, nincs más lehetőség, nincs más módja népünk életének. De nekünk ebből valamiféle torz, a nemzetünk felemelkedését nem eredményező válfaja jutott, részben a saját hibáink, részben mások érdekei miatt. Egy olyan újkori gyarmatosítás áldozatai lettünk, amely kevesebb eredményt hozott számunkra annál, mint ami lehetséges és méltányos lett volna. Amelyben népünk újra szétszakadt erkölcsében, javaiban, érzelmeiben. Sok oka van ennek, de alapvető ezek közül, hogy megrogyott és zsugorodott a gazdaságunk. A lehetségesnél és a szükségesnél kevesebb eredménye lett a munkánknak. S ebből, a létrehozott új javainkból, jövedelmünkből kevés maradt nálunk. Jelentékeny része mások gazdagodását, jobb létét szolgálta, szolgálja.

De egyúttal az euroatlanti demokráciákhoz is csatlakoztunk. Átvettük politikai, állami létük, történelmi tapasztalataik és működési módjuk sok-sok elemét is. Segítségükkel biztonságunkat, békénket is elértük. Jól tettük! Létrehoztuk a modern, polgári demokráciát, a köztársaságot, a jogállamot és hellyel-közzel a jogállamiságnak megfelelő közéletünkben intéztük közös ügyeinket.

Ez természetesen nem volt tökéletes, hiba, vétkek és javítandó nélkül való. Kiváltképpen nem 2006-tól.

A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választásokon népünk többségének csalódása, de egyúttal reménysége is kifejeződött. Azt remélhettük, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség politikájával, kormányzásával kijavíthatjuk a hibákat, javíthatjuk a gazdasági világrendben elfoglalt pozíciónkat, gyarapíthatjuk hazánkat, és ennek révén jobban, boldogabban élhetünk. Ebben a más pártokra szavazók közül is sokan reménykedtek, bíztak, demokratához méltóan, tiszta szívvel elfogadva a többség döntését.

De mi történt utána?

Újra utat tévesztettünk! A meg nem gondolt gondolatok jegyében és alapján zsákutcás gazdaságpolitika, hatalommániákus politikai-kormányzati gyakorlat valósult meg. A fülkeforradalom hamis ideológiájával és álcája alatt antidemokratikus változások történtek, történnek a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális életünkben egyaránt.

A köztársaság fejlesztése, hibáinak kijavítása helyett új, jobb, demokratikusabb Alkotmány helyett olyan Alaptörvény és ennek nyomán olyan jogrend születhet és léphet hatályba 2012. január elsejétől, amely romlásba viheti hazánkat.

Nem túlzás ez, nem felelőtlen gondolatok és téves állítások ezek? Sajnos nem!

Hosszú lenne itt részletesen kifejteni, indokolni mindezt. Arra lenne szükség, hogy elsősorban a felelős értelmiségiek, főként a társadalomtudósok, az újságírók végezzék el ezt a munkát. Mutassák be népünknek, mi vár rá, ha nem fordulunk vissza ebből a zsákutcából.

A legnagyobb felelőssége ebben a Fidesz-KDNP vezetőinek, az Országgyűlés többségének és a kormánynak, élén Dr. Orbán Viktor úrnak van. Meggyőződésem, hogy hittel és a jobbítás szándékával tették a dolgukat. S remélem, hogy a jövőben is úgy cselekszenek. De be kell látniuk, rossz útra vezették a magyar népet. Többek között az erőviszonyok figyelmen kívül hagyásával, nemcsak a globális tőkével, de az euroatlanti demokráciákkal is harcba szálltak, felelősen manőverező politika helyett. Gazdasági visszaesésbe és államcsődbe taszíthatják az országot, amivel óriási szenvedést okoznának a népnek. A demokráciánk fejlesztése helyett antidemokratikus útra és gyakorlatra vezetnek bennünket, ami megosztja a nemzetet és csökkenti erejét. Rombolja az emberek hitét a munkájuk értelmében, és abban a reményben, hogy családjuknak és maguknak jobb, boldogabb életük lehet, mint elődeiknek. Rombolja azt a hitet és reményt, hogy a munkánkra, a gazdasági és kulturális eredményeinkre büszke és boldogabb emberek és nép lehetünk. Megakadályozza, hogy hatékonyabb demokratikus közéletben határozzunk dolgainkról, hogy jobb köztársaságban, valóban a jogállamiság keretei között és félelem nélkül élhessünk, élhessenek majdan felnőttként a gyerekeink és az unokáink!

Különleges felelősségünk van a legtöbbször magukat cigány származású magyarnak tartó és a magyart is édesanyjuktól tanuló honfitársainkkal szemben. Körükben sajnos gyakoribb az iskolázatlanság, a munkanélküliség, a szegénység és a bűnözés, mint a más eredetű magyaroknál.

Őket többszörösen sújtotta hazánk gyarmatosítása, többen maradtak munka nélkül. Az ő gondjaikra kisebb figyelem és a helyzetük javítására kevesebb jutott a közösből, mint népünk más csoportjainak.

Az ő felemelkedésük nélkül nincs sikeres és békés Magyarország. Kötelességünk ebben segíteni, mindannyiunknak, köztük a tanultabb, kevésbé szegény cigány embereknek.

A cigány származású honfitársaink és gyerekeik, unokáik tudása, munkája és művészetük nélkül szegényebb lesz a Hazánk. Velük sokkal gazdagabb.

Abban reménykedem honfitársaim, hogy megértve gondolataimat, még van lehetőség visszafordulni a zsákutcából, vagy más hasonlattal szólva, megállnunk a szakadék szélén. Nem hiszem el ugyanis, hogy például olyan tiszteletre méltó és példaadó életteljesítményű emberek, mint Réthelyi tanár úr vagy Martonyi János, s sorolhatnám tovább, kétségek nélkül azonosulnak az általuk vagy az ő nevükben is folytatott hibás politikával. Hogy nem képesek megfelelni a felelősségüknek, újragondolni az elmúlt másfél évet, a helyzetet és cselekedni a hibák kijavításáért.

A Fidesz-KDNP-re szavazó állampolgárokban is bízom. Nem lenne jó, ha ők is megélnék azt a lelkiismeretfurdalást, amely a baloldali szavazókban jogosan kialakulhatott, látva, mivé fajult 2006-tól az ország kormányzása, milyen erkölcsű és idegzetű ember vezette azt. A hazánk érdekében azt remélem és kívánom, hogy ne kelljen átélniük néhány év múlva ugyanazt vagy hasonlót. Elsősorban azt, hogy a haza üdvének szolgálata helyett a mániákus célok, a hatalomtechnika jegyében tragédiába vezeti a mostani kormányzás fő felelőse az országot.

Fogjunk össze, cselekedjünk! Változtassuk meg az elmúlt évek hibás politikáját! Elsősorban azokat kérem, hívom fel erre, akiknek ez a leginkább a felelőssége és lehetősége. Mindenek előtt a kormányzó koalíciót alkotó országgyűlési képviselőket!

Hölgyeim és uraim!

Ha önök az eddigi úton mennek tovább és bevezetik az Alaptörvényt, megszavazzák az ahhoz tartozó törvényeket, többet követnek el, mint hibát, tévedést.

Minden magyar, minden magyarországi demokratának össze kell fognia hazánk megmentéséért.

Ehhez először is egymás tiszteletére, kölcsönös jóhiszeműségre van szükség. Meg kell szabadulnunk a gyűlölet, a rosszhiszeműség bennünk lappangó, de sokszor megnyilvánuló terhétől és mételyétől.

Miközben az elmúlt 30-35 év alatt alig nőtt hazánk éves nemzeti jövedelme, az országlakosok több mint fele szegényebben él, mint az 1970-es évek végén. S még mi minden rosszabb, mint akkor... Mennyivel kevesebb embernek nincs munkája, mennyivel többen félnek a bűnözéstől, mennyivel többen reményt és lakást vesztettek, mennyivel kevesebb gyermeket nevelhetünk. Ezek tények. De nem sírom, kívánom vissza a Kádár-érát, annak felszámolásáért dolgoztam én is.

E romló helyzet elsősorban a politikusok hibájából jött létre. Azok hibájából, akik dolga, megbízatása volt mindezek elkerülésére vagy mérséklésére vezetni az országot.

Tisztelt Fiatal Honfitársaim!

Ne menjenek el! De ha erre is kényszerülnek, néhány év múlva jöjjenek vissza!

Lehet, hogy a mostani politikusok, köztük az idősebbek és sajnos köztük sok fiatal ember nem képes megfelelni a köz általi megbízatásának?

Remélem, hogy egy részük igen. De Önök, a fiatalok nélkül, egy új politikus nemzedék gyors közéleti cselekvése, sőt kormányzati hatalomba kerülése nélkül, nem kerülhet ki hazánk a zsákutcából. E nélkül nem lehet jobb, gazdagabb életük, mint szüleiknek. Cselekedjenek, amíg nem késő!

Akadályozzák meg az Alaptörvény január elsejei bevezetését, mert e nélkül sokkal nehezebb lesz kijavítani az eleik hibáit! De biztos, hogy sokkal tovább fog tartani és sokkal több szenvedés lesz a ára!

Cselekedjünk, cselekedjenek! Terjesszék az interneten a gondolataimat, ha legalább egy részével egyetértenek!

Követeljük a köztársasági Alkotmány megtartását!

Követeljük, hogy az országgyűlés vonja vissza az Alaptörvényt, és a hozzá tartozó törvényeket!

Követeljük, hogy a Fidesz-KDNP többség válasszon új, felelős kormányt!

Alkossunk új Alkotmányt! Építsünk egy új Magyarországot!

Ady Endre írta:

„Gyáva Barla diák

Hadverő nem volt Barla diák,

Én jámbor, görögös, kopottas ősöm.

Elmaradt Töhötöm seregétől

Ama véres őszön.

Áthágta a Meszest a sereg,

Üszkös falvak küldtek utána átkot

S nem kereste a seregben senki

Kis Barla diákot.

Ő ott maradt a dúlt falvak között.

Virágos kunyhó épült a romokra

S kizöldült a megsebzett vidéknek

Zúgva nyargalt a hősi sereg

A reszkető, bérces Erdélyen által.

Barla maradt, rótt, szántott, álmodott

Egy kis szláv leánnyal.”

Ez a magyar történelem. Álmodjunk mi is!

Isten óvjon bennünket, Isten óvja Magyarországot!

Boldog karácsonyt és sikeresebb új évet kíván egy mai gyáva Barla diák.

Budapest, 2011. december 19.

Budai Viktor

U.i.: Kérem, szólaljanak meg, felelős honfitársaim! Mondják el, írják le, miben tévedtem és hogy talán mi igaz e levelemben!

Legyünk őszinték: manapság viszonylag ritkán találkozni olyan "megnyilvánulással", amely  a régi, "bűnös" korral való azonosulásra utal, ezért is csodálkoztam rá a következő képen látható, hogy is mondjam, eklektikus matricahalmazra.

Külön érdekesség - és remélem, hogy nem kerül senki fejébe -, hogy a gépjármű a Magyar Öttusa Szövetség matrica-fennhatóságával közlekedő furgon volt. Hát igen, nem mindig van idő a kurzus-azonosulásra...

Először is, tartozom Duplawöwnek egy bocsánatkéréssel, amiért kis késéssel teszem közzé remek találatait, másrészt tartozom neki egy köszönettel, amiért folyamatosan működésben tartja magyaridotizmus-érzékeny szenzorainkat.

Nem beszélve Koppány mozgó boltjáról, amit én úgy képzelek, hogy minden egyes állomáshelyen Koppány egy-egy negyed testrésze szolgál ki...

Leginkább azért gondolom, hogy ez mégsem lehet az eredeti változat, mert amikor én először találkoztam a játékkal - tehát vegyük úgy, hogy nekem az az eredeti, bár akkor már régóta futott a játékpiacon (ld. a lenti képet)  -, akkor még 10.000,- Ft-ért (tízezer forintért!) lehetett benne venni egy lakást.

Most meg ugyanannyiért három játékot...

Mostanra eljutottam oda, hogy egyáltalán nem érik el az ingerküszöbömet a spamek, ha a szűrő átengedi őket, szenvtelenül törlöm a jobbnál jobb ajánlatokat. (Egy ideje a céges e-mailünket oroszok támadták meg, néha még bele is olvasok a leveleikbe, legalább gyakorlom a húsz éve szunnyadó, annak idején az állam által is elismert nyelvtudásomat.)

Emellett az iwiw-re sem lépek be túl sokszor, mára minden szájberkapcsolatom a fácsén zajlik, istenkém, az óceánon túl kicsit több pénz és emberi erőforrás áll rendelkezésre a fejlesztéshez.

Azért még vannak olyan ismerőseim, akik az iwiw-en leveleznek, kulturáltan elolvasom az üzeneteiket - amelyek többnyire engem nem érdeklő infók vagy nettó marhaságok. (Ha lehetne szólni a világnak, akkor szolidan figyelmeztetném, hogy nem akarok naponta 199 eurót keresni azzal, hogy a ruletten feketére és pirosra teszek, de mivel nem áll módomban elmagyarázni neki az életet, mint okos apa a hülye gyerekének, egyszerűen csak simán teszek. Rá.)

November elsején viszont kaptam egy olyan üzenetet - ld. fent a képet -, amelytől kinyílt a bicska a zsebemben, és szép csendben azt tudakoltam a sorstól, vajon miért nem annak küldője ült a levélben említett autóban. Még akkor is, ha a sztori nyilvánvalóan kamu.

Mert azért ahhoz kell a rinocéroszbőr az arcon, bár nevezzük inkább simán aljasságnak, hogy ismeretlenül, pontosabban egy kamu névről, nevén nevezve az embert - egyedül a nevet, amelyen megszólított, változtattam meg a képen -, egy kitalált tragédiára hivatkozva próbálja meg eladni a szarát.

Mindenszentekkor. A kihagyhatatlan.eu nevű linken.

Helyette is mentek volna inkább kirándulni...

- Ismertem egy embert El Pasóban. Egyszer meztelenre vetkőzött és beleugrott egy kaktuszbozótba. Én is azt kérdeztem tőle, hogy "miért"?

- És mit válaszolt?

- Azt, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.

(Párbeszéd A hét mesterlövész c. filmből)

Kétségtelen tény, hogy sohasem volt esélyem a Teréz anya-díjra, igaz, soha nem is hajtottam rá. Más szóval: ha egyszer megformázzák az együttérzés szobrát, biztos, hogy nem engem kérnek fel hozzá modellnek.

A nyomor, a szenvedés, a betegség, a halál mindig is az élet részei voltak, és (sajnos) senkinek sem kell messzire mennie ahhoz, hogy találkozzon ezekkel. Ha viszont a segítségre szorulók a közelben vannak, akkor azoknak sem kell messzire menniük, akik segíteni szeretnének.

Ezért is döbbentett meg hír, amely arról szólt, hogy már eddig is több mint húszmillió forint gyűlt össze az egyiptomi buszbaleset áldozatainak. Eli Wallach-hal és Steve McQueennel együtt kérdezem: miért?

Miért olyan különleges ez a baleset és mennyivel különb, mint más balesetek? Hazánkban hétvégente 120-130 közúti baleset történik, a leggyakrabban halálos áldozattal. Ők mennyivel vannak jobb helyzetben, mennyivel kevésbé szorulnak rá a segítségre, mint azok, akik Egyiptomban lelték halálukat?

Vagy csak nem az ősrégi tétel bizonyosodik be már megint, miszerint a média dönti el, mi számít igazi tragédiának? Napokig nem lehetett úgy bekapcsolni a rádiót, a tévét vagy rámenni az internetre, hogy ne a hurghadai balesetről vagy annak áldozatairól legyen szó. A média hiénái és dögkeselyűi szokásukhoz híven boldogan feredőztek a vérben és számoltak be az áldozatok életének legutolsó morzsáiról is.

Hát tényleg itt tartanánk? A tévé azt mondja, hogy ez a szörnyűséges fájdalom minden eddiginél szörnyűségesebb fájdalom és már emeljük is a telefonkagylót, hogy segítsünk?

Vajon amikor a szomszéd lépcsőházban hal meg Mariska néni, akkor miért nem megyünk át és ajánljuk fel a segítségünket az elhunyt családjának? Mert messze van? Messzebb van, mint Egyiptom? Vagy azért, mert "úgyis van nekik elég"? Mert "most vettek egy Suzuki SX4-et, és ki sem látnak a pénzből", ergo "nekik nem kell"? Honnan tudjuk, hogy az egyiptomiaknak kell vagy jobban kell?

Megkérdezném, hogy vajon ennyire ostobák vagyunk-e, de tudom a választ: igen, ennyire ostobák vagyunk. Gondolkodás nélkül nyúlunk a telefonkagylóért, mert az nem kerül igazi erőfeszítésbe. És azt gondoljuk, hogy egy telefonnal letudtuk a napi, heti vagy éppen éves jó cselekedetet.

Ám hogy én is mondjak egy rosszt hírt a végére: földi életünk nem a Doom, ahol egy kód beütésével miénk lehet az örök élet. Hiába hazudja azt bármelyik népmese vagy bármelyik egyház, hogy a jó cselekedetért cserébe jót várhatunk: a jó tett olyan, mint jó tanulónak az ötös osztályzat. Alapértelmezett. Azért sem dicséret, sem köszönet, sem hála nem jár.

És a legkevésbé sem jár érte örök élet. Hát így adakozzatok.

Peredhil a megmondhatója, mennyire ki nem állhatom a gépjárművek ablakába kihelyezett  baby-on-board matricákat és fityegőket, legfőképpen azért, mert semmiféle módon nem befolyásolják a vezetési stílusomat. Azaz nem vezetek semmivel sem lassabban és óvatosabban, ha látom, hogy elvben gyermek is utazik a másik gépkocsiban. Felőlem egyébként az angol királynő is ülhetne odaát, nem azért vezetek úgy ahogy, hanem mert tisztában vagyok azzal, hogy a közútra kihajtás pillanatától mindenki a másik életével is játszik, nemcsak a sajátjával.

Nem beszélve arról, hogy nem egyszer éppen a mami által feldekorált autót vezeti papi olyan állat módon, hogy a Félelem bérében a teherautó közelébe sem engedték volna.

Persze, mint minden marhaságnak, ennek is különböző fokozatai léteznek. Az egyik überidiótaság a következő képen látható:

Lelki szemeim előtt már látom is a követező matricát: "Leendő kismama az autóban". Kúrómajom partiarcoknak kötelező lesz.

Ám hogy legyen valami pozitív is a posztban, itt van egy jópofa felhasználási módja a szlogennek:

dokuinnen

Láttam már néhány parlamenti dokumentumot - közöttük módosító indítványt is -, és mondhatom, nem túl gyakori az a fogalmazási mód, amit dr. Staudt Gábor, a Jobbik parlamenti képviselője használt a 2012. évi költségvetési törvénytervezethez írt módosító indítványának indoklásában.

Egyébként valószínűleg ő az első Brad Pitt nevének parlamenti irományba történő belefogalmazásában is.

Én mindenesetre hangosan röhögtem rajta!

Hogy meglegyen másolható formában is:

A javaslat célja, hogy rendezze azt a helyzetet, hogy a Terrorelhárítási Központ egy jól fizetett állománnyal ellátott, komolyan felszerelt, de jelentős belső munkanélküliséggel rendelkező szervezet, amelynek egyetlen valós célja, hogy létrejöjjön egy szabályozatlan hatáskörű intézmény, amely hírszerző és elhárító tevékenységet is folytathat belföldön és külföldőn egyaránt, és ezek mellett ellássa a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmét is. Terroristák híján azonban tevékenységük saját létezésük bizonygatásában merül ki, ennek során pl. végső fázisban vesznek át ügyeket más szervektől, hogy utána a babérok learatását ők végezhessék. Ennek során azonban elég gyakran hibáznak, elég, ha az elvétett házszámokra, vagy Brad Pitt kellékfegyvereinek lefoglalására gondolunk. Mivel a TEK teljesítménye sajnos mára közröhej tárgya lett, szükséges, hogy az ő költségvetési támogatásukból jelentős összeg, a hatékonyan működő, valós külföldi hírszerzést folytató Információs Hivatal részére kerüljön átcsoportosításra.

Gondolom, senki sem kedveli, ha megfenyegetik, számomra különösen visszatetsző és visszataszító, ha ez fölöslegesen vagy túlzó mértékben történik. Ennek minősített alesete, ha az az állam teszi ezt, amelyik elvben éppen abból él, hogy a polgárait hagyja élni és dolgozni, mert tudja, hogy az együttműködésük így hatékony.

A múltkoriban egy rövid poszt erejéig jeleztem véleményemet a népszámlálásról.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a jogszabály nem ismerete nem mentesít annak be nem tartása következményei alól, ugyanakkor semmi sem kötelezi a magyar állampolgárokat arra, hogy tévét nézzenek, rádiót hallgassanak, legyen internet-hozzáférésük vagy legalább beszélgessenek a szomszédokkal, de arra sem, hogy életvitelszerűen tartózkodjanak bármilyen lakcímen. Ez a poszt mégsem arról szól, hogy miért nem akarok eleget tenni a törvényi kötelezettségemnek, ez a poszt arról szól, hogy a népszámlálási eljárás (és az azzal kapcsolatos fenyegetés) logikája hol hibádzik, és milyen alapvető hazugságok és magyaridiotizmusok vannak benne elrejtve.

Ehhez segítségül hívok két hivatalos értesítőt is, amelyeket a népszámlálási biztosok használtak.

Ám először hadd szóljak röviden a kedvencemről, az internetes kitöltésről. Amint azt már korábban is megírtam, szerény megfigyelésem és véleményem szerint Magyarországon "az elektronikus eljárások, az internet alapú technológia a legtöbb esetben pusztán kirakat és leginkább arra szolgálnak, hogy haverok IT-cégein keresztül lehessen ellopni a pénzt vagy levenni a kedves vásárlót".

Nos, számomra egészen egyszerűen felfoghatatlan, hogy ha a kérdőívek adatai úgyis egy számítástechnikai rendszerben kerülnek feldolgozásra - és vélelmezem, hogy az állampolgári rögzítés során (közben, utána, akár ismétlő gépeléssel, ki tudja) ugyanebbe a rendszerbe kerültek az adatok -, akkor miért az internetes kitöltés volt az, amelyre csak két hét (16 nap) állt rendelkezésre!?  

Mivel nem követem a Való Világ ötödik szériáját (sem), a Velvetről értesültem róla, hogy egy ismerős - már akinek, persze - arc  is belépett a Baszóház ajtaján.

Kertész Veronikáról van szó, aki kapcsán - jópofának nem igazán mondható módon - a Velvet médiamunkásai is elpoenizálgattak, felemlegetve többek között Verának a Keleti Györgyivel és azon belül a nevezett keleb székletéről készített interjúját.

Amivel kapcsolatban azért el kell mondani, hogy egy ilyen kaliberű személyről nekem is a széklet jutna elsőként eszembe, még ha nem is a sajátja, hanem csak úgy általában, szóval az adott, egyébként nem túl magas színvonalú feladatot szerintem szinte tökéletesen abszolválta.

Vera egyébként azért emlékezetes számomra, mert üdítő módon - egy-két hasonló kaliberű hölggyel egyetemben - mint arc valóban kilógott a Velvet versenyének cicababa mezőnyéből, és a róla a magyar közösségi oldalon akkor fellelhető információk alapján egy teljesen normális, hétköznapi lány képét mutatta. Szóval tetszett, na.

Amikor kiesett a versenyből, még írtam is neki, udvariasan és nem tolakodó módon gratuláltam a részvételéhez, amire a következő válasz érkezett tőle:

...Merőben nem nekem való ez a modell világ, csak gondoltam szerencsét próbálok.

Sajnos nagyon rosszul sült el, mert most minden mocskot összehord a Velvet...

Inkorrekt verseny és a lányok királylányoknak gondolják magukat...Tele vannak olyan tulajdonságokkal amiket a legtöbb ember elítél...

Erre persze mondhatnánk, hogy aki ilyen versenyre jelentkezik, az ne csodálkozzék a stíluson - van az ilyen szituációra egy magyar szólás, az örömlányokról és a nemi aktusról -, mindenesetre nem sokra rá Vera törölte is a regisztrációját az iwiwről, mert túl sok férfitársam kereste meg ismerkedési szándékkal - az enyém nem az volt, hehe -, szóval "búcsút intettünk" és ad acta tettem a dolgot.

Ezért is lepett meg a bevezetőben hivatkozott hír, meg legfőképp azért, mert a valóságshownak nevezett műanyag baszó- és sms-gyűjtő műsoroknak van már akkora történelme Magyarországon, hogy lehessen tudni: ez nem kitörési pont, hanem a mélyrepülés legutolsó fázisának kezdő állomása.

Szerény véleményem szerint ugyanis azt lenne célszerű beleverni a magyar fiatalok fejébe, hogy a Való Világ - és a hasonló performanszokban való részvétel - után számukra már nincs semmi. Talán kicsit jobb a helyzet, mint a pornózás esetében, ahol példaként talán elég csak annyit említeni, hogy vajon ki az, akinek Vad Katiról, még ha hospice szolgálatot végző szociális munkás lesz is belőle, nem az ondóval telefröcskölt arca jut először az eszébe.

Hasonlatosképpen, aki lemegy kutyába és nevét, arcát, testét adja egy valóságshowhoz, az nem számíthat másra élete hátralévő részében, mint a szajhaként/leprás kujonként való kezelésre.

Hogy mi lett Vera sorsa a VV-ben, azt nem tudom. Hasonlóképpen azt sem tudom, hogy vesztettünk-e egy jó embert vagy csak túl sokat képzeltem egy magáról az én véleményem és értékrendem szerint jót mutató személyről.

Az arca még mindig tetszik. Amit egy kétes hírnévért tett vagy tesz, azonban már nem.

Ha időben kiesik, talán van még visszaút a való világba...