Magyaridióta

Szerencsés embernek mondhatom magam, mert gyógyszerre évente úgy hatszor van szükségem: mind a hat fejfájáscsillapító és a hatból öt esetben másnaposság miatt kell. (Ezért is voltam és vagyok pipa, hogy a világbajnok Quarelint néhány éve vénykötelessé tették, mivel egy Quarelin-sör kombó csodákra képes a másnaposság ellen - általam például kb. két évtizede - vívott csatában).

Életem párjának helyzete annyiban különbözik az enyémtől, hogy neki heves menstruációs fájdalmai is szoktak lenni, amit az ellenségemnek sem kívánok, pedig én csak támogató-szerető epizódszereplője vagyok ezeknek a napoknak.

Már nem emlékszem, miért alakult így, de évek óta kizárólag Algoflexet (és Algoflex Fortét) veszünk, hiába tudom, hogy van fájdalomcsillapító, amelyik a művelődésszervezőknek, van, amelyik a légimentőknek és van amelyik a szörnyű iskolai műsort néző szülőknek lett kifejlesztve. (Tényleg, az megvan még, hogy 2009-ben több mint tizenötezerszer adták le a tévék az Advil Ultra reklámját?)

Kifogyván a pirulákból és látva szívem hölgyének szenvedését, felajánlottam neki, hogy hozok gyógyszert. Agyam egyik hátsó dobozában elrejtve volt egy arra vonatkozó információ, hogy algoflexék kijöttek egy kimondottan a menstruációs fájdalmak enyhítésére szolgáló medicinával, így értelemszerűen ezt a terméket céloztam be.

Kivártam a soromat - mondjuk az is megérne egy külön posztot, hogy miért mindig a legfontosabb hivatalokban és szolgáltatóknál a legtetűbb az ügyintézés -, odapenderültem a pulthoz, és a következő beszélgetést folytattam a patikárius kisasszonnyal:

- Csókolom, van egy fajta Algoflex, ami menstruációs fájdalmakra van...

A nő bólintott és már nyúlt is a fiók felé.

- ...az mennyire erős?

- Hát, ebben két pirula van, amit együtt kell bevenni: egy Algoflex és egy Nospa.

Rövid leszek: innen üzenem a sanofi-aventis gyógyszergyárnak, hogy a kurva anyjukat!

Az e-ügyintézés idején és napjaink APEH-szigorát figyelembe véve igazán szívet melengető ez az 1990-ből származó átvezetési kérelem, a rá érkezett válasszal együtt.

A poszt apropója egyrészt egy mai hír, amely szerint Borkai Zsolt is indul a MOB-elnöki tisztségért, másrészt az a sok köztéri plakát, amelyen tavasszal megválasztott parlamenti képviselők hirdetik, hogy szeretnének polgármesterek vagy önkormányzati képviselők is lenni.

(No meg még nyilván mindkét helyen bizottsági tagok, ezen felül nem egy társadalmi funkciót is vállalnak, és hát - gondolom - nem utolsósorban szerető férjek/feleségek és gondos családapák/anyák is.)

Nem tudom, hogy a nyájas olvasónak van-e állása, de mind a saját munkámat tekintve - még úgy is, hogy a munkaidőmből levonjuk a posztolásra fordított napi 26-34 órát (ezt csak az esetlegesen okoskodó kedves kommentelők miatt írtam) -, mind az ismeretségi körömben dolgozó személyek 96,8%-át látva az a tapasztalatom, hogy egyetlen állás, munkakör feladatait sem lehet beleszuszakolni napi nyolc órába, nemhogy kettőét vagy többét.

És nem kell hozzá vezérigazgatónak lenni: én irodista vagyok, a párom is irodai munkát végez - és rakják rá napról napra a feladatokat (legalábbis azt mondja, azért marad sokáig...) -, de van az ismerősök között bankos, könyvelő, mérnök, sőt egy filmdramaturg is (he-he). És majd' egytől egyig megszakadnak - jó, ez költői túlzás, de szétdolgozzák a belüket -, hogy elvégezzék a rájuk szabott munkát vagy más megközelítésből: azt a melómennyiséget, amellyel meg tudják keresni azt a pénzt, amiből meg tudnak élni.

Na ehhez képest, kérem szépen, egy képviselő vagy polgármester vagy köztársasági elnök vagy MOB-elnök és sorolhatnánk - nem csi-nál sem-mit.

Ha csinálna, akkor valószínűleg azt mondaná a pártjának ősszel, ha tavasszal már úgyis megválasztották, hogy "Bocs gyerekek, de annyi melót elvesz a jogszabály-javaslatok, a bizottsági anyagok tanulmányozása, plusz a kapcsolattartás a választóimmal, plusz a helyi pártmunka, hogy így sem férek bele napi 10-12 órába, nem tudom felelősségteljesen elvállalni - mondjuk - a polgármesteri vagy a helyi képviselői megbízatást".

Ezek el tudják, bazmeg! Ott villognak a Parlamentben, ott villognak a helyi önkormányzatban, meg még ki tudja hány helyen, szépen, fitten, frissen, fiatalosan - mondjuk speciel Orbán nagyon meg van öregedve, de hát ő kizárólag csak miniszterelnök -, nyilván nem kevés zsetonért, és a munkájuk valahogyan meg van csinálva (szép magyarsággal). El van végezve.

Mert olyat már hallottunk, hogy mondjuk Orbán  lebaszarintotta a képviselőit, hogy járjanak be szavazni, de olyat még soha, hogy Gipsz Jakab képviselőt kikérdezték volna egy gombnyomogatás előtt, hogy elolvasta és megértette-e az anyagot, vagy nem láttam, hogy bárkivel is aláírattattak volna egy papírt, hogy "büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az x.y. törvényjavaslatot elolvastam, megértettem, és mérlegelés után a képviselői eskümben foglaltaknak megfelelően, hazám, a Magyar Köztársaság javát szolgálva, lelkiismeretesen és számon kérhető módon szavazok róla".

Vagy például mikor vontak felelősségre egy Tóth Józsefet mint polgármestert, hogy az emberei elmértek egy komplett útszakaszt kerékpárutastól - pl. Röppentyű utca -, és ezzel nem csak balesetveszélyessé tették a közlekedést, de kényelmetlenebbé és hosszabbá is az úthasználatot. Egy hasonló slendrián munkáért úgy röpülne le a fejem a főnököm üvöltözése által gerjesztett szélvihartól, hogy a szemközti falon loccsanna az agyvelőm.

Ezek meg? Mosolyognak tovább, hogy "szavazz rám", meg "de fasza csávók vagyunk: letérköveztük a térkövet".

Szóval, kedves uraim és hölgyeim! Amikor valamely választójuk esetleg azt találná mondani, hogy a politikusok/közszereplők semmirekellők, akkor tiltakozás helyett tessenek végiggondolni, hogy hány állásuk, pozíciójuk, megbízatásuk van. Ha egynél több olyan, amely teljes embert kíván (nem tejesembert, pedig a tejesember szakma is teljes embert kíván!), akkor - ha kívülről már nem is megy a sok gyakorlás és a rinocéroszbőr miatt - legalább belül piruljanak el egy picit! Maguk semmirekellők...

Van egyetlenegy dolog Magyarországon, ami évtizedek óta megbízhatóan hozza ugyanazt a színvonalat, ennek megfelelően nem kell csalódnunk benne: ez a labdarúgás.

Persze van új, labdarúgást szerető miniszterelnökünk - én a magam részéről szoros korrelációt érzek a fociszeretet és a szellemi szint között, a XX. század végi történelemben ennél nyilvánvalóbb már csak a bokszoló Meciar esete volt -, van új oligarcha MLSZ elnökünk, van fociakadémiánk az Isten háta mögött szeretett vezérünk szülőföldjén, és mégis: komoly pénzekbe merném lefogadni, hogy érdemi változás nem fog történni. Ezen a területen sem.

Nem mondom tovább, mondja az, ki nálam sokkal jobban tudta mondani:

képinnen

Igazából egy mondatban is el tudnám intézni a dolgot, de legyen inkább egy kicsivel több.

Az elmúlt hetekben olyan túlzásokat, néha szuperlatívuszokat használnak az újságírók a devizapiaci történések leírására, amelyek méltán verik ki a biztosítékot (és nem a biztosítókat) a pénzügyekhez vagy leegyszerűsítve: az elemi matematikához valamelyest is értők, no meg nem utolsósorban a frankhitelesek körében.

A ma délutáni index-cikk címe például ez: "A frankhitelesek napja volt a mai". Majd a beharangozóban megjegyzik, hogy "Bár az euróval szemben gyengült, a frankkal szemben három hetes csúcsra erősödött a forint."

No másmost: kétségtelen tény, hogy ez az erősödés mind irányában mind mértékében szép és jó. De: a frankhitelesek többségének nem az a baja, hogy mondjuk 200-as bázisról felment tíz százalékot az árfolyam, hanem az, hogy sokan 150-160 forintos, nem kevesen pedig alig valamivel 140 forint fölötti bázisú hitelen ülnek. A legtöbben lakáshitelen, amelyek jellemzően inkább húsz, mint tízévesek.

Tehát ha mondjuk az index szerkesztőségében is inkább olyan médiamunkások és szerkesztők ülnének, akik nem kettesre érettségiztek matekból, mielőtt elvégezték volna Vujity Tvrtko kéthetes sapkafelvételi és cikkírói tanfolyamát, akkor netán azt is végig tudnák gondolni, röpke tizenhét másodperc alatt - befüvezve legyen két perc -, hogy az árfolyam-felár visszaesett ugyan - lesarkítva és felkerekítve - 40-60%-ról 33-52%-ra, de nominálértékben ez havonta - persze hitelkonstrukciója válogatja - továbbra is forinttízezrekben mérhető többletkiadást jelent több százezer embernek.

Nem hiszem, hogy tovább kellene ragoznom a szenzációhajhászásból eredő idiotizmus egészségügyi ártalmait, úgyhogy befejezésként csak annyit jegyzek meg: szeptember 12. és 15. között csaknem megtizennyolcszorozódott az egymondatban blogom látogatottsága, így tegnapra elérte a hetvenegyet. Szenzáció, mi?

A hónap kérdése, 2010. szeptember.

A képen ábrázolt forgalmi helyzetben Ön az "A" jelű gépjárművel szerencsétlenkedik.

Mi a nádvágó rettenetes, redvás faszáért nem indul el végre?

Kiegészítő kérdés: egyébként mi a franctól fél?

a) Hátha jön valami balról.

b) Hátha jön valami jobbról.

c) Attól, hogy kiderül, hogy a jogsimat orálisan szereztem.

képinnen

Inkább nem is kommentálom a mai nap legarababb hírét, inkább felelevenítek egy régi iskolai anekdotát, úgy 23-24 évvel ezelőttről.

Helyettesítő tanár tartott fizikaórát a gimnázium legvadabb osztályában, a Nagyfizikumnak nevezett teremben, amely méretei révén lehetővé tette a következő poént. A rosszfiúk a terem legvégén, az utolsó padokban foglaltak helyet, kábé 12-15 méterre a katedrától. Az óra témája valamilyen villamossági okosság volt, amelyet a tanár két vezető keret segítségével akart demonstrálni.

- Itt van két keret... - kezdte a mondandóját.

- Képkeret? - kiáltották előre a srácok, mintha nem értették volna a mondatot.

- Két keret - ismételte a tanár, emeltebb hangon.

- Kék keret? - kérdezték a fiúk.

- Ember! - kezdte elveszíteni a tanár a türelmét - két darab!

- Arab? - jött a válasz, mire a tanár kiviharzott a teremből, és az órának vége szakadt.

Borosüveg-tartó meggypiros színben, Fidesz emblémával és "Ott voltam, amikor itt volt az idő!" hímzéssel.

További termékek itt.

Todd Solondz és Orbán Viktor

Kemény coming out lesz a következő mondatban, de mindegy, ha már belekezdtem,  végig csinálom. Szóval: sajnos még most is sokszor előfordul, hogy a velem született intelligenciámra, kiváló alkotó és elemző térszemléletemre (ezeknek az ügy szempontjából egyébként semmilyen jelentőségük nincsen, de azt hiszem, életemben kétszer láttam leírva, hogy valamiben kiváló vagyok, ezért muszáj volt előhozakodnom velük), valamint csaknem negyven évnyi tapasztalatra építve azt gondolom, hogy egy viszonlyag egyszerűnek látszó feladatot meg bírok oldani egyedül is.

A konkrét ügy annyiban is pikáns, hogy az adózással, adóbevallással van kapcsolatban, amiről ugyan papírom van, de tekintettel arra, hogy üzletszerűen több mint tíz éve űztem utoljára ezt a szakmát, az azóta eltelt időben kábé ezerszer bizonyosodott be, hogy a közel hibátlan műveléséhez nem csak akadémiai elme, de nem kevés fifika és networking is szükségeltetik, szóval innen is forró kézcsókjaimat küldöm a bátran és teljes erőbedobással küzdő könyvelők és könyvvizsgálók százainak (ezreinek)!

A történet alapja, hogy az év elején se szó se beszéd meg mert halni a könyvelőm, én meg úgy gondoltam - részben a kényszer, részben a magabiztosság okán -, hogy szaros kis cégem könyvelésével elboldogulok magam is, legfeljebb amit nem tudok, azt majd megkérdezem hozzáértő, profi barátaimtól. Az egyik állandó, havonta visszatérő feladat a járulékbevallás, de az Abev fejlesztőinek hála, a nyomtatvány másolása funkció igencsak leegyszerűsíti ezt a folyamatot.

Sajnos azonban van egy hendikepem, egy bizonyos hozzáállásom az új dolgokhoz, amely talán annak az egyszeri embernek a történetével írható le plasztikusan, aki a használati útmutató nélkül kezdett el mosni vadonatúj mosogatógépével, és meglepődött, amikor a masina nem boldogult a dobrögzítő csavarral, amelyet emberünk - tudáshiánya miatt - nem távolított el indítás előtt. De hasonlóképpen járt egy távoli ismerősünk is, aki viszont egy kapálógép kézikönyvének áttanulmányozását hagyta ki, ezért derékszögbe görnyedve ment végig vele a szőlőjén, nem tudván, hogy az ekeszarv dőlésszöge állítható. Nos, hasonló módon nem foglalkoztam én sem a program- és verziófrissítésekkel, mert bár valahol hallottam róla, hogy ebben az országban nem csak évente, de néha még év közben is szokás módosítani a szabályozást, úgy véltem, hogy ha ez a tudás a hivatal szerint elengedhetetlenül fontos lesz az adóbevalló polgárnak, akkor arról nagy, piros betűkkel úgyis tájékoztatni fogják őt.

De ugyanígy nem érdekelt eleddig holmi visszajelző értesítések böngészése, a bevallás beküldéáse után az APEH írt valamilyen e-mailt, biztos minden rendben van, oszt' jó napot.

Így esett, hogy az augusztusi bevallás elkészítése előtt derült ki számomra, hogy a júliusi bevallást nem dolgozták fel, mivel az nem a megfelelő verziójú programmal készült (ld. a képet).

Frissítettem. Jól van gyerekek, káposzta a fejetek - gondoltam, aztán újra beküldtem a  júliusit, majd pedig az augusztusit. Most már viszont ránéztem az értesítési tárra és láttam, hogy jöttek az újabb elutasító nyugták. A szöveg ugyanaz, nem megfelelő a program verziószáma. Ekkor vettem igénybe a telefonos segítséget, melyből megtudtam, hogy nem elég a programot frissíteni, magát a bevallás nyomtatványt is kell. Megtettem, beküldtem, így már minden rendben van (legalábbis a dolgok bevallási részével).

És hogy mi a tanulság?

Először is, "ki minek nem mestere, gyilkosa az annak" - ahogy apám mondaná, magyarán a suszter maradjon a kaptafánál, vagy ha nagyon muszáj, legalább körültekintően járjon el.

Másodszor az, hogy úgy látszik, ebben az országban tényleg semmit nem lehet normálisan, az adott ügyet végiggondolva intézni, megvalósítani. Mert ha el is tudom képzelni azt, hogy egy jogszabály-változás miatt félig-meddig fel kell borítani egy bevallás-nyomtatványt, még akkor is, ha jó néhányan tényleg ugyanazokkal az adatokkal - leszámítva persze az adott időszak feltüntetését - dolgoznak egy éven keresztül, azt már nehezen fogadom el, hogy ha ennyire fontos a frissítés, akkor erre ne hívják fel nagy, piros betűkkel a polgár figyelmét.

Ugyanis ha egy átlagos adóbevallás mellé lehet több tucat oldalnyi útmutatót írni, akkor az sem kivitelezhetetelen - ha már lefelé nem kompatibilis egy program vagy egy elektronikus nyomtatvány -, hogy felugorjon egy ablak, amely a frissítés fontosságára figyelmeztet. Szerintem.

A harmadik intés pedig a jogalkotóknak szól: ha egy nem túl hülye, az adózáshoz egyébként is valamelyest konyító ember megkínlódik egy egyszerű elektronikus rutinbevallással, akkor hogyan lesz(nek) itt söralátét nagyságú - most kivételesen nem Orbánt basztatom, mert világos, hogy képletesen értette a dolgot! - adóbevallás(ok)?

Tegnap két hír is szólt az alkotmányozásról: az egyik Őfelsége I. "Fülkeforradalmár" Viktor, Örökös Miniszterelnök, Vezénylő Tábornok Úr iránymutatását tette közkinccsé, amely szerint jövő tavaszra el kell készülnie az új Alkotmánynak, a másikban arról értesülhettünk, hogy  - mondvacsináltan, egy Szálasi-idézet miatt - a Hatvannégy Vármegye Borzalom Mozgalom nem vehet részt az Új és Örökkön Tartó Alaptörvény megalkotásának nemes folyamatában. (Milyen kár, egy röhögnivalóval kevesebb...) képinnen

Néhány hete egy jogász barátomat kérdeztem, hogy vajon a jelenlegi, ideiglenes alkotmánnyal nem lehetne-e úgy nagyságrendileg az idők végezetéig elműködtetni ezt a kuplerájt Magyarországot. Azt mondta, hogy nem igazán: azért kell egy új alkotmány, mert a jelenlegi alapján szerveződő közigazgatás túlbonyolított és hosszú távon alkalmatlan egy modern állam működtetésére.

Érdemes elgondolkozni a felvetésen, a konkrét tartalmán túl ugyanis távolabbra mutató üzenete is van. Ez pedig az, hogy az Alkotmány a jogrend alapját megteremteni hivatott jogszabály. Ebből kifolyólag pedig lényegtelen a sallang: nyugodtan szerepelhet a kereszténység a preambulumában, helyezhetjük az egész szöveget a Szent Korona által ásott veremre kijelölt alapra - bár szerintm élő ember nincs, akinek legalábbis halvány lila segédfogalma lenne arról, hogy ez egy konkrét jogszabály esetén mi a francot jelent -, a lényeg az, hogy a XXI. századi humanista alapjogoknak mind benne kell lenniük az alaptörvényben. Pont.

Az Alkotmány létrehozása egy jogalkotási folyamat, fennköltsége körülbelül egy tárgyalóterem berendezésének procedúrájához mérhető. Tudom persze, hogy sokan pusztán ettől várják A Fordulatot, ugyanúgy, mint anno Gyurcsány, majd később Bajnai eltakarításától. Márpedig az eddigi történésekkel úgy jártak, mint a világvégét váró szekták, folyamatosan módosítgatni kell az Aranykor eljövetelének kezdő dátumát.

Persze az alkotmányozásban résztvevő személyek is - például Pozsgay Imre, bazmeg, hát ha valaki, akkor ő tényleg emblematikus személyisége a magyar történelemnek: ha egyszer kifaragják a politikai pálfordulás és balfaszság szobrát, biztos, hogy őt javaslom modellnek! -  úgy gondol(hat)ják, hogy nevük fennmaradását a történelemkönyvekben ez a kis aktus garantál(hat)ja. Talán így is van, bár náluk sokkal nagyobb formátumú történelmi személyiségeknek is csupán egy-két bekezdés jut, ráadásul az Alkotmány sem sérthetetlen, ha a Történelem Ura úgy gondolja történelem úgy hozza, majd azt is módosítani kell.

Ahogy írtam már korábban, azért támogatom az ilyen jellegű áltörténelmi pótcselekvéseket - legyen-e koronás címer a nemzeti lobogón, legyen-e Horthy-hiszekegy a tantermekben,  mi a nádvágó rettenetes picsája  milyen történelmi hivatkozás szerepeljen az új Alkotmány prembulumában stb. -, mert úgy látom, hogy lelki igénye van rá a magyarkodóknak, technikai értelemben viszont az ég egy adta világon semmilyen jelentőségük nincs.

Szóval úgy vagyok vele, mint ahogy Deák Bill énekli A felszarvazottak balladájában: "csak legyek túl rajta".

Ezt mondom én is: minél előbb essünk túl ezeken a giccses kardcsördítéseken, és kezdjünk el foglalkozni egy modern, XXI. század Magyaroroszág megteremtésével. Éppen ideje volna már.

Száznapos az Orbán-kormány, Schmitt Pál Schmitt-díjat alapított, a Jobbik "közrendvédelmi telep"-ekre zárná a cigányokat. 

József Attila: Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

Tisztelettel tájékoztatom olvasóimat, hogy "libsi fajvédő geci" lettem.

Várakozásaimmalnak megfelelően ellentétben a „Rajzolj mangalányt Hoffmann Rózsából!” címmel meghirdetett pályázatra egyetlenegy két pályamű sem is érkezett!!! ezért a díjazásként felajánlott három tálca, különböző márkájú sört kénytelen-kelletlen én fogom meginni!

Köszönöm az érdeklődés hiányát és üdvözlöm Hoffmannga Rózsikát!

A képeket közzétettem, az értékelést a blog látogatói végzik.

A pályaművekre szavazni az adott kép alatt lévő, lenyíló értékelőgomb segítségével lehet! 

Az értékelés szeptember 12-én éjfélkor zárul.

...amennyit adnak érte, szól a piacgazdaság első leckéje, bár azért felhívom a hirdetők figyelmét, hogy új világrend épül (is being built), amely már a szeretetre vagy mifaszra épül és nem pénzalapú lesz!

Első versenyzőnk félmilláért hirdeti Trabantját, amely ha nem is aranyból van, valószínűleg aranyozott lehet, viszont a XXI. századhoz méltatlan módon nem rántja le a leplet mondjuk egy fényképpel a csodajárműről, hanem a titokzatosság fátlyába burkolózva marad. De legalább a 286,3688-as euróárfolyam valóságszagú!

A második hirdetés már közelebb áll a realitásokhoz, főként, ha a képet is megcsodáljuk. Bár azt azért meg kell jegyezzem, hogy ennyiért szinte már egy használt, de viszonylag  jó állapotú Suzuki Swiftet is lehet venni, az pedig mégiscsak közelebb áll az autó fogalmához.. Persze a gyűjtőknek semmi sem drága, úgyhogy az üzlet létrejötte nem kizárt.

Ha a vég még nem is jött el, kétségkívül süllyed a szellemi nívó: baj van ugyanis, ha már a (balliberális net)értelmiség is az X-faktor és a Megasztár összehasonlításával van elfoglalva.

Nem véletlenül írtam csaknem két hete, hogy az őszi kertévés felhozatal helyett a könyveket választom: az egymás mellett futó két ugyanolyan műsort ugyanis nem csak a műfaji és sok esetben műsorszerkesztési azonosság,  hanem jóval mélyebb okok miatt is unalmasnak tartom, már most. 

Nagy a fertőzésveszély, kedves barátaim, és most nem a hegyenegy vírusra vagy valamilyen fajta számítógépes kórokozóra gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy a legmarconább bulvárellenes egyedet is kikezdi előbb-utóbb a tabloid, ha tetszik, ha nem.

Itt a nyár, vagyis a hírvilág uborkaszezonjának vége, megpróbálom ezért a bulvár általános színvonalának megfelelően búcsúztatni e részben esős, részben napos, bár hírszempontból elég egysíkú és unalmas időszakot. Már itt az elején felhívom a szíves figyelmét minden kedves olvasómnak, hogy az e posztban leírtak nemcsak hogy minden alapot nélkülöznek, hanem egyenesen kaján és cinikus rosszindulatból születtek, felhasználva nem kevés hallomást és félinformációt, és egyedüli céljuk a lejáratás, a szórakoztatás és a minden valóságalap nélküli borzongatás. képinnen

Szóval, amint már írtam, hosszas gondolkodás után magamtól sikerült kiötlenem azt az áltudományos tézist, mely szerint Orbán - félretéve mindenféle racionalitást - spirituális sugallatra döntött úgy, hogy felrúgja a megallapodást az IMF-fel és pénzügyi szabadságharcba kezd. Nem mondtam és nem szóltam senkinek a felfedezésről, magamban örültem csupán végtelen zsenialitásomnak.

Igen ám, csakhogy a baráti társaságomban többen is vannak, akik eljárnak spirituális alkalmakra, előadásokra, és ezekről rövid összefoglalókat is közölnek, kiemelve a legfontosabb üzeneteket és a legérdekesebb tanításokat (elméleteket). Így esett, hogy a hétvégén egy beszélgetés során szó került Villás Béláról, az egyik legismertebb magyarországon tevékenykedő tanítóról és egy kérdésre adott válaszáról.

Azt tudni illik, hogy a spirituális emberek, a tanítók nem foglalkoznak olyan kisstílű földi dolgokkal, mint a politika. Küldetésük és a hallgatóságuk révén mégis kénytelenek néha érinteni a témát és válaszolni a kérdésekre. A földhöz ragadtakat meg természetesen érdekli, hogy egy-egy földi vezetőnek vannak-e spirituális gyökerei vagy csupán az örök emberi hiúság és rossz küldetéstudat motiválja őket.

Nos, két fontos dolog is kiderült Örökös Miniszterelnökünkről, a Fülkeforradalom és Pénzügyi Szabadságharc Vezénylő Tábornokáról, a Nemzet Kőműveséről (bár erről mindig a művese jut eszembe, de mindegy):

Először is, Orbán spirituális emberekkel veszi körül magát, akik között van református lelkész, de például sámán is, szóval a közgazdászok helyett inkább rájuk hallgat. Más kérdés, hogy ezen spirituális emberek nem mindannyian a Világosság üzeneteit közvetítik, ezt mondjuk lefogadtam volna, néha olyan nagy a sötétség arrafelé.

A másik, hogy Orbán Széchenyi reinkarnációjának képzeli magát, ezért született például a Széchenyi-terv is. Amire én csak annyit jegyeznék meg, hogy azért teljesen más a sajátomból adakozni, mint a nép közé szórni egy kis aprópénzt, a közösből.  Az egyik barátom pedig csak annyit mondott erre pikírten, hogy ez így nyilvánvalóan nem teljes, hiszen Orbánban egyszerre jelenik meg Deák bölcsessége, Kossuth forradalmisága és Széchenyi előrelátása.

Több jele is van annak, hogy tiszavirág-életű volt a (netező) értelmiség lelkesedése a Kétfarkú Kutyákért. A népszerűség-vesztésnek talán még nem nevezhető fanyalgást először érdekes módon nem az interneten, hanem egy magánbeszélgetésben tapasztaltam, melynek során a beszélgetőpartnerem szájhúzogatva mondta egy klubrádiós interjút követően és arra hivatkozva, hogy a párt kiötlője és igazi (sokáig egyetlen) arca, Kovács Gergely az egyedül vicces és üde jelenség a pártban, a többiek csak megpróbálnak utána menni és utánozni őt, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

képinnen

A párt egy-egy közismertebb választási megmozdulását - például a Nokia-doboz állítást - már észrevehetően kísérték negatív, nemtetszést kinyilvánító felhangok, de a herótozókórus igazából a Mogács-féle atv-s interjút követően indult be.

Márpedig én nem látok semmilyen okot a fanyalgásra, a szájhúzogatásra!

Először is, a kanonizált pártlét (uhh, de irodalmi voltam!) jóval nehezebb, mint az underground pörformansz (ez meg de ronda lett!). Főként úgy, hogy a hülyéskedéssel párhuzamosan azért jó, hasznos és nem utolsósorban célszerű volna, ha sikerülne összeszedni a megfelelő számú kopogtatócédulát és tudnának indulni a választáson!

Másrészt az állandó vicceskedési kényszer közepette értelemszerűen vannak üresjáratok, mint ahogy minden humoristának, legyen hivatásos vagy akár csak a "társaság szája", vannak akár egy előadáson belül is jobb és rosszabb poénjai, időszakai. Annak meg, aki az előre megírt poénkodást vetette Mogács szemére az atv-s interjú kapcsán, azt üzenem, hogy nem lehet állandóan rögtönözni, ráadásul a Kálmán vagy Olga kimondottan jól sikerült geg volt az én megítélésem szerint.

Nem áll szándékomban kivesézni az atv-s interjút, de figyelembe véve Kálmán Olga nehezített feladatát - megpróbálni értelmesen beszélgetni egy értelmes beszélgetést folytatni egyáltalán nem szándékozó vicces(kedő) figurával -, valamint az ugyanő műsorában eddig minősíthetetlenül ordenáré interjúalanyi (és ezzel együtt emberi) teljesítményt nyújtó valódi politikusok stílusát és stílusuk vélhető kifigurázási szándékát, kimondottan élvezetes volt a tízperces interjú, ahol még olyan dolgok is bejöttek, mint a kettes számú rágó elővarázsolása.

Kétségtelen tény, hogy sok igazság van az index egyik cikkének azon megállapításában, mely szerint a párt "nehezen egyensúlyoz a poén és az igazi indulási szándék kommunikálása között", de nem szabad elfelejteni a Kutyák tényleges indulási szándékának valódi szerepét a magyar közéletben: azt ugyanis, hogy jelenleg ők lehetnek egyedül az "egyikre sem" rubrika a szavazólapon (bár a megvalósulás esélyének a mai hírek ellentmondanak). És ha ennek kívánt elérése közben még röhinthetünk is egy jót - szerintem a többségünk túl is van már rajta -, akkor ki is hozták, ki is hoztuk a maximumot a helyzetben rejlő lehetőségekből.

A balliberális vagy kiterjesztve, a jobboldallal nem vagy nem feltétlenül szimpatizáló "semmi-sem-elég-jó-nekünk" értelmiség a sajnos már megszokott, önmaga által kötött szellemi béklyóban vergődik: miközben a jobboldal szimpatizánsai összezárnak és a legalapvetőbb, legfontosabb politikai kérdéseket - leegyszerűsítve: Viktor a király! - axiómaként kezelik, addig az ellenoldal mást sem tud, mint széthúzni és fanyalogni. Márpedig egy ilyen egyszerű szellemi feladatot, mint a Kétfarkú Kutyák politikai szerepének helyén kezelését annak minden vadhajtásával és kevésbé kacagtató epizódjával egyetemben, egy félmosollyal kellene elintéznie minden értelmes, jóérzésű, és az iróniára még fogékony honpolgárnak. Különben az ennél sokkal keményebb diók - például Orbánék kiütése a hatalomból - feltörésére esélyünk sem lesz!

Néha nem is olyan könnyű átlépni az embernek a saját árnyékát, no meg a több mint ezer éves, generációról generációra átadott beidegződéseket. Így nekem is kicsit meg kell erőltetni magamat ahhoz, hogy a forradalmi, kétharmados, nemzetmentő, stb., de sok tekintetben egyértelműen dilettáns és közveszélyes Orbán-kormánnyal kapcsolatban felvértezzem magam a pozitív és reményteli szemléletmóddal, ahelyett, hogy azt kívánnám: bárcsak mihamarabb mutassa meg a Sors ezeknek az elmehibbant idiótáknak, hogy merre hány méter. Mint ahogyan a szocialisták ölég hamar - bár egy kicsit még így is későn - belefutottak az "egyszer fent, egyszer lent" igazságába (aztán majd jön az "egyszer lent, és még mindig lent" fájdalmas valója is számukra). képinnen

Bár kétségtelen tény, hogy mivel a rendszerváltás után közvetlenül kerültem főiskolára, egyes tankönyveink még fejezetnyi anyagokat tartalmaztak a szocialista tervgazdaság áldásos működésének szabályairól, és azt sem tagadom, hogy annak idején jobban lefoglalt az ulti-ivászat-puncikutatás bermudaháromszöge (gyakran változó sorrendben), annyi tudást azért sikerült beragasztani az agyamba, hogy legalábbis szörnyülködéssel vegyes csodálkozással fogadjam a pénzügyi szabadságharc ütközeteiről szóló tudósításokat, és a csatákról pozitívan nyilatkozó, korábban értelmesebbnek gondolt nyugati újságírók agyviharait.

Eddigi posztjaimban eleget ostoroztam már a kapitalizmus jelenlegi formáját, a tőke és vele karöltve a kormányok felelőtlenségét, és nem fogom megvédeni a Valutaalapot sem, amely ugyanúgy a nemzetközi tőke kiszolgálója, mint a fejlett(nek tartott) államok bábként működő kormányai. Így ebből a szemszögből akár értelme is lehetne Orbánék ámokfutásának, csakhogy.

Csakhogy ennek az egésznek így semmi értelme, vagy ha úgy tetszik: se füle, se farka. És nem pusztán arra gondolok, hogy a kiskakaskodásnak (agresszív vadmalackodásnak)  nem volt semmiféle előkészítése, előzménye, hanem komoly indoka sem nagyon van ennek a XXI. századi kelet-európai betyárballadának.

Bár Orbán szereti puffogtatni, hogy a kapitalizmusnak leáldozott - érdekes módon, keresztény amerikai barátai épp a hétvégén tüntettek az általuk vizionált Obama-féle szocializmus ellen -, ez így ebben a formában nyilvánvaló csúsztatás. Kétségtelen tény, hogy egy nagyon kemény és tanulságos időszakban élünk, amikor bebizonyosodott, hogy a piac nem képes az önszabályozásra, csakhogy a legtöbben, akik ezt hangoztatják, rossz felé keresik a válaszokat a valóban létező problémák megoldására.

Meglátásom szerint a gondok három fő forrása a következő:

Egyrészt az emberiség még mindig nem tanulta meg "a tudd, hogy mennyi elég!" elvét. Persze mintegy tízezer éve nem sikerül elsajátítani a legtöbbünknek, tehát ez nem mostani probléma, mégis: a javak egy jóval igazságosabb vagy legalábbis kisebb szórású elosztása pozitívan hatna az emberiségre, ezen belül a világgazdaságra is.

Az előzőből következik a folyamatos, mindenáron való növekedés igénye és illúziója. Ez vezetett a fedezet nélkül kibocsátott és a világgazdasági válságot közvetlenül okozó jelzálog-termékek kiötléséhez és a szintén fedezetgyenge és eltúlzott hitelfelvételekhez.

Ha hozzávesszük az első két pontban leírtakhoz, hogy közvetve ugyan, de a kormányokat is a tőke választja, adódik a problémakör harmadik pillére: a szabályozók hiánya, illetve a  gazdasági élet folyamatos nyomása a szabályozók lazítására.

Ha a közjó érdekében a kormányok megálljt parancsolnának a gazdasági esztelenségeknek, és ha - álom, édes álom - a tőke elkezdene felelősségteljesebben viselkedni, és nem valami forradalmi dologra, pusztán az ésszerűség előtérbe helyezésére (vagy ez az?) gondolok, akkor máris elejét lehetne venni a későbbi hasonló bajoknak. Igaz, még így is maradna elég takarítani való a most folyó válsággal kapcsolatban. 

Ne vigyorogj Iljics,

nem tart ez örökké,

Százötven év alatt

sem váltunk törökké!

Többnyire nem foglalkozom bértollnokok által megfogalmazott (kiokádott) marhaságokkal, leginkább azért, mert "akinek az egzisztenciája függ a véleményétől, az kénytelen folyamatosan hazudni". (Az persze érdekes és izgalmas kérdés, hogyan válnak értelmesnek látszó fiatalemberek önálló véleménnyel rendelkező értelmiségiből a seggnyaló papagájkommandó szürke tagjává, de hát lelkük rajta - mondanám, ha nem éppen a lelküket adnák el a kétes nívójú egzisztenciáért.)

A Heti Válaszban Stumpf András tollából megjelent azonban egy cikk a "viccpártokról", amelynek kapcsán nem árt megjegyezni néhány dolgot.

Az első és legfontosabb, hogy régóta értem a Fidesz és csatol részeinek Valódi Harcát, melynek lényege az MSZP totális és végleges megsemmisítése - nyilvánvaló, hogy ez a cikk is ennek a puzzle-nak egy darabja.

Kettő: azért az érdekes, hogy egy-egy szerencsétlen (ez persze eufemizmus, a legtöbb ilyen inkább az idióta jelzővel illethető) nemfideszes (ceterum censeo: főként MSZP-s) megfogalmazás, kijelentés után a teljes jobboldal mint az Erkölcs Felkent Papjainak Szövetsége nyilatkozik felháborodva, de ugyanakkor ájtatosan és kenetteljesen A Gonosz Erők Ízléstelenségéről, miközben Stumpf azért a cikk felütésében nem kevésbé otromba dolgokat fogalmaz meg, erősen eltúlozva a Szanyi-féle agyhúgykövet. Mindenesetre ezt tudjuk be a szerzői és alkotói szabadság megnyilvánulásának, bár ha már a vicc az írás kulcsszava, akkor bátran állíthatjuk, hogy a bevezetés minden, csak nem vicces. Ráadásul kéretik majd egy-egy keményebb balliberális megfogalmazás esetén a Hangos és Finnyás Nyafogás automatáját úgy időzíteni, hogy ne azonnal induljon be...ha ezek után beindítják egyáltalán (be fogják).

Három: ha túllépünk az MSZP ekézésén (gyalázásán) és a méltán kifigurázott Schmuckon - bár azt azért illik megjegyezni, hogy Schmuck a vállalt nevetségességével még mindig ezerszer jobb, mint mondjuk Szijjártó vagy Cser-Palkovics a maguk komolykodásával! -, akkor nem lehet nem észrevenni azt a kelletlenséget, amellyel a Kétfarkú Kutyákat - a Valódi Viccpártot - szövi bele Stumpf egy fél mondat erejéig az írásába. És ez a kelletlenség talán nem csak annak az elvesztegetett néhány tucat karakternek szól, amelyben másról kell szót ejteni, és nem lehet még egyet belerúgni az MSZP bűzölgő hullájába. Épp ellenkezőleg, meggyőződésem, hogy Stumpf és a jobboldal talpnyaló, ám mégis értelmesnek nevezhető része tökéletesen tisztában van a viccpártok születésének miértjével.

Ez a poszt nem vagy legalábbis nem közvetlenül a Kétfarkú Kutyákról szól. Ez a poszt arról szól, hogy a viccpártok születésének, életre hívásának okai korántsem olyan viccesek, mint maguk az alakulatok.