Magyaridióta

A párom hívja ferdenyakúaknak azokat a jellemzően a fiatalabb - up to 35 év - korosztályba tartozó férfiakat, akik nem egyenesen ülnek a vezetőülésben, hanem jól láthatóan "belógnak" a két első ülés közé.

Megfigyelésem szerint ennek három oka szokott lenni:

1) az anyósülésen ül a csajuk, akihez fizikailag szeretnének minél közelebb lenni;

2) telefonálás;

3) halvány lila segédfogalmam sincs, talán gerincferdülés.

A fenti képen a második kategóriába tartozó férfi látható, aki ma reggel szinte végigtelefonálta vezetés közben a Béke utat.

Ceterum censeo: egy Toyota Corolla van annyira drága autó, hogy egy negyvenezres kihangosító valószínűleg belefért volna a büdzsébe.

A hír: A kormány meghátrált, mégis kap mindenki családi pótlékot. (A milliós jövedelműektől vették volna el, nevetségesen keveset tudtak volna ezzel spórolni.)

Egy színműben:

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (lelkesen): - Mit szólsz, tovább nőtt a népszerűségünk!?

Ifjú fideszes apparátcsik 2. (pattanásaiban szepszissel, hangjában szkepszissel): - Jó-jó, de messze még a 98%. Ki kellene találni valamit faszát.

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (rövid fejtörés után): - Mi lenne, ha nem adnánk a gazdagoknak családi pótlékot?

Ifjú fideszes apparátcsik 2. (aggódva): - De hát mi a gazdagoknak nyalunk!

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (meggyőzően): - Nekik már annyi mindent adtunk! Ezt viszont jól lehetne kommunikálni a panelprolik felé.

Ifjú fideszes apparátcsik 2. (halvány mosollyal): - Már nem hívhatjuk őket panelproliknak...

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (kissé türelmetlenül): - Jól van, jól van, nem hívhatjuk, de hát a megszokás...és akkor is azok.

Ifjú fideszes apparátcsik 2. (érdeklődve): - És mi lenne az összeghatár, ami után nem járna?

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (elgondolkozva): - Egy milla?

Ifjú fideszes apparátcsik 2.: - Áhh, az túl kerek. Legyen 1,3. A tizenhárom úgyis szerencsétlen szám, ha-ha-ha.

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (kényszeredett nevetéssel): - Ez jó, legyen egy-három.

Öreg fideszes apparátcsik (belép a szobába, érdeklődve): - Min dolgoznak a polgártársak?

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (tisztelettudón): - Újabb népszerű intézkedéseken.

Öreg fideszes apparátcsik: - És mi lenne az?

Ifjú fideszes apparátcsik 1. (lelkesülten, de kissé óvatosan): - A nagy keresetűeknek nem adnánk családi pótlékot.

Öreg fideszes apparátcsik (gyanakvón): - Összeghatár?

Ifjú fideszes apparátcsik 2.: - Egymillió-háromszázezer.

Öreg fideszes apparátcsik (üvöltve): - És ŐRÁ nem gondoltok?

Ifjú fideszes apparátcsik 1-2. (a fejükhöz kapva, szégyenkezve): - Bassz....

Konferenciára hívta a pedagógustársadalmat a nemzeti összetartozásnapi iskolai emléknap koncepciójának kidolgozásával megbízott Apáczai Közalapítvány. A kibontakozó tervek szerint az emléknap a statikus, unalmas iskolai ünnepnapok hagyománya helyett újat teremtene, a boldog összeborulás ünnepe lehetne. Hogyan lehet megfogni a pátoszra nem fogékony fiatalokat? (via)

kép: iwiw

H mint Ungarn

Nyilván nem két évtizedes problémáról van szó, amikor a magyarság önmeghatározásának nehézségeiről vagy hazánk országarculatának (-imázsának) kialakításáról beszélünk. Mindenesetre az elmúlt húsz évben örökös téma volt ez a kérdéskör, hol lanyhább, hol erőteljesebb intenzitással, hol tényleges, hol pedig csak fedősztoriként.

Az persze elgondolkodtató és valahol szomorú is, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet identitásproblémákkal küzd, még akkor is, ha a Kárpát-medencében eddig eltöltött több mint ezeregyszáz év nagy részét idegen uralkodó vagy más ország befolyása alatt éltük le, nem beszélve ceterum censeo Trianonról.

Az első kérdés nyilván az, hogy kell-e egyáltalán valamilyen egységes országarculat? Az én válaszom az, hogy mindenképpen. Leginkább azért, mert bármilyen furcsa, még Európában sem világos sokaknak, hol is fekszik Magyarország, nem tudják, hogy már régen nem alkotunk államszövetséget Ausztriával, és még azok közül sincsenek meg sokaknak a legalapvetőbb ismeretei az országról  - mondjuk olyan széles információtartományban, ahogy nálunk tanítják (tanították) az egyes országokat földrajzból -, akik netalán jártak vagy dolgoztak is már nálunk.

Létezik persze egyrészt a nagyszerűség-tudatunk, másrészt a kivagyiságunk, és ezek eredőjeként, a mindenki más hülye, mi vagyunk a királyok, vagy az akinek nem tetszik, menjen a francba, amíg szépen mondjuk mentalitás. De millió és egy oka van annak, hogy nem zárkózhatunk be, nem játszhatjuk a Dölyfös Elit Nemzet szerepét, pontosabban nem célszerű így viselkednünk, mert a nyitottságból csak profitálhatunk.

Nem utolsósorban, mert ha valóban olyan nagyszerűek vagyunk, azt jó lenne másnak is tudni, nem?

Az persze tény, hogy miközben a "Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér?" kérdésekre adható egyedüli válasz a "mi az hogy? nagyon is!", mindaközben turisztikai értelemben hendikeppel indulunk: tengerünk nincs, a nyári időjárásunk hektikus, a szolgáltatók idegenforgalmi felkészültsége pedig bőven hagy kívánnivalót maga után.

Ettől függetlenül az imidzstematikának van alapanyaga bőven: például feltalálóink és világszerte használt találmányaik; gasztronómiánk, ami igazán csak egy csöpp tuningra szorul vagy éppen természeti értékeink és azok vadregényessége, amelyek promócióját ugyan valóban XXI. századivá tenni, de ez a mi fantáziánkkal nem kellene, hogy problémát okozzon. Esetleg ezek valamilyen kombinációja. Netalán az összes együtt.

Ezzel szemben az e tárgyban felelős beosztást betöltő emberek két évtizede sem tudtak újabbat kitalálni, mint a csikós-gulyás-puszta-gyógyvíz ezerszer lerágott csontja. csaknem tíz éve közel kerültem a témához, és azt kellett látnom, hogy a turisztikai (országimázs) gondolkodásnak még mindig azok a vezéregyéniségei, akik azok voltak már a legvidámabb barakk idején is. Addigra pedig leginkább már csak pozícióikat védték, miközben a világ, az utazni vágyók szokásai hatalmasat változtak. (A kedvencem: fontos volt például, hogy a kereshető turisztikai adatbázisban a lovas helyeknél szerepeljen opcióként a herélt gidrán. Nyilván kurva fontos, csak Európában milliók guglizhatnak rá...)

És ha többnyire csak olyan termékeink (ténylegesen és átvitt értelemben is) vannak, amelyekkel mások is rendelkeznek és szolgálhatnak, ne adj' isten, jobb minőségben és/vagy nagyobb volumenben - pl. a mai napig nem értem, hogy Magyaroszágon miért kell chardonnayt termelni -, akkor meg kellene keresni azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel, kis kretivitással és akár némi önirónia árán is, de felhívhatjuk magunkra a figyelmet.

Azonkívül nem ártana egy jellegzetes és egyedi országlogó sem! Volt már tervben a napraforgó, volt már tervben a puli - én egy időben a gémeskút mellett kannás borról  hamis számlát adó volt párttitkárt preferáltam -, de mindegyik próbálkozás elcsúszott a fanyalgáson, a határozatlanságon, a fantáziátlanságon.

Sok egyéb más mellett a felsoroltak miatt is javasoltam és javaslom országlogónak az 56-os lyukas zászlót.

Nem mondom, hogy túl nagy lelkesedéssel és egyelőre nem is túl szisztematikusan, de elkezdtem számba venni eddigi életem összegyűjtött emlékeit. Több oka is van ennek, talán a legfontosabb, hogy szeretném ezeket egy helyen tudni, hogy ha eljön az idő (azaz végleg elmegyek), a megsemmisítésük egy mozdulat műve legyen.

Most hétvégén a levelesdobozomat hoztam el szüleim házából. Legfelül egy anyámtól származó levél pihent, amelyet 1993 novemberében írt nekem a távolba, mivel akkoriban külföldön voltam, jó messze innen.

Minden kommentár nélkül teszem ide az egyik bekezdését:

Igazán felemelő, hogy egyre több borvacsorát, tematikus gasztronómiai alkalmat látogathat (vehet) meg az ember (már aki tényleg jobban jár az új adórendszerrel), de  azért a szervezőknek nem ártana odafigyelniük édes anyanyelvünkre, vagy ha a kép küldőjét, Peredhilt óhajtanám promotálni, azt is írhatnám, hogy azért sem árt lektort alkalmazni - bármilyen drága is (nem az, de mindegy) - hogy elkerüljük a legostobább, nyelvi indíttatású leégést.

Vagyis, a carpacio az carpaccio (a libamell carpacio leginkább libamell-carpaccio), a macesz gomboccal az maceszgombóccal, az újzélandi az új-zélandi, a baconba talán baconbe, a szüz az szűz és a címadó mouse az természetesen mousse. Más bajom nincs.

Ha valakinek van, az kommenteljen.

Egy márciusi posztomban már kifejtettem azon véleményemet, hogy a nők nagy átlalánosságban nem vezetnek azért annyira jól, hogy közben még - szabálytalanul - telefonáljanak is.

Tapasztalataim szerint a jelenség természetesen azóta is ugyanakkora számban fordul elő, a következő képen látható vidáman csacsogó hölgyet például múlt pénteken délután lőttem a Pacsirtamező utcán.

Az persze továbbra sem világos teljesen, hogy mi lehet az a mérhetetlenül fontos téma, amit 5-10 percen keresztül kell megvitatni vezetés helyett közben, azt viszont tudom, hogy ha igaz is a feltételezés, mely szerint a férfiakkal ellentétben a nők egyszerre több dologra is tudnak figyelni, akkor egy kivétel biztosan van: és ez az autóvezetés.

Hogy Selmeczi Gabriellát honnan vakarta elő a Fidesz, arról halvány fingom sincs, mindenesetre archetípusa ő (is) a többször használatos, de eldobható fidesznyiknek. (Meg persze Szalai Annamáriával együtt a hímvesszőkön pozícióba kapaszkodó nullaagyú puncivirágnak is, vagy ahogy megboldogult emeleti szomszédunk mondta volt: "Vlagyivosztokig el lehetne tapogatni azon a faszon, ami megfordult benne".)

Persze a téma - a magánnyugdíjpénztári pénzek lenyúlása - maga olyan, hogy szükséges valami abszolút hiteltelen (másuk sincs) arcot hozzárendelni, valaki olyat, akiért nem kár, de aki némi baksis fejében hajlandó ország-világ előtt szénné égetni magát.

Nem nagyon nézek tévét, sőt, még a benne lévő műsorokat sem (he-he), de a tegnap esti kattogtatás közben sikerült elkapni ennek a fideszribancnak a szavait, nevezetesen, amikor azt öklendezte ki korántsem hibátlan fogsorán keresztül, hogy:

"Senki nem kötelezhető arra, hogy pénzét feltegye a nyugdíjtőzsdére, és ott kockáztassa a nyugdíját"

Hogy helyetted is mentek volna kirándulni, te ostoba tyúk, és akkor még finom voltam!

1. A Gyurcsány pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
2. És monda az asszony a Gyurcsánynak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
4. És monda a Gyurcsány az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
6. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
7. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.
8. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.
9. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
10. És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
11. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?
12. És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém.
13. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: a Gyurcsány ámított el engem, úgy evém.
14. És monda az Úr Isten a Gyurcsánynak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
15. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
16. Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.
17. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
18. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
19. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
20. Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek.
21. És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.
22. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
23. Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala.
24. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját.

Olvasom a Pálffy Istvánnal készült interjút a hvg-ben, mint ahogy korábban ugyanott elolvastam a Hoffmann Rózsával készültet is, egy más helyütt egy Schmitt Pállal készült gyöngyszemet, és azon gondolkozom, hogy amikor egy-egy ilyen csinovnyik seggnyaló karrierpolitikus nagy formátumú ember a keresztény neveltetésére, keresztény gyökereire vagy hitére hivatkozik, akkor a jóisten miért nem rogyasztja rájuk az eget? (képinnen)

Nem beszélve arról, hogy azt szinte kivétel nélkül elismerik, hogy a hitük nem volt mindig ily erős, és voltak idők, amikor eltávolodtak az egyháztól (értsd: templomot akkor láttak, amikor a szakszervezeti kiránduláson betévedtek egybe, igaz, félrészegen azt is végigröhögték, jókat mulatva Jézus alulöltözöttségén a kereszten).

* * *

Apai nagyapám lelkész-tanító volt egy dunántúli faluban. Amikor jöttek a komik, és egyre romlott a helyzet, 1950-ben vagy 51-ben megkapta az iránymutatást arra vonatkozóan, hogy egy elhunyt személyt nem temethet el. Mivel egész életét egy személynek, Istennek rendelte alá, ezért megtartotta a temetési szertartást. Ennek következtében a párt és saját egyháza közös erővel távolították el beosztásából. Így lett aztán lelkészből könyvelő, de sem a kommunistákra, sem a saját egyházára soha egy rossz szót sem szólt. Pontosabban voltak ügyek, ahol pl. presbiterként vagy gondnokként egy-egy elhibázottnak tartott lépést, döntést kritizált, de nem holmi kicsinyes bosszúból, hanem a jobbítás szándékával. Ritkán szólt egyébként, de akkor nagyot ütött, amit mondott.

Anyámat a hatvanas évek első felében raportra hívta az akkori főnöke, mert megtudta, hogy anyám nem átallott részt venni a saját bátyja templomi esküvőjén.

A nyolcvanas évek közepén egy irodalom órán szóba került, hogy az osztályból ki jár hittanra - nem voltunk sokan. A szünetben a tanárnő megrökönyödve kérdezte tőlem: te tényleg hittanra jársz? Akkor még nem volt divat...

* * *

Tisztában vagyok vele, hogy a családi legendárium, egy ember élményei sem nem perdöntők, sem nem szolgáltathatnak alapot a történelem vagy mások megítélésére.

Mégis érintett vagyok a témában, mert a rendszerváltáskor a templomunk padjában ültem  végig - mivel gyerekkorom óta ugyanabban a padban ült az egész  család -, ahogy volt párttagok, az elmúló rendszer harcos védelmezői besunnyogtak a templom ajtaján, és tanulták például a liturgiát - mikor kell felállni, leülni, énekelni, imádkozni  -, tanulták az énekeket, az imákat és hallgatták Isten Igéjét, azét az Istenét, akit korábban nem kényszerből, hanem önként vállalt túlbuzgóságból, magánérdekből kinevettek, utáltak, sokszor másokkal versenyezve.

És bár azóta tulajdonképpen szakítottam az egyházammal, és eltávolodtam tanult hitemtől, a mai napig felbosszant, ha valaki versenyt csinál a hitből, ha dicsekszik azzal.

"Aki dicsekszik, Istennel dicsekedjék" - tanultam nagyapámtól. És nem értem, mire szolgál vagy egyáltalán mit jelent, ha valaki a hitére vagy rosszabb esetben a templomba járására hivatkozik (ha azzal hivalkodik) büszkén.

Egy barátom mesélte, hogy a tanácsi az önkormányzati választások előtt a vele egy faluban élő közös haverunk agitálta, hogy szavazzon az általa megnevezett polgármester-jelöltre, mert amaz hívő, rendes katolikus ember.

Nos, magát az illetőt nem ismerem, de nem ismerek egyébként sem rendes katolikus embereket. Mint ahogy nem ismerek rendes református vagy zsidó vagy buddhista vagy  muzulmán vagy Krisna-tudatú embereket sem. Nem ismerek rendes magyar embereket. Rendes angol, francia, belga, indiai vagy svéd embereket sem ismerek.

Számtalan rendes embert ismerek, akik mellesleg katolikusok, reformátusok, zsidók, buddhisták, muzulmánok, Krisna-tudatúak, magyarok vagy angolok, franciák vagy belgák, indiaiak vagy svédek. Sokfélék. De mindenekelőtt és mindenek felett emberek. Egyszerűbben: visszautalva némileg a mai posztomra, nem lehetsz rendes magyar, ha nem vagy rendes ember.

Végezetül pedig mindazon keresztény (keresztyén) testvéremnek, akik a hitükkel verik a mellüket, felebaráti szeretettel ajánlom figyelmükbe Lukács Evangéliuma 18. részének a kilencediktől a tizennegyedikig terjedő verseit, hátha leesik a tantusz:

9. Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:

10. Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.

11. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.

12. Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek.

13. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!

14. Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik. 

Ezek az Evangélium igéi. Az Úr legyen veletek. És a te lelkeddel.

Valamelyik jót akaró, ráérő és nem utolsósorban kebelében túlfűtött honfiúi érzelmeket hordozó ismerősömtől kaptam azt a PowerPoint prezentációt, amely a magyarok nagyságáról értekezik, nem utolsósorban arról, hogy "a magyar mesevilág páratlan az egész világon".

Nem veszem a bátorságot, hogy megítéljem, az állítás milyen viszonyban van a valósággal - nem is erről akarok írni -, mindenesetre az a kijelentés, hogy más népek meséiben nincsen tündér vagy sárkány, önmagában teszi kérdésessé az ömlengést.

Egy valami viszont elvitathatatlan: valóban nagyon gazdag a népmesei kincsünk, ráadásul - és igazából erről akarok írni - ez a csodálatos, ám mégis terhes örökség rá is nyomja a bélyegét a népünkre.

A népmesei gondolkodásmódnak  leginkább négy fő megnyilvánulási területe van:

1) Nagyszerűségünk, másoknál különb mivoltunk.

Szándékosan csak említés szintjén térek ki arra, hogy egy nagyeszű sündisznócska szerint mi magyarok a Szíriuszról érkeztünk, és kilencszer csavarodott DNS-ünk van.

Sokkal lényegesebb az a nagy számú előadás, publikáció, prezentáció és kör-e-mail, amelyben okostojások azt próbálják bizonyítani, hogy a magyarság különb bármely más népnél, nemzetnél. A meséink nagy részében is van mindig egy hős, aki a látszat - vagy ne mondjam, pl. a vagyoni helyzete - ellenére, erősebb, okosabb, ügyesebb, ravaszabb mindenki másnál.

Hogy mi különbek lennénk bárkinél - vagy bármely nép különb lenne bármely másiknál -, ez először is fostalicska, nem pedig tény.

Másrészt, hol vannak ennek bizonyítékai? Nem az esetlegesen tudományosan előrángatható vagy összetákolható (kvázi) bizonyítékokra gondolok, sokkal inkább arra, hogy a való életben hol láthatjuk ennek a nagyszerű különbözőségünknek a megnyilvánulásait? Megmondjam? Sehol.

Persze tudom: az ok Trianon. Meg a negyvenakárhány év kommunizmus (szocializmus). Meg Gyurcsány ellopta. És így tovább. Mindegy, csak ne mi legyünk a hibásak. S ha már itt tartunk, érdekes egyébként: negatív különbözőségünkre, például az állandó hárításra, mások okolására, az irigységre, a széthúzásra millió és egy példát tudnék mondani - gyakran mondok is.

De az állítólagos nagyszerűségünk csak szóban létezik. Azt már valóban csak halkan jegyzem meg, hogy ha valaha lett is volna ilyen, az semmiféle felmentést vagy előnyt nem jelenthetne a ma szájhőseinek, léhűtőinek. Mert a nagyszerűségét mindenkinek magának, egyenként kell bizonyítania.

2) Egy erős, iránymutató vezető iránti igényünk

Népmeséink többségében a már említett főhős segít minden elesetten, akik aztán viszontsegítik őt, így lesz ő parancsolója, de jó vezetője halak, madarak vagy éppen óriások seregeinek. Ez a főhős sokszor persze önmagában is rendkívüli képességekkel rendelkezik, a királylány keze és a fele királyság elnyerését követően ezért is lehet holtáiglan bölcs vezetője népének.

A népvezetői irányvonal persze történelmi regéinkben, mondáinkban hagyományainkban is megjelenik.  Az államalapító Szent István, az országépítő IV. Béla, az igazságos Mátyás, de Kossuth, Széchenyi és most újfent Horthy is olyan idealizált szereplőként, országvezetőként élnek a köztudatban, amilyenek sohasem voltak.

Mégis, ez az idealizmus a mai napig tovább él bennünk, miközben abszolút alkalmatlan, kontraszelektált politikusokat választunk arra, hogy vezessék az országot (települést) és megoldják azok és a mi problémáinkat.

3) Az aranykor utáni vágy - a Gonosz legyőzése

Az erős, "szent" vezető utáni vágy persze nem önmagáért való. Lényege, hogy csak egy Felkent Vezér vezetheti a népet az új Aranykorba, ahol boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Persze az, hogy ilyen aranykor soha nem volt, és várhatóan soha nem is lesz, cseppet sem zavarja a többséget. A pszichológai tudománya bizonyára ismeri azt a jelenséget, amikor a páciens szándékosan egy elérhetetlen célt tűz maga elé, és azt fetisizálja (ld. a Nagy-Magyarország-fétist napjainkban), hiszen egy ilyen idealizált kép, állapot a maga elérhetetlenségével biztosítja azt, hogy ne kelljen érte semmit tenni, csak vágyakozni utána.

Az aranykornak egyébként vannak albetétei is, egy-egy kiemelt és szükséges változtatás, módosítás, amellyel egyből, egy csapásra lesz jobb a helyzetünk. Jelenleg ilyen pl. az alkotmányozás, a várakozás az Új, Igaz Magyar Alkotmányra, melyről sokan úgy hiszik, ez alapjaiban fogja megrengetni majd az országot (a világot).

És még egy fontos, ehhez kapcsolódó aspektus: az aranykor eléréséhez nekünk, a Jók maroknyi, hős csapatának le kell győznünk a Gonosz hatalmas seregeit. Ahogy a főhős ellen összefog a fél világ, de ő mégis megtalálja szövetségeseit, legyőzi a Rosszat, és diadalra segíti a Jót, ugyanúgy nekünk is mindig már csak az utolsó akadályt kell legyőznünk (most éppen a kommunistákat) és onnantól havaj, dídzsé, napfény, örök élet, ingyen sör.

4) Összefogás

Amint azt már a 2) és 3) pontban is említettem, a népmesék többségének egyik fontos tétele a gyengék összefogása, mely által erősekké válnak, és alkalmassá arra, hogy legyőzzék az Ellenséget és jóvá varázsolják a világot.

Miközben minden magyar tudja, hogy ketten három felé húzunk, mégis él egy fikció az egységünkkel, egységességünkkel kapsolatban. A határon inneni tudat pl. egységes egészként tekint a határon túliak millióira, mintha azok a millió egyenként mind ugyanazt akrnák.

És miközben a Lajtán túl (he-he) az emberek képesek nem is kevés és nem is mindig a legfontosabb ügyekben közös nevezőre jutni, a köz érdekében, sokszor a személyes érdekük ellenében összefogni és lemondani rövid távú, vélt előnyeikről, nálunk ez minden vágyakozás ellenére sokáig (örökkön?) csak álom marad.

Nem utolsósorban azért, mert az egységért tenni is kell, nem csak ábrándozni róla. 

Még így, a negyvenhez közeledve is megdöbbenek néha, amikor az Élet egy-egy olyan példát állít az utamba, amely révén sok minden érthetővé és világossá válik, vagy  éppen  amely visszaigazolja valamely korábbi feltételezésemet.

Sohasem tagadtam, hogy minden akaratom ellenére sikerült elitista gondolkodásúvá válni az évek-évtizedek során, ami persze nem jelent semmi extrát, legegyszerűbben csak annyit tesz, hogy az ember megpróbál (és egy idő után már tudat alatt sem képes másként viselkedni) ésszerűen - józan paraszti ésszel - hozzáállni a világ dolgaihoz, axiómaként kezelve azt a valóságban korántsem egyértelmű tényt, hogy a nyolc általános sikeres elvégzése és a tizennyolcadik életév betöltése nagyjából-egészéből elégséges (kell legyen) az ember életében jelentkező és előtte álló feladatok mérlegelés utáni racionális, optimumot közelítő megoldásához, vagy röviden: a normális emberi élethez.

Gondolom, nem állítok senki számára meglepőt, ha azt írom: a valóságban ez korántsincs így.

Szombat este - letéve a napközben pengetett lantot - a szokásos havi bevásárlásra indultam párommal, az óbudai Intersparba. (Az üzlet neve bátran behelyettesíthető Tescóra, Auchanra, Corára, a lényeg, hogy segítsük szegény multikat, most, hogy OrbánJézus feltámasztja Lázárékat - he-he.)

Sok-sok év után mára már teljesen világossá vált számomra, miszerint nem csak gyanú, hogy mindig sikerül kiválasztanom a legrosszabb - egyszerűbben: leglassabb - sort, hanem egy nagyszerűnek korántsem mondható tény, mellyel a Világegyetem próbál üzenni nekem: tanuld a türelmet. Így tehát lassan hozzászokom a legkülönbözőbb extrákhoz, de ami aznap este történt, annak sikerült kiakasztania.

Állunk tehát a kasszánál, előttünk hárman, mendegél a mandarin, nem túl gyorsan, csak annyira, hogy mondanám, de nem merem. Közvetlenül előttünk egy hatvan körüli hölgy, bonbont vett és italokat, meg még pár apróságot. Ahogy a pénztáros kislány sorban húzta le a termékeket, a hölgy pakolta be azokat a szatyrába. Utoljára maradtak az italok és a bonbon, egyelőre még kint a pénztárpulton.

A fizetésre került a sor, a nő étkezési utalványt vett elő. Ez a Természet egyik régi trükkje, már arcizmom sem rándul, ha ilyen történik előttem a sorban (és előttem azért elég gyakran történik). Igen ám, de az utalványok összege nem fedezte a vásárolni kívánt termékek árát, és a nő nem rendelkezett készpénzzel sem, hogy ki tudja fizetni az árut.

Értik? Eljött úgy vásárolni, hogy nem volt nála elég pénz (fizetőeszköz)! Vagy megfordítva: nem tudta felmérni, mekkora összegben vásárolhat! Pedig ez elemi matematika, ha nem is az általános iskola első, de legfeljebb a második osztályából. Természetes számok összeadása, maximum tíz-, na jó, mondjuk azt, húszezerig. Nem megy, bazmeg. Nem, nem és nem.

Ilyenkor szoktam megkérdezni: az hogy lehet, hogy ezek az emberek nem haltak még éhen? Lakniuk kell valahol, gyerekeket csináltak-csinálnak, dolgozni jártak-járnak, enni sem árt - mindezt úgy, hogy nem tudnak összeadni általános iskolai szinten.

És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy 30 évvel ezelőtt évekig el lehetett menni a boltba ugyanazzal az összeggel, ugyanazért a termékért! Tudom: az én emlékeimben ez tizenkét forint, egy liter tej és egy kiló kenyér ára. De ha nem megy fejben, akkor van mini-zsebszámológép. Ha nem világos, mi mennyibe kerül, vannak árleolvasók, sőt: ott van a személyzet.

Az sem érv számomra, hogy az embereknek nincs pénzük. Nekem sincs sok, sőt, nem is túl régen volt idő, amikor tíz deka párizsit nem tudtam venni magamnak, és az éhező páromnak. A lényeg azonban nem ebben rejlik.

A lényeg, hogy ez az eset sok mindenre rávilágít. Mert mindezek után csodálkozhatunk a devizahitelesek baján? A túlzott hitelfelvételen? A plazmatévén, a kocsin, amit a szomszédok szeme láttára kell visszaadni a banknak-hitelintézetnek vagy a behajtónak? Csodálkozunk, hogy a miniszterelnökünk bátran a szemünkbe hazudja, hogy a 4 több, mint az 5, miközben boldog tömegek bólogatnak és skandálják a nevét? És úgy egyáltalán: ezen a debil ufók lakta 93 ezer négyzetkilométeren csodálkozhatunk még bármin?

Ha eddig voltak is kétségeim afelől, hogy a kormányerők mindegyik tagja megőrült vagy legalábbis valami zseniálisan új anyaghoz jutott, a mai parlamenti felszólalások - a színe-javát összeszedtem az egymondatban blogon - minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy súlyos szellemi defektus lett úrrá a Fidesz-KDNP tagjain vagy egyelőre legalábbis képviselőin.

(képinnen)

 A legfontosabb tünetek összefoglalva:

- Orbán azt állítja, hogy a választási program és a kormányprogram elemeit hajtják végre. Az, hogy a választások óta megtett legtöbb  intézkedésüknek nyoma sincs egyik dokumentumban sem, nyilván nem jelent semmit, mivel a lózungokba sok mindent bele lehet magyarázni. De hogy pl. a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban éppen az ellenkezője - "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíjrendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek" - szerepel a NER-ben, mint amit most csinálnak, az egyértelmű hazugság.

- Orbán világ életében utálta a közgazdaságtant, mivel nem ért hozzá, hasonlóképpen a matematika világa is távol áll tőle. Ám az, hogy két természetes számról nem tudja eldönteni, hogy melyik a nagyobb, az vagy súlyos elmeállapotot jelez, vagy ismételten hazugságot jelent. Persze amennyiben az jobb nekem - vagy bárkinek, hogy kevesebb pénzt kap -, akkor visszaszívom az egészet.

- Ennél nagyobb baj, hogy a gazdasági miniszterként fungáló pincsikutya, Matolcsy sem képes két szám összehasonlítására, amikor azt mondja, hogy mivel a magánnyugdíjpénztárak az elmúlt években kevesebb mint 1%-os reálhozamot értek el, ezért az állam jobb gazdája lesz ezeknek a pénzeknek. Az az állam, amelyik az elmúlt években rendre inflációt produkált, ami reálértéken nézve negatív érték. Ami persze kivezet a természetes számok halmazából, de szintén általános iskolai alsós tananyag.

- És végül álljon itt Soltész Miklós államtitkár bolsevik, padlásleseprő szemléletű cinizmusa, amely szerint azzal lehet megvédeni valaki vagyonát, ha elvesszük tőle.

Csak csendben jegyzem meg, hogy a jobboldal fizettett randalírozói felháborodott tömegek ennél kevesebbért gyújtották fel az elmúlt években a belvárost, nem is egy alkalommal. Ők hol vannak most?

...hirdeti a Nők Lapja, a címlapon természetesen Jolán Angelika mosolyog. (képinnen)

E posztban leginkább persze csak magamnak morgok, mivel az emberiség pletykaéhsége korántsem mai keltezésű, az is igaz viszont, hogy a piaci verseny ebből a  területből (is) a lehető legrosszabbat hozta ki: ha már az is hír lehetett anno, hogy Nóci - van-e még élő ember ez országban, aki emlékszik a névre - majdnem leejtette a mobiltelefonját, akkor a baj nyilvánvalóan nem kicsi.

Én egyébként elhiszem, hogy roppant izgalmas lehet éppen Budapesten - vagy Fóton, vagy Turán - megpillantani egy ekkora sztárt, mint ahogy Budapestre költözésem után mondjuk kissé fura volt emberközelből (magyar) televíziós arcokat látni - egyszer poénból félhangosan utána is szóltam Rózsa Györgynek, hogy "jééé, itt a Vitray" -, de talán éppen ilyenkor derül ki leginkább, hogy ők is hús-vér emberek, akikben valószínűleg ez a legizgalmasabb vonás.

Az egy másik kérdés, hogy nagy formátumú emberek közelében lenni nyilvánvalóan  jó, és felemelő, de ehhez egyrészt nagy formátumú emberek kellenek - és valljuk be, Jolánunk színésznek (is?) ölég csapnivaló -, másrészt jó volna érdemben közel kerülni hozzájuk, azaz például meginni egy kávét velük és közben az élet valóban fontos dolgairól beszélgetni. Ez utóbbira azonban elég kicsi az esély, nem beszélve arról, hogy ha Mariska találkozhatna mondjuk álmai Brad Pitt-hercegével, és eltölthetne vele kettesben 15 percet, már csak a nyelvtudás hiánya miatt is elég alacsony élvezeti értéke lenne a légyottnak, már amennyiben az ájult áhitat esetleg nem kielégítő Mariska számára (nekünk, a magyarok többségének persze elég, ez is nyilvánvaló).

Azért meglepne, ha az utolsó betűig igaz lenne az a bulváripar által sokat hangoztatott tézis, mely szerint erre van igénye az istenadta népnek. Ha csak egy pillanatra is elmélyülünk (képzavar!) a kérdésben, akkor rájöhetünk, hogy a sztáro(cská)k is szén alapú humanoidok, 46 kromoszómával,  ennek megfelelően ugyanazokkal a testfunkciókkal, gondokkal és gondolatokkal, érzelmekkel, mint bármelyikünk.

Éppen ezért sem lehet meglepő, hogy Jolánunk cukkinit (vagy bármit) eszik, ha éhes, hogy boltba megy, ha valamit venni akar, arról a bulvársajtó által egyébként fantasztikus  és elképesztő tényként kezelt momentumról nem is beszélve, hogy élő és szintén humanoid gyermekét közösségben kívánja tudni, ráadásul ez az egyébként öt éves gyermek, lány létére nem átall Disney hercegnős táskát hordani.

Persze szerte a világon, de a (nép)mesékhez különösen ragaszkodó magyar nép tudatában - az erről szóló posztot ld. később - kiemelt hely jut a kiválasztottaknak, akik nyilvánvalóan ember-, ha nem természetfeletti képességekkel rendelkeznek, annak ellenére, hogy emberi alakot öltöttek.

Pedig ha megnézzük, a kelebvilág nagyobbik része mell-, punci- vagy éppen fütyimutogató senkik hada, és még azok között is ritka a kiemelkedő tehetség, akik nem egyes természetes vagy mesterséges testrészükkel kívánnak csupán ismertek lenni.

Mindeközben a szakmájukhoz igazán értő géplakatosok, irodavezetők, tanárok (bármily meglepő), orvosok (szinte hihetetlen, tudom) járnak-kelnek közöttünk, a  legkisebb figyelmet sem keltve embertársaikban, miközben ha valami igazán fontos információt akarunk megtudni a világról, és benne saját magunkról, akkor inkább ezekre az emberekre kellene figyelnünk.

Persze bennük semmi érdekes nincsen, hiszen cukkinit esznek, ha éhesek, boltba mennek, ha venni akarnak valamit, és a gyerekeik óvodába-iskolába járnak, nem egy közülük Disney hercegnős táskával, hát van ebben valami említésre méltó egyáltalán?

Jól van geci, bazmeg, elveszed azt a nyolc százalékot, amit magamnak gyűjtöttem, pontosabban a megjelölt örökösömnek, mert hogy nem fogom megérni a nyugdíj-korhatárt, az több mint valószínű.

De hát ez már régóta egy elfogadott deal közöttünk kisköcsög, hogy én befizetem magam után a nyugdíjjárulékot, és semmit, de semmit az égvilágon nem látok belőle, mert ahogyan élek, tuti, hogy előbb meghalok, minthogy fel tudnám használni.

De ez amúgy is az üzlet része volt, hogy te elveszed a zsetont, én meg tudomásul veszem, hogy három ember helyett fizetek, mármint, ha tudnék, de figyelembe véve az egészségügyi ellátásaimat, abból is busás hasznot szerzel, ha csupán az én költségeimet vesszük figyelembe.

Sohasem vitattam, hogy itt, ezen a 93 ezer négyzetkilométeren zseni vagy, hogy te vagy az ész, a Király, és mindent megteszel, csak hogy minél később kelljen bevallani az istenadtának, hogy last but not least neki kell finanszírozni mindent.

Most újabb odázást jelentettél be, ami annyit tesz, hogy újfent államosítasz, elveszed a magánpénzemet, de sebaj. Megvannak az eszközeim arra, hogy az eddigiekkel ellentétben  a minimumot fizessem, amit eddig csak azért nem tettem, mert valami kis felelősséget éreztem, de kiderült, hiába.

Kádár vagy te a Kádárok között, majd te mindet megoldasz, nem kell sem egyeztetés, sem segítség.

Sok sikert hozzá. Én ezennel - legalábbis a minimumszintet tartva - kiszálltam a rendszerből.

Úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy Orbánéknak a lehető legjobbkor jött a vörösiszap-katasztrófa, hiszen abból több soron is profitál(hat) a Fidesz-Magyar Népköztársaság Kht.

Először is, ugye, meg lehet mutatni a Párt és a Pintér Rendországa Bt. - a Kht. egyik alvállalkozója  - erejét. Uraljuk a helyzetet, határozottak vagyunk és erősek, IRL állunk a gáton, oppardon, a zagytározó düledező falán, testközelből védjük szavazóinkat, a Lomizó Igaz Cigánymagyarokat és Nemlomizó Társaikat. (képinnen)

Másrészt a tragédiát mint fegyvert felhasználhatják - és erre utaló jelek, nyilatkozatok is vannak már bőséggel - a Kommunisták Elleni Szent Háborúban. Egy fideszes politikus számára talán nincs is kéjesebb érzés, mint azon a mozdulaton ábrándozni, amellyel mint utoljára elkobzandó  vagyontárgyat, a herendi porcelán Lenin-szobrot emelik majd le a bűnös-milliárdos vállalatvezető íróasztaláról, és elrettentésül, de nem kis cinizmussal felteszik 1 Ft-ért a Vaterára, a vételárat felajánlva a kolontári iskola újjáépítésére.

Nem beszélve - harmadrészt - arról a történelmi lehetőségről, amely a Fidesz kezébe helyezheti a hazai timföldgyártást, még akkor is, ha az a már megszellőztetett államosításban is ölt testet. És itt visszacsatolás: mivel Gyurcsánynak ebben az üzletben is van érdekeltsége, a kivitelezés nem lehet kérdéses.

Persze kevesen vannak, akik a Kormány határozottságát rossz szemmel nézik. A köznépből kevesen gondolkoznak el azon, vajon mennyire felel meg egy/a demokratikus jogállam kereteinek és követelményeinek az, hogy felelős politikusok mintegy a helyszínről utasítják a nyomozást szinte még el sem kezdő ügyészséget (jah, tudom, a Nemzetbiztonság Bt. nyomoz az ügyben, de talán vádat az ügyészség fog emelni és nem Szijjártó Péter...).

És ami még ennél is rosszabb: eszébe jut-e valakinek egyáltalán, hogy minden elhunyt  személy és minden anyagi kár ellenére esetleg meg kellene várni a pártatlan vizsgálatok végét a véleményalkotással? (Válaszként egy klasszikust idézek: nem, nem, soha!)

De kevesen gondolnak bele abba is, vajon mitől lenne jobb gazdája - tudom-tudom, ennél csak jobb lehet - az állam ezeknek a termelő vállalatoknak (majd később ld. a közmű-vállalatokat is, á la Pécsi Vízmű), mint a köcsög kapitalista. Hiába láttuk ugyanis a szocialista nagyvállalatok működésének sikerét, a közvélekedés most (is) azt tartja, hogy az állam rendet tud tartani a gazdaságban is.

Hát persze. Leszámítva azt az apró tényt, hogy ha az állam a birtokosa valamely gyárnak, ágazatnak, akkor abszolút kizárhatja abban a szegmensben a versenyt. A hatékonyságról meg annyit, hogy az állami cégek a legjobb alanyai a közös pénz pártpénztárakba és magánzsebekbe történő szivattyúzásának.

De hát most már nem csak Forradalom, de Katasztrófa is van, és az ilyen extrém helyzetek persze extrém megoldásokat követelnek vagy engednek meg.

Ezért is jó ez a tragédia a Fidesznek, mert úgy lehet átlépni bizonyos határokat, hogy a hivatkozási alap az ország népe nagy részének is eladható. Akinek meg nem, az Ellenség. Így, nagy kezdőbetűvel. 

A hír: Engedjétek szabadon Geréb Ágnest. (Több száz otthon szülést pártoló tüntetett a kedden őrizetbe vett orvosnő mellett.)

Egy mondatban: Kedves szimpatizánsok, ajánlok egy salamoni deal-t: Geréb tovább folytathatja az ámokfutását, de nem ér mentőt hívni – rendben?

Van az úgy, hogy egy-egy nyelvi megoldással semmiféle lingvisztikai probléma nincsen, az eredmény mégis megmosolyogtató:

Apám két politikai tárgyú jótanáccsal indított neki az életnek '90 környékén: az egyik a "soha ne lépj be politikai pártba", a másik a "soha ne vegyél részt politikai rendezvényen" volt. Eddig még mind a kettőt sikerült betartanom, és mondhatom, nem bántam meg, hogy hallgattam az öregre.

Van még egy addicionális probléma a témakörben, nevezetesen, hogy nehezen lelkesedem, mivel szinte mindennel kapcsolatban először az ok-okozati valamint az érdekviszonyok jutnak eszembe. Tehát teljesen természetes számomra, hogy a szocialista párt nemhogy nem szocialista, még csak nem is szociáldemokrata, és a Fidesz is csak felvette a nemzeti-keresztény ideológiai mázat, miközben politikai céljuk egyetlenegy mondatban foglalható össze: ide minden hatalmat és pénzt.

Persze nem vagyok bolond - vagy fogalmazzunk inkább úgy: nem vagyok idióta -, így hát azt is tudom, hogy az emberiség többsége eszmékhez, ideológiákhoz kötődik, és szereti azt hinni, hogy az általa vallott nézetek állnak legközelebb a valósághoz vagy éppen azok az egyedül üdvözítők.

Úgyis régen közöltem már képet a kedvenc témakörömben: