Remek és figyelemre méltó cikk a két héttel ezelőtti hvg-ből (Nobel-díjat neki! És nekem is...):

Rémlátomás

Az Egyesült Államokban kitört pénzügyi válság kísértetiesen hasonlít a banánköztársaságokban tapasztalt krízisekre – írja a The Atlantic magazin legutóbbi számában megjelent Csendes puccs című, könyörtelen hangvételű tanulmányában Simon Johnson, aki 2007 és 2008 között az IMF vezető közgazdásza volt, ma pedig a Massachusetts Institute of Technology egyik üzleti iskolájának a professzora.

A túlzott eladósodás mindig rosszul végződik, szögezi le Johnson, aki a fejlődő országok ismétlődő pénzügyi zavarait a kormányzatok és a velük szövetséges üzleti körök felelőtlen szövetségének tulajdonítja. Amikor pedig a pénzügyi források apadni kezdenek, a devizatartalékok csökkennek, a kormányok a szükséges megszorításokat nem az államokat irányító „oligarchákon” kezdik el, hanem a „dolgozó népen”. Sőt az oligarchák gyakran még kormányzati segítséget is kapnak, például adókönnyítések formájában, vagy pedig azzal, hogy hozzájuthatnak a szűkös devizakészletekhez. Amikor már végképp nincs mit tenni, jön az IMF, amely a segítség fejében ragaszkodik ahhoz, hogy az oligarchák egyes csoportjainak a hatalmát is törjék le, a bankokat pedig vegyék ki a kezükből. Ez történt Putyin Oroszországában vagy az 1997-es az ázsiai pénzügyi válság alatt Indonéziában és Thaiföldön, de másutt is.

Kísértetiesen hasonló a helyzet az USA-ban. A pénzügyi elit kormányzati támogatással minden idők legnagyobb játszmájába kezdett, ami egészen az elkerülhetetlen összeomlásig tartott. A rendszer biztonságára ügyelni hivatott felügyeletek pedig csaknem elaludtak a kormánykeréknél. Az amerikai ipar arra a kultúrára épült – idézi fel Johnson –, hogy ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának is. Az elmúlt évtizedben ez úgy módosult, hogy ami jó a Wall Streetnek, az jó az országnak is. Most pedig ugyanazok a hatalmasságok akadályozzák meg a szükséges reformokat, akik a válságot okozták – ad kiábrándító látleletet az IMF korábbi vezető közgazdásza. Ha egy nagy pénzintézet bajba jut, a pénzügyminisztérium és a Fed egyetlen hétvégén kidolgozzák a mentőmanővert, ám az többnyire átláthatatlan, az adófizetőknek irtózatosan sokba kerül, s a kormány olyan „bársonyos kézzel közelít a bankokhoz”, hogy viselkedésük nem fog megváltozni.

Ha az IMF csak a számokat nézné, és az ország nevét letakarnák, stábja az Egyesült Államok esetében is ugyanarra a következtetésre jutna, mint a fejlődő országokat vizsgálva: a bajba jutott bankokat államosítani kell, regionálisan vagy üzletágak szerint fel kell darabolni, majd ismét privatizálni – következtet Johnson. Az a bank, amelyik túl nagy ahhoz, hogy csődbe jusson, ahhoz is túl nagy, hogy létezzen – szűrte le a következtetést, hozzátéve, az oligarchák hatalmának megtörése nélkül a zűrzavar állandósul. „Ha az USA egy másik ország lenne, és kezében a kalapjával járulna az IMF elé, meglehetősen bizakodó volnék a jövőjét illetően” – vélekedik –, de mivel a világ legnagyobb hatalma, azzal megáldva, hogy külső adósságát saját pénzével, azaz a bankóprés segítségével fizetheti meg, vajmi kevés remény van a szakításra a közelmúlt gyakorlatával. Így viszont megvalósulhat az a forgatókönyv is, hogy a globális gazdaság tovább gyengül, a közép- és kelet-európai államok nyugati tulajdonban lévő bankrendszere összeomlik, Ázsia feldolgozóipara hanyatlásnak indul, és Latin-Amerika, Afrika termelői sem járnak jobban. A világgazdaság drámai romlása végül térdre kényszeríti az Egyesült Államokat is, amely a helyzettel szembesülve végre megteszi a szükséges lépéseket, remélhetőleg nem túl későn – biggyeszt egy félig-meddig bizakodó mondatot cikke végére Johnson.

Ismételten comingout-tal kell kezdenem: gyermekes szülő barátaim nyomására, elveimmel ellentétesen, kénytelen-kelletlen beszálltam én is a SPAR-os törpike-gyűjtögetésbe.

Vásároltam is már azóta, három darab bigyóval lettem gazdagabb, ezeket tegnap reggel hanyagul a komódra vetettem, hátha eltűnnek valahogyan. Nem tették.

Helyette életem párja talált rájuk becsomagolt állapotban ma reggel, s rögtön meg is kérdezte:

- Ez micsoda?

- Törpikék - feleltem rezignáltan, miközben ő már az egyik izé csomagolását bontogatta.

- Ezt bírta kitalálni legújabban a nagy SPAR? - kérdezte nem kis kritikai éllel a hangjában, miközben szánalommal vegyes enyhe undorral mustrálta Törperőst, aki egy súlyzót tartott a kezében.

- Aha - hümmögtem mosolyogva.

- Remélem, hamar vége lesz a válságnak és előjönnek valami értelmes akcióval - zárta le a maga részéről a beszélgetést, miután én még finoman figyelmeztettem, nehogy kidobja a csomagolásban elrejtett törppontot.

Annyi haszna mindesetre volt a sztorinak, hogy ismételten kiderült: hál' istnennek, egy srófra jár az agyunk!

Levelet kaptam Ödöntől, adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatokat kérnek tőlem, bár emlékeim szerint számlanyitáskor minden ilyenről (sz*rról) nyilatkoztam.

Ilyen szituációkban nem (sem) vagyok teljesen elutasító a szolgáltatóval, általában engedékenyen bent hagyok néhány opciót, pl. e-mailben és sms-ben nyugodtan tájékoztathatnak, legfeljebb olvasatlanul törlöm az üzeneteket. (Máskülönben meg úgyis küldenek levelet, úgyis fel fognak hívni, szóval az ilyen nyilatkozatnak kb. annyi haszna van, mint szemlesütésnek dugás előtt).

Ahhoz persze marhára nem szívesen járulok hozzá, hogy az adataimat akár cégcsoporton belül is, de ide-oda adogassák, ilyenkor szoktak a kedves ügyfelek elérhetőségei kicsusszani mindenféle külsős céghez, aztán bizonyítsd, hogy visszaéltek az adataiddal.

Ödön rendes volt, válaszborítékot is küldött, rajta a standard szöveggel: "Belföldre bérmentesítés nélkül feladható, az esedékes díjat a címzett fizeti". Csaknem könny szökött a szemembe, úgy meghatódtam, nem kell érte fizetnem, már ez is eredmény.

(Nem létező) örömöm hamar elmúlt, amikor beillesztettem a négyrét hajtott papírt a borítékba. Az ugyanis három és fél milliméterrel kisebb, mint az összehajtott levél!

Azt, hogy válság van, értem. De legalább egy normál méretű boríték árán nem kellene spórolni, bosszúságot okozva a köcsög kedves ügyfélnek. Vagy végső esetben kérjenek kölcsön Mátyás királytól...

Gondolom, semmi meglepő nincs abban, ha azt mondom: elég nagy pontossággal tudom, mire számíthatok a Magyarországon fogható TV-csatornáktól, főleg vasárnap este.

Azt persze nem értem, miért bánnak úgy a tévék a vasárnap estékkel, mintha egy forró nyári csütörtök éjjel lennénk, ahol Jackie Chan, Dolph Lundgren és Eric Roberts határozza meg a nívót, egyszer igazán elmagyarázhatná valaki. Tekintve, hogy ilyenkor nagyjából 8 millió magyar kushad a képernyő előtt - mínusz Páva Zsolt baráti köre és lekötelezettjük, Páva Zsolt -, talán nem a ZS kategóriával kellene megpróbálni szórakoztatni a nagyérdeműt.

Mit ad isten egyébként, DVD lejátszóm is aznap délután unta meg a létet, videón meg nem sok elérhető műalkotásom van már. Így aztán egy laza fél órás kapcsolgatást követően kezembe vettem valami újságot, és füstölgő fejjel, jobb híján, azt kezdtem el olvasni. De legalább hamar ágyba kerültem.

Nem kizárt azonban, hogy el kellene adnom a tévét, valamint fel kellene frissíteni szexuális ismereteimet, a pénzen óvszert és játékszereket venni, a maradékot meg elinni. Elgondolkozom rajta...

Mottó: Felirat egy kollégiumi szoba ajtaján: "Szabin vagyok. Tündi".

Nézem tovább a híradót, egy következő riportban azon csámcsog a kedves szerkesztő, hogy azok a miniszterek, akik nem folytatják áldásos tevékenységüket a Bajnai-kormányban, megkapják a ki nem vett szabadságuk ellenértékét. Pénzben. Majd hozzáteszik, hogy Veres János például hárommilliót kap.

Na kérem: úgy gondolom, eléggé tisztában vagyok azzal, mit csináltak (csinálnak) vagy mit nem csináltak (csinálnak) minisztereink. Ettől függetlenül vélem úgy, hogy a fölösleges indulatgerjesztésnek valahol gátat kellene szabni, megálljt kellene parancsolni.

Számomra már önmagában az is fals, hogy a miniszterek, képviselők "milliós" fizetéseit - most felejtsük el a költségtérítés ügyét! - úgy tálalja a média, mintha az valami ördögtől való dolog lenne. Kíváncsi vagyok, mondjuk egy kereskedelmi tévé híradó-szerkesztője mennyit keres; ha azt nyilvánosságra hoznák, szerintem lenne csodálkozás.

Attól még, hogy az átlag magyar nem tudja elsőre, hogy tízmillió forint az tíz a hanyadikon forint, a köztisztviselői fizetések igazán nem mondhatók magasnak - összehasonlításul mondjuk a versenyszféra béreivel (nem beszélve az egyéb juttatásokról). Más kérdés, de most igazán nem tartozik ide, hogy a rossz pártfinanszírozás, az annak nyomán kialakult átlag magyar "lenyúlás" révén hova, kiknek a zsebébe milyen plusz pénzek kerülnek.

A kérdéskör másik aspektusa - amit persze az átlag magyar munkavállaló adott esetben teljesen máshogy él meg -, hogy a hatályos Munka Törvénykönyve alapján

136. § (1) A munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor, illetőleg sorkatonai vagy polgári szolgálatra történő behívásakor, ha a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani.

Ha pedig ez így történik meg a leköszönő miniszterek esetében, akkor tulajdonképpen mi is a hír?

Ha már mindenáron közszolgálatot szeretnének végezni a kereskedelmi adók, javaslom, készítsenek egy tényfeltáró riportot arról, mikor, melyik vezetőjük melyik politikust vesztegette (vesztegeti) meg a frekvenicák megújítása, a koncessziós díjak csökkentése, stb. előtt. Kíváncsain várom a leleplezést...

Függetlenül attól, hogy - finoman szólva - nem Pelcznét képzelem magam elé erotikus álmaimban, a tegnapi babkocsis tüntetés céljaival egyet tudok érteni.

Leginkább azzal, hogy ne megint a kiszolgáltatott "kisembereken" verjék le az elhibázott (gazdaság)politika által okozott károkat, hanem végre a "nagyok" is szálljanak be a terhek viselésébe.

Politikai értelemben is idiotizmus a családosokkal kicseszni, egy-egy ilyen intézkedés csak arra jó, hogy a kétszer annyi szavazat helyett 2010-ben háromszor annyit kap a Fidesz, ha megígéri, hogy ezeket a baromságokat visszavonja - ezt Pelczné meg is ígérte.

A dolognak ezt a részét itt le is zárom, megírtam korábban a húsz év Fidesz-rémuralmat, akit érdekel, elolvashatja.

Ami sokkal érdekesebb, mi több, megdöbbentő volt számomra a tegnapi tudósításban (TV2 Híradó), az egy megszólaltatott házaspár véleménye volt, a következők szerint.

Azt mondja anyuka: - Nem szeretnék visszamenni dolgozni, mert nem azért szültem gyereket, hogy dolgozzak, hanem rájuk szeretném fordítani az időmet és az energiámat.

Apuka tovább fűzi: - Az a legnagyobb problémánk, hogy sajnos a családunk összjövedelme nem fedezi még a lakáshitelünk(et) se'.

Amikor ezt meghallottam, azt hittem, seggre ülök. Várjunk csak, hogy is van ez? Hogy képzeljük el az életet ma, a XXI. században, itt Közép-Európában???

1) Gondolkodás nélkül dugunk és szaporodunk, mert az a természet parancsa, a gyerekek meg különben is olyan édibédik.

2) Dolgozni nem akarunk, főállású anyák leszünk - időben meddig, könyörgöm??? és utána mi lesz??? szülünk még, mondjuk hatvanéves korunkig????.

3) Apu sem keres ám annyit, hogy eltartson bennünket, hiszen a család összjövedelme még a lakáshitelt sem fedezi (mit vettek ezek, cseszd meg, villát a Rózsadombon???).

Lassan kérdezem, hogy azok is értsék, akiknek szól: hogy kép-ze-li-tek??????????

Ki tartson el benneteket? Mi gürizzünk azért, fizessük az adót, hogy ti szaporodjatok és sokasodjatok? Hiszen én meg nem azért tanultam és dolgozom, hogy idiótákra fordítsák az adómat, he-he!!! Oké, kell a gyerek a társadalomba. Na de mit nyer a társadalom egy olyan család gyerekeivel, ahol a szülők valószínűleg maguk nem képzettek, ahol taníttatásra sem lesz pénzük?

Gyereket vállalni szép, nehéz, de nemes feladat. Megtanít felelősséggel viseltetni mások iránt. Vagy nem????

U.i.. ha jogosítványt akarsz szerezni, KRESZ-vizsgát kell tenned és legalább harminc órát vezetni. Ha orvos akarsz lenni, először öt év egyetemet kell abszolválnod, majd több szakvizsgát. Ha gyereket akarsz, elég ha termékeny vagy, szülői alkalmasságodat senki sem kérdezi meg (kivéve, ha örökbe akarsz fogadni)...

Tudom, nem lehet sikeres ember, aki ingyenes e-mail szolgáltatónál regisztrál e-mail címet, de hát semmi baj, nem lehet mindenki sikeres ezen a földön...

Itt nem részletezett okok miatt új e-mail címet kreáltam magamnak a citromail-nél. Sok-sok adatot kérnek, amelyek megadása alapjában véve tűnik értelmetlennek a számomra, de mindegy, nem ellenőrzi senki őket, ráadásul több helyütt felajánlják az opciót, hogy a kedves felhasználó most éppen nem kíván válaszolni a feltett kérdésre.

Tudván, hogy az ingyenes szolgáltatók is a piacról élnek, természetes, hogy rengeteg spamet információt óhajtanak küldeni, ami alapján bevételre számítanak. Ugyanakkor szolgáltató és felhasználó között régóta létező hallgatólagos megállapodás, hogy te nem küldesz nekem ajánlatokat, én meg vadul használom a szolgáltatásodat, ami azt jelenti, hogy egyrészt a többi pipáló felhasználót elárasztod a szemeteddel, én meg cserébe növelem az oldalad látogatottságát, ezáltal meg tudod győzni a hirdetőket, hogy nálad jó helye lesz a reklámuknak. És a pénzüknek.

A citromail-nél jelenleg nincs választásod. Vagy kipipálod a "Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott elektronikus elérhetőségeimen a CitroMail.hu oldalt is üzemeltető Sanoma Budapest Zrt. közvetlen üzletszerzési célból megkeressen." opciót vagy nem tudsz továbblépni, azaz nem tudsz regisztrálni.

Kedves Sanoma! Veszem (a páromnak) a Nők Lapját, korábban előfizetője voltam a Fülesnek, a magam igényei szintjén mindent megteszek, hogy termékeidet vásároljam, de ha üzleti ajánlatot kapok tőled, azt olvasás nélkül fogom törölni.

Van olyan mérkőzés, ahol nem nyer senki. És csak az egyik veszít...

Tegnap este hazafelé hallgattam a nyolcas híreket és meglepődtem, mert a sertésinfluenzáról szóló híradás sorrendben már csak harmadik volt.

Ahogy idéztek különböző okostojások nyilatkoztaiból, egy kis szomorúságot véltem felfedezni a szavak mögött, mintha azt mondták volna: "a francba, ez nem jött be, pedig hogy reménykedtünk egy jó kis pusztító világjárványban".

Persze azért egy-két halovány utánlövésre még futotta, a valószínűleg legcsalódottabb amerikaiak még arra is felhívták a figyelmet, hogy annak idején a spanyolnátha is kicsike fertőzésnek indult, aztán hogy kiirtotta a fél világot. Bebeee...

Én meg csak annyit mondok: drága gyermekeim, pechetek van. Ugyanazzal a fegyverrel szenvedtetek vereséget, amelyben oly nagyon bíztatok: a globális médiával.

A képet innen vettem: www.shotaddict.com

Azt gondoltátok, hogy majd jól telekürtölitek a világot a veszéllyel, a világ megijed és hasra esik előttetek, ti meg tonnaszám csinálhatjátok a pénzt a vakcináitokból. A telekürtöléssel nem is lett volna baj, de annak a fránya médiának egy része nem átallott tényeket közölni, olyanokat például, hogy hány esetben igazolódott ténylegesen, hogy erről a vírustörzsről van szó, hogy egy "normál" influenzajárványba is belehal néhány (tíz-, száz-) ezer ember, hogy az egészséges felnőttek immunrendszere egyébként elég jó hatékonysággal véd a betegség ellen, és nem utolsósorban: hogy vannak már gyógyult betegek is.

Szabad percetekben, ott a medence partján, a harmadik rózsaszínű koktél közben esetleg filózzatok már el azon, nem maga az emberiség-e a legveszélyesebb vírus a Föld nevű élőlény testén, testében.

Előző posztomhoz kerestem képet, akkor botlottam bele a Bounty honlapjába, ahol hosszú intro után a következő kép fogadott:

Leszámítva, hogy a június 29-én kifejezésben a szám után nem használunk pontot, igazán meglepő, hogy egy ilyen jónevű brand (tulajdonosa) lassan egy éve parlagon hagyja honlapját.

A webmajszter biztos Malajziában üdül. 2008. június 29. óta.

Angolórám volt, melyre a tanárom - lévén mindketten édességpártiak vagyunk - hozott néhány csokoládét, igaz, meztelenül. Mármint nem a tanár volt meztelen, hanem a csokikon nem volt csomagolás.

Így amikor nyúltam az egyik, mellesleg Bounty felé, ő megkérdezte:

- Can you recognize it?

- Taste of paradise - feleltem én, mire jót mulattunk.

Az óra folytatódott tovább, én pedig az első harapás után valami "alátétet" kerestem a csokimnak, hogy ne maszatoljam össze az asztallapot. Mit ad isten, a Jobbik szórólapja akadt a kezembe, amely már hetek óta dohányzóasztalom vendége, mivel valami magvas posztot tervezek írni róluk, kár, hogy az egész formációról nem jut eszembe semmi, csak egy kis szánalom.

A második harapásnál fedeztem fel, hogy az Édenkert íze a Magyarország a magyaroké! szlogen mellett pihen. Mit mondjak, elérzékenyültem, és még az is eszembe jutott, hogy lefordítom angolra: ha a világ Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta...

Igazán kár, hogy a Jobbikról valami dohos, avas, lejárt szavatosságú íz jut eszembe, egy olyan, amivel Magyarország már (nem) egyszer elcsapta a hasát.

Óra után pakoltam egy kicsit, akkor láttam, hogy Morvai Krisztina szája egy kicsit csokis lett. Erről szintén eszembe jutott valami, de ezt az asszociációt már az olvasóra bízom (hagyom).

A legfrissebb Hócipőben - a képen egy 1999-es címlap látható - Farkasházy Tivadar külön rovatban értekezik a Helyi Théma nevű újságról, annak tulajdonosi szerkezetéről, bizonyos Orbán Viktorhoz kötődő rokoni szálakról és magának az újságnak a stílusáról, (szerinte) félrevezető szerkesztési szokásairól.

Függetlenül attól, hogy egy hányadéknak tartom a Thémát - bár a következő félmondaton óriásit röhögtem, mintha kormányunk nem érdemelné meg (kiemelés tőlem)...: "úgy kapja be hetente több millió magyar család a kormány folyamatos és durva bírálatát, hogy észre sem veszi" - azért egy-két gondolat:

Amíg a baloldalinak mondott sajtó különböző orgánumainak munkatársai egymást ekézik, Kovács Zoltán Teddyt, Teddy Tóta W.-t, szabóZ Teddy-t és viszont, kinek hogyan tetszik, addig a jobboldali sajtó szépen összezárt és egyként, egyre erősödő hangon fikázza a kormányt és a baloldali sajtót. Nincs megingás, nincs mérlegelés, nincs önkritika.

Minden alkalommal, amikor előkerül, visítva röhögök a jobboldali papagájkórus azon tételén, hogy a komcsikormány meggyilkolja a demokráciát, mivel éppen az elmúlt hét évben került túlsúlyba a jobboldali média, tévé, rádió és újság szinten is. Ezért ahelyett, hogy a baltollnokok egymást pusztítják, nem ártana elgondolkozniuk sivár jelenükön és gyászos jövőjükön. Már most szinte csak maguknak írnak, véleményük egyre marginálisabb. És hiába vitatkoznak füstös kávéházakban és korábban nagy nevű újságok hasábjain újból és újból a Homouision és Homoiuision kérdésén, nagyságuk már csak a saját szemükben létezik.

Úgy látszik, már mindenki elfelejtette a Lex Répássy-t (először véletlenül Rex Lépássynak írtam, he-he), és ha az nem is fog megvalósíulni, a baloldali sajtót gátló intézkedésekre azért bizton lehet majd számítani Orbán idején.

És hogy az egészből mi a tanulság? Csupán annyi, hogy a világ (a politikai erőviszonyok) megváltoztak. Úgyhogy pökhendiség, kivagyiság helyett nem ártana egy alapkonszenzus. Legalább annyi, hogy - ahogyan Hegyalján mondják - egymásba ne basszák a csúfot.

Frissítés 1.: Még meg sem száradtak az elektronok a posztomon, már megjelent a comment:com-on szabóZ legújabb cikke. Erről beszélek...

Kezdem Ádám-Évától, de előre szólok, hogy a sztori vége a lényeg. Na szóval: az elmúlt két napban volt időm gondolkodni azon, hogy ellopott CD lejátszós, USB portos autórádióm helyett mivel fogom megoldani a jövőben a zenehallgatást a kocsimban. Kiinduló helyzet, hogy rádiót szinte egyáltalán nem hallgatok, viszont nem élhetek muzsikaszó nélkül, úgyhogy e két opció erőteljesen meghatározta a gondolatmenet irányát.

Műszaki feltételként a régi, gyári kazettás rádiómagnó állt rendelkezésre, valamint rengeteg CD, a legkülönbözőbb műfajokban.

Emberi tényezőként pedig átlagon felüli tanulási képességem a messze földön híres feledékenységemmel (szórakozottságommal).

Végül a következőre jutottam: a visszatérés a kazettás rendszerre nosztalgikus, de nevetséges. Új CD-s rádiót nem veszek, mert mi van, ha egyszer mégis elfelejtem kivenni az előlapot és a kolléga újfent arra jár. Így végül maradt a transmitter, ami elég olcsó és jó megoldásnak tűnt, tehát ár-érték arányban a legjobbnak. Igaz ugyan, hogy a CD-készletemet parkolópályára tette, de a lemezekből kinyerhetők a zeneformátumú elektronok, úgyhogy kis munkával ez a probléma is megoldható.

És most jön a lényeg: a megvásárolt transmitter dobozán ugyanis a következő ábra fogadott:

Én meg csodálkozva kérdeztem vissza a doboztól: hogyhogy letöltés? Mert az nyilvánvaló (he-he), hogy a fizetős vagy ingyenes, de mindenképpen jogszerű letöltésre gondolnak, de akkor miért nem nevezik nevén a gyereket? Mi lesz, ha az Artisjus félreérti és illegális zeneletöltésre való felhívásnak tekinti? Ilyen piratebay-jel terhelt időkben vigyázni kell a legapróbb mozdulatra, a legkisebb betűre is!

Közben persze tudom: a gyártó (forgalmazó) nagy ívben tesz rá, hogy ki, honnan szerzi be a zenét. A lényeg, hogy az ő terméke által lejátszható formába kerüljenek át a bitek, az emberek megvegyék a cuccot, a profitból meg végre le lehessen cserélni az asszony Mercijét. És itt vége is a mesének.

Óriásplakátokról üvölt ránk a Hit Gyülekezetének az SZJA egyik felajánlható 1%-a iránti kérése (óhaja, sóhaja), hivatkozva - valószínűleg - a válságra (bónuszként milyen mázlijuk van a sertésinfluenzával!).

Én meg hozzáteszem: zsetonra meg még inkább - nyilván. Ki tudja, főpásztoruk mennyit bukott a tőzsdén vagy az ingatlanpiacon.

Mellesleg abban sem vagyok biztos, hogy Németh Sándor profilja segíti az adománygyűjtést (igaz, semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint Gera volt annak idején). Ám hogy a kép jobb szélén látható fekete foltok funkciója micsoda, azt csak a jóisten tudja...

Elnézést kérek a címbe rejtett borzalmas szójátékért, de jelenleg körülbelül ez az a szellemi frissesség, amit produkálni tudok.

A kép még akkor is mindent elmond, ha nem én fotóztam és nem az én kocsim van rajta ugyanis ma reggel szinte pixelre pontosan ez a kép fogadott, midőn reggel munkába indultam. Volna.

A saját felelősségemet viszonylag hamar el tudom intézni: igen, bent felejtettem a rádió előlapját, ami ugyan az elmúlt egy évben vagy tízszer előfordult, mégis most volt itt az ideje, hogy a komplett szerkezettől megszabadítson egy seggfej.

Tisztában vagyok vele, hogy a bűnöző-, (tolvaj-) társadalomban is nagyon kevés a Hermann Ottó (polihisztor), azaz aki szakmája széles spektrumában játszik, de az egész történetben szinte az a legbosszantóbb, hogy magát a lopást miért az ablak bezúzásával kellett elintézni. Ugyanis a rádió kiszerelése profi szakmunkásra vallott, ott kérem egy fél drótnyi belebarmolás sem volt tapasztalható. Szóval a kérdésem: olyan nagy ügy lett volna "hozzátanulni" a kocsi kinyitását???

Mellesleg, először ugyan értesítettem a rendőrséget, aztán az autószerelőmmel folytatott konzultáció után lemondtam, hogy kijöjjenek és helyszíneljenek, a következő okok miatt:

1) A kárérték ötvenezer forint alatt van összesen - vagy mondjuk picivel fölötte -, úgyhogy cseszhetem a CASCÓ-mat.

2) Sajnos saját, többszörös tapasztalatom, hogy képtelenek bármilyen bűnelkövetőt elkapni, a lakásbetörés-autólopás-autófeltörés vonalon. (Régóta úgy gondolom, hogy komoly összefonódás van az ilyen tevékenységet végző bűnszövetkezetek és a rendőrség felsővezetése között, kizártnak tartom, hogy pusztán a technikai elmaradottsággal magyarázható rendőrségünk gyenge teljesítménye...)

3) Ki tudja, mikor kerülök sorra, szerintem mire kiértek volna, addigra én már kivittem a kocsit a szerelőhöz és átértem kétszer a városon.

Egyébként túl az anyagi káron, legalább olyan bosszantó, hogy szétcseszik az egész napodat, hogy a javításon túl még a kocsidat is ki kell takarít(tat)nod, hogy akármilyen alapos is vagy a porszívózás során, az üvegszilánk olyan, mint a fenyőfatüske, még hónapok múltán is találsz, bárhova nyúlsz, és speciálisan erre az esetre: a gyári magnós-rádiót kellett visszarakatnom, amikor rádiót már szinte egyáltalán nem hallgatok, viszont tele vagyok CD-vel és pendrive-val, mivel MP3-at is tudott a szerkezet. Az anyagi megfontolásokon túl egyébként itt is - mármint, hogy nem akarok még egy rádiót venni - az vezérel, mi van, ha egyszer megint bent felejtem az előlapot, és újra bezúzzák az ablakot és ellopják az eszközt.

Tanulság tkp. ezer lenne (a saját slendriánságomra, lustaságomra vonatkozók mellett pár általános érvényűt is megírok majd egy másik posztban), számomra azonban egyre inkább csak egy létezik: ez az ország menthetetlen.

A képet egy amerikai sorstársam blogjából kölcsönöztem: http://www.notla.com/archives/2006/09/52115/

Kiegészítés 1.: most beszéltem a szerelőmmel, egész nap képtelen volt ablakot szerezni: használtban nem volt, gyáriban nem volt, gyári utángyártottban nem volt, azt mondta, holnap(ra) kerít egyet. Én meg szervezzem át lassan a fél (egész) heti programomat, csak hogy egy majom kapjon a feketepiacon egy-kétezer forintot a rádiómért, amiből kannásbort tud magának venni (a kannásbor behelyettesíthető kábítószerre, bár ott egy adagért több autót is fel kell törni). Esküszöm, még ha hajnali háromkor csöngetett is volna, inkább odaadom neki a zsetont...

Tisztában vagyok vele, hogy a világon viszonylag sok olyan - szakállas - vicceskedési lehetőség van, amellyel nem illik humorizálni, vagy azért mert fárasztó és blőd, vagy azért, mert bizonyos - nem egyszer technikai - feltételek, körülmények folytán egy kérdést nem lehet másként, csak esetleg félreérthető módon megoldani.

Az internet világában nyilvánvalóan ilyen probléma a magyar ékezet nélküli domainek kérdése.

Az SZJA-bevallás időszakát éljük, mindenhonnan dőlnek a civil szervezetek plakátjai, szórólapjai, megy a harc a felajánlható 1%-okért.

A metrón utaztam délelőtt, az egyik megállóban az általam nem különösebben kedvelt Vujity Tvrtko nézett szembe velem, jobbján egy német juhász, a szlogen pedig az, hogy "Én őket támogatom! És ön?". Szemem tovább vándorolt a plakáton, kíváncsiságtól rebbenve, kik lehetnek azok az ők, amikor is a plakát alján megláttam a domain nevet: www.nemetjuhaszkutyamentes.eu. Mint majdnem minden individuum, én is elég elnéző vagyok magammal szemben, így nem értelmi képességeim hiányára, hanem extrém agyműködésemre fogom, hogy a legelső gondolatom az volt: ezek németjuhászkutya-mentes Európát akarnak! Persze a következő pillanatban leesett, hogy a mentes ebben a helyzetben mentés-t jelent...

Azon most nem kezdek el polemizálgatni, hogy Tvrtkónak vajon mekkora reklámértéke van, vagy hogy éppenséggel mekkora összeg lehet a felajánlható 1%-a.

Azt azonban a javaslom, hogy máskor jobban válogassák meg a domain nevüket!

Képzavarral kezdek: egyre érdekesebb, ahogy egyre unalmasabb nőket közölnek mindenféle periodikák. Bármilyen izgalmasnak is tűnhet egy-egy szám, egy-egy test, ez még a "nyuszis magazin"-ra is igaz. (Azt mondjuk sohasem értettem, hogy ha mindenki tudja, mit jelent a brandre utaló brand jelző, ami mégsem maga a brand, akkor minek használják, de mindegy.)

Nem tudom, más hogy van vele, de nekem  egyre inkább úgy tűnik, hogy hat-nyolcféle "alkatrészből" (haj, szem, orr, száj, mell, láb, fanszőrzet, nagyajak) bármelyik mai címlaplány rekonstruálható lenne.

A Playboy legfrissebb számának címlapján egy általam nem ismert mellű hölgy mutogatja a kebleit, mellette a mottó: "Aki még soha nem vetkőzött".

Kíváncsi lennék - pusztán technikailag -, hogyan fürdik...

A kép innen van: http://www.ciaccess.com

Kezdjünk két coming-outtal:

1) Én bizony az Interspar áruházaiban intézem a nagybevásárlásaimat.

2) Az időszakonként jelentkező pontgyűjtő akciókba is be szoktam kapcsolódni, függetlenül attól, hogy tudom: a pontokért vehető (majdnem képzavar) "ajándékok" szépen be vannak árazva a vásárlásomba. Na mindegy, ennél nagyobb perverzióm sose legyen.

A legújabb akciójuk azonban nálam is kiverte a biztosítékot. A dolog lényege, hogy vásárláskor 4.000 Ft-onként adnak egy Hupikék Törpike figurát. Sőt, a figurák csomagolásába még ún. törppontokat is helyeztek, három törppontért pedig - némi készpénzes ráfizetéssel - pedig kiegészítőket (értik, ugye!!!???) lehet vásárolni.

Akit érdekel, járjon utána, én meg nem adom az akció linkjét!

Azon már meg sem lepődtem, hogy máris felháborodott Homár poszt született a dologról.

Viszont elgondolkoztatott, hogy milyen marketing indokok játszhattak szerepet ennek a hipergagyi akciónak a bevezetésében. Persze joggal kérdezhetné bárki, hogy kifutó Kappa táskák és átlagos késkészletek pontgyűjtő akcióban való szerepeltetése mennyivel nívósabb? Én erre azt mondom, hogy sokkal. Mondjuk pusztán azon tárgyak használati értéket tekintve is. (Jó, az is nyilván úgy történt, hogy beesett hozzájuk néhány ezer darab ingyencucc, és pénzt csináltak belőle. De legalább volt az akció mögött termék!)

Gondolom, sokan emlékeznek még a kilencvenes elején magazinok hátulján hirdetett "igazi bomber dzseki"-re és a hasonló színvonalú termékekre. A gagyi árukapcsolást nálam egyébként a Reader's Digest vezette, húsz forintos, semmire sem használható "olvasólámpákkal" (most elárultam magam, hogy anno beugrottam nekik...) és ugyanilyen színvonalú beetetésekkel.

Mindenesetre őszintén remélem, hogy a Spar marketingesei csak egy rossz viccnek szánták ezt az egészet, és soha többet nem jut eszükbe ilyen idiótaság.

A minap cikket közölt a Velvet egy általam nem ismert, ismert mellű emberről, aki bár állítása szerint napi százszor (na jó, nyolcszor, ha emlékeim nem csalnak) eszik, mégis anorexiás.

Marha meglepő. Mindenhonnan dől az agyonfotosoppolt, látszólag tökéletes nők (emberek) látványa, milliók végeznek önkínzást, mivel  alsóbbrendűnek gondolják magukat, mert az élet nem fotosoppolta meg őket vagy nem úgy, mint az újságban (és mégis gyönyörűek, mert természetesek!!!), de azért egy utolsó senki legkevésbé sem érdekes öngyilkossági kísérletéről cikket kell írni. Ehh...hagyjuk, nem erről akarok szólni.

Inkább arról , hogy a cikk végén ott virít egy szövegdoboz, amelyben a hülye olvasónak elmagyarázzák, mi az a BMI Index, mit mutat, és melyik értéke mit jelent. 

A kép innen van: www.fitbuff.com

Figyelem! A következő idézet kizárólag a leegyszerűsítő gondolatok és leegyszerűsítő médiabeli közlések iránti ellenszenv és elleni figyelmeztetés miatt került ide. A benne szereplő információk nem teljesek, a leírt formában történő értelmezésük ártalmas lehet!

BMI Index

Magasságunk és testtömegünk ismeretében - az ún. BMI (Body Mass Index, vagyis testtömeg index) révén - megállapítható, hogy aktuális testtömegünk ideális, vagy sem. A BMI értékünket úgy kaphatjuk meg, hogy a kilogrammban mért testtömegünket elosztjuk a méterben kifejezett magasságunk négyzetével.

Amennyiben a BMI 18,5 és 24,9 közé esik, akkor a testtömegünk ideálisnak tekinthető; ha 25,0 és 29,9 között van, akkor túlsúlyról; ha 30,0 és 34,9 között van, akkor elhízásról; ha 35,0 és 39,9 között van, akkor súlyos elhízásról; 40,0 felett már igen súlyos fokú elhízásról beszélünk. A 18,5 alatti érték soványságot jelez. Forrás: Fitt Élet

Így, egyszerűen, általánosan. Szűkítő vagy épp megengedő kitételek nélkül. És ezen az sem változtat, hogy az eredeti oldalon - igaz, zárójelben - ott szerepel a következő: "(A BMI kategóriák statisztikai átlagok alapján kerültek meghatározásra, és nem veszik figyelembe az egyéni testfelépítésbeli különbségeket. Ezért pl. a nehézatléták, komoly fizikai munkát végzők között - a testtömegen belüli nagyobb csont- illetve izomarány miatt - vannak olyan személyek, akiknél a magasabb BMI érték önmagában félrevezető lehet.)"

Ne legyen illúziónk: mai rohanó - persze, hogy rohan, mert "rohantatják"... - világunkban már csak ez a szövegdoboz marad fenn, jár kézről kézre, okoz lelki és testi problémát a vadul számolgató átlagolvasónak. Mert az adatok ott fognak villózni az agyakban, függetlenül a testalkattól, az izomzattól, a csontozattól, az esztétikai látványtól, minden életszerű vagy még inkább racionális ténytől, de adott esetben emocionális megállapítástól ("én így szeretlek, drágám!").

"A média felelőssége..." - halljuk, olvassuk napjában ezerszer. A média elvben létező felelőssége éppen az ilyen "médiát" ölné meg, ezért a gyakorlatban nem létezik ez a felelősség. Ezt felelősségem teljes tudatában állítom.

Got a licence to kill - énekelte anno Gladys Knight a hasonló című James Bond film címdalában. A tegnap esti híradót hallgatva az jutott eszembe, vajon a mi politikusaink honnan szerezték felhatalmazásukat és hol hordják a engedélyüket a hülyeségre. Pontosabban arra, hogy mindig minden pillanatban azok legyenek. Felelősség és felelősségre vonás nélkül.

A dolog apropója, hogy az illegitim Bajnai, aki a nép felhatalmazása nélkül mert miniszterelnök lenni és szintén a nép felhatalmazása nélkül mer népnyúzó intézkedéseket hozni, ki mert menni Barrosohoz Brüsszelbe. Mondjuk nyilván sokat jelent, hogy az EU támogatja a magyar megszorításokat, de hát ha már egy szervezet pénzt ad, akkor illik gazsulálni egy kicsinykét.

A kép innen: www.proprinttransfers.co.uk

Az ellenzék reakciója persze nem késett, szinte rögtön rávágták, hogy a kormány semmilyen felhatalmazással nem rendelkezik a megszorító intézkedések megtételére.

Bár tudjuk - mert megtanultuk a saját bőrünkön -, hogy a politika a győztesek műfaja, s ha győztél, teljesen mindegy, mit tettél vagy mondtál korábban, azért nem árt egy rövid eszmefuttatás.

1) Ha minden a normális rend szerint halad, egy év múlva parlamenti választások lesznek. Amit természetesen a Fidesz nyer, ez axióma minálunk, nem kell bizonyítani.

2) Nem valószínű, hogy addigra olyan mértékben sikerül rendbe tenni a gazdaságot, hogy a most készülő megszorítások mindegyike visszavonható lenne.

3) Függetlenül attól, hogy egy-két szociálisan és emocionálisan fájó, de jelentékeny kiadáscsökkentést nem generáló intézkedést hangulatjavító jelleggel visszavonnak majd, a legjobb esetben is marad jó néhány, ami "kellemetlenül" érinti a lakosságot, annak nagy részét. A legrosszabb esetben további megszorításokra lesz szükség.

4) Mindezekből következően: a valószínűleg nagyon nagy többséggel megválasztandó Fidesz-kormánynak tovább kell nyúzni a népet, habár ideológiailag erre csak és kizárólag azért lesz szükség, mert a "komcsik ellopták a pénzt". 

Ettől függetlenül annak a kormánynak sem lesz felhatalmazása a néptől semmiféle népnyúzó intézkedés bevezetésére, fenntartására. És akkor majd újabb hülyéket lehet csatasorba állítani, a hülyeség meg-, és kimagyarázására.

Sokáig azt gondoltam, politikai "elitünk" nagyjából egy kisdedóvó szellemi szintjén mozog. Aztán módosítottam bölcsődére. Később elmegyógyintézetre. Ma már úgy látom, szellemi (alul)teljesítés szempontjából nincs hozzájuk fogható mélypont. Elfogytak a jelzők, a hasonlatok, talán még a metaforák is. Egy dolog viszont örökké megmarad: a kép utal rá...

A lényeg pirossal kiemelve. Egyebekben no komment...

Ha végtelenül toleráns és megengedő vagyok, az 1995-ös Vírus (Outbreak) c. film csak és kizárólag azért elviselhető valamelyest, mert René Russo is játszik benne, és hál' istennek életben marad.

Maga a film cselekménye azonban annyira amerikai és elnagyolt (vagy Verza Éva, bár tudom, hogy nem vica hanem vice), hogy a kedves alkotók fejenként megérdemelnének egy-egy motaba-koktélt.

Többször leírtam - és még hányszor le fogom -, hogy az emberiség (csakazért sem írom nagy kezdővel!!!) az évezredek során szinte semmit nem tanult, persze miért éppen most tanulna meg bármit is a válság hatására, a gazdasági szokások, társadalmi stílus és morál kérdéskörében.

Úgy látszik, a krájzisz már nem hír, szaladunk tovább és hiszünk aban, hogy pusztán az újdonság elmúltával maga mint probléma is meg fog szűnni.

És már itt az újabb szörnyülködni való, a sertéspestis, a média sem ér rá lazsálni, riogatni kell megint, eltúlozni mindent, fészbúkon és máshol percenként követni a fertőzés terjedését, a halottak számát, mintha csak a moziban ülnénk (attention: nem kacagni a filmen, mert szátokba repül az édibédi vírusocska!!!).

Ha az egyik hivatal szárazon, tényekre alapozva próbálna meg racionális maradni, máris jön egy másik, tegnap még távol voltunk, ma már nálunk is van két gyanús eset, néha meglepődöm, miért nem írnak ki valahol valamilyen nagyemberek Kipusztulási Versenyt, fődij egy aranyozott Versace sírkő.

Sosem felejtem el, lassan tíz éve tele volt a világsajtó a szivacsos agyvelőgyulladás híreivel és rémhíreivel, le is ment a marhahús ára, életemben nem ettem annyit, mint akkor, és bár a közeli hozzátartozóim néha ennek tudják be ingadozó szellemi képességeimet, természetesen semmi negatív hatása sem volt a dolognak. (Emlékszik az akkori hisztire valaki????)

Úgy sejtem, most is hasonlóról van szó, hírversenyől, tőzsdei spekulációról, a WHO pénzszerző akciójáról, persze majd meghal néhány száz ember, de hát az emberélet sohasem számított a történelem folyamán. Most így látom, és bízom is, hogy így van, hiszen kétségkívül ez a jobbik szcenárió!

Mert azért egy apróságra nem árt felhívni a figyelmet: bármennyire is biztonságban érezzük magunkat, a Természetet még mindig nem ismerjük és nem uraljuk teljesen. Azaz bármikor jöhet egy Motaba, amelyik nem lesz tekintettel a hírversenyre és válogatás nélkül fogja ölni a médiag*ciket és azokat is, akik még tévét sem láttak életükben.

Illene felnőnünk, nekünk embereknek.

Ehhez emlékeztetőül itt van egy gyönyörűség, a HIV vírus képe. Lehet csodálni...

Kis színes volt a tegnap esti Híradóban (RTL Klub), hogy három összekötött hajó elszabadult el a Dunán, és a Margit híd pillérének ütközött (nem hajó ez, hanem tutaj!).

Egy régi Tarhonya szám jutott eszembe a hírről, bár az vonatokról szól...

Ha  elszabadulnak a vonatok
(Faggyas - Lukács)

A gyalogos felüljáró néptelen,
Odalent fura táncot jár a sín,
Csavarok törnek, vasak hajlanak,
Ölelkeznek a talpfák romjain.

Vonat közeleg, magányos vonat,
Küld egy csodálkozó sípjelet,
Nézi a tönkrement vágányokat
És örökre elhagyja a síneket.

Ó, ha elszabadulnak a vonatok,
Valami akkor kezdődik el...

Mai díszpéldányunk két feltételnek is eleget tesz:

1) Hülye matricákat ragaszt az autójára.

2) Versenyre, mi több, harcra hív fel.

Gyurcsány és Bajnai közül melyik a romantikus és melyik a gyakorlatias szerető?

Gyurcsány a romantikus, mert azt mondja, hogy "nem fog fájni".

Bajnai a gyakorlatias, mert azt mondja, hogy "mindenkinek fájni fog".