Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Huszonizé század

2013.04.17. 12:38 magyaridióta

Citibank_02_s.jpg

A Citibank fejlesztett egy kiadósat az online rendszerén, aminek természetesen az lett a következménye, hogy napokig akadozott a működés.

Mint általában, első (és második) ((és harmadik)) ránézésre a mostani fejlesztés értelme is annyi volt, hogy a felhasználót összezavarja és részben bonyolultabbá tegye az ügyintézést, de hát ezt éppen itt az indexen, a blog.hu hazájában nem kell különösebben magyarázgatni.

A részletes elemzést elkerülve, csupán három észrevétel:

1. Ha volt valami jó a korábbi rendszerben, az a jelszó bevitelére szolgáló virtuális billentyűzet volt. Ezt természetesen felszámolták. Mostantól szabad a pálya a jelszógyűjtögetőknek.

2. A partnerek bankszámlaszámából a rendszer csak az utolsó négy számjegyet jeleníti meg, a fene tudja, mire jó ez a nagy diszkréció. Hátránya, hogy ha egyes partnereknél több számlaszámot használsz, és azok mondjuk a középső nyolc számjegyben térnek el egymástól, akkor találgathatsz, melyik is a jó számlaszám.

3. Ellenben lehet nevet adni az egyes (al)számláidnak. Csak hogy komfortosabban érezd magad. Utaljunk Pityuról ötvenezer forintot! Pankára érkezett egy rég várt utalás! Frenetikus!

Egy valami nem változott: mégpedig az, hogy Chrome-ra továbbra sem fejleszt a Citi. Ám most már nemcsak az e-számlakivonatot nem lehet elérni Chrome-ból, hanem a teljes rendszer használhatatlan ebben a böngészőben. "200 éve Citi" - szól a szlogenjük. Gondolkodásban sem sokkal kevesebb. A lemaradásuk.

Az indexes fiúknak: ezt a posztot egyébként IE alatt írom. Úgyhogy a képet majd később feltöltöm hozzá egy másik böngésző alatt...

Szólj hozzá!

Címkék: teknika slendrián mútti kénegondolkozni

Itt a tavasz, előbújtak a Nagy-Magyarország-matricák

2013.04.15. 18:56 magyaridióta

ittatavasz_s1.jpg

7 komment

Címkék: képtelen nagyonmélyenlévőmagyar matrinca

Elvan a gyerek, ha játszik

2013.04.15. 17:43 magyaridióta

Avagy megfelelő embert a megfelelő helyre.

Szijjarto_LEGO_s.jpg

1 komment

Címkék: örkény markecing nemzetveszető

Nem úgy gondoltuk

2013.04.10. 19:29 magyaridióta

Nemzeti Motorosok: Nem úgy gondoltuk.

Dehogynem úgy gondoltátok! Mi az hogy, nagyon is úgy gondoltátok! Percekig röhögtetek, amikor Jocó benyögte az "Adj gázt!" szlogent. Konkrétan visítottatok a röhögéstől. Aztán meg kiittátok a kocsma viszki- és sörkészletét.

És immáron sokadszor erősek lettetek a szesztől, meg a saját nagyságotokba vetett álhittől, vitézlászlókká, toldimiklósokká és kinizsipálokká váltatok, akik majd jól megmutatják a büdös zsidajainak, hogy ki is az úr ebben a hazában.

Na ehhez képest ezzel a nyilatkozattal akkorára mentetek össze, mint a bodrogkeresztúri kilátó.

Talán már írtam, hogy a zsidózásnál, cigányozásnál, vatevörözésnél is jobban undorít az ilyen visszakozás. Amikor hirtelen szól valaki, rátok csörög mobilon vagy sms-ezik, vagy csak simán észbe kaptok, mert néhány téglából mégiscsak kialakítottak nektek annak idején egy gyerekszobát, hogy ez a zsidózás, cigányozás, vatevörözés aljas és szégyellni való dolog, vagy a ti nyelveteken: már nem divat. Ti meg erre fületeket-farkatokat behúzva bizonygatjátok, hogy nem is úgy gondoltátok.

Miért nem lehet vállalni, hogy utáljátok a zsidókat, cigányokat, vatevöröket, hogy sajnáljátok, amiért Hitler nem végzett tökéletes munkát, és legszívesebben a kipufogógázotokkal nyírnátok ki az összes zsidót, cigányt, vatevört?

Miért vagytok gyáva átlagmagyarok, olyanok, mint akik százhatvannal döngetnek az autópályán, de amikor meglátnak a leállósávban egy rendőrautót, akkor satuznak és másfél kilométeren keresztül kilencvennel hajtanak a belső sávban!? Álljatok ki és valljátok meg büszkén, hogy ti bizony ilyen elveket vallotok és terjesszétek az igéteket éjjel-nappal.

Ne fossatok. Ebben az országban van rátok igény.

De egy fikarcnyi kétségetek se legyen a felől, hogy lesz, aki figyelmeztessen: a XXI. században viszont már nincs.

2 komment

Címkék: gyáva nagyonmélyenlévőmagyar szemitaantal

Revízió Mulató

2013.04.03. 15:51 magyaridióta

Gép Ész kolléga gyűjtéséből, Pécsről. Rántott hús biztosan kapható, ha már a céglogóban szerepel.

Revizio_Mulato_01.jpg

Revizio_Mulato_02.jpg

1 komment

Címkék: képtelen feliratozás nagyonmélyenlévőmagyar

Tízmillió tagú cigány(zsidó, buzi, kommunista, whatever)ellenes zenekar

2013.03.19. 19:48 magyaridióta

Mottó: Akkor most elmagyarázom, mint okos apa a hülye gyerekének. (TZ)

Kedves antirasszista/antifasiszta/balliberális/az egybitesnél bonyolultabb gondolkodású/stb. barátaim!

Kérem, higgadjatok le, vegyetek mély levegőt, ha szükséges, levegőket, gomboljátok ki a garbótokat, és foglaljatok helyet itt, a kandalló mellett. Mesélni fogok nektek. Nem fogtok örülni a mesének, én sem vagyok tőle boldog, de van pár alapvetés, amelybe ha belenyugodni nem is lehet értelmes embernek, fontos tisztában lenni azokkal, mert különben úgy jártok, mint Don Quijote, aki nem ismerte fel, hogy szélmalmokkal harcol. Ti persze a mesémet követően is csak szélmalmokkal fogtok harcolni, de legalább nem képzelitek majd a szélmalmokat  lovagoknak, és ami fontosabb: a szélmalomharcotokat sem fogjátok már véresen komolyan venni.

Szóval: van itt ez a zsidólistázás, meg cigányállatozás. És akárhányszor zsidólistázás és cigányállatozás van, ti, kedves barátaim, náciveszélyt kiáltatok, haláltáborokat vizionáltok, és szentül meg vagytok győződve arról, hogy ez a háború - ti. az ostobaság, az előítéletesség, az előítéletes ostobaság valamint az ostoba előítéletesség ellen - megnyerhető, hogy jajongással vagy tájékoztatással vagy érvekkel vagy ezek valamilyen fokú kevercsével a dolog elsorvasztható, megszüntethető.

Arra bazíroztok, hogy emberi/európai/liberális értékekre és társadalmi alapelvekre hivatkozva lelkifurdalást idéztek elő. Pedig ez balgaság.

Azt értsétek meg, hogy a magyar társadalom tekintélyes része nemhogy bűnnek nem tekinti mások alacsonyabb rendűnek tartását, de még csak elítélendőnek sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar társadalom tekintélyes része már holnap zsidókat, cigányokat, melegeket, kommunistákat, teljesen mindegyeket fog inzultálni, pláne nem gettóba zárni vagy meggyilkolni. A magyar társadalom tekintélyes része persze csöppet sem bánná, ha holnaptól nem lennének zsidók, cigányok, melegek, kommunisták, teljesen mindegyek, de azt talán még a legelvetemültebb polgár is tudja, hogy önmagában a népirtás nem szép cselekedet.

A nagyobb baj azonban az, hogy még csak zsidók, cigányok, melegek, kommunisták sem kellenek a magyar társadalom tekintélyes részének, hogy tudjon valakiket utálni vagy pontosabban: hogy saját sanyarú sorsának okát másban találja meg. A többségnek elég és kapóra is jön a másik magyar. A szomszédja. A sógora. A testvére. Az anyja vagy az apja.

És még valami: a magyar társadalom tekintélyes része individualista és frusztrált. Ezért nem szereti, ha valaki más, mint ő. Nem szereti ha az a másik gazdagabb, nem szereti, ha szegényebb. Nem szereti, ha más csapatnak szurkol, akkor sem igazán, ha ugyanannak, mert a Kovács II. akkor is jobb csatár, mint a Kovács I. Nem szereti a másik zenéjét, ha ugyanazt a zenét szeretik, akkor ő még jobban.

A magyar társadalom tekintélyes része megdöglene egy apró pici sikerért vagy dicséretért. De a siker és az elismerés - szerinte - másnak jut. Azoknak, akik különböznek a magyar társadalom tekintélyes részétől. Ezért utálni kell őket.

A kör bezárult.

2 komment

Címkék: alapvetés nagyonmagyar kénegondolkozni nagyonmélyenlévőmagyar

A többi néma csend

2013.03.19. 19:22 magyaridióta

elnoki_nyilatkozat.jpg

Áder János köztársasági elnök a közszolgálati televízió szerda esti híradójában bejelentette, hogy alá fogja írni az Alaptörvény negyedik módosítását, amit hétfőn fogadott el a parlament. (index.hu - 2013. március 13. 20:51)

* * *

Tudják, két szomorú aspektusa van a kormány és a mindenhová ejtőernyőztetett szolgái által végzett szégyenteljes cselekedeteknek.

Az egyik, hogy előre lehet látni a cselekmények nemcsak minden egyes mozzanatát, de a majdan bekövetkező végkifejletet is. Már most. Pontosan tudható, mi után mi következik. Sem Orbánnak, sem szolgálóinak nincs egyetlen olyan gondolata vagy tette, amit az emberiség az elmúlt ötezer évben ne látott volna megvalósulni. Többször is. Legutóbb a huszadik században. Többször is.

Aki tanult történelmet, az tudja. Aki tanult történelmet, azt is tudja, hogy a nacionalizmus is csak ugyanolyan ideológia, mint bármelyik, amellyel tömegeket lehet mozgatni. Aki tanult történelmet, azt is tudja, hogy az egzisztenciális félelem végigvonul az emberi társadalmak történetén, meghatározván és bekorlátozván az egyszerű, hétköznapi ember mozgásterét.

Ám aki tanult történelmet, azt is tudja, hogy nincs örök életű hatalom, és nincs örök életű ideológia. Vagy ha tovább is él egy ideológia, az koronként és emberenként változik. A világgal együtt változik.

* * *

A másik aspektus, hogy lehetett volna másként. Hogy például lehetett volna - jó értelemben - kísérletezni. Új utakat keresni. Valóban unortodox társadalompolitikai és gazdasági lépéseket foganatosítani. Egy kicsit XXI. századi módon viselkedni. Ha úgyis elbuksz, legalább tegyél meg mindent. Ha egy közösség vezetője vagy, akkor a közösségedért. Ezzel szemben ez a kormány is addig jutott csak, hogy a maga hasznára megtett, megtesz mindent.

Van-e okunk a sopánkodásra? Nem gondolom. Ma sokkal jobb az ország és polgárai általános és átlagos helyzete, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. De az is valószínű sajnos, hogy újabb elvesztegetett éveknek, évtizedeknek nézünk elébe.

Nemcsak azért, mert a populista politika miatt még sokáig nem lehet értelmes felnőttek módjára megvitatni közös dolgainkat. Hanem azért is, mert a mostani rendszer is ellenségeket, sértett, revansista embereket és gondolatokat szül. És ha majd bukik ez a rendszer, fontosabb lesz a sérelmek megtorlása, mint a hasznos, cselekvő magatartás.

* * *

Lehetett volna másként. De a történelmi tapasztalatokból tudható, hogy most is csak ugyanúgy lesz.

2 komment

Címkék: nagyonmagyar kénegondolkozni nemzetveszető

Az alternatív valóságról

2013.03.19. 18:00 magyaridióta

altern_real.jpgRégóta mondogatom, és most írásban is rögzítem, hogy egyes korábbi kormányokkal szemben jelenlegi Pártunk és Kormányunk nem hazudik. Soha. Csupán egy alternatív valóságban él, melynek rugalmasak a keretei, azaz mindig hozzáigazíthatók nemcsak a cselekvésekhez, hanem a történésekhez is.

Persze kívülről, egy másik mátrixból, vagy ha úgy tetszik, a valóság talajáról szemlélve rendkívül groteszk a kormány erőlködése, hogy a saját maga által teremtett alternatív valóságát megpróbálja hozzáilleszteni az általunk tapasztalt reáliákhoz, de azt innen, a páholyból is el kell fogadnunk, hogy bármilyen őrültségnek tűnik is ez az alternatív valóság, van benne rendszer.

A kormány alternatív valóságának legfőbb ismérve a hibátlanságba, és ennek részeként a tévedhetetlenségbe vetett hit. Minden, amit a kormány - és főként annak feje - tesz, jó. Ha bármi "nem jóság" mutatkozik, annak okai kizárólag külső körülményekben, sőt mások, a kormány ellenségeinek aknamunkájában keresendők.

A kormány alternatív valóságában az idő, a számok (a matematika szabályai) és úgy általában a tények rugalmasak vagy rugalmasan alakíthatók.

A kormány alternatív valósága alapelvének bázisa, ha úgy tetszik origója Orbán Viktor félelme a tévedhetetlenség illúziójának (látszatának) elvesztésétől. A tévedhetetlenségbe vetett hit könnyen utat talál az emberi elmébe, különösen az olyan emberekébe, akiknek a szervilizmusa nagyobb, mint a bölcsessége és a tehetsége. Asszem PC voltam.

Sokakkal ellentétben úgy vélem, ez önmagában nem betegség, hanem védekezési mechanizmus. Láttam nem egy embert, aki nem volt hajlandó elfogadni a látható tényeket. Láttam havernőt, akinek akkor is hiába mondtuk, hogy megcsalja a fiúja, amikor kézen fogva látta őt egy másik lánnyal. Láttam havert, aki vérig volt sértve, amikor egy volt csajával összejött az egyik barátja, de amikor ő jött össze a volt barátnő barátnőjével, akkor váltig állította, hogy ez teljesen más helyzet. És napokig sorolhatnám.

Ilyen esetekben a külvilág, a "körüllakók" felelőssége különösen nagy. Objektíven, tényekkel bizonyítottan, de rendkívül türelmesen vissza kell vezetni a delikvenst a való világba. Mellőzni kell az indulatokat. A gúnyt, a viccelődést. A felhánytorgatást. A lenézést. Csak az igazolható tények számítanak ilyenkor.

Mindezt addig kell megtenni, amíg nem késő. Amíg az alternatív valóság nem válik a delikvens számára teljes valósággá. Mert az onnantól már orvosi eset. Azaz betegség.

46 komment

Címkék: alapvetés polifika kénegondolkozni nemzetveszető valóságtólelrugaszkodott

"Hiányzik egy 35 százalékos áfakulcs..."

2013.03.13. 09:55 magyaridióta

Szólj hozzá!

Címkék: nemzetveszető manimanimani adózzunkszeretettel egydalban

A szerencse fiai

2013.03.12. 16:08 magyaridióta

Van, aki túlél tíz emeletnyi zuhanást.

Van, aki szexelhet Claudia Schifferrel (tetszőleges név behelyettesíthető).

Van, aki megnyeri a lottóötöst.

Kevesen vannak. Ezek a sors adta lehetőségek nem járnak mindenkinek. Alig valakinek járnak. Akkor is járnak nekik, ha embertársaik többsége szerint nem járnának. S ami a többség számára még bosszantóbb: ahogy a szerencsés sors nem érdemként jut, úgy vége sem érdemtelenség szerint lesz a szerencsének.

A Fidesz, a Fidesz-kormány és különösen a kormányfő a szerencse fia. Nem 2010 óta, hanem jóval korábbról. Már 1994-ben is szerencséjük volt, hogy bejutottak a Parlamentbe. 1998-ban is szerencséjük volt, hogy kormányra kerülhettek. 2002-ben szerencséjük volt, hogy nem maradtak kormányon, mert ez alapozta meg végül 2010-es elsöprő győzelmüket.

Ahogy 2010-es győzelmük óta haladtunk előre a történetben, és jöttek az őrültebbnél őrültebb rendelkezések, úgy vált az egészséges gondolkodású emberben egyre inkább igazságérzet érlelte vággyá, hogy a kormány kapjon egy pofont. De nem olyan pofont, amilyeneket a kormányellenes sajtó szerint például Brüsszelben, itthon meg az Alkotmánybíróságtól kaptak, hanem olyan tisztességes méretű atyai, vagy még inkább: makarenkói pofont. És nem az Uniótól, az AB-től vagy a néptől, hanem a Sorstól.

A pofonok azonban elmaradtak. És kezdett előállni az a furcsa helyzet, hogy a kormánynak adandó pofon egyre inkább fájna nekünk is. A kormány gazdasági jellegű intézkedéseiből egyre inkább következik például egy újabb világgazdasági krízis esetén egyfajta gazdasági összeomlás. De van olyan épelméjű széles e honban, aki valóban gazdasági összeomlást akar, vagy pontosabban: akinek megérné, hogy a kormány úgy bukjon bele a hülyeségébe, hogy azt egy gazdasági összeomlás eredményezze? Én nem akarom.

És akkor bevillan Orwell 1984-e, annak is az utolsó mondata. Nem, nem szeretem Nagy Testvért. Csupán nem kívánom, hogy úgy érjen véget a szerencséje, szerencséjük, hogy közben (vagy abba) az egész nép belerokkan.

Kéne találni egy másik utat...

Szólj hozzá!

Címkék: alapvetés nagyonmagyar polifika kénegondolkozni nemzetveszető

Rendetlen lakótársak

2013.03.08. 16:46 magyaridióta

mindenki_belelepet.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: helyesírás nagyonmagyar képtelen feliratozás

Tavaszi nagyüzem

2013.03.06. 15:15 magyaridióta

Igen-igen, a szélvédőn, a képen bal oldalon az a Fővárosi Közterület-fenntartó hivatalos lomtalanítási felhívása.

tavaszi_nagyuzem.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmagyar képtelen

Dáthás időszak

2013.03.06. 12:34 magyaridióta

agybenuhuzat.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen slendrián mútti

Heti aktuális – Tiltott önkényuralmi jelkép

2013.02.26. 14:40 magyaridióta

red_star_jaj_nekem2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen polifika vicceskedés kénegondolkozni nemzetveszető

Magyaridióta retró – Aggódás az MTV-ért

2013.02.20. 17:02 magyaridióta

Orban_Veszelyben_MTV.jpg

(Népszabadság, 2002.augusztus 13., kedd)

4 komment

Címkék: képtelen médiákok polifika vicceskedés nemzetveszető

Hoffmann Rózsa figyelmébe, avagy durr, egy füles

2013.02.07. 09:37 magyaridióta

latin_holt_nyelv.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen vicceskedés butításügy

I love sushi

2013.01.31. 10:15 magyaridióta

ilovesushi.jpg

3 komment

Címkék: élelmiszer feliratozás markecing

Sajtószemle – 2013.01.17.

2013.01.17. 20:48 magyaridióta

MaNem_20130117_s_frame.jpg

Viszonylag régóta bulvárlapként tekintek a Magyar Nemzetre, akként is olvasom - munkaköri kötelesség, vagy valami ilyesmi... -, de néha még így is meg tudnak lepni, mint például ma reggel is.

Már most, január közepén látható, hogy több százmilliárdos lyuk tátong az idei költségvetésen (ez azért valljuk be, nem kis teljesítmény!), aprónak korántsem mondható gondok borzolják a kedélyeket mind az oktatás-, mind az egészségügyben, stb., de a Kormány lapja szerint Magyarország legfontosabb eseményei a képen pirossal bekeretezett történések.

Hülyéknek nem szoktam tanácsot adni, és igenis tudom, hogy az olvasni tudó és a kormánypropagandát követő rajongók kiszolgálása (hergelése) kiemelten fontos, de csöndben szólok, hogy a párhuzamos valóság kiépítése túlságosan is szépen halad, azaz a kormányzati kommunikáció és a valóság közötti szakadék olyan mértékben nő, ami most még csak tragikomikus, de könnyen válhat tragikussá.

Félreértés ne essék: nem nekünk, egyszerű földi halandóknak, hanem azoknak, akik azt gondolják, hogy a mai Magyarország Tündérország, és a polgárai épp a legszebb tündérmesét élik át...

1 komment

Címkék: médiákok nemzetveszető nagyonmélyenlévőmagyar

Sweet Georgia

2013.01.15. 15:42 magyaridióta

Georgia_01.jpg

Grúzia

Európa nem szláv nyelveinek többsége (így a régi szövegekben a magyar nyelv is) a Georgia nevet használja. A 19. század legvégén megjelent Pallas nagy lexikonában és a 20. század elején megjelent Révai nagy lexikonában még a Georgia név alatt található csak szócikk, a Grúzia bejegyzésnél annyi áll: „Georgia orosz neve”.[1] A Grúzia elnevezés helyett az állam hivatalos képviselői arra törekednek, hogy a hivatalos kapcsolatok során a Georgia elnevezés váljék újra használatossá.[2] Egyes magyar sajtóorgánumok ennek megfelelően a Georgia elnevezést használják, a köztudatban viszont az ország neve Grúziaként ismert, Georgia (IPA: [ˈdʒɔrdʒə]) pedig az USA egyik államának a neve, amellyel írásban összetéveszthető. A grúz diplomáciának a Georgia magyar nyelvi használatára vonatkozó kérését az MTA Nyelvtudományi Intézete és a Földrajzinév-bizottság 2009. őszi határozata sem támogatta (ezt a 2009. december 14-i 69/644. (2009.XII.14.) FNB. Áf.-ban,[3] majd a 2010. június 21-i 71/655. (2010.VI.21.) FNB. Áf.-ban[4] ismét megerősítette), de a döntés a Külügyminisztérium kezében van.[5] Schmitt Pál Szaakasvili 2011. májusi látogatása alkalmából az országot Georgiának nevezte. A külügyminisztérium honlapján nincs jele a váltásnak, így ez az elnöki hivatal saját kezdeményezése lehet.[6] A Grúziában használt (belső) név: Szakartvelo.

Szólj hozzá!

Címkék: barátság külügy bürók közig

Reklámarc – Új Széchenyi Terv

2013.01.09. 13:23 magyaridióta

uj_szechenyi_terv.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képtelen vicceskedés reklámarc

KRESZ-teszt – Leesett a hó

2013.01.09. 10:36 magyaridióta

havas_03.jpg

A képen ábrázolt forgalmi helyzetben Ön nem látható, mivel

a) Egyébként is fosok a vezetéstől, télen pláne nem ülök autóba.

b) Nincs téli vezetési rutinom, ezért inkább nem kockáztatok.

c) A faszom, inkább megyek busszal, mert a sok tökkelütött idióta pont ilyenkor veszi elő az autót! (De szép is lenne, ha az a) vagy a b) változatot választanák...!)

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmagyar megyamagyar

Szelektív hulladékgyújtás

2013.01.08. 18:14 magyaridióta

Magyarország - Budapest - Tahi utca, 2013 januárjának elején.

szelektiv_01_s.jpg

szelektiv_02_s.jpg

Szólj hozzá!

Meneteljetek, gyerekek!

2013.01.08. 17:59 magyaridióta

Mottó: Minden kutyának megvan a maga kamionja! (SzA)

Sajnálnám, ha a Békemenet szervezői végül is letennének körvonalazódó terveikről és nem masíroznának újfent valamiért. Bár nem tudok olyan masír-okot mondani, ami ne adna lehetőséget egy harsány röhögésre, úgy vélem, a dobogós lehetőségekről mindenképpen érdemes megemlékezni.

3. helyezett: Békemenet az Alaptörvényért.

Az Alaptörvényt egyetlenegy dolog fenyegeti, ez pedig maga a Fidesz és annak pragmatizmusa. Már az önmagában eszeveszett szánalmas - de előre borítékolható volt -, hogy a gránitba vésett Kotmányt ide-oda módosítgatják. És bár a regisztráció elmeszelésével a fagyi visszanyalt, ami miatt Kövér doktor nyilvánvalóan meg is sértődött, azt még Répássy Róberttól tudjuk, hogy "Az AB határozatai mindenkire kötelezőek, ezért a kormánynak is tiszteletben kellene tartani ezeket. Nagyon szerencsétlen, valamint rombolja az alkotmányos jogállamot és az Alkotmánybíróság tekintélyét, ha a végrehajtó hatalom, az igazságügyi miniszter vagy a miniszterelnök vitába száll az Alkotmánybírósággal.”.

2. helyezett: Békemenet a regisztráció eltörlése ellen.

E tárgykörben leginkább a lehetséges szlogenek és rigmusok érdekelnek. "Regisztrálni akarunk! Regisztrálni akarunk!"? Vagy: "Aki magyar, regisztrál!"? Esetleg - a "Nem leszünk gyarmat!" mintájára - "Nem fogunk nem regisztrálni!"?

Mindenesetre - figyelembe véve az előző pontban leírtakat is - nem biztos, hogy könnyű vállalkozás az Alkotmánybíróság döntése ellen utcára hívni az embereket, még akkor sem, ha prompt ellenségképnek nem feltétlenül a legrosszabb a testület.

1. helyezett: Békemenet a diákság ellen.

Ezt feltétel nélkül tudnám imádni! Úgy érzem, valahogy ez lehetne a fideszpolitika csúcsa: tüntetés a saját gyermekeik ellen. Ez a mentalitás súgta be a vadidegenek, a szomszédok mellett a családtagokat is az elmúlt században, és végső soron ennek az elmebeteg mentalitásnak a transzparens vállalása lehetne talán az a tükör, melyben sok politikailag vak (elvakított) felismerhetné ennek a rendszernek az abszurditását.


Egyszóval: Hajrá Békemenet! Hajrá (magyar)idiotizmus!

3 komment

Címkék: seggfejmagyar polifika kénegondolkozni nemzetveszető nagyonmélyenlévőmagyar

Ami a 2012-es adásból kimaradt

2013.01.04. 18:54 magyaridióta

Mellékmondat:

mellekmondat_s.jpg

Egymástól tanulják:

egymastol.jpg

JAF228.jpg

IDP516.jpg

Hamar felmelegszik:

hamar_felmelegszik.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nagyonmagyar képtelen teknika parkolamagyar jaf228 idp516

Plusz tranzakciós illeték

2013.01.04. 17:16 magyaridióta

Mondhatnám finoman úgy is, hogy lomha szervezetek, rossz szervezők, stb., de nem leszek udvarias velük.

Ugyanis - különböző ügyek kapcsán - csak az elmúlt egy hónapban mindhárom nagy mobilszolgáltatóról kiderült számomra, hogy elmebeteg idióták gyülekezete, több esetben ijedten kémleltem körül, mikor jön Jáksó a pezsgővel.

A legújabb "termés" a következőkben látható, késedelmi kamatról szóló számla, amelynek előállítási, postázási és egyéb adminisztrációs költsége több százszorosa a behajtani kívánt összegnek (amely egyébként ráadásul nem is jogos, de hagyjuk...)!

Én mondjuk rányomtattam volna a következő, rendes havi számlára. Persze nem vagyok "jól szervezett világcég".


telenor_1_Ft_v3.jpg

57 komment · 1 trackback

Címkék: nagyonmagyar mútti kénegondolkozni

süti beállítások módosítása