Magyaridióta

Mármint arra, hogy az össznépi szaron túl maradt még valami jó, valami a magyar néplélek fantasztikus humorából. Kép, kommentár nélkül:

Pillanatkép Berlinből, egy köpésre a Brandenburgi kaputól. És baszki, senkit sem zavar, pedig ha valakiknek, hát a németeknek lenne okuk legyalulni a szovjet hősi emlékművet. Vagy nem?

Sok-sok évvel ezelőtt jellemezte így viccesen egy nagyon kedves, teológiára járó ismerősöm  a Mennyországot. Jót röhögtünk akkor. Ma már nem röhögök, pedig egyre több helyről szinte ugyanezt sugallják, ezt ígérik, igaz nem az égi Paradicsommal, hanem a földivel kapcsolatban.

Tudom, főbenjáró bűn, de csak a legszükségesebb esetben olvasok pártsajtót, így a Konzervatórium egy felejthető posztjában találkoztam ezzel a Magyar Nemzet idézettel:

„Eljött a konzervatív korszakváltás ideje, megoldást – a politikai szélsőségesekre is – csak a konzervatív jobboldal kínálhat, politikai közösséget formálva társadalmunkból és a nemzetnek visszaadva államát. […] A két világháború között a bethleni konszolidáció fogta ki a szelet a jobboldali radikálisok vitorláiból – most is a polgári jobbközépre hárul ennek végrehajtása. A baloldal nyelvét pedig egyre kevesebben fogják használni, mert az egyszerűen alkalmatlan a valóság leírására.”

Egedy Gergely (Konzervativizmus kontra fasizmus. Magyar Nemzet, 2009. augusztus 1.)

Hadd szögezzek le valamit rögtön az elején: baloldali politikai orientációjú vagyok, álmodozó énem sok tekintetben kommunista, racionális énem liberális szociáldemokrata, de a klasszikus konzervatív értékek sem állnak tőlem távol, és bár erős keresztyén közegből jövök, hitem mára ateobuddhista-keresztény alapokon áll, sok-sok kétséggel. Mindezt azért írtam le, mert személyem inerciarendszerében nincs helye a hazai politikai palettán magukat balliberálisnak definiáló politikai erőknek (sem). A kommunista nálam nem Thürmer, a szociáldemokrata nem Gyurcsány és a liberális minden, csak nem az SZDSZ.

De ami a lényeg: ahogy az előző eszmefuttatásból is kiderülhetett, egy bonyolult individuum vagyok, és utálom a leegyszerűsítést, a sztereotípiákat, az uniformizálást. Nyilván nem egyedüliként ebben az országban.

Ezért zavar (riaszt, döbbent meg) az az eluralkodó nézet, irányvonal, ami valamiféle egyedül üdvözítő gondolkodásmódként tekint a "(konzervatív) jobboldal"-ra, annak eszmerendszerére. És bár ez az állítólagos eszmerendszer nem kidolgozott, ha úgy tetszik, nem "kanonizált", a legtöbb interpretációban úgy jelenik meg, mintha valami axiomatikus, homogén, létező, ab ovo tudott és ismert rendszerről lenne szó.

Márpedig nem ártana kanonizálni a "hitelveket", mert később még baj is lehet a szabadjára engedett önálló gondolkodásból! Fontos lenne tudni például, hogy a kánon része-e a katolikus egyházfő kinyilatkoztatásainak feltétel nélküli elfogadása, tekintet nélkül annak tartalmára. (Egyáltalán, lehet-e valaki jó konzervatív, ha nem katolikus vagy elég, ha kereszténynek mondja magát?) Része-e a zsidóellenesség, a cigányellenesség, a homofóbia, és ha igen, milyen mértékben. Mekkora fokú szólás- és véleményszabadság engedhető meg pl., mert egyes elvakultak szinte már az internet betiltását fontolgatják. És nem bértollnokok az illetők, hanem felnőtt választópolgárok.

Ahogy én látom, húsz év demokrácia bőségesen elég volt a magyar népnek, sikerült is megutáltatni velü(n)k. És hiába gagyog s ragyog a Nemzetvezető olyan szépségeket, mint hogy

Egy diktatúra - legyen annak bármilyen színe: barna vagy vörös - soha és semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb az emberi közösség számára, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje.

ez már régen nem számít. A csorda új kádárizmust akar (mindezt egyébként úgy, hogy a retorika egyik sarokköve a kommunista-ellenesség!), mert az akolmeleg biztonságos és kiszámítható. A (liberális) demokrácia nemcsak hogy sok tekintetben magára hagyja (önállónak, döntésképesnek és felelősségteljesnek tekinti!) az egyént, de mindenkitől elvárja (elvárná) a közösség érdekében végzett munkát is. Ez pedig egy 1100 éve alattvalói sorban élő nép számára sok egyszerre.

Még egyszer: az, hogy bértollnokok tonnaszám gyártják a faszságokat, nem meglepő. Ha valakinek olyan a gusztusa, még jókat is röhöghet az ilyen írások egy-egy überbaromság kitételén. Hogy vannak, nem is kevesen, olyan alattvalók, akik egy vélt kigyúrt hát védelmében és mögül szajkózzák jó papagájkommandó módjára ezeket vagy ezekhez nagyon hasonló ökörségeket, sajnos természetes. De hogy ilyen arányban vágyná egy elvben szabad nép a rabigát, az groteszkségében is elszomorító.

És akkor már csak tényleg annak meghatározása hiányzik a kánonból, hogy mit érdemel az a bűnös, aki el mer térni a hivatalos irányvonaltól, aki mer másként gondolkodni, aki szerint nem csak a király meztelen, hanem az egész udvartartás is...

Persze a magam fajta szkeptikusoknak most nyilván kussolni kellene, főtáblára került a Debrecen, ráadásul jó játékkal, két meccsen két győzelemmel, hurrá, hozsánna, halleluja.

Gazda Albert már meg is írta a frankót, persze, igaza lett, ezt senki nem vonja kétségbe, még én sem. Nem is erről írtam korábban.

Ráadásul bárki felhánytorgathatná, miért is nem lehet örülni a sikereknek, miért kell mindenben a rosszat keresni, miért az echte magyar fanyalgás, de higgyék el, nem erről van szó. Bár a futballról ugyanaz a véleményem, mint a Forma-1-ről, de ha százmilliók szeretik, ha sokan így tudnak kikapcsolódni, ha sokan ebből a cirkuszból merítenek erőt, akkor mit van mit tenni, el kell fogadni.

És ami fontos, félreértés ne essék: drukkolunk a Debrecennek? Én speciel neutrális vagyok, de nyilván igen, magyarok vagyunk vagy mifene. Jó lenne, ha a Debrecen sikereket érne el a BL-ben? Hát persze, növekedne a munkakedv, Pióker Ignác 600%-ot teljesítene. És utána? A hivatkozott cikk szerint, ha jól forgatják a kétmilliárdot, további sikerek, stabil nemzetközi szereplés várható. Tiszta sor. Lenne, ha nem Idiótaföldön élnénk.

Elmondom, szerintem mi lesz. Lesz egy valamilyen BL-szereplés, lesznek kínos kudarcok - majd kimagyarázzák, "túl korán jött az első gól", stb. -, lehetnek persze sikerek is, de a csoportselejtezőket követően valószínűleg elbúcsúzik a csapat a BL-től. Aztán majd az UEFÁ-tól is. Jövőre ugyanez. Ha nem veri ki a bajnokot az eritreai bajnok (képletesen) már a selejtezők során.

De ami fontosabb, a kétmilliárd forint piszok hamar el fog fogyni. Egy év múlva már csak néhány malibui fénykép fogja a emlékeztetni a kiváltságosokat, milyen jó is volt, amikor még volt zseton.

Ha nem így lenne, az én mesém is tovább tartana...

Elmúlt egy újabb augusztus huszadika, állampolgári szemmel talán a legértelmetlenebb, legkisebb jelentőséggel bíró ünnepünk. És ami Budapestet illeti - nem számítva a hobbiforradalmárok városromboló munkásságát az elmúlt években -, a programszervezés velejáróit figyelembe véve, leginkább kártékony ünnepünk is.

Kezdődik ugyebár azzal, hogy a budai rakparton elkezdik építeni a Red Bull Air Race kiszolgáló létesítményeit illetve elkezdik telepíteni a tűzijátékot, már ezekkel nem kis kalamajkát, dugót okozva.

A repülőgépes edzés napokkal előbb elkezdődik, ami tovább fokozza a káoszt, a bámészkodók miatt a dugókat, a fölösleges belvárosi hangzavart. Véleményem szerint, aki repcsiket akar nézni, az ballagjon ki Ferihegyre, vagy ha az messze van, álljon be a légifolyosó alá...

És az ünnep fénypontjaként elkezdődik a tűzijáték. Az az intézmény, ami az elmúlt években elvesztette az utolsó varázsát is. Az még hagyján, hogy minden valamire való nagyközség vásárol egy kis pirotechnikát, nem csak a 'kotmány ünnepére, hanem minden jelentősebb falusi névnapra, de manapság már nincs közepesnél jobb kerti parti, ahol ne lenne egy pár tíz-, vagy százezer forintos pukkantgatás.

És mégis: minden évben százezrek álldogállnak (és lökdösődnek, mielőtt álldogálnának) a rakpartokon, veszik a méregdrága jegyeket a hajókra, helyezkednek a teraszokon, hogy láthassanak egy kis színes fényt az éjszakában.

Szándékosan nem térek ki a 2006. évi "sajnálatos eseményekre", de határozott véleményem, hogy ideje abbahagyni az augusztus 20-i bohóckodást: elsősorban a tűzijátékot, másodsorban a repülős versenyt, harmadsorban minden olyan álcselekményt, ami nem szól másról, mint a pénzszórásról. És bár nem vagyok elkötelezett híve a hobbi-állattartásnak, de plusz érv a háziállatok, elsősorban a kutyák félelme a durrogástól.

Szóval, hölgyeim és uraim: ideje felnőnünk és abbahagyni a gyerekes cukormáz-történeteket. Ugyan, mit veszthetünk, ha nem lesz tűzijáték 'gusztus huszadikán?

Olvasom az indexen, hogy Budapesten egy órát kell dolgozni egy Big Macért.

Már nem azért, de én egy (másod)percet sem dolgoznék érte...

Nem nagyon írnék semmit erről, talán csak annyit, hogy ha tehetem, egyáltalán nem beszélgetek a sofőrrel, amikor taxival utazom.

Meg hogy a (magyar)idiotizmus örök és elpusztíthatatlan.

Kép kommentár nélkül. Itt találtam, az egyik aloldalon.

képinnen

Az elmúlt tíz napban szabadságon voltam, remélem, senkinek nem hiányoztam. Ezt a posztot augusztus 14-én kezdtem írni, de elvitte a pihenés, nem is baj, viszont most befejezem. :)

Bár tulajdonképpen még kitüntetettnek is érezhetném magam, mert legalább egy "csokit" - villantás a vészvillogóval - kaptam.

Történetünk augusztus 13-án este fél nyolc után játszódik, az Árpád híd budai, Flórián téri felhajtójánál. Mióta csak erre járok, utálom a felhajtót, amely kétsávosként kezdődik, de aztán a külső sáv elfogy, jelentékeny mértékben lassítva az érkező forgalmat, és a belső sávban haladók udvariassági szintjére bízva az autóáramlás sebességét. A történet egyébként is aktuális, mert az elmúlt másfél hétben megnyitották a külső sávot, ezzel kétsávossá téve az alulról felhajtást, ehhez persze az kellett, hogy a felüljárón érkezőktől elvegyenek egyet. Egyelőre nem teszteltem, összességében jobb-e ez így.

Mégsem haszontalan leírni az esetet, mert ha itt meg is szűnik a kritizálni kívánt viselkedésforma, az attól sajnos még általános marad.

Szóval haladtam a belső sávban, amikor látom ám, hogy a külsőben nagy sebességgel jön a JUM-240 rendszámú, ezüst metál Opel Corsa. Számomra nem presztízskérdés, hogy ki ér előbb a piros lámpához, viszont egy pillanat alatt leesett, hogy ha nem fékezek, akkor csatt lesz a dologból, mivel egyszerre érünk oda, ahol neki át kell sorolnia. Ezért természetesen fékeztem, így be tudott jönni, ellenben dudálással jeleztem, hogy "öreg, jobb lenne ésszel közlekedni". Na, erre kaptam egy "kösz"-t a vészvillogóval. Persze, még azt is mondhatnám, hogy szerencsém volt, mert akár vissza is dudálhatott volna, vagy anyázva bevárhatott volna, stb., nem folytatom, itt e lángoktól ölelt kis országban mindenkinek lehet tippje, mi következhetett volna még.

Végezetül inkább csak annyit: szeretném, ha az ilyen seggfejek tudnának olyan jó vezetni, mint ahogyan hiszik magukról...

Kedves Orbán Viktor! Erre majd térjünk vissza egy-másfél év múlva, jó!?

Addig no comment.

Szombaton késő este olvastam ezt a cikket, az utolsó mondatnál - "megint van értelme ennek az egésznek" - majdnem leestem a székről, pedig még eléggé józan voltam. Első dühömben elkezdtem kalimpálni, gondoltam, írok egy ajnározás-ellenes cikket, de aztán inkább lefeküdtem, a vasárnap meg a nyugodalom napja (jó Istenünk áldását ránk adja), volt jobb dolgom is.

Ma reggel véletlenül belenéztem a sporthírekbe, valami hétvégi NB I-es "rangadó" (Diósgyőr-Újpest) összefoglalója ment, olyan megye kettő színvonalon szaladgáltak a játékosok, a riporter ennek ellenére "jó iramú, izgalmas" mérkőzésről beszélt, még jó, hogy a színvonalról nem esett szó, és nem üvöltött közben, ahogy a dél-amerikai kommentátorok szoktak. (Ugyan el tudok képzelni olyan embert, akinek izgalmas lehetett a Diósgyőr kihagyott tizenegyese, majd nem sokkal utána fejelt öngólja, bár meg kell erőltetnem magamat...)

Persze mindannyian tudjuk, hogy az életben vannak kegyelmi pillanatok, ilyen volt pl. a  Zalaegerszeg Koplárovics Béla-féle győzelme a Manchester ellen. De senki nem lehet annyira ostoba, illetve újságíróként senki sem engedhetné meg magának azt az ostobaságot, hogy az ilyen eseményekből messzemenő következtetéseket vonjon le.

Ha hosszú távon nézzük ugyanis, a minőség és a teljesítmény mögött a sportban is rengeteg munka, jól felépített rendszerek vannak (az úszókról nemsokára írok egy posztot, most nem rájuk gondolok). Nem véletlen, hogy például az angol vagy az olasz labdarúgás évtizedek óta (lassan egy évszázada) a világ élvonalában van (a dél-amerikaiak egy kicsit más tészta, de oda sem kevés energiát, embert és pénzt raktak az elmúlt évtizedekben). Persze nálunk sokszor, sokan sírnak, hogy "ott" jóval több pénz van a futballra és a futballban. Erre én azt mondom, hogy a pénzt először bele kell rakni minden (normális) vállalkozásba, hogy aztán elkezdjen termelni. Nálunk a legtöbben csak kivenni akarják a pénzt, nemcsak a futballból, de a futball közeléből is: gondoljunk csak a Fradi Üllői úti ingatlanja körüli, régóta tartó "zsibire"; de a Quaestor sem véletlenül szállt be az ETO-ba annak idején, nekik is nyilvánvalóan az ingatlan kellett. Az már csak privátim bosszant, hogy kedvenc magyar söröm, a Soproni árában meg kell fizetnem a nívótlan hazai NB I-be invesztált forintmilliókat, azon belül azt a pénzt is, amit a Soproni Sörgyár érdekelt vezetői síbolnak ki a cégből a fociligán keresztül.

Csodálkoznék, ha Gazda Albert nem tudná, hogy szarból nem lehet várat építeni. Hiába van egy-egy sikerünk, úgy szökőévente egyszer, ha azoknak nincs szilárd alapja, és mögöttük csak a pillanatnyi szerencse áll. Magyar csapat lesz a BL főtábláján? Semmit nem jelent, ha a csoportban a pofozógép szerepe jut csak nekünk (egyetlen sportöröme az lehet a dolognak, hogy élőben láthatunk Igazi Futballcsapatokat...). Ha esetleg most valaki azt mondaná erre, hogy az így megkeresett forintszázmilliókból lehet majd fejleszteni a labdarúgást, akkor elég csak a Fradi BL-sikerére gondolni: hol van az ott megkeresett csaknem egymilliárd forint, kérdem én!? Hány karibi nyaralás és luxusautó jutott belőle a sportvezetőknek, és ezzel szemben hol van most a Ferencváros!?

Lehet, hogy kijutunk a következő VB-re? Világversenyen legutóbb az atlantai olimpián voltunk (1996-ban!!!), meddig jutottunk? És a legutolsó VB-n, Mexikóban (1986-ban!!!) mekkora szégyen ért bennünket!!!???

Azt még megértem, hogy a fociból (is) élő média kénytelen a semmit feltupírozva eladni. De józan, értelmes, gondolkodó emberek nem hihetik, hogy amíg nem söpörjük ki az élősködőket a foci, a sport, a politika, stb. arénájából, addig bármilyen változásra, fordulatra számíthatunk.

A videókhoz jó szórakozást...

(Az eredeti bejegyzés időpontja: 2009. augusztus 10. 14:37)

UPDATE: tegnapi barátságos mérkőzésen Magyarország-Románia 0:1. Az Index így harangozta be a meccset:

A Marian Cozma emlékére rendezett barátságos mérkőzésen a magyar válogatott fiatal, rutintalan román csapattal találkozik a Puskás Ferenc Stadionban. A magyarok a legerősebb összeállításukban kezdhetnek, Erwin Koeman keretében több visszahívott játékos is szerepel. 1981 után újra legyőzhetjük Romániát.

 Még egyszer kérdezem: mirű' beszé'???

Képinnen

Én is majdnem összaszartam magam. Igaz, a röhögéstől.

"Ettől azonban még megfellebezhetetlen tény, hogy aki az utóbbi tizenöt-húsz évben lett Magyarországon férfi, nő, esetleg ünnepelt transzvesztita, és nem töltött el legalább egy, de inkább tíz szórakozással és a züllés legmélyebb bugyraival teli éjszakát a Sziget fesztivál dzsuvájában, az valamit nagyon csúnyán elnézett. Minden tisztességes huszonöt és negyven év közötti magyar embernek vannak átszellemült mosollyal mesélt történetei..."

Megfellebbezem. Nem néztem el, nincsenek történeteim. Szigetszűz vagyok, s ahogy látom, az is maradok. Hogy budapesti ficsúroknak nagy élmény (volt) porban-sárban, hullarészegen a saját fostócsájukban hemperegni, elhiszem. Én ezen 87-től kezdve nyaranta túlestem, pl. valóban élvezetes vízitúrák során.

Életemből egy nyamvadt EFOTT-ot tudok felmutatni, az sem hozott semmi újat.

Szóval talán pont azért nem érdekel, mert MENŐ. Egyébként meg nem fogok dárenbézre dudorogni...

avagy amit nem értenek a balliberálisok.

Hadd kezdjem egy nem túl régi, személyes élménnyel.

Szép nyári este van, lassan tíz óra, ülök a nyitott ablaknál, mellettem megy a ventillátor. Egyszer csak az ablak alatt elvonul egy pár fős társaság, a következőket skan- dálva: "lesz még Erdély Magyarorszá- gé, lesz még Erdély Magyarországé, Ria- ria, Hungária!"

Nem nevezem meg az illetőt, akinek a nemzeti érzelmek futball-rigmusokba öntését köszönhet- jük, kicsit unalmas már, legfőképpen a nívótlansága. De mégsem ez a lényeg, sokkal inkább az, miért tartunk még mindig itt, és az egész mit is jelent.

Tóta W. legutóbbi írásában a "még-nemzetibb"-ekről értekezik, látszólag semmit sem értve az egész viselkedésmódból. Megpróbálom elmagyarázni.

Mindig csodálkozom, amikor valaki meglepődik a nemzeti, hazafias érzelmeken, több millió, egy földrajzi helyen (országban) született ember együvé tartozásának, együtt gondolkodásának, egy és oszthatatlan egységként való kezelésének utópisztikus, ámde axiomatikus elképzelésén. Ez ugyanis több ezer éves viselkedésforma, és nemcsak akkor volt, de sok helyütt mai korunkban is lényeges és életbe vágó, mert emberek (akár egy egész nép) élete vagy halála, túlélése múlhat rajta. Itt Európában, a NATO védszárnyai alatt, még csak hatvanöt évre a legutolsó megélt világégéstől pedig elég bárgyú magatartás ennek negligálása.

Amikor ugyanis a legyőzetéssel, totális elpusztítással, kiirtással néz szembe egy-egy nemzet, népcsoport, akkor nem ér rá azon polemizálni, hogy hiszen mi ikszmillió különböző ember vagyunk, akik között van, aki imádja a mákos bejglit és van, aki utálja. Akkor meg kell védened magadat, a "fajtádat". Bármely olyan fajnál, amelyik ismeri a "kannibalizmust", a saját fajtárásnak elpusztítását a célból, hogy a fajon belül ne a másé, hanem az ő saját génjei öröklődjenek, a fajfenntartás egyben azt is jelenti, hogy a saját utódodat, családodat, "népségedet" meg kell védened a fajtársadtól.

Szóval nem olyan régi történetről van szó, úgyhogy nem csoda, ha a vérünkben van ez a viselkedés. Ha úgy tetszik, genetikus. Aki nem hiszi, kérdezzen meg mondjuk egy tuszit vagy egy bosnyákot.

Mindezekből egyenesen következik az is, hogy a "harci szellem fokozása" érdekében, főleg "oly sok viszály után", el kell hitetni az emberekkel, hogy az adott nép méltó a túlélésre, mert különb más népeknél. Főként a szegények, nincstelenek esetében kell a szellemi maszlag, és láss csodát: nem egyszer azok ontják vérüket feltétel nélkül a hazáért, akiknek a puszta életükön kívül másuk sincs.

És közben születnek a mítoszok, a legendák, szaporodnak a nemzeti hősök, masíroznak befelé a köztudatba, mígnem aztán végül az emberiség minden valamire való vívmánya a magyarokhoz köthető. De így lett csaknem übermensch az árja faj, így származtak le a románok a dicső rómaiaktól, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Ma reggel Jon Urbanchekkel, az USA úszóválogatottjának edzőjével beszélgetett a riporteri szerepre egyébként teljes mértékben alkalmatlan Gyárfás.

Volt szó mindenről, a magyar Himuszról, a magyar úszókról, a remek, de betiltott úszódresszről, persze a lényegről megint nem, de hát ez valahol érthető. Hogy mi a lényeg a profi úszósportban? A sportolók, a sportvezetések kollektív hazugsága, elhallgatása a doppingolásról.

Drug Olympics innen

Bár tudom, hogy a válasz "igen", de azért megkérdezem: hiszi-e még valaki ezen a bolygón, hogy minden született tehetsége, rengeteg belerakott, kemény munkája ellenére Michael Phelps és a többi úszó-"zseni" nem a doppingnak köszönheti a kiemelkedő eredményeket??? Van-e valaki, aki a sportszerűtlen viselkedésű, "szétdrogozott" Phelpset példaképnek, követndő mintának és nem egy szánalmas robotroncsnak tartja? És őszintén: érdekel-e még egyáltalán valakit ez az úszásnak nevezett cirkusz, ahol egészséges sportemberek helyett laboratóriumok és sportszergyártók versenyeznek egymással?

De továbbmegyek: hogy van pofája bármelyik tévének úgy közvetíteni az úszó-világversenyeket, hogy szó sem esik a doppingról, hogy nincs riporter, aki ne üvöltve lelkesedne egy-egy újabb világcsúcs láttán, amiről mindenki tudja, hogy jelenleg kimutathatatlan szerek, technikák segítségével érték el, hanem szkeptikusan legyintene, sűrűn ismételgetve a csalás szót?

Hogy Gyárfás és Urbanchek udvariasan elbeszélgettek a semmiről, az érthető, hiszen mindkét úr vastagon érdekelt az úszóbizniszben. Hogy ma már például a Tour-t sem a kerékpározás, hanem kizárólag a szórakoztató Eurosport közvetítő-páros és a tájképek miatt érdemes nézni, az sajnos természetes. Hogy az egyéni sportok közül lassan már csak a tenisz, a golf (meg legfeljebb a snooker és a darts) marad olyannak, ami üzletileg is megéri és nézni is érdemes, az tulajdonképpen elszomorító.

A sport mint nemes és magasztos versengés gyakorlatilag halott. Én meg visszasírom Ericet, az angolnát...

A kedves, unatkozó, magukkal kezdeni mit sem tudó fiúknak küldöm a fenti videót.

Egy ősrégi vicc - mi az: tengerben él és kurvára nem érdekel - poénja a címben szereplő szó.

Nos, kicsiny hazánk átlaglakossága szinte csak egyetlenegy dolgot fejlesztett tökélyre: ez a saját érdek mindenek fölé helyezése, gyakran a jogszabályok, de legalábbis az elvárható józan viselkedés ellenében és sokszor mások kárára. Ne gondoljunk nagy dolgokra. Az átlagmagyar életében nincsenek nagy dolgok, talán ezért is van, hogy főleg pitinánerségekben jelentkezik  a szarokrája-mentalitás.

Ma reggel a Béke úton autóztam Újpest felé. A Béke tér utáni első lámpánál, a külső sávban egy új, krémszínű Fiat 500-as állt vészvillogóval. Egy rövid pillanatra még az is eszembe jutott, hátha valami (műszaki) problémája van, ám lévén vadonatúj autó, ezt a lehetőséget gyorsan kizártam. Helyesen tettem. Pár másodperc múlva ugyanis egy szőke macska (a "cicá"-hoz már túlkoros volt) szállt ki belőle, és elindult az ottani K&H fiók felé. Persze nem bírtam megállni, elkezdtem dudálni - ebben több követőre is leletem -, és  a hátraforduló nőnek mutattam is, hogy szabálytalanul állt le. Nem sokat foglalkozott velem, bement a bankba. Erre mit mondhatnék? Dance! (Az autója mellé érve láttam, hogy a vezető oldali ajtón két hosszú horzsolás-benyomódás látható, amilyet többnyire ki vagy beparkoló nők tudnak okozni, lehúzva másik autót, korlátot, kerítést. Tehát nem csak leállni, menni - vagy elindulni - sem tud.)

Nem sokkal később egy parkolóból készültem kitolatni, egy egyébként néptelen utcában - egyik oldalán parkoló, a másik oldalán járda -, de meg kellett várnom egy fiatal párt, akik az úttest kellős közepén bandukoltan édesdeden. Bár láthatták a tolatólámpát és kicsit ki is gurultam, nem foglalkoztak velem.

Békés ember vagyok, de néha már tényleg bizsereg a tenyerem...

Képinnen

Mai idiótánk kommentár nélkül:

Túsztárgyalót hívtak az öngyilkos jelölthöz

2009-08-01  

Egy negyven év körüli férfi barikádozta el magát szombaton délelőtt a Veszprém megyei Porva kocsmájában. A férfi öngyilkossággal fenyegetőzött, több helyen késsel megvágta magát. Mire a helyszínre érkezett volna a túsztárgyaló, a rendőrök lefegyverezték a férfit és a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A Veszprém Megyei Rendőrt-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi családi okok miatt akart véget vetni életének. Szombaton délelőtt 10 óra körül szülei házában, Borzaváron hasba szúrta magát és a lábát is több helyen megsebesítette, majd saját lakásába ment, ahol a tetőtéren bezárkózott. Innen egy hátsó ajtón keresztül kiszökött és a pár kilométerrel arrébb lévő településre Porvára ment. Bezárkózott a helyi kocsmába és továbbra is azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát. A rendőrség körbezárta az épületet és túsztárgyalót hívtak a férfihoz, mire azonban a szakember megérkezett a rendőröknek délután két óra előtt sikerült bemenniük a kocsmába, az akkor már sok vért vesztett férfihoz. A kést elvették tőle, a mentők pedig súlyos sérülésekkel a veszprémi kórházba szállították.  

Forrás: Független Hírügynökség

"Ki minek nem mestere, gyilkosa az annak" - szokta volt mondogatni apám, ha kontárral, kontárkodással találkozott.

Múlt heti hír, de szarrá röhögtem magam rajta: a West End munkatársai tettek javaslatot a Margithíd lezárása következtében kialakuló közlekedési probléma megoldására.

Kezdem távolabbról: biztos bennem van a hiba, de szerintem egy ilyen kaliberű feladatra azért illene jól és időben felkészülni. Úgy sejtem, nálunk kevésbé (vagy egyáltalán nem) idióta helyeken először is tudják, hogy mit kell megcsinálniuk. Az mennyi pénzbe fog kerülni. És mennyi ideig tart. Ezalatt mekkora forgalmat kell kezelni (akár naponta, darabszámra lebontva). És hogy azt hogyan lehet optimálisan megoldani.

Mi először is nem tudjuk, mit akarunk csinálni (akarunk-e valamit csinálni) egyáltalán. Ha már a nyakunkba omlik a dolog, akkor nagy nehezen nekiveselkedünk. Hogy mennyiért, az mindig attól függ, sikerült-e megállapodni a pártoknak a lenyúlható rész nagyságáról, illetve, hogy milyen közel vannak a választások. Aztán a pénz lenyúlásánál tovább már nem is nagyon jutnak az elv- és polgártársak. Az eredmény kivétel nélkül idiotizmus, slendriánság, káosz.

A "nemtudom" eredménye legtöbbször a kapkodás is, az "ötletelés", ilyenkor képesek kitalálni fővárosi aszfaltbetyárok pl. olyan faszságot (nem tudom szebben mondani, sajnálom), mint hogy építsünk pontonhidat, mer' az jó. Biztos azért mondják, mert romantikusnak tartják. Vagy mert olyan katonás. Ellenben, hogy nem láttak még olyat élőben, az is biztos.

A pontonhíd remek találmány, mindösszesen két baj van vele: egyrészt borzasztó lassú rajta a forgalom, másrészt akadályozza a vízi forgalmat. Tehát a Margithíd forgalmának kezelésére egészen egyszerűen alkalmatlan!

A teljes pontonhíd építéséhez képest persze a westendesek javaslata egy fokkal jobb. Elvben. Már legalábbis hajózási szempontból. Egyébként ők meg bevinnék a forgalmat a Margitszigetre. Brilliáns elmék.

Ha üzletközpontot szeretnék építeni a Váci úton, a westendes csapat lenne az első, akikhez fordulnék. Ha városképet akarnék csúfítani, már hívnám is őket. De hogy mi közük van a Margithídhoz, azt nem tudom. Ilyen erővel tehetne javaslatot a Pozsonyi úti Bécsi Szelet vendéglő felszolgálója, vagy a Radnóti utcai lottózó bérlője.

Javaslatom azért nekem is van. Előtte csendben megjegyzem  - hozzátéve, lehet, hogy ez ügyben nem egyedüli hunyó a West End gárdája -, hogy a középső bejáratuk Váci úton keresztüli megközelítéséről például egy az egyben elfelejtettek gondoskodni annak idején. Így azt tanácsolom: foglalkozzanak a saját dolgukkal, a máséba ne pofázzanak bele!

Amúgy meg ceterum censeo: Zsanett! Mondd szépen: Margithíd!

Szombaton késő délután indultam Budapestről az M7-esen, a rádió már akkor mondta, hogy Érdnél, a főváros felé tartó pályán motor és autó ütközött, és mentőhelikopter is érkezett.

Már Érd előtt állt a sor, ott is volt egy kisebb koccanás, haladni persze lehetett volna, de bámészkodni nyilván fontosabb.

A "mentőhelikopőter is érkezett" formula egyébként egészen konkrétan azt jelentette, hogy a gép benn állt a pályán, blokkolva a forgalmat. Így a legszerényebb számítások szerint is húsz, de inkább harminc kilométeres, egybefüggő, araszoló, de inkább álló kocsisor alakult ki. Jóval arrébb is sűrű volt a forgalom, nyilván turnusváltás volt az Adrián, meg a Balatonon, kipihent családok robogtak Budapest felé, nem sejtve, hogy soká fognak még hazaérni.

Hogy egyetlen rádiócsatorna sem volt, amelyik bemondta volna hogy "ti marhák, ne menjetek a pályán, vagy ha ott mentek, menjetek le róla", az már nem hír - bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy vasárnap délután-este több adó is mondta a sztráda-eseményeket.

A nagyobb probléma az jelentette, hogy a pályán haladók semmiféle segítséget sem kaptak azoktól, akiknek ez a dolga lenne: a rendőrségtől és/vagy a közút-kezelőtől.

Lehet, hogy elvetemültség, de én a következőképpen csinálnám: abban a szent pillanatban, hogy a rendőrséghez befut a baleset híre, már indítanék is több kocsit (netán helikoptert) illetve riasztanám az autópálya-kezelőket, hogy jöjjenek ők is terelőkocsikkal, táblákkal, minden ilyenkor szükséges eszközzel. Egy "pillanat" alatt zárnám a pályát az első normális lehajtónál és terelném a forgalmat egy mentesítő főútra, több helyütt további biztosítással.

Persze tudom: nincs pénz. De ahogy látom, készség vagy késztetés sincs. Néha azt érzem, hogy nincs itt már semmi, csak pusztulás, dögszag és a süvítő szél a romok felett (szándékos túlzással)...

Az origo számolt be arról, hogy a tévémaci gengszteresített változatával kampányol az eMTíví.

Az egész persze egy vita következménye, melyben a királyi MTV névhasználatot akart szerezni a három betűre a zenei MTV-vel szemben. A bíróság persze elmeszelte őket, mert állításuk szerint nem összetéveszthető a kettő - ez persze főleg írott formában nem igaz. Fontos megjegyezni, hogy a METRO mint újság és a METRO mint nagykereskedelmi lánc az viszont kurvára összetéveszthető, én is például boltot olvasok és újságban vásárolok, de hagyjuk, van az idiotozmusnak az a szintje, amit már én sem értek.

Nem vagyok egy fetisiszta, de azt azért megjegyezném, hogy a mai világban, amikor minden tabut, szentséget, szép vagy szeretni való dolgot ezren döngölnek azonnal a sárba, valamint csinálnak belőle szexista, drogos, fegyveres, stb. paródiát, nálam nem ütött nagyot a klip. Magyarán, marha gyengusz lett.

Tanulsága azért van az ügynek: ilyen az, amikor egy szegény ország szétlopott tévéje próbál ujjat húzni egy pénzes multival. De azért az MTV (zenei, höhö) kreatívjai is elmehetnek a sunyiba...

Képinnen

Két biztos jele van az országgyűlési (és önkormányzati) választások közeledtének. Az egyik a beruházások, sok esetben a látványberuházások felgyorsulása, a másik a fölösleges kampányok elszaporodása.

Természetesen nem én vagyok az első, aki megénekli a legújabb, echte-magyar "cinikusan köplek szembe" stílus jegyében fogant rettenetet, a Szerencsejáték Zrt. tolerancia-kampányát: Grafter itt, a Belváros blog itt foglalkozik vele.

Első pillanatra a kezdeményezés akár jónak is tűnhetne, hiszen való igaz, már a hétköznapjainkban (az utcán, a "közért"-ben) is félelmetes indulatok feszülnek, amelyek sokszor megkeserítik a polgárok életét. Bizonyos értelemben az is jó fogás,  hogy finoman az állatokhoz hasonlítjuk az "állatokat".

Igen ám, de van egy nagyon nagy baj a kampánnyal: nevezetesen, hogy semmi értelme. Ugye nem gondolja senki, hogy bárki, aki meglát egy ilyen plakátot, magába száll, elgondolkozik, majd a következő pillanatban/percben/naptól jó kisfiú/kislány lesz!?

A másik probléma, hogy nem tudni (dehogynem), honnan jön ez az egész, és hova tart! Olyan, mintha a szerencsejáték Zrt. kreatívját leüvöltötték volna reggel, mire kiakadt és bosszúból rittyentett egy kampányt. Ugye tudjuk, hogy nem ez volt a szcenárió?

Sokkal inkább arról lehet van szó, hogy megint ki kellett pumpálni egy kis pénzt a rokonoknak, baártoknak, üzletfeleknek, csak hát a lottót, meg a totót nem lehet tovább népszerűsíteni, ezért találtak ki inkább egy társadalmi célú hirdetést. Amire mondhatnánk, milyen szép, hogy a Szerencsejáték Zrt. - a hülyék adójából - a hülyékre is költ, de nem mondjuk.

A cinizmus pedig pont abban rejlik, hogy éppen azok kampányol(tat)nak az indulatok ellen, akiknek a mohósága, korlátlan étvágya, nemtörődömsége, kivagyisága, összességében arcátlan viselkedése az indulatok elszabadulásának egyik fő oka. (Egyébként a dologra jellemző, hogy a kritkus blogbejegyzéseken túl, sehol sem találni az interneten a kampány képanyagát.)

Úgyhogy ez az egész ügy bennem is indulatokat váltott ki, de most kieresztem a gőzt és üzenem: ANYÁTOK!

 Képinnen

Madonnát a lóverseny-pályára. Már amikor meghallottam, szétszakadtam a röhögéstől. Egyrészt mert tavaly Bécsben volt szerencsém végigkínlódni a koncertet - nemcsak a helyszín kiválasztása és annak kialakítása volt elhibázott, de az a "madonnai" koncepció is megbukott, ami az egykor volt jó zenét "zörejesíteni" próbálta -, márészt, mert minden jelentősebb pop-rock esemény a BS-ben (Aréna, jaja) vagy a Népstadionban kerül megrendezésre, ez axióma, nem bizonyítjuk.

Mai hír, hogy a koncertet átteszik a Stadionba. És bár az este folyamán kiderül, hogy ez még korántsem biztos, az MLSZ (Magyar Lószarszedők Szövetsége vagy Mindenki Legyen Szar) már az első hír napvilágra kerülése után tiltakozik, mondván: a rajongók tönkreteszik a gyepet, amit két hét alatt, az elkövetkező VB-selejtezőkig nem lehet pótolni, kijavítani, felfejleszteni, kiegyenesíteni, újraselymesíteni, stb.

Márpedig - teszi hozzá a fő-MaLaSzt - a magyar futballisták kiváló minőségű fűhöz vannak szokva.

Én morognék, de most már késő. Most látom, milyen szánalmas ő.

Ha nem sejteném, hogy valami pénzes vita van a háttérben, a következőkről polemizálgatnék:

1) A magyar labdarúgás a Fradi 95-96-os BL-sikere óta nem hozott pénzt (azt is ellopták!!!), azaz csak költünk rá.

2) Azon sem lehetne csodálkozni, ha a Népstadion helyén már lakópark épült volna - bár nincs emberfia a Földön, aki nálam jobban utálná a ronda és esztelen ingatlanberuházásokat -, valószínűleg nagyobb hasznot hozott volna még úgy is.

3) Olyan, hogy magyar labdarúgás - NINCS! Időről időre feltűnnek egyenmezbe öltözött férfiak a focipályaként nyilvántartott libalegelőkön Magyarország közigazgatási határain belül, szaladgálnak egy kicsit a labda után, de ezt nem nevezném labdarúgásnak, játszadozás ez, a legjobb pillanataiban is csak focizgatás.

Ha jól tudom, a Népstadion a magyar államé. Ha a koncert szervezői bérbeveszik a stadiont, fizessenek érte akárcsak 1 Ft-ot is, már nagyobb hasznot hoznak (pontosabban: kevesebb kárt okoznak) Magyarországnak, mint az állítólagos futballisták.

Ez a Madonna-performansz rossz és nívótlan. Méltatlan. Azonban én is a Stadionba tenném. Ugyanis az elmúlt tizenöt évben kb. tíz  koncerten voltam a Stadionban. És nem látok korrelációt a koncertek és a válogatott "teljesítménye" között... (Az eredeti bejegyzés időpontja: 2007.07.29 08:39.)

Most olvasom a legújabb hírt: mégsem a Stadionban lesz a Madonna-koncert, a "válogatott labdarúgó-mérkőzések zavartalan lebonyolítása érdekében".

Ez így elég is lenne, Török Ottó főigazgatónak nyilván leszóltak K-vonalon, de persze azért a Fő-Malacnak még cifráznia kell kicsit: "Bebizonyosodott, hogy a sport, a labdarúgás a legfontosabb, a sport szelleme diadalmaskodott - mondta Kisteleki István MLSZ-elnök. - Természetesen elégedettek vagyunk azzal, hogy így, a mi szempontjainkat messzemenően akceptálva alakult a stadion vezetőinek álláspontja. Nagyon örülünk annak, hogy semmiféle zavaró körülmény nem gátolhatja válogatottunk eredményes előkészületeit, valamint a két sorsdöntő mérkőzésnek a téthez méltó, magas színvonalú megrendezését."

Fontos lenne a labdarúgás hazánkban is, valóban. Sokan várjuk, évtizedek óta, hogy legyen az országban labdarúgás. Ehelyett seggfejek "sportvezetnek", lopják a pénzt és okoskodnak!!! Asszem okádnom kell...

Sajnos nem fér ki egyben, de jópofa, ahogy egy lapon szerepel az állítólagos őssejt-beültetésről szóló hír, meg az őssejt-levételről, raktározásról szóló hirdetés.

Újra címlapokra került a Raiffeisen Bank, ismét egy belső levél nyilvánosságra hozatala révén.

Előre bocsátom, hogy olvastam a levelet, ismerem annak tartalmát.

Az is hozzátartozik a dologhoz - erre egyébként finoman a levél is utal -, hogy az amúgy sem túl népszerű bankok az elmúlt cca. háromnegyed évben tovább vesztettek imázsukból, és részben a politika révén szinte egyes számú közellenséggé léptek elő (pontosabban kettes számú közellenségek ők, közvetlenül a hazaáruló komcsik és a zsidók után, de ez most nem téma).

Azt sem tagadom, hogy én magam sem kedvelem a pénzintézeteket, különösen azokat az amerikai befektetési bankokat, amelyek a hülye, instabil, (mint később kiderült) hiperkockázatos papírjaikat szétszórták a világban, mint Ernyei Béla a spermáját, karöltve a hitelminősítőkkel, akik meg jól felminősítették ezeket a termékeket izéket, de erről is írtam már.

Azt az anomáliát is szükségesnek tartom megjegyezni, hogy miközben a multinacionális cégeknél a HR osztály az isten, addig csupán egyetlenegy témakörben állnak őskori szinten, ez pedig a humánerőforrás normális kezelése. Nem csak az emberhez méltó felvétel, de az emberhez méltó kirúgás elküldés sem megy nekik!

Mindettől függetlenül azt kell mondjam, hogy a levél szokatlanul korrekt és józan hangvételű. Ráadásul Felcsuti Péter, a Raiffeisen vezérigazgatója - nem mellesleg a Bankszövetség elnöke - írt benne egy zárójeles mondatot, melyben szintén finoman és elegánsan felhívta a figyelmet arra, hogy a levél nem a nyilvánosságnak szól. Persze Felcsuti nem hülye, nyilván tisztában volt vele már azelőtt, hogy leírta volna ezt a mondatot, hogy egy nap sem kell hozzá, és kikerül a levél a médiához.

Őszintén szólva, nem nagyon értem, hogy egy ilyen levélben mi az érdekes a publikum számára. Hacsak nem a messze földön híres kárörvendésünk. De most komolyan: azon élvezkedünk, hogy egy banknak leépítést kell végrehajtania? Vagy inkább azon, nem mérték fel helyesen az expanzió lehetséges határait és következményeit? Hogy nem készültek egy ilyen szcenárióra? Ha ez utóbbi, akkor azon miért nem élvezkedik a nagyra tisztelt (he-he, vicc volt) média, hogy az ország állampolgárai milyen segghülyék?

Most mindenki a bankokat szidja, elsősorban a hiteltörlesztő-részletek megnövekedése miatt. De hol voltak a nagyeszű sündisznócskák állampolgárok akkor, amikor az euró 230 forint volt, a svájci frank meg 140? Félretette-e valaki az akkori árfolyam-különbözetet nehezebb időkre? Számolt-e valaki (persze, nekem is vannak ismerőseim, akik irtóznak és meg is tehetik, hogy irtózzanak a hitelfelvételtől, ők külön tészta) azzal, hogy ha megnövekednek 20%-kal a törlesztők, akkor már nem férnek bele a családi költségvetésbe? Nem beszélve arról, mi lesz, ha két keresőből az egyik elveszti az állását? Röviden szólva: ki a hülye, kedves barátaim?

A másik, ami fölött nehezen térek napirendre, az a levél "kiszivárogtatása" - finoman szólva, mert gondolom, az egyik munkatárs simán elküldte egy freemail-es címről a teljes levelet az indexnek. Nem értem ugyanis, mi késztethet egy dolgozót (figyelem, az idióta jelenleg is a Raiffeisen alkalmazottja!!!) arra, hogy a szerződésében vélelmezhetően szereplő titoktartási kötelezettsége mellett egy vélelmezhetően az üzleti titok kategóriájába tartozó levelet nyilvánosságra hoz?

Bele-beleolvasok a Munkahelyi Terror blogba, és - nagy-nagy tisztelet a kivételeknek - rengeteg ostoba, rosszindulatú, szűk látókörű és sértett munkavállalói hozzászólást olvasok benne. Sajnos, nem csak a munkaadói oldal humánerőforrás-szemlélete, hanem a munkavállalói oldal lojalitása is a béka segge alatt van ebben az országban (nagy átlagban).

Persze szó nincs arról, hogy a munkavállaló szeresse a munkaadóját, de legalább élvezze, vagy ha képtelen rá, végezze a lehető legtökéletesebben a munkáját. És igen, ha másról nem is szól a lojalitás, de legalább a legalapvetőbb írott és íratlan szabályokat tartsa be! Gyengébbek kedvéért: a titoktartásra vonatkozó szabályok a legtöbb esetben írottak!

És még egyszer: kíváncsi lennék, mi vitte rá ezt a seggfejet a levél elküldésére!? Talán fél attól, hogy ő is az elküldöttek között lesz? Ha igen, van rá oka? Ha igen, akkor miért? Tán nem végzi megfelelően a munkáját? Esetleg ennek részeként inkább internetezik, minthogy a dolgával foglalkozna? Kis bar(át)om, van egy javaslatom: kezdjél el vállalkozni, vegyél fel embereket, aztán utána legyél ilyen hős(ködő)!

Félreértés ne essék: egy csöppet sem vagyok személyesen értintett az ügyben. Mégis: első és egy ideig "esztelenül" szeretett munkahelyemről végül csalódást keltő módon kellett ("núzsna", tehát belső kényszer és nem "náda", azaz külső által) távoznom. De soha, sem a távozásomkor, sem azóta nem tettem olyat, amivel ártottam volna a cégnek. Sőt, mivel pénzügyi szolgáltatóról van szó, a mai napig üzleti kapcsolatban állok velük, pedig "bosszúból" elhozhattam volna tőlük a pénzemet.

Kívánom a levelet nyilvánosságra hozó munkavállalónak, hogy ő legyen októberben az első, akinek útilaput kötnek a talpára. Csak hogy legyen miért haragudnia a (volt) cégére, utólag. Ha már előre nem volt miért...

A kép saját gyártmány: a Raiffesien logója és ennek a képnek a felhasználásával készült.