Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

A vég közepe

2009.06.05. 11:13 idelle

Ismerősöm levelet (e-mailt) kapott Göncz Kingától mint az MSZP EP-listájának vezetőjétől. A sok locsogás között a leginkább figyelemre méltó az a felhívás (kérés), amely szerint fontos lenne, hogy minél több embert győzzünk meg a szavazás fontosságáról és így vegyük rá őket a szavazásra.

Kedves Kinga Néni! El tetszik lenni tájolódva. Én nem győzök meg senkit semmiről, főként olyan dologról, amiről én magam sem vagyok meggyőződve. Sem meggyőzve. Ha szűken vesszük, éppen pont hét évük volt arra, hogy Önök győzzenek meg engem. Meggyőzzenek, hogy maradt valami abból a felelősségből, amellyel én, a Nép vélem felruházva lenni politikusaimat. Meggyőzzenek, hogy én, a Nép valamennyire is fontos vagyok Önöknek, az ország vagyonát képező javak eltulajdonítása mellett. Akár mögött, nagyságrendekkel lemaradva. Meggyőzzenek, hogy az ország élére hozzáértő és felelős vezetőket választok és, a Nép vagy legalább vannak olyanok, ha máshol nem, a háttérben, akik értenek hozzá.

Kedves Kinga Néni! Önök nemhogy nem győztek meg ezekről, hanem éppen ellenkezőleg: tökéletesen lerombolták a parlamentáris demokrációról általam mint Nép által gondolt képet. Önök, játszópajtásaik hathatós segítségével, olyan szintre süllyesztették a politikai, és társadalmi kommunikációt, ami egy elmeszanatóriumban is feltűnne alacsony színvonala miatt. És így tovább.

Mivel hölggyel "beszélek", nem írom le, hogy lófasz a seggükbe. De így gondolom.

Ám nem ez az e-mail a politikai idiotizmus csúcsa, sokkal inkább a következő szórólap, amit a XIII. kerületben terjsztenek:

 

Szólj hozzá!

Címkék: idézem polifika gagyisztán nehazuggy

Gölcségjetyzék

2009.06.04. 10:48 idelle

Most érkezett e-mailben, szerintem kamu, de mindesetre mókás.

Leginkább "az udolsó facsora képén a kenyérről a Pultmann pég fignettáját lefakartam" tetszik, de Butifárné egy-egy keblének 8 pengőért történő megigazítása is dobogós... :-)

2 komment

Címkék: szpem mókabóka nemnegatív

Rémhírterjesztés

2009.06.04. 09:47 idelle

Valami baj lehet az OTP-nél, mert az internetes rendszerük a belépési adatok begépelése után, hosszú homokórázást követően a következő képernyőt adja ki:


A problémából a tőzsde egyelőre nem érzékel semmit, a bankpapír árfolyama a tegnapi záróértékhez képest fél százalékot erősödött.

Van még egy verzió, tekintettel arra, hogy a felvi.hu is lehalt. Elképzelhető, hogy lassan megvalósul az a rémálom, amin évekkel ezelőtt - amikor először megjelent - olyan jót röhögtünk: azaz elfogy az internet.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: mókabóka gagyisztán tyéhnyiká

Hullarablók

2009.06.03. 14:21 idelle

 A képen Kate Beckinsale az Underworld c. filmben.

Nem tegnap tűnt fel és nem tegnap óta bosszant a dolog. Ma reggel viszont újra az agyamba hasított, amint a reggeli készülődés közben a hírek mentek a tévében.

Amikor először hallottam, hogy eltűnt egy repülőgép, hirtelen arra gondoltam, talán ezt is a komcsik lopták el, vagy ha a BKV-é volt, akkor biztos egy tanácsadó cégnek passzolták át. Persze nem, az Air France járat egyelőre nem ismert körülmények közötti eltűnéséről, lezuhanásáról volt szó.

Azóta percenként értesülhetünk szinte minden csavarról, amit egy Airbusba valaha is beépítettek. Már egy házaspárt is sikerült találni, akik azzal a géppel akartak utazni, de jujjdejó, nem kaptak jegyet. Ömézing!

Azt mondják az okosok, hogy szeretünk borzongani, azért kapjuk az arcunkba ilyen töménységben ezt a sok borzalmat. Nem gondolom, hogy erről van szó. Az emberek születnek, meghalnak, a repülőgépek pedig néha leesnek. Ezzel mindenki tisztában van, mégis az életösztön az egyik legerősebb, amit a természettől kaptunk. Hozzárakva tudatunkat, nem csoda, ha a legtöbben nehezen fogadják el az elmúlást és annak személy-kijelölő váratlanságát, véletlenszerűségét (randomitását - bocs a szóért).

Mégis úgy gondolom, hogy a média hullarabló attitűdjéről van itt szó, meg arról, hogy egy ilyen hírrel és kapcsolódó anyagaival viszonylag kis munkával lehet megtölteni műsorokat, híradókat, aktív-fókuszokat, telik a műsoridő, állítólag nagy a nézettség, lehet eladni a reklámidőt a hüvelygombának.

Én már azt is tudom, mi lesz a következő lépés: a National Geographic filmet készít az esetről az Air Crash Investigation sorozatába, a maga szokásos, Reader's Digest-es stílusában. Ha pechünk van, még musical is lesz belőle, amelynek premierje előtt Sárközy mond majd néhány megindító szót a párizsi Operaházban...

A magyar televíziózás számomra legemlékezetesebb momentuma az a jelenet volt, amikor Marsi Anikó élő egyenesben bőgte el magát egy riporton, amely azt mutatta be, hogy egy bíró egy anyát nem engedett haza a börtönből (!) a haldokló kislányához, így nem tudott elbúcsúzni tőle.

Szóval Marsi elsírta magát, hangja elcsuklott, aztán snitt, majd ugyanő jött a következő riport bekonfjával: Nagy "Ő" Anikó megnagyobbíttatta melleit. Én meg elmentem hányni. És nem a mellek miatt...

Hiába mondják el ugyanis minden tragédiánál, hogy mekkora nagy szörnyűség történt, hogy hűűű, meg hááá, ilyen még nem volt (vagy ha volt, hosszan ecsetelik, melyik volt a nagyobb sztori a véralgebra szempontjából), hogy sokkoló képsorok következnek, ne nézze, aki nem bírja, a valóságban örülnek minden egyes sérülésnek, halálnak, lakástűznek, karambolnak, és két vetkőző ismertember között hosszan ecsetelik is a borzalmakat.

Röviden: módszeres és jövedelmező hullarablás zajlik a szemünk előtt minden nap minden percében. Lassan tényleg le kellene mondanom a tévé-előfizetést...

Szólj hozzá!

Címkék: alapvetés médiákok hullarablók

Rendőrségi protokoll

2009.06.03. 13:58 idelle

Ma délelőtt negyed tizenenegykor Pest irányába hajtottam az Árpád-hídon. A Buda felé vezető oldalon, a külső sávban, a margitszigeti lehajtónál motoros rendőr igazoltatott egy billencses teherautót.

A teherautó teljesen elfoglalta a lehajtó utat, és akadályozta a forgalmat a szélső sávban.

A múltkor már írtam egy esetről, amelyben a lehető legrosszabb helyen igazoltattak a rendőrök, feltartva a reggeli sűrű forgalmat.

Kíváncsi vagyok, van-e valamilyen határozott utasítás a szabályzatukban, hogy ezt így kell csinálni vagy pusztán a rendőri kreativitásnak lehettem tanúja...

 

Szólj hozzá!

Címkék: oszoljanak megyamagyar seggfejmagyar lámlenge

Orbán

2009.06.02. 22:20 idelle

Ezek medencék. Innen.

Eszem ágában sincs megvédeni Őkegyelmességét, a Nemzetvezetőt, az Embert, Aki Még Sohasem Hazudott, de tény, hogy medencetársaink most egy kicsit túlspilázzák a dolgot. Milyen érdekes, hogy mindezt az EP választások előtt.

Mert hát mit mondott Orbán? Csak annyit, hogy az európai parlamenti választásokon eldől, hány magyar nemzetiségű politikus képviselheti a Kárpát-medencét az EP-ben. Mindezt a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjával közös esztergomi kampányrendezvényen. Ahol mondania kellett valamit, mert azt várták tőle, hogy mondjon valami biztatót. Amit mondott, az persze még annyira sem volt biztató, mint a viccbeli orvos "hajrá Kovács néni"-je, mégis mindez elég volt arra, hogy feltüzelje medencetársainkat.

Félreértés ne essék: arról persze ő tehet, hogy sokan várják tőle a bátorítást, mert reményük van abban, hogy az ő vezetésével, az általa kormányzott (elnökölt) Magyarország ismét "Nagy" lehet. Hogy ő majd segít Erdély és a Felvidék autonómiájának kivívásában. És így tovább.

Az Orbán vezette Fidesz-kormány állampolgárságot fog adni a határon túli magyaroknak, azoknak, akik honos állama jogilag lehetővé teszi a kettős állampolgárság intézményét. Mindezt persze önző belpolitikai érdekből: a szavazatok kellenek elsősorban, másodsorban pedig a dicsőség. A magyarságtudat politikai célú felkorbácsolása persze elvárásokkal jár a másik oldalon. Ezen elvárások nagy részének Orbán ha akarna, sem tudna megfelelni, és ezzel tisztában is van. Sokan nincsenek.

Az álmodozás Nagy-Magyarországról senkinek - sen-ki-nek - sem jó. A status quo módosítása vagy egyáltalán az arról való gondolkodás senkinek - sen-ki-nek - sem érdeke. Ez az egész habverés egyetlen dologra jó: szavazatszerzésre. Ezzel az egész egyetlen dologot biztos, hogy el lehet érni: ébren és aktívan tartani a szomszéd országok magyarellenes erőit.

Orbán semmit sem mondott és elég nagy zrí lett belőle. Ez neki itthon jó. De hatalomra kerülése esetén azokkal kell majd szót értenie, akik most saját politikai érdekük miatt ellene sikoltoznak. Orbán ismét maga csinálja magának a bajt. És ismét mi ihatjuk meg a levét.

Szólj hozzá!

Címkék: idézem polifika habverés kénegondolkozni

Véleménycikk

2009.06.02. 21:20 idelle

A vélemény - mint tudjuk - olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a máséra. Másrészt viszont, a segglyukból szar szokott kijönni.

A magyar állam(igazgatás) egy nagy segglyuk. A bíróság, az Alkotmánybíróság, az ügyészség mind-mind segglyukak. Itt van a legújabb bélsár, amit sikerült a magyar bíróságnak kipukkantania magából, megismételt elsőfokon.

Nem szokásom az első pillanatban ráugrani ügyekre, ezért általában le is vagyok maradva a fősodortól, mint a magyar labdarúgó-válogatott. Na de kérdem én: hogy lehet megrágalmazni egy bort? Vagy ha tágan értelmezzük a rágalmazás bűncselekményét (!) - "aki valakiről, más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el" -, akkor kérdem én, milyen kifejezést lehet használni egy véleménycikkben egy borra, ami tényleg szar, hogy ne csorbítsuk a borkészítő becsületét.

Elmagyarázom a drága bírónőnek is, aki ezt a szar ítéletet hozta. Elmagyarázom, mint okos apa a hülye gyerekének: ha egy borásznak szar a bora, és ezt ki is mondjuk (le is írjuk), nem lehet rágalmazás, mert nem csorbítja a borász becsületét. Nem a becsületét csorbítja. Legfeljebb annyit jelent, hogy a bor készítése során nem járt el gondosan vagy rossz volt az alapanyag vagy egyszerűen tévedett. Szakmailag hibázott. Képzeljék csak el, mi lenne, ha a Microsoft minden egyes alkalommal rágalmazási pert indítana, amikor nagy nyilvánosság előtt leszarozzák a Windowst, ezer és egy véleménycikkben.

Ha valami szar, az szar. És mivel most már feltüzeltek, tényleg utána fogok nézni, milyen borról írta a szerző a kritikát. Veszek egy palackkal, és ha tényleg szar, teleírok egy posztot ezzel a barna szóval.

To be continued.

A nem szar kép innen van

Szólj hozzá!

Címkék: alapvetés bürók polifika gagyisztán lámlenge áravan

Na ezért...

2009.06.02. 13:34 idelle

 A kép meg innen van

Lassan a "bazmeg" szintjére elmelkedik a társadalmi kommunikációban a "na ezért tart itt ez az ország" (fél)mondat. Pedig sok igazság van benne, mint minden közhelyben (Horatio a megmondhatója, csak ne mondaná...)

Van-e még széles e hazában valaki, aki ne tudná, hogy a mai naptól jelentékeny mértékben emelkedtek a fővárosi parkolási díjak, és a fizetős zónákat is tekintélyes mértékben terjesztették ki.

Szily írt erről az egészről egy klafa kis posztot, ehhez nem kell, de nem is nagyon lehet hozzátenni. Szily fiam, hozd ki az ellenőrződet, glosszából jeles. Azóta elindult a kommentelő-posztolók serege a Homáron, és a 30%-os drágulást megcáfolandó, száz százaléknál is nagyobb áremelésekről írnak (most épp 181% a csúcs). Kíváncsi lennék, megtámadható-e jogilag egy ilyen intézkedés, főként úgy, hogy tavaly 6,2% volt a fogyasztói árindex növekedés, de ha azt vesszük, a három év alatt sem érte el az infláció a 30%-ot. Ugyanakkor most nem ezzel a részével kívánok foglalkozni.

Szóval szily megírta a posztot, az ember azt gondolná, a nettársadalomban konszenzus van a kérdéskörről, csupán azon az alapon is, hogy tudjuk, hova mennek a pénzek (pártkassza), mennyit fejlesztettek eddig a befolyt összegekből (semennyit) és hogy a mondvacsinált járműforgalom-visszaszorítás mekkora szerepet játszik az egészben (semekkorát).

Ezzel szemben a turáni átok cunamiként csapott le, és elindult a "ki a király?" verseny. Kerékpárosok, tömegközlekedők és autósok, okosok és hülyék licitálnak egymásra, vesznek össze, hülyézik le egymást, fullasztanák komcsizásba az egészet (némileg még nekem is sikerült belekeverednem). Ahelyett, hogy valamilyen módszerrel egyként lépnénk fel a szabadrablás és a pökhendiség eme vérforralóan látványos megnyilvánulása ellen. Például tüntetéssel, útlezárással, (alkotmány)bírósági és versenyhivatali beadvánnyal, stb. Aztán majd ha ezek nem vezetnek eredményre, lehet esetleg további módszereken gondolkodni.

Egyelőre azonban a hatalom kényelmesen hátradőlhet a karosszékében, miközben ukrán luxuskurvák kényeztetik szájjal (is), mert mi, a plebsz megint egymás "gyilkolászásával" vagyunk elfoglalva. Néha tényleg azt gondolom, hogy reménytelen a helyzet...

Szólj hozzá!

Címkék: parkolamagyar seggfejmagyar polifika lopamagyar nincsremény nehúzzászét

Örömhír

2009.05.31. 12:52 idelle

Unottan kapcsolgattam a tévét ma délelőtt, amikor is a királyi egyesen megláttam egyik kedvenc prófétámat, Eperjes Károlyt.

Rózsafüzérekről, a hit átadásáról, ilyenekről beszélt átszellemülten, meg arról, hogy újra kell evangélizálni az országot.

Mint tudjuk, az evangélium örömhírt, az evangelizáció pedig az ige hirdetését, térítést jelent.

Nekem az lenne az igazi örömhír, ha eltűnnének az önjelölt, téríteni akaró próféták.

A Heti Válasz Orbán Viktorral készített interjút, a címplapon a fáradt és enyhén zavart szemű (kíváncsi leszek, a Magyar Nemzet mikor készít hétvégi különkiadást Orbán Viktor "őrült" képeiből, ahogy tette azt Gyurcsánnyal, na, addig szeretnék élni) nemzetvezető, a cikk  címe: Új világ készül. A pártelnök többek között felhívja a kormánnyal kapcsolatot tartó üzleti körök figyelmét - jééé, vannak ilyenek??? és csak a mostani kormánynál??? -, hogy ne kössenek hosszú távú szerződéséket, mert a Fidesz más alapokon fogja újjépíteni a gazdaságot. (Arról már nem is beszélve, hogy megint és mindig az elszámoltatásról beszél, amivel kapcsolatban korábban már elmondtam, mekkora idiotizmus.)

Elhiszem. Ismerjük a Fidesz-féle új világot, a Fidesz-féle gazdaságépítést. Az új világ lényege a retrohorthysta, nemzeti papírmasé díszletű párhuzamos hatalom-kialakítás, a gazdaságépítés lényege pedig, hogy nem Puch László a góré, hanem Simicska Lajos.

Az interjúban Orbán azt is mondja, nem fordulhat elő többet, hogy a bankokat olyan pénzből segítjük meg, amit a családoktól, az emberektől veszünk el. Akkor hogy is volt a Postabank 150 milliárdja??? 

Ami azonban a legjobban tetszik, az Orbán utalása arra, hogy a Jobbik a szocialista kormány nemzetbiztonságának kreálmánya. Hahharahahaha. Figyelembe véve, hogy a Fideszen belül Orbán dönt mindenről, akkor hogyan is voltak-vannak azok a Fidesz-Jobbik választási együttműködések? Vitya, Vitya, te ennél jobb voltál, mielőtt még nem zakkantál meg...

Bréking: Orbán azt nyilatkozta, hogy nem lehetnek elbizakodottak, és még az is előfordulhat, hogy jövőre a baloldal nyer. Ügyes, roppant ügyes. Remélem, a hívek nem hisznek el ekkora marhaságot...

2 komment

Címkék: istenbarmai polifika ismertember ügyesroppantügyes

Miért leszek Jobbik-szavazó?

2009.05.31. 11:45 idelle

 

"Hülyeséggel szemben hülyeséget kell felvonultatni" - tanította mentorom, idézve édesapját.

Hogy a kedélyeket megnyugtassam, kiegészítem a címben feltett kérdést: ...egyetlen napra. (Ahogy a Sárdobáló blog szerzője viszont nem lesz.)

Miért e döntésem:

1) Őrült világban élünk, ahol csak némi alkohol és dohánytermék hozhat felvidulást, no meg a röhögés. És politikai értelemben jelenleg nincs annál nagyobb gyönyör, mint amikor egy EU-, multi-, idegen-, stb.-ellenes párt az EP-be törekszik. Én már most visítok a röhögéstől. (Senkit ne frusztráljon, hogy mit fog szólni John/Philip/Jürgen Eju, leszarják a dolgot.)

2) A Jobbik tör előre a segghülye eszméivel, mint a hadsereg, csak nem a fehérek partvidékén, hanem a vörösökén fehérként, de ezt a vonalat inkább hagyom. A lényeg, hogy most nem lehet őket megállítani, és ha már így alakult, akkor célszerű a saját fegyverükkel elindítani őket a megállás útján: azaz nem túl komoly, de számonkérhető pozíciót kell adni nekik. Milyen szellemi gyönyör lesz majd megkérdezni - drukkolok, hogy bejusson - a seggidióta Szima Juditot, hogy "kiskegyed mit is tetszett csinálni Brüsszelben az elmúlt egy-két évben"? Már most reszket a rekeszizmom.

3) Mivel kis hazánkban idióta-túltengés van, a lehető legtöbb (veszélyes) idiótát kell eltávolítani az országból. Ennek kiváló módja, hogy kiküldjük őket Brüsszelbe.

4) Szegény Morvai Krisztina be van kattanva az agyába az ENSZ-állás elvesztése (meg nem szerzése) óta, esztétikai értelemben - no meg a 3. pontban leírtak miatt! - viszont megérdemel egy kis kárpótlást, hátha a terápia pozitív változást hozhat elmeállapotában. Ki tudja, próbáljuk ki. (Morvai az egész hajcihőt egy nemzetközi állásért csinálta, ilyen értelemben sikeres ember lehet most.)

5) Végül, de nem utolsósorban: egy mostani jó EP-választási szereplés a honi politikai életben is elindíthat (jó esetben) olyan folyamatokat, amelyek a Jobbik amortizálódásához vezethetnek (pl. mert a Fidesz felismeri, hogy tényleg nem jó nekik a Jobbik).

Egyebekben az egész Jobbik eltakarodhat a picsába. We don't get fooled again, hülyegyerekek.

409 komment · 7 trackback

Címkék: alapvetés polifika mókabóka néddmán

HHM-263

2009.05.30. 00:43 idelle

Most én voltam a slendrián, mert nem volt nálam fényképezőgép.

A Bécsi úti Intersparban vásároltam, a parkolóházban álltam le. Dolgom végeztével jöttem ki, amikor is láttam, hogy a HHM-263 rendszámú kék Suzuki Swift két helyet elfoglalva, az elválasztóvonalat annak rendje és módja szerint középre véve parkol, közvetlenül a bejárattal szemben. Már épp elkezdtem halkan káromkodni, amikor láttam, hogy a hátsó ablaktörlője alatt egy kockás (négyzetrácsos) papíron a következő információt osztotta meg valaki a sofőrrel: "2 helyen állsz, te kis buta".

És bár így is tökéletes volt a kiírás, a buta után odaírtam: "paraszt".

Hátha tud olvasni...

2 komment

Címkék: parkolamagyar seggfejmagyar mókabóka hhm263

A hónap idiotizmusa

2009.05.29. 18:35 idelle

Eredeti szöveg (16:51): Egyelőre kommentár nélkül, itt a cikk. Még egy kicsit emésztenem kell a dolgot, hogy írni tudjak róla...

(18:35) Na, szusszantam rá egyet. Innen küldöm örök hálámat a Ford Farlaine filmdramaturgjának az "Eszem-faszom megáll" fordulatért.

Muszáj elmesélnem egy privát történetet, mert megmutatja, mikor szembesültem először egy másik ember számomra felfoghatalan mátrixával. Ez pedig a nyájas olvasót is közelebb viheti a világ megértéséhez. (Egyben megutálásához is, ami nem célom, bár kétségkívül hasznos a túléléshez...)

Majd' tíz évvel ezelőtt egy rövid ideig dolgoztam egy embernek, nevezzük Laci bácsinak, leginkább azért, mert ez volt a neve. Laci bácsinak valami nem túl komoly vitája támadt egy emberrel, és megkért, hogy menjek el vele a tárgyalásra, hogy legyen szem- és fültanúja a beszélgetésnek. Már az épület előtt szolid vita alakult ki a tárgyalópartner kollégájával arról, van-e jogom részt venni a megbeszélésen, de aztán bementünk és leültünk: ők is ketten, mi is ketten. Az első mondatok után ismét felmerült, mi keresnivalóm van ott, mire megunván a dolgot, csak annyit mondtam:

- Nézzék uraim. Engem Laci bácsi kért meg, hogy legyek itt. Amúgy önök is ketten vannak, mi is ketten vagyunk, szerintem így korrekt.

Erre a kolléga: - Mi nem ketten vagyunk.

Ha jól emlékszem, erre nem tudtam mit mondani, de ekkor világosodott meg számomra: vannak olyan mátrixok, amelyek működését egyszerűen nem érthetem. Na, így vagyok a jelen helyzetben eljáró műemlékhivatallal is.

(0:08) Az régóta világos számomra, hogy a műemlékvédelem állam az államban. Így tehát az is érthető, ha az egyszerű polgár ellen dafke, az államigazgatás más szereplőivel szemben pedig politikai megbízatásból járnak el. Vagy éppen lefizetik őket, és akkor nem járnak el.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben, fővárosunk gyönyörű.

Azt gondolom, az sem extra, sőt kívánatos, hogy éjszaka kivilágítsuk hídjainkat. Hogy ez kerül-e 250 millióba egy Szabadság híd esetén, nos az nem vitás, hogy nem, nyilván ebben az összegben is benne van az ellopható és ellopandó 15-20 százalék. De hogy ilyen stupid indokkal ilyen idióta korlátozó megoldás szülessen, az már több a soknál!

Elképzelem ugyanezt hídépítés esetén:

- Tisztelt Hivatal! Mink építenénk ide egy hidat, mer' az kell.

- Hmm-hmm, és mink mennyit kapunk belőle?

- Hát fiúk, válság van, most csak 1%-ot tudunk adni.

- Na de skacok, eddig többet kaptunk.

- Nincs most több.

- Na jól van, hivatalosan nem akadályozhatjuk meg, de műemlékvédelmi szempontból sajnos ki kell hagynotok a középső húsz métert.

- Na de akkor belepotyognak a kocsik és a villamosok a vízbe.

- Sajnáljuk, nem szabad, hogy az új híd túlívelje a Lánchidat, ezért rövidebbnek kell lennie.

Kúl? Kúl. Magyar? Nagyon magyar.

Ha így marad, a híd közepén "látható" sötétség legyen a magyaridióták szimbóluma. Hungarikum.

Szólj hozzá!

Címkék: bürók seggfejmagyar polifika nincsremény

A Rend Országa

2009.05.29. 09:36 idelle

Megy a Híradó tegnap este valamelyik adón, és a következőt hallom: megbüntették annak a szakmunkásképző iskolának az igazgatóját, aki a diákjait dolgoztatta saját garázsa építésén. Skandallum!!! De tényleg. A hírben azt is kiemelik mint fontos (nyilván "súlyosbító") tényt, hogy a diákoknak nem volt biztosításuk.

Öt éve történt, hogy munkanapon látogattam szülővárosomba és elvetődtem egykori gimnáziumom felé. Láttam, hogy az egyik kedves tanárom a kapuban áll és a távozni szándékozó diákokkal beszélget, meg valamit papíroznak. Oda is mentem megkérdezni, hogy mit csinál. Mire ő:

- A diákok tanítási időben nem hagyhatják el az iskola területét, csak a szülők írásos engedélyével. Ezt ellenőrzöm.

- És akkor hogyan mennek fröccsözni a lyukas órákban - kérdeztem - ahogyan mi tettük?

- Sehogy - hangzott a válasz.

Mert most gyerekvédelem van, bakker. Mi az átkosban fogtuk magunkat, aztán ellógtunk, amikor csak lehetett. A nyári szünetben reggel felpattantunk a bringára, aztán estig nem is láttak bennünket a szülők, azt sem tudták, merre járunk, sőt: még csak ellenőrizni sem tudtak bennünket, mert nem volt mobiltelefon. Tovább megyek: nyaranta 2-3-4 hétre húztunk el az ország másik felébe vízitúrázni, úgy egy-másfél hét múlva jelentkeztünk először "R" beszélgetéssel, kurblis telefonról, hogy jól vagyunk, de küldejenek egy kis pénzt postán maradóra. Ja, és mindezt tanári felügyelet nélkül.

A demokrácia és a liberalizmus elhozta az ellenpontot. A kemény szigort, a totális ellenőrzést, az ügyvédek hatalmát. Anno, ha probléma volt velünk a suliban, két megoldás létezett: 1) apám és/vagy anyám azt mondták, viselkedjek rendesen, fogjam be a pofámat, mert a tanár a főnök. És csak egyszer mondhattam, hogy a tanár "hülye", mert úgy eligazítottak, hogy többet eszembe sem jutott. 2) Ha akkora volt a baj, hogy be kellett menni a szülőnek az osztályfőnökhöz vagy az igazgatóhoz, akkor anyu vagy apu bementek, ittak egy kávét, elbeszélgettek, engem mindkét oldalról lebaszarintottak, aztán  a következő balhéig ment tovább az élet. Ma, ha a tanár hármast ad a "megérdemelt" négyes helyett, a szülő ügyvédi kísérettel jön (Buda) vagy a családdal és megverik a tanárt (nem Buda).

A főiskolán egyszer megkérdezte a jogtanárom, ki lenne az a három-négy segítőkész diák, aki segítene neki az irodája takarításában, papírok szortírozásában és selejtezésében. Persze örömmel vállaltuk, abban a hiszemben, hogy ez majd jó pontot (jegyet) jelent, aztán a reményünkből nem lett semmi, de a munka után jót beszélgettünk az öreggel. 

A sort folytathatnám ezer történettel, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a demokratikus állam gyermekként kezeli felnőttjeit és csecsemőként kezeli fiatalkorúit. A demokratikus állam minden betűvel polgárait védi látszólag, miközben egyre inkább élhetetlen keretek közé szorítja őket.

A konkrét ügyre vonatkoztatva: most akkor mi történt, uraim? Diákok dolgoztak a  diribácsi garázsán, nem mellesleg  a szakmájukat gyakorolták. Ennyi. Annyi hírértéke sincs, mint hogy Kapócs Zsóka fellép-e Kapolcson.

Politikusaink és szorgos népünk egy része meg fel van háborodva, hogy a másik rész a szocializmust kívánja vissza.

U.i.: fikarcnyi kétségem sincs affelől, hogy haragos vagy rivális, ellenlábas dobta fel az igazgatót. A besúgók országa (is) vagyunk...

Szólj hozzá!

Címkék: bürók markec seggfejmagyar polifika

Gorillamarketing 1.

2009.05.28. 18:46 idelle

E-mailt kaptam. Azt hittem vicc, mert már a tárgya is durva: "Tudok én kemény is lenni!" Mégis úgy érzem, van még, aki az ilyet hatékonynak és viccesnek gondolja. Így, három "T"-vel:

Szólj hozzá!

Címkék: seggfejmagyar akkoreztmostígyhogy markecing

Találós kérdés

2009.05.28. 17:47 idelle

Találós kérdés a Fideszről (a Konzervatórium egyik kommentjében írtam le, de van annyira jó, hogy áthozzam):

- Ha 75-80%-os parlamenti többségük lesz, ha minden önkori az övék lesz, ha ők adják a legfőbb ügyészt, a legfelsőbb bírót, a főrendőrt és minden állami hivatalnokot, és húsz évig lesznek hatalomban, akkor mekkora esély van arra, hogy bármilyen fideszes stikli (bűncselekmény) esetén felelősségre vonják az elkövetőt?

- ???

- A válasz: Berlusconi.

1 komment

Címkék: polifika mókabóka

Kia hülye?

2009.05.28. 13:20 idelle

 A kép a saját fércművem, elnézést kérek érte a Suzukitól!

Az MSZP KIÁ-s kampányfilmjéről már mindenki leírt mindent. Még a KIA Motors sajtóosztálya is.

Nekem csupán két kérdés maradt:

1) Miért nem Suzukiban ülnek a szereplők, ha már az a mi - magyar - autónk (kicsi, fapados, törik, de legalább a mienk)???

2) Mennyit kapott a filmért a párt a KIÁ-tól, és mit várnak cserébe a koreaiak?

2 komment

(Sz)Móka szigörett

2009.05.28. 12:49 idelle

Minden tisztelet a cigi blognak, ritka normális hangvételben tárgyalja a dohányzás kérdését. Jómagam élvezeti dohányos vagyok; nem koca, azaz magam veszem a cigit, magam veszem a tüzet és magam szívom el, ha éppen olyanom van. Van, hogy hetekig nincsen olyanom, van, hogy egy doboz elmegy egy fél este alatt (fiziológiai probléma, hogy a niktoinreceptoraim hozzá vannak kötve az alkoholreceptoraimhoz, de ez legyen az én bajom). Dohányozni jó!

Tudom, nem mindenki teszi, de az én ismeretségi körömben a dohányosok maximálisan tiszteletben tartják a nemdohányzók érdekeit (jogait, ha úgy jobban tetszik), a nemdohányzók viszont maximálisan tolerálják a dohányzók addikcióját. Én magam a családi fészekből hozom ezt: nálunk senkisem dohányzott, de a vendég bármikor rágyújthatott (mint ahogy cipővel is bejöhetett a szőnyegre), amikor elment, anyám kiszellőztetett, oszt' ad acta volt a téma. 

A legújabb tiltási terveket olvasva rájöttem, hogy egy trendi-tiltó faj vagyunk. Egyrészről mindig vannak trendi témák (inkvizíció, liberalizmus, prüdéria, szabadosság, rasszimádat, rasszellenesség, szexualitás, önmegtartóztatás, fogyás, hízás, stb.) másrészt annyira beszariak ("kis koncepciójúak") vagyunk, hogy az egyetlen megoldást a világ problémáira a tiltásban látjuk (tilos nemhinni, tilos dugni, tilos rasszt utálni, tilos-tilos-tilos, háromszor is tilos).

Most a dohányzás a trendi téma, tiltása pedig a Gonosz elleni harc legfőbb feladata.

Két éve jártam először Belgiumban (Brüsszelben), nem lepett meg, hogy bent az étteremben senki sem dohányzott, aki akart, az utcán hódolhatott szenvedélyének. Ugyanakkor vacsora után betértem (ha-ha, berohantam, annyira kellett brunyálnom :-) egy bárba, ahol viszont feltűnt, hogy majd' mindenki dohányzik, hozzáteszem, a pultos bárisnya is. Meg is kérdeztem tőle, hogy "akkoreztmostígyhogy". Mire azt mondta, hogy  a bárokban lehet. (Hogy igazságos legyek a rendeletalkotókkal, meg kell jegyeznem, hogy a jelenlegi magyar tervezet is csak az éttermekre vonatkozóan tartalmaz korlátozást.) Itthon aztán utánanéztem, és kiderült, hogy egy királyi rendelet (!!! - orbánisták előnyben) előírja: azokon a vendéglátóhelyeken, ahol az étel (alapanyag) és ital beszerzési aránya nem halad meg egy bizonyos értéket, engedélyezett a dohányzás. (Brüsszelben láttam olyan, pirossal áthúzott táblát, amin egy kalapos manus brunyált. Tiltás rulez! :-)

Más: Genf nemzetközi repülőterén, bent az épületben, kulturált, plexifalú, elkerített dohányzóhelyiségek állnak rendelkezésre, normális elszívóval! Nem egy szivarszalon, de a nagydohányosoknak megfelelő, és a többieket sem zavarja a füst.

(Az extrém spanyol példát csak zárójelben írom: nem kevés olyan hentesüzlet van, ami kocsma is egyben. A kocsmarészben fellógatott sonkák gyakorlatilag a cigaretafüstben füstölődnek. És senki nem sikoltozik, hogy "rákot kapok, rákot kapok"...) 

Azt régóta sejtettük, hogy a dohányosok összességében hasznot hajtanak a társadalomnak (amint megtalálom, linkelem a cikket). Azt is régóta tudjuk, hogy a bürokrácia szívesen foglalkozik ál-, vagy félproblémákkal. Ám felmerülhet a szociális indíttatású kérdés: vajon valóban a dohányzás visszaszorítása az egyik legfontosabb problémája az emberiségnek? Gondol valaki arra, hogy az átlagember számára az addikció(k) segítségével lehet valamennyire elviselhetővé tenni az életet, ami azért szar (gyűjtőfogalommal élve), mert a valódi kérdésekkel senki nem foglalkozik?

A másik vetület közgazdasági: míg az egyik oldalon ádáz harc folyik a dohányzás visszaszorításáért, a másik oldalon a jövedéki adó emelését alkalmazza minden állam rutinszerűen, ha bevételi többletre van szüksége. Most akkor kell a pénz(ünk) vagy nem kell a pénz(ünk)?

A harmadik egy jogi kérdés: annak idején az Alkotmánybíróság arra való hivatkozással tett különbséget a drogfogyasztás és az alkoholfogyasztás-dohányzás között, hogy az alkohollal és a dohánnyal a társadalom megtanult együtt élni. Nos, ha a főbírák szerint a társadalom megtanult együtt élni a dohánnyal, akkor hova ez a nagy sietség, arra hivatkozva, hogy nem lehet a dohánnyal együtt élni???

De ne legyünk álszentek, az alapprobléma nem ez. Az alapprobléma az, hogy az emberi társadalom és a bürokrácia jogos és fontos kérdésekre idióta, slendrián és/vagy ostoba válaszokat ad. Nem csak azért, mert beszariak vagyunk. Hanem, mert a normális válaszokkal dolgozni kell...

Szólj hozzá!

Címkék: alapvetés bürók polifika akkoreztmostígyhogy dolgozzálmégrajta

Jó reggelt kívánok

2009.05.27. 18:38 idelle

Kajánul figyelem a történéseket minden egyes alkalommal, amikor nagy arcú emberek, cégek, szervezetek szaladnak bele a késbe, felkészületlenségüknek, slendriánságuknak, túlzott magabiztossá- guknak köszönhetően.

Egy másik oldalról megközelítve a bejegyzés témáját, vitatom azt a tételt, miszerint napjaink médiája azt közvetíti, amit a nép látni, hallani akar. Sokkal inkább gondolom úgy, hogy a média dobja fel és gerjeszti a témákat, amit aztán az emberek néznek-hallgatnak, sok esetben azért, mert nincsen más a dobozban. A média meg ezekből mér nézettséget, hallgatottságot, és az alapján adja el a reklámidőt a multiknak. Kac-kac.

Kibeszélőshow - mindenki ismeri a fogalmat, a legtöbbeknek Mónika jut eszébe mint brand, nem véletlen. Magáról Mónikáról csupán egy mondatot kívánok lejegyezni: régebben tetszett a nő, egyszerűen az esetem bizonyos szempontokból és -szögekből, ám mára egyrészt meg is csúnyúlt, másrészt hozzá is hülyült showjának "vendégeihez" - innen nézve kár érte. Nos, ezzel a Mónikával próbálja felvenni a harcot Joshi Bharat a tv2-n, legutóbb odáig menvén, hogy elég komoly (látszat)verekedést produkáltak (fizetett látszat)vendégei. Ami látszólag jó beszédtéma a (bulvár)sajtóban, csak hát... Tudom, sokaknak van-volt olyan illúziójuk, hogy a kibeszélőshowkban mutatott helyzetek és konfliktusok valósak. Szerencsére Réz András ma reggel - remélhetően - sokaknak felnyitotta a szemét.

Hogy a "direktum"-on belül Réz András szerepeltetése és az általa elmondottak mennyire voltak véletlenek, azt persze nem lehet tudni, bár az az érzésem, hogy a tv2 most jócskán mellényúlt. Vagy direkt csinálta, és akkor menekülni óhajt egy szitucióból vagy legalábbis valamelyest tisztázni azt.

Az persze a tv2 külön pechje, hogy olyan harcosokat (a szakember szó nagyon nem ideillő, mondjunk tévés személyiséget) bocsát nap mint nap ütközetbe, mint Demcsák Zsuzsa, aki már ezerszer bizonyította alkalmatlanságát, mégis nap mint nap meg kell mutatnia a világnak, mennyire béna. Én elhiszem, hogy anno jó helyre feküdt, de most már nagyon úgy néz ki, hogy férje csak azért tolja és nyomja folyamatosan a médiában (nem félreérteni), hogy egy idő után le tudjon lépni tőle, mondván: anyukám, te annyira béna vagy, hogy nem égek veled. Na mindegy, back to the topic.

Szóval, ha nem direkt volt a Réz András-féle ellenpont-építés, akkor ezt nagyon benézték a tévés személyiségek. Demcsák Zsuzsa most nem felháborodni, hanem szörnyülködni szeretett volna, de Réz már az első mondatával lehűtötte a kedélyeket. És hiába próbálta menteni a helyzetet Demcsák, csak rontott rajta. Ám minden bénázása dacára, a legnagyobbat Azurák Csabán röghögtem, amikor is érvként próbálta felhozni: neki a kollégák mondták, hogy ez egy valós helyzet, valós konfliktus volt. Nyehherehehe. (Csaba, Csaba, ez gyengébbre sikerült, mint Sváby Orbán-interjúja. És még az ilyen emberek tanítanak mindenféle médiaiskolában - katasztrófa!!!) Réz őt is eligazította. Leiskolázta.

Egyébként nincsenek illúzióim. Emiatt az "incidens" miatt nem fogják kevesebben nézni az adásokat, legfeljebb pár ember tudatába beépül, hogy amit lát, az kreált és nem valódi szituáció.

Az igazat megvallva, a többségnek nem mintha számítana...

Bréking (május 28-án, dél körül):kirúgták a Mokka főszerkesztőjét!

47 komment · 2 trackback

Címkék: idézem médiákok slendrián ismertember mútti nehazuggy

Budajenő

2009.05.26. 13:33 idelle

Van Budajenőn egy műemléki védelem alatt álló pincesor. Tavaly jártam ott először, hogy az ürügy falunap vagy bornap volt, már nem emlékszem, mindesetre jól beboroztunk.

Budajenő honlapján - Firefox-ban katasztrofális, szétcsúszott kivitelben - hirdetményt tett közzé az önkormányzat, a következő szöveggel:

Örömmel értesítjük a lakosságot, hogy Budajenő településközpontja, azaz a Kossuth Lajos utcai buszmegállók közötti szakasz: a pincesor, templom és óvoda előtti közterületek teljes megújítása történik 2009. nyarán. A tervezett munkák: az Óvoda köznél lévő gyalogátkelőhelynél és a Petőfi Sándor utcai buszmegállóknál kialakítandó új gyalogátkelőhelynél forgalomlassító szigetek építése, új buszöblök alakítása, egyben minden buszmegállóba korszerű fedett váró építése, egy vizesblokk épület építése, a pincesor előtti árok lefedése, az óvodától a pincesor végéig tartó terep és zöldfelületi rendezés, díszburkolat építés, utcabútorok (padok, ülőkövek, 3 kút, játszóeszközök, kerékpártárolók, hulladékgyűjtők, stb.) elhelyezése, dísz- és közvilágítás átépítése, valamint 30 db fa, 440 cserje és 600 évelő kiültetése. Az épített örökségünkhöz méltó környezetben kialakított közösségi térben tarthatjuk meg ezután ünnepeinket, rendezvényeinket. A településünkre látogatók, és átutazók értékeinket kiemelő, szép és rendezett környezet emlékével hagyhatják el falunkat.

Szép? Szép. Felvidító? Fel. (Boborján után szabadon.)

Az égi valóság földi mása (vagy legalábbis másik oldala) - pincetulajdonosok interperetálásában - ezzel szemben a következő:

1) Ahogy írják is, a beruházás EU-s támogatással készül. Az EU-s támogatással készülő beruházások jellemzője ma Magyaroszágon, hogy többnyire esztétikai élményt nyújtó, de gazdasági hasznot nem hajtó látványberuházások. Ellenben remek terepei a lopásnak. Itt is ilyenről van szó.

Mielőtt valaki fanyalgással vádolna meg, tudni kell, nincs ellenemre, hogy szebbé varázsoljuk a környezetünket. Azt ugyan nem értem, miért kell a fél országot leviakolorozni, ez attól még (többnyire) szép. De nem gondolom, hogy a mai Magyarország legfőbb baja az lenne, hogy kevés a viakolor vagy a járdasziget, vagy a fölösleges korzó az országban. A fő bajom az, hogy ha nem termelő beruházásokra megy a pénz, akkor az ilyen beruházások avulás utáni pótlása sem biztosított, míg ha termelő beruházásra megy a pénz, akkor abból - az adók révén - lehet fordítani a viakolorozásra. Ok-okozat már megint.

1 komment

Címkék: markec polifika lopamagyar

Bürokrácia útikalauz stopposoknak

2009.05.26. 09:53 idelle

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kép innen

Idézet Douglas Adams, Galaxis útikalauz stopposoknak c. művéből:

- Magának is joga volt hozzá, hogy javaslatokat tegyen, vagy tiltakozást jelentsen be a kellő időben - jegyezte meg.

- A kellő időben, mi?! - süvöltötte Arthur. - A kellő időben? Akkor hallottam először az egészről, amikor beállított ide egy munkás tegnap. Megkérdeztem, azért jött-e, hogy megpucolja az ablakot, mire ő azt felelte, hogy nem, hanem hogy szétrombolja a házat. Persze nem ezzel kezdte. Dehogy. Előbb letörölt pár ablakot, s megvágott öt fontra. Csak aztán mondta meg.

- De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezőirodában!

- Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem őket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erőlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.

- De hiszen a tervek ki voltak állítva.

- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam őket.

- Ott van a kiállítási részleg.

- Zseblámpával.

- Talán leszakadt a villanyvezeték.

- Meg a lépcső.

- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?

- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!

Szólj hozzá!

Címkék: alapvetés bürók

Hazudjunk egy jó nagyot...

2009.05.26. 07:43 idelle

Van egy ősrégi topic az index Fórumon, a címben jelzett címmel.

Ez jutott eszembe, meg az  államigazgatási slendriánság örök mivolta, meg a tanulatlanság, a felkészületlenség, igen, bármilyen hihetetlen, például a hazugság elrejtése képességének a hiánya.

A reggeli szöszmötölés közben a háttérben mentek a hírek, a téma a parkolás volt újfent, a parkolási övezetek kiterjesz- tése, a parkolási díjak emelése (27%-os átlagemelés, embe- rek, tavaly 6,2% volt a fogyasztói árindex, kizártnak tartom, hogy nem lehet megtámadni az ilyen emelést!!!).

Azt mondja Hazug Géza főfelelős (hadd ne nézzek már utána a valódi nevének): az intézkedések a városi autóforgalom csökkentését célozzák, nem a bevételek a fontosak.

Majd a narrátor hozzáteszi: a társaság/önkormányzat ígérete szerint a pluszbevételeket a P+R parkolók és a bicikliutak fejlesztésére fordítják.

Első szabály: ha hazudunk, a cselekedetünk igazi célját nem tesszük bele ellenpontként a szövegbe. Azaz nem mondjuk, hogy nem a bevételek a fontosak, amikor mindenki tudja, hogy a bevételek a fontosak. Nem beszélünk róla. A háttérben mindenki tudja, miről van szó, de a mi hazugságunk kerek egész marad. Nem árultuk el magunkat.

Kettő: a parkolási díj a bevezetése óta a korlátlanul lenyúlható adósarc maga. Ezt is tudja mindenki. Ha valaki nem tudná, olvasgasson cikkeket arról, a parkolási díjak mekkora része került az önkormányzatokhoz.

Három: megkérdezném, hogy a parkolási társaságok/önkormányzatok felmérései szerint, a parkolási rendszer bevezetése óta menniyvel csökkent az autóforgalom a (bel)városban? Biztos súlyos milliókat adtak ki havercégeknek ilyen irányú felmérésekre, kellene, hogy legyen adat. Ha nincs, akkor elmondom: semennyivel, éppen ellenkezőleg, nőtt az autóforgalom.

Négy: semmiféle koncepcióval nem rendelkezik sem a főváros, sem a kerületi önkormányzatok. Sem az államigazgatás bármelyik szegmense széles e hazában. Ahogy írtam már, ebben az országban a kontraszelekció azokat a tehetségteleneket tolja az államigazgatásban (is) vezető szerepben, akik szerintem naponta húgyozzák össze magukat, mert a kimegyek a vécére-lehúzom a sliccem-pisálok logikai vonal is túl bonyolult a számukra.

Sok-sok évvel ezelőtt egy társasházi buli során feljött a szomszéd nő reklamálni a zaj miatt, kissé kapatos barátom nyitott ajtót. A szomszéd azonnal nekikezdett a kántálásnak, de a barátom a következő szöveggel hűtötte le: "csókolom, menjen el és küldjön maga helyett valaki szebbet, mert magával nem tárgyalok". Szóval nem ártana, ha elvárható minimumként legalább felkészültebb hazugokat alkalmaznának a milliárdokból az önkorik és szatelit-tolvajcégeik.

És még valami: Óbuda-Békásmegyer polgármestere a jelenlegi körülmények és feltételek mellett nem ért egyet a fizető parkoklás kerületi bevezetésével. Hihetetlen, mi????

Szólj hozzá!

Címkék: butapest parkolamagyar polifika lopamagyar feneketlenkassza kisgömböc habverés nehazuggy

Plágium

2009.05.25. 22:50 idelle

A kép innen

Az index jól ismert és tökéletesre sikerült szabályát loptam el a következő gondolathoz: "Úriember nem robbant kísérleti atombombát, a többieknek meg tilos!".

Szólj hozzá!

Címkék: alapvetés idézem polifika wörldwájdsit zember

Ez a harc lesz a végső

2009.05.25. 14:06 idelle

Szegény szerencsétlen MSZP, úgy tesz, mintha az elmúlt hét év meg sem történt volna. Ugyanabban az optimista (most a válságra való tekintettel optimista-kicsitborongós) stílusban kommunikál (próbál kommunikálni), mint már régóta. Mint "A Hazugság" előtt. Mint "A Hazugság" óta is.

Kommunikációjuk a vak és süket emberé vagy az elefántcsont- toronyban üldögélő "Filozófusé", akinek már rég nincsenek csatlakozási pontjai a való világhoz, aki már rég elvesztette realitásérzékét.

Formailag a lehető legrosszabb kivitelben, egy négyrét hajtogatott A/3 méretű lapon, az óriásplakátjukon is látható, kevert betűtípussal hirdetik farokságaikat: "Kezeljük a válságot", "Megvédjük a munkahelyeket", "Taplra állítjuk a gazdaságot".

De a legszebb: "..vállalnunk kell a nehéz döntéseket is!".

Kellett volna. Korábban.

Most már bánhatjátok, hogy megnyertétek a 2002-es választásokat. Ha akkor a jobboldal nyert volna újra, egy jó darabig nem lett volna veszélye bárki kétharmados többségének. De ha már nyertetek a szerencsétlen Ööö Péterrel, akkor lehetett és kellett volna fékezni a lendületet. A jókedvet. Tudom, nehéz lett volna, főleg egy magát szociális pártnak valló szervezet esetén. De az lett volna az igazán nehéz döntés, amit fel kellett volna vállalni. Ám ha akkor sem, akkor legalább a legutolsó lehetséges pontnál, a Hazug hazugságának kiderülése után kellett volna egy felelősségteljes döntést hozni: lemondani. Persze hiú ábránd, ilyet egy politikus csak végső esetben tesz.

A múlton természetesen fölösleges merengeni, ami történt, megtörtént, visszacsinálni nem, csak visszasírni lehet. Ugyanakkor tisztában kellene lenni a politikai következményekkel. És nem csak a pártot, hanem az egész országot érintő politikai következményekkel is. Ehelyett minden napon, amíg hatalmon vannak a szocik, súlyos szavazatokat veszítenek. És nem csak saját magukra nézve súlyosakat.

Az MSZP ugyanis nemcsak történelmi vereséget fog szenvedni, hanem megsemmesítőt. Az MSZP-nek mint politikai formációnak vége. Nem rövid időre, nem hosszú időre, inkább örökre, mint beláthatatlan időre. Az MSZP belső szerkezete, érdekviszonyai szövevényesek, korántsem annyira letisztultak, mint a Fideszé. A sok apró érdekkör, és tegyük hozzá: a sok apró érdekkör még több, nem is kicsit éhes szája abszolút kaotikussá teszi a rendszert. Ezért is, az MSZP-ben nincsen utánpótlás. A sok régi volt KISZ KB-s az elmúlt húsz évben elüldögélt a posványban, ami néha sáros folyó, néha döglesztően bűzös pocsolya volt. Most majd sivatag lesz, kedves elvtársak. És ha jönnek, jönnének is újak, azoknak nemcsak a bonyolult érdekviszonyokkal, a terhes örökséggel kell megküzdeniük, hanem a velejéig fertőzött, gazdasági érdekkörök által uralt rendszerrel, magával a Párttal.

Erre azonban nemcsak emberi hiátusok miatt nincs lehetség, nemcsak a bukás után egymásra acsarkodó eszementek miatt, hanem mert az elkövetkező húsz évben olyan szinten lesz háttérbe a szorítva az MSZP, mind anyagilag mind kommunikációs mind mindenféle szempontból, ami lehetetlenné teszi normális megjelenésüket a médiában, a nép előtt. Hozzátéve, hogy a sajtóban évekig csak viselt ügyeikkel lesznek jelen, amin még az sem fog segíteni, hogy az országos projektekből most kilopott pénzek 25-30%-a a Fideszé. Az sem, hogy a helyi projektek 85-90%-a a Fideszé lesz. 80%-os parlamenti többségnél az ellenzék, az ellenkezők szava el lesz nyomva. Könnyedén.

És mire újra esélye lesz a baloldalnak kormányra kerülni - hacsak nem jön majd egy másik karizmatikus politikus egy másik politikai formációval -, úgy fognak járni, mint Prodi baloldala, a pénz és (média)hatalom birtokában a jobboldal egy pillanat alatt le fogja darálni őket.

Százezrek nem látják, de az egészet mi, emberek, a köznép fogja megszívni. Még erőteljesebb lesz Parkinson bürokráciája, még "hatásosabb" Mikszáth államigazgatása. Akik most még örülnek, rá fognak jönni, hogy nemcsak nem nyernek semmit, de még veszítenek is. Pedig ez, ebben az amúgy is deficites világban, elég hihetetlennek tűnhet.

Hogy mindezen feketére festett jövő ellenére van-e jó hírem? Van: enni, inni, dugni és aludni jó... 

A kép innen

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: polifika nincsremény ön kényúr

Ki is a komcsi?

2009.05.25. 12:51 idelle

Soha nem olvastam tüzetesen. Régóta nem olvasok bele egyáltalán. Nagy néha olvasom el a címlapot, ha éppen beleakadok.

A Magyar Nemzetről van szó, amely régóta már csak egy politikai pamflet, a seggnyaló propagandaújságok legalja (ezt egy Népszavával terhelt országban írom!).

Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy "online" változata napokkal követi a nyomtatottat - nyilván a Szentkirályi utcai sajtóosztályon jóvá kell hagyatni az "onlájnosítást" -, akkor az egész válik siralmasan groteszkké.

Mindezt persze a demokrácia egyedüli letéteményese, a Fidesz Magyar Kommunista Párt házisajtójaként.

Mondom, számomra szóra se érdemes ez az okádék brosúra, de nagyon tetszett, amit a május 18-i címlapon találtam: "A Fidesz demokratikusan elszámoltatna, az MSZP retteg a sötétség seregeitől"

Hogy az MSZP "retteg", az rendben is van, minden okuk megvan rá. De a mondat első felében leírt súlyos hibát még A Párt Lapjaként sem illik elkövetni! Egy parlamentáris demokráciában ugyanis egy politikai párt nem számoltathat el egy másikat! Az elszámoltatásra kizárólag az ügyészség-bíróság jogosult!

A Fidesz tehát címlapra tetette, hogy szarnak a demokratikus alapelvekre, intézményekre. Hogy kvázi utasítani fogják az ügyészséget, bíróságot az eljárásokra. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy Orbán Viktor nemzetvezető szerint az elszámoltatáshoz szükséges demokratikus közakarat és a "bajvívás szabályai szerinti erkölcsi alapunk" egyaránt megvan (hahaha, nekik, erkölcsi alapjuk!!!???? ), akkor a dolog teljesen nyilvánvalóvá válik.

Ehhez képest a Jobbik megfotosoppolt, "Gyurcsány bilincsben" képe, kutyafüle. Csak hogy tudjátok polgártársak, mi vár ránk. 

A kép innen

Szólj hozzá!

Címkék: polifika akkoreztmostígyhogy ön kényúr

Ha nem jön a lap

2009.05.25. 12:50 idelle

Az Óbuda Újság hátoldalán találtam a következő segítő hirdetést. Már csak azt nem értem, ha nem jön a lap, hogyan tudom meg a telefonszámot, amin reklamálhatok, ha nem jön a lap...

2 komment

Címkék: médiákok méééér akkoreztmostígyhogy

süti beállítások módosítása