Magyaridióta

A pénteki napom nagy része - sosem építjük így fel a kapitalizmust, bakker - azzal telt, hogy elsősorban TaTa86 kollégával folytattam - a saját tevékenységemet is bőven beleértve - nem túl magas színvonalú vitát Fedor blogján, ráadásul az adott poszt témájától eléggé távol, ezúton is elnézést kérek érte a magam nevében.

Olcsó és méltatlan folytatás lenne azt írni, hogy "én voltam a hülye", meg hogy "idiótákkal nem érdemes vitatkozni", de közel sincs így, ugyanis - ahogy majd a későbbiekben kifejtem - sokat tanultam, többek között egy olyan kérdésemre is választ kaptam, amelyre évek óta keresem az elfogadható feleletet.

Az elmúlt hetek, hónapok legizgalmasabb szellemi kihívása annak a kérdésnek a megválaszolása volt, hogy vajon mi okozza a kormány pozitív megítélésnek változatlanságát a társadalomban. Nem önmagában a Fidesz töretlen népszerűségét - hiszen például a foci is népszerű hazánkban, márpedig a XXI. századi fogalmak szerinti labdarúgás nem is létezik Magyarországon -, hanem azt, hogy a  Fidesz gyakorlatilag  bármit tehet, az általuk elkövetett - a szocialistákkal összemérve - ugyanolyan vagy még nagyobb simlik, gazságok és hazugságok nemhogy nem verik ki a biztosítékot, hanem sok esetben még találkoznak is a szimpatizánsok helyeslésével.

Sőt tovább megyek: régóta nem értem, miért van az, hogy az antikommunista Pisták, és benne főként a fiatalabb - leghangosabban a huszonéves - korosztályok a szocialisták nyolcéves kormányzását, és különösen a 2006-2010-es időszakot, valami sötét, elviselhetetlen diktatúrának állítják be, miközben például a médiatörvény kapcsán a sajtószabadságért folytatott tiltakozást egyszerűen csak a balliberálisok hisztijének tulajdonítják.

Az okok egy részére már rájöttem, azokat ezen a blogon is többször fölfedtem már, ám az említett vita döbbentett rá a demokráciafelfogás kicsavarodottságának egyik fontos okára.

De hadd mondjam el ezt a három nappal ezelőtti szavaimmal (az elgépeléseket javítottam, a kiemelés tőlem):

Bármilyen furcsa például, én ma is tanultam, mégpedig tőled: rájöttem, hogy a te korosztályodnak a sajtószabadság azért nem kérdés, mert olyan korban nőttetek fel, amikor bárki bármit elmondhatott, leírhatott, UGYANAKKOR a 2006-os rendőri erőszak volt az első olyan esemény, amikor egy korábban teljesen természetesnek tűnő demokratikus szabadságjog korlátozásával találkoztatok, ezért ehhez mértek mindent, és a "virtualitás", valaminek a lehetősége ezért nem jelent számotokra fenyegetést. Ezt ma értettem meg, ez ma kristályososdott ki és lett teljesen világos a számomra. Ezt köszönöm.

Egy ideje már azt pofázom baloldali, balliberális vagy simán csak normális bloggertársaimnak és barátaimnak, hogy a saját gondolkodásmódunk mentén történő érvelés vagy felháborodás vagy meggyőzési szándék nem vezet sehova. És ugyanígy: ha bármely politikai erő valaha is le akarja váltani a Fideszt, először meg kell értenie annak szimpatizánsait, az ő gondolkodásukat. És ezen az sem segít, hogy innen nézvést idióták gyülekezetével van dolgunk, mert ezek a másként gondolkodók sokan vannak és például fegyelmezetten szavaznak.

És bár a meggyőzésükre nem sok reményt látok, legalább elgondolkodtatni néha már sikerül őket.

Megjelent Holdrabló blogján, 2011. január 28-án

Kicsit meghökkenve olvastam az egyik helyi online termék össztüzét a tegnap esti, Kossuth térre (Debrecen, Hungary) meghirdetett csendes demonstráció kapcsán. A félresikerülten gúnyos írások először neveket akartak. Hogy kik állnak a demonstráció megszervezése mögött? Ha már erről szó esett, kaptak a névtelen bloggerek is, teljesen jogosan, rohadjunk meg ott, ahol vagyunk, mert hát így könnyű firkálni. Megsúgom: nem könnyű. Kurva nehéz. Könnyű az lenne, amit az udvari média tesz: névvel, fotóval himnuszokat írni bölcs vezéreink cselekedeteiről, egzisztenciális hátterű mély csendbe burkolózva a nagy emberek mellényúlásai kapcsán vagy éppen gondolatnélküliségtől vezérelve, habzó szájjal nyírni a másik oldalt. Még ha némi humor lenne a dologban, talán. De nincs. Mert hát így könnyű. Persze példát is mutathatna a most nem nevesített portál. Kommentelőiknek (kik legszívesebben zsidóznak-cigányoznak egy egészségeset, legyen szó bármilyen jellegű hírről vagy cikkről, kell is az, különben hol marad a haza üdve) megüzenhetnék, hogy innentől kezdve ne nickneveken, hanem becsületes nevükön, valós e-mail címüket megadva szíveskedjenek vért követelni. Mert hát így könnyű firkálni.

Bloggeralázási kísérlet és kemény tényfeltáró, megválaszolatlan kérdések után aztán jött a szenzáció. A portál kiderítette: a rendőrség nem tud arról, hogy bármi is lenne a debreceni Kossuth téren. Mert ez a “csürhe” (Kik? Neveket akarunk és most!) be sem jelentette, hogy ők ott tiltakozni akarnak. De szép ez. Úgy megnéztem volna, ahogy kiszáll a rendőrség, és kemény farkasszemet néz azzal a száznéhány emberrel, akik egyetlen nyomorult mécsest helyeztek a Kossuth szobor talapzatára.

Apropó: volt olyan aki ezen háborodott fel. Hogy mécsesekkel szentségtelenítik meg Kossuth apánk szobrát. Amikor kisnyilasok üvöltöttek ugyanarról a szent helyről, az nem fájt nekik. Csak a mécsesek. Azok végzik a pusztítást, nem a verbális agresszió.

Valamit összekutyultak a tanult kollégák. A tegnapi nap nem világmegváltásról, nem puccsról, nem kormánybuktatási akciózásról szólt. Néhányan kiballagtak a térre, elbeszélgettek egymással, meggyújtottak pár gyertyát, aztán szépen hazamentek. Tiltakoztak? Igen. Elérnek vele valamit? Nem sokat, néhány soros híren kívül. De éltek a legalapvetőbb jogukkal. Valamire, amitől most visszhangzik az ország és Európa, nemet mondtak.

Mindössze ennyi történt tegnap este a debreceni Kossuth téren.

Nem kellene ennyire rettegni attól a néhány mécsestől. Egy kicsit világosabb lett fényüktől az a kevéske idő. 

Fellélegezhetnek a helyi kíváncsiak: ma már minden újra kényelmesen sötét.

1) Már a szocialisták idején sem szerettem, amikor az ellenzék a kormány gépjármű-beszerzésein lovagolt, meg luxuskormányozta a kabinetet, mert elfogadom, hogy ahogy a vállalati felsővezetők, úgy a politikusok segge alá is biztonságos és  elegáns, következésképpen drága vagy legalábbis az átlagnál drágább autót kell tolni. (képinnen)

2) Ugyanakkor én magam az életet (többnyire, hehe) a praktikus oldaláról szemlélem, tehát az urizálást, bármilyen furcsa is, stílustalannak tartom, ami persze nem azt jelenti, hogy a luxus- vagy luxusjellegű termékek gyártása en bloc fölösleges lenne, de ha egy egyszerű példával akarnám illusztrálni a hozzáállásomat, akkor azt mondanám: minek a magyar utakra Lamborghini.

Néhány megjegyzés azért Lázár János okulására és épülésére:

3) Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezek a fiúk is a napköziotthonos óvoda szintjén vannak szellemi fejlettségben, azaz a hatalmat és a pozíciót kizárólag azért kívánják annyira, hogy a gyermekded álmaikat valóra váltsák, például, hogy olyan autó legyen, lehessen a fenekük alatt, amilyenről 4-5-6-7 évesen álmodoztak.

4) Igazán biztonságos és jó felszereltségű autót (pl. Saab, Volvo, stb.) is lehet jóval olcsóbban venni (így bérelni is).

5) A lóerő rohadt fontos, leginkább azért, mert Magyarországon hivatalosan nincs nolimit, tehát ha szabályosan akar valaki közlekedni - és egy országgyűlési képviselőtől, polgármestertől, frakcióvezetőtől, Orbán seggevégétől ez minimális elvárás lenne -, akkor sztrádán is csak 130-cal tud menni, ahhoz meg mi a fenének a 450 lóerő.

6) Ha már állandóan arról papolok mint politikus, hogy nincsen pénz, olyannyira, hogy még a nyugdíjpénzeket is kénytelen vagyok ellopni, akkor legalább az ilyen jellegű urizálásokat  és a velük járó kiadásokat (900 ezer forint havonta!) illenék kerülni. Persze azt is tudjuk, hogy a politikai munkamegosztás jegyében Fletóék hazudtak reggel, hazudtak este és hazudtak éjjel, viszont a munkaidőt (nappal) meghagyták a Fidesznek.

7) Pártunk és kormányunk valamint csatolt részei sajnos a taknyolásban sem különböznek szocialista elődeiktől, mert azt is lehetett volna mondani, hogy Lázár úr kimondottan ilyen kocsit szeretett volna, egyszerűen mert köll neki, régi szerelem ez már, és sokáig plátói volt csak, hát az egész nép érdeke a beteljesülés - de nem, nekik rögtön el kell kezdeni félrebeszélni, hogy aszongya, nem is a Lázár úr választotta, meg csak oda szeretne érni (gondolom szabályosan, ld. az 5. pontot), meg fontos a biztonságos ótó, valamint ilyen és ehhez hasonló blődlik.

Az egésszel egyébként kizárólag annyit szeretnék mondani: ha valakinek voltak esetleg korábban illúziói, hogy ezek majd mások lesznek, az lassan leszámolhat a saját gyermekded álmaival, cserében elárulom, hogy ezeket a pofákat viszont 20-30 évig kell majd nézegetni.

Közelegvén a határidő, felhívtam életem párját és egyben a figyelmét arra, hogy lassan el kell ballagnunk a Nyugdíjbiztosítóhoz, nyilatkozni a magánpénztárban maradásról (neki csaknem 3 millió forintja gyűlt össze eddig a magánszámláján, nekem alig valamivel több mint egymillió). Mire azt mondta, hogy találkozott az egyik magánnyugis barátnőjével, kikérte a véleményét, és majd elmondja, mit hallott a csajtól, de nem telefontéma, este beszéljük meg. (képinnen)

Nem ért sem váratlanul, pláne nem hidegzuhanyként aztán amit elmondott, mert mindegyik ténnyel, tény jellegű adattal illetve vélelmezéssel már korábban is tökéletesen tisztában voltam. Az útmutatás lényege egyszerű volt: tilos a magánkasszában maradni!

Az indoklás pedig két fő csapás mentén haladt:

1) A szolgálati jogviszony elvesztésének elkerülése. Ha feltételezzük - én nem teszem, de sokan igen -, hogy harminc év múlva még lesz állami nyugdíj, akkor valóban nagyon keveseknek éri meg maradni - egyébként ezt is több helyütt kielemezték már.

2) A listázás, a maradók vegzálása, egzecíroztatása. A magánnyugdíj-rendszerben maradók bizonyos tekintetben saját maguk hajtják a fejüket a tiló alá, mert listájuk egy gombnyomással elkészíthető, az pedig pillanatok alatt kideríthető, közülük kinek van vaj a fején vagy kin van támadási felület (mindenkin). Azt már egy államigazgatásban dolgozó másik barinő (annyira okádék ez a szó, hogy kénytelen vagyok használni) mesélte, hogy egyenesen utasításba kapták: tilos maradni - és ki az, aki az állásával, az egzisztenciájával játszana, főleg ki az, aki ki akarna kerülni az állami meleg akolból!? (Zárójelben jegyzem meg, hogy a törvény pontos címe: a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggö egyes törvények módosításáról - szóval szabad nyugdíjpénztár-választás, mi? Kac-kac.)

Mindezen érvek hatására a párom végül is úgy döntött, hogy nem marad magánpénztári tag. Mondtam neki, hogy én maradok.

- És mi lesz, ha elkezdenek baszkurálni, például ha az APEH [nem APEH az, drágám, hanem Nemzeti AVH...] elkezdi vizsgálni a cégedet? - kérdezte.

- Akkor fogadok egy jó ügyvédet, és megpróbálom elkerülni, hogy tönkretegyenek - válaszoltam.

- És mi lesz, ha az üzleti partnereidre is rászállnak, őket is kicsinálják?

- Akkor életem végéig szégyellni fogom magam - mondtam, miközben fülemben csengett egy ügyvéd barátom sok évvel ezelőtti mondata: "Ha Magyarországon valakinél semmit sem találnak, akkor jön a számviteli fegyelem megsértése, mert azt mindenkire rá lehet húzni".

- És megéri? - kérdezte bánatosan, de beletörődve (elvégre elég régóta ismer már).

- Nem, de ismered az álláspontomat: ha egyszer előre hajolsz és hagyod magad megdugni, akkor sohasem lesz vége.

És ha már Ákossal kezdtem a címben, hadd fejezzem be vele ugyanúgy. Ugyebár van őnéki egy száma, A bosszú népe című alkotás, ami annak ellenére, hogy nem egy jól sikerült dal, mégis kultusznótává nőtte ki magát a jobboldalon, mert olyan klafán ráillik a szocialistákra, liberálisokra, egyszóval mindenkire, aki nem nemzeti. (Illetve bárkire, akire rá akarjuk illeszteni, mert úgy gondoljuk.)

Nos, ha valóban bekövetkezik a posztban előre jelzett boszorkányüldözés, akkor ez a bosszúnépezés is, mint oly sok minden (ha nem minden), szépen visszaszáll majd a nemzeti kormány fejére, ami ugyan a meghurcoltaknak nyilvánvalóan nem szolgáltat majd igazságot és nem nyújt majd vigaszt, és ami még rosszabb, a sok elvakult hőbörgő szemét nem fogja felnyitni, de talán a sokadik pofon azok közül is sokakat észhez térít majd, akik most még az áhitattól ájultan hevernek az Orbán Viktor produkálta gőzölgő szarkupac előtt.

Ma 8 óra 40 perckor leadtam a Nyilatkozatomat a magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszony fenntartásáról.

Szombaton Ürömön jártam, és a feledékenységem miatt kétszer is megfordultam a CBA helyi büszkeségében, ahol egyébként a bejáratnál Borbás "Mindigvigyor" Mária egész alakos papírmasé figurája fogadja a kedves vásárlót, de ez itt most mindegy.

Sokkal inkább az tűnt fel, hogy mintegy helyi folklórelemként, az autós kollégáknak ugyancsak problémájuk akadt a kijelölt parkolóhelyekre történő beállással.

Ami még akkor is felszólalásra érdemes, ha egyenként kellene letörni az ujjait annak a hivatalnoknak, aki úgy határozza meg a parkolóhelyek számát (vagy annak a megbízónak, aki úgy építteti meg a parkolót), hogy ha az ember a kijelölt vonalak közé áll be, akkor valóban baromi kényelmetlen a ki- és beszállás.

Mottó: Ne vitatkozz hülyékkel, mert lehúznak a szintjükre és ott megvernek a rutinjukkal! (egy hasonló okosságról képinnen)

Több közismert blog is felfedezte és kiposztolta, hogy a Deutsch Tamás által bejelentett Facebook-oldal, az ELÉG (csak azért sem linkelem, bár a hozzászólásokból szociológiai nagydoktorit lehetne írni) kamu személyazonosságokkal illetve vélhetően a polgári ökörkörök mozgósításával, a Facebookon eddig még nem regisztrált szimpatizánsok bevonásával növeli a rajongói számát, elsődleges célként sejthetően a sajtószabadságért indított kezdeményezés legyűrését tűzve ki célul.

A satnya és ráadásul lopott ötlet nem lep meg, főként mert a csodálkozáson már akkor túlestem, amikor Orbán Strasbourgban azt állította, hogy a választásokat a Facebookon nyerték meg. Orbán persze sokkal okosabb annál, mintsem ne látná be: az internet uralja a fiatalabb korosztályok mindennapjait, a Facebook pedig az internetet, következésképpen célszerű úgy tennie, mintha köze lenne ehhez az egész internetizéhez, például tudná a mások által nyitott és karbantartott Facebook accountja belépési nevét és jelszavát.

A válasz persze nem késett soká, szorgos kezek létrehozták az Elég az ELÉG-ből oldalt (jó, tudom, Elég a hazugságokból a neve), amire válaszul majd lehet, hogy valaki létrehozza az Elég az "Elég az ELÉG-ből" oldalt, és így tovább - az egész sztoriból végül is egyetlen embernek, Mark Zuckerbergnek hajtva hasznot.

Orbán Viktor házi szájhősével kapcsolatban már tettem rá utalást, hogy a teljesen nyilvánvaló idiotizmussal, közelebbről a Fidesz és csatolt részei módszereivel szemben kizárólag egyetlen, valamelyest hatékony eszköz létezik: ez pedig az ignorálás. Néha persze nehéz megállni, hogy az ember ne kezdjen el vitatkozni, főképp, mert akár hosszabb időn keresztül is hajlamos azt gondolni, hogy a józan érvek valamint a körültekintő és visszafogott vitastílus hatással lehetnek a másik félre, de ez csak hiú ábránd (így jártam én Demim úrként például az index Fórumában blokival, aki egyébként inkább volt komplett elmebeteg, mint Fidesz-droid).

Nota bene: a Fidesz-bandát (nevezzük így átfogóan a pártot és rajongóit) képtelenség legyőzni a saját eszközeivel. Nem csak azért, mert ők emelték csaknem az államvallás szintjére az arcátlan és cinikus, a tényekkel mit sem törődő szembehazudozást, hanem legfőképp azért, mert módszereik működése és hatékonsága a józan szemlélő számára egyszerűen érthetetlen. 

A Fidesz helyzeti előnye több rétegű:

1) Az erő és a csordaszellem. A győzteshez tartozni jó - ez igaz a támogató, ún. lelki odatartozásra is. Különösen jó egy olyan győzteshez tartozni, amely (vagy aki) szinte korlátlan hatalommal rendelkezik, és amelynek győzelme, uralkodó szerepe hosszú távú, akár évtizedekben mérhető.

2) Az ideológia és az éberség. A magyar különösen szívesen hibáztat és okol másokat saját sorsának nem megfelelő alakulása miatt, és különösen fogékony a népmesei világnézetre. Azzal, hogy a Fidesz a kommunistákat kiáltotta ki minden bajunk okozójának, nem csak a szocialistákat lehetetlenítette el politikailag örökre, hanem egy ellenségképet is adott a magyar nép egy tekintélyes hányadának. Ennek az ellenségképnek az az egyik legfőbb ismertetőjegye, hogy nem feltétlenül kötődik konkrétumokhoz, azaz elég, ha valakire rámondjuk, hogy kommunista, és több vagy más indok már nem is kell.

Természetesen az ellenség sohasem alszik, ezért mindig késznek kell lenni a harcra. Számukra ezért nem érv, hogy "ha nem tetszik, ne nézd", "ha utálod, nem kell elmenni, meghallgatni" és így tovább. Mindent és mindenkit szemmel kell tartani, mert sohasem lehet tudni, honnan érkezik a támadás, és ugyanígy: minden ellenséges vagy annak vélt személyt, médiát, üzleti vállalkozást, stb. el kell hallgattatni, be kell tiltani, fel kell számolni, át kell nevelni (vagy elpusztítani).

3) A stílustalanság mint stílus. A Gonosz, az Ellenség ellen természetesen minden eszköz megengedett. Az elmúlt években nem csak azt nem értettem, hogy miért kell szétsípolni, szétdobolni, szétnádihegedűzni a kormányprti rendezvényeket és az állami ünnepeket, hanem hogy egyáltalán miért kell odamenni, ha az szívszélhűdést okoz. Ma már értem: egyrészt ez felel meg az adott csoport kulturáltsági szintjének, másrészt, ha mással nem is, legalább ezzel lehettek valakik a saját szemükben. És ez az a szint, ahova nekünk nem szabad lemennünk, mert velük szemben esélyünk sem lehet.

Van-e remény? - kérdezhetné bárki mindezek után .

Nekem szent meggyőződésem, hogy ha nem lesz valami csúnya gebasz a világgazdaságban - és őszintén bízom benne, hogy nem lesz, ne is legyen! -, akkor ezek a gyerekek húsz, de inkább harminc évig  a nyakunkon lesznek. Akár civil, akár politikai megbuktatásukra nincs sok esély, mert azt a szervezettséget és összetartást, amit ők produkálnak, egyetlen kérdéseket feltevő, konszenzusra, egyeztetésekre építő, a vitákat felvállaló alakulat sem lesz képes produkálni.

Eszközök azonban mégis léteznek a kontrollra, a józan ellenállásra. Például különösen fontosak lesznek a jövőben a civil kezdményezések, amelyek nem politikai alapon és nem a kormány ellen, hanem egyes intézkedések ellen vagy azok kijavításáért szerveződnek majd.

És bármennyire is csüggesztő lesz a helyzet évek múltán, nekünk is itt kell lennünk, és a lehető leghiggadtabban (tény, hogy ez már most sem sikerül mindig), de legalábbis a dolgok sok aspektusát figyelembe véve és mérlegelve kell elmondanunk véleményünket egy-egy adott helyzetről.

De még egyszer mondom, hogy egyet viszont nem szabad: felvenni a kesztyűt, és az ő szintjükön, az ő stílusukban csatázni, mert az ilyen harcot semmiképpen sem nyerhetjük meg.

Az egyik kedvenc feladványom annak a problémának a megoldása, hogyan tájékoztassuk egy levelezőcsoport minden tagját arról, hogy a Válasz mindenkinek gomb használata fölösleges. Mert bár - mint legegyszerűbb megoldás - adja magát a kattintás a Válasz mindenkinek gombra, ez a módszer egy szempillantás alatt önellentmondásba kever és nevetségessé tesz.

Ez jutott eszembe, ahogy ismét és már sokadszor futottam át Bayer Zsolttal foglalkozó cikkeket, posztokat. Mert miközben azon gondolkodtam, jó lenne írni egy posztot arról, hogy ne foglalkozzunk Bayer Zsolttal, rögtön tudtam, hogy egy Bayer Zsoltról szóló poszt tovább élteti Bayer Zsoltot, a cél pedig éppen ellentétes ezzel.

Bayer Zsolttal egyetlen baj van - ugyanaz, ami megbízóival (haverjaival) és mindazokkal akik egyáltalán lehetőséget adnak neki a megszólalásra, véleménye kinyilvánítására, netán még ki is tüntetgetik ilyen-olyan díjakkal -, nevezetesen, hogy egy paranoiás, üldözési mániában szenvedő, utolsó bunkó. Minden további trágyaszagú jelenség, amely körbelengi őt, ebből eredeztethető.

Ugyancsak komoly probléma, hogy minden egyes ellenvélemény, herótozás, kioktatás, esetleg jobbítási szándék nemhogy nem gyengíti, de erősíti az ilyen humanoidokat, meggyőződésüket, hogy jó úton járnak, olyanok ők, mint a Gonosz az Ötödik elem c. műremekben: minél több rakétát lőnek ki rájuk, ők annál erősebbé válnak.

Hagyjátok tehát békén Bayer Zsoltot, ne foglalkozzatok vele, mert egyrészt nem érdemli meg, másrészt az ilyen egyedeknek a legnagyobb büntetés nem a visszaugatás vagy visszakurvaanyázás.

Hanem hogy mi, azt egy párbeszéddel világítom meg, melyet sok-sok évvel ezelőtt folytattam egy munkatársammal:

- Nem szeretsz, ugye? - kérdezte az illető.

- Rosszabb - válaszoltam én.

- Utálsz?

- Rosszabb.

- Hogyhogy? - kérdezte csodálkozva.

- Közömbös vagy.

És higgyék el, ez a legszarabb.

Bizonyára önök is ismerik azt az érzést, amikor ülnek a tévé, pontosabban a tévévetélkedő előtt, és kenik-vágják a válaszokat, miközben szerencsétlen versenyző a stúdióban gyöngyöző homlokkal képtelen még arra a kérdésre is választ adni, hogy az ismert műdalban milyen színűre van a rácsos kapu festve (megtörtént).

És miközben nagyképűen és harsányan szidalmazzák a szerencsétlen hülyét, gondolatban már el is költötték a helyes válaszokért járó tíz- és százereket, ha nem milliókat, szegény valódi versenyző pedig megszégyenülten mehet vissza a Tescóba, felrázni az ötliteres műnarancs-üdítőket az italosztályon.

Nos, valahogy én is így éreztem magam ma (is), immáron nem először, miközben Orbán brüsszeli helytállását néztem online. Helytállást írtam, és nem véletlenül: Orbán ugyanis magabiztos volt és lehengerlő, csodálkoznék, ha már holnap nem a róla szóló egész oldalas dicshimnusszal jelenne meg a Magyar Nemzet. És e tekintetben teljesen mindegy, hogy az internetizé előtt a kezem is ökölbe szorult a Nemzetvezető hazugságáradatát hallgatva, mert minden támadás, ami ellene irányult, úgy pattant le róla, mint hurkapálcanyíl a páncélozott harci jármű oldaláról.

Meg kell állapítsuk, hogy a világ (igazából persze csupán azok, akik lehetőséghez jutnak megmérkőzni vele) jelenleg még kevés Orbán Viktorhoz, kevés az eszéhez és a magabiztosságához, kevés a legyőzéséhez.

Az első, talán legemlékezetesebb leégés Sváby András nevéhez kötődik, aki akkoriban a Napló nevű borzalmat jegyezte. Szánalmas volt a pali, ahogy felkészületlenül, zavartan, a papírjait böngészve és egynémely közismert Orbán-ellenes lózungot elhebegve próbálta meg kellemetlen helyzetbe hozni az ellenzék akkori vezérét, miközben maga Orbán persze lubickolt a szituációban, mert egy pillanat alatt ráérzett, hogy egy olyan műsorban lehet király megint és ismét, amelynek milliós a nézettsége, melynek következtében olyan ingyenreklámhoz juthat gyakorlatilag nulla erőfeszítéssel, amilyenért máskülönben eléggé meg kellett volna szenvednie, ha máshogyan nem, hát anyagilag.

Orbán önmagában is és különösen a mezőny többi tagját figyelembe véve kiemelkedően okos, kiválóan ismeri a magyar nép gondolkodásmódját, ezenkívül bátran és jó érzékkel alkalmazza a hatalomépítési és -gyakorlási technikákat, ráadásul a politikához szükséges módon gátlástalan, és arcizma sem rándul, ha akár két egymást követő mondatában is teljesen mást állít, ugyanis frenetikus módon jól játssza a politika nevű játékot.

Félreértés ne essék: abból az aspektusból tekintve az embert és a politikust, ahol például én ülök (illetve többnyire a felvilágosult baloldali, balliberális gondolkodók), Orbán egy diktatórikus hajlamú politikus, aki nemcsak megalkuvást nem ismer, de ugyanúgy nem ismeri a konszenzusra törekvést, a konszenzust magát,  az érdekegyeztetést, a mások véleményének meghallgatását, igazának elfogadását. Ez azonban most és még sokáig mit sem számít.

Mivel én magam szinte kizárólag szekonhendli bulvárfogyasztó vagyok, a Szívlapát blogról értesültem arról, hogy a BEST legutóbbi számában kétoldalas interjúcska-bemutatásocska jelent meg Szalai Anomáliáról (ld. még Szalalkáli vagy Orbán-Szajhai Annamária - oké-oké, tudom, hogy július elsejétől maga a zárójeles rész is legalább tízmilliót érhet, de hát addig kell vadulni, amíg lehet, mondták a fiúk a West Balkánban és löktek még egyet a tömegen), Minden Magyar Médiákok Legfőbb Nagyasszonyáról. (képinnen)

Tán modanom sem kell, imádom ezt a műfajt, mint ahogy már Torgyánnál, Gyurcsánynál vagy éppen Rogánnál is majd' megőrültem érte, mert mi sem nevetségesebb és szórakoztatóbb annál, mint amikor politikai PR okokból a bulvárban járatlan áldozatot próbálják közel hozni ahhoz a cca. négymillió fogyasztóhoz, akik nem a hvg-ből, meg a Heti Válaszból tájékozódnak a világ dolgairól (ki kivel kefél, milyet villantott és melyik ocsmány ruháját vette föl éppen), hanem akiknek egyszerű, ha éppen nem tőmondatokban magyarázza el a bulvármédia, hogy Chuck Norris sosem gondolta volna, hogy hatvanévesen apa lehet, pusztán azáltal, hogy beleonanizált egy nénibe.

Anyway.

Szerencsémre Szívlapáték összefoglalták a cikk mondanivalóját, ezért nem kellett átrágnom magam rajta, ugyanis vannak olyan, médiajellegű gyártmányok a világon, amelyekhez nem tudok eléggé..khm..leszedálódni, így minden előrágás maga a mennyország.

Arra, hogy Ancsa néni "irodájában csak két vallásos kép - Jézus, illetve a Szűzanya a gyermekkel - díszíti a falakat" valamint, hogy "egy pap megáldotta az irodáját", nem térek ki, megírtam ezt már korábban, maradjunk annyiban, hogy százezrével élnek e honban olyanok, akiknek bőven van mit bepótolniuk a vallásosság terén, ha legalább látszat szinten fel akarnak zárkózni azokhoz, akik akkor is kiálltak a hitükért, amikor az még nem volt divat.

Arra sem térek ki különösebben, hogy "csak egyetlen férfi van az életében: Wagner" illetve, hogy "a szilvesztert egyedül, Nyírő József Zöld csillag című könyvének társaságában töltötte", legyen ez az ő baja, bár akit ennyire nem szeretnek, az hatalommal a kezében jóval veszélyesebb lehet, mint egy sima, átlagos hülye.

(A zalaegerszegi szóbeszéd persze úgy tartja, hogy amikor Annamária még Ancsika volt, nem ilyen...szingli, akkor azért elég sokat tett az egerszegi fideszes fiúk testi elégedettségi szintjének magasan tartásáért, de hát hallottam én ezt már anno Horváth Ágnesről is, illetve tulajdonképpen bármilyen és bármelyik nőről, akinek eléggé felvitte az isten a dolgát - a férfiember nyilvánvalóan ezzel magyarázza vagy altatja el sikertelenségéből fakadó frusztrációját.

Vagy például azt sem mondhatta, hogy egyedül töltött éjszakái alatt a vibrátorát amortizálgatja szűzi magányában, sem azt, hogy van, aki benyúljon-benyaljon neki, csak hát az illető azonos nemű, ami viszont nem fér össze az uralkodó politikai széljárással. És még mielőtt valamelyik férfi vagy nőtársam megjegyzést tenne Médiannamária külcsínyére, felhívom a szíves figyelmet, hogy megfigyelésem szerint ezen a világon minden pinára van jelentkező, egyedül a viszontválasz bizonytalan.)

Rohadjak meg, de most már tényleg, mert megint más a véleményem, mint a többségnek, és ismét más aspektusból szemlélem az eseményeket, mint az átlagember.

Az, hogy egy tömegnyomorban meghalt három fiatal ember, természetesen sajnálatos, még úgy és akkor is, ha minden organizmus addig él, ameddig dolga van e Földön. (Abba meg bele sem megyek, hogy ha ez a földi lét maga a siralomvölgy, odaát pedig vár az örök boldogság, akkor mi a fenének kell jajongani, ha valaki megtér a túlvilágra - na mindegy.)

Hanem a reakciók, azok még a hungaroseggfejségben edződött magyaridiotizmus-szakértőnél is kiverték a biztosítékot.

Hiénakeselyűk

Az, hogy a sajtó manapság szinte már tényleg csak a tragédiákból és mások fájdalmából él, axióma, nem bizonyítjuk.

De például a kedves index is elmehet a jó kurva nénikéje retkes izéjébe, hogy az első híradásokat tartalmazó cikke elején (a mellékelt printscreen ma készült, itt már a cikk végén található a felhívás) máris arra biztatja olvasóit, hogy ha szemtanúként voltak jelen, akkor írják meg, mit tapasztaltak, ha pedig fotójuk vagy videójuk van, akkor küldjék el, töltsék fel.

15 perc nihil

És persze a fogyasztói társadalom kis robotjai mit tesznek? Otthon ülnek sokkos állapotban? Zokogva guggolnak a konyhakövön, miközben a hányingerrel küszködnek? Esetleg remegő térdekkel mennek másnap reggel misére, hogy hálát adjanak a Teremtőnek, amiért ők túlélték ezt az egészet? Egy nagy büdös lófaszt!

Már a helyszínen kameráznak, fotóznak, és megpróbálnak híresek lenni az amatőr híradásaikkal. Otthon meg telebasszák az internetet az "énisottvoltam" típusú feltupírozott történeteikkel, büszkén mesélnek fűnek-fának, és így utólag már a világ minden kincséért sem hagynák ki ezt a bulit. Mert nekik buli volt a buli, a tolongás, a három hullazsák a kövön, a rengeteg rendőrautó, a pólóban álldogálás a hidegben - lassan az az ember érzése, hogy ha ezeket a zombikat élve darabolnák fel, fájdalomcsillapítás nélkül, azt is egyenesben közvetítenék a Facebook-üzenőfalukon, hogy de király, bazmeg, most boncolnak.

Hát ilyet még nem is láttunk

A nép szerencsésebb fele - már úgy értve, amelyik nem volt ott - persze most is úgy fel van háborodva, hogy épp a guta nem üti meg őket.

Mert hát ez micsoda dolog, engedély nélkül üzemelni, háromszáz helyett csaknem háromezer embert beengedni, mer' a kapzsiság, meg a pénz imádata, hát hova lesz így ez a világ?

Oda, basszátok meg, ahová ti, meg mi mindnyájan vezetjük: a semmibe.

Mert ha egy pillanatra megállnátok, és elgondolkoznátok azon, hol van a ti felelősségetek, akkor lehet, hogy inkább fületeket-farkatokat behúzva szégyellnétek magatokat otthon, egy sötét szoba csendes zugában, mintsem hogy ismét és megint erkölcscsőszként pózoljatok ország-világ előtt, ahogy tettétek azt pl. stólbuci  ámokfutása után is. Ugyanis mit csinált a West Balkán tulajdonosa, üzemeltetője, buliszervezője, bárkije? Azt, amit ti is csináltok, csak kicsiben: két forintért megbaszták a kedves jó édesanyjukat.

Nem volt engedélyük bulit tartani ott és akkor? De hát ti is a szomszéd részeges Józsival rakatjátok le a járólapot és köttetitek be a gázt, azzal a faszkalappal, aki a kocsmában tanulta az ipart, de papírt soha nem szerzett róla. Meg hát csak beültök egy fröccs után az autóba, mert nehogy már valaki is megmondja, mit szabad nektek, amikor ti mindenkinél mindent jobban tudtok!

A lehetségesnél több embert engedtek be, a kapzsi köcsögjei?  

Ti kértek számlát amikor a szaki kijön és megcsinálja a bojlert vagy a szervizes fiú lecseréli a nyári gumit télire? És adtok számlát, amikor kimentek megcsinálni  a bojlert vagy lecserélitek a téli gumit nyárira? Hát persze hogy nem!

Showhivatal

Ám mindenki közül a hivatalok és hivatalnokok hozzáállása a legarcpirítóbb.

Az, ahogy a kerületi ofiszőrök és ofilédik azonnal elkezdtek felfelé mutogatni, hogy hát ugye a törvény, az szar, és ők nem tudnak mit csinálni, meg van kötve a kezük. Meg bazdmeg: mikulászacskót egy perc alatt tesztek a jegy nélkül parkoló, kerékbilincset kábé öt perc alatt raktok a tilosban várakozó autókra. A súlyadót egy nap késéssel fizetőket már késedelmi pótlékozzátok, és úgy általában: minden egyes percben éreztetitek a szerencsétlen állampolgárral, hogy mekkora királyok vagytok. Ilyenkor meg fületeket-farkatokat behúzva véditek a seggeteket, mert egy hierarchiában mindig van kire mutogatni, aki nem ti vagytok.

A legcsászárabb köcsög mégis Magyarország Főőrzővérzője, Pintér "Maffiózó" Sándor volt, ahogy kenetteljesen ő maga állt ki a kamerák kereszttüzébe, és felelőtlen, kapzsi magatartásról vartyogott - ő, az olajszőkító, az a pali, akinek a (volt - ja, persze) cégei most már lassan mindent védenek, aminek a nevében benne van a "Nemzeti" vagy aminek bármi köze van az államhoz.

Azt hadd kérdezzem már meg, hogy a kedves rendőrség és a kedves nemzetbiztonsági dzsémszbondok mi a nádvágó rettenetes pikuláját csináltak, miközben a bulit közösségi oldalon hirdették meg a szervezők? Hogy van pofájuk peckesen kioktatni a fél világot, amikor körülbelül három perc alatt be lehetett volna zárni, záratni a helyet, és úgy elvenni az üzemeltetési engedélyt, hogy a kedves tulajdonos kezében megállt volna a kávéskanál az ámulattól?

Elárulom: úgy, hogy az egész csak fedősztori. Ameddig ugyanis megy a szekér, és szépen folyik zsebbe a kenőpénz, addig semmit sem fognak tenni annak érdekében, hogy a szabályoknak megfelelően történjenek a dolgok. Amikor meg gáz van, akkor meg éppen azokat fogják először eltakarítani, akik éveken keresztül lefizették őket.

A böszme népnek meg kábé ennyit kellene felismernie, és kihajítani az összes rohadt köcsögöt. De hát erre sem vagytok képesek, magyaridióták.

Lassan tényleg el kellene költözni ebből a pöcegödörből...

alapképinnen

Eltelt húsz év a rendszerváltás óta, és az akkori rendszerváltó, ma kormányzó párt egyetlenegy érvet bír találni túlhatalma igazolására: "a kommunisták valahogy mégis visszajöhetnek". Vagy ahogy a Nemzetvezető pajtás hivatkozott az EU-bohóckodás átadási ünnepségén a múltra mint azóta is kísértő jelenre (képzavar rulez!): "térdre kényszeríteni a kommunizmust".

Azt kell mondjam, kedves kommunizmus-rettegők, hogy ez édeskevés.

Ennek a szövegnek egyébként nyilvánvalóan ugyanúgy két feneke van, mint bármelyik Fidesz-utalásnak vagy mondjuk a polgármester-országgyűlési képviselőknek.

képinnen

Kifelé, azaz a "fejlett" Nyugat felé a hidegháború rém-emlékképét vetíti, befelé pedig leginkább a Rákosi-korszakot, meg persze Az Elmúlt Nyolc Évet, amelyről ugyan az ég egy adta világon senki nem tudja megmondani, miért volt oly borzalmas, mint ahogy azt a Fidesz-Nemzeti Kommunikáció beállítja, de az kétségtelen, hogy budai úriasszonyok teliholdas éjszakákon azzal ijesztgetik az alvás helyett még mindig pléjsztésünöző (sünöző, értik ugye?) gyermekeiket, hogy jön Gyurcsány és az azonosító nélküli szlovák-zsidó rendőr-bérgyilkosok, és gumibottal verik le a Nagy-Magyarország-térképet az igaz magyar polgárgyermek legújabb tabletjéről - vagy valahogy így.

Az ilyen kommuni(sta)káció azonban mindkét irányban veszélyes.

Kifelé az a baj vele - bármennyire is szarunk az országhatár széles piros sávja mellé a túloldalra egy centivel kemény magyar levédia-kakát -, hogy a Nyugat szemében kommunistának lenni nem annyira a gyurcsányizmust jelenti, mint szabadságjogokat korlátozni, azaz megvalósítani a túlellenőrzött-antidemokratikus államszervezést (üzleti érdek included).

Befelé sokkal kényelmesebb a dolog, hiszen tavaly áprilistól mintegy 100 hónapon keresztül a munkában elfáradt, ezért a közügyekkel nem annyira foglalkozó (milyen PC voltam!), azt a Fidesz kezébe letévő Szent Magyar Nép nagy részének elégséges, hogy nem az Utódpárt - hanem az Elődpárt, figyelem, szarabb lesz - fújja a nemerét (Erdélyben ÉK-K-i Kárpátok felől tavasszal lecsapó zord bukószél, amely heves porviharokat, télen hóviharokat okoz).

Ettől függetlenül egy nyilvánvalóság bár lassan, de folyamatosan fog erősödni, nevezetesen, hogy a "kurva az, akire mondjuk, kisfiam" mintájára kommunista az lesz, akire a Fidesz azt mondja. (Pozsgaira, Szűrösre, Martonyira, Járaira, stb. például soha nem mondták, következésképpen ők nem azok.) Amiből egyenesen következik, hogy a nehogy visszajöjjenek a kommunisták előbb-utóbb elég sokak számára világosan, pusztán azt fogja jelenteni: nehogy más jöjjön, mint akik mi vagyunk.

Ha valaki veszi a fáradságot és végiggondolja, ténylegesen mit utált a kommunistákban, jelentse az a rákosista, kádárista, Horn-féle, medgyessista vagy éppen gyurcsányista kommunizmust, nem kell hozzá nagy fejtörés, hogy rájöjjön: Orbánék szinte mindent és mindazt megvalósították és meg fogják valósítani, ami utálható volt a bolsikban.

Amiből - elkerülve a bezzeg-összehasonlítást - kizárólag egyetlen dolog következik: mindkét alakulat alkalmatlan arra, hogy egy XXI. századi, modern országot építsen fel.

Sokkal rosszabb - elmondom, mielőtt elkezdődik, a "de azért mégis inkább"-vita -, hogy jelenleg nincs senki olyan, aki ki tudná venni az ezer éve meg nem tisztított, de arany-, ezüst- és drágakő-berakásaitól már rég megfosztott, épp hogy le nem fosott stafétabotot ezektől a bűnözőktől.

A legborzasztóbb pedig az, hogy miközben a kommunizmus haldoklik, az emberi sötétség és hataloméhség, ezzel együtt pedig a mások jogainak korlátozása iránti vágy talán virulensebb, mint valaha.

Ventura Blvd írta itt:

A korrekciós-képesség minden magyar pártban gyenge (tendál a nullához), és mindig is az volt. A világismeret sem erősség. Az összeesküvés elmélet is általános, hogy most éppen a cionista világtőke esküdött-e össze, vagy a bigott klerikális és már-már újfasiszta jobboldal, az nézőpont kérdése. A hülyeség, mint tudjuk, pártsemleges.

Írtam már, hogy a Reformkor politikusait kivéve, a magyar államembert történelmileg nem nagyon érdekli a külvilág hangja, csak a fegyvere. 1914 óta pedig csak akkor néz át a határ felett, ha kifogy a pénzből, vagy ha már bombázzák a külvárosokat, esetleg befordulnak az idegen tankok a Parlament elé. (Kevesen tagadják, hogy a politikusok emberi és szakmai színvonala egyenletesen zuhan az 1830-as, 40-es évek óta.)

Amit a Fidesz csinál, az az ősmagyar ... ö, ö, ö, találjatok ide egy szót.

Ugyanezt tette Thököly is, amikor a már bukott török birodalom szövetségében harcolt a Habsburgok ellen, és Európa nem értette, mit akar. Ezt tette Horthy is, amikor hadat üzent az angolszász országoknak (is), mondván, odaát majd úgy is tudják, hogy "ezt csak a németek miatt kellett megtenni", mindenki tudja, hogy "csak formaság, mert a Kormányzó úr közismerten angolbarát". Erre potyogni kezdtek a bombák, mert azt meg a magyar elit nem értette, hogy nem lehet valaki angolszász barát és egy angol-amerikai szövetséges (a Szovjetunió) harcoló ellensége egyszerre. Nem volt jobb a baloldal sem, és alig-alig létező polgári közepünk. Édes Istenem, mennyire nem értette szegény Károlyi és Jászi Oszi bá', hogy persze a cseh, a szlovák és a szerb, az testvér nép, a Benes úr pedig egy gentleman, de a politika attól még brutális küzdelem...

------------------------------

Mióta a Fidesz van megint kormányon, ti vagytok a tanúim, egyfolytában azt kérdezem, kik a kormány szövetségesei? Kik adják az üzemanyagot, kik tartják az esernyőt, kik világítanak a motortérbe, és kik rohangálnak pótalkatrészekért, ha a kocsink mégis lerobban Kánaán felé félúton. Most már látszik a válasz... De, minek nekünk, szilaj magyarnak szövetséges?

MINDEZEK MIATT MONDOM NEKTEK, SAJNA, MÁR MEGINT A RENDSZERT KELLENE CSERÉLNI, MERT A BAL ÉS JOBB, AZ BAL-JOBB, AZ EGY MENETELÉS A SEMMIBE.

------------------------------

Tulajdonképpen hálásnak kell lennünk annak a vívóembernek, mert - hasonlóan a médiaávó vezetőjéhez - szürkébb, színtelenebb lenne az életünk nélküle, úgyis mint az emberi silánysága, a szakmai alkalmatlansága és az általános nevetségessége nélkül.

Az persze a sors kegye(tlensége), hogy vívóemberünknek ráadásul még egy olyan apparátust is sikerült összevadásznia a saját rokonságából, egyes fontos emberek családi köréből és még ki tudja honnan, amelynek tagjai, hozzá nem értésük, kreténségük révén éppen az elnöki ciklusra nyögvenyelősen kitalált magyar nyelv védelme lózung csírájának legyomirtózását végzik, el nem múló lelkesedéssel.

Lapozok is, mert vívóemberünk eddigi lebőgései akár még azok szemében is annulálhatták a személyét és szerepét, akik számára eddig ő volt esetleg Magyarország Sármja. (Most még a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatala vezetőjének magyarázkodására sem térek ki, ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán Viktorral együtt ennek a palinak is a Cini(kus)-cini(kus) muzsika volt a kedvenc könyve már az oviban, szóra sem érdemesek, ha egyszer véletlenül egyenes adásban szarnák szájba a saját szülőanyjukat, akkor is kitalálnának valami egészen elképesztő magyarázatot, például, hogy ez azért jó, mert így majd szerencsétlen asszony tényleg meg tudja különböztetni a szart a májtól.)

Na de, amit ma találtam az elnöki hivatal honlapján, az olyan fokú szereptévesztést mutat, amelyhez hasonlóra elég ritkán van példa még ebben a ronda kis államban is: a címoldalon ugyanis az egyik menüpont magára a vívóember feleségére mutat, mégpedig elérhető az életrajza, letölthető néhány fotója illetve megtudható, hol vigyorgott ő az elmúlt hónapokban.

És ez az, szóval, hogy közjogi értelemben kicsoda is ő, ki is ez az asszony?

Ha arcátlan akarnék lenni, azt mondanám, teljesen fölösleges elnöki személyi kultuszt építeni, mert hamarosan téged, tieteket is úgy fog eldobni Orbán Viktor, mint Sólyomot. A különbség csak annyi lesz, hogy értetek aztán egyetlen könnycseppet sem fogunk hullajtani - majd röhögünk máson.

Azt is értem, hogy az elnöki nejek protokolláris társadalmi szerepe fontos (valakiknek, de mindegy), ám a Magyar Köztársaságban az elnök felesége ugyaniolyan polgár, mint akár én vagy a sarki fűszeres, úgyhogy főként az elnöki hivatal nyitóooldalán semmi keresnivalója (hivalkodón), még akkor sem, ha szerencsétlen webeditor a vívóemberrel ellentétben legalább az ő nevét nem írta végig nagybetűvel - szóval ennyi a megkülönböztetés, röhejláda! (Illetve hát a doktor dr.-jében az r-t sikerült kicsivel írni, esküszöm, veszek egy helyesírási tanácsadó szótárt, és felküldöm a palotába, hátha valaki tudja majd, mire való.) Jó hogy már a lányaik nincsenek fent, egy-két harminc évvel ezelőtti tévétornás képpel, letölthető háttérképként vagy a szent család kutyája, hullámos papagájai vagy esetleg csótányai!

Egyébként meg megsúgom: az a lényeg, hogy hiába a BOSS öltöny, a sofőr és a (helyesen írni nem tudó) apparátus. Aki parasztnak született, az élete végéig paraszt marad.

Egy lélek áll a mennyekben

a leszületési ügyosztály előtt.

Nemsokára a Teremtő

ideküldi közénk a Földre őt.

"Kapsz egy testet, fiam",

az Úr így prédikál,

"a neved legyen mondjuk: Kovács Pál."

"Utazhatsz villamoson,

vagy sorba állhatsz a gyógyszertár előtt.

Fizetéskor egy feketére

meghívhatsz majd néha egy kolléganőt."

És a Jóisten mélyen a szemébe néz:

"Ne félj, fiam, nem lesz túl nehéz."

Kovács Pál, ne félj már,

egy egész élet reád vár,

milyen szép lesz, milyen jó lesz,

Kovács Pál!

"Te is lehetsz állampolgár,

adóalany vagy kedves hallgató,

mélyen tisztelt egybegyűlt,

vagy peres fél, vagy nyájas olvasó.

S ha mégis úgy érzed,

hogy pocsék az életed,

nevemet hiába szádra ne vedd!"

Kovács Pál, ne félj már,

egy egész élet reád vár,

milyen szép lesz, milyen jó lesz,

Kovács Pál!

Kovács Pál, ne félj már,

egy egész élet reád vár,

milyen szép lesz, milyen jó lesz,

Kovács Pál!

Megnéztem, melyek azok a posztok, amelyeket idén elkezdtem, de nem fejeztem be. Tanulságos a számvetés, mert megmutatja, hogy mennyire nincs időm. Más tanulsága talán nincs is, mert a témákat megírta más. Vagy János vagy Tamás, ha már jövő februárban HOBO búcsúkoncert lesz.

Miközben minden kedves és kedvetlen, baráti és ellenséges olvasómnak boldog új évet kívánok, egy indexcímlap-szerű csokorban át is nyújtom az elmaradt blogok címét és rövid rezüméjét.

Íme hát (az év elejétől haladok napjainkig):

1) Felnőni végre - Visszatérő kérdésem volt ezekhez az emberekhez, hogy bár megértem, milyen sanyarú és rettenetes sorsa volt itt az elmúlt nyolc évben a magyarságnak, megértem, hogy a szocik mindent elkúrtak, amit csak lehetett és evidencia, hogy ennél már csak jobb jöhet, mégis milyen alapja és milyen indoka van az akkor és azóta is tapasztalható eufóriának. 

2) Ne bántsátok! - A 2006. év őszi - és azt követően még több éven át visszatérő - "sajnálatos" események egy újabb olyan momentum a magyar történelemben, amely egyoldalúan fog rögzülni az emberek emlékezetében. 

3) Gyorsítson gyorsabban - Közlekedésbiztonsági sorozatunk következő darabjának lényegi mondanivalóját egy ősrégi, de kiváló nyelvi szösszenettel tudnám összefoglalni: "Mi a faszt tökölsz, te pöcs?". 

4) A sebességkorlátozásokról - Nyilván vannak alapelvek, törvényszerűségek és szabályok, amik alapján a sebességkorlátozó táblákat kihelyezik. 

5) Harci kutyák - A mindennapi győzelmünket add meg nékünk ma. 

6) Előbb az index, aztán a fék - Közlekedésokossági tanfolyamunk következő részében a hungarotaploid vezetőtípus egyik szokásos forgalmi cselekményét veszem górcső alá.

7) Időutazás - Furcsa időutazás tanúi lehetnek mindazok, akik manapság Magyarországon nyitott szemmel járnak és a társadalmi-politikai eseményekre fogékonyan élnek.

8) Pinafrontvonal - Azért nagyanyáink nagyot néznének (ahol még élnek, ott: néznek), látván ezt a sok mellet (csöcsöt), puncit (pinát) - már-már meg merném kockáztatni, hogy egy meztelen nővel még egy kisgyerekes kutyát is el lehet adni.

9) Magyarázat mindenre (megkeresem az okokat) - Hiába dönt csúcsot a benzin és a svájci frank ára, hiába érkezett el nemzetvezetőnk  az idiómaszótárban a "zs" betűhöz, hiába ér el újabb csúcsokat a politikai cinizmus és hiába idézi egyre több momentum a most éppen divathullámszerűen utált Kádár-kort, a Fidesz és vezetőjének népszerűsége továbbra is töretlen.

10) A magánérdek kisöprése avagy eloszlatok egy tévhitet - Amikor Magyarország Örökös Miniszterelnöke, a Fülkeforradalom Vezénylő Tábornoka, dr. Orbán Viktor csatár kijelentette a Parlamentben, hogy "minden magánérdeket kisöprünk az állam működéséből", és mostantól már csak és kizárólag a köz érdeke fog számítani, a szemeim előtt felvillanó Simicska, Pintér, Csányi és Orbán Győző portrék keltette harsány hahota ízébe keveredett valami kesernye is, mivelhogy az elmúlt évszazázadok alatt már hallottam pár tucatszor ilyen ígéreteket, és azoknak mindig rossz vége lett: háború, éhezés, hó és halál.

11) Szárnyakat szegnek vágyaikért - Ha jól emlékszem, lassan húsz éve nem értem, minek nekünk nemzeti légitársaság. 

12) Ferenc, a teher - ...az országban már csak hárman vagyunk kommunisták: én, a Feri, és Moldova Gyuri bácsi.

13) Nem sikerült hát - Hogy sikerülhetett volna-e egy modern, XXI. századi államot építeni, már sohasem derül ki..

14) Hungaroegyügyűség - Nem állítom, hogy lelkifurdalásom lenne vagy lett volna valaha is amiatt, hogy viszolyogva szemléltem a melldöngető magyarkodást, viszont mindig is érdekelt, vajon mit nem szeretek az egészben.

Vidéki turnénk közepette, karácsony első napjának délelőttjén párom kiadta az ukázt - ténylegesen: kifejtette azon szándékát -, hogy este már a saját ágyunkban szeretne aludni, úgyhogy délután, gyorsan letudva a rokonlátogatás utolsó körét, vegyük az irányt Pest felé.

Közben persze már feltámadt a szél, jöttek az első hírek a hóesésről, hófúvásról, aztán mire elbúcsúztunk apámtól, már a második körös hírek is befutottak arról, hogy például az M1-esen szinte csak lépésben lehet haladni.

Mivel a hölgyek általában egyszerre szeretnének mindent, nem ágálltam, inkább felkészültem a téli vezetésre. Az M7-esen Fehérvár után nem sokkal kezdődött a móka, havas, félig havas, tiszta szakaszok váltakoztak szinte 5-10 méterenként, közben viharos erejű szél fújt, nem is mentem többel 70-80-nál, mivel szívem választottja kérte, hogy menjek lassan, mert egy kicsit fél.

Többnyire a középső sávban haladtam, egyrészt, mert még így is gyorsabb voltam a többségnél - most nem térek ki a megannyi svéd anyától és eszkimó apától származó Mika Häkkinenre, akinek nyilván négykerék meghajtású a Suzukija/Renault Meganja/stb., és a magabiztosak hülyeségével vagy a hülyék magabiztosságával robogtak el mellettem 130-cal vagy még többel -, másrészt meg abban volt leginkább szétcsapatva a hó.

Egy piros Opel Corsával tartottam a tempót kábé, bár rövid szüneteket leszámítva valamivel gyorsabb volt nálam, így egy idő után ki is mentem mögé a külső sávba, és rutinomnak köszönhetően illetve valami isteni sugallatra le is maradtam tőle kellő távolságra. Ez volt a szerencsém, ugyanis egyszercsak elkezdett táncolni a kocsi hátulja, a sofőr pedig nem tudta megfogni, és orral nekiperdült a szalagkorlátnak.

Jó úttörőhöz méltóan lehúzódtunk elé a leállósávba, és odamentünk, hogy tudunk-e segíteni. A sofőr egy hölgy volt - az egyéves kisgyerekével és férjével utazott -, tanácsomra a rendőrséget hívta, ahol készségesen elmondták neki, hogy ebből feljelentés lesz és huszonötezres bírság, majd mire mondta a nő, hogy ez most a legkevésbé sem izgatja, főleg egy egyéves gyerekkel a háta mögött, mínusz öt fokban és hófúvásban, negyven kiklomáterre Budapesttől, mindez karácsony szent ünnepén, továbbkapcsolták a közutasokhoz vagy autómentőkhöz, nem tudom, a lényeg, hogy elkezdődött az érdemi ügyintézés.

Közben persze felmerült a vontatás ötlete - mondtam, nem vállalom -, illetve felajánlottuk, hogy a család egy részét szívesen hazafuvarozzuk. Végül abban állapodtunk meg, hogy mindenki visszaül a jó meleg autójába, a hölgy utánajár a lehetséges ügyintézésnek, és annak függyvényében jutunk vagy nem jutunk szerephez.

És itt jön a csingilingezős, szeretettől kibuggyanó, angyalszárnysuhogásos vonulata a sztorinak. Az alatt a kb. negyed óra alatt, amíg várakoztunk, hárman is megálltak - ketten a Corsánál, egy pedig nálunk -, és kérdezték, tudnak-e és ha igen, miben tudnak segíteni nekünk. Mint ha nem is Magyarországon lettünk volna!

Végül aztán nem lett szükség a szolgálatainkra, elindultunk, és remélem, rendben hazaérkezett a corsás család is. Ezúton is köszönet mindenkinek, aki a téli viharban felajánlotta a segítségét!

Politizálgatok egykor volt jobbos orientációjú ügyvéd barátommal, és majd' leesik az állam, amikor kifejti: őt nem érdekli a rendszer, nem érdekli a balos nyavalygásom, ő a szakpolitikára koncentrál, és ha például - csakúgy, mint az előző rendszerben - egy bérlakást majd a helyi párttitkárnál kell kijárni, akkor az ügyfele és a saját zsebe érdekében ott és úgy fogja intézni, what then, nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, a többit meg leszarja.

Megpróbálom közelebb vinni a gondolatvilágomhoz és elmondom neki, hogy bármikor, véletlenül is látókörbe vagy lővonalba kerülhet, mire mondja, túl van már ezen, keresték egy holdudvarból, de nemet mondott, az múlandó dolog, különben is szeret nyugodtan aludni.

Politizálgatok jobbos orientációjú tudós barátommal, és ugyancsak meglepődöm, amikor azt mondja: neki bizony a szocik alatt szarabb volt, de ha hízelegni akarna nekem, akkor is legfeljebb azt mondaná, hogy most semmivel sem rosszabb, sőt. Merthogy például mindig kibasztak velük a pályázatoknál, most meg úgy fekszik a főnöke, hogy talán csurran-cseppen nekik valami.

Megpróbálom közelebb vinni a gondolatvilágomhoz és elmondom neki, hogy bármikor, véletlenül is látókörbe vagy lővonalba kerülhet, mire visszakérdez, hogy tudnának bántani egy kutatót, különben is: ő az elmúlt nyolc évben a fasz rosszabbik végén volt, már az is nagy eredmény, hogy elkerülhet onnan.

Olvasgatom a jobbos orientációjú blogokat és hozzászólásokat és lassan már meg sem lepődöm, amikor mindenhonnan az köszön szembe, hogy egyrészt megszabadultunk a komcsi rabigától, és ez mindennél (MINDENNÉL) többet ér, másrészt, hogy már megint csak a ballibsi vészkórus csinálja a fesztivált, de ugyan, ki nem szarja le őket, a dolgok jó irányba mennek, van végre határozott nemzeti irányvonal, önrendelkezés, satöbbi, még a Gyurcsányt és haverjait kell leültetni, és akkor tupaöröm-tupabódottág lesz. 

Mottó: "Ha még egyszer születnék, Szerencsejáték erté lennék." (L.A.)

Nem kívánok túl sok mindent hozzátenni tavaly nyári posztomhoz, talán csak annyit, hogy kacagtatóan szánalmas az a pénzszórás, amit egyes állami cégek társadalmi szerepvállalás címén művelnek.

A dolog persze távolabbról indul, valahonnan onnan, ahol a profitorientált kapitalista pénzgyárak mission-ről, meg vision-ről hablatyolnak.

Mert hát mit is gondolhatnánk például egy olyan mondatról, amely így szól: "Küldetésünk, hogy kiváló minőségű játékainkkal minél több elégedett gyermek arcára csaljunk mosolyt", ha nem azt, hogy Sanghaj mellett éhbérért dolgoztatott apró sárga kezek szerelték össze nektek ezt a szart, ami három használat után ugyan szétesik, de nekünk rendkívüli mértékben megkönnyíti a nyaralás tervezését. Évi 248 napi nyaralásról beszélünk, és nem a Tisza-tó partján, egy parasztházban.

Gondolom, sokak arcizma megrándul e sorok olvastán, de hát a Magyar Telekom (szabadon behelyettesíthető) három tonna ruhát gyűjtött a rászorulóknak, a MOL meg adott száz liter ingyenbenzint, ámde a Danone minden doboz ultraátlagos, de bifidusantiregularisosnak hívott szara után három fillért utalt a Máltai Szeretetszolgálatnak, ami összesen négymillió-kétszázharmincezer-hatszázkilenc forint, és kár, hogy nincs fillér, mert úgy még kevésbé férne ki egy nyomtatott oldalon jellegű márketingdumák nagyobb hányingert okoznak, mint a két liter borra megivott három Unicumra elfojtásként leküldött négy dupla gin-tonik. (Ez most nagyképűre sikerült, mert előbb elalszom, minthogy ezt mind be bírjam vedelni, de a témához szükséges mértékű hasonlatra volt szükségem.)

Ez lófasz, drága barátaim, nem társadalmi felelősségvállalás. A társadalmi felelősségvállalás ott kezdődne, hogy több embert alkalmaztok tisztességes(ebb) bérért, de hát akkor nem lehetne évente vízforgatót cserélni a medencében, és az asszony is kénytelen lenne kétéves Ferrarival járni, az meg hogy venné ki magát.

Ennél is átlátszóbb szar az állami cégek foskampánya, most éppen a Szerencsejáték Zrt. szórta tele az országot - állítólag karácsony ürügyén - a "szeretet", "ölelés", "gondoskodás" szlogenekkel, meg azzal, hogy Szerencse, hogy nem mindenhez kell szerencse. Ja, bazmeg, az első három nyilván azt jelenti, hogy szeretem és ölelem a haverokat, és hát persze hogy gondoskodom róluk, a hosszú szlogen meg azt, hogy sokat nyaltunk, mire ilyen poziba kerültünk, de ez nem szerencse, hanem kemény munka kérdése, megérdemeljük azt a pár tízmilliót, amit a Pártvezetés megszavazott nekünk.

Én hülye meg éppen azon filóztam volna, mikor adjam fel a szelvényeimet, de most már tudom a választ. Rohadjon rátok a bejgli. Barbadoson.

II/III írta itt:

Felerősödni látszik a népi-urbánus ellentét. A népi front (vö. forradalom) el kívánja hallgattatni a nyitott, világlátott (vö. felvilágosult) értelmiségi oldalt, mivel maga ilyesmivel nem rendelkezik.

Van egy kellően makacs és önfejű (vö. paraszt) szavazótábora, amelyik olyasfajta ellenséggel kíván leszámolni, amely elszivárgott azzal, hogy faképnél hagyta a pártjait. Erről a népi erők nem vesznek tudomást, szellemharcot vívnak jelen pillanatban is, tudomásul sem véve azt az egyszerű tényt, hogy jelen pillanatban nincs baloldali szavazótábor, éppen ez okból lehetnek most ilyen túlsúlyban. De ők küzdenek, komcsiznak, libsiznek, minden kritikára azzal válaszolnak, hogy a baloldal bezzeg.

Nem, kedves népiek és népiesek, nincs baloldal bezzeg, csak egy fidesz van, amelyik mellett ti akkor is kiálltok, amikor nincs kivel szemben, és azt is elnézitek neki a mániákus harcotok zászlója alatt, amit ellenség hiányában és az ország érdekében nem hogy nem kellene, de legalább annyira ellene kellene fordulnotok, amennyire ezt a baloldali szavazótábor tette a másik pártoldallal szemben. Ha ezt nem teszitek meg akkor, amikor napnál világosabb, hogy a fidesz gyalázatos zsarnoki önkényt épít, akkor rosszabbak, gyávábbak és hazugabbak vagytok, mint az általatok annyira megvetett baloldal. Ugyanis rajtuk ilyet számon kérni nem tudtok.

Ők az önkénynek, az önmérséklet hiányának a jelenleginél sokkalta kisebb megnyilvánulására is nemet mondtak. Ezért lehettek most ti ennyire, ilyen arányban a nyeregben. De élni nem tudtok vele, látható, mire futja belőletek. Bólogatni, tűrni, meghajolni, porban kúszni, és továbbra is csak harcolni valami ellen, ami amúgy már nincs. Szervilis, meghasonlott, opportunista népség vagytok.

Ehhez pedig semmi köze a szociknak, a baloldalnak, a zsidóságnak, az oligarcháknak, a kommunistáknak, a liberálisoknak. Ehhez a gerincnek van köze. Az egykor volt baloldali szavazótábor idén áprilisban jól vizsgázott mindabból, amit nektek még tanulni kell, és aminek a hiánya nevetségesen gyengévé tesz benneteket. Még ha sokan is vagytok.

Egy szar írás tőlem:

Mondd, szar-e, ha röhögnek rajtad,

mikor még fel sem keltél,

mikor még fogat sem mostál,

kimosva szádból minden bűzös bélsárt,

mi főnököd tomporának nyalása közben

odatapadt?

Mondd, szar-e, ha röhögnek rajtad,

kínnal, keservvel, de tudva,

hogy bár te, s haverjaid

nőttök, mint a dudva,

de sarokba támasztva ott vár már

a kasza rátok ?

Mondd, szar-e, ha röhögnek rajtad,

szalalkálinak vagy éppen

ammónium-hidrogén-karbonátnak hívva,

s gúnyolva rendületlenül?

Mondd szar-e, ha röhögnek rajtad,

ha neved hallatán már csak

az elfojtott hahota

kitörni készülő zaja száll szerteszét

e honban?

Mondd, szar-e, ha röhögnek rajtad,

rossz-e tudni, hogy kiszállni

sosem tudsz már ebből,

s míg élsz, nevedhez oly szemét tapad,

oly mocsok, hogy téged

kimosni sosem lehet már e szennyből?