Magyaridióta

Flaszterfirka Óbudán:

"Az egészség ugyanolyan személyes tőke, mint a lakás vagy az autó, és aki felelőtlen életmóddal elvesztegeti ezt a tőkét, annak jobban hozzá kell járulnia az egészségüggyel kapcsolatos kiadásokhoz" - mondta Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben, ezzel indokolva a köznyelvben csak "hamburgeradóként" elhíresült újabb multisarcot. (képinnen)

Persze, mondhatta volna azt is, hogy "a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok" vagy éppenséggel azt, hogy "Szeresd önmagad, szeresd a tested. Mert a test a lélek temploma, minden alkímia olvasztótégelye. Bánj vele jól, és mélységes titkok nyílnak meg előtted" - bármelyik igazán belefért volna a Semmitmondás Bajnokának Legfrissebb Lózunggyűjteményébe.

Bár nagyon nagy a valószínűsége, hogy így is, úgy is megkapom a multibérenc libsi jelzőt és az ilyeneknek járó közutálatot, azért azt el kell mondjam, hogy eddigi életem során még soha egyetlen csepp könnyet sem hullajtottam egyetlen multinacionális cégért sem, ellenben nem is utálom őket úgy, mint ahogyan azt az uralkodó politikai kurzus megköveteli. És bár én is úgy gondolom, igenis érdemes lenne elgondolkoznia az emberisiégnek azon, hogy fenntartható-e az a (gazdasági) szemlélet, amellyel a válság ellenére a világra tekintenek ezek a nagy, nemzetközi cégek, viszont azt is gondolom, hogy jelenleg még nem annyira az agresszív követelőzésé kellene hogy legyen a terep, bár rövid távon kétségkívül lehetnek eredményei a kuruckodásnak (a hosszú távról meg csak ennyit példaként).

Akkor mi is a bajom a hamburgeradóval? A válasz roppant egyszerű: az indoklása.

És 90 éves a trianoni békeszerződés.

Jó, persze, már akkor tudtuk, hogy ez lesz, amikor Orbánék kétharmaddal megnyerték a fülkeforradalmat országgyűlési választásokat, minden más csak ennek egyenes következménye, Médiaávóstól, Szalai Annamáriástól, folytatva a köztévé pártkatonákkal történő feltöltésével, satöbbi, satöbbi.

Aztán azt is fölösleges lenne mondani, hogy a legutolsó aljasságnak is van elegáns(nak mondható) módja, persze azt is régóta tudjuk, hogy a stílus és az elegancia nem volt divat Alcsúton, sem Felcsúton, és most hadd ne nézzek utána egyenként, hogy melyik jobbos médiaseggnyaló hol született. (képinnen)

Nyilván az sem újdonság, hogy már régóta nem nézek Híradót a királyi tévén, ma is véletlenül maradtunk azon a csatornán, de talán nem is baj, mert olyat láttam, amit legutóbb gyerekkoromban, Kádár alatt, pedig Pálffy G. sem volt semmi Antall (Boross) idején.

Az természetes, hogy a hírfolyam nagy részét a ma délutáni-esti csúcshír töltötte ki, tényleg, ki hitte volna, hogy ebben az országban gyorshajtásokat lehet elintézni politikai-rendőri kapcsolatokon keresztül, hova lesz ez a világ, nem is értem, jézusmária.

Felvezetésnek viszont kétségtelenül jó a cirkusz előtt, mert ami ezután következett, az a legrohadtabb kádári időket idézte. Az alaphír az volt, hogy Gyurcsány is év/országértékelőt tart majd, hát ez tényleg érdekes, szerintem szót sem érdemel, ha én lennék a hírszerkesztő, utána beszámolnék róla három mondatban, a kiegyensúlyozott tájékoztatást követelményeinek megfelelően.

Miután D. Tóth Kriszta felvezetésében megtudhattuk, hogy Gyurcsány egy luxusszállodában tartja majd a beszédet (luxuskormány, emlékezhetünk), a helyszínről beköszönt az MTV fiatal riportere, bekapcsolva a telefonján a zenelejátszót az Internacionáléval (!), majd néhány taktus után, úgy, hogy még szólt az internaci, szenvtelen arccal közölte, hogy a terem akusztikája kiváló.

Aztán persze felemlegették és képbejátszásokkal illusztrálták is, hogy tavaly még elég volt a zuglói művelődési központ nívója. Azt is megemlítették, hogy az elmúlt évben már ment a beszéd, amikor még mindig voltak sorban állók, akik nem jutottak be, de a következő riportban már egy politológus fejtegette, hogy egy ekkora termet már rég nem tud megtölteni Gyurcsány.

Végül - miután persze megkérdezték az MSZP szervezőjét és a szálloda emberét is a helyválasztás miértjéről - még bevágták a Puch Lászlóval ("volt pártpénztárnok"-ként nevezték, de mi egymás között maradjunk annyiban, hogy ő volt az MSZP-s Simicska, ezermilliárdok útjának meghatározója és egyengetője, aki valószínűleg mostanában vásárolja meg a szabadságát) készült és az fn.hu-n közreadott interjú lényegét: ha Gyurcsány nem képes alkalmazkodni, álljon odébb.

A híradás legalább öt perces volt, és talán finom megfogalmazás, hogy koncepciózusan rakták össze. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a hírszerkesztés a legalja HírTV-s vagy ECHO TV-s, egyébként a kommunizmusból jól ismert, jól megkomponált, szándékos lejárató módszerrel készült.

Akár nevetségesnek is tarthatnánk, ahogy a jobboldal sleppje fölhabosítja a politikailag halott Gyurcsányt. Hívhatnánk szánalmasnak is, mert egyébként nyilvánvalóan az, filléres kurva csinovnyikok szolgálnak ki egy rendszert, harminc ezüstpénznél jóval olcsóbban. De van az egészben egy szomorú faktor is, mégpedig az, hogy tudható: a magyar lakosság többsége még mindig a közszolgálati médiából tájékozódik. És ha hozzávesszük a magyarember mentalitását, akkor ez az egész - internet ide, internet oda - egyelőre nem sok jót ígér.

Most persze elvicceskedhetnék azon, hogy nyilván nem véletlen, miért a kiegyensúlyozott tájékoztatás az egyik pont, amit a kormány Brüsszel nyomására (nyilván boldogan) kivesz az elcseszett médiatörvényből, de persze tudom,hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye a közmédiára nézve továbbra is kötelező. Lenne.

Lenne, ha nem tudnánk régóta, hogy visszafelé megyünk a Kádár-korba, annak minden átkával és bármilyen előnye nélkül. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy hosszabb távon éppen az internet lesz az, ami ha biztosítani nem is, de segíteni fogja, hogy az ilyen diktátorocskák ne tudjanak sokáig vigéckedni.

Úgyhogy nem fogom siratni a közszolgálatiságot, mert azt bizonyos értelemben és kevéske nagyképűséggel fogalmazva mi fogjuk végezni. És az újságírók is mi leszünk, és tudom, hogy ezerszer jobban fogjuk végezni a dolgunkat, mint ezek a hátrakötött kezű médiamunkások.

Munkára fel!

'96-ban egy brókercégnél dolgoztam, akkortájt nyílt lehetőség arra, hogy magánszemélyek diszkont-kincstárjegyet vásároljanak értékpapír-forgalmazókon keresztül. Népszerű volt a termék, nem csak az állami garancia és a viszonylag kedvező hozam miatt, hanem abból a pszichés tényből kiindulva is, hogy lejáratkor fizette a névértéket, így vásárláskor nem kerek összeget kellett befizetniük az ügyfeleknek - ez valahogy azt a benyomást keltette bennük, hogy spóroltak valamennyi pénzt, mivel mindenki kerek összeggel indult el otthonról (ez persze "butaság", de az érzet valóban ez volt).

A konstrukció megértése a többségnek nem okozott problémát, ám egyszer volt egy ügyfelünk, aki az istennek sem akarta megérteni, hogy mi történik visszaforgatásnál, amikor a lejáró összegből egy még magasabb névértéket vásárol, miközben a kamat és a névérték kombójából következően kevesebb pénzt kap vissza, mint a legutóbbi alkalommal.

Hiába magyaráztam bőszen, először udvariasan, majd látva az értetlenséget, egyre türelmetlenebbül, aztán hiába kértem segítséget a főnökömtől, hátha neki sikerül a "tanítás", az ügyfél csak annyit hajtogatott mosolyogva, hogy "Ezt értem, de maguk nem ezt ígérték".

Ez az ember jutott eszembe, amikor elindult Orbánék legújabb "megvédjüka"-programja, azaz, hogy ellenőrizni fogják a munkáltatókat, és nem engedik, hogy bárki kevesebb nettóval menjen haza, mint tavaly. Mondhatnám, hogy magyaridiotizmus-kutatásom során olyan immunrendszerre tettem szert, amely segítségével már semmin sem lepődök meg, de be kell valljam, a mai napig elképedek azon, hogy milyen egyszerű és egyben milyen hazug retorikával sikerül milyen hatékonyan, milyen kiváló eredményt elérnie a kormányzó pártnak a lakosság széles köreiben. (képinnen)

A technika lényege azon zsigeri (paraszti, proletár, tök mindegy) gondolkodás kiaknázása, amely mindent és mindenkit utál, aminek vagy akinek (nagyobb) gazdasági hatalma és lehetősége van (mint neki magának), miközben visszaélés azzal, hogy a magyar átlagember sokszor a legegyszerűbb összefüggéseket sem képes felismerni, megspékelve mindezt a jóságos állam bácsi álságos imázsával.

Amikor Pártunk és Kormányunk kivetette az egyes szektorokra a válságadót, mindezt úgy kommunikálta, hogy azoktól kell elvenni, akiknek van, és azoknak a cégeknek is részt kell vállalniuk az ország újjáépítésében, amelyek mindeddig csak az előnyöket élvezték, külön kitérve a válság kirobbantóira, de egyben nyerteseire, a kereskedelmi bankokra (plusz devizahitelek). És valóban: ki az, aki megvédené a gonosz bankokat, a gagyi hipermarketeket, a lehúzós telekom cégeket? A nép bőszen bólogatott, miközben hideg fejű gazdászok figyelmeztettek: ezek az adók részben meg fognak jelenni a szolgáltatásokban, így végül is ezek egy részét is a lakosság fogja megfizetni. Ráadásul arra is lehet számítani, hogy a cégek munkavállalókat fognak elbocsátani. Nem azért, mert gonoszak, hanem mert a profitmaximalizálás a működésük alapelve, mint ahogy minden  és bármelyik (kapitalista) vállalkozásé is.

Mire a magyarember mosolyogva, de öntudatosan csak annyit mondott: ezt értem, de ez a kormány akkor is jól csinálja, mert megsarcolja a köcsög multikat.

Amikor Pártunk és Kormányunk szemet vetett a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokra, mondván, hogy a szocialisták szatelit-vállalkozásai eltőzsdézték a pénzt, és az embereket illetve az emberek nyugdíját meg kell védeni, sokan azt sem tudták, hogy mi ez a magánizé, azt sem ismerték, honnan megy a magánkasszákba a pénz, és fel nem foghatták, hogy a saját megtakarításukat akarja elvenni (ellopni) a kormány.

Azzal meg pláne nem foglalkoztak, milyen céllal tervezik mindezt Orbánék, hiába mondták hideg fejű gazdászok és nem gazdászok, hogy ha a magán megtakarítások bekerülnek a közösbe, akkor azokat a közösből szinte azonnal el is fogják (fogjuk) költeni, nyugdíj kiadásokra, folyó kiadásokra, futballstadionra, bármire. Itt szükséges megjegyezni, hogy a Kormány szájából elhangzott az a hazugság, hogy folyó kiadásokat nem fog finanszírozni ebből a pénzből, majd a 2011. évi költségvetésbe rögtön be is tervezett egy kisebb, mintegy 500 milliárdos tételt ezen  a jogcímen. Arról már nem is beszélve, hogy szent fogadalmat tettek, hogy bevezetik az állami rendszerben is az egyéni számla, amiről persze hideg fejű gazdászok és nem gazdászok egyből elmondták, hogy az csak a befizetéseket fogja mutatni, pénz effektíve nem lesz rajta, tehát az egész csak egy parasztvakítás, hiába.

És hiába okozott egy ideig fejfájást a kormánynak, hogy a reálhozamot adómentesen vehessék fel a polgárok, miközben ordító ellentétként ott feszült az "eltőzsdézés" hazugsága, a magyarembernek nem tűnt fel, hogy ha valami el lett tőzsdézve, akkor hozama sem lehet.

Hiába. A magyarember mindezek közben mosolyogva, de öntudatosan csak annyit mondott: ezt mind értem, de ez a kormány akkor is megvédi a nyugdíjakat.

Aztán: hiába élt a magyaremberek egy tekintélyes hányada a (most már) gyűlölt Kádár-rendszerben, az elmúlt húsz év, no meg Pártunk és Kormányunk kommunikációs offenzívája kitörölt bizonyos emlékeket és főként az óvatosságot. Miután a Fidesz vezérkarban rájöttek, hogy az információ valóban és tényleg hatalom, főleg akkor, ha az ő információjuk uralja a médiát,  sikerült egy olyan médiatörvényt kifosniuk magukból, amely nem csak hosszú időre az ő embereiket helyezi az összes média és médiával összefüggő testület élére, hanem lehetőséget is ad nekik, hogy minden ellenvéleményt eltiporjanak. Amire persze - meg nem egy korábbi intézkedésükre - válaszul a fél Európa felhorgadt, amire persze válaszul Orbánnak csak annyit kellett mondania: mindez a szocialisták ármánya, ők tüzelték fel a külföldet a Haza ellen.

Igen, a Haza ellen, mert Nagyhatalmú OrbánSündisznócska Strasbourgban már az országra vette az őt személyében ért kritikát, az ország nevében sértődött meg, miközben egy régi törvény hatályon kívül helyezését például magának tulajdonította.

Mire a magyarember mosolyogva, de öntudatosan csak annyit mondott: ezt mind értem, de mindez akkor is csak balliberális hiszti, a kormány pedig megvéd bennünket és gyerekeinket a médiamocsoktól.

És végül (?): amikor a kormány elkezdte megvalósítani az egykulcsos jövedelemadó Orbán által beígért és ezért kötelezően megvalósítandó rendszerét, és azt találta hazudni, hogy "az új adórendszerrel mindenki jól jár", hideg fejű gazdászok és nem gazdászok azonnal figyelmeztettek - egy egyszerű excel-táblás számítást végezve -, hogy tízezrek fognak rosszabbul járni, és konkrétan meg is nevezték azokat a társadalmi csoportokat, akik és azt a bruttó bért, amely alatt kedvezőtlenebb lesz az új rendszer, mint a régi.

Erre az első 2011-es bérfizetés után a kormány úgy tesz, mintha a gonosz munkáltatók lennének a hibásak, ők adnának kevesebbet a munkavállalóiknak, pedig nem tesznek mást, csak alkalmazzák a jogszabályokat. A kormány viszont álságosan felhördül, bizottságot hoz létre, ismét burkoltan fenyeget, tehát gyakorlatilag megpróbálja megvédeni a rosszul járókat a saját maga által hozott adótörvény hatásaitól.

Mire a munkáltatóját 99%-ban utáló magyarember mosolyogva, de öntudatosan csak annyit mond: ezt mind értem, de ez a kormány akkor is megvéd a gonosz főnökömtől, és kiharcolja nekem a magasabb fizetést.

Szóval, bár meg kell őrülni, én minderre csak annyit mondok borongós arccal: Orbán Viktor mindenkitől meg tud védeni benneteket, csak a saját butaságotoktól, korlátoltságotoktól nem.

*Időről időre bevillan egy-egy gondolat, egy-egy ötlet, amelyekből posztkezdemény lesz, de amelyeket aztán nem komplettírozok, így ott maradnak vázlatban a a bejegyzések között. Szilveszteri posztomban össze is gyűjtöttem jó néhányat az akkoriakból, és nem tettem le róla, hogy valaha megírom őket.

Így hát amikor időm engedi, befejezek és közre adok egy-egy ilyen posztot, a címben mindig megjelölve azt, hogy visszatekintésről van szó. Az első legyen a legfiatalabb (és egyben legrövidebb), amely még a szilveszteri válogatásban sem szerepelt.

* * *

Megkérdezték Orbán Viktort - nem is tudom, hogy merték egyáltalán -, hogy a médiatörvényt ért kritikák nem hátráltatják-e hazánk EU-elnökségét, mire miniszterelnökünk azt mondta: "nem, sőt segítik".

Megkérdezték a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezetőjét annak a vívóembernek a helyesírási hibáktól hemzsegő újévi beszédéről, mire emberünk azt válaszolta: "Nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel, pontosan ez volt a célunk". (képinnen)

Amiből számomra csupán egyetlen dolog következik: amíg Gyurcsányék hazudtak reggel, este, meg éjszaka - a nappalt (a munkaidőt) nyilván meghagyták riválisaiknak -, addig Orbánék egyszerűen államvallássá emelték a cinizmust, és arcátlanul röhögve pofán szarnak bennünket.

Na most, akkor melyik a jobb?

Azért az elképesztő, hogy miközben ennyi marxizmuson nevelkedett ex-káder - és egyszerű elszenvedő alany - üldögél remegve a plazmatévé és a monitor előtt, alig van valaki, akinek eszébe jutna, hogy amit ma Orbán-féle politizálás címszó alatt látunk-hallunk-érzékelünk, az a bolsevizmus XXI. századba átültetett gyakorlata, ami az elődjénél talán csak annyival modernebb, hogy a tömegkommunikációs eszközök révén gyorsabban lehet közvetíteni az üzenetet. (képinnen)

A bolsevik szó a большинство (ejtsd: bolsinsztvo) kifejezésből ered, ami oroszul annyit tesz: "többség". A forradalmi marxisták párton belüli többségének kialakulásáról nem nagyon van információ a neten, csupán egy, viszonylag jó összefoglalást találtam, amely így fogalmaz: bár a párton belül a centristák vannak túlsúlyban, a forradalmi szárny Lenin vezetésével az 1903-as és 1904-es kongresszuson ügyesen taktikázva többséget szerzett - innen származó elnevezések: • centristák = mensevikek („kisebbség”, holott valójában ők voltak többségben) • forradalmi marxisták = bolsevikok („többség”).

Nem mellesleg az első szavazás, amelynél többségbe kerültek, valami olyan komoly és nagy horderejű kérdésről szólt, mint hogy szükséges-e párttagnak lenni a mozgalom támogatásához vagy lehet azt párton kívülről is végezni vagy ilyesmi.

A többség megszerzése aztán hozta magával azt az ideológiát és politikai hozzáállást, hogy ha mi vagyunk többségben, akkor a mi akaratunknak kell megvalósulnia. Csak és kizárólag a mi akaratunknak.

Szükséges megjegyezni, hogy sem a képviseleti demokráciával, sem annak részeként a többségi akarat érvényesülésével nincs alapvető problémám. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy napjaink modern demokráciafelfogása már régen az érdekegyeztetésről és érdekintegrációról szól, nem pedig arról, hogy ha mi vagyunk - akár kétharmados - többségben, akkor már önmagában ettől a ténytől mi értünk mindenhez a legjobban, következésképpen nem kell senkit megkérdeznünk semmiről. (Megkérek minden protestálni készülő embertársamat, hogy legyen kedves nem jönni a nemzeti konzultációval, meg az ön is kérdezhet Facebook-on Orbán Viktortól reklámszövegekkel, nem beszélve a legújabbról, az alkotmányos kérdőívről, mert ezek csupán a politikai marketing eszközei, de ettől még Pártunk és Kormányunk nagy ívben szarik a polgárok véleményére.)

Ráadásul van Orbánnál egy szűkítése is a bolsevista (bolseviki, he-he) felfogásnak, nevezetesen, hogy mivel a Parlamentben kétharmados többséghez jutott (a pártja), ő egy személyben kompetens minden kérdésben. Ez a felfogása Strasbourgban csúcsosodott ki, de számomra nem az ezerszer idézett, az állam én vagyok típusú felszólalásaiban, sokkal inkább egy freudi elszólásában, amikor a régi médiatörvénnyel kapcsolatban az csúszott ki a száján: "az a törvény, amit én most hatályon kívül helyeztem". Aztán persze kijavította magát többes szám első személyre, de már hiába: tulajdonképpen csak megerősítette azt, amit már úgyis régóta tudtunk.

A bolsevizmusnak egyébként vannak további jellemvonásai, amelyek tisztán felismerhetők az orbáni politikában, ilyen például az ellenségkeresés vagy még inkább: az ellenséggel szembeni önmeghatározás (Lenin-fiús attitűd).

Számomra elképesztő az a tény, hogy a mégoly felismerhető stílusjegyek ellenére is ekkora rajongótábora van Orbánnak és politikájának, az meg a dolog pikantériája, hogy éppen egy antikommunista retorikát középpontba állító politikus és politikai erő másolja szinte teljesen pontosan a bolsevikokat (kommunistákat).

Nem csak én mondom, de én is megírtam már, hogy Orbán és a Fidesz szinte a legkisebb lépésükig kiszámíthatók, hiába lebegtetnek sokszor, hiába színészkednek, elég jó találati aránnyal lehet tudni, hogy mit fognak tenni. Ennek egyik oka az, hogy a mintát már láttuk a világtörténelemben. Ha szeretnék még jobban megismerni őket, csak lapozzák fel a bolsevizmus történetét. És akkor látni fogják nemcsak az egészet, hanem annak csúf végét is. Ideje lenne eszmélni.

Földes Lászlót és zenekarának tagjait úgy '78 körül láttam először, a balatonszemesi strandon. Akkor még fogalmam sem volt arról, kik ők, de a gyerekcsapatunkban volt egy srác, akinek igen, ő meg is kérdezte Hobót: "A bácsi a Földes Laci"? "Igen" - jött a válasz az azóta ezerszer hallott basszus hangon, mosolyogva a bajsza alatt.

Bármilyen furcsa is, függetlenül attól, hogy életemben már vagy 4-5 koncertre való Hobo számot elénekeltem a haveri blues zenekarban, a mai búcsúkoncert volt életem első élő Hobo-koncertje. Sohasem voltam zenekar-fetisiszta őrült fan: a kedvenc zenéimet (ezerféle) játszó egyik banda és tagjainak életrajzi adatait sem ismerem, sokszor még a nevüket sem tudom egyenként és hogy ki mikor, mettől-meddig játszott a csapatban, nem tudom a pletykákat és így tovább - egyszerűen csak szeretem a zenét és tisztelem azokat, akik csinálják. (képinnen)

A jegyvásárlással is csúsztam kissé, így már csak ülőhelyre tudtam venni, amit nem igazán kedvelek, mert koncert alatt (is) szeretek szabadon mozogni, leginkább a büfé és a küzdőtér hátsó traktusa között, bár voltam egyszer a BS-ben egy Kylie Minogue koncerten (bezony!), na, annak a hetvenöt százalékát az arénán kívül, a büfé mellett töltöttem.

Ráadásul naná, hogy a jegyvásárlást követő napon jelentették be a pénteki ráadást, már akkor csóváltam a fejem, mert sem teljesen korrektnek, sem (üzletileg) jó ötletnek nem tartottam a második (nulladik) koncertet, nem beszélve arról, hogy tudom mit jelent két egymást követő estén ugyanazt lenyomni, főleg, ha eredetileg a másodikba akartál mindent beleadni. Módosítani már nem akartam, jöjjön, aminek jönnie kell, mondta Pataki Attila úgy majd' minden második Edda-koncert elején, majd meglátjuk.

A koncertre egyedül indultam, a párom nem különösképpen kedveli a satter zenét, ebbe persze elég sok minden és gyakorlatilag bármi belefér, ráadásul a tartós és boldog párkapcsolat alapja a gyakori külön program.

Mióta a BS-be járok koncertre, mindegyik este 8-ra volt kiírva, függetlenül attól, hogy aztán negyed, fél, háromnegyed vagy egész kilenckor vagy talán még később kezdődött, így hát rá sem pillantottam a jegyre, mint később kiderült: jobban tettem volna.

Hogy mi a véleményem Bakács kabát szalámilopási ügyéről, azt röviden is és velősen is megírtam már, miközben úgy gondoltam, ezzel ad acta is az ügy, mert a védhetetlent nem lehet védeni, akkor meg minden csűrcsavar (bábeli zűrzavar) teljesen fölösleges. Erre az általam inkább kedvelt mint sem Andrassew Iván írt egy posztot a blogjában, amely magán hordozza a balliberális karakterművelők által az elmúlt húsz évben elkövetett csaknem összes alapvető hibát - zsidózásvád szerencsére nincs benne - és rossz beidegződést, és amely nem jellemezhető másként, csak ezzel az egy szóval: fos. (képinnen)

Van persze egy többek által alétott szcenárió is, amely szerint az egész cselekmény  kizárólag valaminek a promóciója vagy figyelem felkeltés vagy flashmob vagy más hasonló szar (vagy hasonló lószar), hát nem tudom: ha így van, akkor Bakács ballagjon el a kurva nénikéjébe, az ötletadókkal meg az egész gegcsapattal egyetemben.

Ha viszont a lopási kísérlet mégis lopási kísérlet volt, akkor ne csak Bakács menjen el a kurva nénikéje vizet és szappant régen látott nemi szervébe, hanem Andrassew is, meg mindenki, aki megpróbálja megmagyarázni vagy csak relativizálni Bakács cselekedetét. Az, hogy kiállnak érte, nemes tett, és hiába tudom, hogy egy-egy ilyen kiállás során sokan érzik úgy, hogy valami mentő körülményt is kell mondaniuk, ez nem így van: elég annyit elrebegni, hogy elítélem, amit Tibor tett, de a barátom (vagy: de szimpatizálok vele, stb.), ezért bárhogy is legyen, mellette a helyem anyagilag, erkölcsileg, fizikálisan vagy gondolatban. Nem kell több. Ez így (is) fasza.

Azt is tudom, most majd balról is jön a kritika, hogy könnyű nekünk, arctalan bloggereknek ítélkezni - aki így gondolja, maradjon is meg ebbéli hitében, nem fogok vele vitatkozni.

Azonban a lényegre térve: a legnagyobb probléma nem az, hogy Bakács nem  lehet a XXI. század magyar Jean Valjeanja, és nem csak azért, mert kenyér helyett téliszalámit lopott. A nagyobb baj, hogy mindezt egy olyan időben, olyan társadalmi-politikai környezetben követte el, amikor nekünk kirekesztetteknek, megbélyegzetteknek, kommunistáknak és/vagy zsidóknak és/vagy hazaárulóknak és/vagy nemzetelleneseknek és/vagy simán ellenségeknek (plusz libsi fajvédő geci) felemelt fejjel, a saját (az általános) értékeink szerint, példamutató módon kell élnünk és léteznünk, még ha beledöglünk is.

Nehogy azt higgye bárki is, hogy egy kényelmes, meleg szobából, az érinthetetlenség biztos tudatában hintem az igét. Nehogy azt higgye bárki is, nem tudom mit jelent az, hogy tíz deka párizsira sincs pénz, nem tudom mit jelent az, nélkülözöttnek, senkinek lenni - nagyon is tudom. És azt is tudom, hogy bármikor újra eljöhetnek azok az idők, akár politikai alapon is. Sőt: egyre és leginkább politikai alapon jöhetnek el.

Mindannyian tudjuk, hogy egy kalap alá vagyunk véve. Mindenki, aki ellenáll, aki kritizál, aki nem ért egyet vagy aki csak a száját is elhúzza, az ugyanolyan, mint Gyurcsány, mint Hunvald, mint Zuschlag, mint Hagyó. Egy bandában van velük. Ő maga is olyan, mint a nagy tolvajok. Viszont egy sok esetben jogosan letolvajozott táborhoz csapott ember nem lehet tolvaj!

Andrassew írja, hogy a csúnya állami cégek nem hirdetnek a balliberális lapokban. Iván, Iván, csodálkozol? Hiszen - ha kritikai szemlélettel felvértezve, ha fanyalogva is -, de ott álltunk, ott állt a balliberális sajtó Gyurcsány, meg az SZDSZ mellett, éveken keresztül. Szerinted kinek köszönhetjük, hogy mára a kormány egyetlen célja és szándéka elhallgattatni mindent és mindekit, aki nem áll be a sorba. Szerinted ki tehető felelőssé mindezek miatt?

Nem leszek álszent, még csak véletlenül sem hivatkozom arra, hogy a piacról kellene élnie a nem bulvár (értelmiségi) sajtónak, mert tudom, hogy ilyet kívánni Magyarországon nonszensz.  Csakhogy miközben a Fidesz-sajtó válogatás nélkül használta az eszközöket az akkori kormányoldal lejáratásához, a balliberális sajtó jól elvolt a saját homousion-homoiusion vitáival. És mindeközben te is, én is és mindenki, aki mindig is viszolygott attól, hogy Orbán kezébe csak fele ennyi hatalom is kerüljön, tudtuk: ha egyszer bekövetkezik, akkor kő kövön nem marad. Tehát arra hivatkozni, hogy ez végül is bekövetkezett, nem ér. Renonsz, és innentől kezdve ugyanez a hivatkozás nem magyarázza Bakács tettét sem.

A Fidesz és hű sajtója minimum egy évtizede arra vár, hogy kiirthassa az írmagotokat, az írmagunkat is. És aki ezt túlzásnak gondolja, az olvasson bele bármelyik sajtójellegű termékükbe. Bakács nem számít. Andrassew nem számít. Idele nem számít. Mindenkit el akarnak és el fognak taposni, ezt értsétek már meg, a moralizálgatás helyett. (képinnen)

Éppen ezért, bár nem vagyunk sokan, de támogatnunk kell egymást úgy, hogy megbízunk egymásban. Ti is bennünk, arctalan és névtelen gyávákban. Ha Bakács valóban azért lopott, mert éhes volt - és nem azért, mert fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy éhes, mert akkor menjen a francba - akkor nyugodtan írhatott volna egy e-mailt nekem vagy bármelyik hasonszőrű bloggernek, ha már Andrassewet nem akarta terhelni például, és adtunk volna pénzt, hogy ne haljon éhen. Ellenben ő is lehetett volna tekintettel ránk, hogy ne kelljen megint visszamenni az erkölcsi nullpontra, és onnan kezdeni mindent, elölről.

Kemény idők jönnek. Részben megérdemeljük, részben nem. Akik szerint meg, azokat nem érdekli, hogy részben nem. Kurva nehéz lesz, de tudom, hogy felemelt fővel is túl lehet élni. Ha meg nem lehet túlélni, akkor pláne nincs kérdés.

A képzeletbeli Alig utcában reggel 8:30 órától kell a parkolásért fizetni, személyautóknak 400,- Ft-ot óránként.

Meddig parkolhatunk a megvásárolt jeggyel, ha reggel 7:39 órakor kétszáz forintot (200,- Ft) dobunk a parkolóórába?

Ivartalanítási akció a Gyöngyösi utcában:

Jövök reggel dolgozni, közben megy valamelyik rádión a szokásos reggeli híradás, melynek keretében beszámolnak arról, hogy a MOKÉP jelenlegi góréi is feljelentést tettek az előző vezetés ellen, mert gyanús ügyleteket találtak (az index például már eltüntette a cikket, lehet, hogy leszólt valamelyik régi szdsz-es haver...anyway).

Miközben rosszallóan húzogatom a számat a reggeli verőfényben, mert régóta tudnivaló, hogy a  közpénzek (ezek tényleges közpénzek, nem olyan Pension Barbie-féle rámondjuk, hogy közpénz a magánpénzre "közpénzek") ki-, és elsíbolását csak abszolút hihető és alaposan dokumentált ügyletekkel szabad és érdemes végezni, megakad a szemem a következő plakáton, a Dunaparton(!):

"Leállósáv Csak vészhelyzetben!" - hirdeti nem teljesen tökéletes helyesírással a Nemzeti Autópálya Kezelő Zrt. plakátja tulajdonképpen a belvárosban, legalább 15-20 kilométerre az első elérhető leállósávtól.

És miközben közelebb ballagok a hirdetéshez, hogy megörökítsem a blog számára, mit látok? Kedvencem (kedvenckedés itt és itt), a Szerencsejáték Zrt. mézesmázosságában is teljesen fölösleges óriásplakátját, holmi totó-lottó-sorsjegy-vásárlás általi munkahely-teremtésről:

Erről a plakátról egyébiránt az is megtudható, hogy a Szerencsejáték Zrt. által befizetett adók közcélokat szolgálnak, milyen kurva nagy szerencse, hogy nem magánzsebeket gyarapítanak, már legalábbis az adók. Mert az ilyen reklámkampányok viszont igen. (És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a bárki által befizetett adók mire is szolgálnak, plusz ellopott magán-nyugdíjpénzek.)

Amivel csupán annyit kívánok mondani, hogy miközben majd a Nemzeti Együttbosszulkodás Kormánya szépen leültet mindenkit, aki az előző kormányok - upsz, nem pontos a fogalmazás, tehát: az előző nem nemzeti kormányok! - idején legalább egy gemkapcsot jogosulatlanul hazavitt, azonközben nem kellene elfelejtkezni arról sem, hogy a mostani urak milyen teljesítéseket és teljesítésigazolásokat tesznek a saját lopásaik mögé.

Mert ugyan korántsem valószínű, de hátha egyszer ők is el lesznek számoltatva a fiktív ügyleteikkel.

Gyerekkoromban csak a tengerigrízt, a pácsót és a Föld fogsarkát nem értettem, most hozzájött a hotyoga is.

Év eleje lévén (na jó, egy kicsit nagyvonalú a megfogalmazás), elballagtam számlatömböt venni az egyesületnek, az éves tagdíjak esedékes kiszámlázásához. Régóta ugyanabba az irodaszer boltba járok, annak idején én is megharcoltam a harcot a végzések illetve cégkivonatok bemutatásával (több egyesület, több cég), így ma is a szokásos magabiztosságommal indultam vásárolni,  gondolván, hogy engem már nem érhet baj. (képinnen)

Naná, hogy nem így történt, de hadd idézzem inkább az eladó hölggyel folytatott beszélgetésünket (a "csókolom" után kettővel kezdem):

- Két utalásos számlatömböt kérek.

- Rendben, én meg az adókártyáját kérem.

- A micsodát? - kérdeztem vissza, mert azt hittem rosszul hallok, illetve először nem is esett le, hogy mit kellene odaadnom: az forgott a fejemben, talán egyéni vállalkozónak gondol és az adószám miatt kell valamilyen papír vagy kártya.

- Az adókártyáját.

- De eddig nem tetszett kérni semmit.

- Január elsejétől kötelező nekünk.

- És egyesület esetén mit adjak? - értetlenkedtem tovább.

- Az ön adókártyájára van szükségem - bővítette egy kissé a választ, mert nyilván rájött, hogy hülyével van dolga.

- Már úgy tetszik érteni, hogy az adóhivatal (Nemzeti AVH, mint tudjuk) tudni szeretné, hogy személy szerint ki vette a számlatömböt?

- Igen. Egyébként nekünk is, az eddigi egy papír helyett már kettőn kell lejelenteni az adatokat, úgyhogy az is megfordult a fejünkben, hogy levesszük a polcról a számla nyomtatványokat.

És hogy megadja a kegyelemdöfést, amikor átnyújtotta az általa kiállított számlát, még azt is megmutatta, hogy azon is szerepel a nevem és az adóazonosító jelem.

Mindig is utáltam, amikor 1-2 százaléknyi - vagy megengedőbben: egy elhanyagolható kisebbség - csalásai, visszaélései miatt a többséget büntetik. Ugyanígy utálom, amikor ilyen és ehhez hasonló helyzeteket az adminisztárció szigorításával, bonyolításával próbálnak megoldani. Ennek kisöccse az esztelen és növekvő összegű bírságok kivetése, lett légyen szó buszmegállóban dohányzásról, kukaturkálásról, kis értékű bolti lopásról.

Tovább megyek és intézek néhány kérdést azokhoz az okostojásokhoz, akik ezt a rendelkezést kitalálták, jogszabályba iktatták valamint rábólintottak:

- Milyen jelentősége van annak, hogy egy cég vagy szervezet számára ki vásárol nyomtatványt (még ha szigorú számadású is)? 

- Figyelembe véve a mai miniszterelnöki Csevely és lózunggyűjtemény foglalkoztatásra vonatkozó részét is, tervezik-e esetleg, hogy a jövőben csak az adott cég vagy szervezet főállású alkalmazottja vagy ha ilyen nincs, vele szerződéses viszonyban lévő magánszemély vásárolhasson nyomtatványt? Ha igen, milyen dokumentumok benyújtása lesz kötelező (munkaszerződés, megbízási szerződés, vállalkozói szerződés, részmunkaidős nyomtatványvásárlási megbízás, stb.)?

- Egyetértenek-e azzal, hogy adatkezelési aggályokat vet fel, ha olyan személyek - bolti eladó, az irodaszer vállalkozás könyvelését végző személyek, stb. - juthatnak hozzá személyes adataimhoz, akiknek azokhoz semmi közük?

- Tévedek-e, amikor úgy gondolom, hogy a számlaadási csalások elkövetői többnyire nem azok közül kerülnek ki, akik egy cégkivonattal vagy végzéssel azonosított cég vagy szervezet számára vásárolnak számlatömböt, hanem döntően más technikák segítségével zajlanak az ilyen ügyletek?

- Mennyiben tartják a meghirdetett adminisztrációs egyszerűsítés körébe tartozónak a szigorú számadású nyomtatványokra vonatkozó új szabályozást?

Mindenki által tudott tény, hogy a bizonylatadási szabályokkal összefüggésben alapvetően két olyan módszert alkalmaznak a fekete-, de inkább szürkegazdaságban, amelyek az adócsalás tekintélyes részét adják: az egyik - nevezzük egyszerűen - a számlaadási kötelezettség elmulasztása, a másik a túlszámlázás (vagy az alászámlázás). Talán belátható, hogy ezek közül egyiket sem lehet azzal megfogni, ha elkérem Gizike adóazonosító jelét a számlatömb vásárlásakor.

Hogy mivel lehet, természetesen arra vonatkozóan is vannak ötleteim. A tanácsadást megoldhatjuk számlásan, de ha szükséges, akár számla nélkül is...

Azt tanultuk, és minden egyes alkalommal azt is sulykolják a kereskedő cégek, hogy minél többet vagy nagyobb kiszerelésben veszel valamiből, annál alacsonyabb az egy darabra vagy adott kiszerelési egységre eső ára az adott terméknek.

Ehhez képest a Spar azzal büntet, hogy míg a 160 grammos Piros Arany kilónként ára 35%-kal alacsonyabb, mint a 70 grammos kiszerelésűé, a 240 grammos kilónkénti ára viszont, ha nem is sokkal, 2,3%-kal drágább, mint a 160-as. (Elnézést a rossz minőségű, cserében viszont manipulálatlan képekért.)

Ismét sikerült elhelyezni egy frappáns hirdetést egy cikk mellé:

Annak idején milyen jókat kuncorásztam a Metro együttes Citromízű banán címmel elhíresült dalán, erre itt van a vajízű margarin, ami számomra legalábbis a hónap marketingvicce. (Persze figyelembe véve, hogy ez a sok vajszerű szar miből készül, a húzást úgy is felfoghatjuk, mint egy lépést az igazság kibontása felé.)

Még meg sem száradt a nyál Mádl Ferenc protézisén az általa produkált fröcsögést követően, a Nemzeti Együttműködés Kormánya magyar népet arcátlanul és cinikus módon pofán szaró bűnbanda komplett színdarabbal ajándékozta meg az országot annak apropóján, hogy lemenőinek hetedíziglen sikerült biztosítania az átlagot jóval meghaladó színvonalú megélhetést a nyugdíjpénzek ellopásával.

(képinnen)

Nyitány és 1. szín

Azt mondja Mészáros József, a Nyugdíjbiztosító főigazgatója (egy 2001-es miniszteri dicséret nyilván büszke birtokosa), hogy a magánnyugdíjpénztári tagok többsége bölcs döntést hozott: 97%-uk tudomásul vette, hogy a visszalépés a kedvezőbb megoldás.

Érdekes módon a főigazgató úr a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó halálos ítélet kihirdetése óta nem nagyon hallatta a hangját, persze nem is nagyon került reflektorfénybe, mivel a megfélemlítés (fenyegetés), a polgárok tájékoztatásának elnyújtása, az elhallgatás vagy éppen a folyamatos dezinformálás nem az ő dolga volt, sőt - bár érkezett egy-két kimondottan genya megnyilvánulás onnan felől - férfiasan be kell vallani, hogy az ügyfélszolgálatokon az ügyintézés ha nem is flottul szervezetten, de magyar mércével mérve kifejezetten és üdítően gyorsan zajlott, ezért ezúton is köszönetet mondok.

Azt is elhiszem, hogy ha a Magyar Nemzet akar velem (velem ugyan nem, de bárkivel) interjút készíteni, az keserű méz, mert a véleményemől függetlenül kénytelen vagyok igazodni az Eszmei Irányvonalhoz. Azt persze nem tudom felmérni, hogy Mészáros a maga véleményét mondta, simán igazodott vagy a miniszteri mellé egy miniszterelnöki dicséretet is be akar-e gyűjteni - ezektől a hivatali emberektől mindig beszarok, kedvencem egy veszprémi sírkő, amelyen az elhunyt neve alatt az (még az is) szerepel, hogy "főrevizor", hát bazmeg az kurvára fontos a túlvilágon -, és az is igaz, hogy a nyugdíjsztori legújabb fejezetében talán még ez a "bölcsen döntöttek" a legkevésbé aljas kinyilatkoztatás, mindenesetre egyezzünk ki annyiban, hogy ekkora csúsztatással téli olimpiát lehetne nyerni négyes bobban.

2. szín - Barbie színre lép

Onnan is lehet tudni, hogy Jézus Krisztus finom úriember volt, hogy a hegyi beszédben azt mondta: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa, nem pedig azt, hogy "ennyi seggfej idiótát még életemben nem láttam", én meg csak annyival egészítem ki az egészet, hogy Selmeczi Gabriellának lenni azért jó, mert az ő szellemi színvonalán semmi baj nem érhet. Ha ugyanis nem tudod felfogni azt, hogy milyen szinten égeted vagy alázod porig magad, az mindentől megvéd. (Ez persze megint az elitista interpretáció, a valóságban ez kell a Népnek, és a szellemi nívó kapcsán máris körbeértünk.)

A Szijjártó-Selmeczi-féléket bár ki nem állhatom, csodálattal tekintek rájuk, mert pusztán létezésükkel vegytisztán csúfolják meg az Emberről alkotott képünket, másrészt erős bizonyítékát adják nem csak a reinkarnáció létezésének, de a lélek különböző fizikai megnyilvánulási formák közötti vándorlásának is, mivelhogy egy galandféreg lelkét és szellemiségét hordják humanoid testükben.

Selmeczi egyébként nem csak végrehajtónak tökéletes, de memoriterből is kiváló, ezért nem értek egyet azokkal, akik az egybites kommunikációért kizárólag őt okolják, hiszen a teljesen nyilvánvaló hazugságokat hordozó, végtelenül leegyszerűsített üzeneteket nyilvánvalóan nem ő írja, ő csak fölmondja (visszaböfögi, rendezetlen fogsora közt szűrve a szart).

Mostani öklendezésének alaphangját a következő mondat adta: "Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert." 

Az "óriási siker"-t értem, elvégre nem mindennap folyik be a kasszába csaknem 3000 milliárd forint, amelynek legalább 15-20%-a (ősi magyar szokás szerint) természetszerűleg a Párt kasszáját és magánzsebeket fog gyarapítani, és teljesen biztos vagyok benne, hogy Selmeczinek is be lett ígérve egy kis nyugdíjvédelmi jutalék. Persze annak a siker-felfogásnak, amelyet a Nemzet Gabikája interpretált és végül a miniszterelnök fejtett ki, semmi alapja sincs. Ez az "eredmény" még a kétharmadot eredményező választásnál is csalókább, az állami rendszerbe átlépők motivációjáról ugyanis az ég egy adta világon semmit nem tudunk. Ha én közvéleménykutató cég lennék, már csak szakmai kíváncsiságból is végeznék egy felmérést a visszalépés miértjeiről, és nem lennék meglepve, ha a többség a "mi ez a nyugdíjizé...?" választ adná.

Ezért is tartom bosszantónak, mi több, felháborítónak azt a magabiztosságot, ami ezeket az "embereket", csinovnyikokat jellemzi (meg hogy miért is, arra Orbánnál külön kitérek majd), főként egy olyan kérdés kapcsán, ami ugyan csak 20-30 év múlva szakad a fejünkre - az övékre nagy valószínűség szerint nem -, de ami jóval összetettebb és fontosabb annál, mintsem hogy a standard egybites Fidesz-kommunikációval kezelni lehessen. Bár kétségkívül az a magabiztosság is elgondolkodtató, amellyel ezek a gyerekek ezen a szellemi színvonalon léteznek és jól érzik magukat...

A kozmikus-orgazmikus csúcspont persze nem ez a mondat, hanem az volt, amikor Pension Barbienak sikerült kapcsolatot találnia a maradók és az MSZP között: "Kiderült a szocialisták reakcióiból, hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között." Persze tudom, hogy a fidesz-kommunikátorok bérezésének van egy "szoci"-faktora, amely szerint tilos bármiről úgy beszélni, hogy nem herótozzuk le a szocialista pártot (haladóknak: a baloldaliakat), sőt az is lehet, hogy csak megbicsaklott a szöveggenerátor, ám mégis: ez az elvakult durvulásnak már olyan foka, ami még egy áttétes hererákos, tripperes hiénától is túlzás lenne.

Selmeczi ráadásul nem fáradékony fajta, így nap végére még maradt ereje a kommunikáció lecsengetésére is, melynek keretében sikerült a következőt mondania Kálmán Olgának az atv-n: "Miféle zsarolás az, amikor azt mondják a >>zsarolt félnek<<, hogy amennyiben van reálhozamod, az kiveheted? De nem elég, hogy kiveheted, nem kell utána sem adót, sem járulékot fizetni. Vagy milyen zsarolás az, ha azt mondjuk, hogy ha visszajössz az állami rendszerbe, a magánpénztárnál keletkezett veszteségedet kipótoljuk?” 

Ha valaki nem ismerne rá esetleg, ez a bombasztikus eszmefuttatás a "beszélj félre" illetőleg a "támadj vissza" elemeket hordozza, mintha az ünnepi abroszra szaró kretén azzal támadna vissza, hogy a terítő egyébként sem volt makulátlanul tiszta. (Az én kedvencem az volt, hogy „Orbán Viktor kilép a tankönyvszerű rendszerből”, az Egyenlítő blogé pedig ez.)

Előre bocsátom, hogy ez a posztom nem csoportok vagy kasztok, hanem szokás szerint az idiotizmus ellen szól, ilyen értelemben kérek mindenkit, akinek a fejében esetleg megfordul, hogy a klaviatúrán rögtön elkezdje gépelni a "de az autósok..." kezdetű mondatot, az lehetőség szerint higgadjon le, és adjon hálát a sorsnak, hogy nem lettünk eggyel kevesebben (mint ki fog derülni, kis túlzással).

Vezetés közben szerencsére ritkán lanyhul a figyelmem - bár olykor-olykor előfordul -, nem csak a jogszabályi kötelezettség miatt, hanem azért is, mert minden egyes alkalommal, amikor autóba ülök, tudom, hogy magyaridióták közé megyek, így hát a saját életem (és vagyonom) mellett különös gondot kell fordítanom másokéra, azok kiszámíthatatlan, nem egyszer kretén, elmeháborodott viselkedése miatt.

Szóval jöttem ma reggel dolgozni, amikor is az egyik utcában le kellett lassítanom, mivel egy teherautó tolatott be az én sávomból egy udvarba. Mint kiderült, ez is oltári nagy szerencséje volt annak a fiatal lánykának - arcát sál takarta (de a szemét nem!) -, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet egy parkoló autó mögül kerékpárral kihajtani elém, azaz a forgalommal szemközti sávba.

Azonnal satuztam, miközben a kormányt balra húztam, ezért - és az egyéb körülmények miatt is - még csak nem is érintette a kocsim a biciklist. Aki - függetlenül attól, hogy rádudáltam - rám sem nézett, hanem a legnagyobb lelki nyugalommal elhúzott mellettem: jobbról, azaz az én sávomban.

Azt már a tüköröből láttam, hogy a kereszteződéshez érve - immáron a saját sávjából -, fittyet hányva a tilos jelzésre, kikanyarodik a főútra.

Fel nem foghatom, mi késztette a lányt, hogy a szemközti sávba kanyarodjon ki, ráadásul egy érkező autó elé, de tételezzük fel, hogy nem ott járt az esze, álmos volt még, szerelmi bánat gyötörte vagy csak egyszerűen, amolyan női módra (bocs!) képtelen volt felmérni távolságot és sebességet, talán nem is ez a lényeg, hiszen igenis lehet hibázni.

Azt viszont már mérhetetlen surmóságnak tartom, hogy miután - egyébként a KRESZ szabályaival szöges ellentétben, amit persze neki nem kell ismernie, hiszen ő csak egy kerékpáros - hirtelen cselekvésre kényszerítette a közlekedés más résztvevőjét, és erre, ha már maga esetleg felismerni képtelen is volt, a másik figyelmeztette is, mindenféle reakció, akár egy "bocs"-ot jelentő kézfelemelés nélkül hajtott tovább, fél percre rá újabb szabálytalanságot követve el.

A lánynak üzenem, hogy ha jó eséllyel életben akar maradni, akkor sürgősen ismerkedjen meg a KRESZ szabályaival.

Általánosságban meg csak annyit, hogy lehet valaki bármilyen fasza csávó vagy csaj és gondolhatja magát ezerszer különbnek a többieknél, a közlekedésben egyenrangú felek vagyunk, akikre ugyanúgy vonatkoznak a szabályok. És ez a szó szoros értelmében életbevágóan fontos.

A múlt hétvégén, nyolcvanadik születésnapja apropóján Mádl Feri bácsi is megszólalt az ország sorsával, a politikai helyzettel kapcsolatban - bár ne tette volna -, és ugyan az interjú teljes szövege azóta sem elérhető a neten, mindenhol csak összefoglaló hivatkozásokat találni, ha hihetünk Magyarország első számú politikai bulvárlapjának, a volt köztársasági elnök által elmondottak tökéletesen beleillenek abba a járványos idiotizmusba, ami április óta dúl hazánkban. (képinnen)

A cikk rövid rezüméje a következő:

A jogtudós hitelt érdemlő kollégái nyilatkozata alapján úgy véli, lényegében a hatályban lévő európai törvényeket követi a magyar modell. Mádl Ferenc szerint érthetetlen, hiszterizált és túlzott a baloldal reakciója, és igazából nem is a jogszabállyal, hanem a keresztény–polgári szövetség kétharmados kormánytöbbségével van bajuk. 

Nos, tehetnék utalásokat az időskori elbutulásra vagy hasonlóan olcsó poénokkal kedveskedhetnék az ünnepeltnek, ehelyett azonban leginkább értetlenkedésemnek adok hangot, fel nem foghatom ugyanis, hogy Mádl Ferenc hogyan állhat be azon eszement, mindent leegyszerűsítő és ebbéli tevékenységük folytán mindent a szocialistákra kenő, mindenért őket okoló droidok sorába, akiket olyan frenetikusan nagy nevek fémjeleznek, mint Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella vagy név nélkül bármelyik rosszul öltözött, karikás szemű hírtévés médiamunkás.

Van azonban az egész dolognak a pikantériája mellett egy akár felháborítónek is mondható aspektusa.

Az egy dolog, hogy főként a jobboldal elmúlt évekbeli kommunikációjának köszönhetően az árnyalatok kivesztek a nyelvből: eltűnt például a negatív érzelme széles skálája, és lett helyette az egyetlen kifejezés a "gyűlölet", a "gyűlölni". Talán ennek is köszönhető, hogy a kormányellenes vagy a kormány tevékenységének egyes elemit megkérdőjelező, azzal vitatkozó megnyilvánulás Mádl retorikájában is egyszerűen "hisztériává" vált.

Az már érdekesebb, hogy azt mondja e kiváló jogtudós: tudja, hogy miről van szó a médiatörvényben, bár pontról pontra nem olvasta végig. Hitelt érdemlő és hozzáértő emberek állítják, hogy lényegében a hatályban lévő európai törvényeket követi, azok modellje, ezért Mádl Ferenc szerint nem is lehet érteni a baloldalról érkező külső és belső támadások motivációit.

Na most, ha még emlékszünk, a jobboldali sajtó napokon, droidjaik pedig heteken át azon szörnyülködtek, hogy a külföld és a belföldnek a Nemzethez nem tartozó része milyen alapon mond ítéletet a méditörvényről, mikor minden bizonnyal nem is olvasták. Hát persze.

Ha valaki, akinek nem egyezik a véleménye az enyémmel, sőt támadja a kedvenc pártom (a megbízóim) által létrehozott jogi és irodalmi műalkotást, az biztosan nem is olvasta.

Ha a mi emberünk, a mi kutyánk kölyke, a mi seggünkvége látszólag komoly emberként, jogászként és nem utolsósorban volt köztársasági elnökként (sőt, Köztársasági Elnökként, mert az a vívóember is viseli ezt a titulust, de mindannyian tudjuk, hogy ő nem csak egy tévedés, hanem egyenes egy vicc) azt mondja, hogy nem olvasta végig, de megbízható emberek azt mondták, hogy rendben van, azt meg fennen lobogtatuk, hogy ez a nagyszerű, bölcs ember is megmondta, hát ugye hogy ugye?

Vagy akkor mostantól már nem az számít, ki olvasta (végig)? Szóval hogy is van ez, kedves jobboldali barátaim?

A legszebb azonban kétségkívül az a konklúzió, hogy a  baloldal  érthetetlen, hiszterizált és túlzott reakciója mögött igazából nem is a médiatörvény, hanem a keresztény–polgári szövetség kétharmados kormánytöbbségének ténye áll, azzal van bajuk. Akkor csócsálgassuk egy kicsit ezt a két kifejezést: hisztéria és képtelen elviselni. Megvan? Jó, akkor kérdezek:

Hol volt Mádl Ferenc a kérlelhetetlen véleményével 2002-ben, amikor Orbánék majd beleőrültek abba, hogy a Szent Magyar Nép (ja, nem is: a panelprolik) nem választotta őket újra? Hol volt, amikor Orbán elkezdte a társadalmat politikai alapon kettészakító, áldásosnak egyáltalán nem mondható tevékenységét?

Hol volt Mádl Ferenc és miért nem intett nyugalomra, a nyilvánvaló tények elfogadására, a hisztérikus cselekedetek leállítására az Erzsébet-híd lezárása napján?

Hol beszélt ez a kiváló jogtudós hisztériáról és az ellenoldali többség elviselési képességének hiányáról az alatt a három év alatt, amikor Orbánt a Parlament környékén sem lehetett látni? 

Hol volt ez a nagyszerű ember, amikor a Fidesz kivonulgatott az ülésteremből, mert az az ember beszélt, aki a főnöküket megalázta a 2006-os tévévitában? Hol volt, amikor a megbízója a zavargások közelébe hívta össze a híveit, hátha lesz valami olyan balhé, amit politikailag ki lehet aknázni? Amikor az a jóember kordont bontott a Kossuth téren? És így tovább.

A pszichoanalízisben projekciónak hívják azt az eljárást, amelynek kapcsán valaki egy másik személynek tulajdonítja saját hibáit vagy kívánságait; ez a bűntudat vagy más hasonló érzések kifejeződéseként értékelhető és az elhárító mechanizmusok közé sorolandó (via). Nem arról van-e szó, hogy a komplett jobboldal a szocialistákra projektálja a saját viselkedését, nem bírván sem szellemileg, sem érzelmileg megbirkózni azzal a kihívással, ami egy felvilágosult és intelligens kormányzást, államirányítást valamint ehhez kapcsolódó társadalmi kommunikációt jelent.

Ha engem kérdeznek: ezeregyszáz év sérelmei, frusztrációi csúcsosodnak ki jelenünkben a jobboldal viselkedésében, és könnyen megjósolható, hogy évtizedek kellenek majd a gyógyuláshoz.