Magyaridióta

Az iwiw-en találtam ma reggel:

Szexhirdetés valamelyik puncifütyis oldalról:

Heti aktuális mikroblog bejegyzésem következik.

A hétvége kétségkívül legfontosabb politikai híre, hogy a Fidesz önmagához, az országhoz és a fővároshoz méltó főpolgármester-jelöltet állított Tarlós István személyében.

ég a tarló - képinnen

Tarlósnak a főváros életébe és politikai fősodorvonalába történt berobbanásakor hosszú ideig fanyalogtam, de lassan negyven év állampolgári és másfél év aktív és intenzív magyaridiotizmus-vadászati tapasztalat alapján ma már látom, hogy Tarlós az ideális jelölt: faragatlan, bunkó, olykor alpári és még nyelveket sem beszél - tökéletesen megfelel a magyar átlag reprezentálására.

Már eddig is kapizsgáltam, de az idei foci VB végre teljesen világossá tette, hogy a férfiaknál érzelmileg sokkal kifinomultabb nők nagy általánosságban miért nem szeretik a labdarúgást.

Először is: a foci mai rendszerében és ezen belül lebonyolítási rendjében minden a pénzről szól, a szórakoztatásról szinte semmi már. Ez a VB teljes mértékben egy olyan lakodalomra emlékeztetett, ahol a násznép egy nappal korábban összegyűlik, jól lerészegedik, így aztán éppen a nagy esemény napjára fogy el az ereje és lesz az ünnepen fáradt és kedvetlen, ezzel rontva el a jegyespár örömét. Rossz volt látni, hogy agyonajnározott világsztárok  sokszor még csak titkolni sem akarták, mennyire torkig vannak választott hivatásukkal. Nem véletlen, hogy az olaszok például sem arra nem vették a fáradságot, hogy megpróbálják megbundázni a vébét, sem arra, hogy annyiszor játsszák el a nagyhalált, ami elégséges a továbbjutásukhoz. És teljes mértékben megértem őket, hogy jobb a tengerparton rózsaszín koktélt szopogatva mások kínlódását nézni, mint a dél-afrikai télben szétrúgatni magukat a semmiért.

Másrészt, mivel profik a játékosok, profik a szponzorok és profik a pénzek, illene profinak lennie az egész cirkuszt uraló testületnek, esetünkben a FIFÁ-nak is. Ami praktikusan azt jelenti, hogy a nemzetköziség szép, de hatékonytalan elvét elhagyva, illene mondjuk profi bírókat küldenie a rangos eseményre.

Harmadrészt maga a játék is megújulásra, megújításra vár, és itt nem csak a legyen vagy ne legyen videobíró kérdésre gondolok, sokkal inkább arra, hogy jelenleg egy kis szerencsével és/vagy sok színészkedéssel simán lehet világversenyt nyerni.

Nem kerülgetve a forró kását: a spanyolok tegnap nyertek egy tornát, amelynek a véletlen folytán "világbajnokság" a neve, de ha ez a spanyol labdarúgó-válogatott a legjobb a világon, akkor a futballszerető milliók jobban teszik, ha keresnek egy érdekesebb és nem utolsósorban hasznosabb szórakozást maguknak.

A probléma nyilvánvalóan komplex, és valljuk be, az emberiség a kerék feltalálása óta nem nagyon jeleskedik a komplex problémák megoldásában. És bár nyilvánvaló, hogy a foci a férfiak egy tekintélyes hányadának olyan, mint a drog - meg hát valljuk be, a férfiagy általában jól elvan a pina-foci-autó nem túl bonyolult inerciarendszerben -, mégis jó és hasznos lenne a megújulás ezen a téren is.

A megoldás rövid távon persze nyilvánvalóan anyagi hátránnyal járna a sötét öltönyös uraknak, de biztos vagyok benne, hogy hosszú távon megérné a dolog. (Tegnap esti becslés szerint a döntőt hétszázmillió humanoid nézte, azaz az emberiség egytizede, bőven van még hát puffer a sztoriban.) Ennek részét kellene képeznie az (elsősorban) európai kupaküzdelmek, de ugyanígy a tornán résztvevők száma megkurtításának, a kieséses szakasz eltörlésének, a videobíró bevezetésének, a színészkedések, az időhúzás súlyos(abb) büntetésének (talán valamelyik ghánai focista volt, aki a csapata vezetésénél összeesett, ápoltatta majd levitette magát, visszajött és fél percre rá lecserélték - nos, én úgy a fél kispadot kiállítottam volna), de például annak is, hogy az eseményt nem rendeljük alá egyes sportszergyártók üzleti érdekeinek (ld. Adidas & Jabulani).

Persze azt is tudom, hogy minden egyes vébé után voltak olyan fanyalgó hangok, amelyek a focit temették, és a futballüzlet mégis szinte minden eddiginél jobban pörög, tehát aggodalomra látszólag semmi ok.

De legyen az ember bármilyen nagy futballrajongó vagy legyen spanyolfoci-őrült, tegye a kezét a szívére, és válaszoljon férfiasan: mindent egybevéve, inkább jó vagy inkább szar volt ez a vébé?

 További vicces feltételek a jobline megfelelő oldalán.

Szokás szerint sokkal nagyobb zsivajt okozott az az idióta, Facebook-on indított kezdeményezés, amely az augusztus 20-i tűzijátékra fordítandó összeget az árvízkárosultaknak adta volna, mint amekkorát az egész agymenés egyáltalán megért. Imádom, amikor teljesen lényegtelen dolgokról társadalmi, sajtó vagy politikai vita, polémia kezdődik, mert elvonja a figyelmet az igazán fontos dolgokról, fölösleges indulatokat gerjeszt és rengeteg, egyébként másra hasznosítható energiát fogyaszt.

Rövid, lényegretörő és mérhetetlenül vicces posztomon túlmenően nem kívántam foglalkozni Schmitt "Takony" Pál államelnökké választásával, nem ér annyit az egész.

Pozícióba emelése óta azonban zavart érzek az erőben (tényleg, azt ismerik, amikor a nyugat-barát orosz Darth Vader próbálja maga mellé állítani a kommunista Luke-ot: - Luke, én vagyok a запад?), vagy ha úgy tetszik, syntax error üzenetet adott a Nemzeti Együttműködés Rendszere, és viszonylag mértéktartó jobboldali (konzervatív) orgánumok - pl. a Konzervatórium - is szerecsenmosdatásba kezdtek. Tényleg ekkor a baj, fiúk? Mondhatnánk, hogy nem, mégis igen - el is mondom, miért. 

Sokan voltak, akik valamilyen általam nem ismert és értett okból azt hitték, hogy Orbán forradalmával a nemzeti együttműködés kormánya (istenkém, már ez a félmondat is mekkora lózunggyűjtemény!) egy új, jobb (A Jó), igazabb (Az Igaz) stílus veszi kezdetét, és soha nem látott aranykor köszönt be Magyarországra. Miközben mi, a fanyalgó balliberálisok - hivatalból vagy szimplán magánvéleményként - évek óta pofázzuk, hogy egyrészt Orbán alkalmatlan a demokratikus vezetésre, másrészt viszont, hogy módszerei - hogy is mondjam csak - egy nem oly régen letűnt kort idéznek, vagy ahogy egy roppant lényeglátó elme megjegyezte, Orbán Kádár legjobb tanítványa.

A kilencvenes évek közepének viszonylag szolid antikommunistázása - élén Torgyánnal és Csurkával, óh istenem, beh szép idők is voltak! - után Orbán által kapott teret és nyert létjogosultságot a vad, féktelen, véresszájú komcsizás, ahol nem az ember maga, hanem politikai orientációja és/vagy politikai múltja méretett meg (ez általában borzasztóan rövid méredzkedés volt...).  Széles tömegek égették EPROM-ba a negatív jelzők tárháza helyett az egyetlen "komcsi" szót, ezzel illetve mindent és mindenkit, ami és aki ellene ment a Magyar Nemzet-HírTV kombó által közvetített Egyetlen Nagy Igazságnak, vagy csak egyszerűen nem szajkózta szó szerint vissza azt.

Ennek részeként az egyik gyakori vád a komcsikkal szemben a tehetségtelenség, a kontraszelekció (kontraszelektáltság), az elvetlen igazodás volt, miközben a Fideszben és közelében már régóta egyetlen egy viselkedésforma az elfogadott: Orbán mindenhatóságának ájult tisztelete.

Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy mindenki szégyellje magát, aki elhiszi, hogy Kövér egy szóval is ellenezte Schmitt kinevezését. Ez egy egyszerű kommunikációs - komcsi - trükk, szóra sem érdemes.

Nos kérem, Takony Pali kinevezése - ahogy a Narancs nagyon helyesen használta a metodikailag megfelelő kifejezést a választás helyett - csupán a következő elvi problémákat hordozza magában:

- Schmitt egy igazi opportunista, e tekintetben egy igazi komcsi. Vezető tisztséget töltött be a pártállamban, ha nem is a pártban, de ez e tekintetben lényegtelen. Főként, mert tudjuk, hogy a szocializmusban (is?) csak megbízható, ideológiai szempontból kifogástalan személyek lehettek állami vezetők (vö. Palikabácsi permanens istenezésével). Megalkuvását, rendszerhűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Los-Angeles-i olimpia bojkottja idején már ő volt a MOB elnöke.

- Sokan felvetik, hogy sportolóként olimpiai bajnokságokat nyert, és ez tiszteletre méltó. Nem leszek kukacos, és nem válaszolok vissza, pedig adná magát, hogy az olimpiai bajnokságokat csapatban nyerte, tehát mindig kellett neki valaki, hogy a csúcsra juttassa. Sokkal inkább visszautalok a Grosiccsal kapcsolatban írt posztomra, hogy a hős sportolók kivételezettek voltak az akkori rendszerben is, egy (két) olimpiai cím pedig igazán nem jogosít fel senkit arra, hogy beüljön a Sándor-palotába.

- Schmitt nem olyan régen még ráadásul a gyűlölt szocik hajóján üldögélt főpolgármester-jelöltként, bár ha Szűrös Mátyás és Pozsgai kegyelmet és ezáltal megtisztulást nyerhettek a jobboldalon, akkor tulajdonképpen nincs min csodálkoznunk.

- Még diplomáciai érzékét szokták kiemelni azok, akiknek semmi sem drága, ha Orbán szaros valagát kell védeniük, de legyünk őszinték: Schmitt a saját maga életútjának  egyengetésén, gondozásán kívül soha semmilyen eredményt nem ért el ezen a területen (sem).

Schmitt elnöksége abból a szempontból tökéletes megoldás, hogy premier plánban (plusz 3D, plusz HD, plusz HQ és vatevör) mutatja meg a Fidesz elvtelenségét, cinizmusát, szájhős hozzáállását az élethez, a világmindenséghez, meg úgy általában mindenhez. Schmitt tragédiája (groteszksége) az, hogy csupán Orbán-Putyin vörös szőnyegeként szolgál a Sándor-palotába vezető úton, és ebbéli funkciójában ugyanolyan eldobható humanoid, mint mondjuk Kontur Pál - ha valakinek még egyáltalán mond ez a név valamit.

Ugyanakkor - ha Kövér ellenkezése csak mese is - van egyetlen pozitívum a Schmitt-ügyben: ez pedig az, hogy ő lehet az első, ma még nem látható, nem érzékelhető repedés a falban, az első szög a második Orbán-uralom koporsójában.

Úgy legyen, ámen!

Megjelent a Hócipő XXII/13. számában (2010.VI.30.)

Magyarul beszélő indiánokat talált egy külföldre szakadt hazánkfia, dr. Simon Péter nyugalmazott fizikatanár, amúgy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége mohácsi szervezetének elnöke, aki nemrégiben Magyar nyomok az észak-amerikai indiánoknál címmel tartott előadást Mohácson, nagy sikerrel. Főleg hogy kiderült, a sziú indiánok már ezerkétszáz évvel ezelőtt ugyanazt a magyar nyelvet beszélték, mint mi, s ebben az égvilágon semmi tréfa nincsen. Ez nem az a világnagy átverés, amit három évvel ezelőtt követtek el nagyszabású médiahack keretében, amikor is több portál adta hírül, hogy magyar törzs, a magyarábok élnek Namíbiában, akik úgy beszélnek magyarul, mint a vízfolyás.

A fizikatanár nem csupán arra alapozza elméletét (és gyakorlatát), hogy az általa vizsgált indián gyerekek az egyszeregyet is úgy magolják, mint azt mi tettük egykoron, azaz a "kétszer kettő egyenlő négy" formulát úgy mondják, hogy "onpar, onpár lecsen topa" , azaz egypár, vagyis kettő, kétszer véve kettő kettő, tehát négy, amiből következően például a 2x2 néha öt című nagy sikerű magyar filmet "onpar onpar ojkor pöt" címmel forgalmazzák, hanem hogy "Szent István népe és Ülő Bika népe is ápolja az istenanya hitet", ezenfelül az indiánokhoz kutyaszánon érkezik a Happy Lady, míg nálunk a tehetős családokhoz rénszarvas húzza szánon a Mikulást, 15 ezer Ft+áfa alapon.

Mindez számunkra is evidencia, különös tekintettel Szent István és Ülő Bika rokonságára, olyannyira, hogy szinte magunk előtt látjuk az Ülő, a bika című rockoperát a Huron-tó melletti skalpolási dombon, másrészt Magyarországon a rendszerváltás óta napirenden vannak a színvonalasabbnál színvonalasabb elméletek a magyarok eredetéről. Ha csak az elmúlt heteket veszem, Szira Péter kollegám riportja szerint a volt Szovjet Kultúra Házában tartott szittya világkongresszuson a következő axiómák hangzottak el a magyarságnak az emberiség törzsfejlődésében és történelmében betöltött szerepéről:

Varga Cs. szerint "a Kárpátmedencében alakult ki, és innen terjedt el a tejcukor lebontásáért felelős enzim". Grespik L. szerint "a magyar nyelv egyidős az emberiséggel". Práczki I. szerint "a szittya szó azt jelenti: osszitja, azaz összehozza a jót a még jobbal" . Tácsi I. szerint nemcsak "Jézus Krisztus urunk volt jász-szkíta magyar, hanem maga Dávid király is". Sőt, mondja a magyar esztétika szakos miskolci egyetemi tanár, Gyárfás Ágnes, "Mihály arkangyalnak földbirtokai vannak Magyarországon".

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kovács A. táltos-tanár szerint a magyarok a Csendes-óceán közepén elsüllyedt Mu szigetről származnak, továbbá, hogy a maya voltaképpen magyart jelent, ezenfelül a magyar nyelv nem a finnugor, hanem a sumér, görög, etruszk, sőt török nyelvcsaládba tartozik, nekünk magunknak pedig 9 csavarodásunk van az emberi faj DNS-einek adott hosszúságú szakaszán, ami megegyezik a Szíriuszról a földre érkező fény megcsavarodási számával, akkor az a minimum, hogy sziú barátaink is a rokonaink, sőt tejtestvéreink, akár minden tekintetben. A nyugalmazott fizikatanár elmélete ráadásul nem nélkülözi a logikát. Meggyőződése, hogy annak idején, amikor népvándorolni kezdtünk, KözépÁzsiából nemcsak nyugatra, de keletre is elindultak őseink, akik aztán letelepedtek Kazahsztánban, Kínában, Indiában, Japánban, de voltak, akik átkeltek a rettentő vízen is, és Észak-Amerikába jutottak. Tudunk ugyan olyan törvény javaslatról, miszerint a Jobbik követelésére külön akadémiai bizottság vizsgálná felül azon materialista állítást, hogy a Föld gömbölyű, ám ideiglenesen még fogadjuk el, hogy földünk, ha nem is gömbölyű, de országalma alakú, és akkor, ha bármerre is indulunk el rajta, végül is ugyanoda lyukadunk ki, nem mellesleg nagyon úgy néz ki, hogy szellemileg is.

Amikor én először jutottam ki ötvenhatos disszidens nagybátyámhoz Amerikába, egy indiánrezervátumban nagyon berúgtunk, s ennek keretében magamra hagyott egy indiánnal, hogy beszélgessek vele, amíg ő elmegy borért. Néztük egymást az indiánnal, nem jutott semmi az eszembe, végül hirtelenjében azt kérdeztem tőle, magam sem tudom, miért, hogy náluk mikor szokták leolvasni a gázórát. Szerdán, felelte a legnagyobb természetességgel az indián, közben visszajött a nagybátyám és ittunk tovább.

Nem hiszem, hogy nekem tudós ember tud még meglepőt mondani a magyarok eredetéről.

A magam részéről hiszek abban, hogy őseink annak idején egyaránt elindultak nyugati, illetve keleti irányban, sőt, nekem meggyőződésem, hogy észak és dél felé is, hogy aztán a nagy indián isten, Manitu oltalma alatt a sarkkörökön áthatolva kerülj ék meg a földet, el-elpottyantva közben a zord, kietlen vidékeken is nyelvünk, kultúránk magvait. Ezért van az, hogy akár jegesmedvét, akár pingvint szólít meg az ember az állatkertben pereccel a kezében, nagyokat ciccentve, azok mind odamennek hozzá a kerítéshez, mert értik, amit mondunk.

Csak egyvalami nem fér a fejembe. Azt mondja Simon tanár úr, hogy ismeretei szerint "Kolumbuszt magyar pálos szerzetesek kísérték az újvilágba. Amikor hirdetni kezdték Jézus evangéliumát, az egyikük így kiáltott fel: Ezek nem is indusok, hanem keresztények!"

Ha ez így volt, igazán szólhattak volna Kolumbusz Kristófnak is, hogy te marha, ne töprengj itten, hogy hol vagy, ez itt már Amerika!

(Én ezt írtam anno a témáról - idelle.)

A hetvenes évek második felében mentem általános iskolába. Az első napok egyikén anyám adott egy tízforintost, hogy tegyem be takarékbélyegbe. Az osztályfőnök azt mondta, még nem jöttek meg a takarékbélyeg-gyűjtő könyvecskék, ezért nem tudom befektetni a vagyonkámat. Én meg hazafelé a sarki autósboltban ABBA matricát vettem a pénzből - rövid ideig vacillálva, hogy ne Boney M legyen-e.

A történetnek - azon túl, hogy mutatja a már gyerekkoromban is meglévő viszonyomat a pénzhez - két tanulsága van.

Az egyik, hogy nem arra költöttem a pénzt, amire kaptam. A másik, hogy utána hiába nézegettem vagy egy évtizeden keresztül az íróasztalra ragasztott matricát, a pénz ilyen módon történő elköltése  fölösleges és haszontalan volt.

"Save me!" - képinnen

Hitel, alma! Hitel, banánhéj!

Az árvízkárosultak felelősségével kapcsolatban felmerülő kérdéseket tárgyaló posztomban rövid kitérővel utaltam a devizahitelesek problémáira is, úgy gondolván, hogy a téma nem ér meg többet a pár soros mellékszálként említésnél.  Egy tegnapi hír miatt azonban, amely szerint az IMF pénzéből mentenék ki a bajba jutott devizahiteleseket, mégis kifejtésre érdemesnek találom a kérdéskört.

Ha valaki, akkor én aztán igazán és igazi ellenérzéssel viseltetek a bankok iránt, csakhogy ez a negatív hozzáállás nem zsigeri. Leginkább a válság kirobbanásában betöltött szerepük és az egyébként bármelyik multinacionális cégnél tetten érhető antihumánus elbánásmódjuk miatt nem kedvelem őket. Mégis úgy vélem, hogy általános vagy netán egyedüli bűnbakként beállítani őket a hitelfelvevőket ért pénzügyi veszteség miatt, legalább olyan primitív gondolat, mint a mostani terv a megsarcolásukra.

Bankár - nem tulajdonos, alkalmazott! - barátommal beszélgettünk a  hétvégén, a diskurzus során szóba kerültek a hitelek, ezen belül a devizahitelek is. Azt mondta, és ebben teljesen egyetértek vele, hogy a (túlzott) hitelfelvételből eredő problémákban az ügyfél és a bank felelőssége közös. Megemlítette még, hogy bár a bank ugyanúgy felel az alvállalkozóiért, mintha az ügyletet maga látta volna el, mégis számtalan esetben a nevükben eljáró ügynök volt gondatlan és túl mohó, és hozott be olyan hitelfelvevőt, aki a legnagyobb jóindulattal is kockázatosnak nevezhető. Ezzel persze azt is elismerte, hogy a bank sem alapos, bár ezzel kapcsolatban azt is megemlítette, hogy ha minden hitelkérelmet  a lehető legalaposabban vizsgálnának meg, az legalább három hétig tartana per darab, és a kutya sem venne fel hitelt. Az ügynököknek pedig az is feladatuk lenne, hogy mintegy előszűrőként  működjenek, de persze nekik nem ez számít, hanem hogy felmarkolják a jutalékot; az utógondozás nem feladatuk, az ügylet teljesülése pedig nem releváns a működésükben, így nincs hatással a pénzükre sem.

Az ellenoldalt talán egy másik bankos barátom által mesélt történet világítja meg, aki a nagymamájára hivatkozott. A nagyinak volt kábé három szénszünetes elemije, de csak annyit költött, amennyije volt. És még azzal is megfejelte, hogy úgy tartotta: "a legkevesebből is lehet félretenni, és a legtöbbet is el lehet költeni". Úgy látom, sokszor ezt a legegyszerűbb törvényt sem sikerül betartania a Syriusról származó, kilencszer csavarodott déenesű Szent Magyar népnek.

Mi lehet a megoldás?

Az ember vágyik a vagyonra, ingatlant és ingóságokat (fogyaszási javakat) vásárol. Leginkább ez utóbbiakra igaz, hogy viszonylag nagy hányaduk teljesen fölösleges, sőt nem is a felhalomzást, kizárólag a magamutogatást szolgálja. Sokan képtelenek felmérni valós igényeiket, még pontosabban az igényeik és a lehetőségeik közötti különbséget.

A problémát mégis a hitelfelvevő részéről célszerűbb megfogni. Ha mindenki vagy legalábbis a többség úgy gondolkozna, hogy csak a legszükségesebb esetben vesz fel hitelt, és helyette mondjuk hosszabb ideig gyűjt egy megvásárolandó nagy értékű termékre - úgy, hogy a pénz ráadásul neki kamatozik, és nem ő fizet kamatot rá -, akkor a gondok nagy részét máris orvosolnánk. Még elképesztőbb a helyzet, ha belegondolunk, hogy az egész csak elemi matematika: ha keresek 100 egységet, amiből a megélhetésem 80 egység, nem vehetek fel hitelt 30 egységnyi törlesztőrészletre, sőt tulajdonképpen még húszra sem, hiszen egyrészt a váratlan eseményekre is illik tartalékolni, másrészt ha devizahitelt veszek fel, az árfolyamkockázat növelheti a törlesztőrészletet. Bonyolult? Szerintem a nyolcéves unokaöcsém simán megérti.

A most bajban lévőkön ez persze nem segít. Ám inkább pártolok egy azonos törlesztőrészlettel hosszabbra nyújtott futamidőt - nekem például ilyen a gépkocsi-hitelem - folyamatos törlesztéssel, mint egy akármilyen rövid idejű fizetési moratóriumot. És hogy visszatérjek a bevezető sztorihoz: semmiképpen nem tartom jó gondolatnak, hogy a devizahiteleseket az IMF kölcsönéből mentsük meg! Azt a pénzt ugyanis nem erre adták a bácsik, és ne (már megint) a felelősen viselkedők fizessék a felelőtlenek cehjét!

Felelősség és felelősségtudat - szörnyű szavak, persze. Amikor hat éve lehetőségünk nyílt megvásárolni a lakást, amiben lakunk, úgy vágtunk bele, hogy egyrészt mérlegeltük, hogy jobban járunk, ha az albérletre fizetett pénzt a saját ingatlanunk törlesztésére fordítjuk, másrészt viszont, mivel hosszú távú perspektívában nem álltunk teljesen stabilan a lábunkon anyagilag, azt mondtuk, hogy belevágunk, de ha nem jön össze, eladjuk a lakást és megyünk vissza albérletbe. Tudom, hogy költői a kérdés, de vajon mikor fogják fel honfitársaink, hogy a 18. életév betöltésével minden cselekedetükért saját maguknak kell vállalniuk a felelősséget, és nem várhatnak arra, hogy anyuci, a tesó egy haver és legfőképp, hogy az állam kihúzza őket minden szarból, amibe saját maguk kormányozták magukat!?

Véleményem szerint az állam két módon segíthet: a bajba jutottakon adott esetben úgy, hogy az elvesztett, elárverezett lakásuk helyett szociális bérlakást juttat anekik. Ám ami fontosabb ennél: a szabályozói révén olyan gazdasági környezetet teremt, amelyben egyrészt a lehető legtöbb dolgozni akaró ember talál is munkát, másrészt a lehető legszigorúbb eszközzel próbálja megakadályozni a látszólag legális pénzügyi visszaéléseket.

Tudom, hogy ez utóbbi a nehezebb, elvégre a kormányt nem mi, hanem a tőke választja. És nemcsak furcsa, de aggasztó is, hogy a részvényesek látszólag semmit nem tanultak a válság elmúlt két éve alatt: ugyanazokkal a refelxekkel ugyanazt a profitabilitást várják el, miközben a világ borzasztó nagyot változott. Néha nem vagyok idealista, és ilyenkor tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ahogyan a virágnak sem tilthatjuk meg a virágzást, a tőkéstől sem várhatjuk el, hogy lemondjon a profitmaximalizálásról egy hosszabb távú, többek, de végül a saját érdekét is szolgáló ésszerűbb kapitalizmus és igazságosabb társadalom érdekében. Mint ahogyan valószínűleg a  politikusoktól sem várható el az épeszű gondolkodás, a józan paraszti ész világos egyszerűsége.

Mégis úgy vélem, nem állíthatjuk, hogy nincs remény. De amint írtam, a változtatást nekünk magunknak kell megkezdeni, mert ha eddig nem volt világos, most már az lehet: nem várhatunk másra, a saját életünk a mi felelősségünk.

 képinnen

"Ha tudtuk volna, hogy ekkora víz jön, mentettük volna, amink van." - árvízkárosult néni a híradóban.

Mekkora szíve van a Magyarnak, bakker! Mindenki adakozik, sőt: már a jól megérdemelt, ám az elmúlt években nem túl sikeres augusztus 20-i tűzijátékunkról is hajlandók lennének lemondani több mint százezren, csak hogy azt a pénzt is odaadhassuk az árvízkárosultaknak.

Nem akarok érzéketlennek tűnni, de tanulságos nézni, hallgatni az árvízről és annak károsultjairól szóló híradásokat. A csúcs számomra mindenképpen a bevezető idézet, de ugyanígy dobogósak a gyakran hallott "nem volt biztosításuk" vagy "mindenük odalett" kitételek is.

Már-már kacagtató, hogy bár minden nyár elején elmondja tévé, rádió, internet, hogy felhevült testtel, főleg ittasan ne ugorjunk vízbe, és ne fürödjünk tiltott helyen, mégis tucatszám halnak meg a vagány, de hülye magyarok a különböző, fürdőzőhelynek vélt vagy akként kijelölt vizekben.

Hasonlóképpen téma minden ősszel, hogy szüret után a lehető legnagyobb elővigyázatossággal látogassuk meg a forrásban lévő musttal teli pincéket, mégis évente áldozatául esik nem egy magyaridióta a mustgáznak.

Ugyanígy meglepő lehet egy folyóparton, folyóparti településen lakó, főként idős embernek, hogy ha sok eső esik, akkor árvíz jön. "Ha tudtuk volna..." - kezdődik a mondat, én meg nem győzök elképedni, hiszen az úgy van kérem, hogy először esik a kurva sok csapadék, és utána áradnak meg a folyók. Az lehet, hogy nem itt esik az eső, hanem mondjuk a folyók, patakok forrásvidékén, például Ukrajnában, de talán akkor sem meglepő mindez, főként több évtized hóolvadásai, esőzései és az azok után következő áradások tudatában, ismeretében.

"Ha tudtuk volna..." - kezdik a mondatot a devizahitelesek, és a Nemzet Veszett Kutyája már csahol is. Mert mindig más a hibás, mi soha nem tehetünk semmiről, bennünket mindig mások vagy a körülmények vagy egyszerűen a Sors tesz tönkre és aláz meg. És mi nem úgy vagyunk tudatlanok, hogy nincsen eszünk, mert hajajajj, abból nekünk van a  legtöbb a világon, egyenként, meg úgy en bloc is, hanem nekünk senki nem mond, árul el semmit.

"Én nem tudtam azt kérem..." - kezdődik az egyik Koncz Zsuzsa-dal, és milyen találó: mi soha nem tudunk semmit kérem, mert nekünk nem szóltak. Nem szóltak, hogy hitelt csak a  legnagyobb szükség esetén, csak a legnagyobb körültekintéssel, és semmi esetre sem anyagi erőnkön felül vegyünk fel, nem szóltak, hogy a devizahitel törlesztőrészlete a kedvezőtlen árfolyamváltozás esetén jelentékeny mértékben nőhet, nem szóltak, hogy a hatalmas esőzések és az áradások között összefüggés van, és nem szóltak, hogy biztosítást akkor is tanácsos kötni, ha "nincs pénzünk" fizetni.

Csendben megjegyzem, hogy mindannyiunk közül Föld Anyánk a legbölcsebb, mert utat mutat és iránymutatást nyújt: ha egy folyó kiönt és összedönt egy (száz, ezer) házat,  akkor az azt jelenti, hogy oda nem építkezünk ezután. Vagy építkezünk, de mondjuk lábas házat, magmáig ásott alappal. Tudom, kinek van erre pénze, meg ki tud felmenni húsz lépcsőn öreg korára, de kérdem én, arra kinek van pénze, hogy öt-hat évente komplett falvakat építsünk újjá? Még annak sem, aki csúszópénzt kap(ott) azért, hogy ártérre adjon ki építési engedélyt!

Persze az egészről, mint bármilyen, akármilyen rosszról, erről is Gyurcsány tehet - tudhattuk meg magától a minisztertől és környezetvédelmi államtitkárától is. Ez biztos így is van, de a körülményeket és az egyre extrémebbé váló időjárást figyelembe véve, valamint összeszámolva az aprót a buksztárcánkban, borítékolható, hogy az elmúlt évek és az idei év tragédiái a következő években is ismétlődni fognak (én szóltam).  Ha pedig a félkatonai vízügy is képtelen lesz homokzsákokból ezermilliárdokat varázsolni, akkor nehány év múlva mit mondanak majd az okostojások? Azt, hogy az Isten nem segített?

Adakozni egyébként szép dolog, nemes emberi gesztus, még akkor is, ha sem a Földön, sem a mennyekben nem jár érte köszönet és hála. És akkor is, ha az összedobott pár tíz- vagy százmillió forint semmire sem elég, legfeljebb tüneti kezelésre. De hát a kormánytól  kezdve, az orvosainkon át, egészen saját magunkig, többnyire úgyis csak tüneti kezelésre vagyunk hajlamosak és képesek, mi magyarok.

A tűzijátékhoz meg csak annyit - mondom ezt mint bármilyen pirodurrogtatás ellenzője -, hogy akkor lépnénk egy igazit előre, Adakozó Magyar Testvéreim, ha a pirotechnikai kereskedők egyszercsak tönkremennének, és a következő szilveszter előtt már nem érné meg nekik felállítani a standjukat. Ugye értjük egymást?

Már korábban is említettem (örömmel tájékoztattam kedves olvasóimat), hogy megvan az ősellenség! Nap mint nap dőlnek a tabuk, lepleződnek le egyenként a gonoszok, az Igaz Magyar pedig gonoszoknak odavág, odavág, ezzel védi a hazát.

Legutóbb Biszku Bélát sikerült egy kicsit körbecsaholni, a róla készült film kapcsán. Az ilyen performanszok azért is mulattatóak, mert ezek során valahogy mindig kialakul egy háziverseny a "Ki tud nagyobbat (vadabbat) mondani" témakörben. Mostani kedvencem Kiss Ádám, aki a "Biszku Béla ma is kommunista: nem kér bocsánatot" címet adta elemző cikkének, amit akár úgy is lehet érteni - elsősorban a kettőspont miatt -, hogy a megbánás hiánya, a bocsánatkérés elmaradása (echte) kommunista szokás, a kommunistákra jellemző jellemvonás. Ám ha ez esetben még élhetünk is a jóindulatú feltételezéssel, hogy itt egy egyszerű felsorolásról van szó, a jobboldali sajtóban és az interneten megjelenő vélemények között lépten-nyomon beleütközünk abba a vélekedésbe, hogy a kommunista - így, gyűjtőfogalomként - a Rossz, a Gonosz, össznemzeti boldogtalanságunk okozója. Olyannyira, hogy a kommunista immáron szitokszóvá is vált: ha valakinek a véleménye nem egyezik az övékkel vagy nem illeszkedik a Pártunk és Kormányunk által meghatározott szellemi irányvonalhoz, akkor az illető bizony kommunista, és így végső soron bitóra érett.

Félreértés ne essék: nem akarom bagatellizálni a kommunizmus, a kommunisták által elkövetett bűnöket és nem akarom mentegetni a bűnösöket. Csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy a számonkéréstől, a büntetéstől egyesek (sokan) túl sokat várnak, legyen a büntetendő személy akár Biszku, akár Gyurcsány! Bűnbakot keresünk, aki elviheti a balhét a sikertelenségünk, a tehetetlenségünk, az egy helyen toporgásunk, a lemaradásunk, a középszerűségünk miatt, és ami még ennél is több és rosszabb: megoldást és megváltást várunk a bűnbak megtalálásától.

Pedig a mi közös nagy bajunk nem a "kommunisták", hanem saját magunk! (Igaz, nem is Orbán, a patás ördög, vagy az egyház vagy a fasiszták, kinek mi tetszik vagy éppen nem tetszik.) Azért is kell óvakodni az Egyetlen Ellenség fellelésétől és írmagja kiirtásától, mert történelmi tapasztalatok mutatják, hogy ahol elfogy az ellenség, ott az ellenségkereső kurzus előbb-utóbb újakat kreál, sokszor a saját berkein belül.

Le kellene hát számolnunk illúzióinkkal, fel kellene adnunk sehova sem vezető, turáni önámításunkat, hogy állítólagos rossz sorsunkért (aki szerint jaj, de szar nekünk, cseréljen velük!) másokat okoljunk. És nem ártana végre az építéssel foglalkozni, abba helyezni energiáinkat, bármilyen csábító is a Forradalmi Munkás-Paraszt Burzsoá Kormány által meghirdetett leszámolás elszámolás.

Az ugyanis nem nemzeti kiegyezés, hogy miután végeztünk az Ellenséggel (pedig egyszerűen csak politikai - és nem utolsósorban gazdasági! - ellenfelek ők), utána már minden szép és jó, de kizárólag az általunk meghirdetett eszmék szerint, azaz kiegyezek, békét kötök veled, ha elfogadod a feltételeimet. Azon sem ártana elgondolkodnia a nem kevés és annál is hangosabb divat-antikommunistáknak, hogy vajon mi következik a komcsiirtás után. Meg tudják-e határozni magukat önállóan, pozitívan, a valamiért és nem valami ellen küzdőként? Nem utolsósorban pedig fel mernének-e, fel fognak-e szólalni a rossz, a zsarnokság ellen időben, nem utólag és akkor is, ha azt a mostani kurzus követné, követi majd el?

A győztes oldalra állni nem nagy tudomány, és nem is túl elegáns. A demokráciában ráadásul - legyen bármennyire is szűk a mozgástér - kizárólag idő kérdése, hogy az egyszer győztes volt kurzus veszítsen, háttérbe szoruljon.

A komcsizás már rég unalmas és kontraproduktív. És ami még ennél is rosszabb hír a híveinek, a mai döntéssel, miszerint a kurzuslovag Schmitt lesz az államfő, a Fidesz-pártiak kezéből egy életre kihullott a komcsizás kicsorbult kardja.

Néhány éve úgy szólt a Fidesz-szlogen, hogy "merjünk nagyok lenni". Jó lenne, ha a kommunistázók végre mernének önállóak és szabadok lenni. Lehet, hogy egyeseknek ez maga a talajvesztés, de a kommunistázás ideje lejárt.

Latiatuc feleym zumtuchel, megérkeztünk az autokrata rezsim következő állomásához, a szoborkérdéshez. Bár a tények kedvéért feltétlenül meg kell említenünk, hogy a kettőskereszt-állításhoz hasonlóan ezt a témát is zsírmagyar barátaink, a jobbikosok kezdeményezték, nem sokáig  maradt csöndben a Fidesz főideológusa, Kövér Laca bácsi sem, aki most éppen Kéthly Annát próbálta kisajátítani a pártja számára - kíváncsi vagyok, van-e olyan eszmei, politikai irányvonal, amelyet a Fidesz nem tekint sajátjának!? (képinnen)

Imádom a szobrokat! Nálam jobban talán csak a galambok imádják őket, és nem kevésbé fontos megjegyeznünk azt sem, hogy előbb-utóbb minden köztéri szobor arra a sorsra jut, amelyet az ég madarai egészen egyszerűen bélműködésükkel fejeznek ki. Persze csak akkor, ha szorgos kezek nem távolítják el az alkotásokat idő előtt, azok színesfém-tartalmára bazírozva.

Ha azt írtam politikai életünk nagyjairól, hogy még nem sikerült levetniük a trágyacirmos gumicsizmát a lelkükről (képzavar!), akkor azt is szükséges megemlíteni, hogy bizony, a történelemórákon sem figyeltek intenzíven, bár mind a jogi mind a közgazdasági egyetemen felvételi tárgy volt a história. Mert ha lett volna fülük a hallásra, akkor tudhatnák - amint azt már volt szerencsém lejegyezni -, hogy a történelem bosszúja az emberi önhittségért, a feledés.

Engem például mindig jóleső érzéssel tölt el, ha azt látom a Vértenúk terén, hogy Nagy Imre "hidas" szobrán gyerekek szaladgálnak vagy éppen külföldiek fényképeszkednek a szoboralakkal. Legutóbb Veszprémben járva mosolyodtam el azon, hogy az egykori Lenin-szobor helyén most egy ronda, de legalább hatalmas, szentkoronás köztéri alkotás hivatott fennen hirdetni Magyarország dicsőségét - gyakorlatilag ugyanúgy testidegenként az őt körülölelő térben és kizárva magát az ott élők életéből, mint az elődje. "Ott van, oszt' jól van" - idézhetném újfent Sehonnai bácsit a sarki füttyösből, utalva arra, hogy az avatóünnepség végén játszott (énekelt) Himnusz utolsó taktusát elfújja a szél, a virágok elszáradnak, az alkotás maga pedig a legtöbbször beleolvad a környezetébe, és megszokottá válik - előbb-utóbb, mintha ott sem lenne.

Hogy Károlyi szobrát érdemtelenül el fogják takarítani a forradalmi erők, az csaknem biztos - igaz, érdemtelenül előkelő helyen is van az alkotás. De hogy helyébe Kéthly Anna szobra kerülne, azt jelen sorok írója erősen kétli. Ugyanis ha élne, a szociáldemokrata politikus valószínűleg okádna, ha látná e kurzust és ténykedését.

Mottó 1: Ennek a népnek a 80-85%-a két emberöltővel ezelőtt még a földet túrta.

Mottó 2: Az a tiéd, amit megeszel.

Mottó 3: Dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Nem véletlenül hivatkoztam már eddig is többször Móriczra, szinte nap mint nap eszembe jut valamelyik műve, amikor kinyitom az internetet, és elolvasom a hazai (politikai) híreket, de nem kevesebbszer jár a fejemben Mikszáth sem, tulajdonképpen csak híre válogatja.

Politikai életünkben is látványosan működik a kontraszelekció, a  résztvevők tekintélyes hányadán messziről érződik még a termőföld illata, nem kevesükön pedig a szellemi mosdatlanság és trágyaszag. Hiába az öltöny, a drága (olcsó) parfüm, a folyóvíz, a napi kétszeri zuhanyozás, vagy éppenséggel az első vagy másodgenerációs diploma, a nagyobbik részük marad, ami volt: földbuta jobbágy (képinnen).

De megmagyarázom a címet is, mert egyeseknek talán fura lehet a jobbágyozás közepette. Nos, Pártunk és Kormányunk tagjainak nagyobbik része a Kádár-kor szülötte és neveltje, beleértve a fiatalabb generációt is, akikbe - bár "megsínylették" azt a kort - olyan mélyen ivódtak bele az éra szokásai és gondolkodásmódja, hogy a mai napig sem tudtak szabadulni tőle.

Ennek legújabb kacagtató megnyilvánulása a jegybankelnök elleni politikai hadjárat. Nem önmagában Simor eltávolításának szándékáról beszélek, hanem a módszerekről, azon belül is arról, hogy a Fidesz agytrösztjeinek - élükön, ceterum censeo, a milliárdos Szijjártó Petikével, az árvák és szegények védelmezőjével - milyen remek haditervet sikerült kieszelniük: csökkentik ennek a népnyúzó offshore-lovagnak a fizetésit.

Ennyi. Ennyi tellett tőlük. Képzelem, micsoda megfeszített szellemi munka áll e döntés mögött, hány átagyalt munkaóra, hány átizzadt Goldenland-ing! És micsoda ötletbörze lehetett, micsoda szellemi magasságokon, mire megszületett a terv!

Vegyük el a pénzit ennek a görénynek! Ennek a komcsinak! Akkor aztán majd jól nem tud vízforgatót cserélni az úszómedencéjében, az asszony meg kénytelen lesz három-négy-öt éves mercédesszel járni - hogy fognak röhögni rajta a barátnők! Ettől aztán biztosan megroggyan az a köcsög! Talán még éhen is hal, de hogy lemond, az biztos!

Jó, tudom: Járai már naponta hívogatja Viktort és/vagy Szijjártót, mert idejekorán  (talán túl korán is) beígérték neki az MNB elnöki székét, és már alig várja, hogy baromságokat beszélhessen - bár ebbéli szerepét kiválóan alakította a helyére beugró Kósa-Szijjártó-Varga trió. Ám ebben a szánalmas taktikai húzásban is tetten érhetjük a magyaridiotizmus minden lényeges elemét. A prosztóságot, a taplóságot, a kicsinyességet, a végletekig lecsupaszított agyműködést (gondolkodásnak azért nem nevezném).

Ha ez az a politikai és szellemi színvonal, amelyre a várhatóan túlságosan is hosszúra nyúló Fidesz-regnálás alatt számíthatunk, akkor gyakorlatilag értelmetlen volt az egész, rendszerváltásnak csúfolt hajcihő, mert ez a stíl a mostanában oly sokat szidott komcsiké. És az egész olyan, mintha valaki az Előre! helyett a Hátra! parancsot adta volna ki. 

képinnen

Régóta tűnődöm rajta, mi lehetne az a nemzeti jelkép, logo, amely egyszerűségében is méltóképpen fejezi ki Magyarországot, ami a lehető legtökéletesebb lenyomata népünk sorsának és jellemvonásainak.

Sokáig úgy véltem - ezért is szerepel az avataromban -, hogy a leg-leg-leg az ötvenhatos lyukas zászló, nem annyira azért, mert egy szokás szerint elbaszarintott forradalmacska (inkább zendülés és zavargás) jelképe volt, sokkal inkább, mert számomra arról szól, hogy a nagy semmit nemzeti trikolórral körítjük és nem csak örülünk neki, hanem még büszkék is vagyunk rá.

Ám a hétvégén megrendültem ebbéli bizonyosságomban, amikor is Fót határában a fotón  (a fotón Fóton, he-he!) látható látvány fogadott. Lehet persze, hogy a kép valakit a "pipacsot éget a kövér (nem az a Kövér! - idelle) határra a lángoló magyar nyár tűzvarázsa" opusz elmormolására késztet, természetesen egy kevéske forradalmi felhanggal.

Számomra azonban teljesen mást jelent, szinte térkép e táj, vagy legalábbis háromdimenziós országmeghatározás.

Ez a kép ugyanis egy az egyben "A" Magyaridiotizmus! Minden, ami magyarként bosszant a Magyarokban, ami miatt szinte élhetetlennek tartom ezt az országot, és ami miatt megszületett ez a blog is.

Nemzeti(szerű) jelkép(szerűség)eket köztérre állítani, az nagyon megy. Feldemhedve magyarkodni, verni a mellünket, legalábbis addig, amíg mut(og)atni kell a Magyarságunkat, eddig terjed a tudásunk - Vitam et sanguinem (avem autem non)!

Felragasztani a Nagy-Magyarország-matricát, néha nem is egyet, hanem többet, az nagyon Magyar. Ám nem egyszer fordítva, mert addig eljutunk, hogy megmutassuk, Magyarok vagyunk, de addig már nem, hogy vegyük a fáradságot és utánaolvassunk, hogyan is nézett ki valójában a "Nagy" ország, amikor még nem tyúkanyó, hanem kirántotthús formájú volt.

Úton-útfélen elénekelni a Himnuszt és a székely himnuszt, gyakorlatilag ezzel legitimálni minden cselekedetet, az a természetesnél is természetesebb. De hányan vannak a magyarkodók közül azok, akik kívülről tudják Himnuszunk és Szózatunk összes - elárulom, egyenként a Himnusz esetében nyolc, és amint Loox36 kolléga volt kedves felhívni a figyelmemet, a Szózat esetében pedig tizennégy! - versszakát? Nemrég láttam egy olyan műpergamenre nyomtatott, lakás- vagy pincedísznek szánt Himnuszt, amelyen egészen egyszerűen hibásan szerepelt a vers több sora!

És a fóti kettő kereszt: "Odabasztuk, úgy maradt!" - mondaná erre Sehonnai bácsi a sarki füttyösben. Keresztet állítunk, nem is akármilyet, kettőset baszki, rárovásírunk, mert az a Magyarnál is Magyarabb dolog, örülünk, vígadunk, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk, és...és annyi. Hogy mi lesz vele, és - eretnek felvetés - a környezetével a későbbiekben, az már a kutyát (puli és kuvasz, no meg vizsla természetesen, az a Magyar!) sem érdekli.

Ha Tóta W. a Kőröshegyi völgyhidat javasolta Magyarorság címerébe, akkor én a Fóti kettőskeresztet. Szimbólum ez a javából, ráadásul heraldikailag is tökéletesen illik a megszokott képbe. Talán még a lámpavas sem túlzás a háttérben, régi jó eszközünk az nekünk, a problémák vélt megoldására.

Fót mint település - városként tartjuk nyilván, de ahogyan kinéz, nem több egy lepusztult nagyközségnél - egyébként önmaga is jelképe az országnak. Mert miközben a képviselőtestület egy része permanens harcot folytat a polgármesterrel és viszont (Ez már NEM Fót város hivatalos honlapja - beszarás!), aközben a város egyfolytában pusztul és amortizálódik. A tóhoz - amelynek partján hétvégenként gázolni lehet a szemétben - vezető úton a legjobb indulattal sem fér el két autó egymás mellett, a tavat övező lakókörzetet esős idő után megközelíteni sem könnyű, a földutakat  ugyanis a szó szoros értelmében szétmossa a víz. De "beljebb" sem jobb a helyzet, több helyütt a "kátyús út" kifejezés értelmét veszti, sokkal inkább utas kátyúról beszélhetünk! Ez nem turáni átok, kedves barátaim, ez az ősmagyar idiotizmus!

De hogy ne csak ostorozzak, hanem segítsek is, kedves magyar és magyarkodó barátaim! Ingyen és bérmentve elárulom az Élet egyik nagy igazságát, amellyel még nem találkoztatok valószínűleg, de amely elengedhetetlenül fontos, ha valóban egy szebb új világot akartok építeni. Ez pedig így hangzik: ahhoz, hogy jó magyar lehessél, először jó emberré kell válnod! Az opciók pedig nem felcserélhetők: nem lehetsz jó magyar, ha szar, vagy megengedőbben: slendrián, felelőtlen, átgondolatlan viselkedésű, látszatember vagy!

Nem utolsósorban pedig anyagi és fizikai áldozatot is kell hozni az eredményért! Úgyhogy Kedves Keresztállítók! Ha fontos nektek a keresztetek, a haza, az ország, a nemzet, hívjátok, ahogy akarjátok, akkor dobjatok össze egy kis pénzt, vegyetek két-három kaszát (vagy netán motoros fűnyírót) és tartsátok rendben a kereszt környékét! Ez az egyetlen út vezet ugyanis a nemzet boldogulásához, felemelkedéséhez, és csak így nyerhet értelmet a most még üres büszkeségetek.

Tényleg nem tudok kimozdulni úgy, akár csak negyed órára is, hogy ne ütközzek valamelyik honfitársunk taplóságába.

És igen, szó szerint tudom a reakciókat is: "csak egy (öt) percre ugrottam be", "rakodni kellett, és azt senki nem várhatja el...", "nem tudtam máshol megállni" illetve "közöd, köcsög?" és mindezek szabad variációi.

Gondolom jól gondolom, azon senki nem lepődik meg, hogy a Fidesz elfoglal mindent, amit csak lehet. Lassan már szarni sem lehet nyugodtan nyilvános helyen, mert félő, hogy jön egy fideszes és einstandolja a porcelánt, annak beltartalmával együtt. (Hogy aztán nemzetiszín pántlikával díszítse ez utóbbit, úgy adja el a forradalmi tömegeknek.)

Ezt tehát tudtuk, nem tegnap óta, hanem szinte azóta, amióta tudjuk, hogy Orbán Viktor csaknem dührohamot (szándékos túlzás!) kapott attól, hogy nem lehet az Egyesült Államok elnöke.

Az már kicsit meglepőbb, hogy szép számmal vannak olyanok, akik a totális Fidesz-offenzívának még örülnek is, de ők vagy érdekből csinálják vagy semmit nem tanultak a történelem órákon, vagy elkényelmesítette a őket a demokrácia. Vagy esetleg annyira egyszerű szerkezetek, hogy a Vasedényben a csiga és az ék között vannak a polcon.

Túl az általános és örök Orbán-fóbián, mi is a baj a Forradalmi Munkás-Paraszt Antioligarcha  Burzsoá Kormánnyal?

Amikor azt írom, hogy Orbán Kádár legjobb tanítványa, akkor kizárólag egyetlen súlyos problémára utalok, mégpedig arra, hogy Orbán úgy véli: mindenben kompetens és mindenkinél mindent jobban tud.

Midőn választott miniszterelnökünk kivágni vélte magát a kínkeservvel összeszecskázott 29 pontjával - amelynek általam nem ismert és nem értett okokból még a balliberális média is örülgetett -, több helyről, például a Magyar Álszocialista Oligarcha Párt irányából is jött a vád és a kritika, hogy a Fidesz programja (maradjunk annyiban, hogy "programja") a gazdagok érdekeit szolgálja. Marha nagy újdonság! Ha valaki nem tudta volna régóta, annak megmondtam volna, csak kérdezni kellene, Béláim.

Ezt például egyáltalán nem tartom bajnak. Ugyanis minden politikai erőnek kellene hogy legyen valamilyen fajta világnézete. Ha a Fidesz politikai-gazdasági-társadalmi krédója a jómódúak ("öngondoskodók") támogatása, akkor az számomra még akkor is elfogadható, ha egészen véletlenül - mintegy 9 millió honfitársammal együtt - kimaradok belőle.

Önmagában az állami hivatalok és intézmények elfoglalásával sem lenne bajom - persze pusztán politikai értelemben. Az persze árulkodó, de a Fidesztől megszokottnak megfelelően stílustalan, hogy mondjuk az ÁSZ élére nem egy semlegesnek látszó, de jobboldali kötődésű személyt, hanem egy pártkatonát jelölnek. Mégis: pusztán politikailag a fontos helyek saját emberekkel történő betöltése érthető lépés.

A keresztény kurzus erősödése is természetes. Azok ugyanis, akiknek nincs megalapozott, mélyen gyökerező hitük és legalább minimális ismeretük a spirituális dolgok lényegéről, azok könnyen gondolhatják úgy, hogy ez valami csuda dolog, amit szükséges mutogatni, kitenni az ablakba; az egyház és annak hívei pedig széles társadalmi bázissal kecsegtetnek politikai szempontból. Kábé ennyi, mármint hogy kecsegtetnek.

Még az sem lepett meg, hogy a média totális elfoglalásán túlmenően, ismételten megpróbálkoznak az egyszer már elbukott Lex Répássyval, azaz hogy minden információra, sőt véleményre reflektálhassanak, ami negatívan érinti őket - bármelyik sajtóorgánumban.

Ám itt el is érkeztünk a dolog neuralgikus pontjához! Ahhoz ugyanis, hogy miért nem lesz jó nekünk Orbán Viktor és népi zenekarának kábé húsz éves, megtörhetetlen uralma.

Nem elsősorban azért, mert a Vezér személyes politikai valamint a holdudvar financiális ambícióján túl semmilyen átfogó képpel nem rendelkeznek arról, hogy mit kellene kezdeni ezzel az országgal. Nem is amiatt, mert a XXI. században Európa közepén már nem trendi diktatúrában gondolkodni - bizony, ahogy én látom, trendi marad az örökre vagy legalábbis amíg ember néz az égre.

Az ok kettős: egyrészt semmiféle garancia nincs arra nézve, hogy ha végre kitalálják a srácok, hogy merre induljanak, akkor egy alapvetően jó irányt választanak. Ezt nem csak az támasztja alá, hogy a nyolcéves fütyivakargatás alatt egy épkézláb stratégiát nem sikerült összehozni, és egy hatalmas blöffel szerezték meg a kétharmadot, hanem például a borzalmasan gyenge és színvonaltalan káderpolitika is.

A másik ok, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz úgy ahogy van, korszerűtlen, ósdi, avitt és idejét múlt! Ha a XXI. században egy párt vezetője nem ért az internet használatához, ha mind retorikájában, mind gondolkodásmódjában megrekedt a XX. század utolsó harmadában, azaz ha nem érti a technikai fejlődés hatását a társadalmi fejlődésre, akkor nem ért semmit az őt körülvevő világból.

El lehet foglalni az országot és annak minden bársony-, plüss-, vagy faszékét  (a szótő a szék és nem az ék), totális ellenőrzés alá lehet vonni az írott és elektronikus médiát, de az internetes szólásszabadságot bajos lesz betiltani!

Persze a dolog nem fog könnyen menni, hiába vagyunk többen is, akik siettetni szeretnénk a folyamatot. Orbán jól tudja: az emberek többsége Blikket, Borsot és egyéb hasonló szarokat olvas. És ortodox elitistának kell lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk: ez akár hosszú távon is változhat.

De ha visszatérünk a kádári hagyományokhoz, ha a párt-pártsajtó mellett az ún. közmédia is a Párt szócsöve lesz, ha mindenhonnan  Pártunk és Kormányunk valamint a Szeretett Vezér nagyszerűsége ragyog ránk, akkor az emberek előbb-utóbb elkezdik majd keresni a Szabad Európa Rádió és a Beszélő utódját. Persze nem kell bődületesen sokáig keresni, elég rákattintani az alapértelmezett internet böngészőre.

Bede Márton szavaival élve, azt gondolni, hogy én fújom a passzátszelet,  és mindenkinél mindent jobban tudok - NEM MENŐ. XX. századi diktatúrásdit játszani a XXI. században, nemcsak hogy nem menő, de egyenesen nevetséges. Abban bízni és azért élni, hogy a nevünket megőrizze a történelem és az emlékezet, szintén szűk látókörűségre, magyarán csököttségre vall.

És nem árt észben tartani azt is, hogyaz internet mellett a vörös festéket sem lehet betiltani. Az pedig kiválóan alkalmas arra, hogy a szoborba öntött történelmi túlzások ellen tiltakozzunk vele.

Két termék a legújabb Interspar reklámújságból.

Essünk túl a dolog egyszerűbb részén, nevezetesen, hogy mivel nem fogok foglalkozni ebben a posztban.

1) Nem fogom vizsgálni, hogy Szécsi Zoltán öccse mit keres a reklámban.

2) Nem járok utána, hogy ez a csúnyácska, általában egy negyedrangú horrorfilm első percében a főhős által kivégzendő zombira hasonlító nő kinek a kije lehet.

3) És azon sem fogok elmélkedni, hogy egy másnapos figurát célszerű-e szeszreklámban, látszólag pozitív kontextusban szerepeltetni.

* * *

A hirdetést a Világgazdaság mellékleteként (is) megjelenő, Heves megyei turisztikai magazinban találtam (persze, tudom, kell nekem ilyeneket olvasni...).

Az alapprobléma mindenki számára ismert: van Magyarországon egy borvidék és egy borfajta, amelyek híresek, ismertek, legalábbis itthon. Ugyanakkor a produktum mára többnyire silány, hadd ne mondjam: szar, köszönhető a rövid távon gondolkodás magyaridióta módon történő tökélyre vitelének.

Persze a közelmúltban leginkább Vincze Béla botrányai révén került a remek egri bor a híradásokba, de ne legyünk álszentek: Eger bora már jóval azelőtt szar volt, hogy Vince lebukott volna.

Én öt-hat éve jártam utoljára Eger környékén, nevezetesen a Szépasszony völgyben, és sikerült magam olyan másnaposra innom abból a lőréből, amilyenre még életemben soha, pedig addig is volt és azóta is van...khm...merítési, azaz összehasonlítási alap.

Tisztában vagyok vele, hogy az ismert turisztikai célpontok általában nem a minőséggel kaszálnak. Azzal is tisztában vagyok, hogy mindenhol, talán még Albertirsán is találni olyan borászt, akinek fantasztikus, isteni, világbajnok, stb. bora van, ráadásul  ilyenkor óhatatlanul jönnek a vinonácik a "csak tudni kell, kinél veszed" kaliberű szövegekkel, meg azzal, hogy Dörnyei Kálmán (kitalált név) bácsinak a Kishegyen van még ötven liter olyan "vörösse", hogy beszarsz a gyönyörtől.

Ez azonban mind nem számít. A marketing (és így az üzlet szempontjából) kizárólag a tömeg számára elérhető minőség számít. Ha az elüzletiesedett és valljuk be, gusztustalan Szépasszonyvölgy a brand, akkor ott is minőséget kell szolgáltatni. Persze tudom: Brüsszelben sem a Maneken Pis-ben (ez a Maneken Pis-sel szemközti kocsma, istenkém, nem bíbelődtek sokat a névadással) vagy a zabautcában kell keresni a gasztroélvezeteket, de aki a sörért megy a belga fővárosba, az ott is megkapja ugyanazt a tökéletes minőséget (e tekintetben számomra a bor és a sör ugyanaz).

Mi magyarok talán csak egy valamiben vagyunk világszínvonalúak és tudjuk hozni az egyenminőséget: a gagyiban. Ahogy az átlag egri bor gagyi, ugyanúgy gagyi az azt reklámozó mellékelt hirdetés is.

Ha leírva Egri Bikavér (vagy talán Egri vessző Bikaver?), akkor valószínűleg magyaroknak szól a hirdetés. Akkor viszont nem "I-szív", nem csak a nyelvi hungarizmus miatt, hanem azért is, mert "I love"-val hirdetni már 1990-ben is idejét múlt volt.

Persze, ha az egész hirdetés csak a szokásos uram-bátyám-háverizmus - adok egy kis pénzt a kiadványodhoz, cserébe te visszaadod a felét, minőség nem számít, a zseton a lényeg -, akkor nem szóltam. Mert akkor legalább tudjuk, hogy itthon otthon vagyunk.

- Főnök, főnök, főnök!

- Mi a baj már megint, kicsi hülye fiacskám, édes egyetlen Péterem?

- Baj van főnök!

- Hát mi baj van? Újra bántott a csúnya Fájnensül Tájmz?

- Nem, nem főnök, sokkal nagyobb a szar!

- Megszökött a...az Izé?

- Nem-nem, Laci bácsi kézben tartja az ügyet. Az a helyzet, hogy apám nagyon rosszul van.

- Már megint sok volt a kisüsti?

- Nem, ez most egészen más: az orvos azt mondja, megvan az esélye, hogy hamarosan meghal.

- A Mindenható adjon nektek erőt és kitartást, Péterem. Én miben segíthetek?

- Hááát, tudod, főnök, azt beszéltük a családdal, hogy ha esetleg elmegy az öreg, akkor...

- ...akkor elvesztitek azt az embert, aki a mi segítségünkkel a milliárdokat csinálta nektek, értem.

- Igen-igen, de ami még ennél is rosszabb, egy közepes vagyont kell majd kipengetnünk örökösödési illetékre, meg adóra.

- És mit szeretnél, mit csináljak?

- Hááát, azt szeretném megkérdezni, nem-e lehetne-e csinálni valamit ezzel a dologgal, szóval érted, főnök?

- Értem, Péterem. Ne aggódj, megoldjuk.

Így történt, hogy a Fidesz eltörölte az egyenesági öröklés és ajándékozás illetékét és adóját.

Szőke haj, piros Toyota Aygo és plüssállat-halmaz a kalaptartón: nekem bejön!