He-he, most jól behúztalak a csőbe, kedves látogatóm, ugyanis szó sem lesz politikáról!
Csupán a Gép Ész kolléga által küldött két fotót (köszönet értük! - a második az elsőre kattintással lesz látható) osztom meg a közzel, a közlekedés témakörében illetve az általános emberi idiotizmus tünciség alkategóriájában.
Még annyit hozzá, hogy Viktorka már pocaklakó korában is sztár lehetett. Broáf!
* Régóta mondom, hogy évekkel ezelőtt valakik valahol versenyt hirdettek, vélhetően valami elképesztő nyereménnyel, amelynek az a lényege, hogy ki tud nyilvánosság előtt olyat mondani vagy leírni, ami kiveri a biztosítékot a társadalom nagy részénél.
Van persze egy másik lehetőség is, nevezetesen hogy tényleg ennyi (szervilis) idióta él az országban, de legalább hinni jó lenne azt, hogy mégis az első tipp a valós...
Kétség sem férhet hozzá, hogy a versenyző/csapat maximálisan felkészült a versenyre.
A versenyző/csapat a megmérettetés előtti nyilatkozatában elmondta, hogy az aranyérem a cél.
Az idei eredmények alapján ugyan az ezüst/bronz/helyezés is szép eredmény lenne, de ez az olimpia/világbajonkság/Európa-bajnokság/Visegrádi Négyek Tornája/megye II. lángosevő viadal különleges, a versenyző/csapat gyerekkora óta arról álmodik, hogy ezen a versenyen fog diadalmaskodni.
Gyerekkorában az edzőteremben/uszodában/tévé előtt izgulta végig a nagy elődök versenyeit, a versenyző/csapat akkor döntötte el, hogy megszerzi az aranyat, ha addig él is.
Megkérdeztük edzőjét/édesanyját/szomszédját/általános iskolai tanítónőjét, aki azt mondta, hogy nemcsak bízik a versenyző/csapat győzelmében, hanem tudja, hogy senki más.
Az ellenfél bár erős, de gyenge/szemében félelem/az elmúlt versenyeken gyakran betegeskedett/legjobb lenne, ha már az elején feladná, mindenesetre esélye sincs a mi versenyzőnkkel/csapatunkkal szemben.
Az ellenfél első egy/kettő/öt/tíz találatából/góljából/pontot érő akciójából nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a a versenyző/csapat ennél nehezebb helyzetből is felállt már.
Drága versenyző/csapat-Tibusz/Mucesz/Macesz/kicsi lány szedd össze magad, mert telik az idő és nagyon nehéz lesz a vége, ha nem indítasz akciót.
A bíró az ellenfelet támogatja/elveszi tőlünk a labdát/nem látta a lest/két kiállítást is ad ellenünk.
Tíz/öt/kettő/egy perc van hátra, még semmi sincs veszve. Valami csodát/furmányos húzást/trükköt kellene elővenni, és meglehet a győzelem.
Két/egy/fél perccel a vége előtt megint mi kerülünk hátrányba. Én nem mondom, hogy elfogult a bíráskodás, mindenesetre furcsa, hogy éppen szlovák/román/francia bírót küldtek a mérkőzésre, miközben lehet tudni, hogy tavaly kétszer is megvertük őket/évszázados konfliktus feszül a két nép között/nem támogattuk az EU-tagságukat/különben is köcsögök.
Az utolsó pillanatban még nálunk a labda/még van idő egy akcióra/egy akció/egy pici pont kellene.
Megint nem sikerült az aranyérem/bronzérem/pontszerző hely/döntőbe jutás/kvalifikáció, pedig a versenyző/csapat mindent megtett a sikerért.
Sajnos/szinte menetrendszerű/magyar sors, hogy a bíráskodás nem volt velünk/ellenünk volt/elégtelen magyar sportdiplomácia.
De bízzunk benne, hogy legközelebb/jövőre/négy év múlva jobb eredményt fogunk elérni.
És akkor jöhet az újabb magyar versenyző/csapat újabb reményt keltő mérkőzése.
Előre tudom, hogy nem leszek népszerű ezzel a poszttal. Sem. Főként az után, hogy Magyari Péter írt egy elég gyengécske cikket hasonló tárgyban, mint most én fogok, és amire persze ráugrottak az magyariak.
Hetek óta tombol az olimpiai láz, folyik az esélylatolgatás, egy (204) ország szurkol a sportolóiért, egy-egy érem, főleg aranyérem és/vagy világcsúcs után csak az én, egyébként nem sok ismerőssel bíró Facebook profiloldalamon tucatnyian teszik közzé többnyire ugyanazokat a fotókat a győztesről, a hősről, a mi fiunkról/lányunkról.
Tőlem mindez nagyon távol áll. Igaz ugyan, hogy sohasem sportoltam komolyan, egyszerűen alkatilag nem úgy születtem, de az elmúlt negyven évben egyébként is nagyon ritkán érdekeltek a sport történései, a sporteredmények.
Kétségtelen tény, hogy az egyes sportágakban elért teljesítmények mérése a legprofibban kidolgozott a jelenlegi emberi társadalomban. Az is nyilvánvaló, hogy hétmilliárd emberből látni a valamiben legjobbat, az roppant érdekes, és maga legjobbság ténye is irigylésre méltó. (Én is szeretnék valamiben mondjuk második lenni: nem a Földön, az utcában.) És az is érthető szociál- illetve csoportpszichológiai alapon, hogy az egyes nemzetek szurkolnak a sportolóikért, és büszkék a sportsikerekre, mi több: nemzeti sikernek tekintik azokat.
Azonban álljunk meg egy pillanatra: ez csak sport!
Nem tartom kizártnak, hogy Magyarországon számtalan ember van, aki világszínvonalon űz valamilyen tevékenységet, csak hát ezen aktivitások többségét az emberi faj nem méri. Ki tudja, lehet, hogy nálunk él a világ legjobb kontírozó könyvelője, krampácsolója, hidegburkolója (bár ezt az építőiparunk színvonaltalansága miatt gyakorlatilag kizárhatjuk...) vagy éppen evangélikus prédikátora, és a sor még tovább folytatható. Csak míg ezek "csendben" teszik a dolgukat, addig a sportolók reflektorfényben élnek és dolgoznak.
A profi sport mára üzlet, egyes szegmenseiben nem is akármekkora. Így méltán lehetne rá hivatkozni, hogy hozzájárulása egy-egy nemzet gazdaságához egyáltalán nem elhanyagolható. De pontosan az üzletiessége miatt van az is, hogy a profi sportnak már csak külsőségeiben van köze a sport alapeszméihez. Ugye senki nem gondolja, hogy laboratóriumokban kotyvasztott ajzószerek nélkül, kizárólag született tehetséggel lehetséges elérni Michael Phelps, Je Si-ven vagy Gyurta Dániel eredményét?
Pár napja kizártak négy tollascsapatot, "csalás" címszóval, mivel szándékosan gyengén játszottak - amire én azt mondom, a taktika mindig is része volt a sportnak -, miközben országok évtizedek óta zsebpénzzel látják el a NOB illetve tágabban az egyes világszövetségek vezetőit, és a sportbírók pártatlanságáról sem lehet ódákat zengeni.
És akkor egy ilyen, csalástól, doppingtól, manipulációtól bűzló izéért vannak oda több milliárdnyian?
Aztán a sportolói logika: nekem nincs olyan, sportot valaha komolyan űzött ismerősöm, akinek ne lenne valamilyen fizikális problémája, a sérülésekből kifolyólag. Tegnap óta Joó Abigél az új magyar hős, mert sérülten is kiállt több meccsre. Ami egyféle szemszögből lehet nagyon hősies, de normális logikával gondolkodva egyszerűen eszement baromság!
Panem et circenses: a mindenkori államnak is érdeke, hogy feltupírozza a "nemzeti" sportsikereket, hiszen a nép addig sem azzal van elfoglalva, hogy huszadikán már nincs pénze száraz zsömlére sem, hanem azzal, hogy valami nagyszerű dolog, egy nagyszerű embercsoport (nemzet) része, ami egészen egyszerűen nem igaz. Ezek a sikerek nem a nemzet sikerei, hanem velünk megegyező állampolgárságú embereké. Ráadásul az nemzeti identitás egyik lényege, a külső elismertség is igen kérdéses, mert ha azt mondod egy svájcinak, egy szaúd-arábiainak, egy románnak vagy egy szlováknak, hogy mi lélekszám arányosan sokkal előkelőbb helyen vagyunk az olimpiai éremtáblázaton, akkor ők erre azt mondhatják: ki nem szarja le, amikor nálunk meg sokkal magasabb az életszínvonal, sokkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya vagy éppen: hát ez nagyszerű, viszont miénk Erdély illetve a Felvidék...
És még valami: magyar vonatkozásban végtelenül szomorú ez a sikeréhség, ez az állandó önigazolási kényszer, ez a kétségbeesett csodavárás, olyan történések kívánása, amely a magyar néplélek szerint bizonyíthatják nagyszerűségünket...
Azután az eszméletlen sok beletett munka dicsőítése. Egy osztályos orvos vagy egy ápolónő mennyi munkát rak bele a tevékenységébe, és milyen elismertség mellett? Legtöbbször pusztán csak azért, hogy ki tudja fizetni a rezsijét, miközben egy olimpiai bajnok élete végéig kapja az olimpiai életjáradékot, csak azért, mert egy meghatározott napon ő volt a leggyorsabb vagy ő dobta legmesszebbre a diszkoszt. Nem igazságtalan ez valahol, önök szerint?
Engem például sokkal jobban érdekel és igazán feldob, ha én vagy a kollégáim valami nagyszerűt hajtunk végre a saját szakmánkban és sokkal boldogabb lennék, ha mi magyarok arra lehetnénk büszkék, hogy a természetes erőforrásaink szűkössége ellenére élen járunk a gazdasági teljesítményben, vagy hogy alapvetően kooperatív, optimista közösség vagyunk, mint ha száz aranyat nyernénk Londonban vagy akárhol.
Szűk látókörű ez az emberi faj, képtelen a lényegi dolgokra koncentrálni, miközben a lényegteleneket sokszor bálványként imádja. Világszínvonalon...
Kecskés Béla sokadik felmenője Árpád vezérrel érkezett a Kárpát-medencébe. Bátor, jó lovas volt. Kecskés Bélán nem látszanak ázsiai vonások, rendes, fehér, magyar embernek néz ki, egy közülünk. Kecskés Béla nem nagyon szeret dolgozni, leginkább alkalmi munkákból élt az elmúlt húsz évben. A keresete nagy részét többnyire elitta. Felesége nincs, gyereke nincs, anyjával él egy háztartásban. A háztartást az anyja vezeti, Kecskés Béla nagy ívben szarik a világra, a családra, az anyjára. Egy közülünk.
Kuntár Ferenc felmenői között voltak szászok, tótok, kunok, megannyi kor megannyi népcsoportjának képviselői. Kuntár Ferencen nem látszottak úgymond megkülönböztető vonások, rendes, fehér, magyar embernek nézett ki, egy volt közülünk. Kuntár Ferenc mindig is szeretett dolgozni, de hivatalos munkát nem nagyon kapott, így leginkább alkalmi munkákból élt az elmúlt húsz évben. Szerette a sört, de a keresetét gondosan beosztotta. Nős volt, de elvált, született egy kislánya, akit az anyja nem nagyon engedett hozzá. Egyedül élt, szegényes, de takaros házában. Egy volt közülünk.
Azon a péntek estén Kecskés Béla különösen ittas állapotba került, mert sikerült eladnia egy lopott láncfűrészt. Kuntár Ferenc a falu ismert vállalkozójának dolgozott egész héten, a jól végzett munka örömére egy sört akart inni a kocsmában.
Ha ivott, Kecskés Béla szívesen kötekedett. Egy Hubertusra akarta meghívatni magát Kuntár Ferenccel, amire az csak annyit mondott: "Béla, eleget ittál, menjél haza! Pihend ki magad, holnap meg apríts tűzifát, jót fog tenni a fizikai munka!".
Kecskés Béla úgy gondolta, hogy a favágás említése a lopott láncfűrészre utal. Agyát vörös köd borította el, előrántotta vadászkését, és hétszer megszúrta Kuntár Ferencet. Kuntár Ferencen a negyven perc múlva kiérkező mentők már nem tudtak segíteni.
Banális eset, magyar ölt magyart. A hírt minden fontosabb hírműsor és hírportál közölte másnap délelőtt.
Sem aznap, sem azóta egyetlenegy ember sem osztotta meg a hírt a Facebookon, és nem írt róla felháborodott bejegyzést. A hír teljesen érdektelen maradt a magyarok számára.
Balsai alkotmánybíró azt mondta: azért indult el a forgalommal szemben, mert autója eleve abba az irányba állt. Hozzátette: az Alkotmánybíróság főbejáratától mindössze harminc méterre van az a mellékutca, ameddig szembe ment a forgalommal – vagyis, a mellékutcába fordulva már szabályosan autózott.
Mindössze 2,8 millió köztartozása volt annak a cégnek, amelyiket egy korrupt ügyvéd segítségével hajléktalanoknak passzoltunk el, utána már csak olyan cégem volt, amelyiknek nem volt köztartozása.
Mindössze két felest és három sört fogyasztottam, mielőtt autóba ültem, ám mindössze harminc métert kellett megtennem – ráadásul a kocsiban már nem is ittam.
Mindössze egy halk "nem szeretném"-et mondott az a mindössze két nap híján 14 éves kislány, akit akarata ellenére megdugtam – de szerintem neki sem lehetett olyan nagyon rossz.
Mindössze egy tompa ütést mértem a haragosom fejére – vagyis biztosan nem attól halt meg.
Mindössze csak a tárcát vettem el attól a nénitől – biztosan van neki több olyan is.
Apropó van. De a poszt rövid lesz.
A következők megfontolását ajánlom fajvédő - nem véletlenül használom ezt a kifejezést, mivel a -fóbok fő gondolatvonala a homoszexuálisok társadalom-, és fajellenessége - embertársaim figyelmébe:
1) A "négy fal között" hivatkozásra utalva kérdem én, heteroszexuális barátaim: egy héten hány órát töltetek szexszel? Ja, hogy 168 órából maximum egy-kettőn (három- négyen) vitatkozunk? Méltó ez?
2) Véletlenül nem pótcselekvés az, hogy miközben a legalapvetőbb társadalmi kérdésekre sem tudunk választ adni, kinézünk magunknak egy társadalmi csoportot és rájuk "uszulva", egyfajta társadalmi felsőbbrendűségre hivatkozva, gerjesztünk fölösleges indulatokat?
Hát ideértem, feleim szümtükhel, legutóbbi elengedésem óta is dübörög a Nemzeti Együttműködés Rendszere, sok szép pillanattal ajándékozva meg a még gondolkodni tudókat, de ezekről a momentumokról már meg is írtam, amit szerettem volna, részletek (schm)itt és (schm)itt.
Ám térjünk vissza a fő gondolati vonalhoz: nevezetesen, hogy mit és miért érdemes vagy nem érdemes tenni még egyszerű polgárként, ebben az országban.
Alapvetően én is azt tartom, hogy sírás és nyafogás helyett inkább cselekedjék az ember. Ugyanakkor a cselekvési szabadság - különösen mostanában - eléggé szűk, feltéve, hogy az embernek van veszíteni valója.
A közösségért végzett munkának sok formája van. A közjóért akkor cselekedtem utoljára látványosan, amikor hallgatói önkormányzati tag és vezető voltam a főiskolán. A nagypolitika - beleértve a civil szerveződéseket is - azonban egészen más tészta. És figyelembe kell venni azt is, hogy vannak sokan, akik akár tudatosan, akár sem, "csupán" azzal vesznek részt a közjóért munkálkodásban, hogy mondjuk befizetik az adót vagy amikor rájuk van osztva, felmossák a lépcsőházat, esetleg "csak" abban, hogy nem bomlasztják a közösséget hülyeségekkel (ez sem kevés!).
Bevallom, egy jó ideje én már csak ez utóbbi csoport(ok)ba tartozom, és ezen nem is kívánok változtatni. Miközben az imént mosogattam, eszembe jutott, hogy talán kérdezz-felelek formájában a legjobb válaszolnom a miértekre.
Bár kétségtelen tény, hogy részben rosszul közelítettem meg a problémát, az eredmény, a kimenetel tekintetében gyakorlatilag nem tévedtem. Az is igaz persze, hogy az eredmény teljesen más következtetések levonására késztet.
Ezzel viszont tudok segíteni, elsősorban tisztességes honfitársaimnak, akiknek még maradt valamiféle realitásérzéke, másodsorban - és a két csoport között semmiféle vagylagosság nincsen - értelmiségi, hadd nem mondjam, ellenzéki barátaimnak.
Egy korábbi posztomban hoztam egy példát a saját életemből, amelynek "csattanója" az, hogy "mi nem ketten vagyunk". Van még másik két sztorim is, de nincs jelentősége a konkrétumoknak, a lényeg, a kulcs a másfajta logika.
Bizton tudom, hogy a többségünk megkapta otthon a tisztességes élet alapelveit, amelyeket aztán a saját botlásaink esetén, a saját önfelmentésünk érdekében különféleképpen módosítottunk és magyaráztunk. Meg tudtuk magyarázni, ha másnak nem is, de magunknak biztosan, hogy az általánosságban "légy korrekt és tisztességes" elvek felrúgására vagy megszegésére milyen - saját magunk számára nyilván elfogadható - okunk volt.
Azzal, hogy mindeközben a legtöbb esetben tudtuk: rosszat, helytelent cselekedtünk.
És ez a lényegi különbség.
Schmitt Pál egy másik mátrixban él. Ő nem azért mondja, hogy nem követett el semmi rosszat, hogy mentse magát. Ő így is gondolja. Az ő világában nem létezik az a realitáselem, amely miatt most sokan fel vannak háborodva.
Elképesztő nehéz ezt felfogni és megérteni azoknak, akik egy másik valóságban - nagyképűen mondhatnám azt is: "A" valóságban - élnek, de ettől ez a dolog még létezik.
Egy hasonló mátrixban él például a "tévedhetetlen" Orbán Viktor is, amely inerciarendszer szintén értelmezhetetlen például a számomra, bár a logikáját természetesen értem.
A nagy kérdés nyilvánvalóan az, hogy áttörhető-e ezeknek a valósághoz nem vagy csak alig kapcsolódó mátrixoknak a fala, illetve úgy általában: hogy a saját érdekünkben mit lenne célszerű tenni ezeknek a rendszereknek az integrálásával, vagy ha szükséges, kiiktatásával a magyar közéletből.
Lelövöm a poént: jelenleg halvány fogalmam sincs.
Pedig e jelentős kérdésnek a megválaszolása döntő fontosságú lenne ahhoz, hogy ki tudjunk törni a magyar négyszögből.
Van persze egy részben álságos külföldi törekvés a "szabályok betartatására", de jelenleg ez is csak az összeesküvés-elméleteinket erősíti. Más kérdés, hogy a belső szellemi "forradalomhoz" külső segítség is kellene, de talán nem ebben a formában és vehemenciával.
Nem írom, hogy reménytelen a helyzet, bár az én életemben már nem várok pozitív változást (de finom voltam: negatívat igen), főként, mert a híradásokat olvasva leginkább az a kép alakul(t) ki bennem, hogy mindenki a saját négyszögében játszik (hadd ne mondjam: focizik), és remény sincs rá, hogy elhagyja azt.
Kell persze a sajtó is, az abszurditásokat el kell juttatni (meg kell próbálni eljuttatni) az emberekhez, abban bízván, hogy az egészséges(ebb) lelkületűeknél kiveri ez-az a a biztosítékot, ez által is növelvén az igényt a tisztább közállapotokra.
De leginkább arra lenne szükség, hogy valaki(k) - magamat ismételve: kitörvén a saját maguk négyszögéből - elkezdjen(ek) egyszerű, jól érthető üzenetekkel kampányolni a normális elvek, mátrixok érdekében.
Például nem hallani azt a narrációt, hogy Schmitt nem maga írta a dolgozatát, hanem valakik megírták neki, valakik pedig elfogadták, mert valóban ez volt akkoriban (is) a szokás - ez számomra például nyilvánvaló.
Másfajta logika - ez kellene a leírt másfajta logika legyőzésére, csak nyilvánvalóan fordítva.
Egyelőre nem látom, hogy ennek akár a csírája is létezne...
Bár elengedtem ezt az országot (és a főbb indokokat ki is fejtettem, egy fejezet kivételével), a híradásokat olvasva nem tehetem meg, hogy ne fejezzem ki írásban is értetlenkedésemet a vívóember doktori ügyében a cybertérre zúduló értetlenkedés ügyében.
Hadd foglaljam össze röviden: mégis mire számítottak?
Hát kérdem én: önök még mindig nem értik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét?
Még mindig nem értik, hogy a Politikailag Optimalizáló Kormány (nem polip, hanem POK) a lehető leglogikusabban jár el?
És még mindig nem értik, hogy a kormánytól függő egzisztenciájúak soha a büdös életben nem fognak ellentmondani kenyéradó gazdájuknak?
Ne is válaszoljanak, mert teljesen egyértelmű a felelet: az ügy leképezi és bemutatja az egész országot.
Amikor Kertész Ákos arról írt, hogy a magyar alattvaló nemzet (a jelző használata nélkül írom, mert nincs jelentősége), akkor elképesztő pontossággal írta le ezt a népet.
És még valami: ez az ügy is csak annyira fontos, ahány embert megmozdít. És ennek csupán az az alapja, hogy egyáltalán hány emberhez jut el az egész botrány híre.
Mert miközben a nyomorult nép a saját létfenntartásáért küzd, az, hogy egy "funkci" mit követett el a múltban, egyáltalán nem számít.
Interneten terjedt a hír a botrányról, interneten diszkusszáltak róla a XXI. század emberei, internetre rakták ki a vizsgálat rezüméjét, miközben nyolcmillió embernek fogalma sincs az internetről.
Orbán Viktor okos és okosan szervezi a hatalmát.
Az én életemben már ő lesz az, aki itthon a passzátszelet fújja. Ezt kaptam erre az életre. Majd megpróbálok élni a ténnyel.
Mindenesetre nem adom vissza a diplomámat, pedig terveztem, mert a tudás és érték alapján nem vagyok rá méltó.
Dehogynem!
Hogy milyen lenne egy esküvő cukor nélkül? Valószínűleg ugyanolyan, mint cukorral: menyasszony, vőlegény, anyakönyvvezető, násznép, zene, bevonulás, fogadalomtétel, könnyek, zene, kivonulás.
Hogy az esküvőt követő lakodalmat már nehezebb lenne cukor nélkül kivitelezni, azt elhiszem...
A második részt a fogalomzavarra, pontosabban a fogalomzavarosokra akartam kihegyezni. Aztán rájöttem, hogy ezek szimplán fogalmatlanok...
Szóval azért azt nem gondoltam volna, hogy 2010-12-re a "liberális" szitokszó lesz Magyarországon. Még kevésbé, hogy a liberális csupán a "zsidó" szinonámája lesz.
Azt meg pláne nem, hogy az sem jut el a köpködők csöppnyi vagy legalábbis öléggé korlátolt tudatáig, hogy éppen a liberalizmusnak, a szabadelvűségnek köszönhetik, hogy a világba okádhatják dohos nézeteiket.
Jó, persze, lehet mentális fixáció, hogy egyes eszméket azért utálok, mert bizonyos politikai formációkhoz köthetők, de azt azért már illene észrevenni, hogy ahogyan az MSZP nem szociáldemokrata párt, és az SZDSZ sem volt szabadelvű, úgy mondjuk a Fidesz sem keresztény-konzervatív, szóval hogy Magyarországon az ilyen besorolásnak még annyi létjogosultsága sincs, mint mondjuk Nyugat-Európában.
Egyébként is: belegondolt már Magyarhon népének antiliberális része abba, hogy egy-két generációval ezelőtti őseinek milyen sors jutott osztályrészül? Vagy itt mindenki felmenői királyok, hercegek vagy grófok voltak, hatalmas vagyonnal, kifinomult kulturális háttérrel vagy hogy mást ne mondjak, szavazati joggal? Ugyan már: a legtöbbünk ősei jogfosztott szegényparasztok voltak, szinte nulla vagyonnal és csupán álmokkal arra vonatkozóan, hogy a leszármazottaiknak valaha is jobb lesz. Aztán változott a világ, jöttek a jogok, és ezek a leszármazottak csak arra tudnak gondolni, hogy nem is olyan jó szabadnak lenni, gyülekezni, félelem nélkül pofázni, szavazni, mert hát vannak itt olyanok, akik nekünk nem tetsző dolgokat mondanak, hát akkor inkább legyen kuss, persze a mieink mondhassák meg, hogy kinek legyen pofabe.
Aztán a másik kedvencem: Gyönyörország népe nem győzte behordani Trabanttal, Wartburggal, a tehetősebbje kocka Ladával, akinek meg egyik sem volt, a hátán a Gorenje hűtőszekrényeket, és rácsodálkozni a Mariahilferstraße gazdagságára.
XXI. századi olvasatban meg: uniós támogatásból lassan az egész országot ledíszkövezik, mindenki oda mehet Európában a személyi igazolványával, ahova és amikor akar, de nekünk nem kell az Unió, mert elvárásai vannak. Mert parancsol nekünk, büszke magyaroknak.
És a multik is menjenek a picsába, akkor is, ha a vidék népe inkább autóba ül, és utazik 10-20 kilométert a legközelebbi TESCÓ-ba, mint hogy a falu egyetlen Coop üzletében vásárolna be másfélszeres áron, meg akkor is, ha a magyar cégek szabadon tevékenykedhetnek multiként a környező országokban, mert az más. Mert amit nekünk lehet, azt nehogy más is csinálja már.
És miközben a tinilányok olyanokat is megtesznek a férfi partnereik kedvéért, amit azok elvben nem is várnak el, miközben virágzik az internetes szexipar, és erre nyilván igény is van, egyesek a házasság előtti szexet is helytelenítik, szóval ismét csak a régi nótát halljuk: játsszuk le újból a XX. századot legalábbis annak félbe maradt első felét, hátha másodjára sikerül.
És mintha csak egymásra akarna licitálni a tébolyodott tömeg, Boross Péter már örökké tartó jobboldali politikai uralmat parancsol, ami az alapfogalmakat tekintve minimum a szolidaritás felmondását jelenti, de ami sokkal fontosabb, de tényleg: mikor adja ki valaki a tényleges parancsot a másként gondolkodók elhallgattatására?
Gyűlöljük Amerikát, de elfeledjük, hogy ott a legortodoxabb keresztényektől a legszabadelvűbb homoszexuálisokig mindenkinek van politikai képviselete, legalábbis a politika szinte mindenkire kénytelen figyelni.
Mi pedig homogén politikai uralmat akarunk, elfeledve a legutóbbi homogén politikai uralom fájdalmait vagy azt gondolva, hogy egy homogén politikai uralom üdvözítő lehet pusztán az által, hogy a nemzeti címkét ragasztja magára. Miközben már címlapon vágyunk erős hadseregre, mert talán túl régóta van béke és talán még nem szenvedtünk eleget az elmúlt száz (ezer) évben.
Elengedtem ezt az országot. Már semmit nem várok tőle, mert az elvárható minimumot sem képes teljesíteni. Tombol az őrület, a cinizmus, a tévedhetetlenségünkbe vetett vak hit, és ami még rosszabb: mindez a felszínhez egyre közelebb fortyog. És tudható, hogy ha a helyzet még rosszabbra fordul, akkor megindul a támadás azok ellen, akik hangosan vagy legalábbis félhalkan helytelenítik a kialakulóban lévő bolondériát.
Tenni ellene pedig nem lehet. Illetve azt, hogy mit és miért érdemes vagy sem, a témát lezáró harmadik posztomban fogom megírni.
Most jó éjszakát!
Ha valami nem (volt) szokásom, hát az a Kurucinfo olvasása, de egy Facebook-os bejegyzés kapcsán ellátogattam hozzájuk, konkrétan az "A legújabb liberális ötlet: öljük meg a csecsemőt, ha miatta 'veszélybe kerülne a család jóléte'!" című cikküket és a hozzá írt kommenteket olvastam el.
Aztán én is kommenteltem. Aztán azt törölték persze.
Még mielőtt idekopiznám, mit is írtam, azért két apró megjegyzés:
1) Az egyik - és erre részben utalok is a kommentemben -, hogy ha valaki egy (internetes) újságnak látszó valamit ír és szerkeszt, akkor bizonyos műfaji szabályok értelmében illene korrekt (tisztességes) tájékoztatást adnia. Jelen esetben a cikk szerzőiről, a szerzés körülményeiről, stb. semmit nem tudtunk meg. Persze értem én, hogy ha az ember koncepciózus izét ír és szerkeszt, akkor a korrektség, a legalább valamilyen tárgyszerűség irányába tett udvarias lépés egyáltalán nem része a feladatnak. És persze ettől függetlenül még a pellengérre állított írás is lehet ab ovo egy ótvar baromság - ezt nem vitatom.
2) Persze a koncepcióba nem illeszkedő vélemények, hozzászólások törlése önmagában is torzítja a képet, de a kommenteket olvasva elképesztő morális állapot rajzolódik ki a támogató csoportot tekintve. Még elképesztőbb az egész, ha tudjuk, hogy - mivel facebook-os komment form van a cikkek alatt (tényleg, a Facebook az nem egy rohadt zsidóimperialista, nemzetrontó valami? - csak kérdezem, mert az ilyen tudathasadások mindig elbizonytalanítanak), a véleményüket legtöbben névvel, arccal vállalják.
Azaz ország-világ számára nyilvánvalóvá teszik antiszemita, ezek egy részében pedig gyilkos nézeteiket. A gyilkost a szó eredeti, hungarofolklorisztikusan a Dunába lövős értelmében.
Elszomorító. És elborzasztó.
Egyébként ez volt a kommentem (eredeti gépelési hibákkal), Idelle Magyaridiótaként (név és arc nélkül):
"1) hülyék mindenhol vannak.
2) önmagában egy még ily provokatív kérdés tárgyalása sem adhatna okot ilyen felháborodásra. ld. heliocentrikus világkép, a nők szavazati joga, stb.
3) "Second, we do not claim that after-birth abortions are good alternatives to abortion. Abortions at an early stage are the best option, for both psychological and physical reasons. However, if a disease has not been detected during the pregnancy, if something went wrong during the delivery, or if economical, social or psychological circumstances change such that taking care of the offspring becomes an unbearable burden on someone, then people should be given the chance of not being forced to do something they cannot afford." - ilyenor úgy illik írni a cikket, hogy "És bár a szerzők leszögezik, hogy nem tekintik a születés utáni abortuszt az abortusz jó elternatívájának...és itt folytatódhatna a köpködés.
4) A liberalizmus egyik legnagyobb hibája az volt, hogy elvben lehetővé tette midnenki számára, hogy a szánalmas gondolataival teleszemetelje a világhálót és így mások számítógépét. Igen, számomra is.
5) érdekes módon, amikor zsidók vagy cigányok (vagy homoszexuálisok, baloldaliak, stb.) kiirtásáról fantáziálnak egyesek, akkor nincs ekkora felháborodás ezen oldalakon..."
Persze, tudom, ki a francot érdekel. Meg különben is: ki vagyok én, hogy ilyen nagyképű állításokat tegyek. Teljesen igaz és teljesen rendben van mindegyik felvetés.
Még mielőtt valaki is azt gondolná, hogy ezzel a bloggal meg akartam valamit változtatni, szólok, hogy nem. Realista vagyok, már induláskor tudtam, mit ér egy (véleménymegmondó) internetes (fika)napló. Ráadásul kénytelen vagyok elfogadni BlogWatch kritikáját, sokkal jobb írónak gondoltam magam, mint amilyen vagyok. Már korábban rájöttem, mint ő, de hát a közléskényszer. Ugye...
Tehát először is: nem a blog sikertelenségéről lesz szó ebben a posztban.
Másodszor: nem Orbán Viktorról lesz szó benne. Még akkor sem, amikor látszólag Orbán Viktorról írok majd.
Arról lesz szó, hogy maholnap negyven éves leszek és rá kellett döbbennem, hogy ebből az országból az én életemben már nem lesz semmi. A semmit úgy értem, hogy nem lesz belőle jó, élhető és éppen ezek miatt is jó kedélyű ország. Ami lesz (marad) belőle néhány év múlva, azt az ellenségemnek sem kívánom (bár tudtommal nincs ellenségem, de ha lenne, se kívánnám neki).
Aki a jelenlegi közállapotokért Orbán Viktort okolja, az alapvetően téved. Orbán Viktor cselekedetei a politika tartományán belül többnyire logikusak, és ha nem is mindig optimalizáltak, de rendkívül hatékonyak. Orbán tud valamit, amit rajta kívül szinte senki az országban: elképesztően alaposan ismeri a magyar néplelket. Orbán azért tud sikeres lenni abban, amit csinál, mert egy olyan népet kormányoz, amely hagyja, hogy egy Orbán-féle nímand sikeres lehessen.
Mostantól ingoványos talajon fogok járni, mert részben és a szó egy bizonyos értelmében elitista leszek, de kénytelen vagyok az lenni: ha nem is teljesen objektív, de racionális és realista. Egy olyan ember, aki látja a hatalom hibáit, de nem a hatalmat okolja kizárólag a közállapotokért. Tehát ellenzék-ellenes is, mert Orbán leváltását a zászlóra tűzni, az nem politikai program, hanem egy lázálom.
Arról harsog ma este a királyi tévé, hogy megvan az első játékos, aki - mondanám, hogy a mai napon, de mint tudjuk, felvételről mennek az adások - elvitte a Maradj talpon! vetélkedő fődíját, a 25 millió forintot.
A hír hallatán már vontam is a vállamat, csodáltam ugyanis, hogy egészen mostanáig húzta a köztévé, hiszen előbb-utóbb el kell vitetni a fődíjat az ilyen vetélkedőkben, máskülönben nem hinné el a néző, hogy egyáltalán elvihető a lóvé.
Szóval látszólag semmi extra.
Igen ám, de a távkapcsolónk főgondnoka elkattintgatott az RTL Klubig, ahol azt látom-hallom, hogy a (többedszerre) újrainduló Legyen ön is milliomos! első adása megy Friderikusszal. Tehát ma indultak.
És éppen ma nyerte meg valaki a fődíjat a másik vetélkedőben.
Biztos véletlen. Mint az, amikor annak idején, az első Való Világ indulása napján az akkor már egy hete adásban lévő Big Brotherben Renato lekúrta BB Évit. Az is véletlen volt.
Persze lehet fikázni, hogy nem is egy időben megy a két műsor, meg hogy a Legyen ön is... csak szerdánként van és így tovább, de ne legyünk naivak: itt a nézettségért, azaz gyakorlatilag minden egyes nézőért véres háború folyik, ezért nyilván Friderikuszt is el kell(ett) homályosítani.
Ja, a Maradj talpon nyertese az utolsó forduló előtt sóhajtozva megjegyezte, hogy "és nincs telefonos segítség ebben a játékban".
Egyebekben mindegyik tévének azt kívánom, hogy maradjanak talpon, a nézőszámot tekintve meg legyenek milliomosok.
