Magyaridióta

Továbbra is világos, hogy válság van, de akkor legalább a fénymásolt fényképet ne, könyörgök! Így még az sem világos, jó lenne-e, ha tényleg lakótársak lennénk...

Szombaton a szüleimnél jártam, sok egyéb más mellett az EP-választásról és az EU-ról is beszélgettünk apámmal. Azt mondja az "öreg":

- Én csak azt nem értem, hogy az internet világában miért nem lehet megszervezni, hogy mindenki otthon ül az irodájában és a fontos dolgokat videokonferencia keretében beszélik meg? Miért kell ezért Brüsszelbe utazni, ott lakni, mikor az így sokkal drágább?

Én meg azt válaszoltam:

- Apukám, tökéletesen jól látod a dolgokat, egyetlen kivétellel. Mert tárgyalni ugyan lehet interneten keresztül, de sörözni még nem. És ugye az nyilvánvaló, hogy a fontos dolgok nem a plenáris ülésen dőlnek el?

A kép innen

Ma kora este a Hunyadi téren volt dolgom, hatra mentem, 17:50-kor érkeztem. A tér másik sarkán még parkolóőrök dolgoztak (büntettek), semmi gond, a hátralévő 10 percre veszek jegyet, ezen nem múlik. A legkisebb befektethető összeg azóta a 30 forintról felugrott 55-re, na ennyit megér a nyugalmam. Gondoltam. Bedobtam egy ötvenest és egy ötöst, a vágyott végidőpont kiírása helyett csak annyit közölt, hogy bedobtam 55 forintot, a minimum összeg pedig 55 Ft. Vártam. Kiadta a bedobott érméket.

Bedobtam újra, vártam, ugyanaz történt. Bedobtam egy tizest és egy ötvenest, csak annyi változott, hogy kiírta, mennyit dobtam be, de semmi egyéb reakció. Megismételtem még egyszer, ám mivel ugyanúgy nem történt semmi, feladtam.

Visszaballagtam a kocsihoz, megvártam a 18 órát és elindultam a dolgomra.

Bár jó lett volna azt hinni, hogy mivel a minimumösszeg több volt, mint a hat óráig hátralévő időre fizetendő, ezért a parkolóora eltekintett a díjfizetéstől, nem hiszem, hogy ez történt. Vagy az óra volt hibás, vagy az égiek csak szórakoztak velem.

Tanulság nincs, csupán egy gondolat. Az órán egy matrica állt, ami azon morfolt, hogy vajon néhány év múlva a parkolóóra csak kiállítási tárgy lesz-e. Ők az elektronikus díjfizetésre gondoltak, én meg arra, hogy ezt az egész parkolási szarakodást ideje lenne megszüntetni.

Régóta böki a csőrömet, de ma újabb apropója van a témának.

Kombinált kávé- és teafőzőnk több mint öt év után bemondta az unalmast. Pontosabban a kávéfőző nyomásbiztos zárókupakjának belső, tömítő része fáradt el a nyomástól, meg a hőtől, meg az időtől.

Természetes, hogy ezekhez a masinákhoz nem lehet pót(alkat)részeket venni, a maximum egy kávékiöntő, persze az is más cég által utángyártott, ráadásul saccperkábé méretezve, hogy lehetőleg több gyártó - egymással nyilván nem kompatibilis - termékéhez is jó legyen, így hát pici illesztési hibával (magyarán a kávé egy része szertefröcsög). Hozzáteszem, hogy most este két laptop tápkábelét véltem kompatibilisnek, persze ezek sem azok...

Azért tettünk egy kísérletet, irány az internet, ami ott nincs, annak nem is érdemes lennie, úgy látszik, ez a kupak egy ilyen dolog. Így hát hamar beletörődtem, hogy bizony - isa, pur es homou vogymuk -, minden eszköznek megvan a kihordási ideje, és újat kell venni.

Hozzánk legközelebb egy merthülyeazértnemvagyok áruház van, de ez nyilván lehetett volna őfukarsága, vagy nedöntsnélkülünk is. A polcok roskadásig rakva főzőkkel, leginkább a következőkkel: vízmelegítő (van 15-20 ezer forintos is, kíváncsi vagyok, mit tudhatnak), filteres kávéfőző (német/amerikai lötty-fanok előnyben), presszókávéfőzők (többnyire elég színvonaltalan kivitelben), majd kávégépek (horror árakon). Csupán egyetlen dolgot nem találtam, ez pedig a normál (megfizethető) árú kombinált kávé- és teafőző volt.

Pontosabban volt egy (nyilván a mutatványdarab maradt volna nekem), aminek a kiöntői olyan szépen dizájnoltak, hogy ha bármelyik eltörik, lehetetlen pótolni, még az utángyártottak sem feleltek volna meg alapfokon. Sem. Mindezt majdnem 19 ezer forintért, ami a mai világban valószínűleg nem sok két bimetálért (lesarkítva), csak én fogom fel nehezen, hogy egy magyar átlagfizetésből csupán hat darab kombi kávéfőzőre telik.

Ám mivel kávét inni necesse est, így végül vettem egy négyszemélyes szarvasi kotyogót, kávét tud főzni, nem is akármilyet, a teát megoldjuk a régivel, mindezt a kettőt legalábbis addig, amíg nem találok megfelelőt. És olcsót.

Még egyszer mondom, a sztori nem a kávéfőzésről vagy a Media Marktról szól, hanem arról, hogy a szocializmusban nem volt áru, és ezt tudomásul vettük. A kapitalizmusban meg minden szar van, csak az nincs, amit éppen venni akarsz.

Tudom, hogy a profit és a növekedés mindent elsöprő hívó- és vezényszavai uralják a Földet. Az is világos, hogy nem fognak alkatrészt gyártani az ilyen értékű termékekhez: ha jótállási/garanciaidőn belül megy tönkre, kicserélik értékben bármire, egyébként meg dobd ki, vegyél újat.

Vigaszunk maximum annyi lehet, hogy még ebben a mátrixban is vannak olyan termékek, amelyek nem csak hosszú életűek, hanem jók is. Vagy vice versa.

Ahol mítosz teremtődik, ott előbb-utóbb megjelennek a mítoszrombolók is.

Húsz évvel ezelőtt tévén néztem apámmal az újratemetést. A felkelés (forradalom) alatt elhunytak és utána kivégzettek névsorolvasása alatt apám végig a fejét csóválta. Nekik '56 életük eseménye volt, nekünk már történelem.

Mi magyarok - ha nem is elsősorban, de meghatározóan a történelmi kudarcaink, vereségeink nyomasztó túlsúlya miatt - próbálunk megkapaszkodni mindenben, ami egy picit is pozitív, próbálunk az eseménynek történelmi jelentőséget tulajdonítani, még akkor is, ha a mi történelmünk másutt, másoknak nem sok vizet zavar(t), sokszor nem is tudtak (tudnak) róla.

Így hát lassan '56 is betagozódik a mitikus magyar események sorába. Tiszta forradalomként - 'iszen tudjuk, becsületkasszák voltak, sőt még a betört kirakatokba sem nyúlkált bele senki... -, a dávidi elnyomott nép heroikus küzdelmeként a hatalmas Góliáttal szemben (piff, má' megint egy zsidó példa...). És a felkelés főalakjaként, természetesen "A" mártír miniszterelnökkel.

Bár egyre inkább és többet lehet róla olvasni, ki is volt ő valójában, mi volt az életútja, már a jóisten sem menti meg Nagy Imrét a "XX. század ügyeletes hőse" címétől. Egy Moszkvában kiképzett kommunista volt, aki, amikor a padlásokat kellett lesöpörtetni, akkor nem vívódott tizedannyit sem, mint a Parlamentben ülve, azon morfondírozva, hogy mit is vessen papírra a végórákban.

A karizma teljes hiánya, a felkelés alatti töketlenkedése, valóságban nem létező vezető, irányító szerepe nyilván sok mindenre méltóvá teszi, csak arra nem, hogy hősként tiszteljük. És ezen nem segít az sem, ahogy "kiiktatták", ahogy elítélték, ahogy kivégezték. (Kevésbé ismert, hogy Nagy Imre kivégzését elsősorban Kína forszírozta, lévén, hogy Nagy Imre - és Magyarország - volt az első, aki elárulta a kommunizmus szent ügyét.)

De ugyanígy rejtve marad az utókor számára például az is, hogyan lincseltek meg Győr környékén az ávóba frissen besorozott tizennyolc éves fiúkat, akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy rossz időben születtek rossz helyre. Nyilvánvaló, hogy az ő szüleiknek sohasem lehet magasztos '56 emléke.

Én magam nem kedvelem a hős-, és mítoszteremtést, a példakép-faragást, mert nem szeretem sem a kijelölt, kötelező irányvonalat, sem a megkérdőjelezhetetlen, megfellebezhetetlen  dogmákat. De ha már mindenáron hősöket akarnak találni egyesek, akkor legyen példakép mondjuk a veszprémi Brusznyai Árpád, aki a felkelés alatt nem csak emberi nagyságának adta tanúbizonyságát,  de józan ítélőképességének is. Kivégezték.

A megemlékezésekben, a kommentekben mindig előkerül a kommunisták aljassága, a börtönben bevárt tizennyolcadik születésnapok, majd kivégzések, a bosszú és a leszámolás, a megnyomorított életek. Természetesen ezekről is kell beszélni. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a politika nem kommunista találmány, és ha azt vesszük, Magyarország még viszonylag olcsó megúszta a "renitenskedést", köszönhetően részben a sztálini rendszer tarthatatlansága felismerésének.

A holtakat el kell temetni, néha újra is. És tisztelettel illik megemlékezni azokról, akik betettek valami pluszt a közösbe, akik erejüket vagy életüket áldozták azért, hogy ma itt lehetünk és így lehetünk.

De a jelen kor "hősei" mi magunk vagyunk, mert a ma harcait nekünk kell megharcolnunk. Saját magunkért és a tágabb közösségért is.

Nem kellenek újabb hősök. Nem kellenek, mert sokszor a régiekkel sem tudunk mit kezdeni.

Sok ember álma különösebb ötlet nélkül vagy viszonylag kis befektetéssel pénzhez jutni. Sok pénzhez.

Ebben a műfajban régi kedvencem az internet-adatbázis bepróbálkozás. Tapasztalatot szereztem már levélben, e-mailben és személyesen telefonon is, e tárgykörben.

A képlet egyszerű: megkeresnek, hogy a céged szerepel az adatbázisukban, ilyen és ilyen adatokkal, de te korrigálhatod ezeket, persze mindezt ingyen. Jaaa, nem mellesleg megadhatsz kulcsszavakat is, amelyek alapján könnyen megtalálhatóvá válik a céged, de wie schade, az már fizetős.

Az (állítólagos) adatbázisukba nyilvánvalóan nem saját szabad akaratodból kerültél, hanem egy keresőmotor segítségével, ami a céged honlapjáról legyűjtötte az alapadatokat. Persze élő emberrel még nem találkoztam, aki látott már ilyen adatbázist, pláne olyannal, akinek bármi haszna is lett volna abból, hogy egy ilyen adatbázisban adatokat szerepeltetett.

Az ötlet és a kivitelezés annyira hipergagyi, hogy szerintem ember nincs, aki beugrana ennek. Ebbe. Csaknem ezer euróért évente. Úgy, hogy a cégének van egy honlapja, amelyre annyi kulcsszót vihet fel, amennyit csak akar. Mert ahogy egy keresőmotor megtalálta a weboldalt, úgy valószínűleg egy élő ember is meg tudja.

Egyébiránt a legutóbbi, levélben érkezett bepróbálkozásra visszaküldtem azt a papírt, amin be lehet jelölni, hogy kösz, nem kérem, és töröljenek. Nincs túl sok illlúzióm, hogy ez megtörténik, de hátha végre működik a német precizitás...

 A kép innen van

Hallgatom ma reggel a híreket, a kormány valakiket megint megsegít - látott már valaki olyan embert, akit tényleg megsegített egy kormányintézkedés vagy ez mind marketingszöveg csak? -, utána persze jön az ellenoldal véleményének bemutatása: "a Fidesz szerint nem elég".

Érdekes, egy hete még minden "Elég!" volt nekik.

A kép innen

Rákerestem a humor, humorérzék szavakra a Bibliában, de nem találtam benne. Rákerestem a jókedv szóra, az benne van többször is, de tiltó vonatkozásban nincs. Fellélegeztem. Tehát a Szentírás nem tiltja a jókedvet, a humorizálást. Helyes. Akkor vajon mi okozza, hogy a hívők szentfazék részhalmaza úgy éli az életét, mintha tiltva lenne a hétköznapi jókedv. És nem a szeretetvendégségek átszellemült mosolyáradatára gondolok.

Az addict blog hívta fel a figyelmemet egy újdonsült vallásos ellenkampányra. Kiindulópontja a londoni ateisták reklámhadjárata, melynek szlogenje a "Valószínűleg nincs Isten, hagyd abba az aggódást, élvezd az életed!" volt. Erre válaszol most - saját maguk megítélése szerint nyilván nagyon frappánsan - egy csoport hívő/vallásos magyar, a "Ha nem lenne Isten, akkor kellene igazán aggódnunk." mondattal. Na, erre kérdezné a művelt francia angol hadifogságban, hogy "of what?".

Ha a magyar szentfazekak vették volna a fáradságot, és utánanéznek, talán leesett volna nekik, hogy az ateista kampány a túlzott egyházi/vallásos kampányokra volt válasz. Ennek megfelelően - és finom angol humorral - sikerült megfogalmazni a mondatot, amelyben többek között a probably szó is szerepel, tehát ugyancsak lekerekítették a mottót, nehogy nagyon belegyalogoljanak az inkvizítorok leszármazottainak érzékeny lelkébe (direkt volt).

Ehhez képest jönnek az ájtatos manók, és egy, az önnön félelmeiket reklámozó, fantáziátlan szlogennel kampányolnak. Ami egyébiránt még logikailag is baromság. Mert hát miért fél(né)nek attól, hogy nincs Isten? Azért, mert nyom nélkül tűnnek el? Azért, mert ájtatosságuknak, szentfazék viselkedésüknek nem lesz meg a gyümölcse? Vagy mert nem lehetnek különbek másoknál a Nagy Elszámoltatás idején? Borzasztó szar lehet nekik.

Nem megyek bele a hitvita részébe, de a keresztény világ embere félelmeinek nagy része éppen az állítólagos Isten létéből fakad. Hát nem lenne jobb, ha nem lennének ezek a félelmek?

Amúgy a szervezők szeretnének eljutni több európai városba, így Londonba is. Bizonyára azért, hogy figyelmeztessék a túlzott vallásos kampány ellen az irónia eszközével csatázó ateistákat, hogy milyen jók a túlzott vallásos kampányok.

Nem mellesleg, ha a keresztény vagy bármilyen istennek ilyen seggfej katonákra van szüksége, akkor inkább ne legyen. Vagy ha van, semmisítse meg magát. Feltéve, ha mindenható.

Még mielőtt perelne valaki: a kép innen... :-)

Bárhol ütöm fel a gazdasági híreket, most már mindehol azt olvasni, lassan kilábalunk a válságból. Sőt: nem csak világszinten, hanem még mi, magyarok is.

Ehhez képest: tegnap ballagok haza, kifelé az épületből kiürítem a postaládát, és azt látom, hogy a T-Mobile levelet írt. Ez persze nem meglepő, lévén hogy T-Mobile ügyfél vagyunk, és mostanában kell jönnie a számlának, de ez a levél egy normál franciaborítékba volt csomagolva, a megszokott, A/4 méretű helyett. Biztos szpemelnek, futott át az agyamon, de aztán nem néztem meg tüzetesebben.

Hazaértem, és természetesen otthon is kinyitottam a postaládát, ugyanaz a borítékméret, kezdtem kíváncsi lenni. Dobpergés, és igen!

Kiderült, hogy az a számla és reklámanyag, ami eddig csak nagyméretű borítékba fért bele, összehajtogatva belefér egy franciaborítékba is.

Adódik a következtetés:

1) Vagy még mindig válság van, és a T-Mobile szépen lebuktatta magát, meg az egész kapitalista világot.

2) Megjött az eszük.

Ha olyan naiv lennék, mint amilyen nem vagyok, esküszöm, reménykednék a kettes verzióban.

Következzék a mai kedvencem.

Idézet a vámtarifaszám jegyzék I. áruosztályának 5. árucsoportjából; a 0510-es számú terrmékek meghatározása a következő:

"Ámbra, hódzsír, cibet és pézsma; kőrisbogár; epe szárítva is; mirigy és gyógyszerészeti termék készítésére használt más állati szerv frissen, hűtve, fagyasztva vagy más módon ideiglenesen tartósítva."

A kép innen

A kép innen

Kit rejteget a bozót? Gyáva szívű habozót?

Túljárok csepp eszeden, a fejedet leszedem.

(Versike Karl May Az Ezüst-tó kincse c. könyvének magyar változatából.)

Pedig ma már (tegnap kezdtem a cikket - idelle) nem is akartam írni, de hát mindig kihozzák belőlem az állatot. Még akkor is, ha ez az állat aranyos, kicsi és szőrös, bár tűhegyes fogai vannak és húsevő.

Kincses Gyulától közöl egy viszonylag rövid cikket az index, bár tekintve, hogy az írás nem szól semmiről, ezért tkp. még hosszú is.

Akinek nem ugrana be: ő az a Kincses Gyula, aki a rondaemlékű Horváth Ágens (szándékos elírás) alatt volt államtitkár. Az urban legend szerint, amikor felkérték, azzal a mondattal vállalta el a pozíciót: "államtitkár még úgysem voltam". Államtitkári tevékenységét egyébként röviden össze lehet foglalni: .

Egyébként azonnal revideálom is a kettővel ezelőtti bekezdésben írtakat. A cikk valós problémákat és tényeket ír le. Igaz, hogy ezt már Kincses előtt leírták ezren, de hát biztos nem árt ezeregyedszerre sem. Még akkor sem, ha Kádár népe nemet mondott arra, hogy fizessen az egészségügyért. Mármint hogy hivatalosan és a helyszínen. A nemet Kincses Gyula idején mondta a nép.

A témát tekintve persze az a legpikánsabb, hogy az egészségügy privatizációja és fizetőssé tétele Orbánék feladata lesz majd. És bár ebben az országban nem sokan emlékeznek rá, ők voltak az első kormány, amely nekiveselkedett a kérdésnek. Aztán Orbán politikai érzéke felülírta az egészet.

Visszatérve Kincses Gyulához: adódhatna a kérdés, hogy ha alapvetően egyetértek a cikkben felvetett problémákkal, az abban leírtakkal, akkor mégis mivel vitatkozom.

A válasz összetett, és részben visszautalok egy tegnapelőtti bejegyzésemre.

Az egyik probléma a rászorultság elve. A jelenlegi egészségügyi finanszírozást figyelembe véve, a politikának és az egészségpolitikának ki kellene mondani, hogy nincs mindenre pénz. Ez sértené a szociális érzékenységet és feszültséget generálna. De ha nem tévedek, az egészségügyi ellátások egy tekintélyes hányadát olyan betegekre - többnyire idős korúakra - költjük, akiknél az egészségnyereség nagyon kicsi vagy nulla.

A másik probléma, hogy a forráshiány jelentékeny mértékű pazarlással párosul. Erről egy ma megjelent hvg interjúban is lehet részletesen olvasni. A pazarlás másik része a orvostársadalom korrupt részéhez kötődik.  Kórházi  (fő)orvosokhoz, felíró orvosokhoz, akik a beszállító, forgalmazó cégek zsebében vannak. Azaz attól vásárol a kórház, annak a gyógyszercégnek a termékét írják fel az orvosok, amelyik csúszópénzt (amelyik a legtöbb csúszópénzt) fizeti nekik. És bár ez törvényi tiltás alatt áll - pénz egyáltalán nem adható, bizonyos juttatások pedig csak a minimálbér maximum 5%-áig (jelenleg 3.575,- Ft!!!) - erre a tisztelt cégvilág nagy ívben tesz.

És végül: a cikk egyik végkövetkeztetése az öngondoskodás (helyesen) és a hatékony nyugdíjpénztári rendszer szükségessége. Nos, amikor a mostanában kiküldött nyugdíjpénztári egyenlegek arról tanúskodnak, hogy a tagok az elmúlt évben 10-15%-nyi vagy még nagyobb részét elvesztették a megtakarításuknak - a pénztárak némelyike a megfogalmazás szerint még büszke is arra, hogy "csak" ennyit bukott -, akkor az egész rendszer léte kérdőjeleződik még. Még akkor is, ha a válság szó látszólag sok minden megmagyarázására jó.

A problémáknak az általam leírtak korántsem teljes spektrumát ölelik fel. A feladat megoldásának, bár szinte lehetetlennek tűnik, mégis neki kell majd veselkedni.

Ám jó lenne, ha ezt nem kincsesgyulák vagy legalábbis kincsesgyulák útmutatása alapján végezné az egészségpolitika.

Olvasgatom a politikai tárgyú blogokat, néha elolvasok egy-egy címlapot a jobboldali pártsajtóból, és egyre inkább az az érzésem, hogy nem jókedvűek a fiúk. Pontosabban elégedetlenek, nem örülnek felszabadultan és egy kicsit bosszúsak is. Aki élt már át úgy orgazmust, hogy a felszabadító katarzis helyett az ürítés érzése maradt meg az agyában, az tudja, miről beszélek.

Persze megy a rugdolózás, megy a kárörvendő röhögés, megy az ótvar okoskodás és érezni a levegőben a "na most megkapjátok" érzés szagát, de az az igazság, hogy balliberális barátaink egy kissé elrontották a hangulatot.

A győzelem ugyanis akkor igazán érdekes és édes, ha a meccs végig nyitott valamilyen mértékben. Abban semmi érdekes nincs, ha félidőben már 7:0-ra vezet kedvencünk, az ellenfél át sem jön a félpályán, és játékán már tökéletesen látszik, hogy feladta az egészet.

A politikában sincsen ha, de ha a mostani választáson az arány a Fidesz-MSZP-SZDSZ viszonylatban mondjuk 42-26-3 lett volna, akkor még valamennyire érdekes lehetne a meccs hátralévő része.

A Fidesz és tábora egy heroikus csata végén látványos és fényes győzelmet akart aratni. Pechjükre már most elfogyott az ellenség (szándékosan nem ellenfelet írtam). Szegények ott fognak állni a pályán és 3:0-lal (az évek számát tekintve legalább 8:0-lal, de a 20:0 sem kizárt) övék lesz a meccs, mert az ellenfél nem jön el. És ha a hülye csatáraik esetleg bebohóckodnak egy-egy öngólt, még csak fogni sem lesz kire...

A kép innen

Gondolom, nem lesz meglepő, ha leírom: én is próbálkoztam már életemben vendéglátással, sőt, nem is egyszer.

Az egyik fontos tanulsága az volt a "kísérletnek", hogy kiderült: a "szűz", azaz az adott területen még sohasem dolgozott (fiatal)emberek már az első nap elsajátítják a stikliket az "öregektől", sokszor azelőtt, hogy a szakmai alapokat megismernék.

Ez jutott eszembe, ahogy a röhögéstől könnyeimet törölgetve olvastam a cikket Vona Gáborról.

A Magyar Politikai Elmegyógy- intézetben persze nem ő az első, aki anyagi feltételekhez köti a nyilatkozattételt.

A példaként hozott Kerényinek is bejött a vagánykodás, ma már csak egy-két őskövület emlékszik rá, és elmehibbant cselekedeteire.

Bármennyire is adódna, nem jövök elő a demokráciával, meg a sajtószabadsággal, meg az információs szabadsággal. Azzal sem, hogy ötletet adjak, és elmondjam: minden egyes megjelenéssel egyre jobban bevonultok a köztudatba; az "ellenség" szemében rosszabbak már nem nagyon tudtok lenni, a saját táborban és az ingadozóknál viszont (tovább) nyerhettek. Még csak azzal sem jövök, hogy Kovács "Kígyó" Béla milyen mértékben harap a saját farkába, amikor azt mondja: "a párt elnökségének nincs ideje az olyan médiumokra, amelyek rasszistának, antiszemitának vagy fasisztának állítják be őket". Azzal meg a legkevésbé sem, hogy máris elindult az arcoskodás, ami a párt eróziójának kezdőpontja.

Csupán annyit jegyzek meg csendben: lesz még idő, fiúk, amikor fizetnétek is érte, hogy nyilatozhassatok, de akkor már a kutyát sem fogjátok érdekelni.

Az egész onnan indult, hogy a lépcsőházunk kapujáról lerohadt az "idedobdaszarodat" műanyag doboz, amibe a reklámújságokat rakhatták a pénzünkre áhítozó multik.

Nem vagyok egy közösségi ember, főként, ha másnak fizetnek (-ünk) a szolgáltatásért, csak akkor nyúlok a rendszerbe, ha már nagyon böki valami a csőrömet. Mivel három hét elteltével sem történt meg a pótlás, viszont a reklámújság kihordók szívós emberek és elkezdték telerakni a lépcsőházat a szarjaikkal, körülnéztem az irodában. Találtam is egy háromszáz forintos műanyag papírkosarat, fogtam, hazavittem, felkötöztem - ronda, de finom hasznos.

Ma reggel, amint ballagtam kifelé, látom ám, hogy valaki a papírkosarat szemetesnek használta és két banánhéj pihen az alján. Persze bárki mondhatná, mi van ebben, a szemétkosarat szemétkosárnak használták, vessek magamra.

Bennem mégis megfogalmazódtak a következő kérdések, főként, mert nem egyedi esetről van szó - a cégnél a fém reklámanyag-gyűjtőben is találtam már almacsutkát, cigarettásdobozt, koszos papírzsebkendőt, stb.

1) Ki lehet az az elvetemült idióta, akinek nincs annyi gógyija, hogy felfogja: az a szemetes nem az a szemetes. Érthetőbben: nem szoktak lépcsőházak kapujára kívülről (sem) szemetest erősíteni.

2) Ki az a barom, aki a járdáról begyalogol két-három métert, csak azért, hogy egy reklámújság-tartóba dobja a szemetét? Arra gondolni sem merek, hogy a házban lakik az illető, lévén, hogy a bejárat másik oldalán két méterre ott vannak a kukák.

3) Mikor jön el az az idő, ha eljön egyáltalán, amikor hazánk népe felfogja, hogy - egyszerűen - mindennek megvan a maga rezsije? Ha banánt eszem és végeztem vele (ha elszívtam a cigit, ha kifújtam az orrom, egyáltalán, ha szemetet termelek), és nincs a kezem ügyében szemete, akkor vagy elrakom, hogy majd később kidobom, vagy elsétálok a legközelebbi szemétgyűjtőig. Direkt nem írom, hogy addig szeretnék élni, míg általános nem lesz, mert még háromszáz évet nem biztos, hogy kibírnék itt.

Így tehát marad az, hogy más szemetét eldobom én. Nekik meg egy jó nagy hímivarszervet kívánok a képen látható, szabadon maradotthoz hasonló testnyílásukba.

A kép innen

Magyar-amerikai kettős állampolgár barátom írta: "Életemben először szavaztam Mo-n. Az eredmény láttán viszont örülök, hogy van egy másik állampolgárságom is".

 Há-turul

Nem azért mondom, de a Kismocskosban egy ilyen kiszólásért pofon jár. Azt írja ugyanis a XII. kerületi önkormányzat a közleményében, hogy aszongya: "...a most folyamatban levő jognyilatkozat pótlásra irányuló peres eljárás eredményeként nem kerülhet sor az ötvenes éveket idéző szobordöntésre a Hegyvidéken".

Én csak egy dolgot kérdezek ezzel kapcsolatban: az melyik évtizedét idézi a XX. századnak, amikor mindenféle hivatalos engedély nélkül állítgattak szobrokat - vagy csináltak azt a hatalom emberei, amit éppen gondoltak?

Egyebekben teszek a turulra, ha úgy tetszik, minden utcasarokra állíthatnak majd a fideszes elvtársak, legalább lesz mit leszarniuk a galamboknak.

Már épp indultam volna haza, amikor egy cikk felvezetőjében megpillantottam Alan Greenspan nevét.

Régóta "kedvelem" az öreget, játéktőzsdézve nem egyszer figyeltük lélegzet visszafojtva, vajon mit mond. Aztán persze több alkalommal kiderült, hogy teljesen mindegy mit mond. De ami még ennél is fontosabb, többek között az ő felelőtlenségének, valószínű megvehetőségének, szakmai hozzá nem értésének köszönhető az is, ahol most az amerikai és a világgazdaság tart.

Persze mit sem változtat a nemzetközi megítélésén az, amit én ide pötyögök, a legutóbbi könyvét is veszik, mint a cukrot.

Éppen ezért, és azért, mert már többször (itt és itt) írtam a felelőtlen hitelminősítőkről, nem is tartottam fontosnak bejegyzéssel adózni utálatomnak.

A kép innen van                    

Igen ám, de hazaérkezvén levelet kaptam önkéntes nyugdíjpénztáramtól, akik közölték, hogy a tavalyi évben több mint mínusz tíz százalék "hozamot" bírtak produkálni. Majd még szinte büszkén hozzá is tették, hogy óvatos, konzervatív befektetési politikájukat és a válságot figyelembe véve ez tulajdonképpen még jónak is tekinthető.

Persze tudom, én vagyok a hülye, értelmes ember nyilván nem tartja a pénzét önkéntes pénztárban, leginkább azért, mert a működési és likviditási tartalék miatt eleve 5-6%-os mínusszal indul az ember, tehát már a nominálérték megőrzéséhez is "dolgozniuk kell", ahhoz meg elég jó pénztárnak kell(ene) lenni, hogy valami normális hozamot is produkáljon.

Túlzott reményeim sosem voltak, leginkább azért teszegettem (toszogattam) be a pénzem, mert ahhoz legalább nem olyan könnyű hozzáférni, nem beszélve arról, hogy ha a nyugdíjas kort nem is érem meg, ha ilyen ütemben növelik a korhatárt, legalább a temetésem költségével ne kelljen majd bajlódnia a rokonoknak.

Ám most betelt a pohár, utánajárok és kiveszem a pénzem (a maradékot, bár ez nyilván erős túlzás). Nem akarom herótozni a "szakértőket", de bármennyire is ügyetlen voltam világ életemben, ami a befektetéseket illeti, úgy gondolom, így én is be tudom fektetni a saját pénzemet. Pontosítok: ennél jobban is.

Ez az egész egyébként leginkább azért szomorú és elgondolkodtató, mert annak idején én is a magánnyugdíjpénztári rendszer nagy barátja voltam, mondván, az állam úgyis csak elcseszi a pénzemet, a pénztár meg nekem gyűjti. Úgy látszik, ez az elv is megbukott. A végén még tudományosan is sikerül majd bebizonyítani, hogy jobb elinni a pénzt, mint gyűjtögetni.

Ami Greenspan alsónadrágját illeti: szarja össze, és menjen a szaros gatyájával a büdös francba!

De lehetne b is, mint borjú az új kapura.

Ami Bálámot illeti, annyi a különbség, hogy a magyar értelmiség, és józanul gondolkodó honfitársaink (legalábbis a túlfűtött magyarkodástól mentes részének)  szamarát nem egy láthatatlan angyal, hanem a nagyon is látható Jobbik állította meg (a Jobbik, ami és aminek prominensei nem ördögök, hanem eddig jól számító politikusok).

Most persze megy a csodálkozás (akkoreztmostígyhogy) és a szörnyülködés (fasisztaveszély).

Pedig, ha így mennek tovább a dolgok, jövőre a politikai elit húsz éves nemtörődömsége, szarunkrája magatartása érik be egy radikális párt tekintélyes parlamenti részaránya képében.

Legyünk igazságosak: a főérdem mindenképpen a szocialistáké. A szociké, akik tökéletesen meglátták a rendszerváltás környékén (előtt), hogy a lényeg a gazdasági hatalom: ha azt, vagy legalábbis egy tekintélyes hányadát átmentik, akkor a politikai hatalom egyrészt nem elsődleges, másrészt előbb-utóbb jön magától.

És nyilván külön "köszönet" Horn Gyufa bácsiért, még inkább Medgyessy Péterért, akinek legalább annyit illett volna érteni a közgazdaságtanhoz, hogy nem szabad tovább osztogatni és leginkább Gyurcsány Ferencért, meg az ő kalandor politikájáért.

Kétségtelen, hogy (tíz)ezermilliárdokban mérhető az a vagyon, ami az elmúlt húsz évben eltűnt, pártfinanszírozásra és magángazdagodásra. Ennek egy tekintélyes hányada az MSZP-hez és az MSZP-közeli vállalkozókhoz került. Mindeközben nemcsak a pártot, hanem ami még szomorúbb, az országot is sikerült lezülleszteni, gazdaságilag és morálisan is.

Az MSZP által az elmúlt években adott "válaszok" a párt őskövületeinek ősszocialista beidegződéseiről szóltak, de nehéz úgy beszélni a szegényekhez, ha a konferanszié egy milliárdos bohóc.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az SZDSZ mellett, amely a rendszerváltás kohója volt, amelynek értelmiségi holdudvara nagy sokára értette meg, hogy a párt a keletről jövő multinacionális tőke helyi ágense. De lassan azért leesett nekik, nem is maradt senki ott közülük, akik meg maradtak, azok talán a legutálhatóbb figurái az elmúlt húsz év történelmének. És nyilvánvaló, hogy a világon nincs annyi homokos fiú, leszbikus lány és füves cigaretta, amennyi és amennyinek a füstje el bírná takarni, hogy miről is szól az SZDSZ. Pontosabban miről is szólna továbbra is, ha nem mondta és mondaná azt Magyarország népe, hogy "nem köszönjük, és elég volt".

Az eredeti baloldalon szokás a Jobbikot a Fidesz kreálmányának nevezni. Bár a dolog összetettebb, örök hála Orbán Viktornak és népi zenekarának, akik elég hamar betagozódtak a Nagy Állami Lenyúlásba. És köszönet a veszteni nem tudásért, az indulatok felkorbácsolásáért, az állandó tagadásért, a politikai kommunikáció és színvonal mocsárba süllyesztéséért. Az én életemben már nem fog kiderülni, mekkora károkat okoztak és okoznak, feltüzelve a nép egy részét a komcsik ellen a semmiért. Pontosabban, ami nekünk, a Népnek semmi, az nekik Minden lesz jövőre és utána még vagy húsz évig.

Nekem nincsenek illúzióim, de úgy látom, a Nép egy részének (egyre nagyobb részének?) még vannak. Ők hiszik, hogy lehet tisztességes a politika és korrupciómentes egy párt. Ők hiszik, hogy a legfőbb problémáink a zsidóság és a cigányság, nem saját magunk, és a XXI. században lehet XIX. századi válaszokat adni valódi kérdésnek tűnő álkérdésekre.

A Jobbik ki fogja nyírni magát, egyrészt mert nincs normális emberanyaga, másrészt túl sok köztük az idióta. A nép ismét ki fog józanodni. De jó lenne, ha valaki a mostani politikai elitből is észbe kapna. Ugyanis nem fasisztaveszély van, hanem anarchiaveszély. Ha az emberek végképp azt fogják érezni, hogy senkinek nem számítanak, akkor majd nekik sem számít senki és semmi. Nem kellene megvárni... 

U.i.: a Jobbik programjának ("programjának") elemzése folyamatban van.

 A kép innen

Régi, de elcsépelhetetlen vicc:

Kopogtatnak a skizofrén ajtaján. Kiszól és megkérdezi:

- Ki az?

- Én - jön a válasz.

- Én? - kérdezi a skizofrén.

Vasárnap reggel csörögött a telefonom, egy közép-dunántúli faluban lakó barátom hívott fel, hogy megyünk-e szavazni. Róla érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen szavazásra ment el, mégpedig arra, amelyik az EU-csatlakozásunkról szólt. Országgyűlésire esze ágában sem lenne, lesújtó véleménye van a politikusokról, és nem tudok, vitatkozni vele, tökéletesen igaza van.

Mondtam neki, én megyek, el is mondtam, miért szavazok a Jobbikra, jót röhögtünk, elköszöntünk.

Egy-két óra telt csak el, újra hívott, elmesélt egy történetet, ami tökéletesen példázza, hol tartunk jelenleg ebben az idióták ölelte kis országban.

A házukkal szemben elkorhadt egy nagy fa, egyik lezuhanó ága már a villanyvezetéket is elszakította, legújabban pedig méhek költöztek az egyik odvába. Mindez közterületen van, közvetlenül a temető mellett, tehát nem csak a barátom családját zavar(hat)ja.

Többször szólt már az önkormányzatnak, persze sosem volt ember vagy erőforrás vagy kedv vagy akarat (aljasan jegyzem meg, Kárpátia koncertet szervezni mindig volt készség és erő...), ő meg ugyebár nem nyúlhat hozzá, oda azért mégis szakember kell.

Miután hívott, lekocsizott a faluba, és ha már szavazott, rögtön hóna alá is csapott két képviselőt, az úgy már negyven százalék, mert vannak öten. Elfuvarozta őket a fa alá, feltekert ablak mellől mutatta meg a horrort, az egyik képviselő meg is ijedt, és ijedtében a következőt bírta mondani:

- Húúú, tényleg nagy a baj, szólni kellene az önkormányzatnak.

Te, bar(át)om, te vagy az önkormányzat, ha még nem mondták volna...

Olvasom a sajtos-verekedős hírt és megáll az eszem.

Azért legalább az örömmel tölt el, hogy nem éhséglázadás volt...

Szegény megboldogult nagybátyám volt képes arra, hogy Budapesten fél napokat utazzon, ha a város másik végében le volt árazva a tejföl. Ismerve anyagi helyzetüket, nem a dobozonkénti mínusz tíz forint miatt. A békávé ingyen volt, ráért, ez egyfajta elfoglaltságot jelentett neki, úgy, mint Békásmegyer népének a heti teszkózás (bocs).

Az esettel kapcsolatban megpróbálok finoman fogalmazni, hátha sikerül.

1) Írtam már, hogy ennek a népnek a 80-85%-a két emberöltővel ezelőtt még a földet túrta. Sajnos a több helyütt agyonajnározott paraszti mentalitásnak vannak negatívumai. Ilyen negatívum a "csak az a tiéd, amit megszel" módosított változata: amit megettél, már senki nem veheti el tőled. Nyilván az évszázadokon át tartó éhezés, a létbizonytalanság beégett érzése okozza, de ennek egyik következménye például a túlfogyasztés is, az "addig eszem, amíg van" hungarikuma.

2) Valószínűleg az is megállja a helyét, hogy ezek az emberek nem nagyon vagy nem gyakran vesznek sajtot. Ha vesznek, akkor meg Trappistát, ami...khm...hogy is mondjam, nem a sajtok királya. ha mindezt a sajtot kilónként 550 forintért meg lehet venni, akkor pedig a tejtartalmát illetően nem sok illúzióm van. A páromat kérdeztem, hogy ah ezek az emberek általában nem vesznek sajtot, akkor mit csinálnak az egy vagy több kiló sajttal, amit ilyen akcioókban szereznek. Azt mondta, lefagyasztják. (Aztán elvárás, hogy az ember ne okádja össze magát...)

3) Félreértés ne essék, nem vagyok Rotschild, de sokszor veszek sajtot, többfélét is, viszont egyikből sem rengeteget, ellenben minőséget. És ha éppen úgy jön ki a lépés, és nem telik rá (vagy valamire), akkor legfeljebb nem veszek.

4) El nem tudok képzelni olyan szitut, hogy sorba álljak egy akcióban bármiért, legyen az akár 50 forintos Soproni Ászok. Az előzőekben leírtak miatt sem tartom elfogadhatónak - anyagi indokból sem - az akció-hisztériát. Azt meg végképp nem, hogy ha az orrom előtt is viszik el az utolsó darabot egy termékből, amit meg kívántam venni, az bármilyen indulatot kiváltson belőlem.

Tudom, megint jönnek az okosok, akik ráfogják az elmúlt negyven évre (ami már régen nem igaz, tehát arra a negyven évre), meg az éhségre, meg az éhséget okozó komcsikra, de ezek pusztán álindokok. A fő indok továbbra is az átlagmagyar idiotizmusa és kulturálatlansága. Jó verekedést...

A kép innen

Nagyon jó alvó vagyok, mi az hogy, nagyon is. Ahogy mondani szokták, ágyúkat sütögethetnének a fülem mellett (el és nem meg!), az sem zavarna.

A helyzetet segíti, hogy a XIII. kerület kis jóindulattal kertvárosinak nevezhető részén lakom, rontja viszont, hogy tömb- és nem családi házban, így minden irányból szomszédokkal közvetlenül körülvéve - közülük nem mindenki könnyíti meg az életünket.

Tegnap viszont arra ébredtem reggel 6:25-kor, hogy a közelben vadul bontanak valamit légkalapáccsal. Hat huszonötkor. Azt hittem, rosszat álmodom.

Bár azóta sem ellenőriztem, nem gondolom, hogy valami sürgős melóról lehetett szó, sokkal inkább egyfajta túlbuzgóságról (ha nem így lenne, elnézést).

Azért az elképesztő, hogy Budapest lassan egy leszedált portugáliai katolikus falu képét mutatja, mert alkoholtilalom van, meg be kell csukni a kocsmákat és nem lehet semmilyen szabadtéri rendezvényt tartani, mert elég egy idős betelefonáló, és a rendőrség már vonul, a jegyző meg intézkedik.

De vice versa úgy látszik, nem működik. Az önkormányzatnak és cégeinek mindent lehet. És hogy keretbe foglaljam a történetet: mi az hogy, nagyon is...

8 millió választásra jogosult magyar állampolgár van. 36%-uk ment el szavazni: 2.88 millió ember. 56%-uk szavazott a Fideszre: 1.612 millió ember.

Ez a szavazásra jogosultak 20,16%-a.

Csak azért írom, hogy tudják a Fidesznél is...

Az egyik kereske- delmi csatorna híradója szerint a Nemzetvezető azt is mondta a tegnapi kampányzárón, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány helyett olyat kell válasz- tanunk, amelynek vezetőiben megbíz- nak az emberek. Ugyan ezt a részét a beszédnek egyelőre nem találtam a neten, mégis figyelemre méltó gondolatról van szó.

A beszéd többi részével most nem kívánok foglalkozni, egy részét már megírtam. Kedven- cem az elszámolta- tásról szóló rész. Sejtve az ellopott pénzek felosztását, kíváncsi leszek az ilyen projektekkel kapcsolatos elszámoltatásra.

Az viszont feltűnt, hogy a kimondott szavak ellenére egy magát abszolút nyeregben érző pártelnök szónokolt tegnap. De hol vannak már a dakota közmondások? Szerepüket átvették a köznyelvi, sarki kocsmai, "falusi" kiszolások , mint például, az "akkorát esett, mint egy ólajtó". Ha finoman akarnék fogalmazni...khm..azt mondanám, hogy minden nép olyan vezetőt választ, amilyet megérdemel....

A Vejedre ütök c. filmben Robert de Niro  szájából hangzik el a "bizalom köre" kifejezés. A bizalom körébe nehéz bejutni, de könnyű kiesni. A nép bizalmába politikusként viszonylag könnyű beférkőzni, de piszok könnyű kiesni.

Nem sorolom a bizalom elvesztésére okot adó Fidesz-tetteket, régen volt már, jönnek  majd újak, valószínűleg honlap is készül majd az esetekről.

A felsorolás helyett inkább készítettem egy gagyi kis montázst a Bizalom (Polgári) Köréről. Csak hogy tudjuk, mire számíthatunk...

Egymás mellé teszek két hírt:

1) 6200 forintra várja az OTP-t a JP Morgan.

2) Beperelték a nagyágyúkat (gondatlanság, csalás és megtévesztés vádjával beperelte a Standard & Poor's, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings hitelminősítőket egy nyugalmazott amerikai ügyvéd).

Tegnap 3.360 forinton zárt az OTP. Legutóbb 2008. október elején volt 6.000. A 6.200 forintos célár közzététele spekulatív célú és felelőtlen.

Tavaly novemberben piacfelügyeleti eljárás indult a Morgan Stanley ellen, mivel két elemzőjük 2.600 forintos célárat határozott meg az akkor már jóval (csaknem ezer forinttal) magasabban álló OTP-re. És bár azóta a bankpapír megjárta a poklot, jóval alacsonyabb árat is megütve, felhívom a két Morgan szíves figyelmét a korrekt üzleti magatartás írott és íratlan szabályaira!

A világ és a befektetői gondolkodás megváltozóban van, kedves drágaöltönyös urak!

Guten Morgen!